Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x13 - Aki sajttal dobálózik, a világ picsája (18+)

2016. szeptember 09. 07:20 - sixx

 2016-09-09_5-57-06.png

Póverdbáj, ugyan már, nem hajtja ezt semmi sehová. Addig itt lesz a kiemelés minden posztomban, míg legalább egy kibaszott játékelemben meg nem látom a Big Brothert.

Jó hírünk van, visszatértek a sziluettek, az egyik vezet 52-48-ra a kiafaszagyerek versenyben, ami majd egy párbajban kulminálódik Viki és Lóri között, és most menten bele is gázolok a lelkivilágába a Team Viki ill. Team Lóri kedves rajongóinak, de KURVÁRA MINDEGY, melyik gyön vissza, illetve csak azért hajrá Viki, hogy a lóritlanított Dina még nagyobb picsa lehessen.

Na, reggel, kelés, mármint Vivi arcán, ha van isten nem múlik sose, hozzá Gaxsta Zolee-ra, vagy feka rapperekre hajazó hajfonatok, mintha valami horrorcastingról érkezett volna. Jó, nem baszogatom, ő a legnormálisabb a villában. Ki vette még észre, hogy ebben a szériában a lakók reggelente sokkal inkább leamortizáltabbak, mint a korábbiakban? A reggel érdemleges elemei közé tartozik, hogy Tivi azzal köszönti Geraldot a konyhapultnál, hogy

Oszt szúrtál tennap este?

2016-09-09_6-04-52.png

Nem basztak Attilával, mert Gerald szerint ahhoz még 380 évet kell várni. Tivi szerint Attila puhapöcs. A másik lényeges elem Dina és Lóri, akik az ujjszopogatásos, kvázi szárazbaszós, fejben szemkifordulósat kúrós éjszakát folytatva reggel smárolnak, mert, és most figyejjé', SZERELMESEK. Lóri legalábbis mindenképpen, és Dina is, csak nem vallja be magának, és a riportban azt hajtogatja, hogy ő nem alázza meg a fasziját. Nem hát, azzal, hogy mélytorkozást idézően szopogatod a szegény ember Eminemhasonmásversenyének különdíjasának az ujját, majd a nyelvedet a szájába dugod, azzal nem alázod meg a téged odakünn (most már) kiegyenesített kaszával váró faszidat, dehogy.

Az, hogy cheddar sajttal dobálózik, az a világ picsája

- mondja Zsóti a második szegmensben Dináról, ami arról szól, hogy a lakók sok mindent rendelnek, mert gyökerek, és addig, míg meg nem kell dolgozni a kajáért, pármai sonkába tekert cheddar sajttal kanalazzák az avokádókrémet Mici csöcseiről, és az Zsótinak nem tetszik, mert van akinek meg kenyérre nem futja. Krisztián szerint is szégyen, hogy annyi kaját rendelnek, amit a hűtőbe nem tudnak bepakolni, és amit nem esznek meg sose. A legviccesebb, hogy a ki rendelte ezt a sok szart kérdésre mindenki lapít, de majd lesz nemulass. A szerkesztőknek ugyanis nem nagyon van ínyére a pazarlás, be is küldik a heti bevásárlólistát egy levél kíséretében, amit Dina olvas fel kettes fölé osztályzattal (ezzel a VV alltime olvasási listájának az élmezőnyében van). Olyanok vannak rajta, hogy másfél kiló túró meg három kiló kávé.

A feladat, megnézni, van-e felesleges kaja a villában, majd a villamester (Vivi) írjon egy új listát, és bassza le a pazarlókat. Zsóti igyekszik elmagyarázni Vivinek, hogy a villamester dolga kordában tartani a rendeléseket, de Vivi nem érti, mi lene az ő dolga, mert ő csak ül és írja, amit mondanak a többiek. Zsóti vesz egy nagy levegőt és nem mond inkább semmit. Ülnek, de ahogy látom, nem megy Vivi semmire az alternatív listával. Szintén Zsóti, megint csedársajt, meg borotvahab (kifújva!), a tettes Dina, ő a legpazarlóbb, most mi lesz, keresztre feszítik? Dávid is beszáll a Dinabaszogatósdiba, és elkezdődik a szokásos, párhuzamos kurvaanyázás, good times.

Lehet, te az Esterházy-kastélyból jöttél közénk, de én nem vagyok hozzászokva a cheddar sajtos dobáláshoz.

SZAKADJ MÁR LE A KIBASZOTT SAJTRÓL, BAZDMEG.

A kajaparának volt folytatása egyébként, a zuhanyozni készülő Dina fejébe tükörtojást húzott Soma, amire a csaj persze válaszolt, és tojást tört össze a fejin, mert a délelőtti beszélgetésnek volt hatása ezek szerint. Dina ebből is tud veszekedést generálni, ahogy MINDENBŐL, és ismét Dáviddal feszülnek egymásnak, ami mögött feloldatlan szexuális feszkó van, mármint Dávid részéről, aki kúrta volna, de nem adta. Soma szerint a kajahajigálás vicces, Zsóti meg kicsit bedurvul, és addig feszegeti (poénból), hogy akkor most Soma buzi-e, hogy a kisember sírva fakad. Haraszt, zörgés, véletlen, nem.

A lakók szerkesztők kihasználják a vénasszonyok nyarát, és fürdőruhába öltöztetik a népet, hogy ugráljanak a mödansziéba, ami ugye akkora mint egy nagyobb kád, és Soma majdnem át is ugorja, ami azért lett volna kellemetlen, mert fal van a túlsó végén. Az ugrálás vicces, seggesek, hasasok, röhögés, Mici sapkában ugrik, Vivi pucsít, Dávid bikinit vesz magára. Az megvan, hogy Soma feje pont olyan, mint Beavis és Butt-Head szerelemgyerekéé?

2016-09-09_7-04-18.png

Az utolsó érdemleges esemény a ki, kit támogat a párbajban?-össztánc, amiből Viki jön ki jobban, mert még az is mögé áll, aki jelet rakott rá, és Lórit csak Dina támogatja. Viki persze azt hiszi, hogy ez neki szól, mármint hogy őt szeretik a többiek, akik az ezt fejtegető monológot hangos röhögéssel fogadják, Mici konkrétan ki is jelenti, hogy ő kurva szarul érzi magét emiatt, mert egyértelműen Lóri ellen állt Viki mögé. Azaz azért, mert Lóri megbántotta Dinát, és ezért mindenki utálja - ezt már a meglepetésre egy percig nem káromkodó Dina mondja Lórinak a nyugiban.

És a csajom kiszúrta, hogy közben a The Leftovers első évados főcímzenéje szól, mutatom, ez:

És itt meg némi csöcskontent, csak az ízéért:

Címkék: 18+ vv8
366 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Costanza 2016.09.09. 07:45:10

artificial intelligence

Costanza 2016.09.09. 08:07:32

I love Krisztian... <3

2016.09.09. 08:07:52

Még a játékok is unalmasak.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 08:26:47

Kedves Sixx, lehetne egy olyan javító jellegű kritikai észrevételem, hogy ha nincs igazán kedved posztot írni (amit őszintén megértek), akkor add ki a feladatot inkább valamelyik (még bizonyítani akaró) társposztírónak. Őszintén és bántó szándék nélkül, a mostaniból sztem hiányzott a só és a bors.

Magentax 2016.09.09. 08:40:24

@VV Erőlegény: nincs igazad, sztem egy ilyen szar, semmilyen adásból Sixx kihozza mindig a maximumot. Én konkrétan bealudtam este, olyan unalmas volt.

Costanza 2016.09.09. 08:43:37

oh es igen. Black women dont swim.

Magentax 2016.09.09. 08:44:52

A tegnapi adással csináltak mártírt szegény Lórikából.
Hirtelen szerelmes lett - két napja a riportban még azt nyilatkozta röhögve, hogy csak meg akarja b@szni Dinát.
Mindenki ellene van, csak szívszerelme Dinkácska állt ki mellette és ő ezért örökre hálás lesz. WTF?

Egyébként alapból nem értem ezt az egész kanosszajárást.
Amikor Lóri és Evelin fogadtak (és a fogadás tárgyát ugye végre is hajtották félig-meddig), Dinka még csak a szemét forgatta és sompolygott Lóri körül.
Nem voltak egy pár! Akkó meg mijafaszom bűnt követett el a Lórigyerek?

megcirógatlak csalánnal 2016.09.09. 08:53:04

A gumi luxusprostinak de kiszúrnám a száját...elrepülne Mint a lufi ;))
Sittes tök jófej

Póveredbáj kecik xd tipikus retek Klub

Magentax 2016.09.09. 08:59:24

Még egy dolog...
Mit sírnak a szerkesztők, hogy pazarolnak ezek a véglények?
Ha volt annyi humoruk, hogy az első nap egy guriga WC papírt küldjenek be, mert nem volt konkrét a rendelés, most meg nem kéne mindent beküldeni, amit kérnek.
Minden nap kapnak pl. piát? Eddig nem így volt. A tegnapi adásban mondta vmelyik fiú, hogy na akkor menjünk borozni. Kötve hiszem, hogy az a bor az előző buliról maradt volna.
3 kg szemeskávé????
Nem tudom egyébként, ez a rendelgetés napi szintű?

Mivel figyelmeztették őket, Dinát és Somát meg kéne büntetniük, mert csakazértis kajával dobálóztak. Amúgy nekem az kimeríti a bántalmazás fogalmát, ha fejbe basznak egy tojással.

sixx · http://comment.blog.hu 2016.09.09. 09:01:10

@VV Erőlegény: köszi a kritikát, van olyan, hogy szarabb egy poszt, ahogy a kommentek minősége sem konstans.

É2I 2016.09.09. 09:05:03

"Az megvan, hogy Soma feje pont olyan, mint Beavis és Butt-Head szerelemgyerekéé?"

Ezek szerint nem bogarászol a hozzászólások közt, mivel jó pár napja ez lett könyvelve. :)
A "Minek, faszom? Nem érek rá sok gyökeret olvasni!" - választ ezennel prezentálom én. Ne tessen fáradni. ;)

on: Tényleg lapos már. Bizonyítja az is, hogy többször, több percben ismertetik, hogyan lehet egy k.rva szavazatot applliiikáccijjóón leadni. Sőtt!! Még törölni is lehet! Aztamindenit! Meg is lehet válltozztatni!
Ne ez mán a póVEREDbájbiggbránner!!!

É2I 2016.09.09. 09:10:55

@Magentax: Azt még hozzátenné, hogy mikroport nélkül prezentáltak több percet, ami korábban büntitétel volt.
Büntetésül összezárnám takonyÖccsét dinkával két napig a sufniba, mondjuk a kiszavazás idejére. Na azt a parát meg lehetne nézni :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 09:11:51

@Magentax: A műsor 3/4-e valóban nem volt túl élménydús, de én tudom (hiszen számtalan példa volt már rá), hogy egy jó formában levő és motivált Sixx ebből is tudott volna alkotni. De ha -átmenetileg- nincs meg a posztíróban, hogy minden alkalommal, bármilyen alapanyagból az élete posztját akarja megírni, akkor szerintem érdemes átmenni a póverd báj Sixx üzemmódba. Az utolsó negyedben levő ki-kit támogat az előzmények, illetve az első hét, de különösen a 7. széria ismeretében szerintem sokkal jobban kidomborítható lett volna. Hihetetlen, hogy újra hogy összeállt a falkában támadó lemmingek csoportja egy olyan lemming irányába, amelyik egyetlen társa az a lemming lett, akinek a legnagyobb indoka lett volna az ellentáborhoz csatlakozni. Tudom, hogy Sixxnél is minden lényeges történés meg volt említve, de olyan száraz MTI közlemény szerűen.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 09:12:36

@sixx: Ez igaz, de te vagy itt a zászlós hajó, és a legfőbb védjegy!

