A romantikus mellékszálak helyett most végre sor kerül egy újabb intézkedésre a birtok egyben tartásához. A Lord teljesen ellene van - mint ahogy a szép zöld gyepű krikett pályát is sajnálta holmi emlékműhöz -, és jelenleg a nagy füves semmit próbálja megóvni a fejlődéstől, és a profitot hozó lakópark építésétől. Branson szeretné tető alá hozni a megegyezést a felvásárolóval, de apósa még mindig szkeptikusan fintorog az ötleten, hogy a pórnép beköltözzön az ő szépen egyben tartott, szakszerűen gondozott kertjébe. Violet elcitálja magával Isobelt Yorkba az oroszokhoz, és mélységesen megrázza őket a félhomályban kihűlt levest kanalazgató nemesek látványa. Szerencsére Rose észreveszi őket és hevesen örül a jelenlétüknek. Hát még Borisz hogy örül, mikor Violet mosolyogva odaaraszol hozzá. Hellyel is kínálja a hölgyeket, majd gyorsan összedob pár bókot Violetnek, és egyúttal megemlíti, vele mennyire kitoltak a bolsevikok.
Violet sajnálkozva néz Boriszra, és egy számára sokkal relevánsabb információt próbál begyűjteni. Újra rákérdez, hogy is van ez a dolog Kuraginnéval? Eltűnt? Hova, mikor, meddig? Borisz egy évvel később szabadult a börtönből, mint a neje és azóta nem sikerült a nyomára bukkanni, valamint rajta kívül eddig pont leszarta mindenféle hatóság a keresést, de lassan már Kuragin herceg is feladja a viszontlátás reményét. Violet megtámogatja az elképzelést, lévén a remény csak arra való, hogy ne fogadjuk el a valóságot. Egy újabb ultimát igazság! Violet elhívja Isobelt magához egy teára a látogatás után, aki rá is kérdez kuzenjánál miért kellett elkísérnie őt az oroszokhoz? Violet elmondja, nem érzett magában elég kraftot, hogy egyedül nézzen szembe Borisszal. Kiderül mekkora hév is volt köztük a herceggel, ugyanis Kuragin konkrétan meg akarta szöktetni őt. Violetet csupán az tartotta vissza, hogy a férjétől kapott egy Fabergé (mint azok a borzasztóan drága, színes csiricsáré aranytojások) képkeretet, benne a gyerekeik fotójával.
Pattmore, mint egy felbőszített bivalyhad vonul egyenesen Daisy felé, hogy levezesse rajta az összegyűlt feszkót, szegény lány nem éppen jól időzítette az 1688-as forradalom tanulmányozását. Barrow is visszatért már a kiruccanásából, elég meggyötörten, ami azt illeti, és a sürgés-forgásban lenyúl egy kanalat az asztalról, Molesley meg mint valami múzeumi teremőr egyből utána akar járni a dolognak, de Baxter azt mondja, inkább ne. Lord Merton látogat el Isobel gondosan rendben tartott kis kulipintyójához, és látszik rajta, hogy valamiben sántikál. Feszengve helyet is foglal, majd hevesen előtörnek belőle az érzelmek. Fél térdre ereszkedne, de félő abból egy szép lumbágó jönne csak ki a végén, így aztán leül Isobel mellé és sorba szedi, miért is kérte meg a hölgy kezét. Ezt a fajta sármot még Sean Connery is megirigyelné, annyira lehengerlően vall szerelmet Merton, hogy Isobel nem utasítja vissza egyből. Mondjuk, ha már túl lennék a menopauzán, és egy kicsivel idősebb, de még mindig jóképű, kedves, gazdag pasi nem hogy szerelmet vallana, de meg is kérné a kezem, hát csak azért nem ugranék a nyakába, mert bereccsenne a gerince, és akkor nem esküvő lenne, hanem temetés, egyébként verbálisan azonnal igen lenne a válasz! De tudjuk, hogy Isobel ilyen emancipunci, szóval ez nem egy ilyen egyszerű eldöntendő kérdés.
