Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 6811-6812. rész

2014. február 20. 16:00 - julie0812

Örömmámorban lubickolva tudatom, hogy Gizit felmentették, hurrá hurrá. Helyette lecsukták Szilajt. Linda az apja nyakába borul, megbocsájtva minden gaztett. Nórának meg nem győznek hálálkodni. Hanna folytatja Balázs fakogatását, ismerjed már be, hogy tetszik neked Linda, ne zavarjad össze, mert apácának készül, de Balázs leszarja. Timike Hannának is adhatna néhány divattippet.

1.jpg

Enikő tortát süt New Barthának, hogy megünnepeljék a seregbe való visszatérését. Krisztián viszont nem egyedül érkezik, jön vele egy katonatársa, bizonyos Rudi, akiről két mondat után kiderül, hogy egy ősbunkó és hogy nagyon szeret vetíteni. Az ünneplést a Rózsában folytatják, Alíz persze képes azonnal beleesni az csávóba és ő is kinézi magának a szöszit, úgy gondolja, hogy este be is lógatná neki a rudit, haha.

2.jpg

Peti most valami gördeszkás trükköt akar megtanulni a nappaliban, de még mielőtt komolyabb sérülést szenvedne, jön Vilibá usankával a fején, horgászni mennek, ez is szerepelt Peti listáján. Szerencsére a halakat nem sikerül elijeszteni a sapkával, a fiúknak fognak néhány példányt. Hanna már fotózza is a halakat az udvaron a lila vödörben, erről is majd egy cikket.

3.jpg

Nóra megköszöni Bartha közreműködését Gizi felmentésében. Zsolt azt mondja, csakis Linda miatt tette és örül, hogy a lánya végre újra szóba áll vele. Nóra azt mondja, hogy többen is követni fogják ebben Lindát, például ő – de Bartha szerint ez nem számít, mert Nóra amúgy is a rosszfiúkra bukik, közben sokat mondóan néznek egymásra. Jé, ezek ketten még nem is voltak együtt, ugye?

4.jpg

Vilibáék a halat pucolják, Peti és Hanna pedig krumplit hámoz. Egyszer csak Bözsike talál az egyik halban valamit, nem hiszitek el: egy aranygyűrűt. Nyami. A gyűrűt Vilibá odaadja Petinek, aki szerelmesen ránéz Hannára, jaj ne. Vilibá tapintatosan betuszkolja Bözsikét a szobába híradót nézni hirtelen, úgyhogy Petiék kettesben maradnak. Peti Hannának adja a gyűrűt, de azért hozzáteszi, ez nem lánykérés, csak úgy, most nem olyanok a körülmények. Vilibáék meg közben kukkolják a nyálat cserélő fiatalokat.

Gizi rájött, hogy eddig nem volt jó anya és most szeretne igazi anya lenni, meccsnézés közben közli Lacival, hogy gyereket akar. Laci sokkot kap. Hány éves ez a nő??

5.jpg

Rudi meggondolta magát Alízzal kapcsolatban, nem lesz keksz, mert NonStop elmondta neki, hogy a csajnak van gyereke, úgyhogy így már felejtős. Enikő csak a szemeit forgatja, de azért azt mondja Krisztiánnak, hogy megpróbálja majd tolerálni ezt az idiótát. Az utolsó jelentben New Bartha valami polcot akar felfúrni a Rózsa irodájában, Rudi meg kikapja a kezéből a fúrógépet, de közben folyamatosan nyomva tartják és addig szerencsétlenkednek, amíg Rudinak sikerül belefúrnia Krisztián combjába. Orvost! Vagyis ápolónőt!

Címkék: barátok közt
6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hannamontanna 2014.02.20. 16:17:08

Köszike!!! Azt kell mondjam, hogy ez a Balázs gyerek jól játszik. Totál utálom amikor tenyérbemászó, és most teljesen hiteles, mint szerelmes ...... Több pozitívum most nem jut eszembe..:-D

julie0812 2014.02.20. 16:21:11

@hannamontanna: Igen, szerintem jót tett neki a pár hónap pihi, amíg hullát játszott :)

Johnny336 2014.02.20. 16:53:32

"megbocsájtva minden gaztett" - automatikus tárgyeset, köszönöm! :D

Johnny336 2014.02.20. 16:55:25

@Johnny336: nem is, tévedtem sajnos, ott a vessző a tagmondat előtt.

julie0812 2014.02.21. 08:57:42

@Johnny336: :D Kicsit gondolkodnom kellett, mire rájöttem, hogy mire gondolsz...
süti beállítások módosítása