Nyakunkon az aranyvasárnap, mindenki ajándék után rohangál, a hogyvoltíró sem kivétel, bár ő nehezített pályán mozog: a nyolcadik játékbolt és az ötödik könyvesbolt között gyorsan megír egy hogyvoltot, majd ádáz tekintettel siet a harmadik halasbolt felé, hátha még kap ikrát a karácsonyi halászléhez. James barátunk persze ezzel mit sem törődik, valahol Dél-Afrika partjainál horgonyoz éppen a Charlotte Rhodes-zal, ahonnan a nemrégiben lovaggá ütött Sir Blanshard fiát kell hazaszállítania. A fiatalúr amatőr természetbúvár, amire bizonyíték a sok kalitka a befogott madarakkal és majmokkal, az egyik majmócát át is adja Bainesnek: Gondoskodjon róla, hogy naponta kétszer kapjon friss vizet, mondja neki közönyösen, az öreg szépen fogalmazott válaszgondolatai az arcára vannak írva. A ficsúr a helyi törzsek erkölcseit is nyilván behatóan vizsgálta, ezt mutatja, hogy a fedélzetre magával hozott egy fekete szépséget is, interracial sex rulez, nesze nektek viktoriánus szemforgatók!

James sem örül túlzottan a bennszülött vendégnek, de az ifjú Blanshard megnyugtatja, hogy nem viszi magával Londonba, majd útközben átrakja egy másik hajóra, de addig jó társaság lesz. James később Baines-szel beszélget a kabinban és megtudjuk, hogy amióta Blanshard szeniort lovaggá ütötték, azóta sorra kapja a zsíros megbízásokat külföldi kereskedelmi telephelyek megnyitására, nem árt tehát a fiával is jóban lenni. Az utas amúgy nagyon jól érzi magát, tamtamon dobol a kabinjában és a nő táncol neki, pazar. James egy idő után megelégeli a dobolást hallgatni és átmegy pár szót váltani a fiatalúrral. Itt újabb meglepetések érik: a nő tud egy kicsit angolul, Alice-nek hívják, és volt egy yorkshire terrier férje, bizonyos Hatfield, aki gyapotültetvényt alakított ki az egyik folyó mentén, viszont nemrégiben lelépett, mert megunta a küszködést és talán az üzleti számítása sem jött be. James fejében mindenesetre elkezdenek forogni a fogaskerekek.

Áttanulmányozza a térképet és úgy dönt, egy próbát megér kideríteni, hajózható-e az a bizonyos folyó. A bennszülött munkaerő ugyanis majdnem ingyér' van, és ha hajón el lehetne szállítani a gyapotot a tengerig, akkor szüret! Ezért aztán megbízza Baines-t, béreljen egy kis gőzöst és hajózzon fel a folyón, egyúttal vigye haza Alice-t a saját törzséhez és közben derítse ki, mennyire hajózható a folyó. Így is lesz, Alice vidáman integetve búcsúzik Blanshardtól, nem rázza meg az elválás, sőt mintha huncut szemmel kezdené vizsgálgatni az öreg Bainest, aki ettől kellőképpen zavarba is jön.

Liverpoolban Elizabeth és Caroline beszélget, Sz Sz alig várja James hazaérkezését, mert bátyja strucctollat ígért neki, ez most a londoni divat szerint nagyon menő. Caroline szórakozottan hallgat, majd elmondja a múltkori lánykérést és hogy ő kosarat adott Jamesnek. Elizabeth nem esik kétségbe, sőt: Hát akkor ezt megúsztad!, veti oda vidáman barátnőjének. A Charlotte Rhodes kiköt, Blanshard junior búcsúzik Jamestől és ajándékba adna neki egy szép leopárdbőrt, vagy ha az nem kell, akkor egy csinos papagájt. Nézze csak, ez a kék norvég, nagyon játékos, kedvence a Monty Python, ajánlgatja, de James nem kér az örömből. Elizabeth lép be a kabinba, persze James nem hozott neki strucctollat, mert elfelejtette, a hugi erre be is vágja a durcit. A lovagias Blanshard kárpótlásul felajánlja neki a papagájt, Elizabeth nem is utasítja vissza, sőt igézően rezegteti a pilláit.

