Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Farm 2x01 - Három hónap, húszmillió és nem pornó

2016. március 22. 08:45 - sixx

screen_shot_2016-03-22_at_07_38_42_1.png

Népiesch muzsika (szintetizátor?) hangjaira hasad a hajnal Szlovéniában, birkák legelnek lustán, FördősZé meg aszongya, hogy korábban minden jobb vót, mert villamos, internet és angolvécé nélkül is lehetett teljes életet élni, de még milyet. Ennek illusztrálására megmutatja a Nagykörutat meg két, a szénaboglyában önfeledten bohóckodó gyereket, akik a felvétel után valószínűleg visszamentek Candy Crush-t tolni, de mindegy, ne kössünk bele mindenbe, és higgyük el, hogy falusinak jobb lenni, mint városlakónak. A far egyébként fasza, domboldalba tették, szépek a fények, nagy a terület, lehet majd szopatni a kézikamerás mozgó stábokat rendesen. Ide jönnek 14-en önellátni, mondja Zé, a végén meg egy delikvens kap 20 milliót, és kalap. A felvezetés végén Zé és Anikó, a VV és az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője a tornácon(?) állva néz bátran a kamerába, Anikó lába modellpózban, Zé kissé kikerekedve, jó lesz ez a páros.

Főcím, amit inkább megmutatunk, leírni nehezebb, meg nem is annyira vicces, tessék:

Anikó és Zé egy stúdiónak beredendezett pajtában fogja levezetni a műsort, amit valamiért nem sikerült rendesen bevilágítani, így halványszürkés a kép, de mindegy. Megint elmondják, hogy nem lesz fűtés, Anikó meg a női sztereotípiára rátéve egy lapáttal benyögi, hogy hajvasaló nélkül ő bezony nem megy sehová. Valahol a távolban egy szüfrazsett sír csendesen a sarokban. Zé lesz az alfa, ha mindketten műsorvezetnek, megint elmondja, hogy nem lesz víz, de lesz kiesés. Na lássuk már a medvéket, baszki. A lakosok a régi Survivor-évadok felvezetéséhez hasonó stílben érkeznek, egy traktor vontatta utánfutón ülnek szótlanul és néznek a jövőbe, sokan vannak és nem nagyon színesen öltözködnek, kivéve egy pink kabátos csajszit, biztos ő a modell.

Dóri 45 éves és háromgyerekes anyuka, egyedül neveli a gyerekeket, és ugyan életében nem járt farmon, de egyszer úgy érezte, mindenki leszophatja (szevasz, Lilu!), és jelentkezett. Szerintem nem ő az expornós, a lányaiért teszi. Dániel budapesti mezőgazdász és autóalkatrésznepper, ő a kisfilmje alapján a VV8 castingról került be a műsorba, önbizalom az van, de ha ráné z egy kecske, sikoltva fog a BMW-ig rohanni. Dia 23 éves, és olyan tájszólása van, amit csak imádni lehet. Neki nem idegen a farm, tanyán nőtt fel, ha ganajozni kell, ő ganajozik. Márk 21 éves modell, 43 kiló vasággyal, remélem neki adnak majd valami testhezálló feladatot, mondjuk betörni egy lovat, vagy valami hasonlót. A modellkedésben látja a jövőh zálogát, én nem szaladnék ennyire előre a helyében. Baszki, ha ilyen tempóban mutatják be a szereplőket, sose lesz vége a műsornak.

nod.gif

Hálistennek a barna paplanmellénybe öltözött Anikó meghallotta sirámaimat, és integet a traktornak, tessen idejönni, itt vesszük fel a spontán eseményeket. Az megvan, hogy Anikó az e hangot eá-nak ejti? Kurvajó. Közben a helyi Iron Maiden tributezenekar gitárosa egy talicska ganajt hord egy már meglévő halomba, gőzölög a cucc, odabólint Anikónak, ő meg vissza, mutatjuk. Megismerkedünk a következő delikvenssel, Geárgővel, a kutyájával albérletben élő, hosszú hajú macsóval. Anikó konstatálja is, nahát, ez meg mi? Kutya. Kongó bazdmeg. Kongó. Van valami skillje? Van, belefekszik a trágyába. Máris érdekesebb, mint VV Józsi, csak mondom. Gergő szereti, ha a kutya az arcát nyalogatja, és nem pofázik, mint a csajok. Hát jó, Gergő. Anikó harmadjára magyarázza el a szabályokat 8 perc alatt, majd rámutat a ganéra, és aszonyga, az ott gané. A játékosok megnézik, ja, gané. Na, abban van kulcs, mondja Ankó, aki megleli, heti gazda lesz, ő uralja a kamrát, ő alszik a szép ágyban, és őt nem lehet kiszavazni, mert védett.

Ezen a ponton azt hinnéd, hogy fejest ugranak a szarba az emberek, de annyira nem lelkes senki faszom, trágya, bazmeg, ne már, de néhányan elkezdenek a szarban tapicskolni, hátha. A keresés során két iskola hatása figyelhető meg, a lábbal turkálunk a ganyéban, hátha lesz kulcsé, illetve a kézzel a szarban turkálóé. Mivel ez egy hosszú folyamat, van idő még több játékost bemutati, Tina pl. kilenchetes terhes és nem megy a trágyába, ami elfogadható kifogásnak tűnik addig, míg az ember meg nem kérdezi magától hogy vajon vidéken tényleg úgy van, hogy egy alig két hónapos terhes nőnk már nem kell melóznia? Hát lófaszt. De oké, legyünk kicsit kevésbé faszkalapok, Tina terhesen ne merüljön derékig a szarba, van neki elég baja, egyszer evett életében tikot, és szerinte 15-n vannak. Hogy az ötvenes testépítő csávó, Sanya, mi az istenért nem képes belemászni a cuccba, azt viszont nem értem, de nem lett szimpatikusabb, a kisfilmje láttán meg pláne nem, öntelt hólyag, lapozzunk.

screen_shot_2016-03-22_at_07_44_49.png

A gőzölgő ganyéban dagonyázás eltart egy ideig, van aki sárnak nézi a szart, a kutya valóban beleheveredik, mi meg megismerjük Laurát, a modellnőt, aki régen nyavalygós volt, de már elmúlt, mint a gyíkká változtatás a Gyalog galoppban. Átlagos 19 éves csajnak mondja magát, akinek már két(!) éve nincs fix kapcsolata, mert nagyok az igényei, pl. a sminkcucc nagyon fog neki hiányozni. A ganajtúrás tovább folyik, a tetovált alkarú Cinti meg aszongya a kisfilmben, hogy ő nagyon laza és nagyon jófej. Brigi egy nagyon sok alapozót használó, 35 éves nő, aki tíz éve nem élt együtt senkivel csak a gyerekeivel, és most ez nagyon kemény lesz neki, a harsány emberektől elvonul, jézus, hova jött??? Attila az X-Faktorban énekelt, egyébként kőműves, és első blikkre egy gyökér, a pinát viszont szereti. Szeret káromkodni és az “érted?” szót sokkal többet használja, mint az egészséges lenne. Van egy favágónk is, Norbert, aki egyelőre szimpatikusabb, mint a többi lakos, szereti a nőket és nem fél a kecskétől, csak a sertéstől.

