Ügynökeink ezerrel pörögnek a raktárban, mert Paracelsus erősödő mentális ereje révén fokozatosan átveszi az irányítást a raktár fölött, ezzel egyidőben Mrs Frederic viszont egyre gyengül mentálisan és fizikailag is. Artie beszélt Kosan régenssel, aki szerint Paracelsust mindenáron élve kell elfogni, mert ha megölik, akkor Mrs F pszichéje végzetesen megsérülne. Claudiát személyes sérelem is vezérli: Engem bronzba öntött a csávó, vissza kell vágnom. Fürge ujjai táncot járnak a számítógép billentyűzetén, ahogy az alkimista után kutat, közben Artie-nál rákérdez, hogy sikerült a múltkor vérmintát vennie Joshuától, hiszen a bátyja irtózik a tűtől. Artie motyog valamit arról, hogy nem volt ott semmi gond, majd gyorsan elvonul az Eldunariba szétnézni. Jinksy, az élő hazugságdetektor kissé bizalmatlanul néz utána, de nem szól semmit, itt valami nem kerek, van egy olyan érzésem. Közben Nick Suttonnal vitatkozik és szemére hányja, hogy 500 éven át jóformán feléje se nézett, hagyta, hogy Charlotte egyedül nevelje, most meg játszani akarja itt az érző szívű apát, na ne már.
Az Eldunariban a jelek egyre gyorsabban forognak és mind több a piros köztük, sőt a sarokban időnként lángnyelvhez hasonló felvillanások láthatók, ez tutira nem jelent jót. Mrs Frederic arra kéri Abigailt (akit először Leenának szólít, de aztán kijavítja magát), hogy menjen valami biztonságos helyre a veszély elől, neki, mint Őrzőnek, semmiképpen sem szabad Paracelsus befolyása alá kerülni. Ezt a visszaérkező Artie is megerősíti, Abigail így végül otthagyja a társaságot. Pete fél füllel meghallja, hogy Myka időpontot egyeztet a dokijával, nagyon helyes, gyógyulj meg mielőbb, én mindig melletted leszek, mondja neki. Claudia nyomra bukkan: három san franciscoi kórházból is jelzés érkezett: egy Paracelsushoz hasonlító fószer járt ott valami rézedénnyel, amiből aranyfényű sugarak lövelltek ki. Pete már indulna is egyedül, de Myka csatlakozni akar: csak a hét második felére van időpontja a dokival, de ha mégis valami baja lenne, Friscóban úgyis kórházban nyomoznak, tehát közel lenne a segítség. Jogos érvelés. Így aztán együtt mennek végig San Francisco utcáin (he-he), miközben hátuk mögött csilingel a trademark villamos.
Az igazi meglepetés azonban a kórházban éri őket: a helyi orvos tájékoztatása szerint ugyanis Paracelsus két végstádiumban lévő rákos beteget látogatott meg, akik utána megmagyarázhatatlan módon jobban lettek. Myka és Pete meglepődve néz egymásra. Főcím.
Az ügynökök arról beszélgetnek, lehetséges-e, hogy Paracelsus mégsem gyilkolászni akar, hanem az emberiség gyógyítására készül? Kifaggatják az egyik gyógyult beteget, akinek Paracelsus azt mondta, hogy ő segíthet neki az emberek gyógyításában ott, „ahol a levegő behódol a kőnek”. Na, ez itt valami képes beszéd lesz, kezdik elemezni Mykáék a hallottakat, a kő valszeg a bölcsek kövére utal, a levegő meg esetleg az életre. Csörgetik Claudiát, aki máris nekiáll elemezni a mondatot, közben belép Artie az irodába, kezében egy zöld szalaggal. Ezzel meg lehet szüntetni a kapcsolatot a raktár és gondnoka között, és a Farnsworth-szel összekötve távolról is fel lehet venni vele a küzdelmet Paracelsus-szal, magyarázza.
A kórház biztonsági felvételei szerint Paracelsus nem hagyta el az épületet, akkor még itt van valahol bent, Pete és Myka indul keresni. Leereszkednek az alagsorba, ami egyben a hullaház is, brrrr. A villany nem működik, ügynökeink elemlámpa fényében botorkálnak, amikor váratlanul Paracelsus hangja hangzik fel. Tudományos felfedezésekről meg jelentős tervekről beszél Pete-éknek, amiket az ügynökök meg sem értenének, meg hogy minden felfedezéshez szükség van áldozatokra, de hol lapulhat közben? Pete felrántja az egyik szekrény ajtaját, onnan jön a hang, de nem Paracelsus lapul a polcok között, hanem egy középkori trombita, ami hangszóróként működik. Pete felkapja az ereklyét, de az ráz, mint a veszedelem, közben Paracelsus arra figyelmezteti őket, hogy őket is feláldozza, ha a szükség úgy kívánja. Ezalatt a raktárban Nick mérgesen beszámol Claudiának az apjával folytatott vitáról, vörös kedvencünk azonban leinti, apád meg akar védeni, neked is jobb, ha hagyod normalizálódni a viszonyt kettőtök között. Különben meg ne nagyon verd magad, mert te meg bronzszoborrá változtattál engem, nem-e úgy-e van, nahátakkor. Majd Paracelsus kísérleteiről kezdenek beszélgetni, Nick emlékszik, hogy valami föld alatti kamrában volt az első laboratórium, aminek a falában megkövesedett fák voltak, hoppá.
