Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Keresem a családom 1. évad 2. rész

2015. november 19. 11:00 - villanella

A Keresem a családom második részében is két történetet ismerhettünk meg, az egyikben egy gyermek kereste apukáját, a másodikban egy anya a lányát. Ahogy sejtettük, a műsorvezető kezd belejönni a dologba, de továbbra is hiányoljuk a nyomozásos rész izgalmait, illetve felfedeztük, hogy Lilun minden egyes jelenetben új ruha van. Őrület!

lilu.jpg

Krisztina története

Moszkva, 1977. Csilla és Anatolíj házasságából megszületett Krisztina. Mindezt Lilu meséli nekünk Moszkvában a Vörös téren, sárga szoknyában. Krisztina 22 éve nem látta az apját. Vörös tér, Gum, szelfibotok, trendi fiatalok, majd a 70-es évekből bevágott képek. Csilla textilipari szakon tanult Szovjetuniuóban, 22 éves volt, akkor ismerkedett meg az apjával, Tolikkal. Így hívja Krisztina őt, mert nem viselkedik apaként. Ő egyébként itthon született, Komáromban, mert a Szovjetnióban az egészségügyi helyzet nem volt okés. Az apja már oda sem kísérte el, tele volt kifogásokkal. Három éves korában elváltak a szülei. Anatolíjjal innentől kezdve csak nyaranta találkozott az orosz nagyszülőknél, de olyankor is alig jött, max csak vásárolni vitte el. Lilu zöld felsőben kérdi, lehet-e mentsége az apádnak. Nem lehet.

01_krisztina.jpg 

A nagypapa az orosz hadseregben volt alezredes, a nagymama meg zongoratanárnő volt. Mármint kint, a Szovejtunióban. A nagymama meghalt, aztán a nagypapa levelei is elmaradtak. Így tehát az apuka is eltűnt. Arra sem volt képes, hogy megírja, hogy a nagypapó elment. Ezért jobban haragszik rá, mint minden tettéért, még azt sem tudja, hol vannak eltemetve. Mily fájdalom! Anyuka közben férjhez ment, lett nevelőapa és egy öccs.

02_lilu.jpg

József, a nevelőapa jófej, ma is kitart anyuka mellett, pedig szklerózisos. Kirsztina visszaemlékszik az utolsó napra, amikor az apjával találkozott, hogy ígérgetett Krisztának, aztán nem lett belőle semmi. Szóval eldöntötte, hogy megkeresi, gondolja, hogy nem egy rossz ember és le akarja zárni. Cinikusan beszélsz róla, mondja Lilu, hát ez van, mondja Kriszta. Miért nem kellek neki? Velem van a baj? Tudna olyat mondani neked, amitől felmentenéd? Kétlem. Kiváncsi vagyok, mi lett belőle, utoljára fusiban taxizott.

Virágos ruha, keresés. Nagyon nem találják, ezért a Family Tree szervezet segítségét kérik, ők értik a dolgukat, sikerrel is jártak, szóval Lilu kis levelezés után megy Moszkvába.

04_liluhadas.jpg

Fekete pöttyös ruha és bőrönd, ahogy azt kell. Anatolíj egy gyógyászati segédeszközöket gyártó cég vezetője. Azt mondja, Csilla megígérte neki, hogy nála élnek majd együtt hármasban, aztán tessék. Ő volt az első nője, és nem tudott kimenni a lánya születésére, mert a papírok. De ha ott maradt volna Oroszországban, az egész élet másképp alakult volna. Aztán miért nem töltöttél vele időt, amikor lehetett volna? Amikor Krisztina kicsi volt, két évet a seregben voltam, aztán meg dolgoznom kellett, és sok volt az elintéznivaló. Hát ilyen ez az élet, bassza meg.

05_azorosz.jpg

97-ben halt meg az anyja, 2000-ben az apja, aztán elveszett a füzet a címekkel és a telefonszámokkal. Ennyike. Nem hiszi, hogy örült volna Krisztina, ha keresi. És ekkor jön egy video, amin Krisztina értetlenkedik, miért nem akarja őt látni az apja. Tetszik, hogy nem használták ki a reklámlehetőséget, egy agyontapizott iPadet látunk, szerintem a Lilué.

06_lilufekete.jpg

Anatolíjnak végig kell gondolnia az életét, természetesen Krisztina nem hibás. Szeretne találkozni vele és tisztázni? Szeretném, igen, azt hittem eddig, hogy nem akar látni, az anyja azt mondta, én vagyok a hibás én meg nem akartam magyarázkodni. Ad egy levelet és két fotót, küldi Krisztinának.