Még mindig túrják a szart, komolyan, 20. percben vagyunk, elment a műsor fele, ennyire nem történt itt semmi? Valamiféle rendszert visznek azért a keresésbe, de izgalmasabb nem lesz a szarrugdosás. Henrietta negyvenes, egyedül van, és mivel a férfiak az egyszerű nőket szeretik, nincs faszija. Ő lesz az expornós, van rá egy söröm. A kamera nagyon sok szaros kezet és lábat mutat, és egyszer csak egy kopasz faszi rálel a kulcsra. Tűzoltó volt, most nem az. Sándor, és sarkos, mint az asztal, ráadásul a legváratlanabb pillanatban kezd el üvölteni, kiváló karakter lesz, a pszichopatákat mindig is kedveltem. Na, Anikó negyedjére is ismertet, majd irány a ház. Van aki szaros cipőben betrappol és menten keres magának ágyat, Attila aszongya, hogy az paraszt dolog, és inkább lemossa magát, van benne valami. Az ágyak beosztása gyorsan megy, Dani nem akar faszi mellett aludni, mert a faszik finganak. Az étkezőben kurva sok kaja, azt persze nem tudják, hogy amint ez elfogy, baszhatják.

A mosakodás közben a modellnő megy hugyozni a pottyantósba, ez valamiért fontos elem, Sanyi, a bodibilder meg a kúttal ismerkedik, ami ugye nem sokkal bonyolultabb szerkezet, mint egy sárga bögre, de így is szinte megoldhatatlan problémát jelent. Heni a házban már kitalálta, hogy lehet dézsában fürdeni, egymás után és/vagy többen egyszerre, Attila ezzel nem ért egyet, de ahogy látom, Attila nem sok mindennel fog, attól is ki van készülve, hogy nem ehet, mert meg kell várni a heti gazda szavát vagy mit. És duzzog, mint egy gyerek, faszom nekem ne pofázzon senki, meg minek van bent a kutya a konyhában, meg egyébként is. Sándor, a heti gazda a kurva kézikönyvet emlegeti, Dániel meg a kurvaéletet, és ő eszik, de a cigisodrástól kibukik. A folytatásban fát kell hordani, vizet húzni a kútból, ami láthatóan nagyon nem egyszerű, és fát aprítani, amit Attila mutat a modellfiúnak aki kis híján levágja a lábát térdből, én ennyire idétlen gyereket életembe’ nem láttam.

A meló után este bulika, pálesz, asztalon táncolás, Attila félrészegen egy szál faszba’ fürdik a dézsában, Dániel meg Laurát fűzi azzal, hogy van autója, három. Laura arca kifürkészhetetlen, lehet undor amit látok, de lehet érdeklődés, az tuti, hogy amikor Dániel a homlokán látható pattanásra mutogat, akkor menten szimpi lesz neki a gyerek, mert milyen egyenes, faszacsávó. Este az ágyban van valami pusziszkodás is, de nyugi, se kúrás, se petting, korán van még ahhoz. Ma este már üvöltözés is lesz.

Címkék: a farm
266 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jersey. 2016.03.22. 09:21:40

Úgy látom, ez olyan lesz nekem, mint az Éden Hotel Gólemmel: csakis a hogyvolt miatt fogom nézni :D

Baresz83 2016.03.22. 09:40:37

Lemaradtam róla tegnap, de úgy látom, sokat nem vesztettem... Azt hiszem, nekem is elég lesz ebből a műsorból a hv elolvasása! :D

mézesmackócskácska 2016.03.22. 09:42:28

Na ezért nincs tévém.... inkább a cikket se olvastam el... szánalmas....
Betiltanám, és aki kitalálta főbe lőném...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 09:53:44

Laura ezen a képen fent ZimányLinda

2016.03.22. 09:56:05

Jó poszt, sokat röhögtem.
Izé... az a "far" végéről lemaradt a "m". Így is érthető, legfeljebb viccesebb.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 09:57:02

Danin meglepődtem,a képen olyan kis félénk volt....aztán kiderült,hogy van ott önbizalom nem kicsi,hiába akinek BMW-je van,oda kell is.

hex.kelly 2016.03.22. 10:00:43

Attila igazi urbánus szittya arcnak tűnik, minden adásban legalább egyszer hallani fogjuk tőle, hogy "Az a baj...", meg a mélymagyar bölcseleteket, meglátjátok.

_z_ 2016.03.22. 10:04:11

Hát ezt k*rva jó lesz olvasni, kösz Sixx!

kolbász józsi 2016.03.22. 10:08:25

nekem meg nincs tv-m, sosem volt!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 10:13:35

Engem Márk idegesít legjobban,de biztos jól mutat majd a ló előtt

evangeline03 2016.03.22. 10:14:07

Tegye fel a kezét az, aki csodálkozik azon, hogy a mi ő-szinténk nem kalimpál éppen a klaviatúráján ezerrel, hogy ide kommenteljen...

Biztos van 1-2 ember már itt, akinek leesett, de ha nem, hát megsúgom: a mi ő-szinténket sajnos "bezárták" valahová, ahol se internet, se smink, se hajvasaló.. :D If you know what I mean.... :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.22. 10:22:31

@PeniValdes: kecskusz nem hiszem, h alatta lett volna bármikor :D

nosce 2016.03.22. 10:23:23

"Ő lesz az expornós, van rá egy söröm."
Sixx ahányszor tévedtél mindig fizettél volnal egy sört már régen te is a neten kéregetnél. Gondolom ezt se fogod megadni :)
Ps.: remélem birod a kritikát és ezért nem baszol ki

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.22. 10:30:56

@evangeline03: feltehetőleg nem véletlenül nem beszéltünk erről.

Rémület 2016.03.22. 10:32:45

Szervezők gyerekek! Miért nem tudom megfordítani, hogy a legújabban legyenek elöl?

