Nálunk támad a tél, és a címből sejthetőn ugyanez lesz a mai részben is, úgyhogy a mostani posztot javaslom sapka-sálban olvasni, a Jägermeister ajánlásával. Fogarty hajózik hazafelé az Oberon nevű Frazer-tulajdonban álló vitorlással, a legénység vidám, várják őket a kikötői nyilvános kocsmák és a dús keblű nyilvános honleányok. Az utóbbiak közül Ryan vitorlamester különösen a rendkívül adakozó természetű Maggie-t ajánlja a fiatal hajósinas, Tom figyelmébe, a fiú pironkodva hallgatja a minden szaftos részletre kiterjedő műsorajánlót. Ennek megfelelően, amint az Oberon kiköt, a matrózok gyorsan nekilátnak a kirakodásnak, nem sejtve, hogy vágyaik közeles kielégítését a fedélzetre lépő James Onedin éppen megakadályozni készül. James Fogartyval kezd tárgyalni, a hajót és a legénységet három hónapra bérelte ki Frazertől, és most értesült egy tisztes haszonnal kecsegtető ajánlatról, úgyhogy kirakodás után az Oberon másnap reggel már indul is Svédországba. Acélsínt szállít oda, visszaútban meg bányafát Mr. Biddulphnak, Fogarty enyhén szólva nem boldog. A Balti-tenger ilyenkor már jégveszélyes, októberben őrültség odaindulni, próbál tiltakozni, de James szokás szerint magabiztos: Ma még csak elseje van, a reggeli dagállyal indulnak, veszi elejét a további vitának.

Elizabethnél zenés kultúrest zajlik, Caroline Maudslay mélyen kivágott ruhában zongorázik kicsiny, de hozzáértő közönség előtt, mondjuk nem egy Chopin (annak amúgy is lenne némi anatómiai akadálya), a siker viszont megérdemelt. Leonora feldúltan legyezgeti magát és közben Elizabethnek panaszkodik, hogy milyen szemérmetlen ez a Caroline. Sz Sz csak mosolyog, féltékeny a kisasszony, Caroline viszont az ő barátnője, úgyhogy őelőtte senki ne pocskondiázza. James odalép gratulálni a művésznőhöz, ezt látva Leonora majdnem kettéharapja a legyező szárát. James elnézést kér, ő nem igazán zeneértő, inkább kimegy elszívni egy jó szivart a társalgóba. Most Leonora lép a zongorához és két falás legyező közt túláradó örömmel közli, hogy a következő műsorszám Tennyson versek felolvasása lesz és ő mennyire nagyon szereti Tennysont. Én viszont utálom, mondja röviden Caroline, inkább kimegyek friss levegőt szívni. Csak aztán meg ne ártson a szivarfüst!, szól utána Leonora epésen, Elizabeth kis híján kipukkad a visszafojtott nevetéstől.

Caroline és James beszélgetéséből kiderül, hogy a jelenlévő férfivendégek egész este udvaroltak neki, meg az is, hogy nagyon szereti a szivarfüst illatát, az illik egy igazi férfihoz. Jól esne most egy pohár bor, jelenti ki később Caroline, de sajnos csak egy pohár van kéznél, amit James a nagy izgalomban le is ejt. Caroline a szilánkokkal szerencsésen megvágja a kezét, a lovagias James kendőt vesz elő bekötözni a sebet. Szó szót követ, ismét szóbakerülnek az elhalt házastársak, meg hogy Caroline úgy érzi, ő még fiatal, joga van az élethez, majd a sok szóvirág és képes beszéd közé elbújtatva összeköltözési ajánlatot tesz Jamesnek. Onedinünkben bennszakad a hang (ez nem sűrűn fordul elő nála), hosszú pillanatokig nem is tud válaszolni.

A csendnek Fogarty belépése vet véget, a szakállas közli, hogy hat ember megszökött a hajóról, most mi legyen. Kerítsen újakat!, nyeri vissza James szokott magabiztosságát, viszont úgy döntöttem, én is magukkal megyek, mert úgy látom, magának ez a feladat kezdi meghaladni a képességeit. Fogarty leforrázva távozik, James meg utolsó egyeztetésre felkeresi Mr. Biddulphot, mert közben azt találja ki, hogy Baines vezérlete alatt a Charlotte Rhodest is elküldi Svédországba, így két rakomány bányafát hoz haza. Az irodában ott van Leonora is, Biddulph sajnálkozik, de a második rakományra most nem tud pénzt előteremteni. Leonora felajánlja, hogy az ő anyai örökségéből finanszírozzák a fuvart, apja egy darabig ellenkezik, de végül hagyja magát meggyőzni. Sőt én is elkísérem Mr. Onedint, tesz még egy meglepő kijelentést a kisasszony, elvégre mégis jobb a célszemély közelében maradni, mint itthon várakozva enni a kefét (vagy a legyezőt).

Miközben a hajósinas lekíséri Leonorát a kabinjába, Fogarty sokat sejtetően vigyorog Jamesre, de a barkókirály gyorsan leoltja a dús mellszőrzetűt: Nem a szeretőm, hanem az üzlettársam! Az Oberon és a Charlotte Rhodes kihajózik, kedvező széllel haladnak, de a Balti-tengerre érve Baines némileg aggódó arccal kezdi figyelni a gyülekező hófelhőket. Mire kikötnek, a hó már el is kezd esni, gyorsan rakodjanak ki, addig én elmegyek tárgyalni a gróffal, mondja James. Felkeresi Sven Eriksont, ő a környék legnagyobb birtokosa, megörül az üzleti partnernek és 60 fokos pálinkával kínálja Jamest. Főhősünknek a mai epizódban másodszor akad el a szava, de azért becsületesen leküldi a védőitalt, sőt némi krákogás után a kötelező második kört is.

A tárgyalás mégis feszült hangulatban zajlik, az Erikson által kínált árak ugyanis az egy hónappal korábbihoz képest a háromszorosukra emelkedtek, hát igen, változott a piaci helyzet, az újságok is írtak a francia dokkmunkások sztrájkjáról, így onnan most nem lehet semmit beszerezni. De így nekem alig marad hasznom, észrevételezi James, majd gondolkodási időt kér és visszamegy a hajóra. Ahol időközben valami szőrmekereskedő occóért kínál pompás vastag kabátokat a legénységnek, cak 15 font, a hülyének is megéri. Fogarty már éppen fizetne, amikor megérkezik James. 15 fontot költeni a legénységre, még mit nem, vagy ideadja ötért az egész hóbelevancot, vagy vigye vissza a gazdájához, a grófhoz az egészet! A szőrmés összepakol és sértődötten elhúz, James tovább dühöng Erikson árdrágításán. De én kitolok vele, más vevő ilyenkor már úgysem jön ide, pár nap, és engedni fog az árból, mondja bizakodóan. De nekünk minden perc számít, nyakunkon a tél, veti ellen Fogarty, Baines is ezen a véleményen van, de James nem hagyja magát meggyőzni, nem az a fajta. Kint egyre erősebben fúj a szél, kezdi hordani a havat, és a távolban mintha a farkasok is mozgolódni kezdenének.

Leonora úgy dönt, az ő pénzéről is szó van, ezért egyedül felkeresi Eriksont. Megjátszott morcossággal lép be a házba, a gróf is hasonló hangnemben készül tárgyalni, de amikor szemtől szemben áll a csinos üzletasszonnyal, a vér a fejéből az alsóbb régióiba tódul. Ön nagyon bátor hölgy, amiért ilyen időben idehajózott, bókol a gróf, ön meg kitűnő üzletember, akivel biztos meg lehet állapodni, mosolyog Leonora. Egy darabig még így nyalnak egymásnak, és végül a női bájak megteszik hatásukat, a gróf enged az árból. Csak nem fogunk összeveszni néhány korona miatt, búgja Erikson, úgy is mint a későbbi mobileszköz névadója.

A hajóra visszaérve James gratulál Leonorának a sikeres üzlethez, a berakodás máris elkezdődhet, először a Charlotte Rhodes indul, utána majd az Oberon. Fogarty jelenti, hogy rohamosan csökken a hőmérséklet, igyekezni kell, az előbb eltört egy macska, amikor be akart fordulni a sarkon, és mintha a toportyánférgek is egyre hangosabban üvöltenének. A gróftól még érkezik egy nagyobb láda, Mr. Biddulphnak küld benne robbanószert ajándékba, bízva benne, hogy a bányáiban majd tudja használni. Baines elindul a Charlotte Rhodes-zal, az Oberon is végez lassan a berakodással, bányafa a raktérbe, zsír, szalonna, oldalas, pacal és lapcsánka pizza a konyhába. Kihajóznak, Fogarty a fedélzeten aggódó arccal kémleli a látóhatárt, a nagy hidegben még a mellszőrzete is deresedni kezd a kabát alatt.

Az aggodalom nem is alaptalan, egyre több jéghegy tűnik fel, amik lassan összetorlódnak és már csak egy keskeny csatorna marad szabadon köztük. Tom, a hajósinas az előárbocon ülve navigálja a kormányost, óvatosan haladnak, de hiába, egy alattomos szakaszon az Oberon elakad és beékelődik a jégbe. Száz méterrel odébb már ott a szabad víz, de hogy jutnak el odáig? James úgy dönt, fel kell használni az ajándék robbanószert, ő maga vállalkozik, hogy a jégtáblán előrekúszik és elhelyezi a tölteteteket. Csizma nem kell, mert ha megtelik vízzel, akkor csak lehúzza az embert, így aztán dupla gyapjúzoknit húz a lábára és lemászik a hajóról, sapka nélkül, ez ám a tökös csávó, bólogatnak elismerően a jegesmedvék a szomszéd jégtábláról. Fogarty már nem ilyen kemény, ő úgy bebugyolálja a fejét, mint a Dűnén a Kwisatz Haderach, így kúszik James után és adogatja előre neki a dinamitrudakat. James a hidegtől reszkető ujjakkal kötözgeti a zsinórt a töltetekre, a látványtól már én is úgy fázom, hogy kesztyűben folytatom az írást.

Visszamásznak a hajóra, James maga veszi kézbe a detonátort, lenyomja a kart – és semmi, úgy látszik, valahol átnedvesedett a zsinór. James újból lemászik a jégre, hogy új zsinórt húzzon ki, amit aztán gyufával nagy nehezen meggyújt és siet vissza a hajóhoz. Pár lépés után azonban beszakad alatta a jég, kétségbeesetten próbál kikapaszkodni, Leonora rémülten takarja el a szemét. Fogarty indulna menteni, de Tom megelőzi, ő könnyebb, jobban megbírja a jég. A lékhez kúszik, megragadja James kezét, feszült másodpercek, idegtépő zene, de végül sikerül kihúznia a vízből. Lassan visszabotorkálnak a hajóhoz, a zsinór eközben tovább ég. Együttes erővel felhúzzák Jamest a fedélzetre, Tom is utánamászik, az első töltet pont ekkor robban fel, majd sorban a többi, és a kettéváló jégmező megnyitja az utat a szabad víz felé. Irány Anglia, én meg gyorsan csinálok magamnak pár bundáskenyeret, hogy átmelegedjek.

Liverpoolba érve James felkeresi Elizabethet, de úgy tűnik, senki sincs otthon. Ám ekkor zongoraszó hangzik fel, Andrej hegedül, jut eszembe a helyzethez nem illő komolytalan gondolat a zseniális Három nővér paródiából. James belép a szalonba és ott találja Caroline-t a zongora mellett. Pillantásuk hosszú perceken át összefonódik, szó nélkül nézik egymást, a csendet végül Caroline töri meg: Még mindig adós a válasszal, mondja, mire Jamest harmadszor is elhagyják a szavak, de hát ő amúgy is inkább a tettek embere. Odalép Caroline-hoz, átkarolja és végre itt van A Csók! Finally, the Kiss! Endlich, der Kuß!