Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt - 5915-5916

2012. január 10. 09:30 - dj Zax

Miután a Barátok Közt lányai megmutattak nekünk mindent, amire nem voltunk kíváncsiak – gondoljunk csak Kinga felettébb gusztustalan boszorkány orrára és Aliz szegényesen homorú mellkasára – méltán reménykedhettem benne, hogy ma esik ölünkbe a manna, de legalább egy pár alig használt női tulajdonú tejes kanna, de tévedtem. Nemhogy lófasz, ló sincsen elv alapján Gézával és Vili bácsival folytatjuk az előzőekben felvezetett esemény rengeteget.  Hamar le is rendezzük, mert Géza bevallja, hogy ő ütötte le a Gulyást, a zsarolót, mert hirtelen ez jutott az eszébe. Ennek a Gézának nem túl furfangos az esze járása, de mondhatjuk úgy is, hogy akkora bunkó, hogy az ilyenből faltörő kost csináltak a középkorban. Vili bácsi persze rosszal, hogy nem ezt tanította, meg ilyenek, de ki hisz már egy ilyen vén trottyosnak, aki nem szégyellte Magdi anyust feleségül venni. Hogy annak meg Isten nyugosztalja azt a drága, intrika mentes lelkét.

BK01.jpg

A Kinga névre hallgató vasorrú bábánk lefejti magáról a bibircsókos orrot, Szabi pedig rögtön észleli, hogy ez a fotózás nem az a fotózás amelyikre ő jött, a szoftpornó elmarad, így balra el. Kinga méltatlankodik még egy cseppet, mert mit fog reklámozni? Egy békalábat? De nem! Egy fullos morzsaporszívót bazmeg! Mert megharagudott a boszi az emberekre, hogy arra cserélték a seprűjüket. Most szólnék Ádámnak, hogy a boszorkányok nem seprűben, hanem seprűn utaznak. Közben Kerolájn Atikámat meg az ügyvédnőt hívta meg ebédre, de Nóra nem ér rá, így csak Atikám megy burkolni. András szerint bunkóság visszautasítani egy ilyen szívélyes meghívást, ezért Nóra húzzon bőrt a fogára és húzzon enni. Folyik a fotózás, Kinga mosolyog a morzsaporszívóra, mint Floki a marhalábszárra, Ádám szerint ez simán szar, mert mérgesnek kellene lennie. Még egy kis provokáció és már el is szállt a boszi agya, osztja Ádámot, az meg kattingat rendesen. Na így kell mérges képeket csinálni! Mondjuk még szólhattak volna egy mérges gombának, aki földhöz verhetné a kalapját.

Géza panasznapot tart hosszú combú Aliznál, de az megérti. A zsaroló megérdemelte a verést, Vili bácsi meg biztos nem is mérges igazán. (Az inkább Kinga – a szerk.). Közben egy összeborulás Atikám irodájában, mivel Nóra mégiscsak jön Kerolájnhoz kajálni. Hiába egy csülök péknét ő sem hagyhat ki. Ádám közben az elkészült képeket csekkolja, meg van nagyon elégedve magával, de Kingával kiváltképp. El kezdi dicsérni, hogy milyen szép boszorkány és hogy igazából a boszorkány ruha mögött egy gyönyörű tündér van. Esküszöm lavórért kiáltó mondatok, csak nem tudom, hogy a tévé alá tegyem, hogy megszüntessem a csöpögést, vagy egyszerűen csak hányjak bele. A kölcsönös pironkodás sem marad el, zavar keletkezik az erőben, még a vak is láthassa, hogy az Isten is egymásnak teremtette őket. Ha van türelmünk kivárni, akkor hónap (vagy a hónap végén) még egy orbitális dugást is láthatunk csecs rángatással, talán még a linzert is kisámfázzák.

BK03.jpg

Vili bácsi – a szerető apák példaképe - megy köpni Andrásnak, hogy Géza taglózta le az embert, de Géza beelőzött. Meséli is Andrásnak a sztorit, az meg kapkodja a fejét, mint a Jeti a Marianna-árokban. Kerolájn éppen terít az ebédhez, mikor érkezik az ügyvédnő és Atikám. Rögtön indul is a meakulpázás, de Nóra menti a helyzetet: mindennek Miklós cár az oka. Sajttál, desszert, van itt minden, mint a hetényi derítőben, de Atikámnak lépnie kell, mert fontos ügyfélnek van rá szüksége. Nóra még marad és kitölti az ebédidőt, meg a hasát. Vili bácsi és Géza közben megisszák a békesört és beszélnek néhány hülyeséget. A lényeg, hogy Géza nem érzi magát baleknak Aliz mellett, ami valljuk be nem nagy dicsőség, Vili bácsi meg örül a fiának, hogy bevallotta magától a tettet. Erre isznak egyet. Nóra és Kerolájn trécselnek hülyeségekről még. Kerolájn nem fogad el kölcsönt aputól. Hogy is ne! Meg tud ő állni a saját lábán is! Feltéve, ha nem üti le hátulról a Géza. Csak bicajra ne üljön. Nóra örül a hozzáállásnak, úgy vigyorog, mint aki egyedül burkolt be egy tepsi space cake-et...

BK04.jpg

Gabirexia a tükörben a boszorkányhajat próbálgatja, mikor Kinga meséli a fotózást, hogy hogy provokálta Ádám. És különben is nedvesedés jelei kezdenek mutatkozni a kis bombázón. Asszem éppen ideje, hogy Ádi részek óta használaton kívüli kobrája pinatájt megmarja. Atikám meg Nóra kupaktanácsolják meg az első Berényi megszorító csomagot, amelyet Kerolájn javára fordítanak, miközben érkezik András, aki meg újságolja ki verte meg a zsarolót. Udvaron Szabi műbalhézik Alizzal, hogy körberöhögték Kingáék, de szó sem volt itt szoftpornóról. Vili bácsi meg még örül Aliznak, hogy Géza vele barátkozik, mert állítólag jó hatással van rá. Hát igen, ahol az IQ-k összecsapnak, ott bármi megtörténhet. Miklós cárnál csengetnek, tuti nem a postás az, mert az kétszer csenget. Nóra jött, ezek szerint az ügyvédnők mindig egyszer csengetnek. Újságolja Miklós cárnak, hogy már nem ő a gyanúsított, de attól még bűnöző. Örülünk, hogy jöttél Nóra, de annak is, hogy mész.

BK05.jpg

Non-Stop Ádi dolgozza fel a szexi boszi képeket a laptopánkáján, közben Szabi zaklatja egyfolytában a hülye kérdésekeivel, hogy miért pont a Kingát fotózta, miért nem volt jó a Klaudia. Azért, mert nem kölköket akar a képekkel ijesztgetni, hanem pályázatot akar vele nyerni, te tesznye! Majd közös álláspontra helyezkedve megállapítják, hogy ez a Kinga még boszinak is fakni való. Géza közben kérdezz-feleleket játszik Alizzal a Rózsában. Jó kis játék, de elfelejtették meghívni Egri Jánost, aki feltehetné a vízszintes kettes kérdést. Miklós cár azért befut, hogy egy meleg kézfogással megköszönje Gézának az eksönt. Atikám irodájába Kerolájn rohan be és újságolja, hogy felvették egy új helyre dolgozni. Egy Balatondévéri hotelben lesz a meló és ott is fog lakni. Atikám nem örül, pláne, amikor kiderül, hogy az állást az ügyvédnő szerezte. Arcára van írva, hogy Nóra ma szart utoljára.

BK06.jpg

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: barátok közt
6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hannamontanna 2012.01.10. 09:59:24

:-))))))))))))))))))))) hát te beteg vagy..:-DDDD köszi.

Johnny336 2012.01.10. 11:07:46

"a linzert is kisámfázzák" - mekkora állat! :DDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2012.01.10. 13:49:06

"Ádi részek óta használaton kívüli kobrája pinatájt megmarja." :D:D:D:D
Hát, baszki, én még ilyet az életbe' nem hallottam, pedig.
De az egész kurvajó.

Akármi Áron 2012.01.10. 14:24:03

"....van itt minden, mint a hetényi derítőben":DDDDDDDDDD
Az egész poszton könnyeztem, köszike:)

nyuggermami 2012.01.10. 17:54:08

Nem láttam ezt az opuszt, de azt hiszem nem is szükséges megnéznem. Sokkal élvezetesebb a Hogy volt-ot elolvasni, és jobban képben voltam, mintha megnéztem volna. Egyszerűen lenyűgöző :-) Hogy honnan bírsz ennyi hülyeséget összeszedni??? "egy pár alig használt női tulajdonú tejes kanna.
Ahol az IQ-k összecsapnak, ott bármi megtörténhet." És még sorolhatnám. Könnyesre röhögtem magam.:-)

Koky_ 2012.01.11. 07:47:58

"Meséli is Andrásnak a sztorit, az meg kapkodja a fejét, mint a Jeti a Marianna-árokban." :D :D :D :D
süti beállítások módosítása