Rémület 2016.03.22. 10:34:52

Szervezők? Ajaj problémáim halmozódtak. Szervusztok akart lenni.

evangeline03 2016.03.22. 10:35:06

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll:

Ismerve őt, ő azt akarná, hogy baromira beszéljünk erről.. :)

Baaah 2016.03.22. 10:39:53

Az a baltás kép odavernem kicsit, utána eldöntötte, hogy emeli éppen vagy lecsap?
Képregény is lesz? Legyen légyszi. :)

Baaah 2016.03.22. 10:43:53

Ez a szürke a háttár a porral megőrjít, kicsit kényszeres vagyok és a posztok olvasása alatt folyamatosan nyalogattam a monitort, hogy eltűnjenek lefújtam tisztító habbal is egy idő után ... aztán persze rájöttem de kivagyok idegileg :D

evangeline03 2016.03.22. 10:46:07

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: én úgy tudom, hogy kifejezetten akarta. sőőt! egyéb népszerűsítő tevékenységeket is.. Ő a rossz reklám is reklám elvet vallja, ez pedig akár jó reklám is lehet. :)

Rémület 2016.03.22. 10:47:23

@Baaah: Mondjuk, én nem látom a port. Most ideges lettem, hogy baj van a szememmel.

nosce 2016.03.22. 11:12:22

@Baaah:
hugyozd le a monitort, attol szép sárga lesz

Krétagarbó 2016.03.22. 11:16:28

@evangeline03: nini, egy újonnan regisztrált kartárs és mégis mindent tud. legalább vállalnád az előző álorcád, ha már más inkognitójában turkálsz.

evangeline03 2016.03.22. 11:22:28

@Krétagarbó: Hm.. nem értem mire fel ez a stílus, de oké. :) Azért újonnan regisztrált, mert az evangeline07 profilhoz elfelejtettem a jelszót és az email fiókba se enged be, amit direkt ehhez a regisztrációhoz hoztam létre. Totálba vállalom akár a civil nevemet is, ha kell. Ő-szintét elég régóta ismerem, nem csak innen. :) Nem turkálok az inkognitójában, kifejezetten ő kérte, hogy csináljak neki FB rajongói oldalt, meg hogy egyeztessek a spinoff fashionösökkel, stb, stb. :) Szóval szia Neked is. :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.22. 11:41:23

@evangeline03: várj, kréta csinált neki oldalt, mi ott vagyunk, és te?

Itt jelenleg egymással ellentétes infók vannak...

winy 2016.03.22. 11:43:18

Belenéztem a "Dani máris rányomult Laurára!" videóba. Apám ez a a gyerek, van mindene 3 autó, 2 lakás. Csaj mutatja a homlokráncát, erre a gyerek, "Megyek majd botoxoltatni, nem volt idöm. Amúgy menni akartam. :D
Egyébként egyelöre nulla a müsor, jobbat vártam. De lehet csak öregszem :)

,, 2016.03.22. 11:51:32

Beírtam egy mérgeset szegény barikközt posztba, de balfasz vagyok:)
Szóval azt ide szántam

Krétagarbó 2016.03.22. 11:56:59

@evangeline03: nem nekem kell magyarázkodnod.

.snɯıɹd snɔlns 2016.03.22. 11:57:52

ezt én már követni sem tudom.
mi ez a sok oldal amin ugyanazok az emberek ugyanazt írják ugyanarról :OOOO

evangeline03 2016.03.22. 11:59:21

@nosce: Meg, de átállítottam "láthatatlanra" egyelőre.

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Ő-szinte kért meg, azt mondta, a fashion csapat naponta blogolni fog, én pedig, ha van időm (4 hónapos baba, meló és suli mellett), akkor az RTL-es mellett (azt gondolta, lesz hivatalos), csináljak neki sajátot. Régóta ismerjük egymást és "Közösségi marketing specialista" titulus szerepel a névjegykártyámon, ezért kért meg. Tök ő-szinte leszek, én csak jófej akartam lenni, mert megígértem neki. De az inkognitóban való turkálás, meg az álorca dolog nekem rendkívül(i) sok(k)... Na mindegy, majd ha kijön, elmagyarázom neki, hogy mi történt és ő egyébként sem az a haragtartó típus. Szóval köszi mindent, hajrá ő-szinte, hajrá fashion-ös csapat! Ne hagyjátok cserben, csináljátok!

evangeline03 2016.03.22. 12:06:24

@Krétagarbó: Ne haragudj, én csak udvarias vagyok veled ellentétben. :) Szerinted ő-szinte, aki tucatnyi fehérneműs képet küldött, hogy azokat is bátran rakjam ki a FB rajongói oldalára (sose fogom, én gondolok az édesanyjára helyette is!!!), tényleg úgy venné, hogy az inkognitójában turkálok, mert leírtam a kérésének megfelelően, hogy benn van? :)

Évek óta ismerem.. Elméletileg közületek is ismeri valaki személyesen. Akit behívott mondjuk, hogy nézze át a szerződését.. Na, aki ismeri, az tudja, hogy ő BÁRMIT megtenne a 2 perces hírnévért. Na jó, majdnem bármit. Mert sixx tippjével ellentétben nem pornózott. Elég sok meredek storyt tudok róla, de ilyen jellegű dologra még ő sem vállalkozna...

Ő egy kedves, aranyos, szerethető lány, akit k.rvára féltek ettől a műsortól. Mert ha tényleg ismeritek, akkor azt is tudjátok, hogy van rá ok.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 12:13:36

@evangeline03: és most már mindenki tudja,hogy mi a valós neve..

nosce 2016.03.22. 12:19:04

@evangeline03:
Mondhatsz bármit, nekem nem tetszik h alig várod az első posztot és idejössz spoilerezni.
De jóváteheted vagy mi a faszom, a Dotty által mondott profilon

evangeline03 2016.03.22. 12:19:42

@Krétagarbó: MMKK.

@PeniValdes: Egyszer sem írtam le a nevét, pedig hidd el, irtó nagy erőfeszesítésembe került, ugyanis én soha nem hívtam őt ő-szintének. :)

evangeline03 2016.03.22. 12:20:59

@nosce: Ő kért meg rá! Hidd el, nekem eszem ágában sincs semmit jóvátenni semmilyen fórumon. :) Mert nincs rá okom.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 12:23:22

@evangeline03: bocs,de aki gondolkodik,összefogja rakni a nicknevet,és a valós nevet.

nosce 2016.03.22. 12:23:40

@evangeline03:
ezt ugye most nem tudhatjuk

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.22. 12:24:56

@evangeline03: gyere fel a csinált fboldalra, beszéljük meg ott, mondjuk :)

Krétagarbó 2016.03.22. 12:25:34

@evangeline03: jó, akkor témát itt zárjuk le, sztem tedd nyilvánossá a szurkolói oldalt, kezeld, csinálj neki hírverést és szurkolj neki és érte. hajrá:)

,, 2016.03.22. 12:25:35

Fejezzétek már be! Mind trollok vagytok, szétbasszátok a blogot. Beszéljétek meg máshol!!!

evangeline03 2016.03.22. 12:29:46

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Köszi, de ezek után inkább nem. Csináljátok nyugodtan, én nem önszorgalomból jöttem, hanem egy ígéret miatt. Teljesíteni akartam, nem rajtam múlt. Részemről az ügy lezárva. Sziasztok.

nosce 2016.03.22. 12:32:54

@evangeline03:
tényleg megtetted amit akartál, a spoilerezés rajtad nem múlt.köszi,szasz

nosce 2016.03.22. 12:33:46

@változásbejegyzés alatt:
bocsika, most már írhatod a zokosságokat

,, 2016.03.22. 12:45:52

Az pl tök bosszant h ilyen fullos a kecó juk, sokkal jobb, mint a vv ház.
A farm1ben igazi parasztházban laktak még, nem ilyen dizájnosban. Aggaszt, hogy nem szenvednek így eléggé a nyomorultak.

Rémület 2016.03.22. 13:11:19

Azé' szabad majd Henit utálni, ha úgy hozza az élet? :)))

,, 2016.03.22. 14:09:06

@Rémület: nemtom de az baromira nem lesz pálya, hogy ha sixx v vmelyik kommentelő minősíti vmivel (és ne felejtsük el, hogy most már ugyanolyan bohóc a cirkuszban, mint bármelyik eddigi egysejtű, akiket ráadásul ő is gátlástalanul fikázott kommentelőként) akkor jön a fangirl /fanboy kommandó. De leszarom, legfeljebb nem kommentelek.

Baaah 2016.03.22. 14:15:04

@nosce: nem lett, a tiéd igen? :)
@RÉMÜLET: nektek nincs por? remélem, hogy csak szívatsz :(

Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2016.03.22. 14:18:32

A ma esti hogyvótot én írom, hát fasza lesz... eddig a csak a blöki szimpatikus.

Berborosz 2016.03.22. 14:18:47

Miért baj az itt, ha valaki pornózik?
Az ÉH2-t is egy pornós nyerte.

Baaah 2016.03.22. 14:20:25

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: sejtem már régebben, hogy megbolondulhattam, de szar érzés tényekkel alátámasztva látni :)

nosce 2016.03.22. 14:26:39

@Baaah:
igen, igyál sört előtte

Rémület 2016.03.22. 14:35:05

@változásbejegyzés alatt: Hátha egy imádnivaló cukorborsó lesz. Nehéz elképzelni, de reményhal.
@Baaah: Hát... Tényleg nincs. Jobbulást!

Rémület 2016.03.22. 14:38:53

@Bruti: Ja. De már kezdik kiutálni, mert asztalnál eszik, ahogy mindenki más.

csincsilla72 2016.03.22. 14:49:53

Ritka gané egy társaság. Danigyerek egy igazi kőbunkó, meglep, hogy Laura nem rúgta ki a részeg disznót az ágyból, de páros lábbal ám.
Terhes Manci nem értem, mit keres ott, talán jógázni fog faaprítás, kenyérsütés, nagymosás helyett?
A f@szlengetés már megvolt, a ganajos lábbal asztalon-táncolás is. Eddig nem szórakoztató (kiabál a szappanopera-néző énem), szimplán idegesítő és unalmas.

Krétagarbó 2016.03.22. 15:11:08

@változásbejegyzés alatt: nem azzal volt a baj, hogy bárki kritizálja, ez itt a feladat, hajrá. A nick-et nem kellett volna felfedni, de most már mindegy.

,, 2016.03.22. 15:25:36

@Krétagarbó: amúgy ezt sem értem, teljes névvel vállalta magát, miért olyan nagy szám, hogy ő kommentel is?
Valószínűleg a csúnyáját is meg fogja mutatni okkal vagy okvetlenül, és ti azon görcsöltök hogy kiderül a nickneve? Komolyan érthetetlen.
(egyébként szia, és remélem nem fogunk emiatt fájtolni, én nem szeretnék)

aloksak 2016.03.22. 15:30:12

Üdvözletem a jelenlévőknek! :)

Újonc a pályán. :D

Belenéztem tegnap ebbe a gyöngyszembe, és azt kell mondjam, @csincsilla72: értek eggyet. :) Minden szóval, de főleg a "ritka gané" kifejezéssel.
Innen is küldöm gratulációmat a casting vezetőjének, díszes csapatot sikerült ismét összválogatni. Gondolom írattak IQ tesztet is a jelentkezőkel, és kiválogatták az elég alacsony pontszámot elérőeket. A Danigyerek pedig igazi tenyérbe mászó újgazdag kis majom. Nem kellene neki más, mint hogy valaki egy szenes lapáttal két oldalról odabasszon neki. Talán akkor még nézne is ki valahogy. :)
Eddig egyáltalán nem szórakoztató, de még csak egy rész ment le. Reméljük a legjobbakat.

Krétagarbó 2016.03.22. 15:32:44

@változásbejegyzés alatt: én sem, ezt írtam az előbb is.

Talán megmaradhatott volna az itteni játszótere, miért kell(ett) ezt elrontani? Nem lett volna muszáj. Emiatt próbáltam meg védeni, de ugorgyunk. Okkal vagy okvetlenül:)

.snɯıɹd snɔlns 2016.03.22. 15:45:16

@aloksak: "Eddig egyáltalán nem szórakoztató, de még csak egy rész ment le. Reméljük a legjobbakat."
lesz a'!
szlovénia a migránsok új útvonala.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.03.22. 16:18:04

"A far egyébként fasza" kinek a fara? már mint farm

aloksak 2016.03.22. 16:23:17

@® snɯıɹd snɔlns.: Ez eszembe sem jutott. :D :D De milyen igazad van. Lesz ám meglepetés, mikor egy reggel felébredve, úgy 100 fő táborozik ott a Farmon. :D És követelik majd az emberhez méltó ellátást.

Berborosz 2016.03.22. 16:54:49

@aloksak: Márminthogy a muzulmánhoz méltó ellátást.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.03.22. 17:30:40

Most nézem csak felvételről és hááát az első 1 perc a felvezetésnél már agyvérzési tüneteket váltót ki nálam. Ahogy a két gyerek díszmagyarban basszák a szalmát. Meg hogy az asszonyok mesélve dolgoztak együtt lószerszámot.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.03.22. 17:36:11

Aszongya hogy happy endel fog véget érni mert egy valaki nyer húsz gurigát a többi 13 meg szopón lesz. Nem egy nagy happy end.
A model csávó már a csirkékét tarástól is leizzadt.

aloksak 2016.03.22. 17:49:34

@Berber Oroszlán: Ott a pont. :) Rosszul fejeztem ki magamat. Köszi a kiigazítást.
@Mr Eggs: Jaja, igen. :D Remélem lesz majd olyan jelenet is, mikor sírva szalad a kakas elől. :D Azt tudnám értékelni. Feküdnék a röhögéstől. @PeniValdes: Nem számít hogyan néz ki. Mert van két lakás, három kocsi, és píííízzz. A modell csajszi már gondolkodóba is esett, hogy ha nem is lesz meg a 20 milla, a palit még megfoghatja. :D Na nem örökre, csak amíg legombol róla ezt azt. Kis nyaralás itt, kis vásárlás ott. Persze majd megdolgozik érte, ahogy tőle telik.

