Egy nap késéssel, melyért szíves elnézéseteket kérném, de sajnos legalább 72 órája a Házasodik a motolla című nóta zakatol végelenítve a fejemben, és így létezni is nagyon nehéz, nemhogy írni. Ha ezt befejeztem, azt hiszem nem marad más megoldás, mint berakom a fejem egy kicsit a sütőbe, hátha attól majd elmúlik. Mindenesetre itt az eheti ajánlásom azoknak, akik nem szenvednek úgy, mint én, sorstársak jelentkezését pedig priviben várom. Köszönöm.

Már épp zuhan az eddigi legmélyebb pont felé a lelkesedésem a sorozat iránt, amikor egyszer csak Alan Alda jelenik meg a képernyőn. Emberek! Alan Alda a Ray Donovanban! Előtte persze még újra végig kell néznünk, ahogy Ray szalad Abby után, majd beleugrik az East Riverbe, jó lenne már ezen túllépni, vagy legalább is szorosabban becsatlakoztatni a motívumot a többi közé. Mondjuk valahogy másként kifejezni, hogy a gyász e formája csak felszíni tünet, nem maga a probléma. Mindenesetre hősünket az Alda által játszott Dr Amiot ébreszti a diliházban, megvizsgálja, kérdezgeti, majd úgy dönt, hogy a páciensnek már nincs szüksége a lekötözésre. 

Már a kezdés is irtó erős,  Anikó ugyanis egy lélegzetelállító, limitid edisön, még Vivien fotóját is tartalmazó (!) villalakós naptárat lenget előttünk hipnotikusan, azt ígérve, hogy a nap kérdésére („Kinek a fotója sikerült a legjobban?”) válaszolók közül valaki ezt viheti haza. Amióta egy barátom nemrég megkapta a 2019-es Kiszel Tündéset, éreztem, hogy a sors egyszer még enyhíteni fogja kínzó irigységemet, és íme, itt a lehetőség valami még annál is csodálatosabbra! Váááó! A modellek eközben királyi esküvőre készülnek, ami az eszkalálódó Reni-Zsuzsu ellentéttel együtt biztos irtó szellemes (cöh) Trónok harca-poénokat csalna elő, ha lenne most időm ilyesmiken gondolkodni. De nincs. 

Hamar elhaló békülési kísérlet viszont van, nem is akármilyen meglátásokkal:

érdekes, ahogy mimikálsz, ahogy reagálsz dolgokra, ahogy hirtelen ki tudsz törni magadból…de egy idő után ellenszenvessé válik a dolog. (Reni)

Naná, hogy hatásvadász jelenetsorral indítunk, ez ilyen pavlovi reflex lehet a forgatókönyvíróknál: évadzáró, ding-ding-ding, előbb jöjjön a meglepő következmény, s aztán mutatjuk csak, hogyan jut a történet odáig. Szóval Claire-t látjuk egy kötélbe gabalyodva süllyedni a vízben, közben a narrációját halljuk: halott voltam, testetlen, könnyű, rettegéstől mentes és boldog.  Közben ugyanaz a törékeny zene szól, mint Faith elvesztésekor.