Coulson ígértéhez híven ebben az epizódban Ian Quinn nyomába eredünk. A peron mellett kérjük, vigyázzanak, a vonat azonnal indul! Skye lenyomozta az üzletember utalásait, és kiderítette, hogy 10 millió dollárért vett valamit a Cybertek nevű cégtől. Mivel a SHIELD éjjel-nappal figyeli, ezért hagyományos úton, egy Veronából Zágrábba tartó vonaton fogják szállítani a csomagot. Bármi is legyen benne, ér annyit, hogy zsoldosok vigyázzanak rá. Coulson egy „baráti kávézgatás” során elcsaklizza az ügyet, az olasz hatóságtól, név szerint Russo felügyelőtől, így a csapat vonatra szállhat. May és Ward hálókocsit bérel, hogy legyen hol átöltözni…Wardnak, ugyanis Melinda már talpig latexben feszít. A készülődés közben a személyes ügyekre terelődik a szó. Coulsont megkínoztatta a Látnok, érthető, hogy utána vetette magát, de mintha Skye is sokkal megszállottabb lenne, mióta a főnök beszélt vele. Ward nem tudja mire vélni a dolgot. May azt tanácsolja, inkább ne legyenek személyes ügyei, mert abból csak a baj van. Ja - teszi hozzá, a vonatablakon kimászóban -, a kettejük viszonya miatt ne aggódjon, azt már elmondta Coulsonnak. Ward baltával faragott álla erre a földön koppan.
Fitz Skye-jal együtt igyekszik elvegyülni a vonat mit sem sejtő utazóközönségének soraiban. Ezen még érdemes lesz dolgozniuk kicsit, mert a használandó álakcentust olyan fennhangon beszélik meg, hogy tényleg csak az nem hallja, aki nem akarja. Skye leszólítja a kalauzt, és egy kissé túlbonyolított fedősztorival elvonja a figyelmét. Megszerzi tőle a poggyászkocsi kulcsát, belopóznak, és ott ütnek tanyát a kütyüikkel. Simmons-nak jutott a főnök. Apát és lányát alakítják, akik éppen a kedves anyuka hamvai fölött veszekszenek. Gemma NAGYON alaposan felkészült az „önző, egoista, kurvázó, amerikai” apjával való viszonyából. A nagy perpatvar kellős közepén aztán a lány, látszólag véletlenül, Mancinire, a csomagot őrző csapat éppen mellettük elhaladó vezetőjére borítja a hamvakat. A porban nyomkövető van, így a vonat tetején speciális szemüvegben kommandózó May követni tudja a fickót, és meg is találja a tárgyat. Minden rendben halad, ám ekkor a fülesek bekrepálnak. Coulson megy ellenőrizni a csomagot, de azt már nem, csak egy lélekszakadva felé rohanó Wardot talál. Nyomában a Cybertek biztonsági emberei, gránáttal a kezükben. Ugrani kell. Amint földet érnek csak annyit látnak, hogy a vonat a szemük előtt köddé válik.
Az előbbi eseménysort Ward szemszögéből is megnézhetjük. Kalauznak öltözve épp indulna, hogy jeladót tegyen a csomagra, amikor a szomszéd fülkéből egy nő leszólítja, hogy segítsen megemelni a bőröndjét. Wardban felülkerekedik a gentleman. Pedig nem kéne, mert a nő egy beépített biztonsági ember, és a fülkéjében nem a szeretőjét, hanem zsoldos pajtásait rejtegeti. Ward szerencsére észnél van, és hárítja a támadást. Miután mindenkit jól helyben hagy, megy figyelmeztetni a többieket. Simmons-t hátraküldi a poggyászkocsiba, majd elindul Coulson után. A zsoldosok főnöke és az emberei Ward után erednek. Na, így jutottunk el az ugrásig. A Cybertek valahonnan tudomást szerzett az akciójukról. Ez épp elég nagy baj, és az sem segít a dolgon, hogy a fűben megtalálják May szemüvegét, ami természetesen PONT oda esett, ahova ők! Nincs idő ezen morfondírozni, mert kétautónyi zsoldos érkezik a nyomukban. Ügynökeink kereket oldanak. A szomszédos dűlőben egy járó motorú teherautót találnak. Bárki is indította be, nem volt nála slusszkulcs, ez fura. Coulsonék bepattannak, és irány a Busz!