Artie és Claudia máris csörgeti Mykáékat az infóval, a lekérdezett adatokból még az is kiderül, hogy csak egy bizonyos fafajta alkalmas erre, ami az Eufrátesz mellett nő, de szerencsére az Államokban is található belőle. Ebből készült ugyanis a tűzoltók emlékére épült Coit-torony belső falazata, ami az első önkéntes tűzoltó(nő), Lilly Hitchcock Coit adományából épült. Artie-nak máris kész terve van: a gondnoki szalagból kiszabaduló energiát az ún. Nipkow-tárcsával, a Farnsworthöt projektorként használva fogja majd eljuttatni a toronyhoz Paracelsus ellen. A terv kitűnő, de vajon hogyan sikerül megvalósítani? (Paul Nipkow találmányát John Logie Baird sikeresen használta fel: az 1920-as években neki sikerült elsőként élő mozgóképet nagy távolságra közvetítenie.)
Pete és Myka becserkészi a tornyot, ahol Paracelsus éppen befejezi az örök élet elixír készítését. Váratlanul előkerül Sutton és pisztollyal rálő, de nem találja el. Pete a sokkolóval próbálkozik, de az alkimista egy másik ereklyével eltéríti a sugarat. Most Artie próbálkozik a távolból, de sajnos szintén sikertelenül, Paracelsus a szalagból érkező energiasugarat is el tudja téríteni. Majd nagyokat szippant az elixír párájából, ezzel halhatatlan lesz, nabakker. Ráadásul a kórházakban a korábban gyógyulásnak indult betegek szívműködése sorra leáll, az alkimista a betegek legyengült immunrendszerét arra használta, hogy maradék életenergiájuktól is megfossza őket és azt a maga javára hasznosítsa, a rohadék. Paracelsus diadalmas nevetéssel elmenekül, Pete utána, közben Sutton arra panaszkodik Mykának, hogy eltört a válla és milyen szar halandónak lenni, mert így sokáig tart majd a gyógyulás. Amúgy azért jött segíteni az ügynököknek, hogy igazi apaként bebizonyítsa Nicknek, képes végezni Charlotte gyilkosával.
Üldözés közben Pete-nek remek ötlete támad, amit fülesen gyorsan megoszt Claudiával. Artie némi gyanakvással figyel, micsoda, Pete-nek önálló ötletei vannak? De Clau megnyugtatja, Pete igenis okos fiú, ha nem sütin és cicin jár az esze. És igaza is van, mert az ötlet az, hogy Clau a kikötő rendszerébe behatolva nyissa fel azt a hidat, amin Paracelsus éppen át akar rohanni. Így is lesz, az alkimista hiába lett halhatatlan, repülni nem tud, így Pete megbilincseli és viszi a raktár bronzosítójába. Artie már kapcsolja is befelé a gépet, a folyamat azonban nem sikerül, Paracelsus diadalmasan közli, hogy mivel anno ő tökéletesítette az eljárást, időközben immúnissá tette magát a bronzosítással szemben. Beszélek a Régensekkel, addig zárjuk be Paracelsust a felfüggesztő kamrába, mondja Artie.
Nick bekötözi Sutton sérülését, közben mindkettő magát vádolja a történtekért: végül is Nick engedte ki Paracelsust a bronzosítóból, Sutton viszont már századokkal ezelőtt megölhette volna az alkimistát, és akkor Charlotte még most is élne. Végül szent lesz a béke köztük, és Nick végre apának szólítja Suttont. A raktár előtt elbúcsúznak az ügynököktől és kettesben elhajtanak a boldog jövőbe, Pete utánuk kiált: Aztán majd írjanak! Vagy ne, teszi hozzá halkabban. Myka is elindul a kórházba, mára van időpontja a műtétre, Pete persze vele akar menni, de Myka elhárítja. Megleszek, maradj itt, segíts Artie-nak, majd jelentkezem, mondja tettetett magabiztossággal és kocsiba száll, de az arca könnyes. Pete indul befelé a raktárba, de ő is szaporábban pislog, és mintha az én monitorom is elhomályosult volna…
Az irodában Artie közli, hogy Mrs Frederic lassan minden emlékét elveszti a raktárral kapcsolatban, ha nem találnak valami megoldást, hamarosan meg fog halni. Pete azonnal indul, hogy beszéljen Paracelsus-szal, ekkor belép Jinksy és letámadja Artie-t. Hazudtál, nem is voltál Joshuánál, most beszéltem vele, de akkor honnan szerezted a vérmintát? Artie mentegetőzik, ő csak meg akarta védeni Claudiát, ám ekkor Mrs F magához tér és kijelenti, Claudiának is jobb lesz, ha megtudja az igazat, fel van rá készülve. Ezt megerősíti az Artie mögött feltűnő Leena képe is.
A felfüggesztett Paracelsust Pete kérdőre vonja, de az eleinte nem túlságosan izgatja magát. A maga társa haldoklik, a betegség már elterjedt a szervezetében, láttam a szemén, mondja Pete-nek. Lenne viszont két ereklye a raktár készletéből, amivel meg lehetne gyógyítani, Pete rövid habozás után elfogadja ezt a segítséget. Az alkimista azt kéri cserébe, hogy ne bronzosítsák, ne tegyék ki örök szenvedésnek, hanem a Régensek a Janus érme révén válasszák el a testét a tudatától, az is elég büntetés, de úgy legalább reménye lehet arra, hogy valamikor ismét egyesíteni fogják a kettőt. (A Janus érméről a 3x11-ben hallottunk először, amikor Helenát ruházták fel ily módon új személyiséggel a Régensek.) Pete megkeresi az ereklyéket és a kezében hozza Paracelsusnak, mondván: Tessék, itt van Hippokratész fibulája és a kínai ürge szikéje, most mit csináljak? (A kissé felületes Pete helyett hadd világosítsam fel az érdeklődőket, hogy az a bizonyos kínai ürge a II. században élt kínai orvos, Hua Tuo volt.)
Paracelsus szándékosan túlkomplikált magyarázatba kezd arról, hogyan kell felhevíteni a ruhakapcsot, majd az olvadt fémbe belemártogatni a szikét, Pete nem is tudja követni, inkább beleegyezik, hogy leengedi az alkimistát, csinálja ő. De azért nem esett a fejére, mert előtte ismét halandóvá akarja tenni Paracelsust. Így legalább nem kell aggódnia az örök büntetés miatt, mondja Pete bíztatólag. Az elixír páráját belélegezteti az alkimistával, ám ekkor a tudós testéből energiahullám szabadul fel és enyhe földrengést idéz elő, ami kiszabadítja Paracelsust. Az Eldunariban őrült forgásba kezdenek a szimbólumok, a lángnyelvek is egyre magasabban lobognak. Paracelsus kezéből villám lövell ki, ami kiüti Pete kezéből a Teslát, az alkimista diadalmas magyarázatba kezd arról, hogy minél közelebb használják a Bölcsek Kövét az Eldunarihoz, a gondnok mentális ereje annál erősebb lesz – és a raktár már őt tekinti gondnokának Mrs Frederic helyett. Majd egy mozdulattal életre kelt pár kötelet, amik lefogják Pete-et, és most ő lóg tehetetlenül a levegőben.
Artie bevallja Claudiának, hogy nem Joshuától szerezte be a vérmintát, hanem egy másik rokonától. Kedvencünk hitetlenkedik, neki nincs több élő rokona, a szülei és a nővére együtt haltak meg autóbalesetben. Nem, a nővéred, Claire él, mondja Artie, de nagyon veszélyes, azért nem beszéltem eddig róla neked. Claudia egy pillanat alatt felhúzza magát, te már ezt az előtt tudtad, mielőtt találkoztál volna velem?!, kiabálja. Majd gyors döntésre szánja el magát, felragadja a szalagot és ráköti a haldokló Mrs F csuklójára. A mindezidáig félelmetes arcberendezésű főnéni vonásai megenyhülnek, a raktárral meglévő kapcsolata megszűnik, többé már nem ő a gondnoka és elvesznek az ezzel kapcsolatos emlékei is, de legalább életben marad. Az új gondnok ezáltal Claudia lett, amire először a 2x11-ben történt utalás, és aminek a lehetősége egyre többször merült fel a negyedik évad során. Mrs Frederic hálás mosollyal mond köszönetet Claudiának, majd figyelmeztet mindenkit, hogy menekülniük kell, mert Paracelsus megszerezte az irányítást a raktár fölött.
Végszóra a kötelek a tanakodók közé vágják Pete-et, együtt a csapat, most lehet menekülni. A rendes bejáratot tönkretette a földrengés, de szerencsére van vészkijárat, ezt már korábban is kellett néhányszor használni, lásd pl. a 2x01-et. A polcok sorra feldőlnek, az értékes ereklyék törnek összefele, de az ügynökök végül szerencsésen kijutnak a szabadba – Claudia kivételével. Kedvencünk ugyanis kijelenti, ő felveszi a harcot Paracelsus-szal, akármibe is kerül. A szabadba kijutott ügynökök visszapillantva látják, hogy Paracelsus aktiválja a raktár külső védelmi rendszerét, kívülről tehát nem lehet segítséget bejuttatni. Az utolsó képkockákon a kórházi ágyon öntudatlanul fekvő Mykát látjuk, majd a kép a raktárban győztesen masírozó Paracelsust mutatja, aki meglepődve veszi észre a sarok mögül elszánt arccal előlépő Cluadiát.
Kedves olvasók, köszönöm az egész évados figyelmet, találkozunk az ötödik, egyben utolsó évad hogyvoltjánál, ha a Viasat is úgy akarja.
Facebook kommentek