Tegnap este elkezdődött az a műsor, amit nem lehet nem szeretni, mert azokat az embereket szopatják benne halálra, akiket mi is ütnénk, mármint virtuálisan. És ütünk is, 34 napon át, öten, felváltva, hogyvoltonként max. 3000 karakterben, de sok képpel és animdzsiffel, hallgatva a kor szavára és a nyájas olvasótábor igényeire.

Miután a zsűri kiválasztotta azokat a jelentkezőket, akiket egy percnél tovább is lehet hallgatni anélkül, hogy az ember szája széle rángani kezdene, elviszik őket táborozni. De itt ne gondoljatok esti danolgatásokra, romantikus tábortűzre, vagy az otthonról hozott pálinka kóstolgatására a csillagos ég alatt! Itt, kérem, kemény munka folyik. Felosztják a delikvenseket háromfős csoportokra, és adnak nekik egy dalt, amit marha nehéz elénekelni egyedül is, nemhogy úgy, hogy két másik jómadárhoz is igazodni kell. A zenekarok egyenként lépnek színpadra, de az ő feladatuk (szerintem) nehezebb, mert nekik fel kell dolgozniuk a kapott dalt. Szaladnak megnézni a csapatbeosztást, jönnek a bemutatkozások, ismerkedések. 

A három muskétást és D’Artagnant tényleg mindenki ismeri, a mozgókép feltalálása óta talán ez a legtöbbet feldolgozott történet. Tucatnyi mozifilm és paródia, rajzfilm és bábfilm készült belőle, sorozat viszont csak egy-kettő. A filmek közül jónéhány emlékezetes alakítást idézhetünk fel, nekem a személyes kedvencem az 1973-as feldolgozás, abban is Michael York, aki talán a legjobb D’Artagnan és Raquel Welch, aki viszont a legszebb Constance. A Miladyk is jól domborítottak, elég felidéznünk Mylène Demongeot-t az 1961-es francia, vagy Rebecca de Mornayt az 1993-as amerikai feldolgozásban. Az M1 igazán fürge, mert a BBC-n idén januárban debütált sorozatot alig nyolc hónap késéssel hozta el nekünk. Vizsgálódásunk jelen tárgya igazi nemzetközi produkció: az eredeti szerző francia, a forgatás helyszíne Prága, a BBC székhelye London, a hogyvoltíróé Budapest. Sok a Dumas, Lajoskám, jut eszembe S. Péter barátom idevágó poénja, úgyhogy elég is a hosszú bevezetőből, térjünk a lényegre, azaz stílusosan szólva: vágjunk bele! Egy mindenkiért, mindenki egyért!

1630-ban járunk, zuhogó esőben két lovas érkezik egy útmenti fogadóba, apa és fia, Alexandre és Charles D’Artagnan Gascogne-ból. Amíg a fiú beköti az istállóba a lovakat, apja vacsorát rendel a fogadósnál és összeismerkedik a másik vendéggel, Michel Fournier-vel. A beszélgetés fő témája a magas adók, a D’Artagnanok éppen ezügyben akarják felkeresni a királyt, az ifjú XIII. Lajost. Váratlanul maszkos férfiak lépnek be, vezetőjük bemutatkozik, mint Athos, a muskétás és pisztollyal fenyegetőzve kéri a pénzeszacskókat. Fournier pisztolyt rántana, de a rabló lelövi, majd több lövés is dörren, amire Charles is felfigyel az istállóban. Két álarcos őt is megtámadja, de a srác rövid küzdelem után végez velük és rohan apja segítségére. Az öreg azonban szintén halálos sebet kapott és utolsó szava csak annyi: Athos. Az ifjú D’Artagnan elszántan néz a menekülő gyilkosok után.