Érdekes drog ez a sorozat, képes kihozni mindenkiből a lelke sötét bugyraiban lakozó őrültet. Elég csak megnézni az Éjjel-nappal Budapest fészbúk oldalát, vagy elolvasni a sorozat producerével készült interjút a Magyar Narancsban. Jó, Herman Pétert nem akarom bántani, szegénynek biztosan megmondták, mit kell nyilatkoznia. De azért elég merész olyat elhinteni az amatőr színészek szerepeltetéséről, hogy „majdnem mindig ugyanazt a végeredményt hozza, teljesen mindegy, hogy Tarr Béla, Lars von Trier vagy mi csináljuk: sokkal életszerűbb, természetesebb, hétköznapibb jeleneteket.” Megemlíti azt is, hogy olyan sorozatot szerettek volna gyártani, amelyik sokkal inkább hasonlít a valóságra, mint a többi. Na, hát ez kurvára nem sikerült, mutatjuk is, miért nem.

Ma kiderül, hogy a fejnélküli lovas Hawaii-n is a bosszút jelenti valamint, hogy nem is olyan könnyű az anyánkat sarokba szorítani, főleg nem is igazán akarjuk hallani a válaszait.

Ott folytatjuk, ahol a múlt héten abbahagytuk: Emily a temetőből, ahol lényegében a saját sírja felett ácsorgott, Aidenhez megy haza, és elmeséli neki találkozását a mostohatesóval. Akivel akkor szakadt meg a kapcsolatuk, amikor a kis Amanda felgyújtotta a házukat. Valóban nem éppen baráti gesztus. Graysonék jótékonykodnak az elhunyt Igazi Emily emlékére, Daniel meg még mindig nyafog, amiért sorra hullanak az ártatlanok. Jack rendezni próbálná az asszony halálával járó pénzügyeket, de még tart a nyomozás, viszont jól jönne egy életbiztosítás, ha már csak egy szülője maradt a kis Carlnak.

Declan nem érti, hogy a végzetes napon, miért mondta azt neki Nolan, hogy Jack és Amanda már megérkeztek a hotelbe, mikor még csak kikötniük se sikerült egész nap – hát azért, hogy ne aggódjon a kölyök. Victoria Jack áldását kéri, hogy Amandáról nevezzenek el egy alapítványt, ami majd nehéz sorsú gyerekeket támogat, az áldás pedig megadatik. Emily is beszállna az alapítványosdiba, kezdésként negyed millió dollárral, és a mostohatesó, Eli is meglátogatja Victoriát. Elinak kapásból gyanús lesz Emily, pláne a kis végtelen jeles tetoválással a csuklóján, úgyhogy marad még egy ideig.

Az epizód elején betolt hogyvótból arra következtetek, hogy a pár epizóddal ezelőtt begombáztatott Abigail Hobbs csak most kerül elő, istenes adagot itatott meg vele Hannibal ezek szerint. Nem mintha hiányozna, sőt. A nyitóképen Jack sétál komótos léptekkel az atlanti óceán partján, bézs felöltő, fekete kalap, úriembernek születni kell, bazdmeg. Aztán megjön Will, dokkmunkás sapka, téli dzseki, nincs több kérdésem. Graftonban vagyunk, West Viriginában, ahol a lendületes mozdulatokkal valami gyógyszert bekapkodó Will előtt egy embertorony magaslik, nem vicc, testrészekből, hullákból és csontvázakból összepakolt totemoszlop, aztakurva, de beteg egy sorozat ez.

Egy esős napon kezdünk, a Concordia épületkomplexum (és titokban V leszállóegység) megnyitóján. Ott van Anna, Thomas, Lisa és Tyler. A tapsoló tömegben Era és Kedvenc is feltűnik. Anna csöpögős megnyitóbeszéde szerint nagyon büszke arra, hogy megoszthatja népe tudását az emberekkel, mert ez egy csodás és békés jövő kezdete. Anna beindítja a Kék Energia generátort, az emberek tapsolnak, Era rosszat szimatol. Kedvenc és Kontra Kerry tudósít a megnyitóról, Kedvenc lelkes, Kerry alaposan átgondolná, hogy elfogadjon-e V technikát. Anna Thomasszal szövögeti a kis terveit a pódium széléről, miközben álmosollyal integet az emberek és a kamerák felé, nemsokára érkezhet végre a megszálló hajóhad. Era távozni készül, az ajtójánál állítja meg tékozló fia, Ty. Kicsit esetlenre sikerülnek az első másodpercek, de minden jó ha vége jó, mindketten gondolkodtak és újra kezdik az anya-fiú kapcsolatot, ezt erősítendő Era odaadja Joe régi motoros dzsekijét Tynak. A kibékülés boldog pillanatait Anna is látja a vendégek gyűrűjéből, még a műmosoly is lefagy az arcáról. Annáék és Era is távoznak, Erát Ryan figyeli a távolból.

A múltkori rész tanulsága az volt, hogy miért is ne engedjük huszonéves gyerekünket Marilyn Mansonnal egy szobába, úgyhogy legalább ilyen mélységű gondolatokra tessék számítani. Hank épp Becca ölíg geciszarul sikerült első könyvét lapozgatja valami kávézóban, mely irományt Hank fájdalmas tekintettel vizslat, de inkább halljuk a kritikát. Lányom, én ezt beraknám egy fiókba és azt a fiókot lebasznám a Tajgetoszról. Becca tudatva a faterral, hogy újfent egy igazi pöcsfej volt, szó nélkül, csendben elviharzik a színről. Charlie Marcy-nál kopogtat és némi bocsánatért esedezik, de mivel ott van Ophelia is, ezért ez marhára nem megy olajozottan, kap is egy fonákkal küldött csicskalángost, hogy tudja hol a faszverő-turbina praclijának a helye. Ja, és nincs bocsánat.

Már kezdtem volna örülni, hogy csak fél rész erejéig kell alámerülnöm ennek az alternatív valóságnak a förtelmes mocsarába, hogy utána napokig ne tudjak kikecmeregni, de már az előzetes emlékeztet, hogy annak ellenére, hogy a részek rövidebbek, a töménység megduplázódott. Redzsit kidobják (pedig Dia Rocco-val nem volt ennyire válogatós!), Redzsi megint jelenetet rendezne, Lali öltönyben hőbörög, Tudjukki és Gombatelep a hopon-hopoff-on megtalálják egymásban a szerelmet, mit hozhat még a tegnapi nap ma leadott második fele? Semmi jót, ezt már az első jelenet az arcunkba vágja, Tudjukkiékról azóta se kerültek le az alsóneműk, gondolom a rendezők is tudják, hogy ha Nóra elereszti a spóráit, ezt a lakás már örökké a nyakukon marad. Rita szerencsére hazaér, de nagyon nem jött be neki a talponálló, inkább dolgozna a Symbolban Tudjukkivel (akin természetesen nincsen póló). Nyomatékosításul rácsavarja csápjait Kristófra, aki a sorozatban először visszakozna, de Rita nem olyan lány, aki ezt hagyná.

(Nem hiszem el, hogy a „Hét kicsi kígyó" címet bírta a fordító adni az epizódnak, azt hiszem, a magyar címektől ezennel el is tekinthetünk. ) Ez pedig itt a Dexter 6. évada, előzményekről kár is hosszabban beszélni, minden tökéletesen benne van a nyitóepizód előzetesében. Gyerekkori trauma, sorozatgyilkosság, Harry, rendőrség, vérnyomok, Debra, Rita, színlelt érzelmek, valódi érzelmek, barátok, áldozatok, család, Harrison, Trinity, fürdőkád, aztakurva, Lumen, bosszúhadjárat, vissza az alapokhoz, és itt tartunk. Dexter ismét magányosan vadászik az éjszakában, a nyitójelenetben egy pillanatra már majdnem elhiteti a nézővel, hogy ezúttal meglépett az áldozat, ráadásul megszúrta, mert hívja a mentőket, de ennek a rutinosok már be nem dőlnek, természetesen ez is a terv része. Az évad első áldozata két mentős, akik másodállásban gyilkossággal és szervkereskedelemmel foglalkoznak, laza péntek esti program egy ilyen páros Dexternek. A koreográfiát ismerjük, nem is veszteget rá sok időt az epizód: elkábítás, lekötözés, bűnlajstrom, meggyilkolás, feldarabolás, elsüllyesztés, és még pont haza is ér Dex a fiához egy jóéjtpuszira.

A sorozat sok showrunnerváltásának az egyike pont a 6. évad előtt történt, ezt érdemes megjegyezni, rögtön érződik, hogy más lett egy kicsit a tempó meg a tónus, de nem kell aggódni, Dexter semmit sem veszít gyilkos eleganciájából. Új karaktereket viszont kap maga mellé, a lakásában kapásból egy bikinis csaj várja (nem az, aminek tűnik), meg Batista őrmester (végképp nem az, aminek tűnik). A bikini tulajdonosa Jamie, Batista húga, aki mostantól Harrison főállású babysittere. Apropó Harrison, a kissrác gyorsan nő, már óvodát kell neki választani (nagy pozitívum, hogy minden évadban ugyanazok az ikrek játsszák Dexter fiát, ilyet máshol még talán nem is láttam). Másnap  Dex és Debra mennek a helyi űberkatolikus oviba, a Miasszonyunkba bazsalyogni, hogy felvetessék a kis angyali szöszit. Debra erőt vesz magán, és nem káromkodik (ami abból áll nála, hogy tűmondatokban beszél), és a beszélgetésbe az első adandó alkalommal beemeli a „mi rendőrök vagyunk ám, tehát óvjuk a várost, az óvodát, a gyerekeket meg téged is a pszichopata sorozatgyilkosoktól" témát. Az interjút vezető apácát ez nem hatja meg, inkább a kedves apukához fordul, ugye katolikus? Ó, hát nem éppen. Akkor protestáns? – folytatja a reménykedő apáca, és Dex nem érzi, hogy ezen a ponton kéne kamuzni egy hatalmasat, apácánk már az összes világvallást végigkérdezi, mire Dex kiböki, hogy nem hiszek én semmiben, na és? Na és, búcsúzz el a szép kis játszótértől, Harrison.

Sziasztok, ezentúl tőlem olvashatjátok a Gyilkos elmék hogyvoltjait! :)

A ’80-as évek Amerikájáról készült felvételekkel nyitunk, majd visszatérünk ebbe a századba és megnézhetjük, ahogy egy szakállas illető leparkol, és rágyújt. Eközben a rádióból megtudjuk, hogy nagyon meleg van Los Angeles környékén, ezért előre beütemezett áramszünetek lesznek, mert túl van terhelve a szolgáltató. A szakállas ezt meghallgatva kiszáll, és egy szép, nagy kertvárosi házat nézeget, amiben égnek lámpák, nagyon baljós zene szól, ééés… elmegy az áram.

Jean, jobb híján - lényeg a függőség alapon - kávét iszik és kártyázik aznap este. Szerencséje van, két párral övé a bank. Láthatóan jókedvű, talán már nem is jár olyan görnyedten, mint egy héttel ezelőtt. Lazán lerázza magáról társai cseszegetését: tényleg tiszta a múltkori „takarítás” óta - se pia, se cigi.

Sms-t kap, ügy van, indul. De a beharangozóm (és a Port.hu) ellenére nem az Eiffel torony felé vesszük az irányt, a Concorde téren vagyunk, az Obeliszknél.