Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 6779-6780. rész

2014. január 29. 12:00 - julie0812

Megkezdődik a beszavazás a NonStop-New Bartha lakba, a jelöltek próba éjszakákat tartanak, bár a forgatókönyvet már előre megírták a srácok: a három jelentkező közül Enikő lesz a befutó. Balázs lelkesítő beszédet tart Miklósnak, hogy szedje már össze magát basszuskulcs, hiszen ő harcosnak született és ennél sokkal rosszabb dolgokon is túltette már magát.

1.jpg

Juliéknál nagy az öröm a baba miatt és azt is megtudjuk, hogy két hét múlva lesz az esküvőjük Atikámmal. Laci kieszelte, hogy Gizivel kendők segítségével tartják majd a kapcsolatot, milyen romantikus dolog is a börtön ablakából színes kendőkkel integetni. Azért nem egyszerű a kendő nyelv, Gizi sikeresen félreértelmezi a jeleket és ebből születik egy remek ötlet: kérvényezni fogják a házi őrizetet. Mondjuk Nórának ez már előbb is eszébe juthatott volna, kábé ez az egyetlen ügye.

2.jpg

Lezajlik a rendkívüli taggyűlés a Berényi Kft-nél, Nagysasszonyt kell megszavazni ügyvezetőnek. Miklós duzzog, úgyhogy nem vesz részt a jeles eseményen, a többiek pedig 3-3 arányban szavaznak Mikire és a szipirtyóra, így végül természetesen Claudia lesz a győztes, mivel neki van a legnagyobb tulajdonrésze. A szavazás kisebb balhét vált ki a tagok között, Juli kiakad Atikámra, amiért Claudiára szavazott, Miklósban meg egy világ omlik össze, amikor Balázs közli vele, hogy ő is a szipirtyóra szavazott, mert Miki egy roncs. Hát igen, Balázsnak volt kitől tanulnia.

Laciék Gizi születésnapját ünneplik, fotó, torta meg minden – így az ünnepelt nélkül szerintem elég gáz. Bartha is ezen a véleményen van, lebassza Lindát, hogy mért nem az apácákat boldogítja és mit bohóckodik itt Lacival.

3.jpg

Enikő az első próbaéjszakázó, nagyon kitesz magáért, bevásárol, leápolja NonStop-ot (na nem úgy, csak a vérző hüvelykujját, bár ki tudja mi lesz még itt), rendet rak, na meg kideríti, hogy Krisztián az egyik fülére nem hall. Ekkora alázás után lehet, hogy New Bartha mégsem őt választja majd lakótársnak.

Címkék: barátok közt
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása