Az első pánik és némi pofozás után Attila magához tér. Ezek szerint nem volt halálos adag a fájdalomcsillapító kotyvalék, amit Miki csinált, és legalább megnyugodhat, hogy nem ő nyírta ki Jánost. Miki elbújik, Attila kihívja a rendőröket, de az emberrablásos sztorit kihagyja, nehogy Miki bajba kerüljön. Hogy miért kerülne bajba, nem tudom, de mindegy, haladjunk. Attila orvoshoz viszi Mikit, majd hazatérnek, és Miki átmegy a szokásos, ,,majdnem halál” utáni bűnbánásba, ó testvéreim, Ti drágák, mi lett volna velem nélkületek! Miki Juli kezét szorongatva külön megköszöni neki is, hisz ő buzdította a tesókat a cselekvésre. Attila szeme eközben villámokat szór, de azért felajánlják Mikinek, hogy maradjon náluk addig, míg fel nem épül. Azt csak félve mondják meg neki, hogy Juli ütötte el véletlenül, nem tudom, miért akkora dráma ez, volt itt már minden…
Tóbiáséknál a közös családi vacsorán Ádám feltűnően tudja, hogy Zsófi mely részét szereti a csirkének, úgyhogy Tóbiás biztosítja őket, hogy nem kell titkolózni, tudják, hogy együtt vannak. Zsófit nem hatja meg a dolog, ugyanis kisvártatva kezdődik a tárgyalás, úgyhogy nincs jó kedve. Jók az előérzetei, ugyanis Gedeon kis híján megsemmisíti. Az ügyvéd érdeklődött annál az olasz cégnél, aki állítólag munkát ajánlott Zsófinak, és a cégtől megtudta, azt a bizonyos állást már betöltötték, pedig Zsófi azt állította, hogy tutira lesz munkája. Zsófi teljesen elpirul, de semmi gáz, eladta a lakását, úgyhogy van némi pénze…ja, mert el kellett adnia a lakását a gázrobbanás miatt. Aha – kezdi a mondatot Gedeon – és jól tudom, hogy jelen pillanatban a felperesnél (Tóbiásnál) lakik? Ja, hát igen. Szóval Zsófinak se munkája, se lakása, se kapcsolata, és mégis Tóbiástól akarja elperelni Bencét, annak ellenére, hogy pont a felperesnél csövezik épp? Ismét szünetet rendelnek el, mialatt Gedi javasolja Tóbiásnak a be nem váltott depi gyógyszerek bevetését, de Tóbiás ellenáll, mert ezt már szemétségnek tartaná. Eközben Zsófi, Ádám, és az ő ügyvédjük is latolgatja az esélyeket, s Ádám felajánlja, hogy felvállalja Zsófit, mint barátnőjét, és Bencét, mint egy esetleges nevelt gyereket, hátha ez előresegíti az ügyüket. A tárgyalás folytatásánál Ádám hangosan vállalja, hogy mindent megtesz Bencéért, jó nevelőapa lesz. Gedeon nem hagyja magát, rákérdez, hogy igaz-e, hogy Ádám lemondott a saját lányáról. A körülmények nem érdekesek, úgyhogy Ádám kénytelen bólintani. ,,És fizet tartásdíjat?” - hangzik a következő kérdés. Nem – így a válasz. Gedi felveti a kérdést: ha valaki a saját lányával nem törődik, mi a garancia arra, hogy más gyerekére fog vigyázni? Mert az nem vigyázás, hogy az apa háta mögött vigyázás címszó alatt kicsempészi az anyjához a gyereket – ahogy erre már volt példa. Felhangzik Gedeon utolsó kérdése: melyik szülőnél sír többet a gyerek, Tóbiásnál, vagy Zsófinál? Vigyázz Ádifiú, ez csapda!
Ottó unja, hogy Peti magányosan szenved, úgyhogy regisztrálja egy online társkereső oldalra. Peti elkezdi nézegetni a csajokat, s kikéri Hanna véleményét a dologról, aki nagyjából egy csaj kivételével mindet megvétózza. Rudi végignézi a folyamatot, és baromira tetszik neki, hogy Peti és Hanna hiába egymás exei, még párkapcsolati tanácsokat is kérnek egymástól, mi a titkuk? Hanna szerint az idő, az a titok. Kisvártatva Peti megint kérdez társkereső ügyben, ugyanis találata van: Ottó Fittlaboros recepciós barátnőjét, Erikát találta meg a társkeresőn.
Alíz meglepetést akar unatkozó nagymamájának, így a fejébe veszi, hogy megvalósítják azt a Parkinsonos sétát, amit terveztek. Sőt, lehetnének kitűzők, matricák, emlék-oklevelek. Krisztián az ész a dologban – legalább valaki – ehhez kell pénz is, de vannak a neten ilyen jó ügyért pénzgyűjtős oldalak, oda fel lehetne tenni. A tervezett meglepetés nem tart sokáig, mivel Vili azzal próbálja feldobni Bözsit, hogy elmondja neki a kirándulás tervét, de a várt hatás elmarad, ugyanis Bözsi csendet hallgatni menne az erdőbe, nem tömegben lenni. Alízt ez nem igazán érdekli, úgyhogy a terv csak annyiban módosul, hogy Bözsi háta mögött szervezi meg a dolgot.
Facebook kommentek