Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-Faktor 4x05 – A tábor

2013. szeptember 30. 09:00 - Chat Géza

Na végre! Egy kis öröm az ürömben, hogy végre nem kell a gagyi, szar, magukat tehetségesnek képzelő, pedig aztán a hangképzéshez kurvára nem konyító embereket hallgatni, ahogy sorba égetik magukat. Ez itt már a tábor, ahol az eddig prónak tűnt amatőrök fognak természetes kiválasztódás, jelen esetben a mentorok fintorai (ezt levédetem és eladom Gesztinek) által továbbjutni, vagy az élő showba, vagy a feledés homályába burkolózó kis otthonukba. A kemény meló, a szolmizlás, és a mentorok lágyékának heves nyelvcsapkodással illetése előtt azért még megengedett a bulika. Mindenki le van ülve, mint az iszap, de jön a pánikrohamot kapott Valakinek a Valakije Ákos és mikrofonnal a kezében nyomatja a szarhadék, idegesítő hangulatfelelős szerepét, hogy gyerünk fiatalok, táncoljunk, bulizzunk. Valahol itt parancsolhattak rá a versenyzőkre a balta arcú RTL-es szekusok, hogy: Háromig számolok, kettőnél tartok! Tessék szépen táncolni, basszátok meg! Ebből a kényszeredett jó kis bulizásból volt egy 20 másodperces snitt, aztán máris a mentorokra fókuszálunk, akik bevonultak a hirtelen halál előcsarnokába és elfoglalták tisztes helyüket a pulpitoson.

2j.png

Az igénytelenül – valójában pedig, lezser eleganciával – asztalra szórt továbbjutók fotói közül mazsolázik a zsűri és nézi meg újra kaziról mind a 150 továbbjutó nyertes produkcióját, majd dönt, hogy jól döntöttek-e, amikor 4, illetve 3 igennel továbbjuttatták a sehonnan jött szerencséseket. Azért felvételről nézik vissza, mert ez a műsor a képernyőn zajlik, ugye. Az már tök mindegy, hogy a műsort követő háromnegyed évben a győztessel fogják végig hakniztatni az összes várost meg RTL-es műsort.

1.jpgTettenérés! A múltszázadi ember és a Gangnam Style.

Visszakapcsolunk a buliba, ahol 2013 nyarán még egyszer utoljára betették a Gangnam Style-t, amire még mindig lovacskázik valaki. De azért látom, hogy a fenyítő emberek képzeletbeli pisztolya oda van szorítva a halántékukhoz, a jó bulizás színlelése érdekében. Milán bemutatkozik a Csabinak(?), meg a Lajosnak(?), miközben egy srác meg egy lány a teszkós műanyag kerti széken ülve pózolnak egy közös instagram fotó erejéig, majd a kamera rásvenkel két csajszikára, akik jó asztaltársaság-szendvicsbe vágtak egy bajszos középkorú úriembert, akit speciel le se szarva koccintgatnak és simogatják vodkaszódával egymás lelkivilágát, az ilyen jellegű dumákkal, hogy: Tudod mi van? Továbbjutsz, de nem is, mert tudod mi van? Már továbbjutottál gecci! És koccintás és masszív ivás.

Lelki rátermettséget is nézik már a mentorok ám. Fú de kemény lesz ez. Névsorolvasás és három csoportba szerveződés zajlik a tábor udvarán. Erre egy okoska azt mondja: „úgy gondolom valahogy kategorizálták az embereket…” Hát te az elmúlt három évben nem kapcsoltad be a tévét, eddig minden X-Faktor szezonban négy kaszt volt, azokat basztatta egy-egy mentor, hát mi az anyámért lenne ez most másként, he? A névsorolvasástól mindenki összecsokizta magát. Azt mondja Szikora, hogy ismeretlen embereknek nemet mondani, az hú de rossz. Bazmeg, te eddig itt végig igenezted a selejtezőt?  No, Alföldi kinyögi a végítéletet, hogy a középső csoport nem volt túl meggyőző másodszori megnézésre, úgyhogy lehet menni, elfelé. 70 embert küldtek haza ezzel a lendülettel. Ami nettó faszság és benzin pazarlás volt, hogy ezért a bő másfél mondatos „kösz, hogy itt voltatok” bejelentésért kellett a susnyásba leutazni.