A főhadiszálláson már az olasz kapcsolat, Russo fogadja őket. Egyelőre csak 2D-ben, videóhívás formájában. Kicsit megkésve közli az ügynökökkel, hogy lebuktak, az ő saját embereit is mind kinyírták. A vonat eltűnéséről csak most hall, de rögtön felajánlja, hogy odamegy hozzájuk, segíteni. Hm, gyanús ez egy kicsit. Ward megkapja Coulsontól az eltüntető kütyüt, viheti a laborba megvizsgálni. Hiába pantomimezik azonban a holoasztal felett, a kép csak nem akar előtűnni. Ward végül megtalálja a bekapcsoló gombot, és nagyon büszke magára. Ennyivel nagyjából ki is merül a tudása. Coulson érkezik, és vak vezet világtalant módjára töketlenkednek egy egyszerű nagyítással. Pedig amikor Fitz-Simmons csinálja, olyan egyszerűnek tűnik! Végül abban maradnak, hogy inkább elküldik a cuccot a központba. Ward ebben a rendkívül alkalmasnak tűnő időpontban próbálja megbeszélni főnökével a Mayhez fűződő kapcsolatát. Coulson agya a remek időzítés miatt ledobja a láncot. Kiosztja az ügynököt, hogy ha csak szex volt közöttük, akkor ne köntörfalazzon, mint egy szemérmes szűzleány, hívja annak, ami. A viszonyuk a szabályzatba ütközik, és ha ennek a munkájuk, vagy a testi épségük látja kárát, akkor mehet Alaszkába, a Hulk-hasonmás Blonsky-t őrizni éjszakai műszakban. (Ezt a tagot, egész pontosan.) Alig fejezik be, érkezik a meglepően optimista Russo, hogy aztán gyorsan távozzon is az élők sorából. A leamortizált arcú May keze által jut a másvilgára. Akkor most mi van?
Ugrunk egy kicsit (?) vissza az időben, akkorra, mikor a fülesben megszakadt a kapcsolat. Most May szemszögéből látjuk a történetet. May látja, amint a Cybertek emberei elviszik a csomagot, de nem tud közbelépni, mert valaki rálő. Egy ernyő segítségével leugrik a vonatról. A földön Wardot, és Coulsont találja, a robbanás utáni mozdulatba dermedve. Eldobja a szemüvegét (!), és indul, hogy találjon valami járművet, amivel biztonságos helyre viheti társait. Ő töri fel a teherautót, de elhajtani már nem tud vele, mert megérkezik Russo a zsoldosokkal, és foglyul ejti. May egy vidéki kúria alagsorában tér magához, a mennyezetre függesztve. Russo vallatja, azt akarja megtudni tőle, merre vannak Coulsonék. Valami nagy gáz van itt a tér-idő kontinuumban! A miheztartás végett a rendőr belevág egy kést May vállába, de May nemcsak hogy életben marad, de egy pár jól irányzott mozdulattal kiszabadul a kötelekből, és legyakja Russo embereit. A főnökük elmenekül, és egy pisztollyal felfegyverkezve Coulsonékhoz indul. May –ahogy már láttuk – még idejében megöli. Ward aggódik egy kicsit a sebesült nőért, de az lerázza, csak lezuhanyozik, és már indulhatnak is a vonat után.
May megy a gyengélkedőre, ahol Simmons távollétében Coulson látja el a sebét, valami spéci kenőccsel. A beszélgetésükből megtudjuk, hogy a gránátban toxin volt, ami a két ügynöknél időkiesést okozott. Ward betoppan a terembe a hírrel, hogy irányt kell váltaniuk, mert a vonat megállt a semmi közepén. May segíteni akar neki, de Ward bevágja a durcát, és juszt se kér belőle. A csapat megérkezik a vonathoz. A szerelvény 15 perce állt meg, senki nem tudja miért. Coulson felugrik a poggyászkocsiba, de ott csak szétlőtt laptopokat talál, meg egy hirtelen lövöldözve előugró Simmons-t. Most a csapat vonaton ragadt tagjainak sztorija jön.
