Annak ellenére, hogy a részek újból kétszeres hatóerővel robbannak az agyunkba, az összefoglalók nem lettek hosszabbak, ember legyen a talpán, aki ezekből ki tud hámozni valamit. Laikus szemmel annyi történt, hogy Lallerék Szlovákiában szalmán szundikálnak, Lófej meg megint önfeledten tud bulizni, aminek az lesz az eredménye, hogy Kárlosz végre belemárthatja magát. Inkább kezdjük is a reggelt. A takkernéni már korán reggel aktivkodik, Carlos viszont inkább Zsófikával aktívkodna, de neki még mindig Kristóf a kisszerelme.
Szlovenszkóban is már hétágra kukorékol a kakas, Gábort ébresztik, akit vár a munka, ki kell ganézni a disznyókat! Én is el tudnék képzelni egy kellemesebb reggelt is, Gaben is méltatlankodik, de ha ez kell ahhoz, hogy Lali elnyerje a Szlovákiai Lány szívét, akkor nosza!
Zsófika valamit nem gondolt komolyan abból, hogy vissza kell mennie Tudjukkihez, hogy ne kezdjen el gondolkodni, inkább Redzsihez megy el sírni, neki sem kell kétszer mondani, rögtön elkezdi a Kristóf-bashinget, Lófej meg elnyargal, ennek is sok értelme volt. Baráti munkamegosztás megy a farmon, Gabesz eteti az állatokat, Laller a buszmegállóban gyakorol valami szlovák mondatokat. Az nem esett le neki, hogy ha az anyjával magyarul beszél, akkor valószínűleg a lányával is menni fog ugyanez? Ne is akadjunk fel ilyen részleteken, az sokkal fontosabb, hogy Andrea nem száll vissza a buszra rögtön, amikor meglátja Pumuklifejt, hanem a karjaiba omlik.
Hanna érkezik, nem lennék meglepve, ha megint pénz kéne neki, de előtte az ingyenkajára is lecsap. Viszont a lényeg, hogy Karvalytól szeretne bocsánatot kérni, de ő túllépne, Dzsót viszont felháborító módon érdekli a lánya jövője, Hannácska viszont ezt szokás szerint támadásnak értékeli és eltiplizik. Barbi rohan utána, hogy beszéljen, mint pótanya a mostohalányával, Hanna bevallja neki, hogy az álma, hogy állatorvos legyen. Csak Lenint tudom idézni: tanulni, tanulni, tanulni!
A hajón megy a balhé a két alfahím között, Tudjukkin nincsen póló, Kárlosz kétértelmű megjegyzéseket pufogtat, és még Zsófi is hőbörög a tegnapi miatt, ugyorjunk! A Felvidéken dúl a láv, Laller kis híján Andrea kezét is megkéri, a Mosby itt be is jön, a következő pillanatban már egymás szájában matatnak a fiatalok.
Fordult a kocka, most Dzsó megy Hannához, Baltaarcú lelkesebb és tájékozottabb az állatorvosképzés ügyében, mint a lány, viszont egyetlen gond van: a jelentkezés feburárban van, emberek, addig Hanna jó párszor szét tudja még drogozni az agyát! Egyelőre viszont mindenki támogat mindenkit és mindenki bízik mindenkiben. A ladikon megint a Kárlosz-véletlenül-akkor-megy-be-Lófejhez-amikor-ő-éppen-meztelen-és-emiatt-a-lány-tiltakozik-és-minden-hiba-volt-lécci-ne-mondd-el-Tudjukkinek szkript zajlik le, héló, ez már volt!
Regi a egyedüllétben már Lalifizálódik, a görényeket egy szép vonalba lerakott kolbászcsíkkal akarja előcsalogatni, ahelyett, hogy a legegyszerűbb megoldást választotta volna: odarakni a kurva szalámit a görények mellé! Dzsónak viszont egy pillanat múlva a legkisebb gondja is nagyobb lesz ennél, Barbika megszervezte nekik, hogy – jujujuj! – összeköltözhessenek. Joe még mindig nem tanulta meg, hogyan illene a nőkkel beszélni, leordítja Barbika fejét, és még neki áll feljebb.
A Tudjukki-Lófej-Kárlosz háromszög a legkisebb kérdésből is elvi vitát tud generálni, vörös legyen a fal vagy fehér? Amúgy végül fehér lesz, ha valakit érdekel. Dzsó ma mindenhova csak odamegy, de Barbi anyjától semmi jóra nem számíthat, nem is engedi, hogy négyszemközt beszéljék meg a dolgokat. A megoldás: nem Baltaarcú költözik ki, hanem Barbika be!
Andrea füle mögött biztosan van valami, mert élő ember nem nevezte még Lalit jó pasinak, és pár percig nagyon úgy néz ki, hogy Pumukli végre elveszti a szüzességét. Az idill addig tart, amíg Andrea tót vőlegénye fel nem tűnik a színen. Andi erre othagyja Lalit, én meg döbbenten ülök, hogy most mi a péló történt. Miért asszisztál a család ahhoz, hogy a lányuk megcsalja a vőlegényét? Miért nem gondolta Andrea, hogy a vőlegénye be fog állítani? És egyáltalán, miért csinálta ezt ez a lány? Pumuklit viszont nem érdeklik ezek a kérdések, ő harcolni akar! Kiderül, hogy mióta az internetben beszélgettek, azóta Andrea rá se tud nézni Jaroszlávra, hiszen tiszta szívéből szereti Lalit. Nem hagyhatja ott viszont a szlovák srácot, mert ő segítette ki a gazdaságukat ötezer euróval, ezért cserébe meg gondolom igényei vannak. Lali csak az igaz szerelmet tudja Andreának nyújtani, de ez a tökig disznószaros Gábort nem hatja meg túlságosan, aki fürödni szeretne végre.
A hajón Zsófi közli Tudjukkivel, hogy ő nem egy rongybaba, akit lehet bárhova rángatni, Kristóf közli Zsófival, hogy csak ő törődik a bárral, mindketten megsértődnek és ennyi. Gaben áztatja magát a kádban, Laller pedig újdonság erejével ható módon megint sok pénzt akar tőle, csak most más pénznemben. Gábornak ha lenne annyi pénze, akkor sem adna neki egy kanyit se, főleg, hogy neki is feltűnt, hogy ez a kivásárolom a barátnőmet a vőlegénye karmaiból téma nem túl kóser dolog, Lali már a kocsiját akarja eladni, más faszával jó verni a csalánt, ezt mindenki tudja. Ha még ez se lenne elég, Gyurika is fürödni akar, nem esett messze az alma a fájától, ha Gábor nem jön ki a kádból, Gyuri ül be mellé. Valószínűleg ekkor kapjuk meg a legpontosabb jellemzést Laliékról, Gábor szerint a családjuk „súlyosan retardált, mentálisan sérült". Gabesz érzi, hogy itt valami nem kóser, és tiplizne, Laller viszont a hiányzó uszkve másfél millát az anyjáról gombolná le.
Laller felszkájpolja az anyját, aki először örül, hogy a kisfia végre talált magának valamit, de az ötezer euró hallatán kissé gyanakvóvá válik, amit Lali se tud eloszlatni, mert azt nem vallja be, hogy igazából a lány kiváltására kellene a pénz. Anyukának csak hatszáz rugója van, de Andreának már felcsillan a szeme, talán ez is elég lesz! Gabesz csak a megegyezésre ér oda, és próbálná észhez téríteni Lajosunkat, de szerintem egy medúzát könnyebb lenne közoktatási államtitkárrá felkészíteni, mint neki racionálisan megmagyarázni valamit, neki a szeme előtt csak egy tátogó punci lebeg.
A hásziendán beköltözőshow zajlik, Barbika végre elfoglalja az üres kisszobát, pukkan a pezsgő, pezseg az élet. Ennek ellentéte van a felvidéki tanyán, Laller mindjárt átpasszolja az anyja pénzét egy szélhámos családnak, Gábor csak ül döbbenten. Andi jön az istállóhoz közölni a jó hírt, hogy Jaroszlávnak elég a hatszázezer forint és már nincsen köztük adósrabszolgaság. Laller még mindig nem sejt semmit, de Gabesz nem tudja megállni, hogy utoljára megpróbálja összerakni Lali fejében a kirakós darabkáit, de ebből ez az agyhalott csak annyit fog fel, hogy Gaben nem hisz az érzéseiben és ezt csak erővel lehet lerendezni. Gábor kimondja, hogy ezek csalók, de Laller mégis inkább a csajt választja.
A kövezkező részben kiderül, hogy ezek tényleg csalók, Anikót pedig bedrogozzák. Epik történések!
Facebook kommentek