☺ágica 2016.03.22. 17:56:53

hello:)

végre lesz megint napi betevő olvasnivaló:))

és egy aprócska kérdés: ezen a blogon miért nem tudom felvenni a posztot radarra? máshol megy, itt nem. szándékosan van így, vagy én vagyok ennyire sügér?

2016.03.22. 17:58:18

@PeniValdes: és mi lesz ELP-pel?
Lestopcsizod, aztán meg másfelé is kacsingatsz!
Ejnye-ejnye! George-ot most fényképezték le egy szőke nővel, és mivel az nem én vagyok, hát lehet hogy hagyom a fenébe a Nespresso-ját és akkor lehet, hogy ELP-re vetek szemet :)

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.03.22. 18:20:15

@aloksak: a kakas szerintem gyorsabb nála.

Már várom a következői részt lesz benne minden földi jó.

☺ágica 2016.03.22. 18:23:13

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: tsók:) közben kiderült, hogy ha írok egy kommentet, akkor felkerül. anélkül nem. szóval, muszáj lesz napi betevő kommentet írnom:)

,, 2016.03.22. 18:38:50

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: a krokodil sztrájkol, vagy szarik a farmra, vagy miafasz?

,, 2016.03.22. 18:41:18

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: igen, gondoltam, hogy túl entellektüell ehhez:((

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 18:45:00

@aloksak: megérdemlik egymást..gondolom a modellnek gondolnia kell már most arra hogy mi lesz vele,ha már nem kell a szépségiparban...(gonosz kacaj) az újgazdag csávó meg szeretne nőt villantani..

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 18:50:06

@aloksak: sosem értettem azokat akik elájulnak pár kocsitól,meg háztól

aloksak 2016.03.22. 18:50:15

@PeniValdes: Kíváncsi vagyok, meddig bírja magát tartani a kis modellünk. :D Már látom, ahogy Danika döjfösen járkál az uradalom előtt, és azt gondolja, ő a kakas ezen a szemétdombon. :D
Már miután megszerezte a nőt. :D @Mr Eggs: Persze hogy gyorsabb. Még a hátára is felugrik, akkor aztán nem tud előle menekülni. :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 18:53:18

@aloksak: erre most nagy gonoszság jutott eszembe.))))

Chuck Νorris 2016.03.22. 18:53:48

megjöttem én is ganézni

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.22. 18:58:03

Aki írta, h tiszta volt a kulcs, annak igaza volt :D

aloksak 2016.03.22. 18:59:23

@PeniValdes: Nyugi, nem vagy egyedül. :D Én sem. Jujjj!! Miféle gonoszság? :D

,, 2016.03.22. 18:59:50

Anikó<3333 imádom

perszepolisz 2016.03.22. 19:01:48

Adatokat mondtak az elején? Mennyi lábasjószágról kell gondoskodni?, Mennyi csirke van? MEkorra terület, stb.

2016.03.22. 19:05:10

@változásbejegyzés alatt: ezt így mind XD nem, amúgy tényleg nem tudtam nézni, most pótoltam folyamatosan a lemaradást, tegnapi adás, plusz a kommentokkal is most végeztem. (időre!) XD
egyelőre nem jön be, értem én, h ez nem a GazdaTV, de hát na.
két pasi (Attila meg nemtom a sokautós gizdafiú) már annyira irritálóak, mint pl Alek volt, azt a VV évadot is miatta hagytam abba anno.

,, 2016.03.22. 19:06:52

@Biriksz_Krokiksz!: még én is kivárok, a tegnapi kicsit uncsi volt MÁRIS. Sixx Fátter jól mondta, sikerült csupa olyan embert kiválogatni, akik kurva sokat képzelnek magukról. Kivéve a terhest, aki egy vicc, hogy ott van.

,, 2016.03.22. 19:08:11

@Biriksz_Krokiksz!: bár nem tudom hogy gondolták, hogy ott fog megszülni és hívnak neki egy bábát szüléshez autentikusan. na jó ez goni volt.

perszepolisz 2016.03.22. 19:11:43

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Valóban szerintem egy cicanadrág. Mivel szegény azt hitte melegebb helyre jött és csak rövid gatyókat hozott.

2016.03.22. 19:14:56

@változásbejegyzés alatt: nekem a tegnapi pont tetszett, a bemutatkozós részek miatt. mind nagy 'egyéniségek', kérlek szépen, mind - és ez kell, majd műsoroznak nekünk XD
a terhes csajt nem birizgálom, hónapok óta próbálkoznak, h összejöjjön a csimÓta, és pont most megtörtént, na, hát ki vagyok én, h kételkedjek?

Schlomo Goldberg 2016.03.22. 19:15:02

még a lázadók vannak felháborodva

,, 2016.03.22. 19:16:56

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Dottyka ilyet nem mondunk, hogy harisnya, az nem menő. Leggins.

2016.03.22. 19:19:26

@perszepolisz: ezeket nem mondták, de volt róla poszt, h vannak hivatalos háttéremberek, akik közbeavatkoznak, ha gondoskodni kell a jószágállományról, ha ők elbénázzák azt, ami miatt valójában ott vannak, ill kellene h legyenek...

Chuck Νorris 2016.03.22. 19:22:12

micsoda dráma!! terhesen gyütt be az a jány

aloksak 2016.03.22. 19:24:23

@változásbejegyzés alatt: Nem. Az is egy feladat lesz. :D
Na kezd alakulni. Páran máris úgy gondolják, Nyári Táborban vannak. :D És azt csinálnak amit akarnak. Danika meg egyből beduzzogott. Jajj de sajnálom a kicsi szívét. :D Én nem egy pohárral, hanem egy vödörrel öntöttem volna nyakon. Még az ablakon is kiugrott volna, azt garantálom. :D
Lesz még itt balhé. :)

,, 2016.03.22. 19:28:29

@aloksak: promóciós feladat, minden nő szüljön onokát:)

,, 2016.03.22. 19:29:34

@aloksak: akik egész nap alszanak, jól rábasznak, mert műsoridőben sem lesznek, és ki is basszák őket. na de ilyen a sóbiznisz:)

,, 2016.03.22. 19:31:51

@Rémület: cuki volt a kecskével:)

Rémület 2016.03.22. 19:33:45

Sokáig szórakozik, felrúgják. :) Attila essen má' ki!

2016.03.22. 19:33:54

@Rémület: legnagyobb fazon! XD

Schlomo Goldberg 2016.03.22. 19:34:44

mekkora dráma. miért nem tudok együttérezni

,, 2016.03.22. 19:34:55

ez a Tina nagyon ismerős

Chuck Νorris 2016.03.22. 19:35:14

elég nyomasztó egy müsor eddig :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.22. 19:35:19

Muszáj ez a dráma? A VV-t is ezekkel lehetett megölni.

2016.03.22. 19:36:21

sztem a mamit hazaküldik még a héten.

perszepolisz 2016.03.22. 19:36:40

Már most mondom valami nem stimmel a Tinával. 19 éve, de már 7 hónapja próbálkoznak gyerekkel. Mióta házasok, hol vannak a szülei? Kinéz itt egy családi dráma a háttérben,

Chuck Νorris 2016.03.22. 19:36:43

TFT (Terhesen Farmolo Tina) ki fog esni

Schlomo Goldberg 2016.03.22. 19:36:46

pár ilyen csörte a vademberrel és elvetél

,, 2016.03.22. 19:40:09

még pár perc tinából, és felvágom az ereimet, csak szólok

Rémület 2016.03.22. 19:40:36

A Dani vagy ki is essen má ki! :)

2016.03.22. 19:41:08

@Rémület: most az avatárod beszél belőled :))))

,, 2016.03.22. 19:41:28

Attila nem fürdik, hogy puha legyen a bőre.

,, 2016.03.22. 19:42:12

Félek, megeszik pár hét múlva Kongót

2016.03.22. 19:43:35

@változásbejegyzés alatt: reméljük, mihamarabb elmúlik a jetlag, és átáll.

,, 2016.03.22. 19:46:06

@Biriksz_Krokiksz!: most mutatják, pizsiben volt egész nap és aludt?:O

Rémület 2016.03.22. 19:46:14

Kongógazdi nyerjen!

Nem haszonállat... Vazze! Essél már ki, te!

Chuck Νorris 2016.03.22. 19:46:29

ez az Attila már vmi szarba játszott nem? amugy kurva idegesitő fazon

Schlomo Goldberg 2016.03.22. 19:49:33

Összegezzük. Szar volt a mai rész.

2016.03.22. 19:49:34

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: az. szerencsére benyomták az időjárás-jelentést is, bár az sem mondott semmi újat.

,, 2016.03.22. 19:50:49

hát ez uncsi volt. jóéjt

2016.03.22. 19:51:56

@Schlomo Goldberg: nu, ezért fogadtam az egészet fenntartásokkal. sztem nem fogom erőltetni továbbra sem a nézést, majd visszaolvasom a HV-t meg a kommentokat. osztkalap.

Schlomo Goldberg 2016.03.22. 19:55:47

Ha holnap sem lesz csöcs meg pina, le kell írjam az egészet.
Lilut oldalról nem szabad mutatni, VVÉNBFARM szárazpinájú Anikót meg elölről nem kéne.

aloksak 2016.03.22. 19:56:11

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Annak is mondhatjuk. :D Én azért megnéztem volna. :D A két csaj tuti azonnal hadtápba vágta volna magát. :D Danika meg legalább vett volna egy tisztességes, frissítő reggeli zuhanyt. Kellemeset a hasznossal tipikus esete. :)@változásbejegyzés alatt: Ebben igazad van. De hát ha minden nap jól berúgnak esti programként, ne is várjanak mást.
Egyébként a Főnök a hibás. Pedig annyira tudta mondani a bemutatkozó videójában, hogy ő majd hogy megmondja a magáét. Az látszik. :) Le merem fogadni, hogy a volt munkahelyén sem vezető pozicíóban volt. Erről ennyit.
A favágó gyerek egyenlőre szimpi. Az csinálja a dolgát, amit rábíznak, és normálisnak néz ki. Még. :D

Rémület 2016.03.22. 19:57:14

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Manapság a kutyák többsége nem haszonállat. Ezt felróni nekik...

Rémület 2016.03.22. 20:01:42

@Schlomo Goldberg: Ja. Én meg kihagytam miatta a Gyilkos elmék akárhanyadik ismétlését.

Mirocska 2016.03.22. 20:10:20

Sziasztok!
Kutyás csávó a kedvenc! :)
A többit még megkülönböztetni sem tudom egyelőre... :)

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.22. 20:14:40

@Mirocska: hát szió :))))))))))))

@Rémület: nem elróttam :)))))))

@aloksak: de így is felháborodtak :)

Commodore 2016.03.22. 20:15:07

Mikor lesz a kecskebaszásos rész?

2016.03.22. 20:15:25

megyek grimm új évadot nézni a viasat6ra, az legalább izgis. és annak is van hogyvoltja is, dupla örcsi. XD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.03.22. 20:29:47

@Mirocska: Én a fiúkat a két adás alatt lassan már meg tudom különböztetni, de van vagy 3-4 csaj, aki eddig teljesen jellegtelen. A terhes az első tuti kieső.

A fiúk között, van a kedvenced a kutyás, az öreg nyugdíjas tűzoltó heti gazda, az antiszociális autóalkatrész kereskedő, azt hiszem Dani, az idegbeteg copfos (azt hiszem Attila), a favágó srác, a magamutogató szőke öreg bájgúnár, és a hülyegyerek formátumú szemüveges csákó... A csajok között van a szőke modell, az ízesbeszédű vidéki rövid hajú, és a terhes, de az utóbbi, ha nem lenne terhes, akkor abszolút jellegtelen lenne. A többit egyelőre nem tuftam megkülönböztetni.

Commodore 2016.03.22. 20:37:56

A tehén is terhes, vagy mi, talán a kutya is...

Commodore 2016.03.22. 20:39:49

...és valaki még +lesz ba@va...

Mirocska 2016.03.22. 20:46:24

@VV Erőlegény: Köszi! Most már képben is vagyok! :)) Már csak a neveket kell megtanulnom!
Szilveszter gazdát felismertem, bár szépen kikerekedett!

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.22. 20:48:41

@Mirocska: nem tudom az okát, pedig a gazdásban abszolút kedvencem volt, most rá sem ismertem.

Mirocska 2016.03.22. 20:51:06

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: Biztos már csak felügyel, nem végez fizikai munkát.