Dust in Hofmann 2016.09.09. 09:17:59

Szerintem Lóri inkább a kistérségi Boris Becker hasonmásverseny vigaszágon továbbjutott versenyzője.

2016.09.09. 09:21:04

Ne sírjanak a szerkik, hogy pazarlás folyik, nem kötelező ész nélkül beküldeni mindent, amit kérnek.

ornyim 2016.09.09. 09:23:10

@Magentax: " Nem úr az, aki nem pazar! " :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 09:25:53

@Dust in Hofmann: :-DD Ilyen arckép kép összerakós szoftverrel megcsinálva, mint amilyen segítségével a minap Zseraldinnak kellett felismernie a hozzávalókat, egy Silas, Boris Becker és Szántó Dávid arcberendezési kombinációra tippelnék az esetében.

,, 2016.09.09. 09:27:31

no, a velvet írt a győzike-féle műsorvezetésről velvet.hu/gumicukor/2016/09/08/a_belevalo_gaspar_gyozovel_olyan_mintha_tomegkatasztrofat_neznenk/
Én a Deniszes beszélgetésről lemaradtam, felháborító ez az egész. Az RTL válaszával meg okítani lehet vivikét h mi a cinizmus. Továbbképzés, faszom. Közben meg tovább fizetik. Pffff

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 09:30:06

@Magentax: Nekem nem, de ha valakit zártak már azért ki mert egy narancsot hajított egy másik irányába, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy mondasz valamit...

,, 2016.09.09. 09:34:17

@VV Erőlegény: a hivatalos álláspont szerint az egy ásványvizes üveg volt (gondolom teli), ami alkalmas arra (az álláspont szerint) h a testi épséget veszélyeztesse. Gondolom a célzatosság is szempont volt vagyishogy mire terjedt ki az "elkövető" szándéka

rives 2016.09.09. 09:34:50

a beérkező levelek "Nagy Testvér" aláírással vannak ellátva, egyelőre ennyi a póveredbáj (azon kívül, hogy szerencsétlen műsorvezetőknek állandóan el kell mondani).
#Szörnycsi: a cinizmus fogalmával Dina nem volt tisztában (bár ez nem jelenti azt, hogy Vivi tudná :) )

Dust in Hofmann 2016.09.09. 09:37:06

@VV Erőlegény: Lóri fenotípusos megjelenését elnézve azt sem tartom kizártnak, hogy egy Scooter koncert backstage-ében fogant. Hyper, hyper...

Gia 2016.09.09. 09:43:24

Bírnám ha a ma esti összefoglalóban pár napraforgó átállna Lóri mögé.

ornyim 2016.09.09. 09:46:23

@szörnycsi: Győzikét műsorvezetőnek tenni a legnagyobb hiba volt, amit az rtl elkövethetett. Egyet kell értenem a cikk írójával, én sem vagyok képes végignézni egy bv-t sem. Ez tipikusan az az eset, amikor az én szégyenkeze más helyett.

ornyim 2016.09.09. 09:47:42

@Gia: Nem kizárt szerintem, hogy Mici át fog.

sapka 2016.09.09. 09:48:06

"Az, hogy cheddar sajttal dobálózik, az a világ picsája

- mondja Zsóti a második szegmensben Dináról, ami arról szól, hogy a lakók sok mindent rendelnek, mert gyökerek, és addig, míg meg nem kell dolgozni a kajáért, pármai sonkába tekert cheddar sajttal kanalazzák az avokádókrémet Mici csöcseiről."

és mint pár napja tudjuk, micikének meg rúd parizerek vannak a melltartójában, szóval kaja-kaja .

ornyim 2016.09.09. 09:49:16

@pávör dragonfruit: Valóban. Miért nem tudják azt mondani, hogy állj, ennyit nem kaptok. Ennyi erővel bármit kérhetnek, ha úgy is megkapják. Azért azzal ők is tisztában lehetnek, hogy mennyi a reális fogyasztás. A 3 kiló kávé biztosan nem.

ornyim 2016.09.09. 09:49:51

@sapka: rá semmiképp nem lehet azt mondani, hogy pazarol :D :D

Gia 2016.09.09. 09:54:51

Dávid mennyire sajnálja,hogy Evetke miatt lemondott Dináról.Nem tudta,hogy ennyire ordenáré.

2016.09.09. 09:54:57

@ornyim: Be lehet hívni a riportba a villamestert (vagy hogy hívják az adott hetest), hogy csillagom, ez nem reális, akkor kaptok helyette ennyit az is több mint kell, stimmt?
Valahol érdekes, hogy ezt a fiúk szúrták ki, ebben a szériában is a lányok viselkednek gázabbul számomra sok szituációban.

2016.09.09. 09:55:39

@Gia: Mindkettő az. :D Menjen rá a focistára.

2016.09.09. 09:56:22

@pávör dragonfruit: Mondjuk ez így győzikés volt...
Udvaroljon a focistának.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.09. 09:59:40

@sapka: nincs neki hütője,hogy a melltartóban kell tartania a rúd szalámit?

ornyim 2016.09.09. 10:03:08

@pávör dragonfruit: Igen, szerintem is. Ezek a nők annyira a legalja, hogy hú. Mostanában azt figyelem, hogy egy mondatban hány káromkodás hangzik el. Amikor Tivy megijesztette Dinát, ez az agyoniskolázott mást nem mondott, csak káromkodást. Aztán megvan lepődve, ha antinőnek titulálják. Egyébként az idei széria két jelszava nem más, mint a geci és a tesó. :D

Magentax 2016.09.09. 10:15:53

@ornyim: a málnát kifelejtetted :D

2016.09.09. 10:17:38

@ornyim: Dina tipikus agresszív lány, saját hiányosságait agresszióval próbálja ellensúlyozni, de Mici is ilyen a szememben. Evelin is legalja, kicsit kevésbé agresszív kivitelben. Viki eléggé megtévedt személyiség, alapvetően a mai tiniből huszonévesből típust szimbolizálja nálam, nem tudja mit akar és azt hogy akarja de lehetőleg az sok legyen és jó és neki jár és egyébként is ki ha én nem... számtalanszor látom ezt a típust, meg is szánom és meg is mosolygom. Ilyen értelemben Vivi, bár bolond ő is, de legalább rosszindulatot nem látok benne. Focista lány normálisabb a többinél, amit eddig mutatott magából. Valószínűleg nehéz szórakoztató de a normálisba sorolható női jelentkezőket találni mindenki magamutogatni és gyors média karriert szerezni jelentkezik. Aztán szarból várat, mint tudjuk..

ornyim 2016.09.09. 10:17:49

@Magentax: hát, én a gecit és te sót jóval többet hallom, mint a málnát, de igazad van :D Vajon a válogatásnál volt egy olyan feladat, hogy ki hány percig tud megszakítás nélkül káromkodni? :D

ornyim 2016.09.09. 10:19:12

@pávör dragonfruit: Ha ezek bármelyikéből is valamiféle médiaszereplő lesz, esküszöm jelentkezem a következő X-faktorba :D

2016.09.09. 10:23:36

@ornyim: baukó, alekosz, aulélió..

SzilajSzilard 2016.09.09. 10:33:48

Unom a műsort. Bele tekerek a pofázós részekbe. Ez van ha túl buta embereket raknak össze.

ornyim 2016.09.09. 10:34:58

@pávör dragonfruit: oké, azokra se találok szavakat, de ők legalább tudnak értelmesen beszélni, oké Aurélió nem, de mentségére legyen, hogy legalább nem káromkodik. Ezekről nem tudom elképzelni, hogy tudjanak normálisan beszélni. Vagy őket is továbbképzésre küldik, mint a Győzikét? Mondjuk halottnak a csók. Egyébként Aurélió sokszor még szórakoztat is, de ezek nem nagyon tudnak, mert nem viccesek, kivéve unikornisvivit :D

Kalocsai Tamás 2016.09.09. 10:37:11

Póveredbáj... magyarázat: 14 év pereskedés után az úgynevezett "Árpa Attila által kitalált" játékkoncepcióról végül hivatalosan is bebizonyosodott, hogy koppintás, ergó meg kellett venni a licencet.

Cérnahuszár 2016.09.09. 10:40:19

Most néztem vissza az adást, nem lehet hogy Somát molesztálták korábban? Az ember nem reagál csak úgy be arra hogy húzzák az agyát a buzisággal
Úgy már érteném is hogy ennyire rágörcsöl a csajokra folyton

2016.09.09. 10:47:13

@ornyim: Nekem Au akkor sem volt szórakoztató és most sem az, a másik kettő még csak-csak. Nekik sztem nincs fogalmuk arról, mit takar az, hogy médiában elhelyezkedni :D azért mondja mind. A tirpákság engem sem szórakoztat, Vivinek nincs bent megfelelő partner a hülyéskedéshez, Zsolti túltolja, a többi humortalan és sutyi. Nem vagyunk idén kisegítve :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 10:50:48

A tegnapi öfi elejét most nézem vissza, és most hallgatom, hogy mit is mondott Dina az elején a riportszobában. Megpróbálom majdnem szó szerint idézni (sixx helyett is), mert szerintem ez egy Farm Gábor szintű orbitális velős csont tartalmilag a maga paradox értelmével, és formilag pl a számtalan nyilván használatával, mely megadja a kellő fontoskodós és áltudományos jelleget a mondanivalójának. Tehát Dina mondja a riportban : " Nyilván nyilván valamit érzek iránta -nem fogok mentegetőzni - nyilván nem, de én mindig abba gondolok bele, hogy ha most fordított helyzetben lennénk, és a barátom lenne itt, és én nézném őt, ő bejön ide és ő ugyanazt csinálja, amit én, nyilván nekem nagyon rosszul esne, de most én hogy itt vagyok bent, én nem akarom őt ezzel megalázni, hogy én ezt csinálom vele, amit most..."

ornyim 2016.09.09. 10:52:15

@pávör dragonfruit: Ritka szar egy széria ez szerintem. Én minden adást unok! De nézem, hátha végre lesz valami történés. De számomra az, hogy összevesznek a kaján, tojással dobálóznak, fikázzák egymást, mintha muszáj lenne - nem szórakoztató. Aztán az is lehet, hogy kiégtem a vv-t illetően az évek során :D

SzemFülEs 2016.09.09. 11:01:44

sixx: Team Lóri kedves rajongóinak, de KURVÁRA MINDEGY, melyik gyön vissza, illetve csak azért hajrá Viki, hogy a lóritlanított Dina még nagyobb picsa lehessen. - igen, ez lenne a legjobb a műsor szempontjából.

SzemFülEs 2016.09.09. 11:02:50

@sixx: Team Lóri kedves rajongóinak, de KURVÁRA MINDEGY, melyik gyön vissza, illetve csak azért hajrá Viki, hogy a lóritlanított Dina még nagyobb picsa lehessen. - igen, ez lenne a legjobb a műsor szempontjából.

SzemFülEs 2016.09.09. 11:03:42

@sixx: Team Lóri kedves rajongóinak, de KURVÁRA MINDEGY, melyik gyön vissza, illetve csak azért hajrá Viki, hogy a lóritlanított Dina még nagyobb picsa lehessen. - igen, ez lenne a legjobb a műsor szempontjából.

sixx · http://comment.blog.hu 2016.09.09. 11:03:53

@VV Erőlegény: menj már a faszomba, de komolyan, szó szerint írjam le amit a gyökerek mondanak? és hány dialógot/monológot: mindet? vagy majd te megmondod? a lényege ott van fent. "és a riportban azt hajtogatja, hogy ő nem alázza meg a fasziját. Nem hát, azzal, hogy mélytorkozást idézően szopogatod a szegény ember Eminemhasonmásversenyének különdíjasának az ujját, majd a nyelvedet a szájába dugod, azzal nem alázod meg a téged odakünn (most már) kiegyenesített kaszával váró faszidat, dehogy."

ha ez neked nem elég, sajnálom.

megcirógatlak csalánnal 2016.09.09. 11:06:05

Am meg a szerk. Mit pampognak? Luxusvilla Nem???
Én éjjel nappal csak kaviárt meg szarvasgombát zabálnék!!!

2016.09.09. 11:08:58

@ornyim: Nem biztos, valahogy nálunk ezt sosem sikerült igazán jól kivitelezni de az utóbbi pár széria már nagyon tré szereplőkkel van tele.

kamilla123 2016.09.09. 11:11:29

@ornyim: na igen. Én a tegnapit már nem is néztem. Engem annyira zavar ez a sok káromkodás, hogy úgy érzem, olyan sok szemetet kell letuszakolni az agyamba, amit már nem bírok feldolgozni. Kár, mert amúgy meg érdekel, hogy hogy alakulnak az erőviszonyok, meg a kapcsolatok. Talán minden harmadik adást kéne csak néznem, a többit meg itt követni :-)

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.09. 11:17:31

@VV Erőlegény: Az álmoskönyvek szerint nem jelent sok jót Sixx bármely írását MTI közlemény szintűnek titulálni, bebasztad a téglát a jakuzziba.

sixx · http://comment.blog.hu 2016.09.09. 11:20:23

@VV Velőtrázó Vélemény: lónak a faszát, objektíven nézve egy valóban egy gyenge poszt, ez jött mi hajnal 5-kor, de baszki, azt számonkérni, hogy dina hebegését nem írtam le szó szerint az gyökérség. nem mellesleg a nyitóposztban benne van., hogy az idei hv-k más jellegűek lesznek.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 11:27:11

@sixx: Remélem azért nem kerülök a kizárás sorsára, és sajnálom, hogy ennyire felbosszantottalak! Nyilván ( :-) )mindenki azt emel bele a posztba, amit jónak lát, vagy gondol, és nem is az én véleményem itt a zsinórmérték, de ha én írtam volna, akkor nálam pl. ez a végtelenített Dina körmondat belefért volna szó szerint idézve, zöld háttérrel kiemelve. Igazából feljebb is elmondtam, hogy gyakorlatilag mindent érintettél a posztban, tehát korrekt volt, csak én másként színeztem volna az eseményeket. Bocs a zárójeles félmondatért az utolsó hozzászólásomban, már megbántam, azért is, mert elterelte a figyelmet a lényegről, de hidd el nem volt benne személyeskedés, maximum egy kis kukacoskodás.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.09. 11:28:24

@sixx: Első blikkre nem a szó szerinti leírást hiányolta, azzal csak most jött elő. Dina monológjára csak Viki egyetlen emlékezetes VV pillanatát tudom idézni: "Család."

Sixx, amúgy ha ennyire tele a tököd ezzel a VV-vel, amit meg tudok érteni, akkor kicsit megkócolhatnád az RTL buksiját, nem kell mindig szemérmesen félrenézni, a sok fényes segg nem fog ettől felejteni ott a Campona mellett.

ornyim 2016.09.09. 11:29:04

@kamilla123: Ennek ellenére megerőszakolom magam és nézem, mert azért a kapcsolatok engem is érdekelnek, de bosszant, hogy napról napra ugyanazt látom, kicsit más körítésben. Mondanám, hogy jobb lenne kisípolva, de akkor meg az egész adásban más sem lenne, mint sípszó.

É2I 2016.09.09. 11:29:29

@Cérnahuszár: Korábban felkerült ide is, hogy egy géj magazinnak pózolt állóbránerrel (hmm, most jutott eszembe: lehet ezért póVEREDbájBigBráner?). Kizárnak tartom, hogy nem járatták meg a korpását. Max csak nem nagyon volt oltári élménye. Ez büffenhetett vissza, ilyen ez a popszakma.

sixx · http://comment.blog.hu 2016.09.09. 11:32:06

@VV Velőtrázó Vélemény: nekem ezzel az évaddal nincs különösebb bajom, a péntek ugye nem az én napom, a hétfői posztokat viszem. ha mutatsz nekem olyan posztot, amiben az rtl seggét nyalom, azaz nem vagyok objektív, akkor a véleményednek van alapja, addig viszont csak a szád jár.

Cérnahuszár 2016.09.09. 11:33:02

@VV Erőlegény: á sztem sixx jól summázta a lényeget dina mondanivalója szempontjából, pont leírta mi a bukta a fejtegetésében, hogy csak mentegeti magát egyenlőre.
Talán egyszer eljut arra a szintre hogy bevállalja :) hogy elbacta

Amúgy Dávid tűzszünete erről szól, pontosan látja az ellentmondást + most égeti magát Dina ezzel a kiállok melletted akcióval

Cérnahuszár 2016.09.09. 11:37:33

@É2I: aha, ha így járt kezdem sajnálni szegényt
persze ezek csak találgatások

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.09. 11:39:04

@sixx: Semmi probléma nem lenne, ha a TV2 féle gerendák mellett legalább említeni tudnék egyetlen RTL szálkát a szemedben, amit kidörzsöltél volna onnan a klaviatúrára. Komolyan nem bántás, csak számomra erősen disszonáns ez már régóta.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2016.09.09. 11:41:42

sztem Zsolti tudatosan (és okosan) balhézott a cheddar sajt miatt, hiszen emiatt úgy kerülhetett adásba, h közben nem volt ordenáré, és még a kispénzű nézők is tudnak vele azonosulni. egyébként én jó ötletnek tartom azt, h minden megrendelt kaját beküldtek a villába, mert így volt esélye rádöbbennie a lakóknak, h mennyire szarul csinálják a dolgokat (3 kiló kávé wtf). plusz ugye konfliktusgeneráló, lehet egymást kutyázni.

sixx · http://comment.blog.hu 2016.09.09. 11:42:43

@VV Velőtrázó Vélemény: nem olvasol eleget, úgy látszik. de vagdalkozni, minden alapot nékülözve baszlatni, az megy. ügyes.

,, 2016.09.09. 11:45:13

@sixx: Győzikéről a C:C fog írni? mert a tv2 műsorvezetőinek fasságairól szóló cikkek mellé pl. ez is elférne... (#légyszinetiltski)

sixx · http://comment.blog.hu 2016.09.09. 11:46:00

@szörnycsi: nem nézem a belevalót, de valakire rálőcsölöm.

Cérnahuszár 2016.09.09. 11:46:33

azon gondolkodom Lóri nem jött-e volna ki jobban ha bevágja dinának hogy neked van barátod, ezért miért ne mentem volna el evelinnel, nem kérheted ezt rajtam számon
ha meg akarsz tartani, többet kell adnod magadból, kártyát rádobni ezután
sztem azzal is elérte volna hogy dina megpuhuljon
és nem lenne ellentmondás

kamilla123 2016.09.09. 11:47:46

@Cérnahuszár: igen, ezt én sem értem pedig annyira nyilvánvaló lett volna, h ezzel érveljen.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.09. 11:48:22

Skacok, van abban bármi ésszerű, hogy Viki menjen vissza csak azért, mert szerintetek akkor Dinának rohadt szar lesz? Szerintem ez csak tipikus gyűlölködés.

Lóri átmeneti érinthetetlensége olyan hadjárat kezdete lehet, amiben benne van egy igen jó kis fight lehetősége. Majd pont romantikáznának szerintetek, amikor az erkölcsi magaslatokról sorra rángatnák le a sok lemminget (köszi, ez jó hasonlat volt itt fent korábban).

Vicc amúgy, hogy Lórinak egyetlen dolgot hisztek el (és nagyítjátok fel ésszerűtlenül), hogy azt őszintén mondta, hogy Dinával CSAK azért van, mert a hátán akar felkapaszkodni? Ugyanez a hülyeség a Viki mögé beállóknál. Ha egyszer Dina azt mondta erre, hogy nesze Lóri itt a hátam, meg a torkom, akkor mit pörögnek ezen? Akkor be kellett volna állni Lóri mögé, hogy vállalom, Vikit akartam kitenni, te meg egy gané vagy, de majd ÉN lemeccselem ezt veled. Ehelyett harcba küldik azt, akinek nem volt Lórival konfliktusa.

VV Velőtrázó Vélemény 2016.09.09. 11:50:12

@sixx: Morci a bácsi? Hol van ebben érv? Na mindegy.

ascii 2016.09.09. 11:52:18

@ornyim: Győzi az sirály, persze a maga retardált módján, viszont a műsorvezető társát, a totálisan vállalhatatlan, infantilis debiliót a gnu és az oposszum közé kellene bezárni és nézze az a gyökér 24 órában, aki tolja a szekerét a reteknél.

ascii 2016.09.09. 11:55:23

tojásdobálást meg ne keverjük össze már összeveszekedés utáni agresszióval, mert előbbi csak egy baráti idétlenkedés, nem több

sixx · http://comment.blog.hu 2016.09.09. 11:55:50

@VV Velőtrázó Vélemény: kezdelek unni. érv? vádolsz, alaptalanul, válaszolok, hogy nem olvasol eleget. olvass, ott a kibaszott index meg a cc. a faszom tele van már a hozzád hasonló gyökerekkel, akik tv2-bérencnek neveznek, amikor a sztárban sztárról jót írok, és rtl-seggnyalónak, ha a tetszik egy rtl-műsor. tudod mit? menj a faszomba bazdmeg, ezen a játszótéren ezt nem kell eltűrnöm.

