Végzetes reggelre ébrednek a helyi tengeri sünök, melyekről Robi azt hitte, aprócska lebegő bigyók, pedig valójában hatalmas, sötét, víz alatti telepeket alkotó bigyók. Ami még hihetetlenebb, hogy szemük is van, ráadásul NÉZNEK, konkrétan bele az ember arcába, miközben az csoffadt kis húsuk elfogyasztása végett éppen eltávolítja őket az élőhelyükről. És olyan gyorsan mozognak, öcsém, el sem hiszed! Az első szerencsésre rá is kell dobni rögtön egy ruhadarabot, nehogy aztán 0,1 km/h sebességgel elszáguldjon. Az Agila lányok eközben a női princípiumot beteljesítve az állatka elkészítésének módját tárgyalják: vajon sütve, főzve, esetleg nevetés közben véletlenül felszippantva fogyasztják az ilyesmit?

A csapat végül nyersen esik a humánusan, élve kitüskézett zsákmánynak. Az első kóstoló Robi, aki gourmet-módra elemzi a nyers haltejszerű ízt, amit nem tud mihez hasonlítani, de különösebben nem is szeretne. A többiek szerint igenis finom, így Robi egyedül marad a véleményével, mint Fekete László a vegántalálkozón. A következő fogás egy úgynevezett „díszhal”, de ahogy a kínai kaja Kínában csak kaja, úgy akváriumon kívül ez is csak egy sima hal. Annak is elég soványka. Végül visszadobják „csórikámat”.

Gagambáék levelet kapnak, amelyet Alexandra búgó hangon ismertet. A védettségi játék előtt még egy külön verseny is lesz: mindkét törzsből egy férfi és egy nő csap össze a másik küldötteivel, és aki nyer, annak előnye lesz a totemért folytatott harcban.

„VÁÓ!”,

állapítja meg Kitti.

Vera aggódik, hogy ha megint őt vetik be, akkor végképp lelepleződik szuperhős mivolta, és „szemet fog szúrni” valakinek. Alexandra bőszen bizonygatja Gábornak, hogy ő bizony hasznos, hiszen áztatott be hamut és banánt is termesztett a népnek. Vagy mi. Szóba kerül a hangnem, meg hogy ki kivel beszél csúnyán, a konklúzió pedig az, hogy aki nem szól a másikhoz, az sértegetni sem tudja. Viki annak örülne, ha nem oldanák meg a konfliktust, ezért kevés az esélye, hogy egyszer majd átképezze magát mediátornak. Gábor csak azért sem lesz ideges, még akkor sem, amikor Alexandra benyögi, hogy „majomnak banán kell”. Jegyezd meg ezt a mondatodat, közli olyan fejjel, hogy a következő vágásnál már bizonyára fojtogatná a nőt, ha nem ugranánk át Bencére és a versenyre.

Az Agilából Nóri és Jérémy, a Gagambából Vera és Dávid vesz részt az összecsapásban, amelyben számokat kell sorba rakni. Persze nem a matektehetség a legfontosabb, hanem a gyorsaság. A zsákokba rejtett, számozott falapokért el kell futni, és csak utána lehet őket kicsomagolni, majd egytől-százig felsorakoztatni egy asztalon. Vera egyszer rossz irányba rohan, aztán Dáviddal pár batyuban ragadt lapocskát meg sem találnak, így Nóriék győznek.

„Rengeteg számot benne hagytatok a zsákban. Ez nagy hiba, ez nagy hiba.”

összegez Bence, és ha Vera eddig nem akart volna sírni, most akkor is megjönne a kedve. De akart. Van itt szemszúrás, csak éppen az övét szúrják a könnyek.

A Gagamba egy emberként, illetve pókként vigasztalja a megzuhant lányt, látszólag őszintén, nem amolyan „megbocsátok, Fredo, te nem tehetsz róla” módon. Alexandra érzi, hogy ő fel is tudja vidítani, mert akkora sztorija van Gáborról, meg kettőjük hatalmas balhéjáról, hogy csak na. Kár, hogy az érdekes részt ezek szerint kivágták. Gábor is beszámol Dávidnak a fejleményekről, hogy hú, a nő kóstolgatta, ki akarta akasztani, de ő csak nevetett rajta, hahaha, nem is kellett a Xanax, és a haját is csak kicsit tépte meg. A taktikázás és az intrikák egyelőre meg sem közelítik a Szulejmán színvonalát, hím-nőstény megosztottság van, amin valahogyan változtatni kellene. Dávid úgy véli, muszáj lesz maguk mellé állítani egy lányt. Vagy kiejteni egyet. Vagy ebben a sorrendben.

Agiláék Esztije próbál nem gondolni a családjára, de nehéz, mert szüksége lenne a szeretetre, azt meg a Survivorben szűken mérik. Hál’ Istennek van itt egy óvó bácsi is, aki megnyugtatja az anyukahiányos gyerekeket. Bence művészi beállításokban beszéli le Esztit arról, hogy feladja az egészet és kiszavaztassa magát, mert igenis van esélye, csak találnia kell egy humán kapaszkodót, akinek alkalomadtán sírhat. Közben már be is tölti az említett szerepet, kifejtve, hogy most még segíteni kell egymást, a hátba döfésnek megvan a maga helye és ideje, és az az ellenzéki egyeztető tárgyalás. Legyél rá büszke, hogy itt vagy, én hiszek benned, képes vagy rá, hajrá, ontja magából a pozitív gondolatokat, mintha ráborult volna egy önsegítő könyvekkel teli polc.  

Eljön a védettségi játék, amelyben egy kétszáz kilós rönköt kell akadályokon keresztül eljuttatni, majd felfüggeszteni a tengerben álló állványzatra, aztán bónuszként mindenkinek rácsimpaszkodnia. Az Agila számozással megszerzett könnyítése, hogy amikor egy faketrec alatt rángatják át a cuccost, nekik kevesebb homokkal kell megbirkózniuk. De rosszul kezdenek, ráadásul Bence a „lemaradtatok, el fogjátok bukni az előnyt” szöveggel biztatja őket. A küzdelem valóban izgalmas, pláne, miután Bence szavaival:

„Felállt a rönk! függőlegesen áll a rönk!”.

Végül a pókok nyernek, mire Jérémy franciául káromkodik, majd kifejti, hogy nem jól csinálták a társai, ugyanis játék közben nem az visz előre, ha pihengetnek, elalszanak, megnéznek egy részt a kedvenc sorozatunkból, hanem ha a feladatra koncentrálnak. Mert ha nem, akkor az lesz belőle, ami most is: törzsi tanács.