Well... 2016.03.22. 20:52:21

nalam az est fenypontja az volt, mikor az egyik csako magyarazta az egyik szokenek, hogy azert van a suly a vodorbe, hogy lemeruljon a vodor a kutba, es igy viz kerul a vodorbe...mire a csajosnal roved toprenges utan megaszuletett a nagy 5let "engedjunk le egy olyan lyukasat" (vodrot) okoska cukrot neki :o) a masik az a nyalas gyerek a bmw-vel, es a felesemigaz estimese amit eloadott a szokenek... gazdag, meg meno is, kar h kilog a kapanyel a szajabol, gondolom eze jelentkezett mert pont idevalo :oP

aloksak 2016.03.22. 21:03:14

@Well...: Azért jelentkezett, mert ez neki KIHÍVÁS!! :D Na az látszik. :D Kihívás reggel felkelni. :D :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 21:26:53

@Well...: a gazdagság elég relatív,aki tényleg elit,az nem kényszerül bohóckodásra,meg arra hogy dicsekedjen. Még ha tengeralattjárója lenne,az még hagyján,akkor érthető lenne bármi nedvesdés:))

Well... 2016.03.22. 21:29:41

@PeniValdes: visszaolvastam, nem irtam sehova, h gazdagnak gondolom a csavot...konkretan a nyalas jelzot hasznaltam :o) olyan jo kis mesemondo tipus....aszem a konkret angol kifejezes az "bullshiter " :oP

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 21:37:53

azért ebből a Dánielből is kiáll a vasvilla...Tina meg pont akkor költözött be a amikor leghisztisebb,gyenge láncszem,kiesik,pedig megnéztem volna ahogy szénában világra hozza a trónörököst.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 21:39:24

@Well...: én sem gondolom annak, ismerem a típust,egy ideig szórakoztató,aztán érdemes elásni:)

aloksak 2016.03.22. 21:43:04

@PeniValdes: Ezt szó szerint kell érteni? :D Mert ha igen, akkor vigyázok mit írok neked. :D Jobb félni, mint elásva lenni. ;)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 21:46:56

@aloksak: ha nem vagy Dani2 akkor nem kell félned.)

aloksak 2016.03.22. 21:51:55

@PeniValdes: Nincs két kecóm, három kocsim, és akkora arcom, hogy nem férek be a kapun. :D Azt hiszem, megnyugodhatok. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 21:54:46

@aloksak: pedig pörgethetnéd a kocsikulcsot a ház előtt:DD

aloksak 2016.03.22. 21:57:04

@PeniValdes: A bicikli lakatkulcs nem teszi meg? :D Nagyon menő lennék ám. ;)

aloksak 2016.03.22. 22:05:25

@PeniValdes: És felülhetsz a vázra is. Elviszlek egy körre. :D
Na mindjárt megkapjuk, hogy mit művelünk mi ketten itt. :D :D
Vissza térve a műsorhoz, remélem Danit valaki majd helyre teszi. :) Főlem a tehén is lehet. Úgy megnézném, ahogy repül a fejőszékestől. :D

aloksak 2016.03.22. 22:11:56

@PeniValdes: Szerintem nincs. Ez nem spanyol verzió. Ahol torreádorként is helyt kell állniuk. :D Pedig azt is szívesen nézném. :D

aloksak 2016.03.22. 22:20:13

@PeniValdes: Ne légy szomorú. :) Várjunk még. Hátha lesz még meglepetés. De ha szeretnéd, írok a retekklubnak, hogy küldjenek oda posta fordultával egyet. A te kedvedért. ;) :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 22:21:32

@aloksak: köszönöm.))
gondold el,be kéne törni a bikát szőrén megülve:)

aloksak 2016.03.22. 22:25:39

@PeniValdes: Már látom is a lelki szemeim előtt ahogy Dani betyár leng a bika hátán mint a győzelmi zászló. :D

alkalmi nyúl 2016.03.22. 22:28:10

Sziasztok. Látom eléggé összeszokott a társaság. Új vagyok, mondhatnám kommentszűz. Kizárólag egyvalaki miatt nézem ezt a fost. És sajnálom, de nem fog róla kiderülni, hogy pornózott. :) Legalábbis legjobb tudomásom szerint... :)

aloksak 2016.03.22. 22:30:39

@PeniValdes: Igen. :) Küldtem is fénypostával egy szelet sütit a remek ötletért. :D Nyitva van az ablakod? Már késő. Szétkenődött. :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.22. 22:31:39

@aloksak: köszönöm:)
te egyébként ki vagy? mutatkozzá be!

aloksak 2016.03.22. 22:31:47

@alkalmi nyúl: Szia. Üdv itt. :) Egyszer mindenkinek el kell veszíteni, amit el kell. :D

aloksak 2016.03.22. 22:32:56

@PeniValdes: Hogy hogy ki vagyok? :D Egy szomorú szamuráj. :D

alkalmi nyúl 2016.03.22. 22:34:13

De ha már itt vagyok, fikázok. Ez a nyugger tűzoltó egy igazi balfasz. Attila egy bunkónak látszó igazi bunkó, Danika meg jól adja a semmirekellő ficsúrt, majd kiderül, hogy tényleg az-e, de legalább csinálja a műsort. Amúgy eddig rettentő unalmas, de nem adom fel!

aloksak 2016.03.22. 22:38:35

@PeniValdes: :D :D :D jajjj de jót nevettem!! Köszi. :) De nem. Baj? :D Most fel kellene fednem magam?

aloksak 2016.03.22. 22:41:27

@alkalmi nyúl: A nyugger tűzoltó szó szerint az. :) Ahogy Attila is. Danit lehet utálni, vagy szeretni. Én előbbit teszem. :) De tény, csinálja a műsort. Nem az igazi, még. Fog e ez változni, majd kiderül.

aloksak 2016.03.22. 22:43:27

@PeniValdes: Guten Nacht! :) Bis morgen! :)

Commodore 2016.03.22. 22:58:32

Kaja, pia, cigi, gyros, gyorsan odaba@ majd! WD40!

Nem Penny hajója 2016.03.22. 23:17:32

Hát gyerekek olyant hallottam, hogy leültök. Ismerősömmel chateltem, aki ismeri a háromautós Dánielt.
Kevésbé meglepő dolog: apuka pénzes vállalkozó, és az ő farvizén villog a srác.
Egy fokkal meglepőbb: van egy 1,5 éves kislánya. Lottinak hívják.
:)

Post Modern Prometheus 2016.03.22. 23:30:09

Halika, eddig nem túl izgi, de majd csak belejönnek remélem, talán majd az első tetemrehívásnál :D
Kongó for president :)

Well... 2016.03.23. 00:43:31

@Commodore: nem ujjak, ahogy a muvelt francia mondana, "they are previously enjoyed" :o)

Well... 2016.03.23. 00:45:49

b+ nyomtam egy entert ... na folytatas... onnan hogy "they are previously enjoyed" , pont mint a 19 eves szoszi akinek 2 eve nincs komoly kapcsolata, mert akkor szakitott az alt. iskolas kedvesevel :o)

Well... 2016.03.23. 01:39:18

@PeniValdes: "szorakoztato???" bocsika, de aki eloadna nekem, h o "cash...kiviszem...megveszem 200 euroert...eladom felmillioert..," egy modot ismerek, hogy hasznalt autoalkatreszeken 10x profitot csinaljon valaki, az pedig mikor konkretan nagyon nagyon nagyon olcson szerzi be az alkatreszeket..... erted? ;o)

Well... 2016.03.23. 01:42:04

@Nem Penny hajója: azon mi a meglapo?
1:az, h o nem birja a gatyajaba tartani,
2. volt csaj aki eleget ivott ahoz , hogy ezt megb-sza ?