Cérnahuszár 2016.09.09. 11:56:21

@VV Velőtrázó Vélemény: hol van itt gyűlölködés, csak gondolkodunk mi várható, melyik verzió lenne érdekesebb ha marad vagy ha megy.
1, lóri visszamegy, nézhetjük a románcot, láttunk már ilyet eleget szépen ellaposodik mind a két kari, na jó dina játszani fogja a kicsinyes balhéit másokkal és kb ezzel vége
2, Lóri nem megy vissza, dinának nincs lamúrja, nézhetjük hogy próbál magára találni hogy érdekes legyen, melyik pasit fogja kiszemelni magának ezután
Evelinnek sincs már lamúrja mert dávid kihátrált mögüle, geraldin is bekerült a képbe, 3-an marakodhatnak

kamilla123 2016.09.09. 12:01:54

@Cérnahuszár: pontosan! ráadásul a Mici - Viki konfliktus is megmarad

megcirógatlak csalánnal 2016.09.09. 12:02:16

A tetves gyōzōt meg a debilt simán kényszermunkára lehetne fogni mondjuk egy észak-koreai "üdülōközpontban"... Annyira szégyen mind2 vagy csak 2 golyó egy pöcegödör mellett;)))

Cérnahuszár 2016.09.09. 12:04:51

ja, vikit meg kiejtik a következő körben, ami késik nem múlik, mert a többiek ismét rá fognak pakolni azzal a boldog tudattal hogy lórit kitették a villából, őt jobban utálták. Majd szépen megint ráveszik vikit hogy a következő körben kit vigyen ki, akiért nem kár meg érte se ha nem jön vissza, mindenképpen nyernek
viki talán ezzel még szimpátiát is kaphat, erősödhet picit a nézők körében hogy állandóan vele akarják elvégeztetni a piszkos munkát

na de majd kiderül egyenlőre egyforma tré mind a két karakter a szavazás szerint

Magentax 2016.09.09. 12:07:55

@VV Velőtrázó Vélemény: Nincs igazad. Lóri maga mondta a riportban, hogy Dinát csak megfektetni akarja, semmi egyéb. Ő nem barátkozni, meg szerelmet keresni jött a villába.
Még a tetemrehívásnál is ezt mondta, meg azt, hogy még az emberségét is feladja azért, hogy nyerjen, meg beismerte, hogy azért csapódott a Dinához, mert központi figura és a hátán akart felkapaszkodni.
Ennyi neked nem elég?
Aztán rájött, hogy ezt az Evelin-Dina konfliktot a javára fordíthatja, megjátssza a mindent bánó hősszerelmest - ezzel biztosítja a helyét a villában, meg a helyét Dina bugyijában.

Magentax 2016.09.09. 12:09:53

@ascii: Győzi a sirály? Aki úgy beszél általában a nőkről, mint eldobható használati tárgyakról? Bea asszony jól pofán baszhatná.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 12:12:17

@kamilla123: Kamilla a Mici-Viki konfliktus az gyakorlatilag szerintem teljesen egyoldalú, Mici részéről aljas, Viki szempontjából meg védhetetlen. Ha Viki maradna kinn, Mici találna magának másik alanyt az aljaskodásra ( úgy gondolom, hogy elsősorban Ati személyében) de részegen szerintem az élő fába is bele tud kötni). Nekem a Lóri bennmaradása ebből a párbajból a folytatás szempontjából akkor is izgalmasabb , ha feltételezhető, hogy ez elindítaná a Laci-Edina VV7 copy paste irányt.

kamilla123 2016.09.09. 12:21:08

@VV Erőlegény: igen, igazad van. Valszeg csak annyira nem bírom azt a csajt, hogy nem bánnám, ha valaki kiprovokálná a kizárását. És úgy látom, valamiért ez a Viki lány irritálja leginkább, és mivel dühkezelési problémái vannak a csajnak, előbb-utóbb eldurran az agya. Persze az is lehet,h egy párbajgyőztesnek becsicskulna Mici, és akkor tényleg nincs semmi érdekes a továbbiakban.

Cérnahuszár 2016.09.09. 12:24:52

viszont ha viki esne ki akkor igaz hogy a lóri-dina páros háttérbe szorulna mert nem csinálnának semmit, már senki nem kezdené ki őket, simon és charlotte sorsára jutnak
a többi karakternek meg kellene új célpontot találni, össze lehetne ugrasztani őket , talán több témát is szolgáltatna
a csatornának az utóbbi jobb, ezért nem jósolok nagy jövőt vikinek

,, 2016.09.09. 12:25:43

@Magentax: @Cérnahuszár: VV Velőtrázó Vélemény komitársunk nem tud reagálni mert ki van tiltva, ő kért meg h közvetítsem ezt. Énjómagam, ha esetleg később úgy döntene, h visszatér, örülnék, mert szerintem jókat ír.

É2I 2016.09.09. 12:31:12

@Magentax: Bea asszonynak jó az a kis píz, amit győzike hazavelláz nulla munkával. Meg kap néha egy-két fotoshop fényképezkedést és már lehet is büntetlenül adót-csalni.

on: A belevaló ordinárésága meg borítékolva lett a győzi meg debilió párossal. Nem tartom ezt véletlennek. Azon nyilatkozat meg, hogy elküldik ezt a díszphaszt jómodoriskolába gyenge vicc. Lehet tjeszínhabot fújni a szarra, az szar marad.

ornyim 2016.09.09. 12:31:33

@Magentax: Egyetértek, Győzi egy nagy nulla!!!!!

Magentax 2016.09.09. 12:33:43

@szörnycsi: ezen könnyű segíteni :D és köszi a közvetítést. Én is szeretek "vitázni" vele, mert nem bunkó, kulturáltan lehet vele beszélgetni.

Cérnahuszár 2016.09.09. 12:33:54

@szörnycsi: gondoltam hogy ki van tiltva, sixx írta hogy elég a személyeskedésből
én se bánom ha visszajönne, csak tényleg ne személyeskedjen, maradjunk a nézőpontok ütköztetésénél, a másik személyét bírálgatást utoljára gyerekkorban kellett eltűrni

ornyim 2016.09.09. 12:34:44

@ascii: Semmiképp nem neveznék királynak egy olyan embert, aki a női nemet kb semmibe veszi és olyan alpári, undorító stílusban beszél, mint ez a véglény. Aurélió sem egy főnyeremény, de azért van köztük különbség.

Magentax 2016.09.09. 12:36:01

@É2I: Na jó, de ha túltolja és kiakad rá a közvélemény (lásd Ákos, meg a Kövér apó), akkor az RTL-nek nem lesz más választása, mint lecseréli.
Akkor aztán Bejja asszonyság is hoppon marad.

É2I 2016.09.09. 12:45:13

@kamilla123: Érős a gyanúm, hogy a káentehén nem sokáig fogja bírni, hogy ne járjon el a keze. Már eddig is dobálta az öngyújtót, párnát; nem kell sok az üdítős-palackig. Egyszerűen tajparaszt, aki maga is elhiszi, hogy azzal, hogy sikerült valakit rászedni odakint, ez bent is megy. Legfeljebb fosnak a 120 kilójától, meg attól, hogy egy "nőt" megüssenek. Messze a legförmedvényebb mind közül, még ha józanul próbálja is játszani az úrinőt, az egyszerűségét, alpáriságát nem tudja levetkőzni.
Én vártam, hogy rákerüljön a kendő, de vikit rászedték a bentiek, hogy aki bent a legnépszerűtlenebb , az kint is- és a szerkik szerint is az.

ascii 2016.09.09. 12:52:42

@Magentax: Győzit lehet már megszoktam, az elmúlt 700 évben annyiszor tolták az orrunk elé, h teljesen helyén tudom kezelni a türhő megnyilvánulásait, nekem sokkal nagyobb szívfájdalom a képernyőn káverszácsó.

redgrape 2016.09.09. 12:53:33

Meláninak igaza volt a sajt-témában, még ha túl is tolta. Tegnap akartam venni csedárt a teszkóban, de az árát meglátva rá kellett jönnöm, hogy így hó végére már bőven éhen halnék kétszer

É2I 2016.09.09. 12:53:35

@Magentax: Mer' az ákos meg a kövér faszik is annyira lekerültek a képernyőről :) Az rtl-nek pont ez kell, hogy velük legyen tele a címlap, az hozza nézettséget. Mint ahogy a vv-ben is azt szeressük, hogy tele van csökkent értelmiképességű, mosdatlan szájú kotonszökevényekkel. :D Foghatjuk a fejünket, hogy lám "nálunk is vannak butábbak, alpáribbak". Oszt' közben mi is elvéreznénk egy ilyen valóságsóban. .... Vagy nem. :D

redgrape 2016.09.09. 12:55:54

Nem azért lett póverdbáj, hogy a TV2-nek ne legyen licence új BB-t csinálni? Így meg maradt a TV2-nek az éneklős BB

É2I 2016.09.09. 12:56:48

@redgrape: A csedár mostanában lett felkapva és lett drága kuriózum. Amúgy egy középszintű "burger" sajt - nekem. :)

2016.09.09. 13:02:15

Gyerekek ez a vita itt, engem elszomorított. Komolyan az ilyet nem lehetne priviben lerendezni. Ez a tiltósdi meg olyan Kövér Lászlós már.

É2I 2016.09.09. 13:04:05

@redgrape: A rtl-nek meg kellett vennie a licencet, mert már nem tudta a vv-t védeni, hogy nem egy bb koppintás. A tv2 opciója meg lejárt és vagy gyorsabb volt a rtl, vagy nem is akart a tv2 újabb birkaólat nyitni.
Bár indított egy "kulturáltabb" kulcslyuksót, de egyelőre érdektelen - mármint a kritikák alapján. Én is csak belenéztem, hogy legyen valami képem róla, de túl szobatiszták és a kornyikálós műszarokból amúgy is elegem van. ;)

redgrape 2016.09.09. 13:04:41

@É2I: Attól még szívás, ha nem futja rá :D

sixx · http://comment.blog.hu 2016.09.09. 13:17:38

@Róbert Paic: nem vagyok koteles a sajat blogolom elturni, ahogy te sem turod, ha a facebookon beszolnak.

Magentax 2016.09.09. 13:21:33

@É2I: hát nem t'om, köztévét nem nézek - különös tekintettel a blikk2 híradójára - , a többi adón se az Ákos, se parlamenti közvetítés nincs :)

É2I 2016.09.09. 13:21:55

@redgrape: Hát ja! De legalább meg tudod ideologizálni, hogy miért nem fussa rá. :D

Cérnahuszár 2016.09.09. 13:24:22

@Róbert Paic: te nem vágod rá az ajtót arra aki seggnyalónak nevez?

Post Modern Prometheus 2016.09.09. 13:24:29

,,Az megvan, hogy Soma feje pont olyan, mint Beavis és Butt-Head szerelemgyerekéé?"

Én meg ülök itt a Beavis és Butt-Heades pólómban és csendben zokogok. :)
Amúgy hali mindenkinek, idén is nézem, bár nem élőben, valószínűleg megint csak olvasgatni fogom a kommenteket, de nem leszek aktív. :)

Magentax 2016.09.09. 13:26:49

@ascii: én konkrétan mindkettőtől falra mászok, nem is nézem épp emiatt a belevalót (pedig néha érdekelne).

minden luk 2016.09.09. 13:27:46

Ahogy látom, Velőtrázó Vélemény ki lett baszva innen.

Végre :)

É2I 2016.09.09. 13:29:18

@Magentax: Nem, mintha én csüngenék bármelyik adón is. Felveszem azt amire kíváncsi vagyok és belenézek. Ha nem tetszik első 10 perc, törlöm. :)
Abban viszont biztos vagyok, hogy a fent említett szekértolókat bármikor bevágják egy NAGGYON FONTOS interjúra bármilyen témában, ha éppen a főnökük úgy kívánja. Azt nem mondom, hogy én nem mondanék birkabégetést annyiért, amennyiért ezek teszik. De ez off, ki is kapcsolom ezt a szálam. ;)

minden luk 2016.09.09. 13:29:18

@sixx: teljesen jól csináltad, a faszi ostobán kötekedett. kíváncsi vagyok, mi történt volna, ha ezt a stílust egy debreceni restiben játssza el :)

ornyim 2016.09.09. 13:32:33

@sixx: igazad volt, van! A poszt meg amúgy jó, nekem tetszett.