Lilu Gyálon, csíkos felsőben. Krisztina beengedi. Megtaláltuk az apád, Moszkvában él, nagyon meglepődött, hogy keresed és nagyon szeretne téged látni. Azért mi nem úgy emlékszünk, hogy nagyon, de mindegy. Krisztina is meglepődik. Engem? Biztos? Jön a sírás, azt hittem, nem akar. Krisztina arra készítette fel magát, hogy nem akarja majd látni és akkor lezárja, most ledöbbent, meglepődött. Várja őt Anatolíj Moszkvában – ennyire akarja látni, hogy még oda sem megy, állat. Küldött fotót. Megöregedett, megpocakosodott. Itt a levél is. Oroszul írta, lefordíttattuk. Egy csomó kifogást ír, hogy miért nem látogatta meg őt, pedig hányszor akarta! Haha! 

08_siras.jpg

Repül Lilu és Krisztina Moszkvába. Az Oblomovban találkoznak. Lilun új ruha. Krisztinának a tali a lezárásról szól, a kérdések megválaszolásáról a továbblépéshez, és hogy részt vesz-e a továbblépésben az apja. Anatolíj virágot hozott és belesuttogja a lánya fülébe, hogy szeretlek. Szpászíba. Fagyos csönd, aztán Anatolíj beszél, ő akarta keresni, de annyi probléma volt, mindig azt gondolta, hogy jövőre. Angolul beszélgetnek + tolmács. 22 év. Hát ja. Az apuka azt gondolta, nem szeretne talizni vele, és azt hitte, majd megírja a nagyszüleinek, ha talizni akar vele, de nem írt. Anyu nem mondott rólad rosszat. Volt, hogy dühös voltam rád, de sosem akartalak kizárni az életemből. Mi történt papával, mikor ment el és hogyan. Elmeséli, váratlan volt, február és lement a boltba, elcsúszott a jégen, a nyelve hátracsúszott és megfulladt. Egész életében senkit sem szeretett úgy, mint téged és én is mindig szeretni foglak, mert te vagy az egyetlen gyermekem. Rém romantikusak ezek az oroszok!

09_talika.jpg

Csodás, elmennek most együtt a nagyszülőket meglátogatni a temetőben. Anatolíj reméli, mostantól Krisztina a jóra fog emlékezni és a mai napra, és az élet nem áll meg, hanem most kezdődik. Krisztina azt mondja, nem fog megbocsájtani, de hajlandó egy kapcsolatot kialakítani. Csak egy kérdésünk maradt: vajon ugyanazokat a rózsákat tették a sírra, amiket Anatolíj adott Krisztinának?

10_temeto.jpg

Jutka és Enikő története

Kolozsvár, Csaucseszku, Enikő. Kallos Jutka keresi a lányát. Csak fotók maradtak róla, kétéves korában látta utóljára. 19 évesen szülte meg, egy kis gombóc volt, gyönyörű – mondja. Lilun új ruha. A férje rossz társaságba került, alkoholista lett és amikor ivott, durván bánt velük. Másnap bocsánatot kért, de hát  Jutka nem bírta és elvált. A férje mondta, hogy ha elválik, a gyereket elveszi. Lilu mélyet pislog, fáj a szíve, megérti, hisz neki is van gyereke. Romániában a válás nem volt egyszerű, még az anyja sem állt Jutka mellé, mert egy nőnek tűrnie kell. A férje azzal jött a bíróságon, hogy ő nem gondoskodik a családról, mindenki ellene vallott, és elvették tőle a gyereket. Szar ügy. Megőrült a gondolattól és öngyilkos próbált lenni. Az anyja talált rá, kórházba vitték. A másodfokú ítéletnél pont erre hivatkoztak, lelkileg instabil, gyerek maradt az apukánál. A láthatásokon a gyerekkel alig találkozott. Az egyik délután a férje meg is erőszakolta. Jutka ekkor döntötte el, hogy többé nem megy a férjéhez, még a lánya miatt sem.

11_kallosjutka.jpg

Ezután elkezdtek róla pletykálni, hogy rossz anya, hisz elvették tőle a gyerekét. Ő pedig soha többé nem beszélt róla, pedig mindig ott volt vele a gyereke. Megpróbált új életet kezdeni, 30 éve megismerte fértjét, majd lett egy fia, aki most 25 éves.

12_lilunez.jpg

Enikő tinédzser korában felkereste az anyját, mint kiderül. Kezdtek alakulni a dolgok, de a történelem közbeszólt, kitört a forradalom, Jutka elveszítette a munkáját. Végül Magyarországra jött, mert itt volt meló, emiatt Enikő kiakadt, hogy megint cserben hagyta őt. Ez 1999-ben volt, ekkor látta utóljára a lányát az asszony. Most Bakonycsernyén laknak. A fiának, Leventének már gyereke is van, meg minden, most már meg akarja keresni Enikőt. A férje örül, meg kell nyugodnia a feleségének, max lesz még egy lánya pluszban.