6.jpg

Amikor Szikora kimondja, hogy ti vagytok a 100 legjobb, bennetek hiszünk. Akkor abban a pillanatban Valakinek a Valakije, illetve Ki a Faszom Ákos ujjong és örül, de kábé, csak én nem szarom ezt le, mert a többiek mind maguknak örülnek, nem a túlbuzgó hülyegyereknek. Na, az örömködésre, jön a fejtágítás és a kemény feladat kiosztása: a szólisták trióba állnak és úgy kell egy előre kiválasztott dalt előadniuk, a zenekarok pedig saját szájuk ízére formálnak majd, szintén egy előre megadott számot.

7.jpg

A beszédes kép címe: Szar az élet, ugye?

Nagy Richárd, Nádas Barbara, Bencsik Adrienn triója előad valami számot és így a felsorolási sorrendjük meg is egyezik az énekes produkciójuk lépcsőzetesen csökkenő minőségi szintjével. Még mielőtt Alföldi ajtót mutatna Adriennek, összesutyorognak a mentorok, ami kábé a leggusztustalanabb dolog, hogy előttük pusmognak, én kajakra rájuk borítottam volna az asztalt, miközben félhangosan szapulnak és mondják, hogy szar vagyok. Adrienn nem is sejti, hogy a teljes megsemmisülésén majd még Lilu fog taszajtani egyet, mert a halál torkából kilépve, nem anyu, de nem is a megértő haverok várják, hanem a pizsama gatyás Lilu, aki együtt érzően csak annyit kérdez, hogy: De, te – téééényleg? – úgy érezted, hogy sikerült? Ühü, hát ő se érezte tökéletesnek, csak amolyan közepesen szarnak. Na, anyám, az ide pont nem elég.

Bartok közt trió szépen muzsikál, annak ellenére, hogy a rap szekciót tologató Ronnie nem volt túl meggyőző. De elegendő volt a megye kettes továbbjutáshoz. A zenekarok előadásaiba is belenyalunk, és minden meglepetéstől mentesen a Maddogx, a Rovers, a Speak Up! és az MDC zenekar is maradhat a hétvégére.

Molnár „Ennyi” Attilával fémjelzett trió érkezik, aminek nagyjából annyi is. Jó, a formáció kétharmados többségben továbbjut, csak Attilának kell haza mennie, mert emberünk másfél sorig tudta jól a Pál Utcai Fiúk szöveget, aztán kurvaanyázott, majd imitt amott némi beleröhögéssel színesítette a produkciót. Megy is kifelé, összefut a síró Adriennel, akit így vígasztal: Hát minek sírsz? Legalább alszol végre egy jót. Trú, és ennyi. Meg is hívja egy sörre. Jó sztori: vége.

9.jpg

Pál Benjáminnak, a Nagy Reménynek szövegproblémái vannak ezért hozta be magával a lyricset. Miért csinálod ezt? – hangzik el a kérdés. Mert a zene az életem, mondja ő, hát akkor elég szar egy életed lehet, ha csak így muzsikálsz, cimbora. Tóth Marcell is papírozik, de ami még rosszabb, hogy tisztán hallani, ahogy helyszínen kikozmetikázzák a hangját. (Van hozzá fülem, maradjunk annyiban.) De aztán a montázsba vágott lebaszásözön után a két mázlista továbbjut, nem is továbbjut, tovább csusszan, tovább lökdösik és tovább rugdalják őket a kegyes mentorok.

10.jpgS.J. szett

Zoli, Adrienn ÉS SÁRKÖZI JÓZSEF triója érkezik. Talán nem kell részleteznem, hogy ki a leggyengébb láncszem a csapatban, mégis a két jó hangú énekes hagyta, hogy Józsi kibontakozzon és egy vicces, de nem feltétlenül nevetséges produkció kerekedjen ki végül. Sárközi „Ádzseszkó” József a kezdeti mélyen szántó szartengerből lett felrántva és ezért nem lett ő a 2013-as Bikicsunáj. Plusz még egy fergetes R-Go koncerten előadhatja a dalt, mert annak a zenekarnak, már úgyis mindegy, így meg azért lesz némi haknis bevétel. De! Nézzük csak a képet. Nem volt szívem megmanipulálni, mert Józsi úgy diktálja a 21. századi second hand divatot, mint az álom. Arra az enyhén fakó Skorpiókirályos, Dwayne „the Rock” Johnson arcképével pompázó, narancssárga, ujjában bő, könyékig érő póló, plusz a szürke horgászgatya együttesére nincs az a dizájner ruha tervező, aki ne fordulna meg.