2016.09.09. 13:39:46

@sixx: Ezért nincsnek ismerőseim a face-en :D Amúgy is az igazi élet a virtuális világon kívül van.

É2I 2016.09.09. 13:39:59

@minden luk: Isztok, izé isznak egy sört? ;)

Well... 2016.09.09. 13:52:39

Nem kene a SIXX-et baszogatni, ugy van o ezzel mint a fodrasz, vagy a fenykepesz, hozott anyagbol dolgozik. Foleg nem kene baszogatni, mikor reggelente meg begyogyult szemmel kotoraszunk az eger utan, hogy klikkelhessunk a HV-ra a kave mellett olvasgatva az ofi-t. oszt mikor nincs ofi szarul indul a nap. :o) reszemrol respect SIXX en 2 napja adtam fel, elkezzdtem nezni az adast es ugy 15 perc utan kikapcsoltam, mert nem h nem szorakoztat, de olyan szinten untat, h inkabb elkezzdtem a munkaugyi hivatal jelenteset olvadni arrol, h teljesitett a gazdasag a nyaron. :o))

Mas: a Lorival kapcsolatban, a sraccal komoly problemak vannak, mint hallottuk a musor elott varratta fel a Joker-t a vallara, mert h o olyan szuletetten rosz, es gonosz ember. Es mivel befektetett egy csomo penzt a tetkoba, ezert most ugy erzi neki ennek meg is kell felelnie. Velem sikerult elhitettnie, h bolond, szoval jol csinalja, lesz dolga a pszihomokusnak vele miutan innen kiszabadul. :o)

aszem addig mig csak 5-en lesznek bennt csak itt fogom kovetni az esemenyek folyasat, oszt akkor talan adok nekik meg egy eselyt, vagy nem .

hajra Viki :o))

ornyim 2016.09.09. 13:54:42

@Magentax: én sem bírom végignézni, nem mindig kapcsolok el azonnal mondjuk. szerintem én mazochista vagyok :D

malevil2050 2016.09.09. 13:57:17

Aki túltolja a biciklit elszáll , mint az a bizonyos zászló. Amúgy meg restik már nincsenek de a sarki korcsmában is lehet kapni átszállót.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2016.09.09. 14:24:14

Győzike most valóban túltolta a bringát, de a többi BV-ben nagyságrendileg jobban teljesített mint Aurelió, és ez főleg az utóbbit jellemzi.

sapka 2016.09.09. 14:28:25

@PeniValdes: erre csak ő tud válaszolni. de ugye valamelyik éjjel kibuggyant a rúd szalámi a polójából.
lásd itt:
hogyvolt.blog.hu/2016/09/08/valo_vilag_8x12_-
éjjeli képek között

sapka 2016.09.09. 14:29:04

@ornyim: sőt! testmelegen tartja. bármikor kézbél van! praktische!!!

HorseFucker 2016.09.09. 14:29:27

Csá csumi !
Elolvastam minden beírást.....

1. Én bírtam a "VV faszom tudja hogy folytatódik" - kolléga beírásait.
2. Tényleg nem értettem mit baszakodik Six-vel (amúgy én kurvára utálom a TV2-t :)
3. Bírom six-et, ez a postja nem lett túl jó, de én szarabbat írtam volna :)
4. Van úgy hogy kibasszák az embert innen -onnan... (nem tapasztalatból mondom :)
Na erről ennyit.... mézzük a tényeket

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 14:29:48

Sixx, ha esetleg egyszer elpárolog a mérged, és megteheted, akkor lsz. állítsd már vissza VV VV regisztrációját. Most függetlenül attól, hogy beszólogatott neked, de egyrészt, őszintén ki nem sz*rja ezt le, másrészt pedig ő tényleg egy értelmes tag, jó gondolatokkal... Ígérem, ha visszateszed őt én is mindet elkövetek majd, hogy a kötekedős énjét moderáljam (a magaméval együtt) :-)

Akasa27 2016.09.09. 14:30:12

@É2I: igazad lehet!
ha lenne agya, akkor tudhatná, hogy az eddig vv játékosokról is kiderítettek mindent. nyilván a saját köreiből is van olyan, aki tud róla és ezzel szopatja. (jajdefrappáns ebben a szövegkörnyezetben).
és itt jött el a szólás-mondások ideje, miszerint: késő bánat, eb gondolat és/vagy akinek vaj van a fején, ne menjen a napra.

ornyim 2016.09.09. 14:30:59

@sapka: azt azért nem szeretném látni, amikor a munkás héten kaja híján ráharap :D

Akasa27 2016.09.09. 14:33:58

@ornyim: szeretne ő nulla lenni, de messze van még attól is!!!

sapka 2016.09.09. 14:38:03

@ornyim: majd rákapnak a többiek! Krisztián (nem tudom miért) elég nyálcsorgatva nézi.

Akasa27 2016.09.09. 14:38:07

@megcirógatlak csalánnal: szépen mondtad! ezt nem lehet az applikáción megszavazni????

HorseFucker 2016.09.09. 14:41:29

KI vetette MissRöfinek az autót ? A Notre Dame i toronyőr ? Vagy a Bigfoot ? Esetleg egy zombi vagy egy Más ? El nem tudom képzelni.....
Mekkora köcsög volt ahogy beszólt szegény kis éneklő Lólánynak ? (amugy szerintem az apja egy unikornis, azért tud róluk annyit :) Közben meg az ő óbégatását hogy kibaszták az x faktorból....

szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum 2016.09.09. 14:43:14

@Cérnahuszár: Volt róla egy cikk, hogy régebben meleg magazinba vállalt fotózást, lehet amiatt reagált így.

sixx · http://comment.blog.hu 2016.09.09. 14:46:50

volt, már, hogy cigányozásért ki lesz baszva az illető? ne hülyéskedjünk már, könyörgöm.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 14:48:27

@szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum: Hát ha valóban régebben volt, akkor lehet, hogy nem csak meleg, de pedofil is volt az a magazin. :-)

ornyim 2016.09.09. 14:52:20

@sapka: pedig neki ugyebár barátnője van... ezek a kijelentések se érnek semmit egyébként... de ha ezek ilyenek, a párjuk milyen lehet? :D

ornyim 2016.09.09. 14:55:14

@HorseFucker: Más :D ez tetszik.Múltkor már én is fejtegettem, hogy milyen pasi lehet az, aki ennek bármit is vesz?

ornyim 2016.09.09. 14:59:52

@szolzsenyicin, az első szovjet antibiotikum: az is lehet, hogy összehozták Pumpet Gabóval :D

Gia 2016.09.09. 15:03:07

Ha jól értettem Soma azt mondta,hogy van egy meleg haverja,ezért már többen meggyanúsították azzal,hogy ő is homár.És most a villában is kezdik,ettől borult meg.Persze azt mond,amit akar.

megcirógatlak csalánnal 2016.09.09. 15:09:39

@sixx: ha hivnak, mész a bv-be patkányfejū gyōzōhöz?

ornyim 2016.09.09. 15:29:53

@megcirógatlak csalánnal: na, ha sixx bemenne, akkor végignéznék egy bv-t, bassza kutya :D

ornyim 2016.09.09. 15:36:09

Baszki, most olvasom, hogy Dinának van diplomája! Ezen most lesokkolódtam. Miből szerezte? Káromkodás művészetéből? :D

Costanza 2016.09.09. 15:37:38

@VV Erőlegény: szerintem meg Dennis Rodman, mondtak is neki hogy fereg

Funk You 2016.09.09. 15:45:47

Vikire szavazok, mert ha Lóri visszamegy, nézhetjük az (ál) szerelmes nyekergést, ami baromi unalmas volt már az előző szériákban is. Már most is unalmas, mondjuk nem csak ez, hanem az egész. Én rendszeresen bealszom rajta. Pillanatnyilag a Nyerő páros sokkal érdekesebb reality.

ornyim 2016.09.09. 15:49:38

@Funk You: a Nyerő párost nagyon szeretem :D annyit tudok röhögni rajta, meg tök jó feladatok vannak.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.09. 15:55:47

@Costanza: :-D Vagy esetleg az 1998-as francia labdarúgó VB román válogatottjának bármelyik tagja ? www.goal.com/en-au/slideshow/2920/3/title/footballs-top-10-hairstyles

Magentax 2016.09.09. 15:56:53

@ornyim: aztatat bárki mondhassa :)
Diplomával pultos és hányást takarít? Aha...

ornyim 2016.09.09. 16:07:26

@Magentax: de ilyet ne állítson, mert kurva hihetetlen. :D De azért értékrendje se semmi, legrosszabb élmény, hogy belehánytak a cipőjébe. Vagy csak szerencsés, hogy ennél nagyobb baj még nem történt..

moletty 2016.09.09. 16:15:41

kurvák vérben ázó maszatos faszát, azt !

moletty 2016.09.09. 16:17:59

Na mindegy, nem vitázok, nem az én blogom, legyen boldog Evelinke a roma származású talpig úrinő.....

Funk You 2016.09.09. 16:19:53

@ornyim: én is bírom :) véletlenül kapcsoltam az első részre, aztán ott ragadtam. azóta nézem. a feladatok is jók, meg realitynek is érdekes és valószínűleg nem jobban megrendezett, mint a VV.

ornyim 2016.09.09. 16:27:25

@Funk You: ami még jó benne, hogy nem arról szól, hogy lejárassák magukat az emberek, hanem normális körülmények között szórakoztatnak. kár, hogy csak 3 hétig tart, minden része izgalmas nekem :)

Costanza 2016.09.09. 16:31:54

Ez a buzulas-tultolas hasonloan visszataszito, mint barmelyik szexualis zaklatas, nem tudom egyesek miert gondoljak hogy masokat erdekel hogy ok allandoan be vannak gerjedve..
Habar a soma is egyfolytaban tolja magat a nokre es nem fogja fel hogy nem kell, neki sem kene sirni.
Senki nem jon be senkinek, nincs is iden romanc, elegge ketsegbeejto a casting.

Rémület 2016.09.09. 16:38:39

@ornyim: Szerintem Szlovákiában diplomának nevezik az érettségit.

megcirógatlak csalánnal 2016.09.09. 16:41:21

@Rémület: szlovákban egy okj-és agysebész tanfolyammal ér AZ fel ;))

Magentax 2016.09.09. 17:02:05

@Komeszka: nagyon kevés még a szavazat, egyelőre nem mérvadó

Komeszka 2016.09.09. 17:09:58

@sixx: Bocsi, Sixx, de nem úgy volt, hogy Dina Dávidon döngicsélt pár napig és ő offolta le Dinát, amikor bejött Evelin? Lúfifaszfújatáson is őt választotta Dina, meg ilyenek. Amikor 1 cm-ről sziszegtek egymás arcába az udvaron, akkor ott is Dávidon múlt szerintem a fújatás. Pont az lehetett a gond, hogy Dávid nem kúrná ezt a mocsári orkot, igaz Evelint sem, de az akkor jobb opciónak tűnt a számára, ezért offolta Dinát. Vagy tényleg faszból kúrná Dinát, de látja mekkora barlangi troll és agyból nem vállalta be. Viszont baszhatnékja azért meg van.

moletty 2016.09.09. 17:11:27

mocsári ork , barlangi troll engedelmeddel ezeket átveszem :)

Komeszka 2016.09.09. 17:11:55

@Magentax: Persze, pont azért tettem be, hogy szavazzatok. Egy órája csináltam kb. a pollt.

Rémület 2016.09.09. 17:15:26

@megcirógatlak csalánnal: Ja! Akkor már értem, miért büszkül ennyire. :))

Komeszka 2016.09.09. 17:18:33

@moletty: Akkor mondok még párat, ami Dináról eszembe jut, bár ezeket nem a fantasy világából merítem, sokkal inkább a trash kiapadhatatlan forrásából: feneketlen dögkút, fostemető, fordítva bekötött szarszivattyú, fospumpa, dögevő buckalakó stb. stb. :D

Komeszka 2016.09.09. 17:22:08

@moletty: Az milyen párbeszéd volt már, amikor Dáviddal "vitatkozott" Evelin úrinő:

Dávid: "Akkor én visszaadom a barátság karkötőt."
Evelin: "Lófaszt. Ezt a szart, meg dugd fel a seggedbe." :D

Magentax 2016.09.09. 17:22:12

@Komeszka: ja, te voltál? :D Ezt nem tudtam, azt hittem, belinkelsz egyet, hogy lássuk az állást.
Mindenesetre én szavaztam...

Komeszka 2016.09.09. 17:25:40

@Magentax: Azért ez a Lóri nagy gennyláda, menjen csak vissza a Villába!

moletty 2016.09.09. 17:30:43

@Komeszka: Nos igen és az ilyen hölgyet védi Sixx azzal, hogy kizárja aki erről a lény ről azt mondja hogy.... nos szóval tudjátok...
SIxx voltál te már a nyóckerben echte roma-kéjhölgyek között?

Bekkara 2016.09.09. 17:32:00

hol vannak már a jó kis selyemsonkás veszekedések?

moletty 2016.09.09. 17:32:45

@Bekkara: Bizony, mert Izadrága nem ette meg, ha volt benne sötétebb folt ! :D :D

megcirógatlak csalánnal 2016.09.09. 17:38:17

@moletty: hagyjátok már Sixxet. Akinek Nem tetszik a hv, ne olvassa és ne kommentálja.

Am qvából lesz a jó felesége ;)

moletty 2016.09.09. 17:42:47

@megcirógatlak csalánnal: Nem a hv. ról beszéltem, hanem hogy "cigányozás" miatt kibaszott valakit az előbb !

Komeszka 2016.09.09. 17:44:06

@moletty: Számomra indifferens, hogy roma-e Evelin, vagy sem. Viszont oltári alpári egy jelenség. Hazug és jellemtelen is ráadásul, Dinácska méltó párja.

moletty 2016.09.09. 17:44:26

@megcirógatlak csalánnal: HA a kurvát lemossák az még attól Lada marad ( by Tivy :D )

,, 2016.09.09. 17:45:42

@moletty: miért védené?? gondolom te Evelinnél sokkal műveltebb, iskolázottabb, kulturáltabb, jobb modorú, pallérozottabb és kifinomultabb személyiség vagy, akkor mégis hogy van az, hogy nem tudod kifejezni, hogy mi nem szimpatikus benne, anélkül, hogy a származására utalnál? Vagy úgy gondolod, hogy az egy olyan fontos szempont, hogy anélkül már nem is ül a mondandód? Ne válaszolj, költői kérdések voltak

moletty 2016.09.09. 17:45:42

@Komeszka: Ez ebben a formában teljesen igaz ! Csak az átkozódásai speciális jellegzetességet mutatnak, de tényleg hagyjuk !

moletty 2016.09.09. 17:47:32

@szörnycsi: Tényleg hagyjuk, mert egészen félreértettél (ahogy Six is akit kidobott)! De nem magyarázom tovább, ok legyen Evelin simán egy ótvar proli kurva és minden OK !

,, 2016.09.09. 17:48:25

@moletty: Evelinnek rengeteg rossz tulajdonsága van, bőven lehet szemezgetni

jotekony koc 2016.09.09. 17:49:43

Hajrá Gyökérnyuszi, le a Nyomorékkal!

Gia 2016.09.09. 17:53:57

Ha Viki Micit hívja ki,akkor az összes zombi Mici mögött topogott volna(talán Vivien kivételével) és akkor Viki magányosan nézegethette volna egyik szemével a másikat. :-) De így meg szépen kint marad.

Funk You 2016.09.09. 18:14:01

@ornyim: jaja, egyetértünk :) és végre nem az agyonhasznált celebarcok vannak benne.

2016.09.09. 19:45:53

@Gia: Szerintem akiben nincs hajlam annak hiàba ígèrnek egy huszast, nem fog pucèr seggel olyan magazinnak pucsítani. Pl. Krisztiànnak ajànlanàk fel, körberöhögi, Somika hàt szegèny letolta a gatyàt.

Patria 2016.09.09. 20:21:10

Keddi adás, Lóri fogmosása? Valaki figyelte?

Cimili 2016.09.09. 20:42:13

@Patria: Én láttam és figyeltem. Mire gondolsz? H kemény 1 percig mosta csak, mert ez nagyon feltűnt, meg az, h nem öblögetett vízzel utána, csak köpködött kifele. Ettől függetlenül, hajrá Lóri!

Patria 2016.09.09. 21:09:24

@Cimili: kettőt rántott mind a két oldalon, köpött, még kettőt mindkét oldalon, és tádá! Kész! Szóval igen, erre. :)

Én még nem döntöttem.
Lóri, szerintem hatalmas színész, jól felépített kis taktika ez tőle, de lehet, hogy túlértékelem.
Evelin, Dina, Mici iszonyat visszataszító.
Tivy szerintem nem reménytelül hülye. Fullba nyomja a kretént, pedig azt, mint tudjuk, sosem szabad, de vannak tiszta pillanatai. És empatikus.
Attila egy szellem.
Vivi fav!
Zseraldint nem nagyon láttam még.
Soma kisfiú. Empatikus ő is, kis egyszerű, szerencsétlenke, de szerethető.
Krisztián keveset szól, de akkor baromi szórakoztató.
Viki nem okos. Sem. Nem.
Zsolti, Dávid sokszor szimpatikusak, ráadásul Dávid, Ryan Gosling és Ryan Reynolds szerelem gyereke. Időnként viszont mindkettő tud baromi ostobaságokat beszélni, így bizonytalan vagyok.

Komeszka 2016.09.09. 21:47:41

@Patria: Nem tudom Lóritól ez mekkora taktika, de még soha nem volt nyerő a szerelmi vonal a VV-k történetében, sőt a szimpla dugás/szexelés is nagyon vészjósló előjel volt a karakter sorsa szempontjából.

Patria 2016.09.09. 21:51:02

@Komeszka: szerintem ő ezt nem gondolja komolyan, ha vissza megy, borítani fogja a szerelmi szálat. De az is lehet, hogy neked van igazad, és semmi taktika nincs benne.

Commodore 2016.09.09. 22:04:30

Fejbeqrták porcukorral!

Schlomo Goldberg 2016.09.09. 22:05:06

Dinuka drága megint be van baszva

pomac 2016.09.09. 22:06:23

azért vagy fasz mert nem dugsz meg na ,nem meri kimondani :d

Cimili 2016.09.09. 22:06:29

Megint nem hallani semmit. Mi a túrót zizegtetnek folyamatosan?

FrNo90 2016.09.09. 22:07:58

Megbaszlak, Soma :D

naezjó... 2016.09.09. 22:08:18

most csak én nem értM? ez most taktika akar lenni?

Schlomo Goldberg 2016.09.09. 22:08:58

Fényes nappal mindenki előtt akarja drögölőzik Dávidhoz, meg akarja magát dugatni. Mármint Dinuka.

neglizse 2016.09.09. 22:09:14

@Sixx: Azért lett póverdbáj, mert az agyhalottak minden mondatot úgy fejeznek be legyen az kijelentő, vagy kérdő, hogy "tesó" :)

naezjó... 2016.09.09. 22:12:51

volt valami abban a borban, lákisztrájk, póvered báj Dina.

Cimili 2016.09.09. 22:17:36

@naezjó?: Dehogy, ekkora ribi. :)

2016.09.09. 22:18:23

na, odakapcsoltam. káromkodnak.
(szevasztok, amúgy)

FrNo90 2016.09.09. 22:20:18

Tivy-re rászóltak, hogy szerepeljen.

naezjó... 2016.09.09. 22:20:32

@Cimili: nem-nem, látod megmondta, hogy tattita.

Cimili 2016.09.09. 22:20:34

@Biriksz_Krokiksz!: Szia Kroki! :) Folyamatosan trágárkodnak.

Cimili 2016.09.09. 22:21:20

@FrNo90: Majd dobom rá a jelet és kint is hagyom tesó. :)

pomac 2016.09.09. 22:21:33

ez jó" takarítani nem tudok csak pakolni" ,mekkora duma :DD

naezjó... 2016.09.09. 22:22:19

:D Krisztián nem tud takarítani... ami nehéz, legyen az tárgy vagy ember, azt megemeli, de takarítani nem tanították meg, biztos beteg volt háztartásórán.

Gia 2016.09.09. 22:23:29

Valami jutalmat kapjon már az a vellalakó,aki nem modja ki a tesó szót...

2016.09.09. 22:24:55

írták itt korábban, h 'powered by bb' a jogcím miatt van, meg azért,h elhappolják a tv2 elől, de akkor legyenek már kedvesek vmi tényleg alap bb jellemzőt beemelni a struktúrába.

Gia 2016.09.09. 22:25:24

Tivy ma bal lábbal kelt fel...

Cimili 2016.09.09. 22:27:51

Milyen lehet a Tyvi barátnője? Kinek jön be egy ekkora sutyerák?

2016.09.09. 22:28:56

@Cimili: szia, maccs! nagyon tömény ez, durván nyomják.
(off: vmelyik nap milkacsoki fagyit ettem, eszembe jutottál ;)

Commodore 2016.09.09. 22:29:04

@naezjó?: Kucu pongót, vagy Kongót.

2016.09.09. 22:30:32

@naezjó?: pongót a bv-t vezetni!!!! XD

Gia 2016.09.09. 22:31:26

@naezjó?: Én Renátóra gondoltam.Tanítana nekik új káromkodó szavakat.Ezek már uncsik.

federti 2016.09.09. 22:32:23

@Patria: tivy 1 hete empatikus, akkor szóltak neki, hogy szerepelni kellene
Mikor zsolti fellázadt, hogy sámlin ül az étkezőasztalnál, hol volt az empátia? Krisztián kivételével mind lapított

2016.09.09. 22:32:37

@Gia: új műkörmöt a letört helyett pl?

agimano 2016.09.09. 22:33:09

Bencét leszarta egy galamb?

genevieve 2016.09.09. 22:35:41

na, viki milyen szépen beszél:-)

Commodore 2016.09.09. 22:35:55

Ingyen csedár a támogatóimnak!

Schlomo Goldberg 2016.09.09. 22:36:13

Utálom a kampány szegmenseket.

Rozsgyi 2016.09.09. 22:37:54

Ezek az iskolas feladatok rettento unalmasak.