Jutka a Facebookon, meg erdélyi ismiknél próbálkozott, de nem találta a lányát. Írt neki egy levelet, Lilu adja majd oda, ha megtalálja. Nem járt magyar iskolába a lány, szóval románul is leírta neki, mert lehet, hogy nem tud magyarul olvasni. Lilu is anyuka, tudja, mit jelent a gyerek, mindent megtesznek, hogy megtalálják.

13_lilunyomoz.jpg

Keresés kardigánban. Besztercére költözött Enikő, telefonszámot is kapnak hozzá. Hát, ilyen erővel az anyja is megtalálhatta volna. Tolmács kell, mert nem tud magyarul. Enikő videóüzenetet küld az anyjának. Nagyon boldog, hogy megtalálta. Lilu most csíkos pólóban megy Bakonycsernyére a kocsijával, viszi az örömhírt. Mire számítasz, Jutka? Csak jóra.

14_autoban.jpg

Íme az üzenet - mutatja videón. Enikő! Megtaláltad! Köszönöm! Együtt örülnek, meghallgatják az üzenetet. Alig várja, hogy találkozzanak és aztán soha többé ne váljanak el. Jutka beszél hozzá, mármint a videóhoz, ölelgeti az iPadet és azt akarja tudni, van-e unokája. Lilu nem mondja meg, inkább meg szeretné mutatni. És mutat is fotót. Lilu tök cukin nevet, a férje is örül, öleli Jutkát: ha boldog vagy, miért sírsz?

16_ipadoleles.jpg

Lilu fehér szőrmemellényben Besztercére utazik, csaknem 10 órás út, na! Mikor becsenget Enikőhöz, már geometrikus mintájú ruhában van. Enikőt magyarul kérdi, mert érti a nyelvet, csak beszélni nem tud, így románul válaszul. 3 gyereke van, 2000 óta házas a férjéve, aki Ausztriában dolgozik. Ő egy élelmiszerboltban eladó. A férjét havonta, kéthavonta látják, és az ő gyerekei sosem fogják elveszíteni őt, csak ha történne vele valami.

17_eniko.jpg

Milyen emlékeid vannak az anyádról? Amikor ritkán találkoztam vele, nyugalmat és örömöt sugárzott, de csak 2-3 órát láttam. Apuval nem nagyon beszéltünk róla, mert apunak kényes és kellemetlen volt. Apunak is fájt, mert soha többé nem nősült meg. Lilu tapogatózik, tudja-e, miért ment el az apjától. A lány azt mondja, tisztában volt vele, de attól még fontos volt neki, hogy együtt legyenek. Az apjával tartja a kapcsolatot, amikor ő hívja. Anyu egy erős asszony, apu egy gyenge ember. Most is iszik, bár ezt így nem mondják ki. Sokszor gondolt arra, hogy megkeresi az anyját, de nem tudta, hogy kezdjen neki. Szeretnéd, ha részt venne a mostani életedben? Igen, nagyon, nagyon örülnék. Anyaként meg tudja érteni őt. Jön egy levél és egy kép. Lilu könnyezik. A levél megható, nem felejtette el az anyja, mindig is a szíve mélyén volt. Keresi, hogy bocsánatot kérjen és nagyon szereti, meg minden. Nem érdemli meg, hogy anyának szólítsa, de mint barátnő, reméli, hogy elfogadja. Enikő nem haragszik, sosem haragudott, az ő ajtaja mindig nyitva állt.

18_lilkonnyes.jpg

Másnap Jutkáék is megérkeznek Besztercére, gyerek, férj, mindenki egy szürke Opellel. Lilu új szeróban találkozik Jutkával a szálloda halljában. Jutka nyugodt és boldog. Lilu nagyon várja a pillanatot, mikor meglátják egymást. Ölelkezés, Jutka sír, Lilu mondja, hogy még ne sírjon. Jutka elindul a tali helyszínére, ahol vár. Lilu most Enikőt fogadja a hotel előtt, aki nem tudott aludni. Ölelés itt is. Lilu tapsol, Enikő is bemegy.

20_szallodaelott.jpg

Örülnek, ölelkeznek, aranyosak, na. Olyan vagy, mint én, mondja a gyereknek, meg hogy nagyon hiányzott neki. Bocsánatot kér, a lánya nyugtatja, milyen kedves tőle. Enikő behozza az unokákat, nagy az öröm. Jutka is bemutatja a gyerekét meg a férjét. Ez az Enikő egész jófej. Most kapott egy nagy családot, amire ezentúl vigyázni kell. Mintha álmodna. Jutka is nagyon örül.

22_family.jpg

Továbbra is kicsit gyorsak és felszínesek a sztorik, sajnálatos, hogy a nyomozásba nem engednek mélyebb betekintést, mert bár érthető, hogy az érzelmeken van a hangsúly, de úgy sokkal könnyebb lenne a beleélés is, ha jobban bevinne minket a műsor a nehézségekbe, amelyek a megtalálások előtt várnak rájuk.

A következő részben József keresi a hugát, illetve egy apa az amerikában maradt kislányát. 

komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása