Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Absentia / Elfeledve 1x03 - The Emily Show

2017. október 11. 13:00 - Scott Pilgrim

Emily-vel indítunk, aki próbál visszaemlékezni, de egyben retteg is attól, mi lesz, ha emlékezni fog mindenre – mondja a pszichológusnak. Közben Harlow-nál helyszínel Tommy. Megkéselték, az elkövető elvágta a megfigyelőkamera kábeleit. Megérkezik Nick is, és meggyőzi Tommy-t, hogy ne gyanúsítsa Emily-t. Elmondja, mit tud a belső emberről, aki Tommy szemtanújának a névváltását is intézte, ezzel sikerül meggyőznie. Nick elugrik Emily-hez megnyugtatni, hogy nem emelhetnek ellene vádat, főleg, ha talál mégegy gyanúsítottat, és ad neki kártyás mobilt is, hogy mostantól csak azon beszéljenek. Nick-nek lépnie kell, úgy volt, hogy ketten mennek Flynnért, de így csak Emily megy az uszodába, ahonnan gokartozni viszi majd. Emily érthető okokból parázik ettől. De hiába, tök jól szórakoznak. Viszont Nick közben talál valamit, látja az egyik nyomozót 8kor távozni, az adatbázisban viszont 10kor adott le egy jelentést. Megkérdi valakitől, hogy lehet, kiderül, hogy megkérte őt, hogy adja le helyette. Crownnak hívják az ügynököt, beér, Nick pedig rögtön számon kéri. Azt mondja, egy csajjal volt találkozója. Nem úgy tűnik, hogy Nick elhiszi.

abs003.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Survivor 3x32 - Kaja van, pia van, már csak egy kiadós dugás hiányzik

2017. október 11. 08:55 - Chat Géza

kepernyofoto_2017-10-11_8_46_09_1.png

Az előző napi szuper izgalmak után szokás szerint lapos adásanyagga altatnak minket. Feri a tábortűz mellett előkapja a fából és banánhéjból eszkábált bendzsóját és elkezdi halkan bazseválni a Guantanamérát. Bárcsak. Viszont a cetlizést megint megbeszélik, és képes megfesteni a fingot, hogy az, hogy ő felírta Szandi nevét, az nem árulás, mert nem hitte el, hogy van amulettje. És Szandra nem is tud mit kezdeni ezzel a kikezdhetetlen csubakka érveléssel. Hölgyeim és uraim, ennek itt semmi értelme. De persze emberkedjen a Ferenccel az, akinek két anyja van. Mert amíg Szandi csak annyit tett le az élet mahagóni fából készült asztalára, hogy lefogyasztatotta (nem lefagyasztotta) Győzike lányát, Evelint, aki még a régi  szép időkben a Zoli báttya által beleharapott restis hamburgert is úgy zabálta, mintha az apja zebramintás köntösének épsége függne tőle, addig Feri szarrá kommandózta magát és biztos már megevett reggelire egy-két ombrét. Másnap jön a levél, hogy a Feleségek luxuskivitelben mintájára, Csősz Apám Beájulna Bogi török milliárdosfeleség mintájára, rendezzenek fogadást, és rittyentsenek egy három fogásos ünnepi menüt. Ehhez el is mehetnek a piacra. Már, ha túlélik a tuk-tukkal való taxizást, amit Feri kamumajrét színlelve pofáz végig.

Tovább
Címkék: survivor
220 komment

Fear The Walking Dead 3x14 - Soha semmi sem jön össze

2017. október 10. 12:00 - Chat Géza

Múltkor ott hagytuk abba, hogy mindenki külön utakon járva próbál szerencsét. Amíg Madison, Strand, Walker, aki nem texasi kopó, hanem egy indián, plusz Ofilia és a legnagyobb mellékszereplő haverja a víztározó felé haladnak, addig Alicia megkeresi a kunyhót, amiről szerelme hadovált neki, Nick és Troy meg titokban lemeózzák, hogy Alicia rendben van-e. A csajjal minden oké, tud magára vigyázni, ezt megállapítják a srácok egy felpattintott babkonzerv társaságában, úgyhogy inkább mennek Madisonék után. Persze ők se jutnak el simán a gátig. Az egy dolog, hogy Strandnek amúgy is kétségei vannak azt illetően, hogy Salazar kapitány majd tárt karokkal fogja őket fogadni, úgy meg pláne, hogy a százzal, de minimum ötvennel robogó kamion hátulján üldögélő Ofélia fogja magát és leszédölög. Itt derül ki, hogy megharapták. Hát, persze.

Tovább
Szólj hozzá!

Barátok közt 8557-8558. rész

2017. október 10. 10:00 - Gillotte

Tud ez a Barátok közt, ha akar, ez a rész ugyanis egyszerre mutatja be a múltat és a jelent, hogy lássuk, miből alakult ki Ági és a Herr szerelme, és azt is lássuk, mivé lett. Tizenegy évvel ezelőttről indulunk, amikor Attila fiatal és hamvas volt (?) Áginak pedig le volt engedve a haja. Berlinben élt a kb. tízéves Lizával, és gyakran látogatta Attila, és az akkor még barátnő Brigitta.

bk_szeptember1_1_1.png

Tovább
Címkék: barátok közt
1 komment

Feleségek luxuskivitelben 1x03 - Nem személyzet, szolga

2017. október 10. 09:34 - sixx

 Az előző részben indított Babett-Vivi háborút kicsit félretesszük, de Babettet nem, mert ő rájött, hogy neki brandet kell építeni, és erre az a legjobb, ha elmegy Yvonne-hoz, aki üzletasszony, és aki megtévesztésig hasonlít egy luxifelire, megfeszített bőr az arcon, a szemöldöknél túlcsorduló botox, bóticsöcs, szőke haj, szétgyúrt test, ilyen:

22279686_10210551938770129_8897406197659446839_n.jpg

Yvonne a TV2 volt tulajdonosa egyébként, de ezt nem hangsúlyozzák a műsorban, majd én. Van egy médiaügynöksége, és Babett a kliense lesz karrierrendbetéteileg vagy mi, át kell brandelni a nőt, javasolnék meztelenfőzős YouTube-klipeket, ha el tetszenek vinni az ötletet, jutalékot kérek, stipistopi. Yvonne szerint Babett nem látja, mennyire különleges, igazság szerint én sem, de nézzük meg, mit gondol erről az olvasótábor:

Tovább
40 komment

Survivor 3x31 - Azt is leszarom, ha valakinek leszakad a karja

2017. október 10. 06:58 - sixx

Na, utolsó hét. A Mandirigma beachen Feri és a három grácia, a Holtak szigetén Benedek, Iliász és másik három grácia várja a végjátékot, ami így, a 40. nap után már igazán jöhetne nekik, mert, legalábbis az utóbbiak nagyon kivannak, különösen Doktorjúdás, akire a nem is olyan régen szabotált ponyva (Lilla és Nóri a bikinifelső rituális elásásával együtt szabdalta szét) a fejére szakadt az esőben, éjjel, és hát úgy nehéz aludni. Mit tesz ilyenkor az ember? Hát persze, hogy nem ahhoz az Iliászhoz kucorodik be, ahová tuti beengedik, hanem odamegy esküdt ellenségeihez, hogy eresszék be azok. Akik nem eresztik. Így lehet nyígni reggel. Iliász elképed, ilyen van? Ember embernek farkasa? Van. Nahát. Benedek leszarja a cicaharcot, meg úgy mindenit, neki se ereje, se ideje nincs ilyesmire. Őt semmi nem érdekli ezen a szigeten, ha valaki levágja a karját, az is hidegen hagyja majd.

Ő trehányul rakta össze a bunkerét, tudtam, hogy nem fogja bírni, ha jön egy nagyobb vihar. (Nóri)

Tovább
Címkék: survivor
208 komment

Ray Donovan 5x08 - Horses

2017. október 09. 11:59 - AaannnaaA

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele Kedves Olvasók, de az évadban lassan csepegtetett múltbéli infómorzsák engem ugyanilyen tempóban az őrületbe kergettek – erre most végre megkapjuk a teljes képet, méghozzá egy egész részen át. Oké, letudjuk a múltat, de nem lehetett volna ezt az elején (nagyjából a harmadik / negyedik rész magasságában) megtenni? Mert ez így most már – számomra – kifejezetten uncsi, arról nem is beszélve, hogy az évad történései csupán botladoznak, ahelyett, hogy haladnának előre, amolyan jó raydonovan-es módon. Nem?

Na jó, nézzük akkor hogyan halatkodott meg Anyus és zakkant bele ebbe hősünk.

1.jpg

Tovább
Címkék: Ray Donovan
2 komment

Twin Peaks 3x14 - De ki az álmodó?

2017. október 09. 09:00 - Rodnay Gan

Dél-Dakotában kezdünk, ami remek hír, hiszen errefelé találjuk a legérdekesebb karaktereket. Az olyanokat, mint például a sakálként üvöltő Gordon Cole, aki éppen Twin Peaksbe telefonál, mivel visszahívja az őt kereső Truman seriffet. Akiről először azt hiszi, hogy Harry az, majd miután rájön, hogy a testvére, Frank, gyorsan meg is kérdezi tőle, hogy mégis, hol van Harry? Hát igen, ez egy nagyon jó kérdés, Mr. Lynch, Michael Ontkean hiánya ugyanis az új széria egyik legfájóbb pontja! És nekem nagyon gyanús, hogy a visszavonult színész a való életben is nagyon beteg lehet, mivel annyira kihangsúlyozzák a sorozatban, hogy mindenki mindig mielőbbi gyógyulást kíván az egykori Twin Peaks-i főzsarunak. Na mindegy, a lényeg, hogy Frank elmeséli a dirinek, hogy megtalálták Laura Palmer naplójának hiányzó lapjait, és az abban foglaltak arra engednek következtetni, hogy két Cooper létezik – bármit is jelentsen ez.

1401.jpg

Tovább
Címkék: twin peaks
9 komment

Survivor 3x30 - Feri a cicaharc fölé emelkedik

2017. október 07. 15:17 - Hoppancs

„Szeretnétek megbeszélni, azt, ami történt, vagy engedjük el”?, provokál a tűznél Barbi, és szerencséje, hogy Feri a sokktól olyan, mint akit a bokorban megkínáltak egy jó adag nyugtatóval, mert ellenkező esetben az ő nyakát biztosan nem akarná elengedni. Gratulálok, lányok, dünnyögi rezignáltan, de Szandi nem biztos benne, hogy ennyivel megússza az árulást, valószínűsíti, hogy a férfi „dzsihádot hirdet” majd. Lehet, hogy a boszorkányoknak érdemes kicsit távolabb húzódnia a tűztől, nehogy véletlenül bele találjanak szédülni. Nem is nagyon mernek Ferire nézni, Klau is a semmibe meredve fejtegeti, hogy ő csak magát védte, na meg persze a halva született románc által megtépázott büszkeségét. Feri leszarja, hogy Benedek miért zárta kulcsra szíve ajtaját a felé önzetlenül nyitó asszony tiszta szerelme elől, esze csak a védettségen jár, amit mostantól muszáj lenne mindig megszereznie, mert ugye:

„Mint tudjuk, ahol nő bekeveredik, ott azért nem lehet semmiben nyugodtan megbízni, hát, itt meg három van bekeveredve, úgyhogy…keményen odatették magukat, be is bizonyították, hogy nők a javából…rendesen ide****tak nekünk a Benivel.”

bscap0000_3.jpg

Miután kedvenc macsónk minden bizonnyal a machetét szorongatva forgolódta át az éjszakát, miközben feminista gyűlésekről rémálmodott, beköszönt a harminckilencedik nap. Barbi van a legjobban meglepődve, hogy elmaradt a műsor, mázli, hogy úgysem kellett fizetni a jegyért. Klaunak fura Beni nélkül, állandóan az a sok szép meg nem történt pillanat jár a fejében. Feri a fantáziába menekül a trauma elől. Koppánynak képzeli magát, csak egy ló hiányzik neki, meg hogy legyen kivel beszélgetnie, hiszen a lányokkal olyat nem lehet. A menstruáció meg a cicák nem érdeklik, Proustot meg hiába is hozná szóba, ugye. A csajok a cápára is csak annyit reagálnak, hogy „óóóó, de cuki”, ahelyett, hogy hozzá hasonlóan megpróbálnák puszta kézzel elkapni. Milyen finom ebéd is lett volna, ha megvárja, amíg Feri beúszik utána!

bscap0029.jpg

Tovább
Címkék: survivor
143 komment
süti beállítások módosítása