Az esti kávézgatásnál Cora közli férjével a híreket Bricker újabb látogatásáról, mert a festményológus még tovább akar kutakodni, meg nézelődni a della Francesca képen. A Lord meg ennek úgy örül, mint a búcsúban a lufiárus a mellette hadonászó tűzzsonglőrnek. Gyorsan át is terelik a témát Edith búskomorságára, majd a telek eladáson megy az eszmecsere, de a döntést elnapolják. Baxter sétál az alagsorban, amikor az egyik szobából fájdalmas nyögéseket hall. Barrow hangja az, és a kopogásra végül ajtót nyit a borzasztó állapotban levő inas. A komorna látja az asztalon elterülő kis dobozkát ampullákkal meg injekciós tűvel (szóval hernyózáshoz kellett a kanál?), de Barrow elhajtja Baxtert és bevágja az ajtót. Másnap reggel Mary elutazik Londonba, Edith pedig az olvasgató papájához megy egy kis buksi simogatásért. Elmondja az új fejleményeket Gregsonról, vagyis lehet számukra új, de még mindig ott tartunk az információkban, hogy a nácikkal keveredett összetűzésbe, akiket most kérdeznek ki egy tárgyaláson. A Lord felkészíti Edith-et a legrosszabbra, mert jobb tudni a biztost, mint a bizonytalanság ködös homályába révedezni. Valóban!
Londonban zajlik eközben a divatbemutató, Mary és Rosamund első sorból nézik a parádét, és a grasszáló modellek mögött a kifutó másik oldalán feltűnik Blake vigyorgó feje. Blake azonban nincs egyedül, és a show után egyből megy tiszteletét tenni Maryéknek, viszont a vele levő hölgy nem más, mint Lady Mabel Fox. Igen, pontosan, Gillingham exmenyasszonya, aki meglepő hidegvérrel kezeli ezt a rohadtul kínos helyzetet. A nőci gyorsan le is lép, Blake meg kap az alkalmon és meghívja Maryt estére egy kis vacsorára. Látunk pár jelenetet, melyben Anna kóricál Londonban, például Gillingham házánál, hogy elvigye Mary levelét, meg a Piccadillyn is járkál nem tudván, hogy nyomában van egy álruhás rendőr. Lesz ebből még rossz következtetés! Edith is arrafelé kóricál, amerre nagyon nem kellene, de nem tud parancsolni anyai ösztöneinek sajnos. Mrs. Drewe fogadja, nem éppen barátságos hévvel, és Edith kénytelen távozni, mielőtt még láthatná a gyereket. A Lord magához hívatta Pattmore-t megbeszélni miért is olyan nyomott mostanában a szakácsné, és habár Carson meg a Lord is roppant mód sajnálja a szakácsné unokaöccsét, ott vannak a csúnya szabályok. Pattmore azért megtámogatja a kérését, és hogy Archie önként jelentkezett katonának, csak hát közben megbolondult, akkor már nem is számít áldozatnak? A Lord mélyen egyetért, de Carsont továbbra is lehet ostorozni az empátiahiány miatt.
Carson az egész rész alatt csak úgy szórta ki a feladatokat Molesleyra, akinél kezd betelni a pohár, mert nem bír ennyi munkával. Nos, a főkomornyik kifejti neki, hogy te akartál első inas lenni, ez van! Londonba kapcsolunk vissza Blake és Mary kis vacsorájához, ahol Mary beszámol Tony újbóli kikosarazásáról. Indokokat nem tud felhozni Mary, csak egyszerűen nem a zsánere, Blake meg eléggé kimérten hallgatja a számára kedvező híreket. Downtonban, a kis szalonban folyik a vacsorafelvezető brandyzés. Violet javasolja Edith-nek, hogy engedje el a dolgokat, mint például egyetlen szerelmét és gyermekét, de unokája továbbra is bele van fulladva az önsajnálatba. Rose apja, Shrimpie is itt van, az asszonyt egyelőre Indiában hagyta, jelenleg a házasságuk eléggé a végét járja. Violet kapja el egy pár szóra a skót rokont, mert úgy tudja ő kompetens eltűnt személyek felkeresésében. Azt hinnénk Gregsont akarja előkeríteni, de nem! Á dehogy! Kuraginnét szeretné megtalálni, de Shrimpie szerint ez nem lesz éppen egy sétagalopp. A Lord kimenti a sógort és áthívja egy privát brandyzésre a nagy szalonba, hogy megtárgyalják a válását.
Shripmie végül közli a rossz híreket a lányával is, akinek két dolog a lényeg: az apjával akar maradni, és szerelemből akar házasodni. Az elsőt egyelőre jegelné a papája a balhé miatt, de a másodikra rámondja az áment, mivel nem az ő házassága a legjobb példa egy elrendezett frigyre. Londonban is zajlik éppen a végső elválás, és Tony totál kiakad Maryre a szakítási szándéka miatt. A hős egyes számú gavallér viszont nem adja magát olyan könnyen, nem fogadja el a szakítást, és márpedig ezt ketten fogják végig csinálni Maryvel, ha tetszik neki, ha nem. Következik a nagy esti vacsoraparti, Bransont meggyőzték hölgy rokonai, hogy hívja el Miss Buntingot, és Branson kéri a tanárnőt, legyen kicsit kíméletesebb a családdal. Mrs. Hughes a folyosón talált egy magazint, ami Anna szerint Barrow-é lehet, ezért odaadják Baxternek. A komorna belelapoz, és felfigyel egy reklámra, mely azt hirdeti: „Válassza a maga útját!” De nem tud elmélyedni komolyabban a hirdetésen, mert Barrow már ott is terem, hogy kikapja kezéből az újságot, és meggyanúsítja, hogy ellopta a szobájából. A komorna elkezdi sajnálni Barrow-t, de az inas ezt kikéri magának, és sértődötten elrobog.
A vacsora is szépen csendben zajlik, Bricker folytatja a korábbi flörthadjáratát a Lord orra előtt, és persze ez nem tetszik a ház urának. El is mondja anyjának, hogy Bricker folyton Cora véleményére kíváncsi, Violet meg visszakérdez, miért, te nem kérded a véleményét? A válasz: de, néha. Kiváló! Nincs több kérdésem. Isobel próbál társalogni Miss Buntinggal, és Daisy leckéiről kérdez, de a Lord a választ meg sem várva belekérdez, ki ez, és milyen leckék? Edith válaszol, hogy a konyhalányról van szó, a Lordnak meg nem jut eszébe a neve, és jól megkapja a Miss Bunting féle, tudatlan nemesnek kijáró ostorcsapást. A ház ura olyan arcot vág, mint aki alól kihúzták a széket. Addig megy a szájkarate, hogy a Lord odahívatja Pattmore-t és Daisyt megkérdezni az új keletű tanulmányai tényleg felbolygatják-e a konyha rendjét? Én meg azt nézem így a csudára kivilágított étkező fényeiben, mennyire patyolat tiszta a köténykéjük, azért legalább egy kicsit koszos lehetne.
Szóval Pattmore szabadkozik, hogy nem Daisyre volt mérges, csak szimplán szar napja volt, de a konyhalány átveszi a szót és megvédi Miss Buntingot, elregéli milyen sokat jelent neki, hogy tanulhat. A Lord erre elismerően nyilatkozik, de a tanárnő nem hagyja annyiban a dolgot, még tovább osztja a képzeletbeli sallerokat, és a szolgák és gazdáik közt fennálló tátongó szakadékról kezd el pökhendien beszélni, mire a Lord már nem tudja tovább tűrtőztetni magát. Majdnem felborogatja a mázsás asztalt, és kiutasítja Miss Buntingot a házból, majd teátrálisan elviharzik, nyomatékosítva, hogy látni se bírja a nőszemélyt. Violet menti meg a helyzetet és Edith cikkei, valamint annak tartalma felől érdeklődik. Meg is kapja a választ: az idők változnak. Erre már mindenki inkább csak inni tud.
Pattmore meg Daisy is megvitatják az érzelmi vihartól túltelített estét, és Daisy azt javasolja a szakácsnénak, hogy írjon egy levelet a hadügynek Archie miatt. Sőt a konyhalány megírja majd a levelet, ha úgy akarja. Másnap megint felbukkan Willis őrmester a Yardtól, és beszámol a titkos ügynökről, aki Gillingham házát figyelte, és látta ott Annát. Hughes rögtön szolgáltatja az indokot Mary és Tony randijával, de az őrmester a Piccadillyre is rákérdez, és egy esetleges viszály gyanúját hozza fel, Anna, Bates és Green között. Ezt persze Carson és Hughes is tagadja, de a rendőr csak a tényeket rögzíti, mint az közismert. Shrimpie látogat el az Isobellel teázgató Violethez, és beszámol Kuraginné felkutatásáról. Hong Kongban lehet a sztaruska, de Isobel nem igazán érti miért akarja Violet mindenáron előkeríteni. Az érvelés pont ugyanaz, mint az Everestet megmászni készülők válasza a miért kérdésre: csak mert ott van. Kance kancov, Violet úgy érzi tartozik Kuraginnénak ennyivel.
A Lord Maryvel és Bransonnal sétálgat a kertben, és nagy nehezen bocsánatot kér a kirohanása miatt. Ugyanakkor örülne, ha Bransonban nem lobogna fel az anarchista énje. Késő bánat! De nem meditálni jöttünk ide – mondja a birtok ura, és megmutaja miért is nem kéne ide a panelprogram. A Lord szeretne a haladás útjára lépni, de nem rombolással, hanem a régi falu értékeinek megőrzésével, és abba beleilleszteni az új házakat. Annyira átéléssel beszél a tervéről, az álmairól, már már Martin Luther Kingi magasságokba emelkedve fejezi be mondandóját, mély benyomást téve lányára és vejére.
Facebook kommentek