11.jpg

Szabó Milán és kis csapata érkezik, amiben Kata jött felkészületlenül. Nyolc sort megtanulni tényleg nem a világ, úgyhogy lehet nézni buszjáratot hazafelé. A kihullott barátnő után jön a Fat Phoenix, akiknek a zenekari kellékek között szerepel egy laptop is, aminek a képernyőjén némi varázslattal a szöveget is meg lehet jeleníteni. A frontember nem kicsit feltűnően tapogatja le szemmel a szöveget. A produkció erőtlen, meg ugye csaltak is a fiúk, de mivel kell egy igazi, tini picsákat, és férjükben csalódott, de még nem klimaxoló anyukákat tévé elé berántó sunamágnes a műsorba, ezért egy karika erejéig még marad a Fat Phoenix.

12.jpg

Jönnek a szerelmes tubicák. Van is róluk kép. Már Kezdetben is egymás mellett ültek, és sokat beszélgettek és somolyogtak. Ebből még bármi lehet, talán még 16+-os tartalmat is kisajtol ebből a szériából a kertévé. De a lényeg, hogy a montázsba szedett jó énekesek, lenyomják a rosszakat, mint Orbán a Rezsi Démonokat és mindenki örül, mindenki boldog, és mint egy tündérmesében: újra meleg napfény járja be az X-Faktor táborát. Még úgy is, hogy Hegyi „Ki a Faszom” Ákos – mostantól KF Ákos – is bent marad, mondjuk indokoltan, mert ez a Maroon 5 szám legalább tényleg jól állt neki és nem vitte el a produkciót a hülyeség és önimádat útvesztőjébe.

13.jpgKéprejtvény: A fotón látható emberek közül hányan akarják megfúrni Lilut?

(válasz: még a díszletmunkások is)

A ByTheWay fiúcsapat is ott van az 50-ben, ahogy a Folkfunk Superstars is, meg a Wild Rhytm Smokers is. Utolsónak érkezik a Sunset Strip. Annyira későn jutottak sorra, hogy muszáj volt odatenniük magukat, mivel akkor már rohadtul nem ment járat Gyulára. Fel is ébresztik a zsűrit és bent is maradnak, mint a szél. Kár erre karakterszámot pazarolni, ami jó, az jó. No, folytatása következik, mert túlszámolták magukat a zsűrik, 50 helyett 60 versenyző maradt, vagyis Szigor Igor lesz az ítész, aki nem teszi oda magát, azt Alföldi egyből kibaszarintja, mert ez itt már nem a non-stop lelkisegély szolgálat. A tét komoly: bekerülés a világot, a mindent, a mennyet és a poklot jelentő mentor házba. Jáj, édes anyukám, minő öröm, pompa és szórakozás lesz akkor hétvégente a tévé előtt pusztulni. 

26 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pörköltszaft 2013.09.30. 10:23:45

a pornóst nagy kár volt továbbengedni... de gondolom még pár szomorú fókusz riport kijön belőle, azt csak azután lehet kiszórni.

PiCinke 2013.09.30. 10:55:31

@Pörköltszaft: Miért is volt nagy kár a Krasznai kislányt tovább engedni? Mert felnőtt filmekben szerepelt? Magyarázd már el nekem légyszi, mert nem értem.

bukott madonna két nagy didivel 2013.09.30. 10:59:18

@Pörköltszaft:
hagyjuk már ezt a pornózást, ez a múltja. Kiszállt belőle, szerintem az erő legyen vele :) a viccet félre téve, erős és bátor lány. No és a hangja se rossz.
Mondjuk nekem a Dórié jobban tetszik, örölük is hogy tovább jutott, remélem most nem vágják ki a mentorházból.
KF Ákost és sem értettem, hogy került idáig :D

