Rövid hogyvolt után (vízipipázó Adri, kínos randizó Alexa, bebaszcsizó Tamara és vadasparkban platformcipőben imbolygó Zsuzsi) a megszokott öt részre osztott képernyőn nyitunk a csajokkal meg Gáborral, aki hogy intelligensebbnek nézzen ki(?) szemüvegben vigyorog és érdeklődik, ki hogy van? Számmal! Tamara tízesen van, mert ő már csak ilyen életvidám bulis ribi, Alexa három, de vigyorog, Zsuzsi öt, Adri meg négy. Gábor is ötös. Alexa álmos, a csipa meg biztos bántja a szemit, én ilyenkor egyest mutatnék, Tamara énekel kicsit, sok mindent megmagyaráz a VV Gombár előadásában az egész országgal megismertetett jólvagyokigenjólvagyok előadása, mármint Tamara karrierjét és jelenlegi tevékenységét (egy tévéműsorban keres magának faszit) illetően. De már megint negatívak vagyunk, ejnye.

A nyitóképeken éjszakai erdő kellős közepén lakókocsiban veszekedő pár, az ilyen jelenetek szoktak erőszakba fulladni, és ezúttal sem kell csalódnunk: Gonoszgyík keze nyomán a pasi hamar jobblétre szenderül, ám a csaj csak egy fenyegető arcbasziszegést kap, talán mert terhes, ki tudja? Véletlen viszont egész biztosan nem lehet, azért, mert most már Gyíkunk mestere is tiszteletét tette a helyszínen, sőt mi több váltott is pár szót a későbbi áldozattal, nofene. Főcím.

A múlt részben Monroe áramhoz jutott, és legyilkoltatott mindenkit, akit ért, illetve hőseink csapata kiegészült Rachellel és Danny-vel, hogy utóbbitól tragikus, de természetesen nagyon hősies körülmények között búcsút is vegyünk. Itt folytatjuk, Danny temetésén. Nagy a szomorúság. Rachel elérkezettnek látja az időt, hogy közeledjen a lányához, de Charlie elutasítja a feléje nyújtott kezet. Bizony nehéz is az élet, minekutána a Matheson család férfi nélkül maradt; kivéve persze Milest, az optimizmus élő szobrát, aki a temetés után egy megbeszélésen épp azt ecseteli az életben maradt felkelővezéreknek, hogy Monroe ellen semmi esélyük. Ha mindenképpen keménykedni akarnak, akkor ne végezzenek fél munkát, égessék fel Philly-t, Monroe-val együtt. Erre egyetlen esélyük van, ha Miles segít nekik. Megnyugodhatunk tehát, az önbizalom a helyén. A nagy tervhez viszont szüksége lesz a régi cimborákra, például Jim Hudsonra. Egyelőre azt sem tudni merre van a tag, és ha meg is találják, még az is lehet, hogy a régi szép idők emlékére jól lepuffantja Milest. Remek terv.

Ó te jóságos ég. Minden meg van bocsátva, a visszafordíthatatlan mentális károsodás, amit a Dominique c. szerzemény okozott, az UFO-szál, a csonkítások, az averziós-terápia, minden, mert Murphy nem szarozott, letépte Bloody Face fejéről a maszkot, és jól belevágta egyenesen az arcunkba, bele bizony. És hogy ki van a maszk mögött? Csakazértsem fogom még elmondani.

Az esti járőrözés végét láthatjuk, Hal és Maggie érkeztek vissza a sulihoz, az utak tiszták és van a közelben egy friss víztározó. Zsákmányt is hoztak, Maggie érdeme a gyűjtés: ismeri a környék egyik dílerének a lakóhelyét, így kokaint is hozhattak. Dokinéni bőséggel válogathat a gyógyszerkészlet számára hivatalos és nem hivatalos anyagokból. Tom egyre csak Benen agyal, tudják hol van, megmenthetik az életét, ha Anne le tudja szedni róla a béklyót, de tisztában van vele, hogy nem mehet minden az elképzelései szerint. Főcím.

Múltban indítunk, 2011 van, hideg téli éjjel, hajnali fél három. Az átlagember ilyenkor döglik, ellentétben Fuszkóval, aki épp egykori kollégája, Stills nyomozó holttestét rángatja be a félig fagyott földbe ásott lyukba. Amikor ez sikerül, a gödör szélére hajol, és sírni kezd. Hát, kissé késő a megbánáshoz, de haladjunk.

Irány a jelen, ahol John már az új célszemélyt figyeli meg, aki nem más, mint Dr. Richard Nelson. A doki szívsebész, de most nem műt, hanem egy újabb titulust kap a meglévők mellé. A tiszteletére adott fogadáson a vendégek körül itt sürgölődik John, mint pincér, hogy a közelében lehessen. Klónozza a mobilját, de mást egyelőre pezsgő felszolgáláson kívül nem tehet. A doki az emelvényhez lép, és beszélni kezd a hallgatóságához. Eközben egy másik, számunkra fontos esemény is zajlik a városban, mégpedig Cal Beecher temetése. Alig morbid módon a keresztapja, és egyben közvetett gyilkosa, Alonzo Quinn tart gyászbeszédet, de itt van Simmons, Fuszkó és Carter is – ez utóbbi meglehetősen lógó orral.

Na végre! Egy kis öröm az ürömben, hogy végre nem kell a gagyi, szar, magukat tehetségesnek képzelő, pedig aztán a hangképzéshez kurvára nem konyító embereket hallgatni, ahogy sorba égetik magukat. Ez itt már a tábor, ahol az eddig prónak tűnt amatőrök fognak természetes kiválasztódás, jelen esetben a mentorok fintorai (ezt levédetem és eladom Gesztinek) által továbbjutni, vagy az élő showba, vagy a feledés homályába burkolózó kis otthonukba. A kemény meló, a szolmizlás, és a mentorok lágyékának heves nyelvcsapkodással illetése előtt azért még megengedett a bulika. Mindenki le van ülve, mint az iszap, de jön a pánikrohamot kapott Valakinek a Valakije Ákos és mikrofonnal a kezében nyomatja a szarhadék, idegesítő hangulatfelelős szerepét, hogy gyerünk fiatalok, táncoljunk, bulizzunk. Valahol itt parancsolhattak rá a versenyzőkre a balta arcú RTL-es szekusok, hogy: Háromig számolok, kettőnél tartok! Tessék szépen táncolni, basszátok meg! Ebből a kényszeredett jó kis bulizásból volt egy 20 másodperces snitt, aztán máris a mentorokra fókuszálunk, akik bevonultak a hirtelen halál előcsarnokába és elfoglalták tisztes helyüket a pulpitoson.