Robert érkezik, aki természetesen ellenez mindenféle afrikai befektetést. James győzködi, ideális lenne ott Onedin átvevőhelyet létesíteni: gyapot, elefántcsont, állatbőrök, stb, jó biznisz, bár kicsit meleg van, az igaz. De neked a lányodról kell gondoskodnod, mit keresnél Afrikában?, vet be újabb érvet Robert, mire James visszaoltja: Pont az ő jövőjét akarom ezzel biztosítani. (Nocsak, a szőrösszívű kapitalista bőrében mégiscsak érző szívű apa rejtőzne?) Odahaza Elizabeth nézegeti az ajándék papagájt és Blansharddal beszélget, Caroline a háttérben cigizik, a szobalány teát szervíroz. Teázás közben Blanshardot is éri pár meglepetés: csinos vendéglátója nem hajadon, hanem már asszony, bár külön él a férjétől, sőt gyereke is van, akit Williamnnek hívnak. Az én nevem is Wiliam, nyögi ki két korty tea között.

Elizabeth a londoni életről áradozik, hogy az biztos milyen szép, milyen jó, ott a színház meg az opera meg a legújabb divat, itt a porfészek Liverpoolban meg még egy nyomorult beatzenekar sincs. A selyma Blanshard hamar veszi a lapot és meghívja Sz Sz-t Londonba, az ő édesanyja majd biztosan szívesen bevezeti Elizabeth-t a jobb társaságba. Caroline a háttérben hitetlenkedve hallgatja a párbeszédet, majd „véletlenül" nyakon önti barátnéját némi teával, így az kénytelen átöltözni. A budoárban Caroline figyelmezteti Elizabeth-t, ne higgyen a férfinak, mert ugyebár mindegyik csak egy dolgot akar, de a szőke jónő megnyugtatja: Ne aggódj, tudok magamra vigyázni, nem vagyok naiv, viszont ha ezt a fiút kicsit magamba bolondítom, mindent megkaphatok tőle. Különben is, te már régebben is azt tanácsoltad, tartsak szeretőt, vágja ki a végső érvet. Fogarty érkezik, de a nagy társaság láttán inkább mégis távozna, a magát nyeregben érző Elizabeth viszont nem tudja megállni, hogy ne helyezzen el egy vágást a szakállason: Akkor áll még a londoni meghívása, Mr. Blanshard, mert akkor megyek és becsomagolok, csacsogja, ezt hallva Fogarty szeme szikrákat kezd hányni.

Leonora és James üzleti ügyekről beszélget, James sérelmezi, hogy Mr. Biddulph másik szállítót akar keresni őhelyette, pedig az Onedin Ltd nem is túl drága. Leonora szerint jobbat tenne az üzletmenetnek, ha James nem mindig a tengert járná, hanem itthonról menedzselné a cége ügyeit. Maradjon Liverpoolban, nősüljön meg, én már régóta arra várok, hogy megkérjen, jelenti ki köntörfalazás nélkül, James alaposan meg is lepődik a szókimondásán. Fogarty ront be az irodába, mellszőre lobog a sietségtől: Elizabeth Londonba akar utazni, mit szól ehhez, Onedin? Részvétem minden londoninak, válaszolja gúnyosan James, majd meglepő kérdést tesz fel a szakállasnak: Vállalná az Onedin Hajózási Vállalat igazgatását, ha én hosszabb időre Afrikába utaznék? Fogarty meglepődik és gondolkodási időt kér. James tervét megtudva Robert ismét kikel magából: Idegenre bíznád a családi vállalat irányítását, de hát ő hogyan képviselné az érdekeidet? James azonban leinti: Fogarty ért ahhoz, amit csinál, de ha például te vezetnéd a céget, egyetlen hajónkat sem engednéd kifutni, mert félsz, hogy vizes lesz.

Nézzük meg, hogy halad az Afrika projekt, Baines kibéreli a Conanky nevű kis gőzöst és elindul a folyón felfelé, izzad szegény a nagy melegben, de a munkamegosztás Alice-szal ideális: amíg Baines kormányoz, a csaj lapátolja a szenet a kazánba, aztán cserélnek. Az előforduló kisebb hibákat Baines simán megszereli, ahhoz képest, hogy világéletében vitorlással járta a tengert, úgy bütyköli a gőzgépet, mint James Watt. Héj, héj, hó, hó, jön a gőzhajó, itt a gőzhajó, dudorászik Baines, Alice időnként odalép hozzá különféle kényelmi ajánlatokkal: Akar pihenni? Akar ennivaló? Akar engem? Baines enyhe zavarban mindent elhárít, verejtékező homlokát törölgeti és a legyeket, szúnyogokat hajtja, miközben csak úgy maga elé morogja: Aszongya Mr Onedin, hogy kísérjem haza, mintha csak itt lakna a szomszéd utcában. Alice kicsit ledől pihenni és mikor felébred, azt látja, hogy a gőzös a partnak fúródva járó motorral egy helyben áll, Baines pedig aléltan dől a kormánykerékre. Gyorsan lefekteti az öreget, aki félrebeszél és egyre jobban verejtékezik, elkapott valami trópusi nyavalyát, az tuti.

Ezalatt Londonba megérkezik Elizabeth és Blanshard, azonban kiderül, hogy az édes jó mamának és Blanshard szeniornak is el kellett utaznia, jaj de kellemetlen, így sajnos a párocska kénytelen társaság nélkül maradni a lakásban és a színházba is csak kettesben tudnak elmenni. Elizabeth azért természetesen vetet pár kalapot és egy új ruhát az ifjú lovaggal. Na és mi legyen a program a színház után? Hát, ebben a lakásban csak egy hálószoba van, de én elalszom a szófán is, ajánlja fel Blanshard, Elizabeth mosolyából azonban biztosra vehetjük, hogy erre nem lesz szükség.

Végre Caroline is leül beszélni James-szel, a nő szerint James a múltkori kikosarazás miatt menekülne Afrikába, James persze bizonygatja, hogy annak ehhez semmi köze, ő változtatni akar az üzleti filozófiáján, stb. stb. A vitorlások fölött eljár az idő, lassan a gőzhajók veszik át az uralmat, és neki pont mostanra állt össze egy normális flottája vitorlásokból. Caroline is azt hangoztatja, hogy üzleti profilt itthonról is lehet váltani, ahhoz nem kell Afrikába utazni, James állapodjon meg és nősüljön meg, biztos talál megfelelő nőt. Végszóra belép Leonora a Kereskedelmi Kamarából származó hírrel: Dél-Afrikában gyakori betegség az álomkór, annak idején Hatfield döntésében is biztos szerepe volt ennek, azért hagyott fel az ültetvényes tervével.

Nyilván kedvenc tengeri medvénket is ez a nyavalya döntötte le a lábáról, a füvesasszony Alice-on persze egy ilyen betegség nem fog ki: összeszed pár gyógynövényt, borogatást tesz a végtagokra, stb, és rövid idő alatt rendbe is hozza Bainest. Addig a csaj vezeti a gőzöst, és Baines épp akkor tér magához, amikor az egyik kanyar után vízesések és zúgók állják útjukat. Az öreg hangos nevetésben tör ki, először azt hiszem, agyára ment a láz, de megkönnyebbülésében nevet, a zúgók miatt ugyanis a folyó tovább nem hajózható, így Onedinnek le kell tennie arról, hogy itt építsen átvevőhelyet.

Odahaza Robert elégedetten olvassa fel a sürgönyt, ő is örül, hogy nem lesz Onedin telep Afrikában. Miután távozik, James lírai hangulatba kerül és bevallja Leonorának, hogy alapvetően ő sem lelkesedett az afrikai munkáért, ami Caroline szerint menekülés lenne. Ugyanis megkértem Mrs. Maudslay kezét, de kikosarazott, mondja halkan. Leonora nem hisz a fülének, szeme a meglepetéstől kerekre tágul, döbbenten hallgatja a nem várt vallomást (gyönyörű a nő, erről kár lenne vitát nyitni), majd nagy nehezen összeszedi magát és felpattan: Most haza kell mennem, apám nemsokára megérkezik.

Elizabeth visszatér Londonból, Caroline örömmel köszönti, de Sz Sz nem boldog, hogy újból itthon lehet, biztos mély nyomot hagyott benne... London. Baines viszont nagyon örül az otthonnak, élőszóban is előadja összes viszontagságát és idézi a régi mondást, miszerint járt utat a járatlanért el ne hagyj, hozzátéve: Afrikát hagyjuk meg a misszionáriusoknak. És maradjunk a misszionárius póznál, teszem hozzá kiegészítésül, mindannyiunknak része legyen benne.

Ezzel a jókívánsággal és a Eurythmics ide kapcsolódó Missionary Man-jével búcsúzom erre az évre, új poszttal majd csak az új évben jelentkezem.

Boldog karácsonyt mindenkinek!