Dr.Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyalka 2016.03.23. 05:38:54

@Nem Penny hajója: ezen nem lepődöm meg, nagy szájhős, felhúz magára minden nőt, persze, h beikerülhet.

aloksak 2016.03.23. 06:28:40

@Well...: :D Én értem mire célzol. Hogy is mondta az adásban? "...van egy milánói cég...." ez magyarul azt jelenti van egy ...... akik beszerzik occón. :D :D Amúgy meg apuka farvizén nem nagy cucc ezt csinálni. Gondolkodtam is, hogy ő maga mondta, nem igazán szeret kétkezi munkát végezni, észkombánynak nem néz ki, szóval akkor honnan az istenből telik neki ilyesmire, hogyan tudott egyáltalán megindulni? :D De így már érthető. :D És milyen nagyra van magával. Igazi nagyképű gyökér. Olyan mutogatni való díszpéldány. Be egy kalitkába, és mondani a gyerekeknek, na látjátok, ilyen az mikor valakinek naaaaaaaaagy arca van. :D@Nem Penny hajója: Köszi az infót. :)

aloksak 2016.03.23. 06:30:54

@Well...: A 2. kérdésedre a válasz, igen. :D Ezek szerint. Sajnos manapság nagyon dívik az, hogy pénz beszél, kutya ugat. Tisztelet a kivételnek. :)

csincsilla72 2016.03.23. 08:22:09

Ez eddig nulla. Innen is gratulálok a remek castingosnak. Istmételten a harsány, nagypofájú és irritáló kategóriából sikerült válogatni, minimális intelligencia nem volt feltétel. Ezek az emberek vagy nem elég érdekesek, vagy a szerkesztők azt gondolják, hogy ugyanazzal a tartalommal kell megtölteni a műsort, amivel az utolsó VV idején.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.23. 09:02:59

@Nem Penny hajója: kislányról tudok,említette a bemutatkozó szövegében:)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.23. 09:04:55

@Well...: az benne a szórakoztató,hogy erősen sejthető,hogy vki farvizén evezget.) jó meghagyni ilyeneket abban a hitben egy ideig,hogy elájulsz a BMW.jüktől:))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.23. 09:07:27

@Dr.DottyTroll, a Vörös Csukás Katgimis AngyalTroll: na ez nem a dani szégyentáblája hanem azoké akiket felhúzhatott magára

aloksak 2016.03.23. 10:09:21

@csincsilla72: Sajnos ez a színvonal lesz a megszokott. Nem tudom, hogy nem esik ez le senkinek ott az illetékesek között? Hogy változtatni kellene, kicsit? Azt hittem annyira számít nekik a nézőszám, de ezek szerint mégsem. Mert nem zavarja a nagykutyákat, hogy alig nézi valaki. :) Komolyan nem értem. Egy valamire tudok gondolni. Ők is hasonló személyiségek, és kvázi a saját szórakoztatásukra csinálják a műsorokat. Úgy vannak vele, ha nekem tetszik, akkor biztosan másoknak is. Pedig nem. Csak ezt észre kellene venni.

aloksak 2016.03.23. 10:35:23

@PeniValdes: Szia. :) Tudom én, csak már felüdülés lenne normális embereket is látni. :D Nem azt mondom, hogy mindenki az legyen, mert kellenek a magamutogató, bolondok is egy ilyen műsorba, pont azért mert cirkusz kell a népnek, na de akkor is. :)

Most pont mennem kell. A fenébe. De addig megírhatnád nekem, hogy gondoltad te ezt a bemutatkozást? :D Tegnap jöttem ide, és máris coming outoljak? :D Ezt hogy? Amúgy is szégyenlős vagyok. :D És akkor oda a varázs. Nem? :D

Majd később jövök. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.23. 10:38:25

@aloksak: részben egyetértek:)
ok,kapsz tőlem szerelmes levelet majd

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.23. 10:48:08

@aloksak: persze felüdülés lenne,de nem lesz:)

malevil2050 2016.03.23. 10:58:52

Én meg asszondom ez egy vv mázzal megkent művészien megcsinált semmi egyenlőre.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.03.23. 11:33:30

@csincsilla72: Ilyen gyorsan még nem alkotnék véleményt! Nagyon az elején vagyunk még...

Kopasz Mercis 2016.03.23. 11:59:54

Isten őrizz, hogy normális emberek legyenek egy ilyen műsorban, azokon nem lehet szórakozni.

csincsilla72 2016.03.23. 14:00:57

@Kopasz Mercis: Tévedés. A normális ember szórakoztató, az ostoba csak szimplán idegesítő. Itt többen is vannak olyanok, akik csak egy dologra alkalmasak: jól lehet velük érvelni az abortusz mellett.

miciur 2016.03.23. 15:12:03

Azt az ecsethajú, magát gazdagnak és menőnek GONDOLÓ (messze van ő attól) kis gecit ütném legszívesebben

miciur 2016.03.23. 15:12:51

@Kopasz Mercis: ugye? a normális emberek általában konfliktuskerülők, de akkor meg miből lenne műsor?!

csincsilla72 2016.03.23. 15:27:04

@miciur: Tévedés. Nem feltétlenül konfliktuskerülők, csak éppen intelligensebben és kreatívabban oldják meg a vitáikat.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.03.23. 15:50:58

@csincsilla72: persze,de abban mi az izgalmas a fáradt népnek,ha este azt nézi,hogy 2 tudós hogyan oldja meg intelligensen a favágást,és behordást. A népnek bohócok kellenek,cirkusz

Cimili 2016.03.23. 16:19:05

A tegnapi rész nagy fostalicska volt, dög unalom.

aloksak 2016.03.23. 20:02:26

@miciur: Isten hozott a klubban. :D @csincsilla72: Ott a pont. :)

aloksak 2016.03.25. 08:36:00

@Cimili: Szia. Nekem olyan ismerős ez a zöld nyelvű cicus. :D Küldtem privi üzenetet. :) Nézd már meg, légyszíves. Köszike. :)
süti beállítások módosítása