Mók_Ica 2016.09.09. 22:38:44

sziasztok :))
Viki nem érti, hogy valóban miért állt mindenki mögé...... álgondolkodott rajta, hogy mennyire őszinték.... hmmmmm...... ezt jól teszi :))))

Funk You 2016.09.09. 22:39:15

nem mint ember irányulnak rám ezek a jelek (viki)

Mók_Ica 2016.09.09. 22:39:26

@Schlomo Goldberg: @Gia: én már a kortárs beszédeket várom :)))

FrNo90 2016.09.09. 22:40:04

A Lóri a Dinán kívül konkrétan leszar mindenkit, másokkal szinte nem is beszél.

Commodore 2016.09.09. 22:40:24

Buli bebaszás! Vééégre! yessz! nyomorékok

naezjó... 2016.09.09. 22:40:26

@agimano: ezüstfossal.@Gia: már csak a digószleng hiányzik tesó.

Cimili 2016.09.09. 22:41:18

@Biriksz_Krokiksz!: Ez komoly? És télleg Milka íze volt? Hol lehet ilyet kapni?

Gia 2016.09.09. 22:41:36

Dávid tényleg elbuzul.. :-o

2016.09.09. 22:41:50

@Schlomo Goldberg: dettó.

viszont ez a ki-kivel van színű póló viselése új most itt nekem. párbaj végéig hordaniuk kell?

Mók_Ica 2016.09.09. 22:41:59

@FrNo90: kivert kutya bulit tartanak kettesben.... :)))

Schlomo Goldberg 2016.09.09. 22:42:56

Pozitívumként értékelem hogy rengeteg alkoholt kapnak.

Rozsgyi 2016.09.09. 22:43:01

A Viki mitol lett Dina szemeben fereggecipatkany, vagy es ilyen allando jelzoje az emberekre? :)

Mók_Ica 2016.09.09. 22:43:31

@Gia: és Atti is..... láttad a popóját?? :)))

naezjó... 2016.09.09. 22:43:33

@Mók_Ica: és melyik buliba nyomnád szívesebben? :D

Mók_Ica 2016.09.09. 22:44:23

@Rozsgyi: Viki beköltözése óta ez a véleménye róla.....

Cimili 2016.09.09. 22:44:54

Zöld buli van? Nem láttam, mert mosogattam.

Schlomo Goldberg 2016.09.09. 22:44:56

Csicskagecisoma erőszakkal rámászik Zserire vagy melyikre, majd a riportban konstatálja, hogy nem csak erőben, de csajozásban is ő a villa bikája.

Mók_Ica 2016.09.09. 22:45:11

@naezjó?: ez itt tökéletes :))) úgy érzem a legjobb társaságban vagyok :)))

2016.09.09. 22:45:17

@Cimili: ja, elég konkrét íze van :) xiii lehel utca (arra volt dolgom) van egy klassz fagyizó, elviszlek magammal egyszer.

naezjó... 2016.09.09. 22:45:36

@Rozsgyi: erről jut eszembe? Evelynnek haza kellett ugrania, vagy merre jár a nyelvész prof?

FrNo90 2016.09.09. 22:45:42

TESÓ TESÓ TESÓ TESÓ TESÓ TESÓ TESÓ TESÓ TESÓ TESÓ TESÓ TESÓ TESÓ

Cimili 2016.09.09. 22:45:50

@Biriksz_Krokiksz!: Igen, mindig így vót eddig is.

pomac 2016.09.09. 22:46:30

@Rozsgyi: attól lett hogy benn van a villában ő is

Mók_Ica 2016.09.09. 22:46:48

@Biriksz_Krokiksz!: engem is vigyél lécci.... pls

pomac 2016.09.09. 22:47:58

zsóltit vagyon lekapja soma :DDD

Schlomo Goldberg 2016.09.09. 22:48:04

@Mók_Ica: de nem is volt józan egyik csaj sem :)

naezjó... 2016.09.09. 22:48:09

Soma akár meg is célozhatná a piros ajtót, tudni kell a csúcson kiszállni.

Cimili 2016.09.09. 22:49:07

@Biriksz_Krokiksz!: Közel a piachoz? Szoktam arra járni, igaz már ritkábban.

Mók_Ica 2016.09.09. 22:49:07

Vivikénk csobbant egyet a mödansziéban.... csöcsben és csábosan nézett a flamingó fejére :))))

2016.09.09. 22:50:09

@Mók_Ica: jövő héten beülünk oda, és #hóttkomolyan mondom.

Schlomo Goldberg 2016.09.09. 22:50:21

Lassan ott tartok hogy vigye a sittes a 36 millát.

pomac 2016.09.09. 22:50:27

tényleg azt hiszi magáról tivy hogy ekkora arc :D mert pár ember látott valamit a neten róla :D

Mók_Ica 2016.09.09. 22:51:22

@Schlomo Goldberg: :)))

Tivy is menjen kifelé az ajtón.... elég gyér a szókincse... és már mindet hallottuk.... pfffff

Schlomo Goldberg 2016.09.09. 22:51:55

tivi zserinek: utojjára jötté be senki vagy

naezjó... 2016.09.09. 22:52:22

@pomac: lerakta már a málnát az asztalra. Mondjuk azt nem értem, hogy mi az, hogy a Viki bulija. Holnap Lóri-day lesz, vagy mi?

2016.09.09. 22:52:29

@Cimili: annyira nem, róbert károly - lehel saroknál van jobbkézre, ha a duna felé állsz arccal.

pomac 2016.09.09. 22:53:14

mici most biztos kapott egy xanaxot :D

Cimili 2016.09.09. 22:53:26

Tivi tiszta Atis a Farmból. Mindenkit leszól, mindenkivel üvöltözik felsőbbrendűnek képzeli magát,.

FrNo90 2016.09.09. 22:53:43

Egyébként a két csajnak nem volt igaza, mindenki azzal beszélget, akivel akar.

Mók_Ica 2016.09.09. 22:54:00

@pomac: igazi pöcsfej ... pfffff

Gia 2016.09.09. 22:54:01

Amikor Mici részegen elkezd rúgózni..... :-D Kész... :-D

pomac 2016.09.09. 22:54:10

@naezjó?: állt úgy szokott lenni hogy másnap a másik bulizik majd kiderül

Cimili 2016.09.09. 22:54:38

@Biriksz_Krokiksz!: Á köszi, most eltűnök 2 hétre, de ha hazajöttem mehetünk. :)

FrNo90 2016.09.09. 22:55:16

@Cimili: Na azért ez túlzás. :D Vadember Attist nálam senki sem übereli, pedig nem egy reality-t néztem már. Ő orvosi értelemben elmebeteg volt.

Mók_Ica 2016.09.09. 22:55:38

@Cimili: rosszabb.... 5 szót ismételget random és ennyi.... Atti legalább dolgozott... Tivy pedig lófülét sem csinál... pfffff

Gia 2016.09.09. 22:55:52

Azt miért nem adták le,hogy Dina bevalotta Lórinak,hogy szerelmes?????Benne volt az előzetesben.

2016.09.09. 22:55:58

na. lekerültek a kékzöld pólók. örülök, így se tudom h ki kicsoda :) igazából azért kapcsoltam, mert aszittem, h ma párbaj van.
rápacsáltam.

Cimili 2016.09.09. 22:56:14

@Cimili: Ja akövetkező fokozat az lesz, h magában fog beszélni, vagy ha beküldenek valamilyen állatot, akkor azzal. Ha addig ki nem szavazzák.

Mók_Ica 2016.09.09. 22:56:37

@Cimili: most mész nyaralni?? :)))))

naezjó... 2016.09.09. 22:57:07

@pomac: hát, a mai rész és a holnapi ajánló alapján őrült izgalmas lesz. Nem.

Mók_Ica 2016.09.09. 22:57:42

@Biriksz_Krokiksz!: hétvégén lesz a nagy csata és a kortárs beszédek :))))

Cimili 2016.09.09. 22:57:47

@FrNo90: Tyvi se komplett, azért azt lássuk be.

2016.09.09. 22:58:44

@FrNo90: az az acélos őrült tekintet, a mai napig előttem van.

Mók_Ica 2016.09.09. 22:59:15

@FrNo90: pszicho- és szociopata volt ill. gondolom még most is az :))))
Tivy csak szimplán hülye....

naezjó... 2016.09.09. 22:59:22

@FrNo90: @Cimili: én csak pár részt láttam, de azt az embert nem lett volna szabad képernyőre engedni.

Patria 2016.09.09. 22:59:25

@federti: franc se tudja, elég keveset látunk. Mondjuk a mai rész után meg kell kérdőjeleznem saját magam, mert most egy szikrányi értelmet nem villantott.

Viszont kiderült, hogy Zseraldin sem lesz köztük Jumudzsák.

pomac 2016.09.09. 22:59:37

@naezjó?: lehet úgy voltak vele hogy dinának elég volt a tegnapi buli a borocskájával :D

Gia 2016.09.09. 23:00:16

Tivy egy igazságtalan gyökér vót.Zseri nem érdemelt ilyen szavakat..

pomac 2016.09.09. 23:00:37

igy hogy nincs online nem sok mindent lehet tudni mi reális mi nem ,főleg az időrendet

Mók_Ica 2016.09.09. 23:00:38

@Biriksz_Krokiksz!: nemá...... rémálmaim lesznek.... most mér kellett emlegetni??? :)))))

@Cimili: de jóóóóóó :))))) remélem szép és jó helyre mész és pihi-szuszi lesz :))))))

2016.09.09. 23:01:13

@Mók_Ica: akkor lemaradok róla, Úrstn. mindegy, majd visszaolvasom a komikkal együtt. vissza biztos nem nézem, mert az egész bukéját az itteni online kibeszélés adja ;)

Mók_Ica 2016.09.09. 23:02:18

ezmiez ez a fehér spré Bencus, most meg Au haján???? sztem ronda....

Cimili 2016.09.09. 23:02:23

Naon fontos Au a BV-ben :)

Mók_Ica 2016.09.09. 23:03:12

@Biriksz_Krokiksz!: akkor majd jól elmesélem neked..... akár hagyod, akár nem :)))))

2016.09.09. 23:03:23

@Mók_Ica: nem én hoztam fel, csak reagáltam :)

naezjó... 2016.09.09. 23:05:51

ezek a kiszólogatós, bennfenteskedős, stúdióba humorizálós dolgok nem a ker.tvk alakulásakor voltak utoljára viccesek?

FrNo90 2016.09.09. 23:06:05

Azért ne feleljtsük el azt se, hogy Soma ma begyűjtött két skalpot.

agimano 2016.09.09. 23:06:15

@Mók_Ica: Szerintem Bence befestette, régen volt zöld is a haja, AU meg csak poénból befújta fehérre

2016.09.09. 23:07:17

jáááá, kék halál lett a készüléken "blokkolt műsor" vissza kellett kódolni XDXD

@Mók_Ica: hagyom! ;)

Au, mondd el még párszor, h poppoló, nem hallottuk elégszer.

Rozsgyi 2016.09.09. 23:07:28

Tivire a legjobb szo, hogy retardalt

Mók_Ica 2016.09.09. 23:08:18

@naezjó?: akkor sem.... sztem senki nem vállalta el a BV vezetését, ezért kapta meg Au és Győző

Tivy: kutyák, geci, b@zmeg, f@szom..... és persze málna + negatív.... húzzon haza!!!!

Well... 2016.09.09. 23:08:57

@FrNo90: azoknak a "skalpoknak" az erteket erosen amortizalja, h a buzi csokolozott eloszor a villaban :o))))

Mók_Ica 2016.09.09. 23:10:43

@agimano: borzasztó... beszélni pedig nem tud....

@Rozsgyi: szimplán hülye és gyökér.... emellett pedig túl nagy az arca....

naezjó... 2016.09.09. 23:11:58

@Mók_Ica: Csak kurva idegesítő látni, hogy jónak érzik a "teljesítményüket" Ha a kritika elérné őket, akkor persze az egyedi és stílusos szavak lennének a szabványválasz, közben meg elájulnak maguktól ha kinyökögnek egy összetett mondatot.

2016.09.09. 23:12:06

"gondolj bele, otthon ülsz, és édesanyád nem takarít ki"
mondja au.
agyam ledobta az ékszíjat.

malevil2050 2016.09.09. 23:12:57

Gyík ez a műsor úgy ahogy van .

Mók_Ica 2016.09.09. 23:14:49

@naezjó?: amit kinyögöknek, abban sincs túl sok értelem...... remélem olvasnak a szerkik.... egy kis tréning és irányítás ráférne mindkettőjükre....

2016.09.09. 23:14:54

@malevil2050: és még a csirke se robbantotta ide magát erre az évadra.

federti 2016.09.09. 23:16:00

@Patria: zserinek nem volt igaza, de tivy akkor is egy segg...remélem a hódolói nem nyeretik meg vele a játékot

Mók_Ica 2016.09.09. 23:19:10

"tervezik az esküvőt már Szlovániában..." - Au mondja Lóriról és Dináról.... éljen, hajrá retekklub.... pffff

Mók_Ica 2016.09.09. 23:20:05

flemengó.... jah... az... aham....

Mók_Ica 2016.09.09. 23:23:16

na az b@szott volna be, ha Au és Vivi egy VVben szerepelt volna.... f@szpörgetés + unikornis mozgás... :)))))))

Commodore 2016.09.09. 23:26:39

@Mók_Ica: Helikopter seggbeqrja a Flamenkót!

Mók_Ica 2016.09.09. 23:27:20

@Commodore: poppólóba Zseraldin szereti :))))

Komeszka 2016.09.09. 23:38:07

Egyébként Dávid most full korrekt volt, mert Dinka gyakorlatilag porrá alázta magát és Lórit, hogy nyílt színen próbálta megdugni Dávidot. Ezután még Lóri csicskul be? Na takarodjál!

Komeszka 2016.09.09. 23:40:12

Szerelmi szál over, köszönhetően Dinka berúgásának. Innen aztán full hiteltelen az egész, Lóri meg lement pincsibe.

malevil2050 2016.09.09. 23:48:39

@Biriksz_Krokiksz!: Hát nem , biztosan diszidált. De hol vannak már azok a szép idők , humor , móka , kacagás ment itten is , éjjel nappal. Mi van mostanság? Véget nem érő , todományos értékelésekkel tűzdelt hegyi beszédek.Ez azért az azért , ez ezzel az azzal. Mindenki tud mindent. Kár h a nagy elemző barétom nincsen itt , bíztosan élvezné a bokáig hatoló ösmérveket.

Nbl 2016.09.10. 00:02:27

Mit tudtam meg a maiból? Tivy egy fasz, eddig azt hittem, csak a szerkik nem vágnak be róla semmit, de ezzel a Zseráldnak címzett kutyázással arra hivatkozva, mert utóbbi később jött a villlába, végleg elásta magát nálam… Csakúgy, mint Krisztián, aki azért nem takarít, mert otthon sem szokott… plusz minden jóindulatomat elvesztette a két Beavisszel csőröző szerencsétlen is.

Komeszka 2016.09.10. 00:15:11

@FrNo90: Erős szövetségese van Lórinak. Taktikailag halálra erőszakolja a riválist? :D

Komeszka 2016.09.10. 00:16:28

@Nbl: Azt is megtudhattuk, hogy Dina egy evil bitch. Mekkora szexuális ámokfutást rendezett már?

Nbl 2016.09.10. 00:17:24

Jah igen, egy kérdés: az bug vagy feature, hogy az új posztok nem látszanak a HV-n? A VV miatt járok ide és többedszerre veszem észre, hogy bizonyos bejegyzések nem látszanak, max csak abban az ugráló ablakban legfelül, amiben vagy felvillan éppen a kívánt tartalom mikor nézem, de inkább pont nem.

Nbl 2016.09.10. 00:19:30

@Komeszka: igazad van, bár eddig sem gondoltam róla mást a kinti pasija meg az albínóval való viszonyát elnézve.

2016.09.10. 00:44:15

@Nbl: ez már jópár ideje így van. állítsd be a követést, és kapsz infot, ha új poszt van. nekem ezzel csak annyi gondom van, h mindig be kell mennem, h van-e új hozzászólás. eddig túléltem. XD
(mondjuk az említett ugráló ablakot nem értem, lehet h nem is ugyanarról beszélünk, akkor ne is foglalkozz azzal, amit írtam)
XD

2016.09.10. 00:51:38

@malevil2050: conchira gondolsz? (nem emlékszem már a pontos nevére, de tök bírtam) amúgy nincs igazad, humoros hozzászólások vannak szépszámmal, meg feszkók is, és ráadásul kitiltás is #vótmá' ;)

2016.09.10. 05:15:13

@Komeszka: Elvesztettem a fonalat, hogy épp kivel dugatná magát.

Natalja (törölt) 2016.09.10. 07:05:23

A válogatásra nem fordítottak túl nagy gondot, szemmel láthatóan (és füllel hallhatóan) idén az egész brigádot valami gettóból kukázták össze.
"Dikk, tesó, kikvagytokti, fürdőgecccci, kutyák, szoszi.".. .egyre több gyöngyszem csendül fel a kultúrkörből. A közönségesség olyan mélységét járják meg, ami már nem szórakoztató. A gyomrom kifordul ettől a szókincstől és a jellegzetes hanghordozástól. Ocsmány.

Patria 2016.09.10. 08:22:59

@federti: így is van. Nem védem én egyiket se.

Patria 2016.09.10. 08:29:00

Dina kis taktikája közben azért egy érdekes mondat elhagyta a száját, valami olyasmi, hogy úgyse jön vissza.

SzemFülEs 2016.09.10. 08:32:56

Borzasztó, hogy Dina mennyire tudja, mit kell csinálnia ahhoz, hogy az összefoglaló egyik fele róla szóljon.....

malevil2050 2016.09.10. 09:02:08

@Natalja: Nem csak arra , a vágás, a hang , stb csapnivaló. Ezt csak úgy odalökték nekünk. Istentelen sem tud elmondani 10 összefüggő mondatot normálisan. A két sobribunkóról már ne is beszéljünk , jobb lett volna a paco a feketék gyönygszeme , azon lehet talán még röhögni egy jót.

malevil2050 2016.09.10. 09:07:55

@Biriksz_Krokiksz!: Nem tudom én már a neveket , főleg az ilyen brazil (vagy mi) fajtákat.Kitiltás: jogos volt , túltolta a barétunk. Bár azt sem értem minek ennyi todományos energiát fordítani erre a szalámira (ennyit tényleg nem ér). Hát ha ez a humor ami itt elvétve,,,,,,, akkor én öregszem. hihi

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.10. 09:17:21

Ezt a Dina féle "taktikai manővert" megvallom őszintén, hogy nem értettem, de szerintem ő sem... Ez egy teljesen céltalan gerillaakció volt, valami olyasmi, hogy csináljunk már valami performanszot, hogy képernyőre kerüljünk, és nevezzük el taktikainak. Amúgy lehet ilyet csinálni, de nem mindegy, hogy mikor, és miért. Most semmi szükség nem volt rá, a játéknak esetleg egy későbbi szakaszában, ha mondjuk előtte napokig betujultak volna a szereplők, akkor lehetett volna valami értelme. Lóri egyébként sztem egészen kíválóan reagálta le (talán ez az egyetlen tényező, ami erősíthette a párbajban). Dina úgy szerepel, mintha egy trójai faló módjára akarná a villából kisegíteni a védencét, egyben "villaszerelmét".

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.10. 09:26:11

@malevil2050: Valaki tudományos, valaki on line szerkesztett adás kommentelő, van aki mindkettő, van aki egyik sem. Nem tudom, hogy mit lehet ezen nem érteni? Az élet ettől szép és kerek. Akik ebben a szériában eddig eltüntek, azok a játékos támogató elfogult drukkercsoportok, akik a leginkább felturbózták régebben a hozzászólás számot. Egyébként te most Miss Röfi szekerét tolod az avataroddal, vagy éppenséggel pont kinn szeretnéd látni őt a villából ?

sixx · http://comment.blog.hu 2016.09.10. 09:45:15

@Nbl: ezt megírod nekem magánban pontosan? már hogy mit látsz, mit nem látsz? és utánanézünk.

moletty 2016.09.10. 10:00:29

@PeniValdes: Szasz Penike ! :)
Dinka a "szlovén" csődörnő:D:D nemsemmivoltez a tattika :D

moletty 2016.09.10. 10:02:46

KIs hülyegyerek (akitalánnembuzi:) mekkora csajozóskirály:D
Lesmárt (erőszakkal) egy részeg ronda focistapicsát és egy félhülye Vikit

moletty 2016.09.10. 10:04:17

Tivy gyerek fejét az asztalba kellene ütögetni ütemesen aztán folyjon a málna !

Sir Ö. S. Bandi 2016.09.10. 12:55:53

A mai poszt hun van? Vagy szombat-vasárnap zárva a HV?

Cérnahuszár 2016.09.10. 13:36:40

nehéz valamit kezdeni a tegnapi résszel....
homály homály hátán
sztem most kezd az agyukra menni a bezártság

Komeszka 2016.09.10. 16:09:39

@VV Erőlegény: Nem volt ez "tattika", részeg volt, aztán előtört belőle az ösztönlény. Vagyis félig, mert kisgyerek Somával tényleg játék volt, amit csinált, de Dávidra tényleg rá van állva a pecke, mióta bementek, Lóri neki a béta az eleje óta. Amikor mondta Dávidnak, hogy "fasz", meg majd elmondja valamikor azt is, hogy miért, ott egyértelmű volt, hogy arra gondolt, nekik együtt kellene tolni a játékot, Lórit és Evelint meg offolni. Dávid egy korrekt ember, nem égette be Dinát, sőt még védte is a viselkedését, Lórit sem alázta meg, hanem békejobbot nyújtott neki.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.10. 16:18:09

@Komeszka: Egyetértünk, gyakorlatilag én is azt akartam mondani, hogy valamilyen meghatározhatatlan ok folytán (jó mondjuk fogjuk az alkoholra, de szerintem nem), rájött a hoppáré, és utána ezt megpróbáltal "tattikának" eladni benn is és kinn is.

BAZINGA2 2016.09.10. 16:42:40

Na, a Geraldine sem az apáca zárdából jött. Nekem nem szimpatikus. Egyelőre a Vivi az! Dilis.

Berborosz 2016.09.10. 16:57:32

@Komeszka: "arra gondolt, nekik együtt kellene tolni a játékot"
Hát persze. Főleg, ha Lóri kiesik. A Lóri utáni időszakot készítette elő.

Berborosz 2016.09.10. 17:27:08

@Pácsó Ármándó: Lóri?
Nem tudni. Holnap minden bizonytalan.
süti beállítások módosítása