Reeku4 2013.09.30. 11:03:11

Molnár „Ennyi” Attila, nem? De nem baj, jó volt a HV nagyon, köszi!

csincsilla72 2013.09.30. 11:45:14

@bukott madonna két nagy didivel: Dóri tavaly is valami rettenet volt, idén is ugyanaz. ja, hangja van, csaj ne szólalna meg rajta.

bukott madonna két nagy didivel 2013.09.30. 13:32:29

@csincsilla72:

Miért volt rettenet? áruld el, tényleg nem értem.
Szerinted az Adélka jobb volt? aki egész végig olyan hamis volt, hogy őt ebben csak JFK körözte le?

HM? :D csak kérdem? :)

de ízlések és pofonok. :)

blackpuma 2013.09.30. 14:37:59

Ezt túlpörgött homokos majmot miért nem bassza már valaki pofán? Ennyi Atti igazán megtehette volna.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2013.09.30. 15:50:21

@bukott madonna két nagy didivel:
akkor is figyeled amikor nem énekel, csak beszél? (pl felkonfnál) Boooorzasztó
(jó, monnyuk tótgabi is az :) )
@PiCinke: Talán mert volt még nála jobb abban a kategóriában?

popszegecs 2013.09.30. 18:29:15

Tök jó írás lenne, ha nem akadna meg az olvasási lendület tényleg minden második sorban valami olyan helyesírási vagy nyelvtáni hibán, amibe mondjuk a Jókai- meg Rejtő-összest áltisiben megugró versenyzők már nemigen kellene, hogy beleszaladjanak... A csúcs ezúttal a "srenkelő kamera", édesfijam, a kamera svenkel, nem pedig srenkel, és ezt még a guggel is kiadta volna. Eskü, korrektúrázom minden írásodat 12 órán belül ingyen és bérmentve. Mert amúgy a szöveg meg jó, csak hát ilyen darabos olvasásba fullad a dolog, ami amúgy meg a szofisztikált fikázáshoz annyira nem passzol. No offense.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2013.09.30. 19:10:59

@popszegecs: elhiszem, és tök igazad van, csak - és ez nem mentegetőzés - amikor már negyedszer olvassa és korrigálja újra az ember, akkor bizony könnyen átsiklik az ember szeme a szar helyesírás felett. Ezen igyekszem javítani, de nem ígérek semmit, speciel annak is örülök, ha a holnap reggeli határidőt be tudom tartani.

(A srenkelés esete meg tipikusan az volt, hogy 100 százalékig biztos voltam abban, hogy jól írom a videós zsargont. Elbasztam, sosem szabadna a saját hülye fejemben bíznom.)

nandras01 2013.10.01. 00:45:50

@Chat Géza: a helyesírásra nincs mentség, de a félreütések kiszűrésére tudok adni egy tippet:
olvasd hangosan és szótagolva!
nincs az a félreütés, ami nem vevődik észre.
(hasonló nyűgöm volt nekem is, és egy jóbarátom adta ezt a tanácsot. nálam tökéletesen bevált)

Brianna 2013.10.01. 01:39:52

Miért 25 év a k2orhatárvonal"? Először 28 volt, majd 26... hova jutunk, hamarosan 16 lesz? :P Ezt a műsort már csak tiniknek csinálják?

bukott madonna két nagy didivel 2013.10.01. 09:38:01

@Hurrá Torpedó: Én ennyi mindent nem látok bele ebbe a lányba :) Nekem szimpatikus és tetszik a hangja. :D

@Brianna: Igen javarészt már csak nekik, ők a biztos szavazóbázis anci és apci pénzéből. Többek között ezért is van benne sok nyálas fiú, hogy a tini kislányok szavazzanak.
Nő még nem nyert x faktort.

mézescsók 2013.10.01. 12:47:18

@Chat Géza: Kaptál kedves hideget és meleget is, de ha belegondolok, hogy néhány kommtársam is időnként mit és hogyan ír, akkor rá se ránts.
A tartalom a lényeg, az pedig jó volt. Na, jó az én ízlésem nem mérvadó, de nekem tetszett.
Én csak a nevekre vagyok háklis, de arra nagyon. Valószínüleg azért, mert csapnivaló a névmemóriám, ezért aztán esetenkét mantrázom magamban a neveket, ha találkozom valakivel, hogy ne tévesszem el, ha meg kell szólítanom. Ennek ellenére mégis... És minél jobban vigyázok, annál tutibb, hogy elb...m.

hannamontanna 2013.10.01. 14:12:33

Hm. "nyelvtáni" = nyelvtani
"áltisiben" = általános iskolában
"édesfijam" = édes fiam
"guggel" = google ... gondolom én. A "Jókai-összes", azt tényleg nem tudom hogyan kell írni... Jókai összes? Imádom a kommenteket. :-))))) Ugye van az elütés, van a vicces elírás, van sok minden. Meg a vélemény. Az mindenkinek más. A Tündelánynak szerintem jó hangja van. A hogyvoltot is azért olvasom, hogy megtudjam, a hogyvolt írójának mi a véleménye. Tök jó volt szerintem..... :-)) Aki nem akar ilyeneket olvasni, az bizonyára nem olvassa. Vagy mégis? Fura ez a világ.

popszegecs 2013.10.02. 00:12:46

@Chat Géza: Az ajánlatot teljesen komolyan gondoltam. Kiválóan korrektúrázó, éleseszű, külföldön élő, egyébként informatikából nem túl szegényesen megélő olvasó vagyok, aki kedveli a commentcomot és a hogyvoltot is. Ezen okok miatt: ha szeretnétek egy korrektort/lektort, aki 12-24 órán belül átnézi az amúgy annyira nem is nagy kihívást jelentő szövegeket, hát szóljatok.
Üdv
popszegecs

popszegecs 2013.10.02. 00:14:32

@hannamontanna: Neked se humorod, se általános műveltséged, se stílusérzéked nincs. Nem véletlenül vagy az a fajta, aki ugyan nem tudja, hogy kell a "Jókai-összest" írni, de véleménye egyből van róla.

hannamontanna 2013.10.02. 08:49:05

:-)))) így igaz. Sem humorom, sem stílusérzékem, sem általános műveltségem, sem helyesírásom nincs. Nem is állítottam ilyesmit. Egyedül véleményem van. Mint itt mindenkinek. Az meg lehet ...:-))))

bukott madonna két nagy didivel 2013.10.02. 11:00:23

@Chat Géza:
Szia Gézu! Hol van a hogyvolt"om" a reggeli téjjám mellé? :D Egy kis csúszást, azért elnézek neked ;) :D

(nyelvtannácikal ne foglalkozz, akinek ez a legnagyobb problémája egy vicces hv. olvasása közben, azt ignorálni kell) :)

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2013.10.02. 18:37:39

@bukott madonna két nagy didivel: Elnézést, de pont egy videós dolgon ügyködök, no meg nem beszélve arról, hogy a vasárnapi rész nem volt túl élménygazdag. meglepetés nem volt benne, de egy nem túl részletes hogyvoltban összefoglalom a lényeget, isten az atyám, igyekszem.

bukott madonna két nagy didivel 2013.10.03. 11:03:24

@Chat Géza: igazad van tényleg nem volt valami élménydús.
Ha nem sikerül megírnod, hát nem sikerül :) tudom, időigényes a hv-k írása. Várok :D

Tegnap láttam a KF Ákost :D mekkora egy paprikajancsi :DD

Pácsó Ármándó 2013.10.05. 22:16:56

Én a boxosékat vittem volna tovább az utcazenészek helyett.

bukott madonna két nagy didivel 2013.10.06. 07:58:10

Valaki mondja már meg nekem, hogy mitől lett új az x faktor, ha lényegi döntéshez visszahívták a Ferót, meg a Keresztest?????? tuti, hogy kurva rossz tanácsokat adtak és nem úgy befolyásolták a mostani mentorokat, ahogy kellett volna. Én mondjuk a Gesztit is kiba@tam volna a pi..ba. Öntelt hülye páva. fúúúú de mérges vagyok :D És pont, pont!!! az Alföldi mellé a Keresztest...komolyan mondom... áááááááááá
süti beállítások módosítása