Ismét visszaugrunk az időben ahhoz a ponthoz, amikor egy kellemes női hang egy helyi nevezetességre hívja fel a figyelmet. Ahogy eddig láttuk, pár perccel ezután indulnak be az események. A poggyászkocsiban Fitz és Skye a 0-8-4-ekről beszélget. A srác szerint bármi lehet 0-8-4, akár az a csomag, amit most megfigyelnek, akár egy ember is, de a közös bennük, hogy nagyon veszélyesek. Skye arcára ráfagy a mosoly. Hirtelen elmegy az adás, és egy fegyveres tör rájuk. Fitz nem tudja legyűrni, a fickó pedig előveszi a gránátot. Ekkor ér a kocsiba Simmons, és ráveti magát a támadóra. A kirobbanó toxin őt is, és a zsoldost is kiüti. Fitz gyanítja, mi lehetett a gránátban. Lezárja Simmon szemét, és még tesz egy pár kétértelmű megjegyzést, nyilvánvalóan azért, hogy az epizódhoz készült trailerbe majd jól be lehessen vágni, és a frászt hozni a rajongókra. Simmonst biztonságba helyezik, a támadót pedig két lövéssel elintézik. Hoppá, Fitz bedurvult. Ekkor áll meg a vonat.
Fitzék látják, hogy a Cybertek emberei leszállnak a vonatról a csomaggal, majd elhajtanak egy autóval. Követik őket. Vagy nagyon közel van a célállomás, vagy ezek ketten ilyen baromi gyorsak, mert simán a nyomára bukkannak, és persze pont velük egy időben érkezik Quinn is a helyszínre. Szétválnak: Fitz működésképtelenné teszi az rosszarcok autóját, Skye pedig bemegy a házba. A lány a pincében meg is találja a csomagot, meg mást is: egy kapszulába zárva ott fekszik a roston sült Mike. Csodálkozni azonban nincs sok idő, mert előbukkan Quinn, meg a zsoldosok parancsnoka, és lefegyverzik Skye-t. A Látnok mondta, hogy Syke eljön, minden a tervek szerint halad. Quinn felébreszti Mike-ot, akit a Látnok egy feladattal bízott meg. A csomagban egy speckó műláb van, amit Quinn a nemes és titkos cél végrehajtása érdekében vásárolt neki. A zsoldost elküldi, majd évődni kezd szerencsétlen Mike-kal. A Látnok parancsa miatt a férfi nem ölheti meg Quinn-t, de vajon mit tenne, ha arra kérnék, lője le Skye-t? Mike nem engedelmeskedik, mert neki valaki mást kell megölnie. Azzal otthagyja őket. Ám nem ő az egyetlen, aki parancsot teljesít: Quinn pisztolyt fog Skye-ra, és kétszer hasba lövi. Másodjára közvetlen közelről. Basszus.
A csapat másik fele végre megérkezik a helyszínre. Pont időben, mert Mike elkezdte az öldöklést odabent. A Cybertek magára vonta a SHIELD figyelmét, a Látnok nem boldog. A Cybertek emberei hullanak, mint a legyek, mert közben Ward is elkezdte két fegyverrel ritkítani a soraikat. Mike-kal nem találkozik, mert az közben azt a parancsot kapja, hogy maradjon észrevétlen. Coulson elkapja a Quinn-t, és a férfi véres keze láttán azonnal sejti, hogy baj van. A pincében meg is találják az eszméletlen Skye-t. Mike hibernáló kapszulájába helyezik, ezzel egyelőre sikerül stabilizálni az állapotát, de gyorsan kórházba kell vinni. A csapat kiborul. Simmons-t különösen megviseli az ügy. Őt Fitz vigasztalja. Wardot pedig, May. Végre egy kis fegyverszünet. Legalább.
Az utolsó utáni jelenetben Mike-kal vagyunk, amint a susnyásból játszadozó kisgyerekeket figyel. Egy papír fecnire írt üzenetben arról érdeklődik a főnökségtől, hogy végre láthatja-e a fiát? A válasz: még nem. A kamera ráközelít Mike lábára, és tádám, immár hivatalosan is megérkezett a sorozatba, egy régi és közkedvelt Marvel szuperhős: Deathlok!
Facebook kommentek