Peter Gilmore halála szomorú apropót ad ennek a posztnak, köszönjük neki, hogy ilyen felejthetetlen karakterrel ajándékozott meg minket egy olyan sorozatban, ami a hagyományosan magas színvonalú BBC műsorok közül is kiemelkedik, és máig az egyik legmaradandóbbnak és legnépszerűbbnek bizonyult.

Családi ünnepséggel nyitunk, a kis pufók William Frazer ma egy éves, összegyűltek a rokonok, mondjuk James pont nem ér rá, mert halaszthatatlan üzleti ügyintéznivalója van. Itt van viszont Anne apja, az öreg Webster, éppen ő mond tósztot, erősen borízű hangján sok boldogságot kíván a csemetének, mondván, hogy szépségét anyjától, eszességét és jó kedélyét pedig nyilván édesapjától örökölte. Elizabeth egy pillanatra ledermed, de a zsúr jó hangulata töretlen marad, Frazer emelkedik rövid szólásra és köszöni meg fia nevében a jókívánságokat. Jókedv és öröm minden vonalon – egyelőre.

James, a távollévő nagybácsi eközben a kikötőben, a Polar Star nevű bérelt hajón éppen plakátot készít Mr. Baines társaságában: kivándorlókat toboroz Quebecbe, útiköltség fejenként 5 font, including ellátás. Baines már járt Quebecben, szerinte tele van békaevő franciával (na ja, mintha a yorkshire pudding sokkal ehetőbb lenne). Onedin reméli, hogy tele lesz a hajó, hiszen ki kell termelnie a bérleti díjat, na meg a profitot, és még időre vissza is kell érnie vele Liverpoolba. Indulás két nap múlva az apállyal, búcsúzik a vén tengeri medvétől.

Odahaza a szülők a szülinapi ajándékokat bontogatják, közben a kis Will kézről-kézre jár, éppen Robert nagybácsi emelgeti vidáman, az öreg Webster ismét elmondja, milyen jóképű a kis Frazer. Ugyan már, miket beszéltek, hiszen kiköpött édesapja a kis Daniel, mondja erre Robert, aki mindig jókor szólal meg. Szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik, a rokonok zavartan néznek egymásra, Frazer homlokán jól láthatóan megjelenik egy redő. Pont ekkor lép be a mit sem sejtő James, bocsánatot kérve a késésért, de teljesen fölöslegesen, mert senki sem figyel rá.

Oda a jó hangulat, a kis ünnepeltet a szülők gyorsan ágyba dugják, közben az öreg Webster arról beszél Frazernek, hogy Anne előtt neki is volt egy kisfia, de gyenge volt és korán meghalt, tudja az öreg, hogyan kell megnyugtatni valakit. Az ebédlőben ezalatt James szidja szerencsétlen bátyját a beszólásért, Sarah mentegeti, de hiszen csak nyelvbotlás volt. Anne viszont kijelenti, várható volt, hogy Albert előbb-utóbb rájön a titokra, már csak az a kérdés, mit fog reagálni.

Másnap reggel a gyerkőc természetes apját látjuk, Daniel Fogarty éppen belép az öreg Callon irodájába megbeszélésre. Callon vázolja a vele kapcsolatos terveit, szuperintendáns pozíciót ajánl neki a cégben, sőt azt is megemlíti, hogy unokahúga, Emma, milyen csinos és biztos jó feleség válna belőle. Majd kicsit húzni kezdi Fogartyt Elizabeth-tel és múltbeli jegyességükkel, de Daniel kijelenti, hogy az már a múlt és ő nagy tisztelettel van Mr. és Mrs. Frazer iránt. Az jó, mert ha ilyen komoly posztot fog betölteni a cégemben, nem szeretném, ha valami botrányba keveredne a babaarcú Onedin lánnyal, figyelmezteti Callon.

Frazeréknél feszülten indul a reggel, Albert magyarázatot kér Elizabeth-től, aki természetesen ismét a legjobb védekezés a támadás módszert alkalmazza. Gyanakvásod alantas, már többször elmondtam, hogy William koraszülött volt, mondja Albertnek, különben is Robert sokat ivott az este és össze-vissza beszélt. Csak egy szavadba kerül, hogy eloszlasd a kételyeimet, válaszolja Frazer, de Elizabeth nem mondja ki azt a szót, sőt némileg gúnyosan kijelenti: Különben sincs rá bizonyíték! Frazer homlokán megjelenik egy újabb redő: Majd meglátjuk, jelenti ki és távozik.

Első útja a kikötőben horgonyzó Charlotte Rhodes-hoz vezet, hogy beszéljen Baines-szel. Az öreg tengeri medve őszintén elmondja a 21 hónappal azelőtti estét, amikor a hajón felkereste őt Elizabeth, hogy visszahozza a náluk felejtett Frazer kalapot, de addigra Frazer ugyebár már a kikötőből is továbbment. Az öreg elment kocsit keríteni Ms. Onedinnek, akire addig a közben szintén megérkező Mr. Fogarty vigyázott. Akkoriban ők jegyesek voltak, teszi hozzá magyarázólag, Frazer homlokán feltűnik a harmadik redő. Továbbmegy Anne-hez, az őszinteség élő szobra azonban nem akar hazudni, ezért inkább nem válaszol a feltett kérdésre. Bizalmas beszélgetés volt, többet nem mondhatok, mondja Frazernek, akinek homlokán erre tovább mélyülnek a ráncok.

Következik az Onedin fűszerüzlet, Robert éppen némi fűrészport kever a fahéjba: Még így is túlságosan olcsón adom, jelenti ki sanda félmosollyal Sarahnak. A jókedvnek azonban véget vet Frazer érkezése, Robert és Sarah nagy zavarukban felváltva hangsúlyozzák, hogy előző este Robert pár pohárral többet ivott a kelleténél és megbotlott a nyelve. In vino veritas, jelenti ki erre sötét tekintettel Frazer. Igen, mert azt akartam mondani, hogy William mennyire hasonlít a mi Samuelünkre, de helyette azt mondtam, Damuel, próbálkozik Robert, de csak egyre jobban belezavarodik. Végül aztán ő is húga kedvenc módszerével él és ajtót mutat Albertnek: A pimasz kérdéseidet ne nekünk tedd fel! Frazer homloka teljesen eltűnik a számtalan redő alatt.

A gyerek, illetve annak hiánya a téma az öreg alkoholista Webster és Anne között is. Jamesnek mindig sok a dolga, neki köszönhetjük ezt a szép házat, próbálja meggyőzni az érveléssel magát is Anne. A vén szeszkazán szerint viszont hiába a szép ház, ha nincs benne gyerek. Anne erre már nem tud mit mondani.

Kicsit szakadjunk le a gyerek témáról és kövessük Robertéket, akik rokonlátogatásra indulnak vidékre Sarah egyik unokatestvéréhez, Jeremy Stirlinghez. Rég találkoztak, ezért megdöbbenve látják, hogy a rokon házaspár teljes szegénységben él, bútoraikat már mind eladogatták, munka nincs a környéken, enni is csak ritkán tudnak. A beszélgetés során Robert megemlíti, hogy a fűszerüzleten kívül hajózási cége is van (azt persze nem mondja, hogy az ő részesedése mindössze 15 %), és most éppen kivándorlókat készülnek Quebecbe szállítani, útiköltség fejenként 5 font. Jeremy és Kate is szívesen kivándorolnának, de életükben nem volt még egyben 5 fontjuk, Robert megígéri, hogy megpróbál segíteni.

Frazeréknél nem csökken a feszültség, Edison a vezeték nélküli villanyvilágítást is be tudná most náluk vezetni, az biztos. Albert éppen azon pattog, hogy Elizabeth hogy merte elolvasni az általa írt levél címzését (!). Amúgy ha tudni akarod, Mr. Ericsonnak, a híres hajómérnöknek  írtam, már régóta hív, hogy menjek ki hozzá Amerikába dolgozni. De ott most polgárháború van, csak nem akarsz tényleg odautazni?, sikkant rémülten Elizabeth. Még nem tudom, válaszolja Albert lakonikusan.

A liverpooli kikötőben búcsúzkodnak az Onedinek és a Stirlingek, Kate ugyan kicsit rosszul érzi magát, de semmi komoly, nyugtatja meg a többieket. Robert személyesen kíséri fel a szegény rokonokat a Polar Star fedélzetére, majd levonul a kapitányi kabinba James-szel beszélni, aki marhára dühös. Nem fogom ingyen szállítani a pereputtyotokat, ide a 10 fontot, mondja dühösen, de a szintén jelenlévő Anne mosolyogva mutatja neki a cég saját alapító okiratában az apróbetűs részt: A társaság vezetői és rokonai a társaság valamennyi hajóján ingyen utazhatnak. James tovább puffog, de hiába, ezúttal Robert okosabb volt nála. Anne még kijelenti, hogy ő is elkíséri férjét Quebecbe, mert nem akarja megoldani Elizabeth problémáját. Tehát horgonyt fel, irány Kanada!

Frazer végül Fogartyval is beszél a Callon irodában, nyíltan neki szegezve a kérdést a gyerekről. A lovagias Daniel hivatkozik jegyességére Elizabeth-tel, de persze nem ad egyenes választ. Kérdezze meg a feleségét, és a saját nyugalma érdekében higgyen neki, mondja végül Albertnek, aki erre köszönés nélkül elrohan, homloka redői zászlóként lobognak utána. Otthon ismét felteszi a „kié a gyerek”kérdést, és most már nem hagyja magát megvezetni, ragaszkodik az őszinte válaszhoz. Elizabeth azért még kicsit támad, beszól, csak úgy az íze kedvéért: Tudtad, hogy Daniel jegyese voltam, mégis járkáltál utánam. Végül azért megmondja az igazat, bár abban sincs sok köszönet: A gyerek Danielé, most már elégedett vagy?

A tengeri út eleinte viszonylag eseménymentes, de aztán csúnya betegség üti fel a fejét, a himlő. Sarah rokonai, Kate és Jeremy dől ki, Anne odaadóan ápolja őket. A járvány terjedésének megakadályozására az utasokat a nyílt fedélzetre költöztetik fel, ott legalább állandóan jár a sós levegő, mást nagyon úgysem tehetnek. Jeremy sajnos az ápolás ellenére pár nap alatt meghal, Kate viszont túléli a betegséget. Anne szerint vissza kellene fordulniuk, James erről hallani sem akar, hiszen akkor nincs profit. Ráadásul a hajónaplót is meghamisítja, mert nem akar hetekig karanténban ücsörögni a hajóval a kanadai kikötőben, ezért az írja be, hogy Jeremy Sterling természetes halállal halt meg és a tengerbe temették. Anne továbbra is neheztelően néz, mire James kijelenti: Ha nem hagysz fel azzal, hogy a lelkiismeretem legyél, akkor előbb-utóbb szegényházban végezzük.

Betegség Liverpoolban is, a kis Williamet kapta el valami fertőzés, Albert és Elizabeth egymást váltva figyeli és ápolja a kicsit. Pár nap múlva kiderül, hogy Willnek bárányhimlője van, abba azért már az 1860-as években sem szoktak belehalni, Elizabeth hálás mosollyal fogadja a diagnózist. Úgy tűnik, a betegség közelebb hozza egymáshoz a házastársakat, de a krízis elmúltával Frazer ismét előveszi a levelet, amit a betegség miatt elfelejtett feladni Mr. Ericsonnak. Akkor hát mégis szeretnél vele dolgozni, mondja csalódottan Elizabeth, majd újabb kérdést tesz fel: És visszajössz majd Liverpoolba? Ha mégis elmegyek, akkor nem, jelenti ki Frazer.