Eltelt egy hét, Mr. Baines visszaérkezik az írországi bevándorlókat szállító fuvarral, James és Robert éppen a kikötőbe indul, amikor összetalálkoznak Mr. Callonnal. A vén manipulátor gúnyos mosollyal üdvözli az Onedineket és gratulál az üzlethez: Lehet Írországgal kereskedni, sok ott a kis üzlet, mondja szarkasztikusan. A két testvér gyanakodva méregeti Callont, majd sietnek tovább. Befut a Charlotte Rhodes, a hajófenékből azonban mindösszesen csak hét darab bevándorló kecmereg elő. Baines mentegetőzik: Callon megelőzött minket és aláígért az árainknak, tele hajóval jött vissza, nekünk csak a lemaradtak jutottak; de hoztam még két kocát és hat bála vásznat is.  James parancsot ad a gyors kirakodásra, majd a gyors berakodásra, mert a tömegesen érkezett üres Braganza-hordókat már végképp nem tudja hol tárolni. Most nincs idő azon töprengeni, honnan tudhatott Callon a titkosnak szánt ír útról.

Váltunk a Webster-házba, üres hordók ott is minden helyiségben, az öreg Webster szokás szerint szüntelen szidja szemét vejét (alliteráció hegyek, hoppá). Nem tudok egyet lépni a saját házamban, 10 shilling lakbért fizet egy hétre és azt hiszi, ezzel minden rendben van, morogja Anne-nek. Az öreg alkoholistán új öltöny, új zsebóra, Anne meg is kérdezi, honnan van pénze minderre. Az öreg erre csak annyit mond: Vannak még, akik megbecsülnek, majd távozik. A hazaérkező Jamesnek sincs ötlete, honnan szerzett Webster pénzt, de kijelenti, hogy ő nem fogja helyette kifizetni az adósságait. Raktárat kell szereznem mindenáron, meg hajókat, közli Anne-nel, aki kissé élesen visszaszól: Téged csak a hajó meg a raktár érdekel! Miért, mi érdekeljen, hiszen ebben van a haszon, kérdezi kissé megütközve James, majd hozzáteszi: De neked sem jó, hogy az apáddal lakunk együtt, saját házat is kell szereznünk, mert megérdemled. (Most már legalább tudjuk, honnan lopta a l’Oreal ezt a reklámszlogent.)

Vessünk egy pillantást a galambpár Elizabethre és Fogartyra. Nem mondhatnánk, hogy nagyon turbékolnak, éppen ellenkezőleg: fojtott hangon veszekednek egy étteremben. A kisasszony az esküvőt sürgeti, Fogarty még kis türelmet kér, amíg kinevezik kapitánnyá. Már másfél éve ezt hallgatom, dühösködik Elizabeth, bezzeg a múltkor azon a bizonyos éjszakán még a csillagokat is le akartad hozni nekem! A közeli asztalnál az öreg Webster ebédel (az eddig csóró alkoholista tényleg nagyon kikupálódott), hegyezi is a fülét erősen, mikor is az arra elhaladó Albert Frazer jó étvágyat kívánva köszönti. Webster a zsebében kotorászva pénzt akar adni a hajógyárosnak, hogy most rendezze egy régi tartozását a Charlotte Rhodes javíttatásáért, de Frazer kissé nyersen az üzletvezetőjéhez irányítja, mert ő nem foglalkozik ilyen dolgokkal. Elizabeth enyhén dévaj kiáltással invitálja asztalukhoz a ficsúrt, Fogarty ettől természetesen nem lesz boldogabb. Elizabeth csacsog, mint a fülemüle, majd bejelenti: Miután Mr. Fogarty visszaérkezik majd oslói útjáról, össze fogunk házasodni. Frazer szava egy pillanatra elakad, de aztán pezsgőt rendel a jó hírre. Hazaérkezve Elizabeth a mindenórás Sarah-nak segít, közben megkérdezi, honnan lehet tudni, ha egy lány „úgy maradt”? Sarah megdöbbenve tiltakozik a hajadon ilyen kérdései ellen: Majd te is megtudod, ha már férjnél leszel!, mondja felháborodottan. (Van egy olyan érzésem, hogy akkor már késő lesz.)

James Roberttel elindul raktár után nézni, első útjuk valami lepusztult szeméttelepre hasonlító épülethez vezet, ahol használt ruhákat, vásznakat és egyéb kacatokat válogatnak és árulnak. Robert viszolygó arccal nézeget szerteszét, James viszont egyből megtalálja a hangot a helyi megmondó hölgyeménnyel, Ada Gamble-lel. Tőle megtudja, hogy az épület tulajdonosa egy bizonyos Mrs. Arkwright, a férje nemrégiben meghalt, James máris ír neki, hogy üzleti megbeszélés céljából fivérével együtt felkeresné. Mrs. Arkwright és társalkodónője, a vénlány Miss Simmonds teával várja az üzletembereket (friss özvegy ugyebár nem fogadhat egyedül férfilátogatót), James a kötelező udvariassági formulák után viszont négyszemközti meghallgatást kér az özvegytől. Robert és Miss Simmonds elvonul a télikertbe, és James máris előhozza a raktár dolgát. 200 fontot ajánl érte, de meglepetésére Mrs. Arkwright 650-et kér, és nem hajlandó engedni az árból. Hoppá.

Hazaérve James azon kezd agyalni, miért pont ennyiért akarja eladni a nő a raktárt, valami oka van ennek, a társalkodónő biztos tudja. Robert, te hívd el randevúra és próbáld megtudni tőle, mi van a háttérben, adja ki az ukázt James. A szomszéd szobában közben beindul a szülés és hamarosan gyereksírás veri fel a házat: megszületett a legkisebb Onedin (aki a keresztségben a Samuel nevet kapja majd). A gyenge idegzetű Robert ennyi izgalmat már nem bír el és beájul.

Nem sokkal később azonban már mint titkos amorózót látjuk viszont: levélben randevút kér Miss Simmondstól és beülnek egy kis teázóba. Hamar kiderül, hogy a vénlánynak nagyon bejön Robert, aki, miután ezt konstatálja, zavarában sorra nyeli le a teasüteményeket. Közben azért azt is megtudja, hogy Mrs. Arkwright Franciaországba akar költözni, de oda már nem akarja a társalkodónőt magával vinni. A pénz ahhoz kell, hogy házat tudjon vásárolni szülővárosában, La Rochelle-ben. (A három testőr és La Rochelle ostroma ugye megvan?) „Véletlenül” pont ekkor tűnik fel a helyiségben Mr Callon, aki igyekszik elsőnek gratulálni a legifjabb Onedin születéséhez. Robert hebeg-habog, ez itt nem üzleti megbeszélés ám, nem akarunk mi raktárt venni, én csak úgy összefutottam a hölggyel, stb, stb. Cannon megértően bólogat: Nem is zavarok tovább, kérem, adja át jókívánságaimat a kedves feleségének, búcsúzik széles mosollyal. Miss Simmondsban egy világ omlik össze.

Váltunk a kikötőbe, Elizabeth könnyes szemmel búcsúzik Fogartytól, a férfi azonban egyáltalán nincs meghatódva. Ugyan ne sírj már, meglátják, különben is legkésőbb egy hónap múlva itthon leszek, szól rá menyasszonyára, de közben már fél szemmel a hajóra berakodó matrózokat figyeli. Oda is ugrik néhány henyélőhöz és válogatott szidalmakkal kezdi illetni a lusta fajtájukat. De Daniel, azt még el kell mondanom, hogy én..., kezdene bele mondandójába Elizabeth, de ekkor Fogartyt sztentori hangon a fedélzetre hívják, ott is hagyja a lányt, ahogy kell.

Otthon Anne könyveli a bevételeket, az eddigi tiszta nyereségük 37 font, ez még kevés a raktárra. Jamesnek azonban már van terve a pénz előteremtésére, el is rohan Roberthez. A családi idillbe toppanva (Sarah ringatja a bölcsőt, Robert meghatottan nézi) máris felvázol egy új kereskedelmi rendelet adta lehetőséget: korlátolt felelősségű társaságot alapítanak (persze nem olyat, mint 120 évvel később Laár András Bornai Tiborral, he-he), és annak tőkéjére, azaz a Charlotte Rhodes-ra kölcsönt vesznek fel. 250 fontot tuti kapunk érte, és kölcsönt veszünk fel a raktárra is, arra adnak 200-at, győzködi bátyját, a hiányzó 200-at meg csak bízd rám. Robert kétségbeesve néz Sarahra, de a zasszony nem olyan beszari, mint ő: Jamesnek igaza van, apádból igazgatósági tag lesz, gügyögi az újszülöttnek, ezzel eldöntve a kérdést.

James siet Mrs. Arkwrighthoz az új ajánlattal: Nagys’os asszonyom, felajánlok 450-et kápéban, és ingyen elszállítom a cókmókjait La Rochelle-be! Az özvegy erre egy levelet mutat, amelyben Mr. Callon 700 fontot ígér a raktárért, de James csak nevet: Ne dőljön be neki, ez a levél még nem szerződés, Callon bármikor visszavonhatja az ajánlatát, ismerem őt meg a kétszínűségét. Mrs. Arkwright, akinek valahol nem túl mélyen nyilván imponál James rámenőssége, rövid gondolkodás után végül elfogadja az ajánlatot. Otthon Robert aggódik, hogy akkor mi lesz most Miss Simmonds-szal, de James megnyugtatja, hogy majd ő talál neki állást. Már csak Ada Gamble-t és az ócskapiacát kellene valahogyan kitenni a raktárból, költséghatékonyan persze.

Anne jó gazdasszonyként elmegy körülnézni, és sikeresen alkuszik Adaval egy pár ezüstözött gyertyatartóra. Otthon azonban a cuccról kiderül, hogy tömör ezüst, nyilván lopott holmi, James máris rohan a raktárba Roberttel. Én tisztességes üzletember vagyok, nem tűrhetek meg orgazdákat a raktáramban, lóbálja kezében a corpus delictit. Ada eleinte tiltakozik, de végül 10 arany ellenében úgy dönt, új helyet keres magának és guberáló munkásainak. Ez utóbbiak között Robert megdöbbenve veszi észre a szerencsétlen Miss Simmonds-t. De hát azt mondtad, keresel neki tisztességes állást, mondja szinte sírva Jamesnek, aki azonban vállat von: Kerestem is, te viszont ne avatkozz bele mások dolgába, inkább segíts feltenni a cégtáblát!

Hazaérve kiderül, hogy az öreg Webster összesen 150 font adósságot csinált a ház terhére, abból élt olyan nagylábon az utóbbi időben. Persze törleszteni nem tudott, Callon pedig összevásárolta az adósleveleit és már intézkedett is a ház elárverezése ügyében. Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar kiküldi a végrehajtókat, morog szokás szerint az öreg alkoholista. James persze nem esik kétségbe: Beköltözünk a raktárba, legalább lesz fedél a fejünk felett. A környék ugyan lepusztult, viszont a raktár homlokzatán felirat hirdeti, egyelőre még szerényen: Onedin Line Limited.