Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Survivor extra - kiesve, de törve nem #14: Tamás

2018. november 09. 16:00 - sixx

Mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb játszani a Survivort?

Nekem ez a játék inkább mentálisan volt megterhelő, mintsem fizikálisan. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy vadidegen emberekkel vagyok összezárva, akiktől nem tudhatom, mire számíthatok. Folyton odafigyelni arra, hogy ki, mikor fog hátba támadni, nagyon sok energiát felemészt.

Mi volt a legnagyobb hiba, amit elkövettél?

Azt gondolom, hogy a játékom úgy volt jó, ahogy volt, nem változtatnék semmin. Azt teljesítettem, amit elvártam magamtól, kihoztam magamból a maximumot.

Mi az, amit a tévében nem láttak belőled?

Amit a játék során megmutattam magamból, az vagyok én. Amikor visszanéztem az adásokat, nem volt hiányérzetem, azzal kapcsolatban, hogy valami kimaradt volna, ami igazán én vagyok. Igyekeztem őszintén játszani, nem meghazudtolni önmagamat és maximálisan azt mutatni, aki valójában vagyok.

Azt kaptad ettől a kalandtól, amit vártál?

Teljes mértékben! Minden akadályt sikerült legyőznöm, amit magam elé állítottam. Egy kihívás miatt mentem ki, amit sikerült is legyőznöm, ez pedig maga a játék volt.

Mit tanácsolnál a következő évadokra jelentkezőknek?

Amit a legfontosabbnak tartok, hogy legyenek mindvégig őszinték a játékban. Ne taktikázzanak, törekedjenek arra, hogy minél nyíltabban játszanak.

23 komment

Survivor extra - kiesve, de törve nem #13: Alexandra

2018. november 09. 15:00 - sixx

Mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb játszani a Survivort?

A kezdetben számomra a fizikális helytállás volt a nagyobb kihívás. Az, hogy szerves részét képezzem a csapatnak, helyt tudjak állni olyan feladatokban, ami mondjuk egy sportolónak kisebb kihívást jelent, mint nekem. Azonban, amikor elérkezett a bárbaj Dáviddal, akkor döbbentem rá igazán, hogy a játékban a mentális erő sokkal fontosabb. Az idő múlásával azt is megéreztem milyen nehéz együtt tölteni akár egy napot is olyan emberekkel, akikkel a való életben, nem biztos, hogy egynél többször találkoznék. Ezek alapján, így utólag a mentális részét mondanám keményebbnek.

Mi volt a legnagyobb hiba, amit elkövettél?

Visszatekintve a játékra, úgy gondolom, semmi sem sikerülhetett volna jobban. Semmin nem változtatnék, többek között azért sem, mert számomra nagyon pozitív véget ért a játék.  Mindent kihoztam magamból, amit csak tudtam és, amit csak szerettem volna.

Mi az, amit a tévében nem láttak belőled?

Azt érzem, hogy nem tudtam teljes mértékben átadni, hogy milyen is vagyok valójában. Engedtem, hogy elnyomjanak és nem álltam bele úgy vitákban, ahogy ezt a mindennapi életben tenném. Persze azt nem mondanám, hogy konfliktuskerülő voltam, de jobbnak láttam magam visszafogni. Ennél sokkal jobban ki szoktam állni magamért, az igazságért, azért amit helyesnek gondolok.

Azt kaptad ettől a kalandtól, amit vártál?

Igyekeztem elvárások nélkül nekivágni a játéknak, de még így is minden elképzelhetőnél többet kaptam a Survivortől. Nagyon sokat változtam pozitív irányban, amit a környezetem is észrevett. Nem mondanám, hogy a személyiségem változott meg, hanem inkább a gondolkodásmódom. Ma már meg merem magam dicsérni, megtanultam megállni egy pillanatra ebben a rohanó világban, lecsukni a szemem és elismerni, ha valamit jól csináltam, amiről mondjuk addig azt gondoltam, hogy teljesen természetes dolog, és más is könnyedén képes lenne rá.

Mit tanácsolnál a következő évadokra jelentkezőknek?

Tapasztalatszerzésnek, nézzék meg ezt és az előző évadot, tömbösítve. Reális önismerettel rendelkező egyének jelentkezzenek ebbe a játékba, akik felmérik milyen lemondásokkal, erőfeszítésekkel, kihívásokkal kell szembenézniük. Tanácsolom, hogy próbálják ki, milyen az hogy nem azt, nem annyit esznek, amennyit csak szeretnének, továbbá mentálisan készüljenek fel a megmérettetésekre.

Címkék: rtl survivor
19 komment

Ray Donovan 6x02 - Staten Island (2. rész)

2018. november 09. 14:00 - pethő.anni

Szóval ott hagytuk abba, hogy Ray a polgármesterjelölt Anita Novakot egy hulla társaságában találja egy lakásban. Ez így egy pöppet problémásabb helyzet annál, minthogy a nőnek szokása vadidegenekkel, mindenféle bemutatkozás nélkül kefélni, oszt az egyikük meg felvételt készített közben. Ray felveszi a "tököm teli ezzel az egésszel" arckifejezését, amit kb. az epizód végéig le se vesz, no meg persze a nemrég kapott verés miatt sem ugrik ki örömében. Így hallgatja a csajt, amint pia és cigi hiányában idegesen magyarázza, hogy nem volt szándékában megölni a pasast. Megegyeztek 50 ezer dollárban, a pénz ott van az asztalon egy kistáskában, de aztán így alakult.   

raydonovan6x2_1.jpg

Tovább
Címkék: Ray Donovan
3 komment

A legbátrabb páros 1x05 - Finító

2018. november 09. 12:00 - BBrigusz

Mélyen tisztelt publikum, ezennel belevágunk a döntőbe, bár nekem a múltkori adás óta eltelt idő még nem biztos, hogy elegendő volt Kertész Géza kiesésének feldolgozásához. ( NOT) Tenya már most tréneli a csaját a gondolathoz, hogy rendkívül testvériesen 7 misi-3 misi arányban fogják elosztani a nyereményt, ha úgy alakul, szerintem korrekt, nem árul zsákbamacskát, végülis ő a szívtipró, minden nő álma, dzsungelbenlakó celebritás, a végtelenbe nyúló csücsörítések iskolapéldája! Eközben az örökké tartó érdekházasság  szerelem jegyében Ápdét Norbi egy rögtönzött szerenáddal lepi meg az asszonyt házassági évfordulójuk alkalmából, amihez a valkűrkentaur szolgáltatja természetesen az aláfestő-zenét, Réka könnyezik, szerintem minden évben átkozza azt a bizonyos napot és átértékeli az életét. Persze ízlések és pofonok, de ez esetben inkább csak az utóbbi.
1.jpg

Tovább
48 komment

Survivor 4x34 - Én már azzal nyertem, hogy veszítettem

2018. november 09. 11:18 - Chat Géza

Akkor ugye ott tartottunk, hogy Dávid visszatért a Bayani törzshöz, ahol ő volt az egyetlen, aki nem találkozhatott a hozzátartozójával, hisz a szerkesztők nem sejthették ,hogy ő fog visszatérni a holtak szigetéről. És nincs az a last minute jegy, amivel időben a Fülöp-szigetekre lehetett volna reptetni Dávid szeretteit. A fapados, plusz a hektikus, szigorúan csak a hasraütésszerű menetrend szerint működő Fülöp-szigeteki repülővállalatok összehangolása még a hat lehetetlen küldetést megjárt Ethen Huntnak is kemény dió lenne. Az "amúgy is felszálló Garancsi luxusgép" meg pont nem repült arra, (nem arra focizott a Vidi) hogy Dávid anyját/csaját elvigye magával. Mindegy, Dávid így járt. Alexandra, Fanni és Tomi rokonsága viszont izgulhatott az első elődöntős játékon. Egy gerendát kellett kitartani. Nem úgy, mint Toldi, hanem egy kötél segítségével. 

Ezt még egy lehúzós tévéjós is megmondta volna, hogy a türelem és a kitartás mintaszobra simán megnyeri az izomerőn és a "fejben ott levésen", a "fájdalom kizárásán" alapuló játékot. Így is lett. Az élő Dávid szobor még napestig tudta volna tartani a gerendát, de nem volt annyi külső tárhely a forgató stábnál, így a feladat végével inkább elhúztak haza. Némi arcoskodás belefért, hogy ő itt azért fejben eldöntötte, hogy MA bejut a döntőbe, és láss csodát, bevonzotta a big wint. 

Tovább
491 komment

Való Világ 9x04 - Nem vagdosás volt ez, csak maszatolás!

2018. november 08. 18:40 - candyperfumegirl

Huhh. Nem volt egyszerű hozzájutnom a VV adagomhoz, a világegyetem összes erői összeesküdtek ellenem meg az első VV9 hogyvoltom megalkotása ellen. Szinte szomjaztam ennek a nyolc agyhalottnak az arénázását, és egy ponton már ott tartottam, hogy palatáblára vésem nektek az egészet. Szóval sziasztok. Idén beszállok én is ebbe az ámokfutásba, és már most érzem, hogy jó döntés volt, mert 4 epizód után egész nyugodtan kijelenthető, hogy ennyire trash még soha nem volt ez a trashreality. Anikó ma rémisztő papírbajuszban köszön be, és azt mondja szépen artikulálva, hogy PÁVERED, miközben jelentőségteljesen belenéz a kettes kamerába. Bármibe lefogadom, hogy ő és/vagy a szerkesztők olvasták Sixxet. Nagyon helyes.

vv01.jpg

 

Tovább
381 komment

Survivor extra - kiesve, de törve nem #12: Robi

2018. november 08. 15:00 - sixx

Mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb játszani a Survivort?

Úgy gondolom, hogy fizikailag fel lehet készülni a játékra, mentálisan jelent kihívást. Nagyon nehéz idegen emberekkel együtt élni, meg kell nekik felelned, elvárásokat kell teljesítened. Valamilyen szinten a barátaiddá válnak, de egyúttal az ellenségeid is, mert, ha arra kerül a sor ki is kell ejtened őket.

Mi volt a legnagyobb hiba, amit elkövettél?

Nem vittem törölközőt... Viccet félretéve, többször beleestem abba a hibába, hogy megpróbáltam taktikázni, holott tudom, hogy ez nekem nem megy. Akárhányszor belefogtam, és gödröt ástam, végül én estem bele abba a gödörbe.

Mi az, amit nem láttak a tévében nem láttak belőled?

A kézügyességem nagyon jó, az ügyességi játékok nekem nagyon jól mennek, általában nem adom fel az ilyen dolgokat, azonban ebben az esetben nincs lehetőség újra és újra próbálkozni, itt vagy sikerül, vagy nem. Úgy érzem, hogy ez a tehetség és ügyesség nem mutatkozott meg.

Azt kaptad ettől a kalandtól, amit vártál?

Így utólag most már mondhatom, hogy igen. Amikor véget ért számomra a játék, azt éreztem, hogy nem kaptam meg, amit vártam, jó érzéssel töltött volna el, ha valamit fel tudok mutatni, gondolok itt akár egy jobb helyezésre, a feladatoknál jobb eredményre.

Mit tanácsolnál a következő évadokra jelentkezőknek?

Vigyenek törölközőt, személyes tárgynak és a családtagjaik nevét hímeztessék bele. Készüljenek fel fejben, mentálisan arra, hogy nagyon nehéz lesz a játék, mert nem minden az erőn fog múlni.

Címkék: rtl survivor
20 komment

Survivor extra - kiesve, de törve nem #11: Gábor

2018. november 08. 14:30 - sixx

Mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb játszani a Survivort?

Úgy gondolom, hogy fizikailag felkészült voltam, de ehhez a játékhoz mentális felkészültség kell. Mivel kész tervem volt, hogy miként akarom a végigvinni a játékomat, így fejben kellett mindig ott lennem, ami nagyon fárasztó volt.

Mi volt a legnagyobb hiba, amit elkövettél?

Túl sok mindent vállaltam magamra, és nem hagytam teret, hogy Dávid is érvényesüljön, így könnyen célkeresztbe kerültem. A kiesésemkor pedig taktikai hibát vétettem azzal, hogy túl hevesen próbáltam meggyőzni Tomit arról, hogy nincs mitől tartania a Törzsi Tanácson.

Mi az, amit nem láttak a tévében nem láttak belőled?

Mivel ez egy játék, ahová nem barátkozni mentem, így a jólelkű, kedves, jóindulatú részem kevésbé került előtérbe.

Azt kaptad ettől a kalandtól, amit vártál?

Sokkal többet kaptam, mint amit reméltem. Emberileg megerősített a játék. A megszerzett tapasztalatokat pedig mindenképpen kamatoztatni a tudom a jövőben.

Mit tanácsolnál a következő évadokra jelentkezőknek?

Ne a pénzért és ne azért játszanak, hogy kipróbálják magukat. Nyerni akarjanak és mentálisan legyenek felkészültek.

Címkék: rtl survivor
20 komment

Survivor extra - kiesve, de törve nem #10: Vera

2018. november 08. 14:00 - sixx

Mentálisan vagy fizikálisan volt nehezebb játszani a Survivort?

A Survivor elsősorban taktikai játék. A mentális része sokkal nehezebb volt, olyannyira, hogy az ételhiányon túl ez is rányomta a bélyegét a fizikai erőmre.

Mi volt a legnagyobb hiba, amit elkövettél?

A játékom tekintetében az egyik legnagyobb hibám az volt, hogy a kirekesztett Alexandrát nem hagytam magára, ez befolyásolta a játékom végkimenetelét, de ekkor is a szívemre hallgattam. Továbbá hiba volt, hogy sokszor indulatból hoztam meg döntéseket.

Mi az, amit nem láttak a tévében nem láttak belőled?

Mindent láthattak a nézők, én azt mutattam meg magamból, aki vagyok. Láthatták az érzelgős, az erős, az indulatos, a barátságos, a taktikus, a sportos, a kitartó és nem utolsó sorban a szeretetteljes oldalamat. Ami talán egy kicsit erőteljesebben megmutatkozott nálam, a kötözködés, hogy bele állok keményen a helyzetekbe.

Azt kaptad ettől a kalandtól, amit vártál?

Nem azt kaptam, amit vártam. Nem gondoltam, hogy ennyire a taktikázásra éleződik ki a játék, én nem értek egyet ezzel a módszerrel. A játék egy nagyon fontos szakaszában estem ki, amit nagyon bánok, így csalódottan távoztam. Így utólag azt gondolom, hogy nekem még tanulnom kellett volna magamról, jobban megismerni magamat és a határaimat, majd aztán jelentkezni a játékba.

Mit tanácsolnál a következő évadokra jelentkezőknek?

Mindenképpen, azt tartom a legfontosabbnak elmondani, hogy soha semmi nem biztos ebben a játékban, minden nappal, minden változhat. Nem elég fizikálisan helytállni, mentálisan is nagyon komolyan ott kell lenni.

Címkék: rtl survivor
18 komment

Billions 3x10 - Redemption

2018. november 08. 13:00 - orsika29b

Chuck belekezd a jó kis merénylet felépítésébe az igazságügy miniszter ellen. Egy parkolóházban talizik egy pénzügyi újságíróval és átadja neki a Buffaló polgármester jelöltjével kapcsolatos korrupciós és vesztegetési anyagot. Két résszel ezelőtt erről tett ígéretet Sweeney kormányzójelöltnek, ugye. Az infóért cserébe minden homályos célzásra, gyanús utalásra, letiltott cikkalapanyagra szüksége van, ami a miniszterről szól. Az újságíró szerint Jeffcoat annak idején úgy lett Texas kormányzója, hogy a tévés hittérítő öccse és azok tévétársaságai segítették. Az is roppant gyanús, hogy Jeffcoat túlontúl gazdag, a pénz eredete viszont kérdéses. Kezdésnek nem rossz, Chuck elégedettnek tűnik.

45459386_262149204373831_1966847833315213312_n.png

Tovább
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása