Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X63

2011. november 16. 17:40 - Hódos Hajnalka

Most, hogy kiengedett a kezem, elkezdem írni a posztot, de a sapkát még a fejemen hagyom egy kicsit, aggyisten tél. Hivatalosan is. De de, hivatalosan, ma megvolt az első telefonhívás, hogy a karácsony közeledtével legyek oly szeretetteljes és támogassam a mucsaröcsögei kisdedóvót három kislapáttal meg egy műanyag szitával. Amúgy a teszkóban voltam, csak annyit mondok, megkezdődött. Bővebben az Advent, kezdődik! c. írásomban, ez itt a reklám helye, meg azért, mert ez a kedvenc posztom magamtól. Meg a lecsós. Meg a bucsus. A Jézuskától meg idén kérek egy kis észt Verának, mert a szívem mélyén mégiscsak emberbarát vagyok, és nem egy mizantróp dög. Már akkor tudom, be kéne készíteni a Villába egy defibrillátort, mikor Péter és Veronika megbeszélik, a nyugiszobában fognak aludni. De mit raknak alulra? Verát, röhögök fel, de Péternek jobb ötlete támad: a D-matracot! Hijj, nagyon jó, a Vera őrjöngeni fog, Veronika imádni fogja! Én is. Miközben a matracot cipelik befelé, Pétert hallhatjuk, Veronikával otthonosan érzi magát. Pihentető hallgatni a locsogását, imádja ölelgetni, puszilgatni, alapvetően úgy gondol rá, mint a kishúgára. Erről eszembe jut nagybátyám egyik haverjának mondása: ma húgom, holnap dugom.

Egyelőre nem őrjöng, csak felelősségre vonja Petit olyan arckifejezéssel és hanghordozással, ahogyan én szoktam Pötyit, mikor észreveszem, hogy felszedett a kuka mellől csontot. Ő ilyenkor úgy csinál és néz, mintha nem értené, miről beszélek és abszolút hidegen hagyja, hogy egy komplett csirkefarhát lóg ki a szájából, következetesen ragaszkodva az amiről nem veszünk tudomást, az nincs is elvéhez. Miért vagy ezzel a kiscsajjal ilyen jóban? Hát össze volt törve, Péter összeszedte. Elég szépen. Nem, Pétert nem idegesíti az idióta nyafogás és nem is irritálja. Viccesnek tartja. Pihentetőnek. Vera dadog, ez jön be? Ez ez ez ez ez? Ez. A Vera által kis ribancnak titulált Veronika a nyugiban kis tündérke és cica is, Péter úgy duruzsol, hogy a szőr feláll a hátamon, aztán kaján mosollyal közli a riportban, még egy-két hét és megdugja. Nagybátyám haverja csak tud valamit.

Folytatódnak a próbák, és folytatódik az idegítő és egyre szánalmasabb KingAtti nyűglődés is. Előtte BTA simogatja a falat, én kaparom, mint mindig, mikor meghallom a Waka Waka c. dalt, elég, ha annyit mondok, ez volt a 2010-es labdarúgó világbajnokság hivatalos dala, remélem, érti mindenki, mire gondolok, és miről hallgatok mélyen. Csaba cséphadarózik, ez a mozdulat a későbbiekben finomodni fog, tegnap este kommentben úgy jellemeztem, Siva augusztusban a disznóól mellett. Igen, a legyekre gondolok. BTA és Csaba táncában a kedvenc részem, mikor sasszészerű mozgást végeznek, ilyenkor Annamari egy nagyon sovány törött lábú szurikátára emlékeztet. A koreográfia további részében a Hibrid lényének mozgását fedezem fel a mozdulataiban, csak farok nélkül. Csaba farokkal sem. Vera csak szól, hogy Péter karjában nincs tartás. Iringó fejében viszont egy baszott nagy narancssárga művirág van, olcsó műanyag koszorúkon látni ilyet, miért, miért? Péter fogcsikorgatva táncol olyan arckifejezéssel, mintha közvetlenül a nyilvános, élve megnyúzása előtt kéne az összegyűlt tömeget szórakoztatnia, Vera elégedett, mert Peti mosolygós és nyitott. Jófej és szeretnivaló. Vera ilyenkor szereti. Szerivolték baszogatják egymást, Seri vágja, csak Gergő fogja. Foglak, baszki! Gergő ne legyen agresszív, Seri fejezze be a hülyeséget. Serinek van oka rá, hogy ne bízzon benne, egyébként sem lájkolja ezt a feladatot. Végül Gergő kap egy tűsarkat a lábfejébe, jesssz!

Nahh, jön a kínlódás. Andi szerint nem áll rosszul a dolog, Attila szerint igen. Attila legszívesebben feladná. Hogy engedje el magát, ha a partnere viszolyog hozzáérni? Nagyon rosszul állnak, nincsenek szinkroban, nem lépnek egyszerre, ezért rétest sem kapnak estére, katasztrofális. De hát ott van az Andi. Az ő kedvéért csinálja végig. Nagyon helyes, Andi jön holnap is, mi a frászt fog másfél órán keresztül csinálni? Gergő szólni merészel Kingához, Attila felpattan, na jó, azt hiszem, fel fogom adni, ront ki a nappaliból, aztán lehajtott fejjel ül a nyugiban és a tarkóját masszírozza. Gondolom, arra vár, hogy Kinguci bemenjen könyörögni. Kinga nem megy, mert a fasza kivan. Shadi ki meri jelenteni, Veronika a legjobb táncpartner. Nincs köztük feszkó, konfliktus, vidámak, mosolyognak, elfogadják egymás véleményét. Eszter is abszolút meg van Fecóval elégedve. Picit szögletes, de precíz, szép tartása van és igazi férfi. A leglelkesebb tanítvány nem más, mint Annamari. Gyakorol a tükör előtt, hagyjuk is. Bezzeg Csaba! Hát nem lehet máshova nézni, csak a seggére! Csak oda. Még Fecó is csak Csaba kerek seggét tudja nézni, nem is Tuja! Kinga meg konkrétan levegőt se vesz. Én se. Én a sokktól. Tudják tetézni, gyere, Annamari, próbáljuk el még egyszer! Fecó felröhög, BTA megsértődik és kirohan bőgni a nyugiba, most lett elege! A fasza kivan, Fecó meg egy tahó. Seri vigasztalja, kénytelen voltam bevésni neki egy újabb piros pontot, nem lesz ennek jó vége! BTA attól is kivan, hogy oltogatják a Csabival. Seri is! De hát a vak is látja! Na, Annamari mutassa meg Serinek, ő nem fog nevetni, sőt! Megfogalmaz néhány építő kritikát is. Vagy csak tapsol. Seri el van ragadtatva, hát ez kurvajó lesz, csak gyakorolni kell, és nem szakad rá a plafon.

Hülye feladat, írjanak egymásról kézzel, papírra írott blogot. Mondom, kézzel, papírra írott blogot. Én is így néztem, haladjunk. Péter savazni kezdi Shadit, Verának maradt Veronika, aki testhezálló feladat. Meg is kapják a magukét mind a ketten, Shadi kis mitugrász, de ez zárójelben van és nem olyan fontos. Egyszer valaki agyvérzést fog kapni tőle. Vagy leüti. Shadiban megvan a szenvedély. Veronikában meg a vágy, Shadi vissza is foghatná, nehogy öltáncot lejtsen a zsűrinek. Ha a turbószájú kis szörnyetegen múlna, már a parketten lenne szex, kár, hogy nem egy erotikától túlfűtött táncot járnak. Veronika megsértődik. Péterre is, mert Vera azt mondja, ketten írták a kézzel, papírra írott blogot, sőt, Péter nevetett is rajta. Veronika el is küldi ezért a picsába. Péter magyarázkodik, Veronika szerint nincs miről beszélni, hiába a Vera keverte bele, nem védte meg magát. Szerivolték párosában semmi szenvedély, unalmasak és szürkék. Vera tüzes csípőmozgásokkal próbálja Pétert csábítani. Vajon ez lesz az utolsó tánc? Vera nagyon örül a profi írásnak, aztán szurkálódik, na menjél, Peti, futás, vigasztald meg a Veronikát, mert sírni fog! Futás, futás! Veronikának ehhez annyi a hozzáfűznivalója, hogy Vera hülye. Nem normális. Teljesen bekattant és gyerekesen viselkedik. A kertben olcsó húzásnak minősíti Vera írását, vánnábíPéterné azt mondogatja, amit ilyenkor szokott, ő nem megy bele ilyen beszélgetésekbe és bezzeg ő nem bástyának használta a Petit, mint Veronika! Veronika és Péter félrevonul, Veronika biggyeszti a csőrét, Péter sorsa ebben a játékban az, hogy minden csaj számon kéri. Miért nem állt ki Veronika mellett? Mert semmi mást nem akar, mint túl lenni ezen a kurva táncon, egyáltalán nem akar Verával kommunikálni és kerüli a konfliktushelyzeteket.

Szerivolték hütte partit tarthatnak. Fecóékat és Péteréket hívják meg, mert Seri nem tudja elviselni Kingát. Mélyen megértem. Fecó úgyse volt még hütte partin. Nagy ügy, én sem. Síelni sem tudok és nem hiszem, hogy valaki rávesz arra, két pálcikával a kezemben, kettővel a lábamon nemhogy lecsússzak valahonnan, de vízszintes területen haladjak. Össze tudom én magam törni a konyhakövön is, hogy kerül haj a kakaómba, mikor még mindig sapkában ülök? Igen, kakaó, és? Mivel ma még nem balhéztak eleget, vagy Attila félt, hogy ma még nem csinált semmi gyökérséget és alig lesz látható az öfiben, összeugat Kingával a kanapén. Az ok ismeretlen, egyszer csak azt hallani, Attila csak a Keleti Andi miatt csinálja meg a táncot, Kinga meg fosik a feladattól. Két perc múlva a te álljál fel és menjén innen, nemmék, demennyé, deakkóse fejezetnél tartunk, Kinga akkor is itt marad és direkt idegesíteni fogja. Attila imádja, ha Kinga ideges. Kinga nem ideges. Akkor idegbeteg, szótagolva. Attila egy érzéketlen barom. Kinga egy ribanc, arra tartja a seggét, amerre erőviszonyokat érez. Attila mégsem csinálja meg a táncot. Akkor ne, de ő fogja bejelenteni! Attila élvezettel fogja nézni, ahogy Kinga bőg. Kinga nem fog bőgni. Hajni itt húzta a fejére a takarót és kezdte el nyöszörögni, hogy elég volt.

Shadi lép oda, menjen innen, ez az ő vitájuk. Kinga ilyenkor a legszebb, mikor síkideg, Attilának ezt öröm látni! Kinga csak most kezd visítani, neked az lenne az öröm, ha kiesnék, mert nem kéne senkit szeretned! De én téged nem szeretlek, te idióta! Hazudsz, nem ezt mondtad pár napja! Kinga végre valahára behúz a picsába a hálóba, miért, miért kell nekem ezt nézni? Attila ránéz a kanapé másik végén ücsörgő Gergőre: ezen mit vigyorogsz, sittes? Tetszik? Élvezed a műsort? Gergő nem érti, az van, hogy Attilát idegesíti a cinikus, kárörvendő vigyor, bezzeg ő simogatta Gergő fejét, mikor az szarban volt. Gergő akar még valamit, vagy csak annyit, hogy most is övé legyen az utolsó szó? A hütte parti így fasza hangulatban indul, pedig vannak sílécek is, Serié a rózsaszín, stipistopi, tejóisten, és van császármorzsa is, dejóóó! Gergő szemében Attila innentől kezdve egy patkány. Leszarja, hogy fájt neki a randi. Azt is, hogy szerelmes. Lehet a börtönsztorival viccelődni, de Gergőnek ne pofázzon senki. Azt pláne ne mondják rá, hogy agresszív. Az első ütésig ne. Csak nekem van olyan érzésem, hogy ez az egész randi dolog csak egy ürügy Attilának, hogy Gergőt kúrogassa?

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
1061 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cassia30 2011.11.16. 18:04:08

na ezt hívjátok fos9-nek? :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 18:12:15

"A Jézuskától meg idén kérek egy kis észt Verának, mert a szívem mélyén mégiscsak emberbarát vagyok, és nem egy mizantróp dög."
azért ez a mondat...:DDDDD aranyat köpsz, Hajni! :DDDD

never again 2011.11.16. 18:14:53

Velvetes cikket láttátok? :)

Így leírva még sokkal rosszabb a K-A veszekedőshow mint élőben:-/

fran7 2011.11.16. 18:16:08

Az RTL bosszúálló. Most egyetlen versenyző se mondta, hogy a médiában akar dolgozni. Erre rengeteg feladat a média világához kapcsolódik. Rádióműsort vezetnek, újságot írnak, kézzel írt blogot készítenek. Nem tudom mi a cél az elrettentés vagy keresnek valami olcsó munkaerőt?

Cassia30 2011.11.16. 18:16:33

"Ő ilyenkor úgy csinál és néz, mintha nem értené, miről beszélek és abszolút hidegen hagyja, hogy egy komplett csirkefarhát lóg ki a szájából, következetesen ragaszkodva az amiről nem veszünk tudomást, az nincs is elvéhez." Komoly sebeket tépnek fel bennem ilyenkor Hajni szavai, ilyenkor látom magam előtt kicsidrágám pofáját. Hajni megkérdezhetem, hogy Pötyi milyen fajta kutyus?

Tüzitündér 2011.11.16. 18:18:58

"Siva augusztusban a disznóól mellett. Igen, a legyekre gondolok" síííííííírok
Hajni! A legfölsőbb szinteken vagy nálam! :):)

Tüzitündér 2011.11.16. 18:20:30

@anica inkognitóban: én meg vért fogok, annyit cigiztem ma.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 18:22:16

@Tüzitündér: jajj..:S én is sokat szívok, kivéve ilyenkor,mikor itt vagyok, mert nem akarok felállni a gép mellől, nehogy a férjem lecsapjon rá..már jártam így, tanultam belőle..:DDD

Tüzitündér 2011.11.16. 18:25:03

@anica inkognitóban: kubeba olaj, de kizárólag aromaxos! olajlámpásba bele, nincs bűz! :):)

Cassia30 2011.11.16. 18:26:24

@Tüzitündér: @anica inkognitóban: amióta esténként itt olvasgatok, lényegesen kevesebbet bagzok. Elfelejtek kimenni rágyújtani.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 18:26:31

@Tüzitündér: nemdohányzó lakás. egyrészt mert gyerek van, másrészt meg megszoktam, hogy kimegyek (először megszoptamot írtam..:DDD Freud..:DD )

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 18:27:22

@Cassia30: ugye? javasolni kellene az Eü.államtitkárnak,hogy valami plecsnit Hajninak,meg nekünk is..:DDDD

MegLepke 2011.11.16. 18:27:36

Jajj, a kis érzékeny Veronika, hogy legyerekesezte Verát meg megsértődött a turbószájú szörnyecskén! Bezzeg, mikor Esztit kellett tehenezni, az nem vót baj, mi? Álszent kurva!

Cassia30 2011.11.16. 18:27:59

@anica inkognitóban: :D egyetértek. a legjobb leszoktató program. Támogatom.

Tüzitündér 2011.11.16. 18:29:45

@anica inkognitóban: a zárójeles mondat, nem egyértelmű számomra! :)

capa05 2011.11.16. 18:31:54

@MegLepke: Te nagyon szimpatikus vagy nekem, kerek egész vélemény és olyan mintha a gondolataimban olvasnál!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 18:32:01

@Cassia30: szerintem határozatképesek vagyunk. szavazzunk!! :)
@Tüzitündér: először ezt írtam: megszoPtam, hogy kimegyek...:D még jó, hogy átolvastam.. bár így is igaz a mondat..:D:D

Tüzitündér 2011.11.16. 18:33:18

@anica inkognitóban: én meg úgy, hogy megszoptatom :):) ezért nem értettem!

Tüzitündér 2011.11.16. 18:34:58

@anica inkognitóban: hogy kimegyek először megszoptatom :):)

Cassia30 2011.11.16. 18:34:59

@anica inkognitóban: szavazzunk! én támogatom, te támogatod, ő támogatja, van aki meri ellenezni? :D bár most rájöttem, hogy hátránya is van... elforrt a teavizem. Azt is elfelejtettem, hogy odaraktam. Amióta a vízforralómat kivittem az építkezésre, bajban vagyok.

capa05 2011.11.16. 18:35:05

@anica inkognitóban: Jó újra látni a Légierőt!!!:))))

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 18:36:47

@Cassia30: kor...izé. keverék. :)

@Tüzitündér: nathalie-nak is nagyon tetszett tegnap :DD
ööö... én is úgy olvastam, hogy megszoptatom :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 18:37:08

@Tüzitündér: az én dekoltázsom mellett nem mond ilyet az ember lánya,mert komolyan vennék..:DDDDDDDD
@Cassia30: na, akkor a mai ülésnek vége, további jó szórakozást, folytassuk kötetlen beszélgetés formájában..:DDD egy tea mellett..:PPP:DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 18:37:55

@capa05: jössz te még az én légifolyosómba, akkor majd kérheted a laufot..:DD:PP

capa05 2011.11.16. 18:40:23

@anica inkognitóban: bocs, hogy beleszólok, de felcsigáztál!!!!:)))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 18:41:15

@capa05: akkot ajánlok egy francia éttermet :PPPPP:DD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.16. 18:48:51

@fran7: Már előre látom, hogy a VV6 válogatását Péter vezeti, a háttérműsorokat pedig Eszter, Gergő és Vera vezetik!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 18:50:18

@Peter_Cs: ja, meg nyugdíjas korunkban itt kommenteljük a VV13556-ról szóló posztokat..:D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 18:53:27

@anica inkognitóban: jujhúúúúúúúú, akkor én még nem leszek nyugdíjas:D:D:D

Rendben, elmesélem, h mi történt velem, kacagni fogsz, remélem, bár nem volt vicces, de a párom 10 percig röhögött:)

capa05 2011.11.16. 18:55:37

@anica inkognitóban: ketten nem csigázhatnánk?:))))

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 18:58:43

@anica inkognitóban: te írtál már nekem?:O V most én jövök? V h is van ez most?:)

MagasMacska 2011.11.16. 18:59:06

@anica inkognitóban: És mit csinál az, aki már most nyugdíjas?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 18:59:11

@ladyandhenk: jó, mindenki tudja, hogy te akkor még nem leszel nyugdíjas, minden alkalommal megértettük. te akkor majd eltartasz bennünket.:P

Tüzitündér 2011.11.16. 19:00:39

@anica inkognitóban: miről álmodozol, milyen nyugdíjas kor? a korod meglesz, de díjad nem! :):)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:01:15

@capa05: írjál kikérőt..:P:DDDD
@ladyandhenk: nem tudom, Lady.. tele van a postaládám, nem tudom észbentartani....
@MagasMacska: bevesszük :)és egyébként öreg az országút, nem a nyugdíjasok, úgyhogy örökifjú barátaink és barátnőink velünk együtt kommentelgetnek akkor is :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:03:51

@Tüzitündér: még a kor sem biztos.. nálunk a nők genetikája sajna, nem olyan jó..:( de addig legalább élek :D;)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 19:05:32

@anica inkognitóban: persze, nagyon szívesen, mert TI megérdemlitek, hiszen ledolgoztátok az egész életeteket! Teljesen jogos az igény. Remélem, lesz miből eltartani titeket...:(

Na, megnéztem közben, te jössz, de ezt akkor is leírom:), mert vicces, így utólag:)

capa05 2011.11.16. 19:07:30

@anica inkognitóban: te nem téveszted a postaládát a hócipővel???:DDD

mocskosmacska 2011.11.16. 19:09:20

@Peter_Cs: Hát akkor annyit sem nézném, amennyit most nézem.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:09:48

@MagasMacska: simán...:DDDD
@capa05: most hogy mondod, lehet, hogy elírtam ;) :D
ja, ne ide írj kikérőt...:PP:DDD én is írjak neked? 22-es körbélyegzővel jó lesz??? de az lehet, hogy csapda...:PP:DDD

Tüzitündér 2011.11.16. 19:09:57

@capa05: te mekkora cápa vagy basszus! :):):):):):):)

mocskosmacska 2011.11.16. 19:11:00

Javítson ki valaki, ha rosszul emlékezek. Mintha vera lett volna, aki szekálta bta-t, hogy az féltékeny rá......akkor amit ő tesz, minek mondják.
Nekem már csak egy kérdésem van vele kapcsolatban: Ezek után lesz még férfi, akinek kell az a szájbavert kulcs?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 19:12:02

"Hát nem lehet máshova nézni, csak a seggére! Csak oda. Még Fecó is csak Csaba kerek seggét tudja nézni, nem is Tuja! Kinga meg konkrétan levegőt se vesz. Én se. Én a sokktól." :D:D
És én pppponnnttt ezt a részt nem láttam tegnap :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:14:41

@pushpang: csak felrakja tán az rtl a honlapra..:D ha már kenyér nincs, legalább cirkusz legyen..::DDDD

mocskosmacska 2011.11.16. 19:15:27

@Tüzitündér: Szerintem ő túl kulturált verához.
Az a nő az elején nagyon idegesített, de egyre inkább csak valami viszolygással kevert szánalmat tudok az irányába érezni.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 19:15:30

@mocskosmacska: "szájba vert kulcs"...kire gondolsz? Verára vagy Veronikára?

Tüzitündér 2011.11.16. 19:15:46

@capa05: postaláda- hócipő! :):) a cápa meg behelyettesíthető a 2272 kóddal! :):)

mocskosmacska 2011.11.16. 19:17:25

@pushpang: Vera kulcsára, amit gergő visszautasítása után egyenlőre a szegre akasztott, most meg péternek nyújtaná, de csak a hülye nem veszi észre, hogy péternek sem kell. Viszont péter is elég fasz, mert ezt közölhetné verával egyenesen.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 19:17:43

@anica inkognitóban: tudod, az a baj, hogy nem nagyon van időm v. lehetőségem visszanézegetni a régebbi dolgokat.. ha belekezdek biztos, hogy 2 perc után már félbe kell hagynom ezért v. azért..
Így inkább belőletek merítkezem... :))

Tüzitündér 2011.11.16. 19:19:21

@mocskosmacska: én egy kommentelő társra gondoltam itt! :):)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 19:19:26

@mocskosmacska: ja tényleg, hát én azt már el is felejtettem!
Hát igen, dolgok jelen állása szerint max. a mellye közé dughatja azt a kulcsot.

capa05 2011.11.16. 19:19:51

@Tüzitündér: Erről a kódról lehetne egy kicsit bővebben, tényleg nem igazán értem:/// sőt egyáltalán nem:((

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:21:04

@pushpang: azért ha valaki levadássza, belinkeljük neked :)
amúgy én sem látom általában, 2:1 arányban leszavaznak mindkét tévéről általában....de kibírom, én is inkább itt röhögök, vagy dühöngök :)

Cassia30 2011.11.16. 19:21:55

jó éjszakát mindenkinek, én azt hiszem elrakom magam holnapra

Tüzitündér 2011.11.16. 19:23:43

@capa05: @anica inkognitóban: kérjük meg anicát, hogy segítsen! Tuti vagyok azonnal tudni fogja!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:23:50

@Cassia30: / annyira szép ez a kutya az avatarodon...:)/
jó éjt!

Virágék 2011.11.16. 19:25:34

Azt mondja Dyuska a Nekedvalóban, hogy ő sosem szólta le Esztert a külseje miatt! :O

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:27:22

@Tüzitündér: csak kezdem megtanulni, hogy a csend többet mond néha..:DD
szerintem mi élőben is egy hullámhosszon lennénk :)

Akármi Áron 2011.11.16. 19:28:11

@nosce: nincs mit, máskor éberebb leszek, Talpig Jimmy sarkára lépek:)))

mocskosmacska 2011.11.16. 19:28:11

@Tüzitündér: Tudom, hogy Peter_Cs nagyon szokta dicsérni verát, de nem vagyok benne biztos, hogy az életben is ennyire csípné verát. Legalábbis a kommentjei alapján kulturált, nehezen tudom elképzelni, hogy egy kulturált ember elviseljen egy veraszerű képződményt.

Tüzitündér 2011.11.16. 19:28:24

@Virágék: nehezen tanul, könnyen felejt!

mocskosmacska 2011.11.16. 19:28:58

@pushpang: Majd az rtl készít egy Vera vőlegényt keres műsort.

Tüzitündér 2011.11.16. 19:29:38

@anica inkognitóban: :):) szerintem is! Szerinted most cápa megfelezteti, vagy telefonos segítséget kér? :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:30:59

@Tüzitündér: csitt! biztos gondolkodik.. dehát férfi, nekik ez nehezen megy...:DDDD
@mocskosmacska: az is biztos magas színvonalú lesz.:DDDD

Tüzitündér 2011.11.16. 19:32:43

@anica inkognitóban: dublőrök és kaszkadőrök előnyben jeligére! :):)

2011.11.16. 19:33:51

Itt románckodtok, prdig ma kihívás! Esélyt kéne latolgatni. Csak ne Sádit vigye.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:34:35

@Tüzitündér: elvárások: legyen energikus és kitartó :DDDD

2011.11.16. 19:35:07

@Tüzitündér: Neked mi van az avatarodon? Egy batyu a lángok előtt?

tozo 2011.11.16. 19:36:02

Mit jelent a BTA? Gondolom egy korábbi posztban volt...

Tüzitündér 2011.11.16. 19:36:44

@szerivan: egy kárcsú kis tündérke táncizik a tűz mellett című életképecske! kielégítő volt a válasz? :):)

MagasMacska 2011.11.16. 19:37:23

@szerivan: Hát nem tudom, tegnap éjjel Péter nagyon fűzte a fejét, de Fecóék olyan hangosan gajdoltak, hogy nem tudtam kivenni, mire. Csak Eszter csattant föl, hogy "azt, igen? Jó, hát majd akkor majd nem úgy lesz" vagy valami hasonlót...

MagasMacska 2011.11.16. 19:38:02

@tozo: Bénító Tekintetú Annamari (ez volt a beszavazón a jelzője).

Tüzitündér 2011.11.16. 19:38:49

@szerivan: nekem tetszik Szer Iván! :):)

2011.11.16. 19:38:53

@MagasMacska: Izgi lenne ha valamelyik főgonoszt vinné ki.

2011.11.16. 19:40:43

@Tüzitündér: Először azt hittem egy szarvasnak a koponyája. És max Ivánné lehetek.

Tüzitündér 2011.11.16. 19:43:25

@szerivan: először nem azt hitted, hogy egy batyu? Akkor legyen úgy, Ivánné, vagy úgy legyen! :):)

mocskosmacska 2011.11.16. 19:44:01

Én azt szeretném, ha attilát vagy pétert vinné, de erre nem sok reményt látok.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:44:33

@anica inkognitóban:

mocskosmacska 2011.11.16. 19:28:58
@pushpang: Majd az rtl készít egy Vera vőlegényt keres műsort.

Tüzitündér 2011.11.16. 19:44:47

@anica inkognitóban: Igen főnök! :):) (Nő) mielőtt megsértenélek! :):)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:46:25

@Tüzitündér: nem vezetői utasítás volt...:DDDDD
/ Hajni lemarja magáról a bőrt, ha meglátja, mit össze baromkodtunk itt...kitilt bennünket egy hónapra..:DDD/

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:47:08

@szerivan: az nemérdekes most...csak a vőlegénykereső műsort gondoltuk tovább.

Tüzitündér 2011.11.16. 19:48:42

@anica inkognitóban: A Hajni szerintem azon röhög, hogy a 2272 ekkora megoldatlan rejtély lehet! :):) Mert ő is tudja ám! :):)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 19:48:49

@Tüzitündér: tündér?! őszintén szólva, én is vmi batyunak néztem. .. vagy valami állatfej, nagy tokával.. nemtom.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:51:34

@Tüzitündér: szegény cápát úgy megkavartad, hogy szerintem már a létező összes különleges tudakozót végighívta...:D nem ismeri a csavaros női észjárást..:DDD

Tüzitündér 2011.11.16. 19:56:15

@anica inkognitóban: lehet, épp valami agyserkentőt eszik-iszik! :):)

Tüzitündér 2011.11.16. 19:58:02

@pushpang: áááá! nincs bennetek semmi kislányos, kisfiús képzelőerő? holnap kicserélem, valami egyértelműre!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 19:58:08

@Tüzitündér: na jó,ne macskázzuk ki,mert egy macskacápa is veszélyes..:)

illene most már a VV-ről is beszélnünk, mert rossz vége lesz.:DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 19:58:44

De jól elvagytok:D, jó olvasni:)

@anica inkognitóban: látom, kinevettél, jól van, megmondalak:) Tényleg tetszett?:D

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.16. 20:00:26

"Csaba cséphadarózik, ez a mozdulat a későbbiekben finomodni fog, tegnap este kommentben úgy jellemeztem, Siva augusztusban a disznóól mellett. Igen, a legyekre gondolok."

kellene most már lassan egy best of Baltás Tündér válogatás... ez itt fent is egy ötcsillagos ász..

Tüzitündér 2011.11.16. 20:00:44

@anica inkognitóban: miért? eddig nem a való világról beszéltünk?

Eszter ma kihívja a 7936-ot! :):)

capa05 2011.11.16. 20:04:05

@Tüzitündér: Első pillantásra tényleg fura az avatarod de jobban ránézve szerintem kivehető az alak.

capa05 2011.11.16. 20:05:28

Ja és mielőtt további örömöt szereznék a kódfejtéssel, segiséggel megoldódott.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 20:06:22

@Tüzitündér: látom..:P:D

gyerekek, azt mondjátok már meg, hogy ha valaki küld egy privit, azt itt miért jelenti be mindenki?????? :P:DDD
nekem nyitnom kellene rá egy külön blogot..:DDDDD

Tjuca 2011.11.16. 20:10:14

@anica inkognitóban: mert kereskedelmi tevékenykedek.
meg mert jelentkezett egy pszichológus, aki valószínűleg sokkot kapott. ha turambar olvas, csak jelzem, hogy említett pszichológus már a második.

hát ezért. :-P

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 20:11:29

@Tüzitündér: a Hajni most gondolkodik, de nagyon. :)

@oázis: :)) köszi. ha én gyűjtögetném a besztoffot, kissé nagyképűnek tűnne :)

Tjuca 2011.11.16. 20:12:33

az én tippjeim párbajra fecó és attila. előbbit érzem, utóbbit szeretném. :-D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 20:12:40

@Tüzitündér: már nem kell! Most, hogy már tudom, hogy mi az ott, naná, hogy egy táncoló tündér!!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 20:13:53

@Tjuca: de a megnyitott postafiókomban látom, ha valaki küldött egy levelet!! érted, mit kérdezek???? ez olyan,mintha valaki felhívna telefonon, hogy szóljon, hogy két perce írt neked egy sms-t..:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 20:14:36

@anica inkognitóban: én azért, mert ritkán nézem a mélt, és nem látom, ergo jól magamból indulok ki, h más sem látja:)

Tjuca 2011.11.16. 20:15:02

@anica inkognitóban: nyugtass meg, hogy ilyet nem csináltam, nem szoktam, de kinézem magamból. simán. :-D

Tjuca 2011.11.16. 20:15:35

@ladyandhenk: nekem csipog a levél, és huhog a skype. :-D

beacska 2011.11.16. 20:15:41

hallottam vmit a tegnapi "disznóölés" alatt...nagyon kíváncsi vagyok rá, azt jelenti-e, amit én értettem alatta....

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 20:16:10

@Tjuca: nyugi, én is szőke vagyok :D mentálisan..:D

beacska 2011.11.16. 20:18:12

@Tjuca: majd elmondom, ha úgy alakul a kihívás...ha nem, akkor mindegy is ;DDD

julcsi29 2011.11.16. 20:18:55

@anica inkognitóban: Anyámat például muszáj felhívni,hogy küldtem SMS-t,különben sose veszi észre :DDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 20:19:58

@Tjuca: hát na, nekem se hang, se semmi, nem is kell, el is felejtkezek róla:), ja, én is agyilag szőke vagyok:), és a skype is néma, nem kell, h pofázzon, de így el is felejtkezek mindenről:)

Tjuca 2011.11.16. 20:20:24

@julcsi29: én észreveszem, de nem olvasom el. pláne nem írok. :-P

beacska 2011.11.16. 20:20:28

@szerivan: és ha félre hallottam?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 20:20:34

@julcsi29: de akkor mi a ferde lóf@szért küldesz neki sms-t??????:DDDDDDDDDDDD

Mme Chauchat 2011.11.16. 20:21:14

Nem nagyon jártok terápiára

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 20:21:25

@julcsi29: akkor minek írsz sms-t?:) Nem egyszerűbb felhívni?:P:P:P

2011.11.16. 20:21:26

@Tjuca: Ember, te miről beszélsz???

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 20:21:46

@anica inkognitóban: várjál, várjál, tudom a választ: "csak" :P:DDDDDD

2011.11.16. 20:22:33

@beacska: Akkor majd leszídlak. Lcviléciléccvcciiiiiiiiiiiiiiiiiiiii

julcsi29 2011.11.16. 20:22:33

@anica inkognitóban: csak nagyon ritkán fordul elő,és azért,mert a képet jobb látni,mint elmesélni :)) :DDDDDDDD

Akármi Áron 2011.11.16. 20:22:35

@Talpig Jimmy: Mert, mi történt? Nem tán?............:)

Tjuca 2011.11.16. 20:22:56

@ladyandhenk: ha olvasol sms-t, akkor google calendar. bármire emlékeztet ingyen!!! sms-t vagy e-mailt is kérhetsz. ez kb. olyan jó, mint a hűtő. a hűtőt használom, de ugye eljövök, és elfelejtem. ez meg küldi a kis üzeneteit fáradhatatlanul, valami már csak eljut a tudatomig. :-D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 20:22:59

@julcsi29: én szebben fogalmaztam meg azért, de a lényeg ugyanaz:)

Szia! Írok is mindjárt,mert látom, h írtál:)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 20:23:10

@Mme Chauchat: demég a gyógyszereket sem szedjük, mert nem az a drága aranyos Ross doktor írja fel...:DDDD

Hurri Kán 2011.11.16. 20:24:02

Jóestét, f@szom@tbazmeg. :DDD

csillámpóni 2011.11.16. 20:24:25

Nem "nappal húgom, éjjel dugom"? Persze ahogy nekik jól esik. Úgy értem törvényi kereteken belül.

Mme Chauchat 2011.11.16. 20:24:32

@anica inkognitóban: a bukkális tablettái valóban páratlanok voltak

Tjuca 2011.11.16. 20:24:33

Bea!

balógatod itt a cuclit, aztán elrohansz, hát milyen dolog ez? :-D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 20:24:39

@Tjuca: mégis h küldi az üzenetet?:O Hova, mi módon?:)

2011.11.16. 20:25:08

@gyvy: Te gggyökkééééééééér!

beacska 2011.11.16. 20:26:22

@Tjuca: :))) úgy hallottam, Péter Eszterrel megbeszélte, milyen indokkal hívja ki Shadit ;D
de lehet, hogy tévedtem, és az időjárásról beszélgettek ;DDD

Tüzitündér 2011.11.16. 20:27:17

@anica inkognitóban: de nem mindenkinek van megnyitva a postafiókja Te!! :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 20:27:30

@Mme Chauchat: de ugye, nem túlfűtöttségre ajánlod a szopogatósat??:DDDD

2011.11.16. 20:28:14

@beacska: Akkor afz lesz a világ legunalmasabb párbaja. Tuja versus Filodendron

Tjuca 2011.11.16. 20:28:20

@ladyandhenk: hát nyilván a megadott elérhetőségeidre. van egy naptár, bejelölöd, hogy mit akarsz, beírod, hogy mikor figyelmeztessen, és hogyan, és ő nem felejt.

tudod, google is your friend! mikor harmadszor csipog fél órán belül, hogy prosztata vizsgálat, akkor nem érzed annyira barátnak, de, hát na.

Tüzitündér 2011.11.16. 20:28:32

@Tjuca: jujj olyat én is szeretnék! De nagyon! nem-e lehetne-e?

Tjuca 2011.11.16. 20:30:00

@beacska: na akkor már csak 9 ember marad. ugyanis shadit nem viheti ki, ha megnevezte. :-P

beacska 2011.11.16. 20:31:28

@Tjuca: nem nevezte meg, ezért mondtam, hogy akár az időjárásról is folyhatott a szó ;D

haruka 2011.11.16. 20:31:47

Estét mindenkinek!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 20:33:20

@anica inkognitóban: Jó ez az sms-es példa. :D
Amúgy nem akarok belekotyogni, de ez a szólok, hogy levél ment, ez azért nyert itt szokásjogot, mert sokan, mint pl. én is, csak azért regelt egy mélcímet, hogy itt tudjon profilt nyitni.
Namármost, azt a postafiókot sokan egyáltalán nem is használják (én se), oda csak a kommentértesítések mennek, meg ha valaki a profiloldalról akarna levelet írni.
De ha már egyszer le van tisztázva, hogy kinek hová érdemes írni, tényleg tök fölösleges itt üzengetni.... ami legalább olyan idegesítő, mint a 30 hsz-en keresztül történő egymásnak köszöngetés. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 20:33:29

@Mme Chauchat: szerintem ne fokozzuk..DDDD
@Tüzitündér: számomra ez érthetetlen..:D

Mme Chauchat 2011.11.16. 20:33:36

@Tüzitündér: igen, és itt vagyok, hogy ellenőrzött körülmények között folyjék

Tjuca 2011.11.16. 20:33:45

@Tüzitündér: a férjem felelős az effektekért, megkérdem, jó? de biztos van itt okos, aki tudja. :-P

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 20:34:00

@Tjuca: na, ma is tanultam vmit:), én nem hagyatkozom ennyire a netre, inkább néha ránézek, de köszönöm a jó tanácsot:)

@gyvy: neked is szervusz:)

Tüzitündér 2011.11.16. 20:35:09

No, én megyek, mert elég ferde szemekkel méregetnek most engemet. Jóéjt mindenkinek!

Tüzitündér 2011.11.16. 20:35:54

@Tjuca: oké köszi! Szép estét! :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 20:37:35

@Tüzitündér: túl hangosan röhögtél??:DDD vigyimagi! :))
@pushpang: na, így már értem...

Tüzitündér 2011.11.16. 20:39:29

@anica inkognitóban: Talált! De fel szoktam olvasni a posztokat neki és röhög ám rajta. Csak most szar a kedve!

Neked is szép estét! :):)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.16. 20:43:20

Na, én is megyek, mert azóta fáj a fejem, h kutyát üldöztem, jó éjt Mindenkinek!

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 20:49:37

@Mme Chauchat: megdöglesztetted a kommentelést? :DD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 20:51:19

@ladyandhenk: jó éjt...:)
@Mme Chauchat: előbb-utóbb skizó lennél, úgyhogy inkább jövök..:P:DD
@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: csak várunk... a zöfire..

Mme Chauchat 2011.11.16. 20:52:15

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: igyekszik az ember. Ilyesmit szakemberre kell bízni

MagasMacska 2011.11.16. 20:53:02

Mindenki ment öfit nézni. Kihívás az kihívás...

Mme Chauchat 2011.11.16. 20:53:06

@anica inkognitóban: maximum kettős személyiségű. Többszörös intelligenciám úgysem lehet

Hurri Kán 2011.11.16. 20:55:01

Én az esti mesét várom. Magyar erotikus gyurmafilmet ír a tv-műsor.

B.Andita 2011.11.16. 20:56:03

Sziasztok mindenkinek! Pár napot kihagytam és már hiányoztatok!
Hajny, Te is! :-)- még csak olvasni sem volt időm.

Mme Chauchat 2011.11.16. 20:57:26

@B.Andita: remélem VVV-t nem mulasztottál el egyet sem

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 20:58:38

@B.Andita: szia, a bébetűsök úgy látszik, sztrájkolnak, Barb sincs napok óta! :)

@Mme Chauchat: :) vagy a baltára.

B.Andita 2011.11.16. 20:58:57

@Mme Chauchat: Mindent kihagytam, mindent. Szégyellem cseppet. De mostanra értem magam utol.

B.Andita 2011.11.16. 21:07:31

@Mme Chauchat: Nemtom jót tenne-e a kis lelkivilágomnak.

B.Andita 2011.11.16. 21:07:59

De jó...Balázs van.

sogeking 2011.11.16. 21:09:08

Balázs lefagyott nálam:)

B.Andita 2011.11.16. 21:09:14

Egek...miről maradtam le? Péter és Veronka? Vagy mi????????????????

nathalie 2011.11.16. 21:09:50

veronika felső ajka egyértelműen apad.

viszton rosszul vagyok.

B.Andita 2011.11.16. 21:11:39

@nathalie: Még az is lehet, hogy nincs benne semmi idegen anyag, csak jól pofánb@szatja magát ébredéskor.

padlizsán 5 2011.11.16. 21:12:10

Sziasztok!
ezek mikroportban alszanak?
amúgy fujjjjjjj péter :)

nathalie 2011.11.16. 21:13:01

sehere döbbent arca!!! :D:D

Mme Chauchat 2011.11.16. 21:13:39

@nathalie: a nézők megszavaztanak 10% túltöltést egy jutalom alkalmával

capa05 2011.11.16. 21:13:50

Istenem a frigidnek magyaráz a lotyó :::

sogeking 2011.11.16. 21:14:52

mindenesetre Veronika nagyon szemléletesen tud magyarázni:)

padlizsán 5 2011.11.16. 21:15:04

anyám... Veron: ezentúl ne bújjak hozzá...?

mi vaaan?

seri aranyos :)"nem rázott ki a hideg?!"

dr. gernika 2011.11.16. 21:15:07

Veronika annyira hülye, istenem. :S Serinek igaza van abban, hogy rosszul jár, ha engedi.

fran7 2011.11.16. 21:15:12

Nem mondjátok, hogy Sehinek van a legtöbb esze a lányok közül? Mi lesz még itt?

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 21:16:34

én ettől a tánctól behalok. :D

nathalie 2011.11.16. 21:16:39

am arca félelmetes ahogy csabira néz :D:D

genevieve 2011.11.16. 21:17:28

miért egy ilyen hülye táncot kellett nekik adni?

miért nem táncolhatnak pl. keringőt, az ment volna mind a kettőjüknek...

julcsi29 2011.11.16. 21:17:35

Hajni,remélem nem baj,de én imádom ezt a számot,és pont azért,mert szép emlékeket idéz a focival kapcsolatban! :)))

krumplicukor 2011.11.16. 21:17:39

@nathalie: Úgy csinál, mint aki ténylegesen soha nem csinált semmi ilyesmit. Paff vagyok ettől a csajtól :)

Persze, abban igaza van, h Veronika jobban tenné, ha leállna erről a projektről, amin már egy-két hete igen lelkesen dolgozik.

sogeking 2011.11.16. 21:17:54

Fecó olyan arcokat vág, leesem a székről

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 21:18:01

@nathalie: inkább az félelmetes, ahogy lépked :DD

nathalie 2011.11.16. 21:18:11

istenem! fecó táncán is besírok :D:D

B.Andita 2011.11.16. 21:18:14

Óóóó, már, mért nem mondtátok, hogy ilyen vicces a héten a program. Most bánom csak, hogy nem néztem, olvastam napokig.

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 21:18:39

@julcsi29: hüjje spanyoldrukket, beeee! :D

genevieve 2011.11.16. 21:20:33

jó, hogy azt kéri kingucitól, hogy ez most jó, mikor konkrétan hányingere van:-)

nathalie 2011.11.16. 21:20:41

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
nem térek magamhoz :D:D óriási ez a feladat :D:D
most meg kinga arcán az undor. készen vagyok. Attila baltával faragott feje :D:Dkész.

julcsi29 2011.11.16. 21:20:47

Szegény Kinga!Bár nem kedvelem túlzottan,de tényleg szar lehet ilyen közel egy olyan férfihez,aki számára ennyire taszító.Ugyanez Csabára is igaz lehet AM miatt.

B.Andita 2011.11.16. 21:21:32

Én azt hittem, hogy Kingunak van valami mozgáskultúrája. Erre meg nem.

genevieve 2011.11.16. 21:22:15

vera, legalább jól mozog:-)

julcsi29 2011.11.16. 21:22:18

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Neeeem!!!Kikérem magamnak!!! :)))Úúútálom őket azért...amiért 2X-is! :(
De a dal azért még tetszik,mert nem a kedvencem nyert.

nathalie 2011.11.16. 21:22:36

miért beszél úgy az iringó mint egy katonai kiképző tiszt??? :D

capa05 2011.11.16. 21:23:24

Hú Peti szenvedélye félelmetes!!!:DDDDDDD

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 21:23:50

Péter úgy nézi Verát tánc közben, ahogy én szoktam a legyet légycsapóval a kezemben azt várva, mikor száll le valahova.... és akkor VÉGZEK VELE!

nathalie 2011.11.16. 21:24:11

péter, hogy örül :D:D hát péter itt kikészíti a nőket, a kis törpetorpedó casanova :D

capa05 2011.11.16. 21:25:09

@nathalie: mert máshogy nem értették meg!:)

nathalie 2011.11.16. 21:25:55

Ha csabi és am nyer, akkor csabinak be kell mutatni am.t a családjának?? :D

julcsi29 2011.11.16. 21:26:11

Mára egy lila művirág(vagy mi a ló@sz) jutott Iringónak.

julcsi29 2011.11.16. 21:28:03

@nathalie: Minek,hiszen már ismerik.Gyakorlatilag minden porcikáját. :)

capa05 2011.11.16. 21:29:01

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Ezt a Volt egyszer egy vadnyugat elejéről másolta.Jó hogy nem volt pisztolya..

Hurri Kán 2011.11.16. 21:29:23

@nathalie:
Igen, de ezt még nem tudja. :DDD

Dragonair 2011.11.16. 21:32:55

sziasztok!

Mai szar csak két nővel csalta meg Veroniktá ez a balfácán.. -_-szerintetek kit választ a arndira:O
:newsee.hu/tartalom/k%C3%A9t-n%C5%91vel-megcsalta-veronik%C3%A1t-cristofel

lac64 2011.11.16. 21:33:06

Sziasztok!

A szavazás megint vicc. A legösszeillőbb páros versenyben a Kinga-Attila páros vezet, második az AM-Csaba pár :DDD

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.11.16. 21:34:42

Péter olyan üres tekintettel ment a fürdőbe, mint én reggelenként slozira :)

nathalie 2011.11.16. 21:35:17

miért szárítja a zsíros haját???

julcsi29 2011.11.16. 21:35:51

@lac64:
Miért? :)Szerinted ez nem így van? :)))))

nathalie 2011.11.16. 21:38:50

van ennek az egész péter-vera-veronika dolognak egy olyan utóérzése, amikor a kapuzárási pánik közepén apuci belezúg valami iszonyat buta szép kislányba, anyu meg otthon még jobban elbassza a házasságát, amikor úgy viselkedik mint egy örült sárkány. És persze jó megalázóan beszél apuval. Mi most egy teljesen normális élethelyzetet látunk :D

nathalie 2011.11.16. 21:40:43

mi a szart simogat???? :D
jézus,ez a "mééééééér?????" :D:D:D:D

sogeking 2011.11.16. 21:40:44

Veronika kifakult? valahogy fura ezzel a rózsaszín rúzzsal

genevieve 2011.11.16. 21:40:53

na veronika már nem a tragikusan özvegységre jutott nő.......

méééééért?:DDDD
behalok:-DDD

dr. gernika 2011.11.16. 21:41:33

Nem értem, az RTL miért stresszeli Veront ezzel. Hagyják már békén, Kiszop kiesett, minek kell mindig visszatolni, infókkal ellátni?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 21:41:37

ennek a Krisztofel-nagyjelenetnek a teátrális befejezésétől majdnem megfejeltem az asztalszélét! :S ez a hűbazdmeg kategória volt nálam...:D

capa05 2011.11.16. 21:42:09

@nathalie: a Madáchba akar fellépni!!!

genevieve 2011.11.16. 21:42:52

mondtam én, hogy sehi napról, napra fejlődik:-)))

peti meg vágja maga alatt a fát:-DD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 21:43:19

miccccsoda egy rohadt görény ez a Peti. :O

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 21:43:23

@anica inkognitóban: én meg is fejeltem. :D és a kispárnát, amin veron van és simizte, végül földhöz bassza.... istenem, hangosan röhögök.

fran7 2011.11.16. 21:44:19

Ha kapnék egy ilyen üzenet a monitort csak a sóherságom miatt nem törném össze azonnal.

MagasMacska 2011.11.16. 21:44:24

Veronika hányszor szárít naponta hajat??

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 21:44:28

@sogeking: megy össze a szája.
Megjegyzem, sokkal jobban néz így ki.

genevieve 2011.11.16. 21:44:55

mondjuk ahhoz képest, hogy eszti lett a kiválasztott, szinte semmit nem látunk belőle.....

padlizsán 5 2011.11.16. 21:45:03

peti egy geciláda... ez a duma...pfejjj :)

krisztofel meg nem kubai, hanem brazil !!!
egy operettprimadonna és egy szappangyáros gyermeke :)

nathalie 2011.11.16. 21:45:24

lassan peti szánalmasabb lesz mint atesz. Ez három hete még egy megugorhatatlan dolog volt, de úgy néz ki nincs olyan magasan a léc :D

na, fecó mérges kingucira, mert ő eszterre rakta, kinguci meg nem :D remek. alakulnak a dolgok.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 21:45:41

@anica inkognitóban: ha ezt Fecó látta volna... soha nem nézne többé brazil szappanoperát.. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 21:46:20

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: én mé'r nem találok egy férfit nagy F-fel, aki földhözveri értem a kispárnát videóüziben????:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD rájöttem, ez hiányzik az életemből...:DDDDD

sogeking 2011.11.16. 21:46:50

@pushpang: akkor lehet, hogy csak meg kell szoknom, mindenesetre nekem a nagyon barna bőréhez nem megy ez a babarószaszín :)

B.Andita 2011.11.16. 21:46:59

Most már csak azt nem értem, hogy miért Veronka mehet ki? Nyeremény? Vagy netes szavazás volt?

MagasMacska 2011.11.16. 21:48:17

@B.Andita: Netes szavazás volt. Három százalékkal verte Csabát.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.16. 21:48:18

@gernika: @fran7: Veronika egy katasztrófa, ellenben Seherezádé jön fel nálam, korrekt csaj!

@nathalie: Férfi létemre Verának adok igazat!

katorna 2011.11.16. 21:48:30

Na! Hát Sehi a legokosabb mind közt!
Veronika meg még annál is ostobább mint gondoltam. Péter meg már szánalmas!

MagasMacska 2011.11.16. 21:49:03

@Peter_Cs: Nálam is. Vagy lehet, hogy ő helyben van, csak a többiek sűllyednek szép komótosan?

Tjuca 2011.11.16. 21:49:12

@anica inkognitóban: átküldjem a pszicho elérhetőségeit? :-D

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.11.16. 21:49:21

@gernika:

Ne háborogjá' me' ráprintellek a párnára, oszt földhözcsaplak! :D

krumplicukor 2011.11.16. 21:50:35

@nathalie: P. némiképp joggal tart attól, h Krisz mit fog sugdosni Veronika fülébe őróla ;) :) Ez a kimenetel tehát mindenféleképpen megakadályozandó :)

Tjuca 2011.11.16. 21:50:40

@nathalie: dettó, ugyanezt gondolom. ezt kellene levetíteni a jegyesoktatáson! :-DDD bár ez nem hittantábor

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.16. 21:50:40

@genevieve: @gernika: Ettől remélem, kinyílik a nézők szeme és sikeresen lenullázza magát Veronika!

MagasMacska 2011.11.16. 21:50:57

Balázs ma nem sziporkázik. Így sokkal elviselhetőbb.

Hurri Kán 2011.11.16. 21:51:37

@anica inkognitóban:
Ha kell, élőben is földhözverem. Meg is taposom. Ha kéred, meg is köpködöm. Na? :DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 21:51:49

@pushpang: jaj, de jó, hogy nem látta! :DDD
@Tjuca: már késő...átRágtam az ereimet.... utolsószavaimmal azt üzenem Kiszopfelnek, hogy...............................................
@A Jó Meglepően Izmos Hercege: Mi van Sittes? :PPP:DDDD

nathalie 2011.11.16. 21:52:41

@krumplicukor:
persze, hogy attól szarik. pétert nem hiszem, hogy zavarná, ha veronikát lekúrná kint a randin a kubai, ha utána még ő is le tudja bent a villában :D De ha a kubai kibaszásból suttog, akkor neki annyi :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 21:52:50

@gyvy: a tiéd a második legjobb ajánlat..:P:DDD

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.16. 21:53:22

@genevieve: @pushpang: @padlizsán 5: @nathalie: Péter egyszerre undorítóan sunyi és szánalmas! Seherezádé ellenben az egyik legegyenesebb játékos.

nathalie 2011.11.16. 21:53:31

@Tjuca:
óriási ötlet! :D párterápián is lehetne alkalmazni :D:D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.16. 21:55:13

@MagasMacska: Tropára ment Veronika haja, úgy látom! Kérhetne hajápolási tanácsokat Esztertől és Verától, az övék MMKK jó!

nathalie 2011.11.16. 21:56:45

péter és kinga soha nem kommunikálnak. miért? most is fecó célzott rá, hogy ha attila péterrel van, akkor kinga tuti nem lesz velük.

Hurri Kán 2011.11.16. 21:57:29

@anica inkognitóban:
Melyik az első legjobb? Ennél nem lehet jobb :D :D :D

julcsi29 2011.11.16. 21:58:27

Ez most a kedvenc zeném!!!!Imádom!

lac64 2011.11.16. 21:58:58

Kinga mit mondott, amit még ebben a műsorban is ki kellett fütyölni?

nathalie 2011.11.16. 21:59:15

fecónak bevéstemaz első pirosat. egyébként meg sztem ez a fecó valódi arca, ahogy a körmét pöckölgetve közli, hogy úgy be volt fosva a gatyájába. persze után gyorsan felemelte a hangját brazilosan...

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 21:59:46

@gyvy: az összes többi holtversenyben..:P:DDDDDD
( apám örök poénját nyúltam le..:DDDDD )

genevieve 2011.11.16. 22:00:54

feco nem vita meg atit????

nathalie 2011.11.16. 22:01:03

csabától most megtudtam, hogy a tökéletes férfi frizura titka a hajlakk! :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 22:01:53

@lac64: biztos azt, hogy relativitáselmélet.....

padlizsán 5 2011.11.16. 22:02:58

@genevieve: ezt most hogy érted? :) (fültővakarás)

nathalie 2011.11.16. 22:03:07

belet nem kellett mosni?? pfff...
komplett disznóvágás szett mi? :D:D

Hurri Kán 2011.11.16. 22:03:11

@nathalie:
És ezt neki ki mesélte el? :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 22:03:34

@nathalie:
helyesbítenék: a tökéletes férfi titka a hajlakk. :D

MagasMacska 2011.11.16. 22:04:02

Ezek kizárólag a nyitott hűtőajtóra támaszkodva tudnak hosszasan beszélgetni?

capa05 2011.11.16. 22:04:56

@MagasMacska: ez már nekem is feltűnt!:)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 22:05:01

@genevieve: mert akart végre egy nyugodt, balhé mentes estét. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 22:05:45

@capa05: akkor már tuti..:P:DD neked jó szemed van.:DD:PP

nathalie 2011.11.16. 22:05:50

ez a páros minden idők legundorítóbb vv párosa. igen, beleszámoltam kismocskot és ritát is :D:D:D

genevieve 2011.11.16. 22:06:05

ez a veron egy hp???
ezek után még együtt alszik péterrel????????

MagasMacska 2011.11.16. 22:06:51

De azért csak visszafekszik Péter mellé. Ez a csaj tényleg szellemileg visszamaradott.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 22:07:09

normális ez a Veronika?? Péterrel a Dmatracon, kettesben?? Majd jól megerőszakolja a püffedt testivel, oszt nézhet.

sogeking 2011.11.16. 22:07:59

@nathalie: Ritával nem volt semmi probléma :)

nathalie 2011.11.16. 22:08:22

@pushpang:
ja, reggel egy kis szájkontúrozásra ébred, aztán nézegelődhet :D:D:D

genevieve 2011.11.16. 22:08:25

Eszter, én kérek elnézést .........!

julcsi29 2011.11.16. 22:08:45

Veron biztos azért alszik megint Petivel,hogy reggel tudjon panaszkodni.

dr. gernika 2011.11.16. 22:08:55

@genevieve: Ugye ez csak egy költői kérdés volt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 22:09:14

@nathalie: :D:D jaj tényleg, olyan is volt..

Veron most alapozta meg magáról azt a hülyepicsa képet, amit Péter megfestett neki....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 22:09:59

Zsöni, jó lesz ha vigyázol, Veronika nem kispályás! :D

MagasMacska 2011.11.16. 22:10:14

Csabát???? Ez a Veronika tényleg hülye!!!

genevieve 2011.11.16. 22:10:15

hajjaj, szegény csabi:-D

nathalie 2011.11.16. 22:10:39

csabi egy romantikus randevún :D már most röhögök :D:D

capa05 2011.11.16. 22:10:55

Hát a végszó ... az már siralmas:'

penelope garcia 2011.11.16. 22:11:00

Attila annyira ótvar, tapló, gyökér, hogy már most látom, tuti vele fogják megnyeretni.
Remélem, hogy mielőtt ez bekövetkezne, valamelyik lakótársa véletlenül ráejt egy zongorát.

sogeking 2011.11.16. 22:11:04

:D:D Csabit kezdem sajnálni

Veronika miért csodálkozik, ha Péter közeledik, amikor állandóan ölelgeti..

genevieve 2011.11.16. 22:11:43

@gernika: nem, totálisan ledöbbentem!

@nathalie: csak jelzem a héten az összefoglalók fele csabiról szólt:-D

MagasMacska 2011.11.16. 22:11:50

Mondjuk, Csaba veszélytelen Veronikára, talán jó választás.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 22:12:21

@MagasMacska: szerintem jól választott. Így nem kell se Kiszoppal se Péterrel lelkiznie, viszont nem kell attól félnie, hogy rámászik. :D

nosce 2011.11.16. 22:12:28

veronika most vesztette el az egyetlen eslyét a villagyőzelemre, ennyire egy ostoba csajt...mert ha Péter megcsinálja bent akkor nem csinál hülyét maghából ? pffff...

MagasMacska 2011.11.16. 22:12:56

@genevieve: Lassan tényleg felfordul a villa, de nem Csaba által, csak Csaba miatt.

sogeking 2011.11.16. 22:13:41

@pushpang: na ez nem értem, ha nem akarja, hogy rámásszon, miért fekszik az ágyába?

nosce 2011.11.16. 22:13:58

@sogeking:
"Veronika miért csodálkozik, ha Péter közeledik, amikor állandóan ölelgeti.."

mert annyi esze van mint egy majomnak :)

MagasMacska 2011.11.16. 22:14:27

@pushpang: Igen, én is erre gondoltam a "veszélytelen" jelzővel.

penelope garcia 2011.11.16. 22:14:45

@Peter_Cs:

Hát ja. A papucsállatka sem tudja megjátszani magát...

nathalie 2011.11.16. 22:15:34

@genevieve:
igen, néha betáncolt a képbe. talán jövő héten beszélni is fog :D:D:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 22:15:41

@sogeking: mert a zárdában is így aludtak, többen egymás mellett és azt hiszi, ez így oké:D ő szegény nem tehet róla..:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 22:16:11

@genevieve: szerintem azért, mert kicsit feltűnő volt az, hgy mindkét műsorvezető szívből és jóízűen ekézi minden öf-ban.... :D
Így most vért izzadva próbálják reflektorfénybe hozni egy kicsit. :D

nathalie 2011.11.16. 22:16:31

@nosce:
és olyan kis ragaszkodó is mint egy majom. kb úgy is csimpaszkodik petire :D

nosce 2011.11.16. 22:18:16

@nathalie:
igen, belekapaszkodott Peti szőrébe is :)

capa05 2011.11.16. 22:18:17

Csak tudnám hogy azt a busifát mi a fasznak vitték be, még csak egyszer gubbasztott rajta!

sogeking 2011.11.16. 22:18:47

Kinga és Seri Britney Spearnek öltözött:)
Eszter meg Veronikának :D:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 22:19:07

uramisten, Eszter úgy néz ki, mint Csisztu Zsuzsa! :O

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 22:20:21

@pushpang: "Jó a hajad Csaba... mintha motorral jöttél volna" by Balázs :D:D

nathalie 2011.11.16. 22:20:30

@capa05:
peti lett az új busifa :D:D

sogeking 2011.11.16. 22:20:36

@capa05: Péter azon fogja a magáévá tenni :)

@anica inkognitóban: és simogatták egymást??

Balázs rámozdult Csabára:D

genevieve 2011.11.16. 22:21:00

eszti meg egyre jobban néz ki:-)

nosce 2011.11.16. 22:21:50

@capa05:
"Csak tudnám hogy azt a busifát mi a fasznak vitték be, még csak egyszer gubbasztott rajta!"

szerintem hamarosan majd ülhet rajta, mert a követkiező körökben párbajozni fog...

capa05 2011.11.16. 22:21:53

@pushpang: Nem igazán szeretem Zsuzsit, de ezt egy kis túlzásnak érzem..DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 22:22:09

@sogeking: nem tudom, nem vettek fel a zárdába ..:DDDDD mondjuk, nem értem, hogy miért..:DDD

genevieve 2011.11.16. 22:22:31

@MagasMacska: lényeg, hogy csaba benne van:-D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 22:23:04

@capa05: hát, ha még Csisztut is szeretnéd, tényleg komolyan elgondolkodnék az ízléseden..:P:DD

capa05 2011.11.16. 22:24:12

@anica inkognitóban: hát láttam már róla művészfilmet ott nem volt rossz!:DDDDD

dejoci 2011.11.16. 22:24:55

Mire képes egy kis vakolat!Nekem tetszik Annamari, ciki?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.16. 22:26:17

@nathalie: mint egy ütős spanyol film részlete szerdán éjjel a Duna TV-n. :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 22:26:28

@capa05: az lehet, hogy csinos, de olyan erőszakos az arca és a hangja is... meg olyan mint valami félvér ...
@dejoci: miért lenne ciki? sminkkel egészen oké..

sogeking 2011.11.16. 22:27:14

@dejoci: most Esztert mutatják, nem AM-et:)

nathalie 2011.11.16. 22:27:33

@pushpang:
örült nők ketrece... :D:D:D:D

Turambar 2011.11.16. 22:27:43

@genevieve: Ma D-matracoznék egyet vele. :D

capa05 2011.11.16. 22:28:15

@anica inkognitóban: Igen , igazad van!!! :PPPPPPPPPP

nathalie 2011.11.16. 22:28:43

akkor shadira rakja, ugye?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 22:29:11

@capa05: ja, bocsi, nem tudtam, hogy erre buksz :PP:DDD

capa05 2011.11.16. 22:29:27

@Turambar: ez jó ha jól értem!!:DDDDDDDD

nathalie 2011.11.16. 22:30:50

kinga de szarul néz ki :D

Turambar 2011.11.16. 22:31:17

@capa05: Hát sokféleképpen nem lehet érteni. :D

B.Andita 2011.11.16. 22:31:36

@nathalie: Fú nagyon. Eddig sem volt matyóhimzést, de most....

capa05 2011.11.16. 22:32:01

@anica inkognitóban: Mire?:/// De szívd a vérem nyugodtan , délután óta, Tüzivel együtt !!!:PPPPP

nathalie 2011.11.16. 22:32:12

én égek csaba helyett.

nathalie 2011.11.16. 22:33:24

@B.Andita:
vannak azok a gyerekszépségversenyek, ha ugyanúgy néz ki mint az ott kifestett gyerekek,csak kb ötven évvel idősebb kiadásban :D

sogeking 2011.11.16. 22:34:13

@nathalie: na de mi van Attilával, mindig csak a Csaba... talán már az Attila posztered is Csabára cserélted :)

nathalie 2011.11.16. 22:34:25

kinga, most látja először a mellbecsókolást?? azért attila egész jól érezte magát, amikor korbácsolták. ettől kinga remélem eszét veszti :D:D

nathalie 2011.11.16. 22:35:36

eszter ezerszer jobban néz ki jelenleg mint kinga és sehere együtt :D:D

genevieve 2011.11.16. 22:36:41

fuuu, tényleg kinga néz ki a legszarabbul:-D

nathalie 2011.11.16. 22:37:18

@sogeking:
ja, lecseréltem. nagyobbra :D:D

csaba most végig azon töri a kis buksiját, hogy hogyan tudna csak egyszeris visszaszólni balázsnak? vagy sír, azért nem emeli fel a fejét?? :D:D
(megint csaba)

foxglove (törölt) 2011.11.16. 22:37:49

bocs a rajongóktól, de essen már ki végre ez a nő.

B.Andita 2011.11.16. 22:37:54

Annyira szeretném, ha Kingut kivinné és kint is hagyná. Számomra elviselhetetlen ez a teremtmény. Szándékosan nem hivtam nőnek.

nosce 2011.11.16. 22:39:11

@nathalie:
"kinga, most látja először a mellbecsókolást?? "
Kinga most nem lát semmit, annyira be van fosva :)

dejoci 2011.11.16. 22:39:39

@sogeking: Értem én, nem kevertem össze, Eszti is jól néz ki, de nekem a szívem csücsökjébe az a szerencsétlen van.

nathalie 2011.11.16. 22:39:43

@B.Andita:
mintha csak én írtam volna :D

capa05 2011.11.16. 22:40:00

@sogeking: megfodította és most Csaba néz kifelé!:DDD

nathalie 2011.11.16. 22:40:39

@nosce:
remélem nem csak átvitt értelemben:D
egyébként nem fogja kivinni :(

nosce 2011.11.16. 22:41:15

Eszter ha igaz h érzelmi alapon választ, akkor Veronika vagy Kinga lesz :)

capa05 2011.11.16. 22:42:36

Gergőt viszi együtt alszanak és még egy petting sem volt! Női sérődés indul!:DDDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 22:43:56

@nosce: Kinga arcát megnézném..:DDDD
@dejoci: ezt nagyon szépen mondtad:)

MagasMacska 2011.11.16. 22:46:20

@nosce: Shadival is volt konflikutsa, ő is belefér az "érzelmi" döntésbe. (Egyébként nem szeretném, ha őt vinné.)

sogeking 2011.11.16. 22:46:34

@nosce: viszont ha azt akarja, hogy jó napom legyen, akkor Pétert viszi :)

capa05 2011.11.16. 22:46:36

@Tjuca: még nem de megírom!

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 22:46:57

@Tjuca: még nem, de az én körmömön már nincs zselé..:D

MagasMacska 2011.11.16. 22:48:19

Vigye Veronikát! Akkor Csabinak nem kell randiznia.

Tjuca 2011.11.16. 22:48:51

táncosra már nem lehet szavazni, ki az első három?

genevieve 2011.11.16. 22:49:32

ennyire be vannak szarva, hogy most mindenki visszakozik?:-DD

MagasMacska 2011.11.16. 22:49:46

@Tjuca: Miért ne? Szombaton végső tánc, vasárnap párbaj.

Tjuca 2011.11.16. 22:51:15

@MagasMacska: az rtl honlapján nem lehet már szavazni. mire odaértem lezárták. persze lehet ez független volt az elődöntőtől?

B.Andita 2011.11.16. 22:53:41

Kinga nem elég, hogy rút, hisztis, de még hülye is,mint a segg. Kivele a villából.

foxglove (törölt) 2011.11.16. 22:54:59

mennyire unalmas ez az eszter, te jó ég.

vallatas 2011.11.16. 22:55:22

Remélem Gergőt viszi vagy Kingát!
Kinga nagyon megérdemelné és most is csúnya :))
egy alfa meg gyáva módon mindig rá teszi a jelét, mondva csinált indokkal... miközben egy ágyban alszanak nonszensz!

Eszter nagyon jól néz ki most!
Kinga meg ááááá boszorkány!!!

genevieve 2011.11.16. 22:55:53

jesszus vera és kinga milyen fejet vág......

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.16. 22:56:10

fú, gyerekek, Vera és Kinga arcán az a rosszindulat...

sogeking 2011.11.16. 22:56:20

AM készül valamire.. :)

nathalie 2011.11.16. 22:56:56

@vallatas:
ez a gergő engem nagyon idegesít. ebben igaza van eszternek: arrogáns. én még hozzátenném a nagyarcú parasztot :D

B.Andita 2011.11.16. 22:58:11

Remélem Eszter ma büntetni fog.

vallatas 2011.11.16. 22:58:51

@nathalie:
úgy fosnak az alfától, csak nem tudom miért...
amikor így nézz mint most Eszterra az már zavar engem :)
Remélem nem shadi hanem KINGA lesz!

KINGÁT!!!!!!!

nathalie 2011.11.16. 22:59:27

istenem, talán kinga...

Turambar 2011.11.16. 22:59:43

Kingát viszi!!! :DDD

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 22:59:45

KINGÁT VISZI BASSZUS!!!!!

genevieve 2011.11.16. 22:59:49

ati arca egy tanulmány:-D

B.Andita 2011.11.16. 22:59:51

@genevieve: Magukat sminkelik gondolom. Elképzelhetetlen, hogy tetszenek maguknak.Plusz még az a fejtartás, arc átrendezés.....pfff

Alkaline 2011.11.16. 23:00:06

bassza meg, miért nem a Kingát???
ááááá

dejoci 2011.11.16. 23:00:12

degecről jött Eszti

Turambar 2011.11.16. 23:00:14

Mégsem, basszus! Attilát!

genevieve 2011.11.16. 23:00:27

óóó eszti bazdmeg.......

vallatas 2011.11.16. 23:01:01

bazmdeg, miért nem Gergőt vagy Kingát???

Eszter na mind majd a következő körben!

nathalie 2011.11.16. 23:01:15

olyan közel voltunk emberek!!!! :(:(:(

vallatas 2011.11.16. 23:01:52

@nathalie:
majdnem Kinga lett, de szerintem Attila miatt végül nem... :(
kurtaélet

Alkaline 2011.11.16. 23:01:59

az tény hogy amit Shadiról mondott nem igaz.

MagasMacska 2011.11.16. 23:02:14

A kis független! Szépen végrehajtja Péterék utasításait.

julcsi29 2011.11.16. 23:02:25

Pedig úgy reménykedtem.Fa@omba@meg Kinguci arca....aztán Attiláé...

genevieve 2011.11.16. 23:02:38

eszti most lefeküdt atinak és petinek...

Mazlee 2011.11.16. 23:02:43

báááázzzz... vihette volna a kingát

B.Andita 2011.11.16. 23:02:49

Istenkém, még fel van háborodva.

vallatas 2011.11.16. 23:03:17

@genevieve:
remélem mutatják majd éjszaka onlinban :)))
gruppi még úgy sem volt.

MagasMacska 2011.11.16. 23:03:48

Mondjuk, engem egyik hiánya sem ver a földhöz, ezt a párbajt páholyból nézem.

fran7 2011.11.16. 23:03:52

De ez ugye nem jelenti azt, hogy Eszti hitt Atiéknak? Ugye, nem?

nathalie 2011.11.16. 23:04:13

@vallatas:
egyszerűen nem látom az utat, hogyan mehetne ki mostanában kinguci vagy az alfa. Kingát ki vinni ki? seri vagy eszter. De most meg eszter elmondta, ezt a megértem, barátnőt veszített el, szóval erre már nem hivatkozhat. Serit meg nem fogják jelölni még.
gergőt csak attila vinné sztem ki. ő se lesz még jelölt.

Mazlee 2011.11.16. 23:04:13

ati hirtelen beszart ám

barakka 2011.11.16. 23:05:20

@genevieve: Eddig nem mertem szólni,a legszebb arca messze neki van,igaz női szemmel mondom:-)

B.Andita 2011.11.16. 23:07:10

Nnna, elég az izgalmakból mára. Igy pár nap kihagyás után sok volt ez a mai öfi.
Mindenkinek jó éjt. Holnapit ki nem hagynám semmi pénzért. :-)))

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 23:07:17

@barakka: én már rég megírtam posztban :)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.11.16. 23:07:28

@barakka:

Szerintem is.

@fran7:

Szerintem marhára figyelmen kívül hagyja a szarkeverők manipulációs próbálkozásait, és arra teszi akire akarja :)

fran7 2011.11.16. 23:07:35

@genevieve: Akkor szegényke bajban van. Ha magyar a barátod, már nincs szükséged ellenségre.

MagasMacska 2011.11.16. 23:07:51

@nathalie: Nem, mert jövő héten Csabát jelölik - csak összehozzzák, hogy ne nyerjen védettséget - aztán kiteszik Annamarit...

vallatas 2011.11.16. 23:09:05

@nathalie: jól látod!
sajnos :))))
Seri most nagyon jól elvan, Gergőtől mindenki fél mert ő az alfa... jeleket se fognak kapni a következő 3-4 kiválasztáson.

Kingat mondjuk kiválaszthatják a következő körben, Seri-Veronika-Eszter hármas!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.16. 23:09:52

Most jött el az ideje a szürke egerek kiesésének a játékból! Shadi pont egy szürke egér a benti átlaghoz képest. Eszter tud még érdekeseket mutatni, szerintem kb. 60-40 arányban visszamegy, a villába való, úgyhogy hajrá Eszter!

vallatas 2011.11.16. 23:10:05

@MagasMacska:
Inkább Csabát, ahogy viselkedik Annamarival!

Annamarit kezdem megkedvelni, sőt sajnálni, amit Csabától kap...

Hódos Hajnalka 2011.11.16. 23:10:45

@gernika: izgi lett volna, most így uncsi.

capa05 2011.11.16. 23:11:08

@A Jó Meglepően Izmos Hercege: De a szaunában ezt kérték tőle!!! És megtette.

genevieve 2011.11.16. 23:12:26

@vallatas: mit kap, csúnyán néz rá?:-D

vallatas 2011.11.16. 23:12:37

@capa05:
mondjuk szerintem ez nem jó, hogy ha Attiláék ezt a nevet mondják akkor azt nem viheti ki SOHA.... mert miért ne lenne kedve pont azt vinni? miért nem lehet elhinni, hogy ez a saját döntése?

Eszter már bizonyított, hogy önállóan dönt!

vallatas 2011.11.16. 23:13:26

@genevieve:
Úgy néz ki mint egy fiú, meg múltkor Kingánál panaszkodott, hogy milyen Annamari még onlineban, gusztustalan volt!

nathalie 2011.11.16. 23:13:53

@vallatas:
sztem ha eszter visszamegy, nem rak kingára. Be akar már nagyon illeszkedni, attiláék megígérték neki, hogy normálisan állnak hozzá, ha shadit viszi ki. Szted ezek után kingára rak? ha csaba védetlen lesz, rárak csabára. Ha nem, talán akkor. de sztem inkább rárakja az alfára.

barakka 2011.11.16. 23:15:04

@genevieve: majd igyekszem,cak úúúúgy félek a támadásoktól:-)

capa05 2011.11.16. 23:15:31

@vallatas: ezt már nem tudjuk meg ...

nathalie 2011.11.16. 23:15:38

@vallatas:
sztem nem önállóan dönt. most elege lett. egyébként vitte volna kingát. szeretne beilleszkedni, ezért viszi shadit.

genevieve 2011.11.16. 23:16:18

@vallatas: az két ember magánbeszélgetése volt, nem undorítózta le, ahogy mások...

huncut 2011.11.16. 23:16:53

Szerintem nagyon jól választott Eszter. Kiviszi azt, akivel konfliktusai voltak, közben meg jól befenyegette Kingát, és ezzel Attilát is, hogy ha legközelebb is őt választják ki (persze ha megnyeri a párbajt), akkor Kingát viszi párbajozni. Tehát egyrészt tesz egy gesztust Attila és Peti felé, de ezzel a saját érdekeit is bebiztosítja, a két manipulátor vigyázni fog rá, mint a szeme fényére.

TapOut 2011.11.16. 23:17:02

@Peter_Cs: dehogy szürke.
Shadira lehet sok rosszat mondani, de azt, hogy szürke lenne??

dr. gernika 2011.11.16. 23:17:52

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: :D á, úgyis meg fogom, fél szemmel, netezás közben. :) de én sem bánom, hogy nem kell jegyzetelnem egy Eszter-Shadi párbajt. :)

paldudik · http://webshop.garmix.hu/ 2011.11.16. 23:18:11

Először aszittem dreszt gyávaDE!
Mivanha tényleg olyan intelligens, h a következőképpen gondolkodott:
"Jofan gennyedékek(tillapetya), kiviszem akit akartok. Viszont számba véve azt h megint én jövök vissza, előtte még úgy rápirítok sósuborkaorrúra, h eszetekbe se jusson többet rámtenni(tetetni)!"
Én kinézem belőle.
Persze benne van a kockázat rendesen, de az 1 perces ugorkaorr célzás sztem nem véletlen volt.

MagasMacska 2011.11.16. 23:18:26

@vallatas: Annamarit én is sajnálom, de szerintem Csaba nem inkorrekt vele. Nem találja vonzónak, ilyen van. Kár, hogy összerakták őket, éás kár, hogy a többi kretén cukkolja Annamarit.

capa05 2011.11.16. 23:18:45

@nathalie: Seri miatt nem teszi alfára, jövő hét végén megint lesz szerivan..
Szerintem:DD

julcsi29 2011.11.16. 23:19:15

@barakka:
Én is Veled értek egyet! :)És látod,már hányan vagyunk! :)

genevieve 2011.11.16. 23:19:35

@huncut:
@paldudik:
ok, ha igy van akkor respekt:-)

Turambar 2011.11.16. 23:20:07

M1-et nézzétek!

Gyereksztárgyár.

Nagyon büntet.

genevieve 2011.11.16. 23:20:12

@capa05: én is azt mondtam, hogy sehi miatt nem teszi gergőre

MagasMacska 2011.11.16. 23:20:34

@vallatas: Nem tehenezte, nem undorítózta, megmondta, hogy nem találja nőiesnek és jobban szerette volna Kingát. Ez még a legnormálisabb, amit a benti fiúktól kap.

nathalie 2011.11.16. 23:20:52

@huncut:
ez így jól hangzik, csak nem kellett volna azt a szöveget lenyomni, hogy megérti kingát, hiszen a barátnőjét veszítette el. két hét múlva, ha esetleg újra kiválaszott lenne, akkor mivel indokolná, most már mégse érti meg kingát. Így csak akkor viheti ki, ha kinga valamit tenne megint ellene,de a csaj annyira be volt fosva, hogy sztem most békén hagyja esztert. szóval sztem eszeternek inkább nem kellett volna itt most kingát ilyen szinten belevonni ebbe a védőbeszédbe. konkrétan elmondta, hogy több oka lenne kivinni kingát mint shadit. ez most hülyeség volt.

genevieve 2011.11.16. 23:22:33

@MagasMacska: én is ezt mondom, de hát....

végül is csak kimondhatja a véleményét vagy nem?

TapOut 2011.11.16. 23:22:53

@vallatas: kicsit nekem is sok, ahogy Csaba Annamarihoz viszonyul, mintha egy szörnyeteg lenne, akire rá sem lehet nézni, mert rögtön lefagy tőle az ember...

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.16. 23:23:23

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:

Hát ja, amit elmondott az pont mengelére illett, hogy folyamatosan porig alázza a nőket.

Shadira ez pont nem áll, lehet, hogy Shadi konkrétan idegesítette Esztert, de aki őt konkrétan többször porig alázta, és még más csajokat is az mengele és peti.. nagyon be kellett hunynia a szemét, hogy ne lássa, hogyan alázza őt a sárba a két kakikeverő...

úgyhogy ez gáz, és lehet, hogy Eszti megnyeri a párbajt, de oda a nimbusza..

én még nézni se fogom, halál érdektelen, ráadásul ha megnyeri a párbajt, márpedig valószínű nyerni fog, akkor megfosztotta a villát egy korai szakaszban egy érdekességtől...

mindenesetre szerintem a fődíjat most vesztette el Eszter még akkor is, ha bennmarad a villában... szerintem szoros lesz a párbaj, mert egy csomóan elfordulnak most Esztitől emiatt a MŰDÖNTÉS miatt...

genevieve 2011.11.16. 23:23:40

@nathalie: és a shadi féle indoklás is elég gyengusz volt...

_most_ 2011.11.16. 23:24:11

Csak nekem tűnt úgy, hogy Eszter úgy kezdte a beszédét, mintha Kingát akarná kivinni?

julcsi29 2011.11.16. 23:24:40

@TapOut:
Szia! OFF.Láttam,hogy este még írtál,köszi,megtudtam mindent amit szerettem volna :)ON
Szerintem se szürke egyébként,de nem is túl szimpi.Érdekes,mikor bement,még kifejezetten jó fejnek tűnt.Azóta romlott,az én szememben legalábbis.

nathalie 2011.11.16. 23:26:11

@genevieve:
azt kellett volna elmondania, hogy shadi idegesítő, tudálékos, és nem tud vele együtt élni, mert elviselhetetlen. aztán majd később bedobja ezt a tiszteletlen a nőkkel dolgot. Kinga felé meg azt kellett volna sugározni, hogy rohadt nehéz volt a döntést meghozni...

huncut 2011.11.16. 23:28:21

@nathalie: Eszter szeretné elfogadtatni magát, és Kingának is tett most egy gesztust, mintegy mentőkörülményt talált neki, és ezzel jelzi, hogy hajlandó még vele is a közeledésre. Ha most Kingát vitte volna, és visszajön, pokollá tették volna az életét a manipulátorok. Szóval szerintem a lehető legjobb döntést hozta a saját szemszögéből. Nagy játékos. :-)

vallatas 2011.11.16. 23:28:52

@MagasMacska:
nem, de úgy beszél róla mintha nem is csaj lenne, hanem valami nem ember...
szerintem ez eléggé megalázó lehet Annamarinak, de ebbe ne menjünk bele, van ONLINE tessék örülni!

Újra együtt a dream team: Csaba, Kinga, Fecó

TapOut 2011.11.16. 23:28:58

@nathalie: szerintem nem lesz következő kör, Shadi megy vissza

julcsi29 2011.11.16. 23:29:36

@anica inkognitóban:
Köszi hogy szóltál :)Már épp kezdtem feladni,mert mikor belenéztem,épp nem volt,szokás szerint :(
@TapOut: Nekem is sok,de lehet,hogy neki tényleg olyan,tényleg lefagy :)

ő-szinte 2011.11.16. 23:29:48

De a sminkes, ma is jol kibaszott veluk! :-DDD

Bocs mindenkitol, de nincs ekezetem !!! At all...

Hurri Kán 2011.11.16. 23:30:09

@vallatas:
inkább rémálom csapat ez. :D

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.16. 23:30:34

@Brr: Eszter eddig mindig Shadira tette a jelét, úgyhogy ez a döntése vállalható!

vallatas 2011.11.16. 23:31:14

@gyvy:
nekem tetszik
Fecó a nagy dumás, Kinga aki csak a kibeszéléshez ért meg csupa rosszindulat, és ott van egy jó hallgató: Csaba.
mindháromnak kölcsönösen jó ez a kapcsolat.

nathalie 2011.11.16. 23:31:54

@huncut:
nem érted. :D
én nem mondtam, hogy ez rossz döntés volt. sőt, jobb volt mintha kingát viszi a bentiéletminősége szempontjából mindenképpen (az én szempontomból nem...). én csak azt mondta,hogy szarul indokolta shadit és nem kellett volna lezárnia azt, ezzel az "elfogadtam,hogy ilyen tajparaszt voltál velem, hiszen dya a barátnőd volt" dologgal kinga esetleges későbbi kivitelét. felmentést adott kingának. sztem ez volt a hiba. lehet,hogy egy-két hetet nyer, de jobb lett volna kingát és így attilát is sakkban tartani.

MagasMacska 2011.11.16. 23:32:07

@vallatas: Két embert tudnék belőle nélkülözni.

MagasMacska 2011.11.16. 23:33:03

Attila-Eszter taktikai megbeszélés...

nathalie 2011.11.16. 23:33:31

@ő-szinte:
de hát nem volt tükör??? lett volna idő lemosni! a délutáni táncira voltak így kinyalva.

paldudik · http://webshop.garmix.hu/ 2011.11.16. 23:35:50

Nézem a onlájt, Annamaresz pikkelye odabasz.

nathalie 2011.11.16. 23:36:32

@TapOut:
ha shadi visszavenne és kiélezné arra a dolgot, hogy ez nem érzelmi alapú döntés volt,hanem eszter csak lefeküdt attilának és péternek (még ha nem is így van),valamint, hogy kinga minden tehénnek, dagadtnak elmondja hetek óta és rajta röhög,valamit ellehetetleníti eszter életét (eszter ezt maga mondta ki!)és még így se viszi ki. nos úgy valóban, akár vissza is mehetne...

ő-szinte 2011.11.16. 23:37:10

@nathalie: Hat szolni sem tudtam, ugy el voltam kepedve!
Attilaban , hogy megallt a szar, hogy Dressz Kingat viszi... :-DDD. Ugy rohogtem!

vallatas 2011.11.16. 23:37:40

@MagasMacska:
én hármat :)
de olyan jó nézni őket ,mindig mindenben egyetértenek...

vallatas 2011.11.16. 23:38:12

@ő-szinte:
pedig de jó lett volna :D
első VV SMSem lett volna!

ő-szinte 2011.11.16. 23:38:28

Mi a faszom ez a reklam online helyett?

nathalie 2011.11.16. 23:39:36

@genevieve:
azt hiszem pezsőt bontok :D

TapOut 2011.11.16. 23:39:48

@julcsi29: nem tudom, én csak magamból tudok kiindulni, ha párba kapnék egy emberileg szimpatikus partnert, akitől, mint férfitől viszont kiráz a hideg, nem hiszem, hogy olyan kellemetlen helyzetbe hoznám, hogy még csak rá sem nézek és láthatóan kifejezem az undoromat.

huncut 2011.11.16. 23:40:25

@nathalie: Ha most is visszamegy Eszter, akkor egy időre szerintem békén hagyják. :-)
No, jó éjt mindenkinek!

ő-szinte 2011.11.16. 23:40:42

@vallatas: Hat megmondom oszinten(ahogy szoktam :-D ), hogy kezdtem remenykedni, hogy Dressznek van ver a pucajaban, es meg meri tenni. DE NEM!

genevieve 2011.11.16. 23:40:54

@nathalie: megint egyetértek:-D

baszki, mi lesz igy velünk?:D

skorpioqueen 2011.11.16. 23:41:13

Sziasztok. Nem bírom megállni, hogy ki ne mondjam:nekem olyan érzésem volt, mintha a végén Attilát jellemezte volna, csak a végén beijedt és változtatott a személyen, ezért nem nagyon illett Shadira a leírás.

genevieve 2011.11.16. 23:42:56

@TapOut: itt azért más a helyzet..., keleti andi azt akarja kihozni, hogy szerelmesen és vággyal nézzenek egymásra (ati-kinga párosnál dettó), ez nem megy csabinak, ezért fagy le...ha ezt a vonalat nem eröltetnék simán eltáncikálnának egymással

ő-szinte 2011.11.16. 23:43:06

@huncut: Szerintem Dresztinek igy is - ugy is szar, tehat bevallalhatta volna Kingat...

genevieve 2011.11.16. 23:43:51

@skorpioqueen: ilyen érzésem nekem is volt:-D

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.16. 23:45:01

eszternek nincsen történelmi emlékezete, ezért kooperál a zsarolóival... rémes! háborús helyzetben konkrétan kollaboránsnak hívnám...

mengele összehasonlíthatatlanabbul sötétebb a nőkkel (és férfiakkal) mint shadi, aki kétségkívül rosszul taktikázott, de egy jóval kisebb falat, mint mengele..

na, majd ha kijön a villából eszter és megnézi a két szarkeverőt, akkor el fogja szégyellni magát...

beacska 2011.11.16. 23:46:53

annyira tudtam, hogy Shadiról beszél! Köszönöm Eszter, köszönöm!
Minden szót az én számból húzott ki!!!

Látszott a grimaszon, amit Eszter vágott, mikor Shadi MEGINT elmondta, hogy köztük nincsenek konfliktusok, csak élnek egymás mellett. Ez a kis oktondi nem fogja fel, pedig már 3 napja magyarázza neki mindenki, még Csaba (!) is.

Shadi drága, majd a jövő héten visszanézed magad, TALÁN akkor megérted, miről beszélnek a lányok!!!

És talán az aranyos nagypapád addig elmeséli neked!!!

H_U_R_R_Á!

genevieve 2011.11.16. 23:47:31

a belevalóban katka és anikó szerint is beszaratta kingát, és utána atit jellemezte...és egyáltalán nem volt olyan ami miatt shadit választotta ki

nathalie 2011.11.16. 23:49:09

@genevieve:
vagy Te kezded el szidni attilát vagy én csabát.Így szinte nem tudok majd aludni, a nnyira összezavarodtam :D:D:D

genevieve 2011.11.16. 23:49:12

uhh, jól látom, hogy veron attilához van bújva és ati simogatja??????

beacska 2011.11.16. 23:49:53

@genevieve: sajna, az ÖF-ból kihagyták csúnyán. Azért remélem, még az elköv. pár napban beteszik.
Azóta is (amikor van) az onlányban mindenki Shadit ekézi..vajon miért?

genevieve 2011.11.16. 23:51:17

@beacska: nos, ha tényleg igy van akkor biztosan be fogják mutatni...mert eddig csak atitól hallottam, hogy tehenezte esztit

kékdelfin 2011.11.16. 23:51:26

@genevieve: Akkor ők sem látták/hallották azt, amit a fürdőszobában mondott eszter attilának.

MagasMacska 2011.11.16. 23:52:14

@beacska: Most éppen van. De gyakran nincs.

nowo 2011.11.16. 23:53:49

Hajrá Shadi!

Ha Eszterben lett volna annyi bátorság,hogy Kingát,vagy Attilát hívja ki,akkor neki drukkoltam volna,de így,mivel kiderült,hogy egy gerinctelen gyáva nyúl,kénytelen vagyok Shadinak drukkolni.

kékdelfin 2011.11.16. 23:58:14

@genevieve: leírom a párbeszéd kiemelt részét
attila: Soha nem jutott eszedbe, hogy engem vigyél ki?
eszter: nem!
attila: de én leteheneztelek masszívan.
eszter: igen, de te utána odajöttél és elnézést kértél.

TapOut 2011.11.17. 00:00:25

@genevieve: hm, jogos.
Valószínüleg kicsit besokkaltam attól, ahogy a csatorna az utóbbi időben Annamarit hasonlóan kínos szituációkba hozza...
Egy rendkívül hangzatos cím a valóvilág honlapjáról: "A botlábú Annamari nem bírja a kritikát"
Gyönyörű...

beacska 2011.11.17. 00:00:55

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): hát igen, ez egy komoly különbség!

és a beszélgetés tovább:
Shadi mit mondott: és egy látszat bocsánatkéréssel sokra mennél? (vagy hasonló)...nem is látja be, hogy volna miért.

genevieve 2011.11.17. 00:01:08

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson):
nos, ha igy van akkor ati biztosan megbánta és nem fog többet előfordulni:-)

ő-szinte 2011.11.17. 00:01:08

@nathalie: Nyugi!!! Atti szeret! Uzent neked :-)

TapOut 2011.11.17. 00:01:18

azaz besokalltam :-))

genevieve 2011.11.17. 00:01:55

@beacska: ezek szerint shádi fogja a lényeget:-D

beacska 2011.11.17. 00:02:25

SPOILER!!!
nnna, amíg volt onlány kiderült, hogy a döntős párosok:
-Attila-Kinga
-Gergő-Seri
-Shadi-Veronika

genevieve 2011.11.17. 00:02:53

@TapOut: na igen, nem csaba találta ki, hogy ancsi legyen a párja:-)

genevieve 2011.11.17. 00:03:53

@beacska: és mikor is lesz a döntő?

kamarti 2011.11.17. 00:03:57

nem olvastam vissza, nem tudom, milyen a közhangulat, de a szememben ezt az estét Eszter minimum 3 ponton bukta.
az egyik, hogy Shadira azt mondani, hogy tiszteletlen a nőkkel (bónusz: és a példánál Veronikára hivatkozni) gy olyan hét után, ahogy pl. Gergő ostotta a konkrét öribarátnőjét, Serit, és egy olyan összefoglaló után, amiben Attila (aki tudjuk, hogy beszél bárkivel, főleg a nőkkel, és főleg Kingával) minimum háromszor tehenezte le (oké, a melle közé is nyalt) - hát, eléggé hiteltelen.
Jó, oké, a néző arra talán nem emlékszik, hogy az egyetlen fickó, aki eddig rászólt más pasira, hogy ne alázzon, sértegessen egy nőt, az Shadi volt. De arra biztosan mindenki emlékszik, hogy PetiAti kétszer kérte Esztert, hogy vigye Shadit és most is ők mentek először oda meglapogatni a hátát - hát majd most kiderül, hogy a múltkori 75%-ból mennyit kapott a karakánságáért, hogy szembe mert menni velük.
És ugye ott van még az is, amire a kedves Balázs hívta fel a figyelmet: Eszter tényleg végig terelt, nem Shadiról beszélt - nekem erről (a gyenge és kevés érvét tekintve) az egyetemi évek jutottak eszembe, konkrétan azok a vizsgák, amikor próbáltam - látszólag a tételhez kapcsolódóan - arról beszélni, amiről tudtam...
Ja, és hát nem vagyok meggyőződve róla, hogy a torzsszavazók, akiknek a többsége állítólag nő, és fiatal, nem egy fickó mellé teszi le a voksát (főleg, ha mondjuk Csaba is Shadit támogatja)

amúgy Attila feltűnően idegesen hebegett, amikor Balázs megkérdezte, mennyi az esélye, hogy kendőt kap. Már csak ezért is őt választottam volna Eszter helyében.

kékdelfin 2011.11.17. 00:03:58

@genevieve: itt nem attiláról van szó, hanem eszterről. Attilától nem veszi sértésnek. Ilyen egyszerű a dolog.
De tőlem mindenki fújhatja a maga kis elméletét:)

capa05 2011.11.17. 00:04:32

@beacska: te vagy a jótevőnk hírhozónk!!:)))

beacska 2011.11.17. 00:05:52

@genevieve: valami közönség szavazást emlegetett Kinga. Lehet, hogy csak felteszik a ma délutáni táncokat? többet nem is fognak vele foglalkozni???

MagasMacska 2011.11.17. 00:08:18

Aért most már nagyon érdekelne a táncverseny. Vera annyit elejtett, hogy a zsűri szerint nem voltak összhangban. Eszerint nekik nem sikerült?

beacska 2011.11.17. 00:08:58

@kamarti: én kb. 2 hete buktam ki rajta, Shadi milyen szinten alázza a (főleg) női lakótársait. Nagyon tiszteletlenül beszél velük, csak nem vágják be, mert egy kis nímand.
ÉN nagyon is indokoltnak tartom, és sajnálom, ha ez csak nekem derült ki, mert én egy kanyi sms-t nem küldök, de így nem fog kiderülni, milyen igaza van Eszternek (és Péternek és Attilának és a többieknek)

beacska 2011.11.17. 00:09:56

@capa05: jaaa, gondoltam, hogy ti is tövig rágtátok már a körmötöket, csak ezért tettem közzé ;DDD

beacska 2011.11.17. 00:10:42

@MagasMacska: fent írtam, hogy kik jutottak tovább ;)

MagasMacska 2011.11.17. 00:11:23

@TapOut: Tényleg botlábú szegénykém. De rajta kívül még tíz botlábú van. (Ha ott lennék, én lennék a tizenegyedik, tehát pontosan tudom, mit jelent ez Annamarinak.) És a kritikát bírja, csak Fecó agyament nyerítését nem - ez pedig csak jó ízlésre vall.

kékdelfin 2011.11.17. 00:11:48

@genevieve: Valami olyasmit mondott, hogy egyrészt mert ő elnézést kér érte. Másrészt meg mert őt ilyennek ismerte meg, tudja, hogy ilyen (fasz, szerk. megj.).
Azt nem mondta, hogy mert tetszik neki:)

MagasMacska 2011.11.17. 00:15:04

@beacska: Köszi, most már nyugodtan alszom. Annamarinak nem kell kínlódnia tovább.

nosce 2011.11.17. 00:16:22

@huncut:
szerintem meg nem jól döntött mert ha Pétert viszi akkor simán kint hagyja másrészt mivel mindenki erősnek tartja Pétert ezért többet nem merték volna kihívni.
Tehát messze nem a legjobb döntést hozta. Viszont ügyesen pozicionálta magát shádi ellenében a nőgyülölő arab, meg a megalázott magyar nő ezzel megint sok nő fog Eszterre szavazni tehát begyüjti valszeg Shádi skalpját is...

beacska 2011.11.17. 00:17:14

@MagasMacska: szerintem is aranyos volt, én a párosból éppen Csabát nem bírtam nézni. NEKEM ő volt rém kínos a túlmozgásával, feminim mozdulataival ;D

kamarti 2011.11.17. 00:17:26

@beacska: szuper, nyilván a "szerelmespár" fog nyerni, klassz :(

amúgy Shadi mit is mondott Eszternek, amivel megsértette nőiességében? Gondolom, Atinak meg tudta mondani, ha már Shadinak nem sikerült felidéznie ilyesmit...

nowo 2011.11.17. 00:19:21

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): Attila abban mesteri,hogy előbb porig aláz valakit,majd a következő pillanatban kvázi "visszavonja".

Tipikusan mond valamit,"de nem!"
(Ami persze igen!)

Szóval Eszternek kevés volt,hogy Attila le büdösszájú tehenezte?

Szép!

kékdelfin 2011.11.17. 00:20:28

Azt az SMS-t hallottátok(belevaló), amit péter kapott? "nem tartottad be, amit ígértél, Bambusz", mire péter: "akurvaannyát"

MagasMacska 2011.11.17. 00:20:59

Attila és Seri!! Attila masszírozza Seri ujjacskáit, Seri pedig Attila barnítózott arcszínét dícséri.

kékdelfin 2011.11.17. 00:22:15

@nowo: ahha, szóval attilától az, hogy bocsánatot kér a faszságáért, az negatívum, értem:)

beacska 2011.11.17. 00:22:20

@kamarti: még én is megteszem, ha gondolod.
Shadi egyfolytában a szavába vágott, megjegyzéseket fűzött mindenhez, ha szólt. Pl.:kit érdekel? inkább hallgass!...stb...nagyon zavaró, és bosszantó. Ezek a kisebb tüskék voltak, amiket egyfolytában nyomott.
Ha beivott, rendszeresen.

TapOut 2011.11.17. 00:22:32

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): szóval azért mert Attilától ez megszokott (sőt elvárható) úgy már rendben is van.
aha..

kékdelfin 2011.11.17. 00:24:03

@TapOut: most nekem ezt hiába mondod. Eszter mondta.
Amúgy meg attila tetszett neki, amikor bement, úgyhogy nem tudom a sok gyűlölködő mit csodálkozik.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.17. 00:24:41

a vv5 ben vannak igazi rosszak, amilyenek a vv4-ben nem voltak, ott a konfliktusok a jellemek különbözőségéből fakadtak, de nem voltak tudatos ősgonosz karakterek, mint amilyenek itt a vv5-ben: a mengele és a peti..

másrészt ebben a vv5-ben nem lehet szeretni senkit... a vv4-ben volt 4-5 ember, aki igazán szerethető volt ezért vagy azért...

kamarti 2011.11.17. 00:25:26

@beacska: oké, én nem nézek onlájn, sztem a nézők többsége sem, tehát mondj már 1-2 példát, mert én csak arra emlékszem ebben a témakörben, hogy legalább 2x közbeszólt, amikor Attila válogatott jelzőkkel alázta Kingát
ja, és hát Gergőtől is hallottunk nem egy ilyesmit, sorozatban
azt azért nehezen tudom elképzelni, hogy a szerkesztő, aki képes volt a selyemsonkás izét 10 percben bevágni, hogy Shadi konfliktusait demonstrálja (ne csak a két nagy manipulátortól halljuk, mennyire kiakasztó a fickó), kihagyna egy olyan ziccert (vagy ziccersorozatot, ahogy te írod), amikor Shadi nőket aláz.
Vagy lehet, hogy azt az adást csak te láttad? :)

nowo 2011.11.17. 00:26:42

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): nem negatívum,sőt,csak én nem hallottam.
Tényleg bopcsánatot kért?És minden alkalommal?

julcsi29 2011.11.17. 00:27:44

Jó éjt Mindenkinek!

kékdelfin 2011.11.17. 00:28:40

@nowo: Én sem hallottam, hogy bocsánatot kért volna. Eszter mondta.

nowo 2011.11.17. 00:29:02

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): rosszul amlékszel!
Attila épphogy nem tetszett neki.
Vissza lehet nézni,konkrétan emlékeszem.

TapOut 2011.11.17. 00:29:04

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): a megjegyzésre reagáltam, nem feltétlen neked :-)
Eszternek mondanám, ha tudnám

kékdelfin 2011.11.17. 00:30:09

@nowo: Dehogy, attila tetszett neki, be is próbálkozott nála. Csak attila elhajtotta.

MagasMacska 2011.11.17. 00:30:54

@beacska: Szerintem mindkettő aranyos volt, csak Csaba szinte élvezte, Annamari meg nem . Azért jó, hogy nekik már nem kell folytatni. Úgysem nyertek volna, legalább megkönnyebbült.

nowo 2011.11.17. 00:32:02

@beacska: Shadi tényleg idegesítő (is) tud lenni,és biztos,hogy nem neki drukkolnék más esetben,de most nagyot csalódtam Eszterben,mert már éppen kezdtem megkedvelni,és nagyot dobott volna rajta,ha merészelte volna Kingát vagy Attilát kihívni(Mikor és milyen módon gyalázta a keresztényeket?Arra kíváncsi lettem volna.)

kamarti 2011.11.17. 00:34:58

@beacska: az igaz, hogy nem vagyok se Justitia, se drEszter, de hát ez nagyon kevés abban a serpenyőben, ha Ati válogatott alázásai vannak (bocsánatkéréssel átkötve) a másikban.. .
talán ezért nem is ilyesmit emlegetett, amikor Shadi rákérdezett, hanem Veronika táncának becsmérlését - ami megint csak pikáns az ő viszonylatukban (meg a jelen helyzetben, amikor Shadi és Veron zavartalanul táncikál együtt...)
de nem akarlak meggyőzni, tudom, hogy neked is Shadi csípi a szemed, mint a "lehetőleg más fszával verjük a csalánt" párosnak (mondjuk ha Eszter nem látja át, hogy felhasználják és alkalomadtán feláldozzák, hanem maga is elhiszi, hogy önállóan döntött, akkor mégsem lehet akkora játékos, de nekem nyolc, csinálja)

nowo 2011.11.17. 00:35:23

@Brr: nyugodtan Mengele és Peti mellé sorolhatjuk Kingát is.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.17. 00:35:29

Ez a Hajni név ("Hajni itt húzta a fejére a takarót és kezdte el nyöszörögni, hogy elég volt.") több résznél is felbukkan, de szerintem nincs is ilyen nevű csaj a VakolóKanálban.

A búcsú pedig hosszú ú.
A Bulcsú, az csak a végén.

inmemancsi 2011.11.17. 00:41:13

Annamarinak szép a körme és jó a haja

nowo 2011.11.17. 00:41:46

@Közbiztonság Szilárd: eccer én is gondúkottam,hogy ki lehet az a hajni,de asztán rágyüttem

kékdelfin 2011.11.17. 00:50:42

Ez a sadi egy pöcs! Semmit nem ért.

nowo 2011.11.17. 00:51:32

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson):
www.valovilag.hu/video/143811

5:38-nál fejti ki Eszter,hogy Attila számára a legellenszenvesebb.

kékdelfin 2011.11.17. 00:53:35

@nowo: akkor bakfitty!:) Rosszul emlékeztem.

kékdelfin 2011.11.17. 00:54:49

aszonygya sadi: "legyetek partnereim a humorban, meg a szórakozásban" wehehe!

nowo 2011.11.17. 00:55:24

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): mondjuk ez még a legelején volt,közben lehet,hogy megtetszett neki,mert a medencés bulijára is meghívta.:)

kékdelfin 2011.11.17. 00:56:54

@nowo: nem, csak rosszul emlékeztem.

kékdelfin 2011.11.17. 01:07:59

@nowo: Eszembe jutott! A travi volt rápattanva attilára. Csak már olyan régen kiesett, hogy el is felejtettem.

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.17. 01:29:51

Az milyen, hogy ez a két zsarolós manipulátor megígértek minden támogatást Eszternek, ha kiviszi Shadit, erre kiviszi és mit mond mengele? Azt, hogy Ő semleges lesz a párbajon!

Nagyon meg fogja még bánni Eszter ezt a döntését... egy csomó szavazójának búcsút mondhat, akik reménykedtek, hogy kiviszi a fűre ennek a szappanoperának a főgonoszát, de elszúrta a történelmi pillanatot, ami már nem jön soha vissza... végérvényesen meggyengült... (esyetlen esélye, ha egy későbbi stációban Attila őt vinné ki párbajra, de Attila valszeg fiúval megy)...

penelope garcia 2011.11.17. 01:38:33

Szerintem ST most elszámolta magát. Lévén Shadinak rengeteg konfliktusa van benn, és vérszagra gyűl az éji vad, mint tudjuk, egyáltalán nem biztos, hogy olyan fölényes győzelmet arathat, mint az idegbeteg ellen tette.
Szerintem a nézők többségét irritálja Kinga gyökérsége, s lévén - érdekes módon - a bentiek többségének a genetikus tahósággal és hisztériázással semmi baja nincsen, Kingának közel nulla a szórakoztatósági indexe, hiszen szabad neki tajparasztnak lenni, hát ST útja sima lett volna vissza, mert ő legalább generál konfliktusokat.
Ugyanígy vihette volna Serit is, sőt, szerintem Fecót is könnyen kint hagyta volna, mert ő meg egysíkú, mint egy A4-es lap, nincs rajta semmi néznivaló.

penelope garcia 2011.11.17. 01:48:41

Na, most megnéztem a kihívást.
Milyen érdekes, hogy amikor ST a bunkóságról és nőalázásról beszélt, akkor a kamera Attilára ment nagytotálban. Áááá, biztos véletlenül... :)))

ne most 2011.11.17. 02:11:24

Elvileg a jog szerepe a gyengék védelme a hatalmasokkal szemben. Valahogy Eszter a gyengébbet viszi ki a hatalmasok szándéka szerint. Végül is meglepően sokan vannak, akik földön fekvőbe még rúgnak egyet. Mondhatná "taktika", de nem, inkább egy totálisan alaptalan vádat hoz össze.

Sajnos ezt benézte, Shadi nem fogja ezt megbeszélni vele a szaunában mint Dya.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.17. 03:05:35

@penelope garcia:
Nem tudom, láttad-e a múltkor a népszerűségi szavazás eredményét.

Eszter volt a harmadik, 10% körüli eredménnyel, Shadi meg talán az utolsó, 1% alattival.

Nem lennék meglepve, ha Eszter most 75%-nál is többel menne vissza.
(Bár én is azt reméltem, hogy Pétert viszi ki. Őt is simán kint tudta volna hagyni, és hát Péter immár másodszor szopatta meg, hogy őt támogatja, de azért csak rá rakta a jelet.)

Spéter46 2011.11.17. 05:45:15

Buta Eszter nem fogadta meg a tanácsom! Shadit hívta ki és ezzel aláírta saját halálos ítéletét. Bárkit kivihetett volna és győztesként tért volna vissza - ide értve Attilát, Kingát, Veronikát sőt Pétert is - csak a két szarkeverő által neki kijelölt Shadit kellett volna békén hagynia. Rossz választásával elvesztette a nézők szimpátiáját, mivel igért nyugalma érdekében elfogadta attila és péter utasítását!!!:(

Tjuca 2011.11.17. 07:28:37

@TapOut: na én most kezdtem shadinak drukkolni, hajráhajrá! (bár eddig egy bizonyos séma alapján estek ki, és az alapján shadi esélyes. :-(

beacska 2011.11.17. 07:41:11

A Shadiról áradozóknak beteszem azt a linket, amit akár végig is lehet nézni. Shadi gyakorlatilag mindenkit megbánt benne

www.valovilagblog.com/valo-vilag-5-online-kozvetites-%E2%80%93-2011-11-07/

09.35-től kezdődik az, amit a keresztény egyház kigúnyolásáról mondtam, kb fél perces, és ő nagyon viccesnek találja. Én nem, pedig nem is vagyok vallásos.

Nem fogok keresgélni, mert egy idegesítő kullancs, és örülök, ha nem kell hallgatnom. Aki nem hiszi, hallgasson végig egy pár onlányt ezen a héten: aki egy lány szavába vág, az Shadi.

kamarti 2011.11.17. 07:41:50

@Tjuca: nem az volt eddig a séma, hogy épp az ment vissza, akit gyengébbnek gondoltak és/vagy a többség nem szeretett volna vissza (élen a két "mesterrel")?
mert ha innen nézem, hogy a nézők eddig mindig meglepetést okoztak a bentieknek, illetve éppen szembe mentek velük, akkor ez Shadi visszatérési esélyeit növeli.
Persze a nagy taktikusok még próbálkozhatnának a "mártírt csinálunk belőled, hogy megsajnáljanak" cuccal, de ahhoz ugye Shadi mellé kellene állniuk, nekik is, meg a holdudvaruknak is, ami nehezen lenne kivitelezhető, meg átlátszó is lenne nem kicsit
nagyon remélem, hogy pofára esnek, de amúgy istenigazából, annyira szeretnék kárörvendeni! :)

Tjuca 2011.11.17. 07:50:34

@kamarti: nem. kérem eddig az esett ki, akinek szemből (fényképen) balra ferdül az orra, és az maradt, akinek jobbra. meg lehet nézni az rtl honlapján a fotókat. tudom nem túl tudományos, de... :-D

kamarti 2011.11.17. 07:54:47

@Tjuca: mondjuk nem csodálkoznék, ha gazaid lenne, de azért ehhez talán még korán van :) :)

beacska 2011.11.17. 07:58:27

@kamarti: sokan fognak semlegesek maradni, kb. 3-an állnak Shadi mellé, és asszem csak Seri Eszter mellé

kamarti 2011.11.17. 08:01:17

@beacska: köszi, most megnéztem: mindenki viccesnek találja, kivéve Atit. Nem azért, mert ő vallásos lenne, hanem mert a poén ellene irányult (lehet róla vitatkozni, mennyire ízléses a vicc, akár Attilára, akár az egyházra nézve - de hogy sajnos van valóságalapja, mármint általában, nem Attilára vonatkozóan, azt nem lehet vitatni)

Egyébként nem tudom, mit szólnál hozzá, ha valaki azt kívánná neked, hogy olyan kollégád legyen, aki ugyan sose vág a szavadba, de úgy bánik a nőkkel, és leginkább veled, mint Attila Kingával, Eszterrel pl., vagy ahogyan Gergő Serivel. Te tényleg örülnél?

huncut 2011.11.17. 08:02:38

@nosce: Eszter Péter ellen szerintem most még nem győzhetne, ahhoz nem elég színes egyéniség, másrészt Peti bent mindenképpen nagyon erősnek látszódhat. Eszter nem hősnek ment be, aki majd legyőzi a rosszakat, hanem csak meg szeretné nyerni a játékot. És jól csinálja, szerintem. :-)

Tjuca 2011.11.17. 08:02:57

@nathalie: nanana ezek az én gondolataim :-D

kamarti 2011.11.17. 08:05:07

@beacska: ezt nehezen tudom elképzelni, de ha így lesz, az szuper, legalább kiderül, mennyire áll meg az elméletük erről a mártír dologról. Nekem az a benyomásom, hogy ennek ők nagyobb jelentőséget tulajdonítanak, mint a nézők-szavazók, de majd látjuk, mi lesz.

DEGEC 2011.11.17. 08:07:52

@beacska: nekik tök mindegy ki marad kint, az volt a lényeg hogy nekik ne kelljen menni párbajozni.
nem egy dolog tetszik ebben a vv5 ben, hogy nyiltan vállalják, hogy taktikáznak, és a riportszobában is bevallják.

huncut 2011.11.17. 08:08:58

@beacska: Ahogy látom, Veronikán kívül Shadinak nem jó a kapcsolata a többiekkel, Esztert viszont kezdik elfogadni, így én arra számítok, hogy mellette többen fognak kiállni, de azt én is nagyon valószínűnek tartom, hogy sokan maradnak semlegesek.

capa05 2011.11.17. 08:09:47

Sziasztok, jó reggelt!

beacska 2011.11.17. 08:12:47

@kamarti: azért ők nehéz helyzetben vannak. Pontosan tudják, hogy a kintiek úgy szavaznak, ahogy az itten kommentelők 80% is ír: dögöljön meg a szomszéd lova is alapján: tök mindegy, hogy ki nem szimpatikus, de Attilának és Péternek legyen nagyon szar.
Így aztán még egy ilyen idegesítő, tiszteletlen, álszent kis mitugrászt sem tudnak egyenesen kirakni, hanem cifrázniuk kell.
Vicces, hogy pont a nézők kardoskodnak az egyenes játék ellen, mégis ők kényszerítik ki az ilyen képmutatást a játékosokból!

beacska 2011.11.17. 08:14:24

@capa05: sziaaaa!!! (ugrál és integet vadul)

nézed még az éjszakaiakat? képzeld, nem vagyok lemaradva egyel sem, még a rádiókat is megnéztem! bibiiii

mocskosmacska 2011.11.17. 08:19:39

Na, szóval. Akkor eszti az első párbaján kihívta dyát, mert mindenki azt mondta, hogy dya a leggyengébb.
Aztán most kihívja shadit, mert a kartell (akik mellesleg simán le büdös, undorító tehenezik esztert) azt mondta, hogy őt hívja ki.
Eszter ezentúl nálam csak az Agy becenévvel fog szerepelni.

kamarti 2011.11.17. 08:22:04

@beacska: huh, hát ez már egész rendes összeesküvéselmélet :) biztos ezt is az onlájnban sírták el, hogy a nézők kényszerítik őket erre. mert az öfikben csak arról volt szó, hogy szeretnék más fszával verni a csalánt, hogy őket ne válassza az, akit kiraknának
mondom, nem akarlak meggyőzni, látom, hogy reménytelen

capa05 2011.11.17. 08:24:07

@beacska: te nagyon ügyi vagy, most már majd én kérek tőled segítséget!:)))

TapOut 2011.11.17. 08:26:39

@Tjuca: én is Shadinak drukkolok, és szerintem esélyes a győzelemre. Nézzük a lehetőségeket:
Shadi megy vissza: tovább ugrál Péter idegein, beszólogat Attilának, esetleg ősszezördül Annamarival, számos, a műsor szempontjából izgalmas lehetőség van még benne. Érdekes karakter, egyéni játékos, nem jön zavarba konfliktushelyzetekben.
Eszter megy vissza: megkapja jól megérdemelt nyugalmát, mindenki békén hagyja, belesüpped a teljes érdektelenségbe, Attila és Péter csatlósává válik, hm, roppant érdekfeszítő...A kiskedvenc, Veronika számára sem érdekes tényező ezentúl, hiszen "közelebb kerültek egymáshoz", a Cris-affér végérvényesen lezárult, így már ott sem terem babér a számára.
Mindazon körülmények, amelyek miatt érdekessé válhatott, megszűnnek.
A kihívás indoklása ráadásul túl átlátszó és mondvacsinált volt. Plusz Shadi a párbajon könnyedén ledumálja őt a színpadról.
Összegezve: Eszter megtette a dolgát, irány az utcaajtó!

mocskosmacska 2011.11.17. 08:29:53

Eszter egy-két munkahelyre teljesen ideális ember. Teszi, amit mondanak, nem gondolkodik.

capa05 2011.11.17. 08:35:14

Kicsit komolyabban veszitek ezt, mint (szerintem) kellene.
Shadi egy hang ember ,a sör boritásos dolgot nem hajtotta végre.Nem kényszerítette senki a kijelentésre!!!!
Mindenkinek vannak kedvencei és azok mellet nyilatkozik, de meggyőzni úgysem fog senkit.
Gergő Seri kapcsolata, azért mindkettőn múlt, múlik az egyik erőteljesebb a másik verbálisan igyekszik a másikat maga alá gyűrni.
Az első 6 paktuma még mindíg be van tartva és nem tettek egymásra jelet!

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 08:36:29

Jó reggelt!

Most láttam, h Eszter Shadit viszi ki...Nem nagyon örülök, mert, sztem, Kingát kellett volna! Az merész lépés lett volna! Így nem sok esélyt látok sajnos, mert Petiék ellen szavaznak a nézők:(

capa05 2011.11.17. 08:37:49

@beacska: most látom, hogy milyen rádiókat néztél meg?:))

kamarti 2011.11.17. 08:38:46

@capa05: paktumról jut eszembe: Eszter szeme igencsak kerekedni kezdett, mikor Shadi valami olyasmit mondott, hogy volt egy megállapodásuk az elején, amitől ő elállt és Eszter ezért orrol rá. Tud erről valaki valamit? Érdekelne, mert ez tovább árnyalhatja a képet

capa05 2011.11.17. 08:41:06

@kamarti: Igen! Amikor párban bekerültek, akkor a teraszon beszélték meg, hogy egymást segítik!

nathalie 2011.11.17. 08:41:30

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson):
nem emlékeztél rosszul. Balázs kérdezte meg Esztert, hogy ki jött be az elején, és eszter elmondta, hogy Attila tetszett neki. :)

nosce 2011.11.17. 08:57:04

@huncut:
Péter a villában csak optikailag erős, mint egy béka, megpróbálja félelmetesre fújni magát, de gyakorlatileg majdnem mindenki ellen vesztene, mert egy nyiltan gecire senki nem szavaz pénzzel. A legjobb esetben is titkon annak drukkol h mások szavazzanak rá, de ugye ebből nem lesz sok szavazat.
Viszont minden párbaj erodálja az erőforrásokat (rokonyok, ismik, barik pénze megfogy) ezért nem mind1 h egy párbaj után hány fordulóra szerez "védettséget". Ebből a szempontból shadi nagyon rossz választás volt, mert senki nem ismeri el a győzelmét, senki nem tekinti erős karakternek a "szánalmas shádit", nem szerez elég elrettentő erőt. Így max azt éri el h Péter, Attila, Gergő szemében Eszter lesz a "takarító", ha Péternek majd elviselhetetlen lesz mondjuk Vera, akkor Péter habozás nélkül újra harcba tolja persze valami faszsággal majd jól megdumálva. És így akkor eggyel több párbajt kell majd Eszternek vívnia a szükségesnél, ami mindig veszélyes, mert fogy a pénz bázisa....

beacska 2011.11.17. 09:00:34

@capa05: hát azt az 5 benti szerencsétlenkedést szenvedtem végig ;D

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 09:01:20

@nosce: ez mind igaz, de Péternél közbejátszik az RTL is, sztem!

capa05 2011.11.17. 09:04:15

@beacska: Ja jól van , hírtelen nem jutott eszembe a VV rádió!:))

az én rózsám vasutas 2011.11.17. 09:05:23

Ezek a tévés sminkesek egy mesternél tanulták a szakmát. Fognak 1 db Esztert, rákennek 4 kiló virító festéket és kész a Csisztu Zsuzsa. Észreveszik a hasonlóságot, gyorsan bekenik a fejét 2 tubus brillantinnal, így meg D. Tóth Kriszta lesz.
Sehit bohócnak, Annamaryt kedvetlen sarki kurvának maszkírozrák. Kingának egy nekrofil sminkes készítette el az 5 napos vizihulla make upot.
A műsor egyébként jó, most futnak a kedvenc hobbijaim, szenvedélyes tánc, szerelmes üzenetek és kolbásztöltés aranyesővel a jóanyámba.
Végül hajrá Sádinnyó, remélem Eszternek nem lesz meg a kétharmada.

nathalie 2011.11.17. 09:08:32

@kamarti:
annyi volt a megállapodás, hogy mivel ők együtt mentek be, tartsanak össze. És hogy addig ne rakják rá egymásra a jelet, amíg nem szükséges. De hát a kérdés az, hogy mi számít szükségesnek? :D

beacska 2011.11.17. 09:10:04

ARRA KÉREM AZ RTLNÉL DOLGOZÓ HÖLGYEKET, HASSANAK ODA, HOGY SHADIKÁRÓL VÉGRE LEHULLJON AZ ÁLARC!

CSAK VAN OTT 1 DB HÖLGY A KAMERA MÁSIK OLDALÁN!!!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 09:17:09

Jó reggelt!
Az rtl megint hozta a formáját, a kurvasok reklám, meg azonnaljövünknemenejeneksehová alatt az utolsó, LÉNYEGI 5 percben jól elaludtam a hintaszékben, úgyhogy csak most értesültem róla, hogy Shadit hívta ki Eszter.

Még nem néztem, olvastam vissza semmit, Eszter indokait sem tudom, úgyhogy az lenne a kérdésem T.kollégákhoz, hogy most akkor kinek kell drukkolni?

Akármi Áron 2011.11.17. 09:18:01

@Binbir gece: DDD az összegzésre, de különösen"...kolbásztöltés aranyesővel a jóanyámba" pláne:DDDDDDD

Szép napot! (Jól indult...!)

genevieve 2011.11.17. 09:18:01

@beacska: ez nem pont a katolikus egyház kigúnyolása....és sajnos ilyen jelenetek előfordulhattak...

és az pedig általános, hogy állandóan egymás szavába vágnak...lányok-fiúk egyaránt....

genevieve 2011.11.17. 09:18:39

@beacska: huhha, ez már kezd vérre menni:-D

kamarti 2011.11.17. 09:20:47

@capa05: @nathalie: köszi! (nem emlékszem korábbi konfliktusukra, mint az Eszter, ne nyalj-dologra, de például az nem tűnt Shadi segítésének...persze lehet, hogy nem ott kezdődött a kenyértörés)

@beacska: jesszus! ilyen nagy a baj? :)

Stella70 2011.11.17. 09:21:40

Esztert porig alázta már Veronika, Kinga, Attila. Erre ő kihívja Shadit, mert ő megbántotta. Gratulálok doktornő, remélem hétvégén irány az utca.

Tjuca 2011.11.17. 09:22:12

@Közbiztonság Szilárd: qz.hu/Szavazas/viewpoll/ki-nyerje-a-parbajt-eszter-vagy-shadi.html

ez még mindig hasonlót mutatott, mint a valós eredmény. szóval a 75%-od kicsit irreálisnak tűnik. :-)
(pláne, hogy eszter nem fog táncolni, shadi meg igen. ez egy apróelőny, de előny)

capa05 2011.11.17. 09:22:47

@beacska: ne hangoskodj már annyira, gyere megfogom a kezed!:DD

nosce 2011.11.17. 09:23:20

@pushpang:
"úgyhogy az lenne a kérdésem T.kollégákhoz, hogy most akkor kinek kell drukkolni?"

ha csaj vagy akkor Eszternek, ha pasi akkor nem az okoskodó shádinak,ha nem vagy értelmiségi akkor esetleg titokban shádinak, ha muzulmán vagy shádinak..:)

Hódos Hajnalka 2011.11.17. 09:23:24

Pajtikák, szeretnék kérni valamit. Nagyon-nagyon cukik vagytok, hogy rendületlenül közvetítitek az éjszakai onlányt, és olyan dolgokra is felhívjátok a figyelmet, ami megtörtént, ugyanakkor az öfibe nem került be, de.
Lécci, ne áruljatok el olyan infókat, amik a következő öfiből derülnek ki, ld. táncverseny eredménye. Köszi.

Hódos Hajnalka 2011.11.17. 09:25:09

Közbiztonság Szilárdnak üzenem, hogy a búcsút hosszú ú-val kell írni, de a mamám röviddel ejti, oszt így.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 09:30:07

@nosce: és ha vki nő-értelmiségi, illetve férfi-értelmiségi és még muzulmán is pl?:) Azért Shádi, mert 2:1 az arány? Csak kérdezem, mint példát:P:)

capa05 2011.11.17. 09:31:28

Ti itt nőkkel, bánásmóddal, Eszterhez való viszonnyal foglalkoztok! Van benne igazság..
Számomra a legirritálóbb dolog, ami egy beszélgetés során derül ki, az volt, hogy Shadi mindíg tud valami jobbat.
Szó volt valamelyik lányról, hogy a legarrogánsabb, erre Shadi tud még arrogánsabbat...
A továbbiakban kiderült, hogy ő mindíg tud jobbat , erősebbet stb.
Nekem volt ilyen kollegám akinél beszélgetés során mindig volt jobb a "tarsolyban"
Olyan szintem, hogy egyszer még a Tiszában is fogott hekket..
Na az ilyen állati idegesítő és én is rátenném a jelemet!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 09:32:50

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: A te öfidről vagy az rtl-éről van szó?

Csak mert az onlájnt mások is nézik, tehát az ott történtekről bárki értesülhet.... na nem mintha én olyan nagy online-függő lennék, mert vagy a gépem sztrájkol, vagy egyszerűen elalszom addig... :)

Ja, a bucsut az én mamám is így mondta, rövid u-val, a hétfőt hétfűnek, a szekrényt sifonynak, Hofit meg Hokinak, imádtam. :)

mocskosmacska 2011.11.17. 09:33:41

@beacska: Gyűjtsél aláírásokat, hogy írjanak ki népszavazást az ügyben.

kamarti 2011.11.17. 09:33:58

@nosce: most akkor a lényeg az, hogy ne gondolkodjon az ember, csak rakja be magát a megfelelő kategóriába? vagy az, hogy semmiképp se Shádinak drukkoljon, mert ha igen, akkor tovább nem vallhatja magát nőnek vagy értelmiséginek, max nem nélküli muzulmán nemértelmiséginek?

nosce 2011.11.17. 09:34:32

@ladyandhenk:
a muzulmán überel mindent, tudhatnád :) tehát ez esetben mmkkk shádi :)

capa05 2011.11.17. 09:36:04

@ladyandhenk: nem volt rossz ötlet, meg elütni az időt ilyenekkel, de Melindánál nem igazán helytálló!
Figyelem felkeltésnek jó volt!:P:D

nosce 2011.11.17. 09:36:45

@kamarti:
"most akkor a lényeg az, hogy ne gondolkodjon az ember, csak rakja be magát a megfelelő kategóriába? "

igen, a hivószavak erre valók :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 09:37:27

@pushpang: én a villamost hívtam pillának:)

Vannak ilyen szavak, amiket teljesen másképp mond a VIDÉK, mint pl én, mint a FŐVÁROS:), de ez nem is baj:P

beacska 2011.11.17. 09:38:28

@kamarti: én Shadinak semmiképpen nem, és most róla van szó, nem Attiláról!!!

Shadi tiszteletlen, kultúrálatlan, bunkó....jaaa, és egoista. Marha idegesítő lehet, hogy mindig mindent magára terel.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 09:39:51

@nosce: rendben, nő vagyok, nem muzulmán!

Mitől is leszek értelmiségi, csakhogy tudjam?:)

@capa05: megnézem már ezeket a fotókat:D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 09:40:23

@nosce: közben, egy kávé mellette végig gondoltam és arra a következtetésre jutottam, amit kb. eddig is tudtam, függetlenül az -amúgy igen hasznos- útmutatódtól...
Shadinak én senki ellenében nem tudnék drukkolni, akárki, akármivel indokolva vitte ki is és légyen bármilyen nemű. És erre különösebb okom nincs is, egyszerűen csak egy izgága kis pöcsnek tartom és még orra sincs (by Veronika) :D

Azt még nem tudom, hogy drukkolok-e Eszternek, leginkább hátra dőlve fogom figyelni a gigászok harcát itt is és ott is.

Azt imádom ebben a vv szériában, hogy itt nincs olyan akit jobban kedvelnék (kivéve talán Attilát), vagy akit nagyon nem (kivéve talán Pétert) és képes vagyok egy adott szituációtól függően szimpatizálni (vagy épp nem) valakivel.
Napraforgó-e vagyok? :D

kékdelfin 2011.11.17. 09:40:33

@nathalie: Akkor mégiscsak? Teljesen össze vagyok zavarodva.
Sadi segíts! Te mindent tudsz.

kamarti 2011.11.17. 09:40:33

@capa05: igaz, oké, idegesítő, ha valaki a szavadba vág, idegesítő, ha valaki folyton tromfol - persze a másik oldalon ott van, hogy amikor Shadi a kolbász-pálinka esten társalogni próbált, mint egy normális ember (beszélt mondjuk a családjáról, és nem játékostársakat ekézett-beszélt ki pl.), Gergő, Attila szerint például ez is szánalmas erőlködés volt, amiből nekem az jön le, hogy eleve így állnak hozzá.

Másrészt nehezen hiszem el, hogy nem tudnál olyan embert megnevezni a villában, akinek ennél azért idegesítőbb, elviselhetetlenebb tulajdonságai vannak... nem tudom például mit szólnál Atihoz vagy Péterhez, esetleg Verához, Kingához vagy Veronhoz munkatársként? (és itt most nem szellemi erőkre kérdezek rá)

mocskosmacska 2011.11.17. 09:44:27

@kamarti: Végül is, hogy ki az idegesítő az nagyon relatív. Számomra vera és attila az.

kamarti 2011.11.17. 09:45:08

@nosce: aha :) Eszter hívószavai? csak kíváncsiságból:)

beacska 2011.11.17. 09:45:18

@ladyandhenk: igen, de a férjem gépén van, úgyhogy időbe telik, hogy tudjak rá válaszolni, bocsi ;D

kékdelfin 2011.11.17. 09:45:34

@kamarti: Bocs, hogy belepof, de munkatársként a vellából sadi a legkevésbé elképzelhető. Ha valami nem tetszik neki, nem bírja abbahagyni. Tegnap este is győzködte csabi meg gergő, de csak pörgött, pörgött. Mondták is neki, hogy minek kér tanácsot, ha meg sem hallgatja, csak magával van elfoglalva.

oázis · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.17. 09:45:40

@Stella70:

sajnos ez igaz:

"Esztert porig alázta már Veronika, Kinga, Attila. Erre ő kihívja Shadit, mert ő megbántotta. Gratulálok doktornő, remélem hétvégén irány az utca."

mocskosmacska 2011.11.17. 09:47:58

@oázis: Eszter tökéletes csicska.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 09:49:58

@beacska: rendben, csak azért kérdeztem, mert még mindig szarakodik néha!:)

capa05 2011.11.17. 09:50:08

@kamarti: van igazságod, de itt azért a saját maga által megtapasztalt, vagy a beállitottságának megfelelően kicsit(vagy nagyon)azonosulni próbál a bentlévőkkel,vagy valamelyikével.
Tekintettel arra, hogy most a kihívás kapcsán "róla" szólnak a vélemények számomra is a saját tapasztalatom került előtérbe.
Sokan még szeretnék látni a párocskák nyüglődését, egyesek gonoszkodását, aljaskodását.Ha mindig a jó győzne akkor Szabó Gyula által nagyszerűen előadott Magyar Népmeséket néznénk hallgatnánk.

beacska 2011.11.17. 09:52:38

@capa05: hát, drága, Shadit a "jónak" titulálni erős túlzás ;D

kivételesen Eszter a "jó", bármennyire csípi is a szemét egyeseknek.

kamarti 2011.11.17. 09:53:35

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): nem mondom, hogy ez jó tulajdonság (a vv-ben meg kifejezetten hátrány lehet), de azt gondolom, még mindig egyszerűbb kezelni, viszonyulni hozzá, vagy kikerülni, esetleg elviselni, mint Ati bánásmódját úgy általában az emberekkel. Rosszul tűröm, ha valaki ennyire arrogáns, ha nem tud egyenes kérdésre egyenesen válaszolni, ha alázza és/vagy tulajdonának tekinti a nőket - miközben nemigen tud felmutatni semmit harmincon túl. De ez csak az én véleményem, nem akarok rádumálni senkit!

capa05 2011.11.17. 09:55:58

@beacska: ezt hol olvastad? Mire célzol?
Én veled vagyok, de nem találom, hogy hol írtam Shadit jónak!:////

raar-pingvin 2011.11.17. 09:56:44

@Közbiztonság Szilárd: Hajni, aki írja az összefoglalókat...

lac64 2011.11.17. 09:58:25

Szép napot Mindenkinek!

@kamarti: Akiket felsoroltál, azokkal adott szituációban normálisan el lehet beszélgetni. Shadi sajnos mindig mindent jobban tud. Van ilyen kollégám, hiába jóindulatú egyébként, egyszerűen megvadulsz tőle.

Hajlottam arra, hogy a többiek Shadi viselkedését kicsit túldimenzionálják, de aztán látva pl. a disznótoros vacsora végét rájöttem, hogy tökéletesen igazuk van. Ott a többiek jókat röhögtek azon, hogy hogy bénáznak, aztán amikor véget ért, Shadi kiment, aztán jól lecikizte őket, hogy hogy-hogy nem tudnak egy szaros kolbászt megtölteni, mert ő arab létére meg tudja csinálni.

beacska 2011.11.17. 09:59:32

@capa05: Ha mindig a jó győzne akkor Szabó Gyula által nagyszerűen előadott Magyar Népmeséket néznénk hallgatnánk.

én azt hittem, ez Shadira vonatkozik, bocs...(pillog zavartan)

beacska 2011.11.17. 10:00:42

@lac64: ott is hagyták, egy "jól van, Shadi, ezt gondoltuk"-kal...már nincs energiájuk vitázni vele.

genevieve 2011.11.17. 10:00:46

én most csak hümmögök...mert egyrészt meg tudom érteni esztit, hogy a bennmaradásért küzd és ezért azt hivta ki aki ellen szerinte biztosan visszamegy...másrészt nem tudom megemészteni, hogy "lekefüldt" atinak és petinek...

harmadrészt én nem tapasztaltam shadiban ezt az apokalipszis egyik lovasa effektust, ahogyan mások:-)
nekem mondhatni szürke:-))
viszont mivel most őt akarja mindenki kidobni, mint múltkor esztit...hát, rezeg a léc:-)

kékdelfin 2011.11.17. 10:01:38

@kamarti: Sadit nem lehet kezelni. Nem egyszerűbb, hanem nem lehet. Mert nem veszi észre magát. Ezért nem lenne jó munkatársnak. A többivel lehetne beszélni.

kamarti 2011.11.17. 10:04:05

@capa05: hát, messzire vezetne, de érdekes lenne egy felmérés arról, a nézők közül hányan élvezik a ganajkodást, és hányan örvendenek a manipulátorok csúfos bukásainak
de jó és rossz harcára visszatérve: és mi van akkor, ha mondjuk épp azért csalódtam Eszterben, mert benne láttam potenciált arra, hogy összefogva a "jókat" ellenpólust alakítson Atipeti és bandája ellen? Ha azt gondolom, hogy túl korán, és magára nézve is veszélyes mértékben lovalta bele magát az egy mindenki ellen cuccba? Tudom, túlbonyolítom, mint a nők (by Shadi, hogy @beacska:-nak is kedvezzek :)

debramorgan 2011.11.17. 10:04:15

Szerintem Eszter gondolataiban Shadi gyenge, és van ellene esélye (véleményem szerint nem is gondolja rosszul), de Veronika ellen pl. sajnos tutira vesztene, és bár nem bírom, de gyanítom Kinga ellen is, aki Attila miatt tutira visszaküldenének.
Egyébként mekkora már, hogy Eszter porig alázták a Cris ügy miatt, de most Veronika is azért engedi Péternek, pedig aaaannyira szereti Cris-t, és Kinga is simán megdugatná magát Gergővel, de szerintem Csabival is...
Én Eszter bírom, csak szerepelhetne többet, de azért mondjuk sms-t nem küldök:))

Tjuca 2011.11.17. 10:04:18

@ladyandhenk: rajzolgatok szabadidőmben, és az orr az egyik mániám. (nehéz orrot rajzolni)

capa05 2011.11.17. 10:06:02

@beacska: Ezt úgy az egész VV re meg a műsorokra értettem!:D

kékdelfin 2011.11.17. 10:06:31

@genevieve: Miből gondolod, hogy lefeküdt a duónak? Nem lehetne mondjuk azt feltételezni, hogy most is maga döntött, ahogy múltkor is, és most sadit választotta? Függetlenül attól, hogy a duó mit mondott? Pont a múltkori döntése igazolja ezt. Persze én sem látok a fejébe.

capa05 2011.11.17. 10:08:51

@kamarti: ez is érthető, de akkor szerinted kik a jók akikkel összefoghatna?

kamarti 2011.11.17. 10:08:52

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): mondom, én senkit nem akarok meggyőzni + tisztában vagyok vele, hogy a puding próbája az evés. Szóval a magam nevében és elméletben beszélek, így aztán engem is kár győzködni, hogy Atival vagy Kingucival pedig milyen jól elbeszélgethetnék vagy együttműködhetnék, mert a látottak alapján, magamat ismerve nem hinném :)

kékdelfin 2011.11.17. 10:10:21

@Tjuca: sadinak nem is kell;) Ahogy írtalaárandrásverse mondja: "orrom nokedlije arcom közepében, fülem két tésztája meg a két szélében":)

avanivi 2011.11.17. 10:11:28

@Tjuca: a szájat nenéz rajzolni nekem.

lac64 2011.11.17. 10:11:33

@genevieve: Szerintem most közel sem lesz annyire felborulva a pálya, mint a múltkor. Csaba és Kinga biztos Shadi mellé áll, és kettőnél több biztos támogatója Eszternek sincs.

Visszaolvasva az éjjeli hsz-eket jókat mosolyogtam egyébként, hogy lassan alakul egy Genevieve-Nathalie tengely :)

kékdelfin 2011.11.17. 10:12:53

@kamarti: Nem győzködtelek egy másodpercig sem. Csak leírtam, hogy milyennek látom sárkányfűárust. És, mint olvasom, nem csak én látom így.
Csak ilyen kollégákat kívánok neked;)

Tüzitündér 2011.11.17. 10:16:20

Jó reggel mindenkinek!

@capa05: Neked külön! :):)

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 10:16:23

shadi fog visszamenni, ez biztos.
eszterben én is csalódtam, ha van benne annyi, h kiviszi mondjuk attilát vagy kingát, tuti rá szavazok.
tegyük fel, h tényleg a nők szavaznak. a nők - ahogy én is -, azt látják az öfik alapján, h ez a shadi egy viszonylag jófej gyerek.
a többi pasihoz képest normálisan beszél a nőkkel, kingát még be is védte, ugye. attila és péter a főellenségei, amiről már tudjuk eszter alapján, hogy elég sok szavazatot hoz. és ha shadi továbbra is attila és péter ellen megy ebben a párbajban, nyert ügye van.
a másik, hogy tényleg nem nagyon lehet belekötni. én nem tartom tudálékosnak, inkább azt mondom, h ilyen sötét agyhalott emberek mellett mindenki annak tűnhet, vagy mindenkit annak tarthatnak. nem egy szinten vannak, és szerintem azért nem jönnek ki egymással, mert shadiban nincs rosszindulat. lehet, h tudálékos, lehet, h okoskodó, de én nem látok rosszindulatot benne. evvan. szóval, heló eszter, kár érted, attilát kirakhattad volna már most a játékból. így jártál, meg a többiek is. nagyon várom az arcokat, amikor shadi megy vissza.

capa05 2011.11.17. 10:20:17

@Tüzitündér: akkor én külön köszönöm!Látom a tegnapi dolog nem múlt el nyomtalanul és további vidámságot okozok neked!)

avanivi 2011.11.17. 10:20:36

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): tegnap véletlenül figyeltem a reklámra, és megértettem a nick-neved:)

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 10:21:20

@lac64: pont emiatt birom a shadit, teljesen normális ember, aki kolbászt tölt, ha kell, bulizik, és igen, többet tud, mint a többiek. há nézz már rájuk, tőlük nem könnyebb többet tudni. mik ezek az emberek már? közük nincs a normális, hétköznapi élethez.

beacska 2011.11.17. 10:22:43

@liberaliskonzervativ: neked is elmondom, azért kell a bentlakóknak trükközni a nyílt játék helyett, mert itt kint senkit nem érdekel, hogy ki a 2 párbajozó, csak a bentlévők arca számít...

kamarti 2011.11.17. 10:22:58

@capa05: nehéz kérdés, és a válasz is nyilván egy korábbi állapotra, viszonyokra utal, nem pedig arra, ki jó vagy ki rossz. De mondjuk ha kitart Shadi mellett (aki az egyetlen fickó, aki rászól Atira a nők alázása miatt), összebarátkozik Annamarival (aki az előző két körben szép csendben, de következetesen Atira tett), és összebarátkozik Csabával (aki leginkább irritálja a két apróságot már a puszta megjelenésével is), és mondjuk e mellé megvan neki Seri (kapcsolt részként talán Gergő, akinek szintén van konfliktusalapja Atival szemben), és bevállalja Verát (úgy, hogy letépi Petiről), akkor nem nehéz elképzelnem, hogy bevonzza még Fecőt is, akinek szintén nem zökkenőmentes a viszonya Atival, hiába a nagy paktum. Így már (függetlenül attól, hogy egyébként mit gondolunk, mennyire erős vagy színes ez a csapat) ők vannak többen és nem hinném, hogy nem lehetne közös nevezőt találni például egy kiválasztásnál, mert ezek között az emberek között sztem nincsenek kibékíthetetlen ellentétek, vagy legalábbis meg lehetne őket győzni a közös célról. Mostanra persze ennek nagyjából elúszott az esélye, pedig sztem egy diktátor (Atipeti) rémuralmánál érdekesebb, ha van kihívó, aki nagyban játszik (ráadásul nő), és nem csak helyi villongások vannak, hanem komoly polgáráború. vagy nem?

beacska 2011.11.17. 10:24:34

@liberaliskonzervativ: normális? láttad te már az az élőket???

jaaaa, elfelejtettem, nem győzködünk, felesleges...igen, Shadi normális, és mamák kedvence, bár ilyen fiú venné el az én kislányomat is...mi van még? jaaa, és szép is, igényes a testével...

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 10:24:58

@beacska: nemtom, sztem inkább legyen vki egoista, mint olyan aljadék, mint attila v péter, olyan hülyepicsa, mint kinga, vagy mondjuk olyan agybeteg, mint vera.
eszter pedig: csicska és gyáva. ennyi.

mocskosmacska 2011.11.17. 10:25:09

@beacska: A jó nagyon relatív fogalom, tényszerűként nem nagyon lehet senkire sem rámondani.

Tüzitündér 2011.11.17. 10:25:20

@liberaliskonzervativ: Lehet, hogy vissza fog menni, mert az összes giroszos,török, arab pénzváltó rá fog szavazni, de nem azért, mert szerinted szépen beszél és mert okos (kodik)dreszternek is ölég nagy lehet a szavazótábora gondolj bele mennyi ügyvéd, jogász, közjegyző van és azért ők sem a szegény réteg!És abban sem vagyok biztos, hogy dreszter a két villatermintáror miatt rakta rá a kendőt. Én inkább merem azt hinni, hogy ez a saját döntése volt.

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 10:25:47

@beacska: a nézők 99%-a nem nézi az online-t. és a nézők döntenek. így nem is nagyon kell győzködni. engem legalábbis.

kamarti 2011.11.17. 10:26:26

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): a sárkányfűárus jó! :) és sokkal szellemesebb, mint a kullancs
de akkor most én meg modjam azt, hogy neked meg csupa Atit, Kingát és Verát kívánok? tudod, csak amit magadnak, azt kívánd másoknak is alapon dolgozom, úgy hogy nem kívánok ilyet

beacska 2011.11.17. 10:26:37

@kamarti: tudod, az a fura, hogy akiket felsoroltál, azok mind jóban vannak a Petivel, ha Attilával nem is...akkor most hogy van ez??? fekete és fehér??? (shaditól tekintsünk el, ő egy pöcs)

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 10:26:58

@Tüzitündér: szerinem szakmákra lebontani a szavazókat hülyeség.
oké, meglátjuk, csabinál és krisznél is azt hittük, hogy, pedig dehogy.

Tüzitündér 2011.11.17. 10:27:18

@capa05: Naja... mielőtt még megkérdeznéd, gumicsizmás malac van az avataromon, mert ez is mély nyomot hagyott bennem tegnap! :)

lac64 2011.11.17. 10:28:14

@liberaliskonzervativ: Szia, az nem baj, ha valaki valamit jobban tud, de ha mindig, mindent, és ezt az orrod alá is dörgöli, az idegesítő. És a konkrét példánál maradva, a kolbászkészítés nem az a tudás, amivel mindenkinek rendelkeznie kell, ennek ellenére úgy adta elő, hogy kb. az volt az értelme, hogy ba...tok meg, még ezt sem tudjátok?

mocskosmacska 2011.11.17. 10:28:50

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): Jó, shadit nem lehet kezelni. De ezzel ő nincsen egyedül a villában. Attila és vera is tökéletesen alkalmatlan a komprumizomra, még magukban sem tudják elismerni, ha tévedtek. Jó példa erre vera végtelenített, célt sosem elérő péter szekálása. Attilának mondjuk annyi mentsége van, hogy az összeférhetetlen kategóriába indult és ezt tökéletesen hozza.

beacska 2011.11.17. 10:29:48

@Tüzitündér: szerintem meg Shadi csak fenyegetőzik az arabokkal, ők simán szarják le magasról, az italozásai és az ott bemutatott "életmód-értékrend" alapján meg pláne.

Főleg, ha megtudják, hogy a "szent cél", amire folyton hivatkozik egy arab étterem nyitása, hááát, eltiporják az éledező konkurenciát ;DD.

Pedig biztos minden arab jól főz, minden arab vendéglő jó!

Tüzitündér 2011.11.17. 10:30:41

@liberaliskonzervativ: krisznél? miért is? a zsenge lányocskák telefon feltöltését a szülők menedzselik és nem hiszem, hogy erre lehet alapozni, a kubánók-nak meg már bezárt a bazár itt, magyar honban. Gondolom láttad a körülményeit. Hát gondolom a többié sem kacsalábon forgó!

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 10:30:46

@lac64: és nincs igaza? amúgy? én is ezt mondtam volna, h basszátok meg, ezt se? oké, h se főzni, se takarítani, se gondolkodni, meg úgy átlalában, semmit nem tudtok csinálni, de még ezt a kurva kolbásztöltést se?

BarBwire 2011.11.17. 10:30:57

Sziasztok, hogy egy klasszikust idézzek: eszem-faszom megáll....

elmegyek pár napra meditálni, és mire visszaérek, Attila kiosztja Kingát, Veronika Péterrel hentereg, Vera hótféltékeny, Seri még mindig rondán röhög.

Minek a kiválasztás, maradjanak bent, örökre. :-DDDDD

beacska 2011.11.17. 10:31:37

@mocskosmacska: igen, de ezek a problémák kb. 2-2 emberre szűkíthetőek le. De Shadi mindig abba rúg bele, aki egy adott vitában gyengébbnek látszik, ill. nagy általánosságban BÁRKIT kioktat.

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 10:31:55

@Tüzitündér: igazad van, valóban, itt minden kommentelő tuti biztos vt abban, h csabi megy vissza. valóban, jól emlékszel!

mocskosmacska 2011.11.17. 10:32:23

@kamarti: Szerintem az lenne az érdekes, ha tánc alatt jól összemelegedne veronikával. Péter erre mit lépne? MErt vera elvesztése nagyon nem viselné még, de veronikáé?

mocskosmacska 2011.11.17. 10:33:52

@Tüzitündér: Szerintem az ügyvédek jó része azt gondolja, hogy eszter csak égeti őket.

kamarti 2011.11.17. 10:34:28

@beacska: a két szegény, szerencsétlen, trükközésre kényszerített apróság ezek szerint látnok is, hiszen már az első kiválasztás előtt adták a nagy manipulátort - más kérdés, hogy nem jött be a tervük Csabával kapcsolatban (se)
de tudom, az oviban is mindig a másik üt először...

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.17. 10:35:20

@liberaliskonzervativ:

nem tudom ki fog visszamenni, ez azon is múlik, hogy a felafelesek mennyire mozgosítják magukat, de az biztos, hogy eszter nagy csalódás nekem, hogy behódolt a két kakikavaró zsarolónak, és söpri előttük az utat.

Ha petit vagy mengelét viszi, na, az egy érdekes párbaj lett volna, hatalmas szavazótábort sorakoztatott volna fel maga mögé a közönségből... mert mengele és peti kirakását a házból jó, nemes ügyként fogta volna fel a nagyközönség, mert ők viszik az ősgonoszok szerepét a villában..

Shadi egyáltalán nem tiszteletlen a nőkkel, és ha megnézzük, hogy kik beszélnek a legocsmányabbul a házban, akkor ő hozzájuk képest egy illedelmes jófiú.. és sok mindenben engedékenyebb a többieknél, pl. egyedül támogatta, hogy Cris bejárhasson a házba, hogy jó legyen Veronikának... és voltak egyéb nőket támogató megnyilvánulásai is, úgyhogy sajnálom, hogy most eszter ballépése miatt esetleg kieshet...

eszter kiesését ezek után nem fogom tudni sajnálni...

Tüzitündér 2011.11.17. 10:35:23

@beacska: dolgoztam én a környezetükben egy ideig. (Keleti pu. büfé 1985 ) change money- ben utaztak. Annyi sonkás és szalámis szendvicset amennyit meg tudtak enni, persze csúszott hozzá a jugó konyak! HiHi! :)

lac64 2011.11.17. 10:35:30

@liberaliskonzervativ: A csapatban ott volt Péter is, aki az egyik legtapasztaltabb a konyhában, úgyhogy ez ilyen formában nem igaz.
A másik felére pedig csak a saját tapasztalatomat tudom mondani. Pesti gyerekként először voltam disznóvágáson, hát hasonlóan bénáztam, mint ők. Más kérdés, hogy jó társaságban voltam, meg addigra nem voltunk nagyon szomjasak, így poénra vette mindenki :)

Tjuca 2011.11.17. 10:37:22

@avanivi: ha megmutatod a tiédet, megmutatom az enyémet :-D naaa?

kamarti 2011.11.17. 10:38:10

@mocskosmacska: hát a Veron kerek segge amúgy bejönne neki, de a többi? :)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 10:39:04

@BarBwire: meditálni?:)

@Tüzitündér: milyen élményeitek vannak, hihetetlen:)

@lac64: juj, én kiskoromban rengeteg disznóvágáson voltam, nagyon jó élmény volt, így utólag végképp, pedig városi gyerek vagyok:)

Tjuca 2011.11.17. 10:39:31

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): neki nagyon jó arca van tanulmányrajz szempontból, akinek még jó am, attila, kinga (ha már itt tartunk mindkettejüknek törött az orra) és csaba. ezek nem átlagos arcok, érdekesek. a többieknek szimmetrikus vagy legalábbis az átlag archoz közelebb álló arca van.

BarBwire 2011.11.17. 10:40:38

@Tjuca: Vajon Sadinak merre ferdül az orra?

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 10:40:55

@Brr: sztem, nem féltétlen kellett Péterék erősítése, h Shadit vigye ki! Én is őt vittem volna, v Kingát!

Líder Máximo 2011.11.17. 10:40:59

Szevasztok sittesek!

Na, hát nem meglepő módon DrEszeter Shadit választotta. Érdekesek a reakciók is. Azokkal értek egyet, akik azt mondják, hogy bár lefeküdt Attiláéknak, de szorult helyzetében üzent azzal, hogy Kingát befenyítette, ez a körülményeket is figyelembe véve, zseniális húzás volt Dr. részéről. Sajnos, ugyanakkor azokkal is egyetértek, akik azt mondják, hogy a következő hét roppant unalmas lehet, egy hétig akkor most azt fogjuk hallani, h Shadi gyalázott-e meg nőket vagy sem. Ráadásul még az is lehet, hogy a kis pulykakakas, sarokbaszorított srác annyira összekapja magát, hogy képes lesz kommunikációjában megingatni DREszter igencsak ingatag lábakon álló "vádjait". Oszt még képes és visszajön.

Az a helyzet, hogy a múlt héten DREsztert még a végső győzelemre is esélyesnek tartottam, de a kiválasztása után, ezek az esélyek annyira csökkentek, hogy szerintem a játék szempontjából nagyobb show lenne ha a folytatásra Shadi menne vissza, DREszter meg kinnmaradna. Shadiból simán lehetne egy nagyarcú Béci 2.0 project, eddig is visszaszólt AttilaPéternek, el lehet képzelni, hogy egy győztes párbaj után még jobban beleállna a konfliktusokba. DREsztertől ezt nem lehet várni. Számára mindennél fontosabb, hogy Borgosodjon, beolvadjon, ezért még egyéni játékát is feladta részben, ami saját játékbanmaradási esélyeit is nagyban aláásta. Hatalmas esélyei voltak egy nagy játékra, de becsicskult. Ha ő jön vissza, folytatja a múlt héten megfigyelt barátkozós-közeledős estéit, ennek így nem sok értelme, izgalma van. Ellenben Shadi visszaérkezésekor alsóhangon azt várom, hogy a kiscsákó izomból nekimegy majd a jelenlegi statusquo-nak. Esze nincs hozzá annyi,hogy alapjaiban megrengesse a jelenlegi személyi struktúrát, de lehet a párbajról hozott lendülettel repedéseket mégis sikerül okozhat.

Összességében ez lenne a lényeg: a jelenlegi villa-hierarchia megbontása. Erre esélyt a párbaj után sajnos nem múltkori favoritom DREszter, hanem Shadi személyében látok.

capa05 2011.11.17. 10:42:13

Ezekkel a szavazat prognózisokkal kicsit elszaladtatok!
Milyen szerencse, hogy nincs egy kínai- magyar származású köztük, mert akkor még tán a nemzetközi távközlést is lebénítanák, hogy az onnan leszármazott nyerjen!
Szinte látom a hekkerek támadását, hogy a következő randin fél honfitársuk kínai vacsorát rendezhessen... DDD

kékdelfin 2011.11.17. 10:42:20

@Tjuca: Szóval a randákat szereted rajzolni:) Pedig a szépet nehezebb megfogni, pont a "szabályossága" miatt.

lac64 2011.11.17. 10:44:13

@ladyandhenk: Én felnőttként voltam először, de nagy élmény volt. Nem is igazán maga a disznóvágás (bár az sem rossz), hanem az, hogy ilyenkor a rokonság és a barátok összeverődnek, és együtt töltenek egy napot. :)

kamarti 2011.11.17. 10:44:50

@beacska: milyen fekete és fehér? nem értelek, direkt írtam, hogy ez nem jó és rossz felosztás. Meg azt is, hogy egy korábbi időpontban lett volna erre esélye, hiszen a felsoroltak közül minddel vagy volt vagy van kapcsolata, plusz ne felejtsük el a csordaszellemet és/vagy a némi agyat. Nem hinném, hogy nem lenne valamirevaló tábora bent valakinek, aki legalább képes némi erőt fitogtatni a bicskanyitogató stílusú Atipetivel szemben. Volt rá 75% esélye, hogy csapatot kovácsoljon, ehelyett ő be akart illeszkedni, egyedül az elmúlt két hétben. Most mehet megint párbajozni, sztem kétesebb kimenetelű párbajra, szóval sztem egyszerűen rosszul használta fel az esélyét.

avanivi 2011.11.17. 10:45:56

A Kingát kellett volna kivinni, az tökös lépés lett volna.Shadit senki nem szereti a villában , de azt hogy miért, azt nem nagyon érzem , a Kingucit meg nem akarom már látni. A Krisz jobb volt mint a Kinguci,pedig nagyon utáltam már.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 10:46:41

@lac64: jajaja, pontosan:), a fíling, szép magyarosan:D A pörkölés, a szagok, a kolbász ízesítés, a sült vér, tepertő, stb! Nagyon szeretem. Mi barátokkal csináltuk, mert nincs falusi a családban, de úgy is nagyon jó volt:D

kékdelfin 2011.11.17. 10:49:02

@BarBwire: A szája felé. De iszonyatosan!

kamarti 2011.11.17. 10:52:14

@beacska: engem kicsit zavar, hogy Ati lózungjait mondod fel Shadival kapcsolatban - ráadásul ezt a mostanit konkrétan lehet cáfolni minimum két Ati-Kinguci verbálcsatával kapcsolatban, amikor Shadi volt az egyetlen (fiúkat és lányokat is beleértve), aki Atinak szólt be, hogy talán nem kéne... szóval azért a tényektől ne rugaszkodjunk el nagyon, ha lehet

capa05 2011.11.17. 10:55:02

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): igen és elgondolkodtam rajta, hogy egy olvasószemüveget hogyan tudná az orra alsó részén megtartani , hogy fölötte távolra láthasson? :)

Spéter46 2011.11.17. 10:55:35

@Stella70: ....és Kinga is porig alázta!

BarBwire 2011.11.17. 11:04:19

@anica inkognitóban: jó annak, aki ilyenkor kel :-D

capa05 2011.11.17. 11:04:58

@anica inkognitóban: Jó annak aki most kelt! Tudsz élni....:DDDDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.17. 11:06:22

@BarBwire: @capa05: a francokat! reggel fél 8 óta most álltam meg először, azért a "reggeli" köszöntő nektek, mert ma még nem találkoztunk :)
bár, ha megtehetném, tényleg ilyenkor kelnék:)))

nathalie 2011.11.17. 11:07:59

@Líder Máximo:
teljesen egyetértek. Kiegészítve azzal, amit tegnap is írtam, hogy kinga felé felmentés sztem túl korai volt.
Illetve hogy isten mentsen meg bennünket egy béci 2.0-tól. Bár tény, hogy shadi pont annyira tud idegesítő lenni :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.17. 11:10:23

ha nem haragszatok, én egyben beköszöntem, osszátok szét! :P:DDD

Tüzitündér 2011.11.17. 11:11:02

@capa05: "Szinte látom a hekkerek támadását, hogy a következő randin fél honfitársuk kínai vacsorát rendezhessen"

:):):):):)

mocskosmacska 2011.11.17. 11:12:18

Szerintem shadinak rá kellene mennie veronikára. Akinek alekosz is jó volt, annak nem túl nagyok az igényei. Ha az rtl -nek egy kis esze van, valami olyan feladatot ad, ahol péter és veronika egy hétig nem szólhat egymáshoz (mint pl. a kockások és a csíkosok hete)Ezalatt shadi és veronika összemelegedhet. Egy kis vért vinne a játékba a háromszög. Izé, négyszög, mert vera nem tudom mikor áll le a végtelenített milyenhülyeezaveroniika monológokkal.

Tüzitündér 2011.11.17. 11:14:21

@anica inkognitóban: pedig milyen jó lett volna látni a nevemet az első háromszázban! :):):)

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 11:14:47

@mocskosmacska: na, azt el is tudom képzelni, h Veronika mindenkivel szívesen összemelegszik, utána meg nyervákol, h Jaj, Istenem, megpuszilt, hozzámért!

BarBwire 2011.11.17. 11:15:39

@anica inkognitóban: akkor én el vagyok maradva néhány nappal, de majd pótolom :-DDD

BarBwire 2011.11.17. 11:17:31

Veronika is tud élni, és kinézem a Péterből, hogy meghúzza. Olyan kis pitbull

mocskosmacska 2011.11.17. 11:18:07

@ladyandhenk: Képzeld el péter fejét és reakcióját, amikor tudomást szerez a megpuszilt, hozzámért afféról.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 11:22:59

@mocskosmacska: :D:D:D, hozzá nem is ilyen liba illik, de vhogy mégis ragadnak rá a nők:D

Matrix_ 2011.11.17. 11:32:49

Én Sádiban azt bírom sokszor ahogy érvel. pl mikor nem ette meg a vajat és Péter kiakadt, hogy már megint nem csinálja meg a feladatot és csak nyíg összevissza, és mikor már többedszer elindította Péter a vitát arról, hogy Sádi mennyire béna, meg semmihez nem ért meg ilyenek, Sádi mivel riposztolt egyfolytában: "dehát ha egyszer nem bíííírom megenni a vajat!!!" Pedig mint látható volt nem kimondottan a vajról szólt a story:)) szóval nem egy jó vitapartner :)))

genevieve 2011.11.17. 11:35:32

@kamarti: tudod ez sztereotípia:-)

gergő= sittes
shadi, arab= tiszteletlen a nőkkel
csaba, jótestű = meleg
veronika, plasztik = agyhalott

Tjuca 2011.11.17. 11:36:25

@liberaliskonzervativ: jaja, én akkor majdhogynem egyedül zsönivel meg dr. kotásszal mondtuk, hogy menjen vissza, mert, már csak azért is.

kamarti 2011.11.17. 11:42:24

@genevieve: hát ha Eszter erre az arab, tehát tiszteletlen a nőkkel cuccra utazik a párbajon, az nagy bukta lehet. Egyetemista-kollégista emlékeim szerint ez kifejezetten érzékeny pontjuk, és még általánosságban sem mondanám, hogy igaz (legalábbis itt. hogy otthon, mármint a szülőhazában hogy s mint, vagy falakon belül, az már más kérdés, arról nem tudok nyilatkozni, de sztem Eszter sem)

genevieve 2011.11.17. 11:42:49

@Matrix_: most akkor mindenhez ért shadi, vagy semmihez?:-)

Spéter46 2011.11.17. 11:43:28

@genevieve:
Tovább: Kinga = Idegbeteg
Vera = Elmebeteg
Annamari = Transzvesztita
Attila = Aljas
Péter : Retek ember
Fecó = Alamuszi, számító
Sehere = buta picsa

genevieve 2011.11.17. 11:45:35

@kamarti: azért mondtam, hogy sztereotípia:-)

genevieve 2011.11.17. 11:46:43

@Spéter46: ezek, nem pont ugyanazon dolgok:-)
talán csak a peti=retek ember

Tjuca 2011.11.17. 11:47:20

@BarBwire: www.valovilag.hu/versenyzok/1183

balra. de mondom nézd meg, az összes eddigi kiesőnek balra ferdült... :-)

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.17. 11:47:54

Eszter nagyon jó taktikát választott, már régen azzal nyer szimpátiát a nézők körében, hogy ő magányos, elnyomott, okos nőnek állítja be magát, aki önálló döntést hoz, amikor Shadit jelöli meg, közben csak Attila és Péter agymosásának engedett, beállt a táborukba.
Az is ügyes húzás Esztertől, hogy bedob valami kompromittáló mondatot a köztudatba, aminek semmi valóságalapja nincs, a megtámadott meg kénytelen védekezni, de a közönség csak arra fog emlékezni, amit Eszter mondott.
Ilyen volt, amikor 5 percig hajtogatta, hogy őt felháborítja, hogy Dya nem dolgozott még egy percet sem életében. Ezt mindenki megjegyezte, de Dya elmondta, hogy volt már több munkahelye, cukrászda, fagyizó, szórólapozás... De Eszter a támadásával elérte, hogy Dya kénytelen volt egy vád ellen védekezni, a nézők meg nem emlékeznek a védekezésére, csak Eszter szövegére.
Amúgy azt nem tudom mi abban a felháborító, hogy egy egyetemista nem dolgozik állandó munkahelyen. Eszter sem valószínű, hogy dolgozott egyetemistaként.

A másik ilyen Eszter-hazugság, amikor élő adásban megvádolta azzal Shadit, hogy ő úgy általában sérti meg lépten-nyomon a nőket. Ez nettó hazugság. Ő Esztert sértette meg, nem úgy általában a nőket. Veronikát sem kurvázta le, hanem a táncát nevezte ribancosnak, amit minden más villalakó is annak nevezett, mert az volt.

Eszter él azzal a nagyon aljas trükkel, hogy elterjeszt valakiről egy hazugságot, ami beleivódik a köztudatba, aztán az illető kénytelen mentegetőzni egy olyan ügyben, amihez semmi köze nincs.
Ez olyan, mint amikor valakinek ellopják a kabátját, majd 2 év múlva már mindenki csak arra emlékszik, hogy az illető valami zűrös kabátlopási ügybe keveredett...
A legszebb, hogy amikor kiderül Eszter hazugsága, akkor csak vállat von, esetleg lebiggyeszti a száját, pislog egy sort, esetleg pityereg hozzá, hogy őt most megbántották és bedobja a szokásos közhelyeit, mint: ezt lehet sokféleképpen értelmezni, nem csak egy nézőpont van ebben az esetben, én ezt így érzem... stb.

Az is egy hatalmas hazugság volt a részéről, hogy élő adásban kijelentette, hogy Fecó és Csaba jelrakása nem volt őszinte. Pont ők voltak az őszinték, akik azért rakták a jelet, mert Dya pont Eszter miatt esett ki.
Attila és Péter jelrakása színtiszta taktika volt, ezt Eszternek el is mondták a szaunában, hogy mindenképpen kiküldik és akkor Shadit kell kivinnie.
Kinga meg félelemből nem rakta Eszterre a jelet, mert félt, hogy kiviszi és kint hagyja.
Még szerencse, hogy Csabának és Shadinak volt annyi lélekjelenléte, hogy visszaszólt Eszternek még élő adásban, Eszter erre nem számított és hebegett-habogott.
Eszter úgy hazudik, mint a vízfolyás, igazi aljas zugügyvéd mentalitása van.

Eszter kizárólag közhelyekben képes beszélni, ha visszahallgatja valaki a monológjait, akkor kiderül, hogy alanyt-állítmányt nem egyeztet, értelme nincs a szövegének, egy ál-művelt nő.

Veronika meg pár hónap alatt Alekosz-Cristofel-Péter hármason végig megy és még képes eljátszani a kamerának a csalódott szűzlányt.

genevieve 2011.11.17. 11:48:10

@Spéter46: meg a sehe, plaszti= buta picsa

a többi az már bemutatott viselkedés alapján jön..

Spéter46 2011.11.17. 11:50:52

@kamarti:
Shadi: " Eszterke jó fényesre kinyaltad már a seggüket? No csak azért kérdezem, hogy ne felejtsd el visszahúzni a nyelved"
Az idézet nem pontos, de Shaditól Eszternek!)
Lehet, hogy Shadi nem igazi arab, csak annak sminkeli magát???

capa05 2011.11.17. 11:51:25

@Tjuca: biztos rossz a monitorom, de váltig állitom, hogy Melindának nem...:)))

genevieve 2011.11.17. 11:52:31

@Spéter46: ebben mi volt az arab?:-)

genevieve 2011.11.17. 11:53:46

valami szörnyű kórság lehet bennem, mostanában muszáj annak pártjára állnom akit a többiek betámadnak:DDDD

jajj, istenkém mi lesz velem, ha ati lesz a kiválasztott:-DD

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 11:53:49

sztem se arabozzunk, nettó hülyeség.

Matrix_ 2011.11.17. 11:54:11

@genevieve: Sádi szerint mindenhez, csak a vajevéshez nem. Szerintem egy okoskodó fasz :)

genevieve 2011.11.17. 11:56:27

@Matrix_: akkor meg azt kell mondani,hogy egy okoskodó fasz és nem bírom a stílusát, nem pedig megdobálni hazugságokkal és mondvacsinált ürügyekkel...

Líder Máximo 2011.11.17. 11:57:15

@nathalie: SzÍNpatikus kiegészítések, egyetértek! :)

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.17. 11:58:25

Shadi nem a nőket bántotta meg, hanem Esztert, de Eszter ezt próbálja úgy beállítani, hogy Shadi úgy általában nőgyűlölő. Pedig ez egy hatalmas hazugság. Dyát például kifejezetten szerette Shadi, pedig Dya legalább annyira nő, mint Eszter.
Eszterben és Verában én sem tudnám meglátni a nőt.

Meg az is egy szép nagy hazugsága Eszternek, hogy ő most azt viszi ki, aki őt megbántotta. Ennyi erővel a fél villát kivihetné.
Ő azt viszi most ki, akinek a nevét Pétertől és Attilától utasításba kapta.

Kinga meg tisztán félelemből nem merte Eszterre rakni a jelét, mert félt, hogy kiviszi őt. Amikor ezzel szembesítették, akkor meg megsértődött. Pedig Fecónak igaza volt ebben.

Spéter46 2011.11.17. 11:59:05

@genevieve: Lásd @Kismarti 11,42 kommentjét!!!

Tjuca 2011.11.17. 11:59:33

@capa05: neki elég érdekes arca van. látszólag teljesen szabályos, ha a fotós elkapja a szöget, de jobban megnézed: www.valovilag.hu/galeria/49647

ha megnézed, akkor az első kép nem teljesen szemből van, a teste elfordul, így egy kicsit csalóka. tán az 5. -legrosszabb- kép a legárulkodóbb. ott szemből látható, kicsit felszegett állal, és láthatdod az orra vonalát. na merre dől?

Matrix_ 2011.11.17. 12:00:18

@genevieve: Én nem dobáltam meg!! nem is tudnám mert lepattan a monitor képernyőjéről :)) Az meg hogy mondvacsinált azt majd a tárgyalóteremben meglátjuk:))

Líder Máximo 2011.11.17. 12:01:13

@mocskosmacska: Igen, igen, ez nekem is eszembe jutott. Shadinak gyakorlatilag semmit nem kellene DREszter érvei ellen beszélnie, hiszen már sokakna elég volt az is cáfolatként, hogy láttuk, milyen faszán elvolt Veronikával a táncórák alatt. Nyugodt volt, és tisztelettudó + segítőkész. Kicsit legiggadna a srác és lenne benne több tudatosság talán ez alatt a hét alatt végig tudná csinálni a Veronika-projectet. Kár, h randira nem vele megy Veroni.

genevieve 2011.11.17. 12:01:18

@hétszűnyű kapanyányimonyók:

na most azért, akkor azért akadtak ki, mert kinga shadit várná vissza és nem esztit mint péter és ati...

akkor most hogyan is van ez? megjelöljük esztert, hogy menjen párbajozni, de őt várjuk vissza
de leugatjuk kingát, aki ugyan nem esztit jelölte, de nem is őt várja vissza?

melyikük a nagyobb fejű bagoly?:-)

capa05 2011.11.17. 12:01:26

@hétszűnyű kapanyányimonyók: tetszik a nick neved, de az istennek sem ugrik be a mese címe! Segíts légyszii!:)

genevieve 2011.11.17. 12:01:59

@Matrix_: nem is azt mondtam, hogy te dobáltad meg:-)

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.17. 12:02:05

@Matrix_: Igen, Shadi egy okoskó buzgómócsing, ahogy azt Attila is megmondta róla, de nem nőgyűlölő, ahogy azt Eszter élő adásban hazudta róla. És sokkal jobban benne van a feladatokban, mint például Attila.

Attila és Péter folyton azzal baszogatják Shadit, hogy nem végzi el a feladatokat. Attila eddig szerintem egyetlen feladatot sem hajtott végre rendesen. Most például a táncnál rinyál. Péter szintén. Még az Arénában sem hajlandók teljesíteni.
Shadi meg kifejezetten ügyes volt a táncban Veronikával, lelkesek voltak, beleadták magukat.
Ahogy Csaba is. Csak szegénynek a párja volt olyan, aki visszahúzta.

genevieve 2011.11.17. 12:03:29

@Líder Máximo: ehhez képest, hogy beszél ati kingával?:-D

Tjuca 2011.11.17. 12:05:14

@capa05: na de most megnéztem, eszteré is balra "húz" egy hajszálnyit... :-P no de hagyjuk a tudományt, ez egy szórakoztató játék, nyerjen a jobb! :-DDD

BarBwire 2011.11.17. 12:06:25

@genevieve: miért van az, hogy sadi nem veszi észre milyen bunkó a nőkkel, valami nagyon elromolhatott benne.

Most olvastam Cris berohanásáról, és jót röhögtem a minimálpöcs péter címen.

BarBwire 2011.11.17. 12:07:11

@Tjuca: nekem jobbra húz... nyertem?

ne most 2011.11.17. 12:07:31

Shady az egyetlen, aki keményen beszól Attilának, Péternek vagy akár Eszternek.

Líder Máximo 2011.11.17. 12:07:57

@genevieve: Hát igen... ez egy hatalmas magaslabda. Szerintem ezen (is) múlik majd a párbaj kimenetele, hogy ezt a lehetőséget Shadi mennyire veszi észre, és képes-e tematizálni a villa közbeszédét ebben az irányban. Eszter ügyes, de most nagyon pengeélen táncol, ha Shadi kicsit is átlátja a helyzetet csúnya bukta lesz a DRnőnek (+ a Nagy Manituknak is). HARMADSZORRA, MUHAHA! :))

mocskosmacska 2011.11.17. 12:08:18

@Spéter46: Tényleg durván volt megfogalmazva, de ettől a lényeg még igaz maradt. Eszter seggeket nyaldos amióta bement.

@hétszűnyű kapanyányimonyók: Teljesen egyetértek a hozzászólásoddal.

capa05 2011.11.17. 12:09:22

@hétszűnyű kapanyányimonyók: köszönöm !Még gyerekkoromban olvastam és nem ugrott be!

Matrix_ 2011.11.17. 12:10:02

@genevieve: de úgy hangzott! :))
Egyébként én sem értem, hogy ezt miért tartják kevés indoknak. Hol van az megírva, hogy azt nem lehet mondani, hogy "azért viszlek ki mert egy okoskodó kis pöcs vagy, hányok ha rád nézek és vagy így vagy úgy de meg akarok szabadulni a jelenlétedtől. Meg az Attiláék is azt mondták, hogy téged vigyelek ki" :D

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.17. 12:10:09

@genevieve: hát igen, ha valaki paraszt a nőkkel, akkor az Attila. Meg Gergőre is rá lehetne fogni, hogy csúnyán beszél a nőkkel, csak mert összekapott Seherével, aki direkt táncolt az idegein és hárpiáskodott vele, húzta, idegelte.
Shadi még a legszelídebb a srcáok közül.
Okoskodik, de semmi több, Veronikával kifejezetten aranyosak voltak, ahogy táncoltak és segített neki, a tánctanárral is szépen együttműködött.

capa05 2011.11.17. 12:10:32

@Tjuca: jól rémlik, hogy te festegetsz?

Tjuca 2011.11.17. 12:12:03

@BarBwire: @genevieve: a video alapján eszter orra egyenes, de a vége és az orrlikai balra tenfdálnak... :-D

na szerintem hagyjuk az orrfúrást. :-D

Tjuca 2011.11.17. 12:13:31

@capa05: nincs nyitva a harmadik szemem, az nem én valék.

igen, rajzolgatok tavaly óta, sak hobbyból. de az mániám, hogy jó alaposan megnézem az arcokat. :-P

mocskosmacska 2011.11.17. 12:13:34

@Matrix_: Akkor legalább lett volna kurázsi benne.

mocskosmacska 2011.11.17. 12:14:26

Péter azt mondta, hogyha most sem jön be a taktikája, akkor beáll csaba mellé edzeni. Kérlek, rtl ad meg nekem ezt a látvány!

genevieve 2011.11.17. 12:17:27

@BarBwire: mert lehet nem is bunkó:-)

capa05 2011.11.17. 12:19:03

@Tjuca: legyen igazad, bár a megvilágítás is közrejátszik. Az orr hajlásos és kieséses "elv" kicsit Lombrosó tanaira hajaz...:DDD

genevieve 2011.11.17. 12:19:26

@mocskosmacska: és eszti most ellenébe megy annak amit dyus kihivásakor hangoztatott, miszerint ő egyedül is végigcsinálja!

még, ha tényleg önállóan döntött igy, és nem peti/ati hatására, a nézők látták, hogy volt ilyen paktum...

Cassia30 2011.11.17. 12:20:45

Sziasztok!

Nem néztem a tegnapit, nem tudom, mivel indokolt Eszter, de nekem itt a hozzászólásoktól egy kicsit ilyen ha van rajta sapka.... érzésem van. Eszter az előző és a mostani kiválasztásnál is Shadira tette a jelet. Akkor gyáva volt, mert nem őt hívta ki, hanem azt, akiről úgy gondolta, hogy gyengébb (Dya). Most meg azért gyáva, mert behódol a Peti-Ati csapatnak, bezzeg ha Kingát hívta volna ki! ?? Szerintem ő már az előző kiválasztásnál is megalapozta Shadi kihívását.

genevieve 2011.11.17. 12:20:45

@Matrix_: ezt mondom én is:-)mondja ezt, mint inkább hazugságokkal indokol:-)

nekem még az is elég indok lenne, hogy nem tetszik neki a feje...

mocskosmacska 2011.11.17. 12:21:10

@genevieve: Nekem eszerről az az érzésem, hogy egy nagyon könnyen irányítható nő, kevés önérzettel. Játék szempontjából ezért unalmas nekem és nem is szimpatikus.

genevieve 2011.11.17. 12:21:24

@Líder Máximo: már csak ezért is shadinak drukkolnék:-)

genevieve 2011.11.17. 12:22:23

@hétszűnyű kapanyányimonyók: gergő is csak sehivel és csak akkor mikor az hp módon provokálja...

mocskosmacska 2011.11.17. 12:22:50

@Cassia30: Én igazából azt nem értem, hogy esztert miért pont shadi zavarja azokután, ahogy attila, kinga meg a többiek bántak vele. Azaz, ha az egyáltalán nem zavarja, akkor mit tett shaid, hogy ő igen.

Cassia30 2011.11.17. 12:24:36

@mocskosmacska: ez az ami igazán számomra sem derül ki, az online-okat is csak mostanában nézegetem. Valami oka biztos van rá, ha már az előző kiválasztásnál is rá rakta a jelet.

genevieve 2011.11.17. 12:24:42

@mocskosmacska: amikor balázs faggatta a riportszobában akkor nagyon összeszedettnek és éles látónak tünt, aztán kint beborgosodott

mocskosmacska 2011.11.17. 12:26:48

@Cassia30: Igen, valami miatt tényleg ő a legunszimpibb neki, vagy pedig egyszerűen csak nem szimpi, és ezt megerősíti az, hogy eszer mindenáron attiláékhoz akar csatlakozni.

capa05 2011.11.17. 12:27:15

@genevieve: te olyan kis aranyos mazochista vagy!Tegnap vívtál Csabi miatt, ma Shadi....:)))

mocskosmacska 2011.11.17. 12:28:35

@genevieve: Nem láttam. Mit mondott?

@capa05: Shaidt én is bírom.

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.17. 12:29:44

@genevieve: pontosan így van
Aki képes bárkivel alpári lenni, az Attila. De ezt senki nem meri a szemére vetni.

Esztertől az egyetlen elfogadható választás Attila kihívás lett volna vagy esetleg Kinga. Akkor azt mondom, hogy van benne valami, de hogy Dyát és Shadit viszi ki utasításra és még próbálja úgy beállítani magát, mint akit nem irányítanak és nem a gyengékre megy, az csöppet ellenszenves.

Matrix_ 2011.11.17. 12:31:01

@Cassia30: A többségnek szerintem nem a Sádi kihívásával van gondjuk, hanem az indoklással.

Cassia30 2011.11.17. 12:34:50

@Matrix_: Az indoklást nem láttam, ezt mondtam. De a kihívással egyetértek, tulajdonképpen ha így nézzük, Shadinak kellene megnyernie az egészet, hiszen innentől kezdve senki nem hívhatná ki, mert azzal becsicskulna Atiéknak?

vallatas 2011.11.17. 12:35:16

Én nem tudom elfelejteni azt mikor Csaba meg Shadi dumáltak a szaunába, illetve mikor Shadi felvette Péter és Gergő csipkelődéseit... és azt se amikor Krisszel a magyar rafkóságról beszéltek, hogy az annyiból áll, hogy hátbaszúrás nem úgy mint az arab és a kubai rafkóság!

Törököket meg szeretem, a Jordánokat meg nem!

Hajrá Eszter!

vallatas 2011.11.17. 12:36:19

egyébként meg vicces ez a taktikázás duma, mindenki a maga szintjén taktikázik...

Cassia30 2011.11.17. 12:37:19

@Cassia30: Hozzáteszem, én is jobban örültem volna Kingának, azt hiszem napokig nem csináltam volna mást, mint visszajátszottam volna Kinga és Ati-Peti fejét, az mindent megért volna. Pláne, mert irritál a nő, ezért sem nagyon tudom végignézni az öfiket sem, és az online-t is csak úgy, hogy a Kingás részeket átpörgetem... Egy darabig így voltam Veronikával is, bár amióta a Cris féle gügyögés, és a Cris miatti nyervogás abbamaradt, ő már egész elviselhető számomra.

kamarti 2011.11.17. 12:38:49

@Spéter46: mert ilyet csak arabok mondanak? vagy csak nekik nem szabad? Vagy csak Eszternek nem?
ez akkor is kérdés, ha arról elfelejtkezünk, hogy Eszter épp akkor tényleg éppen Shadik ekézte a barncsnak (ez benne is volt a tegnapi összefoglalóban is, ha valaki nézte, nem kell visszaemlékezni rá...)
és akkor azt még meg sem kérdeztem, hol van ez a büdösszájú tehénhez képest ugye, amit Ati zsigerből nyomott Eszternek, és nem viselkedésre, hanem kinézetre utal

BarBwire 2011.11.17. 12:42:46

@genevieve: nem fog nyerni, bár ha azrtl jól nyomja a doglokat, akkor ja. Gondolom Lilu majd Eszter pártján fog állni. De valahogy nagyobb esélyét látom arra, hogy Sadi megy vissza.

Matrix_ 2011.11.17. 12:43:35

@Cassia30: Ha visszajön, akkor lehet, hogy így lesz. És akkor ezzel most le is lőtted az RTL poénját. kész, vége. Az utolsó kapcsolja le a villanyt és mehetünk haza :))))

genevieve 2011.11.17. 12:47:04

@capa05: mondom én, hogy ingerenciám van védeni a gyengéket:-)

péteren és atin kivül azt hiszem már mindenkit védtem:-)

nathalie 2011.11.17. 12:47:30

sztem a játék szempontjából jó lenne, ha shadi menne vissza, bár egy kis irritáló pöcsfej, de hát nekem nem kell vele együtt élnem :D Péterék ezek után teljes sötétségben tapogatóznának :D most a párbajok sokkal jobban alakulnak. mindig olyan megy vissza, akit nem várnak. Azonban nem azért, mert az a fél annyival erősebb lenne mint a másik, hanem mert inkább a nézők valaki ellen szavaznak. Így totál nem lehet leszűrni, hogy ki milyen erős, mégis fosnak attól aki visszamegy. csodás :D

genevieve 2011.11.17. 12:47:52

@mocskosmacska: úgy általában jól látott bent mindenkit, akkor tényleg úgy tünt saját feje után megy

kamarti 2011.11.17. 12:50:30

@BarBwire: attól tartok, mindegy, hogy Lilu vagy Balázs, bár talán nem lesz olyan egyszerű az egymásra találás, és a másik párbajozó alázása, mint Dya ellenében
viszont ha netántán bejátsszák Veron táncát és Shadi értékelését, azt emlékeim szerint nehéz lesz úgy magyarázni, hogy Shadi Veront ribancozta + egész héten azt hallgattuk, hogy ez a kettő dicséri egymást a táncban, tehát ha volt is problémájuk egymással, most épp nincs, tehát Eszter ebben a (nagyon régi) történetben fogadatlan prókátor

MagasMacska 2011.11.17. 12:51:14

Ki is írta kb. egy héttel ezelőtt, hogy majd Krisz be majd törni a Villába, csak a biztonsági őrök az útjába állnak??

velvet.hu/blogok/gumicukor/2011/11/17/nagyon_faj_vv_cristofel_be_akart_torni_a_villaba/

genevieve 2011.11.17. 12:51:15

@nathalie: szerintem nem véletlenül találták ki azt, hogy a párbajnyertes ne kapjon védettséget!

Matrix_ 2011.11.17. 12:52:55

@nathalie: tény hogy a játéknak Sádi bent maradása jobbat tenne. Sokkal jobb feszültségforrás mint Eszter. Kivéve ha Eszti rámozdul Péterre! Azt még megnézném :D

genevieve 2011.11.17. 12:53:02

@kamarti: kivéve, ha shadi felkapja a vizet, ha higgadt marad akkor nyert ügye van, mintegy demonstrálva, hogy ő udvarias a nőkkel...bár liluval szemben nagy kihívás lesz türtőztetni magát:-D

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.17. 12:54:21

@kamarti: Ja, igen, Eszter úgy csinál, mintha Shadi megsértette volna a nőiességében, közben meg simán segget nyal Attilának, aki azt mondta rá, hogy "mondtam, hogy csak a tehenet ne!", "összenyalsz a büdös száddal". Ez Eszter szerint teljesen rendben van, mert egy erős játékostól jött, akinek megéri becsicskulni.

Shadi egy okoskodó buzgómócsing, de inkább ő menjen vissza, mint ez a hazug némber.

kamarti 2011.11.17. 12:55:21

@MagasMacska: hátha Cris maga találta ki a Csicska Maxi nevet, bennem egy világ omlott össze, annyira alulértékeltem :)

nathalie 2011.11.17. 12:56:18

@genevieve:
tényleg? azt hittem csak kimaradt a szabálykönyvből :D:D

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.17. 12:56:42

@Matrix_: Péter már Veronikára mozog erősen. Veronika meg még ellenáll, játssza a meglepettet, pár hét cicázás még benne van abban a párosban. Aki képes Alekosszal és Cristofellel rövid időn belül összebújni, az nekem ne akarja elhitetni, hogy Pétert nehezére esne magába engedni.

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.17. 12:58:08

@genevieve: Lilu (meg úgy általában az RTL) feltűnően tolja Eszter szekerét. Vajon miért.

MagasMacska 2011.11.17. 12:58:36

@Matrix_: Az előző párbajnál azt mondták, a nézők azért szabaztak mindkétszer úgy, ahogy, hogy nekik bent a Villában minél rosszabb legyen. Nos, ebben az esetben Shadit kell visszaküldeni.Mert az nekik elég rossz lesz!

MagasMacska 2011.11.17. 12:59:29

@kamarti: Pedig azt nem is a Madáchban jáűtszották!

BarBwire 2011.11.17. 13:00:06

@genevieve: főleg, ha azt az utasítást kapja, hogy hozza ki a sodrából. Lilu néha túlzásokba esik, Balázs meg lazán meg tudná ezt oldani.

MagasMacska 2011.11.17. 13:00:46

@nathalie: Szabálykönyv? Az az a valami (mondjuk papírra, kézzel írt blog), amit minden összefoglaló után kitalálnak?

nathalie 2011.11.17. 13:01:54

@MagasMacska:
én azt hittem Kolosi bőrére van vésve... csak egy papír? csalódott vagyok :D:D

MagasMacska 2011.11.17. 13:03:40

@nathalie: Az nemesi oklevél lenne! Ja nem, azt kutyabőrre írják...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 13:03:56

@MagasMacska: nahááát... pedig én akkor csak vicceltem ám. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 13:05:49

@hétszűnyű kapanyányimonyók: nagyon is elképzelhetőnek tartom, hogy egy, az rtl-esek részéről kevésbé éber éjjelen összesuttogtak, hogy csinálják ezt a kis műsort, (megdugja-e Péter V-t, mit szól ehhez Kiszop, stb.) ezáltal nyerve pár hetet a villában mindkettejüknek...

Líder Máximo 2011.11.17. 13:06:35

OFF

Ügyfél felhívja a recepcióst:
- Two rums to room two two two

Recepciós:
- Taram taram ta ra-ra-ra, na elmész te a 3,14csába

ON

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 13:07:39

@Cassia30: én is pont ezen gondolkodtam: Eszter és a sapka esete.
Meg, hogy hirtelen milyen szimpi lett mindenkinek Shadi.. :D

Matrix_ 2011.11.17. 13:09:19

@hétszűnyű kapanyányimonyók: Na de mennyire szép lenne, ha ebbe belenyalakodna Eszter :))) Veronika megtépné? :)))

BarBwire 2011.11.17. 13:11:13

@nathalie: szokták olvasni is, néha látom a kezükben, gondolom könyvet nem kapnak.

BarBwire 2011.11.17. 13:16:16

@pushpang: csordaszellem, közben meg magukban azt gondolják, hogy dejó, hogy nem engem választott.

mocskosmacska 2011.11.17. 13:17:53

@nathalie: Igazából shadi visszatérte játék szempontjából azért lenne érdekes, mert már nagyon kezd unalmas lenni, hogy mindenki a kartell kegyeit keresi. Így talán kezdene ez a rend felborulni.

MagasMacska 2011.11.17. 13:18:18

@pushpang: Há mondom, hogy olvasnak minket!!! (A helyedben jogdíjat kérnék...)

Cassia30 2011.11.17. 13:19:20

@pushpang: Ha emlékeim nem csalnak, nem először gondolunk ugyanarra :)

nathalie 2011.11.17. 13:20:35

@BarBwire:
lehet valaki még csak a betűket tanulja belőle :D:D

nathalie 2011.11.17. 13:21:57

@mocskosmacska:
az a baj, hogy shadi kb ugyanolyan szerencsétlen mint csaba. Bécit utáltam, de legalább ő mögé beálltak az emberek, így volt egy másik tábor is. Itt szted shadi mellé bárki is beállna?

mocskosmacska 2011.11.17. 13:24:44

@nathalie: Nem hiszem, hogy beállnának mögé, de kinyílna azoknak a csipája, akik eddig nem mertek szembehelyezkedni a kartellel.

BarBwire 2011.11.17. 13:29:36

Az a helyzet, hogy itt még attól is félnek, hogy kimutassák a döntéseiket. Eszter mögé se álltak, aztán Vera egy ideig igen. Sadi mögé se fognak állni ,mert kényelmesebb független maradni, csak azt felejtik el, hogy egyszer ők is kiesnek...

ne most 2011.11.17. 13:32:12

@nathalie: Miért állnának Shadi "mögé" mikor elősúlyban ő a legkisebb? Ki fél Shaditól a villában?

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 13:33:24

ja, és már csak azért is shadi lehet a nyerő, mert ő az egyetlen, aki nyíltan kimondta, h kivinné attilát és pétert. ha lesz esze, ezzel kampányol majd.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 13:35:15

@mocskosmacska: ez sztem egy picit sántít, mert mostanában azért Gergő és Fecó (Issssteni Csabáról nem is szólva), kezdenek eltávolodni Attilától és Pétertől (már azok is egymástól)... Shadi meg próbál keménykedni, de őt valahogy senki nem veszi komolyan. Sok változás nem lenne, max. annyi, hogy navégre, kiment Eszter, akivel már Veronika se olyan ellenséges.
Viszont, ha Eszter menne ismét vissza, akkor újfent főhetne mindenkinek a feje az erőviszonyokat illetően.
Eszter múltkori 75%-a is nagyon homlokon csapta őket...

Amúgy minden egyes kiválasztásnál, kihívásnál ugyanezek a szócsaták, meg számonkérések várhatóak.
Kiválasztani és kihívni muszáj, nem értem azt, hogy miért "számoltatnak" el valakit azért, mert xy-ra rakott. Valakire csak kell rakni és az érintettnek, meg a baráti körének biztos nem fog tetszeni. Hát akkor meg?
Most is, akik háborognak Shadi kiválasztása miatt odabenn: jobban szeretnének/szerettek volna a helyében lenni? Naugye. :D

ne most 2011.11.17. 13:35:18

Shadi nem félelmetes, viszont nem csicskul és ez türhetetlen.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 13:36:38

@MagasMacska: á, én vagyok olyan élhetetlen hülye, hogy ingyen adok ötleteket. :D

Cassia30 2011.11.17. 13:37:40

@liberaliskonzervativ: úgy vinné ki, mint ahogy leöntötte sörrel?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 13:38:02

@ne most: Shadi pont olyan, odabenn senki által nemigen kedvelt (egyéni) játékos, mint pl. az Eszter. Sőt.
Csak Shadi sokkal idegesítőbb.

nathalie 2011.11.17. 13:38:10

@ne most:
ezt próbáltam én is érzékeltetni :)
Shadi sztem csak arra lesz jó, hogy szúrja attiláék szemét és zavarja őket, hogy bent van mintha egy lény zümmögne körülöttük. De ez még mindig több, mint amit eszter egy visszamenetel után tenne. Egyre inkább úgy érzem, hogy csontig benyalna kingának meg verának. Serivel nem sokáig tartana a nagy barizás...

Cassia30 2011.11.17. 13:38:30

@liberaliskonzervativ: úgy vinné ki, mint ahogy leöntötte sörrel?

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 13:38:39

@Cassia30: affffrancba, már megint kb. leírtad, amit én akartam. :D

Cassia30 2011.11.17. 13:39:19

@Cassia30: na ez kétszer ment át. bocsánat.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 13:40:03

@Cassia30: szóval nem hinném, hogy meg merné tenni, de ettől még igaza van Lib.konz.nak, hogy kampánytémának nagyon jó lehet...

Cassia30 2011.11.17. 13:41:39

@pushpang: csak ha más is emlékszik a sörös dologra, akkor lehet, hogy pont visszaüt. Na ez már megint ígérget, stb.

beacska 2011.11.17. 13:45:08

@liberaliskonzervativ: te mindenkit minősítesz, és hajthatatlan vagy. egyik jelződdel sem értek egyet, ilyenkor mi van?

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 13:47:11

ezt most nem értem. te írtad le, h szted shadi milyen, én meg leírtam, h a többiek milyenek.
nem értesz egyet, oké, akkor nem értesz egyet.
miben vagyok hajthatatlan?

van-e szándék 2011.11.17. 13:48:09

@nathalie: szerintem, ha visszamenne, ráérezne az erőre, és kezdené az ékverést.. a másik verzió, hogy baseball ütőnek néznék, és mindenkit vele akarnának "agyonveretni" az elkövetkező párbajokon :)

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 13:49:24

@pushpang: igen, én se azt mondtam, h kiviszi, de ő az egyetlen, aki ezzel képes lesz kampányolni. meg akinek talán még el is hiszik.
aztán, ha nem viszi ki őket, akkor nem, csabi is tuja maradt, és még mindig bent van.

mocskosmacska 2011.11.17. 13:50:31

@Cassia30: Sörös dolgot lilu zárt le, hogy azt nem lehet. MOndjuk ettől függetlenül, lehet hogy akkor sem tette volna meg. Most már csak tippelni lehet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 13:50:59

@Tüzitündér: király az új avatarod! :D:D
(Csak Hajni meg ne lássa, mert haza akarja majd vinni.)

liberaliskonzervativ 2011.11.17. 13:52:52

@mocskosmacska: annyiban nem volt kamu, h tényleg megpróbált többször attilával meg péterrel szembemenni.
és sztem ő az egyetlen, aki nem fosik ezektől, legalábbis látszólag. ezért is fosik tőle "a peti", ahogy vera mondaná :P

kamillazok 2011.11.17. 13:53:47

Nem tudom, volt-e mar, de tegnap az online-ban Veronika leépítette Pétert. A nyugiban aludtak, Peti nyomult, Veronika pedig kiosztotta, hogy őt ne csókolgassa, mert ő nem fogja csókolgatni, és hogy kettejük között nem olyan viszony van. Pedig Peti korábban csellel akarta rávenni a dologra, azt mondta, hogy ki kell találniuk valamit, hogy Veronika ne kapjon jeleket, márpedig Pet sosem kap, szóval nekik közelebb kell kerülniük egymáshoz... Veronika kioktatása után Peti azt mondta, hogy érti, amit Veron mond. Aztán véget ért az adás...!

kamarti 2011.11.17. 13:54:56

@hétszűnyű kapanyányimonyók: Eszter sztem is borotvaélen táncol, mert a nép könnyen öszapasszíthatja ám a hazug és/vagy sunyi+ügyvéd cuccost is, az meg neki nem jönne jól

@genevieve: hát én nem vagyok se fiú, se arab, de Liluval szemben én is nehezen tűrtóztetem magam...
na erre lenne jó egy igazi és okos barát Shadinak, hogy ezt megértesse vele (mert attól tartok, akiket ő a barátjának hisz, azok sem azok, pl. Csaba)

mocskosmacska 2011.11.17. 13:54:59

@liberaliskonzervativ: Valszeg ezért nem is lett simán ő a kiválaszott.

beacska 2011.11.17. 13:55:36

@Cassia30: sőőőt, ő már az első jelrakásnál is rá akarta, csak engedett a nyomásnak. Statisztika: először engedett, aztán nem, majd megtette, amit akart (nyomás alatt)

ez az Eszter! (fejcsóva)

mocskosmacska 2011.11.17. 14:01:30

Igazából ami nekem nem tiszta, hogy péter miért nem tudja megmondani verának, hogy hagyja békén, őt nem érdekli.

kamarti 2011.11.17. 14:03:13

@kamillazok: Krisszel sem bírták egymást, úgy kezdődött a nágy szaralam... :)
Petinek inkább az idegesítsük Verát dologgal kéne kampányolni, a habzószájú Vera lehetőség hallatán a múltkor is tapsikolt a csupaszív, csupajóindulat Veron...

genevieve 2011.11.17. 14:04:01

@kamarti: vele szemben én is...

egyszer volt szerencsém hozzá élőben egy párbajon...

olyan hangon szólt be a nézőknek mikor éppen szünet volt, hogy kinyit a zsebemben a bicska...miszerint ő komoly munkát végez (éppen memorizálta ami fel volt irva neki a lapokra) és ne zajongjanak a nézők, mert kiviteti őket a teremből....

beacska 2011.11.17. 14:04:27

Tegnap Csaba-Fecó beszélgetésen elhangzott, hogy Shadi érezte a végét, mert pár napja nagyon visszafogta magát, csak Attilát cseszegette nagy feltűnően (még ők is színjátéknak tartották a dolgot).

Shadit nem nehéz kiugrasztani a bokorból, sört kell adni neki pálinkával!;DDD

kamarti 2011.11.17. 14:07:34

@genevieve: ő bakker, ez a nő.. sztem egyvalami elvitathatatlan vele kapcsolatban: hogy gyomra az van... meg bőr a képén.
egy önérzetesebb néző azért megkérdezhette volna, hogy vajon a memorizálásért (amit mé' nem otthon csinált adás előtt??) vajon kitől/miből kapja a pénzt?

mocskosmacska 2011.11.17. 14:08:20

@genevieve: Hu, melyik párbajon voltál?

Lilu engem már képernyőn keresztül irritál.

pink ninja 2011.11.17. 14:08:40

a tegnap esti onlájban összeült csaba, fecó éd kinga. kinga azzal érvelt dreszter ellen, hogy vihart ígért ha visszaszavazzák és semmit nem csinált. csaba meg helyeselt. :)))
én meg röhögtem és kikapcsoltam az onlájnt. :)
hát ennyire látják ők magukat és az ígéreteiket reálisan

genevieve 2011.11.17. 14:09:15

@kamarti: tele volt a hely biztonságiakkal és egy moderátorral ...ki volt adva mikor tapsolhatunk és mikor kell hujjjozni meg ilyenek:-)

mocskosmacska 2011.11.17. 14:09:41

@kamarti: Szerintem lilu igazából fel sem fogja, hogy ő milyen szar műsorvezető.

kamarti 2011.11.17. 14:10:00

@beacska: akkor üzenném Csabinak meg Fecónak, a két karakán legénynek és egyben nők támasza lovagoknak, hogy ha ez színjáték, akkor Shadi az elejétől hozza a szerepet...

mocskosmacska 2011.11.17. 14:14:36

@genevieve: Hu, azon volt, hogy katka apja rosszul lett, ágica anyja meg balhét csinált és takarítószerszámokat vágott a földhöz? Vagy ezek csak pletykák?

kamarti 2011.11.17. 14:15:19

@genevieve: persze, gondolom, hogy amúgy sem lehet ugrálni. csak ténylg nem tenném ki magam ilyesminek senki kedvéért. Liluval egy légtérben -

brrrbrrr@mocskosmacska: jó, hát a Gigi-Anikó-Béci ésatöbb mocsárban nem nehéz úgy éreznie, hogy ő a csúcs... meg mostanában CV-t se kellett írnia, hogy lássa egyben a munkásságát, felsorolás szinten...
de ez még hagyján, alapvetően nála is és Balázsnál is irritál, hogy ordít róluk, mennyire lenézik ezeket az embereket, akikből élnek. Lilunál ehhez jön az alap arroganciája csöppnyi humor nélkül. Óborzalom.

kamarti 2011.11.17. 14:16:44

@genevieve: jesszus, te igazi veterán vagy vv-ből :)
és Lilu is PPP

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 14:22:18

@mocskosmacska: Ééééés év elején Lilu lett az év műsorvezetője, ha jól emlékszem.
Akik megítélték neki, biztos nem nézik a műsorait. :D

kamarti 2011.11.17. 14:24:58

@pushpang: de, nézik, épp ez az, hogy az ő műsorait nézik legtöbben, ezért nyerhet az ilyenekben - de mint tudjuk, attól még nem lesz finom a tehéhkaka, hogy sok légy száll rá ugye :)

beacska 2011.11.17. 14:27:56

@kamarti: :))) nem. Shadi már jóformán mindenkivel értekezett róla (legszebb jelenete a Csabival volt azért, valljuk be), hogy hogyan lehetne az ÖF-ikbe bejutni.
pl. a káromkodásmentes napon, még mondta is, hogy jó alkalom, gyorsan káromkodott egyet, hogy ő is szerepelhessen, ne csak Attila. Csak hát, nem volt elég tökös a vajjal. Egy csomag vaj csúnyán lealázta :DDD

dolgozni kék 2011.11.17. 14:32:06

csak nekem jön le úgy, hogy Péter egy rakás szánalom?

Virágék 2011.11.17. 14:35:56

Nem tudom, kiderült-e már, melyik 3 páros jutott tovább, de biztos vagyok benne, hogy meg lettek vezetve a villalakók. Tuti, hogy minden tanártól 1-1 jut tovább, nehogy romoljon a renoméja valamelyiknek.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.17. 14:36:38

@beacska: esetleg maradnia kellene a zseniális kő-papír-olló ötleténél, milyen izgis lenne. :D

beacska 2011.11.17. 14:38:22

@pushpang: ja, csak még ki kell találni hozzá egy tétet. Nem lehet ám, csak úgy öregesen a saját szórakoztatásunkra!! Akkor mi lesz a nézőkkel?

mondjuk félmeztelenül a hideg vízben egymást húzva??? ;DD

kamarti 2011.11.17. 14:39:07

@beacska: bár nem akarlak meggyőzni, de ha nem voltam egyértelmű (mert nem szeretném azt feltételezni, hogy direkt értetted félre), megismétlem: én az Atival való konfliktus felvállalásról beszéltem (ahogy egyébként abban a hsz-ben te is)

genevieve 2011.11.17. 14:39:08

@mocskosmacska: igen, azon volt

(én katka apjával mentem mint közeli barát), tényleg rosszul lett és katka oda is futott hozzá, hogy szarik az egész párbajra....szivproblémái voltak az öregnek és sajnos kb 4 éve pont a születésnapján el is vitte:(

dolgozni kék 2011.11.17. 14:40:03

ha Lilu vezeti a műsort én mindig a lábmozgását figyelem. Egy kilépés ballal, két szó, majd jobbra körívben visszalépés. Egy estén át leköt.

genevieve 2011.11.17. 14:40:46

@kamarti: igazából nem, azt csak azért néztem mert személyes ismerőseim voltak:-)

meg, amúgy is katkát ekézte mindenki: muuuuuuuuuszáj volt őt védenem:-)

genevieve 2011.11.17. 14:43:08

@dolgozni kék: akkor még nem csinálta ezt:-D

genevieve 2011.11.17. 14:44:25

@anica inkognitóban: ja, a döntőn is ott voltam:-DD

mondjuk elég is volt az egészből annyi, már 2 órával előtte ott kellett lenni és ott ülni

kamarti 2011.11.17. 14:44:27

@pushpang: néha, titkon, reménykedem, hogy esetleg olvassa ezeket - na én neki szívesen törlesztenék ilyenformán, számomra az ő viselkedése sokkal szánalmasabb, mint a vv-seké. Én bírom, ha az emberlánya megőrzi a méltóságát minden helyzetben, de hogy a trágyadomb közepén nagyasszonyoskodjon, az számomra nem ez, sőt

beacska 2011.11.17. 14:46:04

@kamarti: mivel ő később ment be, az első 2 óráját bent azzal töltötte, hogy ezt fitogtatta is. ő pontosan tudja, kinek kell nekimenni, hogy a nézők maguk alá pisáljanak.

Ő nem konkrét dolgok miatt megy neki Attilának, hanem néha észbe kap, és apró-cseprő ügyekben, csak azért, hogy te lásd, ő milyen faszintos.

EZT ismerték el Csabáék, és ezt lehet látni.

Nem értelek félre. Shadi a nézőknek játszik, csak a kevésbé felületesek gyorsabban átlátnak rajta.

kamarti 2011.11.17. 14:47:47

@genevieve: igazából az lepett meg, hogy már akkor is ekkora arca volt a nőnek - de aztán eszembe jutott, hogy az a párbaj mennyivel közelebb volt ahhoz a bizonyos keringő videóhoz. Néha arra gondolok, az a nézőgyalázás nem is véletlen elszólás volt a tovább forgó kamera előtt, hanem casting a későbbi műsoraihoz...

nosce 2011.11.17. 14:51:42

@kamillazok:
a tegnapi öfiban egy éjjeli bevágásban Péter ujjezni próbálta Veront a takaró alatt, amikor veron elkapta Peti kezét, de messze nem csak a seggére fogott rá mint ahogy Veron Sehinek előadta...és nemtom milyen vastag ez a Peti, de Veronikának össze kell szednie valahogy a 2 millát Alekosznak...úgyhogy csak idő kérdése mikor szeret majd bele Péterbe :)

genevieve 2011.11.17. 14:52:09

@kamarti: én viszont meg emlékszem még a kezdeti zenetévés múltból, volt egy beszélgetés, az akkori műsorvezetők között (4-en voltak), többek között rákay phillip:-D és ő...a téma a káromkodás volt...és azt mondta, hogy náluk a családban (és ő sem), soha nem beszélnek csúnyán egymással és nem is káromkodnak:-D

MagasMacska 2011.11.17. 14:55:39

@liberaliskonzervativ: "Csabi is tuja maradt, és még mindig bent van"
No igen, de meg is mondták, hogy Csabira nem raknak, mert még a végén kivinné őket. Ha ki merte hívni a villaikon Kriszt... Olyanra tesznek, aki majd Csabát - némi nyomásra - hívja ki...

nosce 2011.11.17. 14:57:24

@MagasMacska:
"Olyanra tesznek, aki majd Csabát - némi nyomásra - hívja ki..."

na olyat majd jól nem találnak :)

nosce 2011.11.17. 15:01:06

@kamarti:
egy hívószó pl. a nőalázó shádi :), de sztem van egyéb is Eszter tarsolyában(bugyijában) csak direkt nem árulta el, tartalékolja a párbajra, sztem ezt jól kidolgozta Eszter magában, mielőtt kihívta Shádit..

Brr · http://mindenamino.blog.hu/ 2011.11.17. 15:03:36

@nosce:

"de Veronikának össze kell szednie valahogy a 2 millát Alekosznak...úgyhogy csak idő kérdése mikor szeret majd bele Péterbe :)"

miért? Alekosz nyert ellene valami pert? Ha igen, mi volt a per tárgya?

BarBwire 2011.11.17. 15:04:20

@genevieve: pedig ha tudták volna milyen emberek jönnek utána...

nosce 2011.11.17. 15:07:13

@Brr:
"miért? Alekosz nyert ellene valami pert? Ha igen, mi volt a per tárgya?"

nem nyert csak elindította a pert, asszem ,legalább is ez volt a minapi hír. A tárgya meg Aleksoz farka volt, konkrétan, ujságcikkben értékelve :)

nathalie 2011.11.17. 15:19:06

@Tüzitündér:
jézusisten!!! Neked van a legaranyosabb avatarod, amit valaha láttam!!!! :D:D:D

genevieve 2011.11.17. 15:30:02

@nosce: nem a farka, hanem a teljesítménye:-))

kamarti 2011.11.17. 15:36:51

@beacska: a többiek (élen Atipetivel) nem a nézőknek játszanak? kérdezem én, a felületes attól a nem felületestől, aki viszont csak hadin lát át

kamarti 2011.11.17. 15:40:43

@genevieve: jaj, te, hát én arra a vidire gondolok, amikor nem tudta, hogy még mén a kamera :)
(Régi szép idők, amikor még az a másik tehetséges tévés se intendáns volt és nem milliárdokat szórt szét....)

genevieve 2011.11.17. 15:41:32

@kamarti: tudom, hogy arra gondoltál:-)))
csak mint adalék irtam azt a kis infót a szép beszédhez:-)

nosce 2011.11.17. 15:45:20

@genevieve:
nem azzal követte el ? :)

genevieve 2011.11.17. 15:48:47

@nosce: igen, csak a teljesitmény és a méret nem mindig egyenes arányos:-)

nosce 2011.11.17. 15:53:18

@genevieve:
sztem ezeket a vidcsiket memorizálhatta Kinga a beköltözése előtt :)

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.17. 16:10:53

@genevieve: de nem azért kicsi és puha, hogy ne fájjon, ugye??:DDDDDD

Anselmo 2011.11.17. 16:16:31

@genevieve: "igen, csak a teljesitmény és a méret nem mindig egyenes arányos"

csak akkor tehetsz statisztikailag szignifikáns kijelentéseket, ha legalább 40 fős csoporttal teszteled.

kamarti 2011.11.17. 16:18:24

@nosce: @genevieve: jaj, hát régen vót, tán igaz se vót, ugye
talán annyi változott, hogy élő adásban is megvan ugyanez a hozzáállása, csak cizelláltabban nyilvánítja ki. ha úgy veszem, ezek szerint szakmailag fejlődött az elmúlt évtizedben...

genevieve 2011.11.17. 16:18:43

@Anselmo: ha akár csak egy eltérés van akkor a mindig már nem állja meg a helyét:-)

nem kell ehhez 40:-)

genevieve 2011.11.17. 16:19:18

@anica inkognitóban: kb. ezt duruzsolhatta veronnak alek és most peti is:-D

Tüzitündér 2011.11.17. 16:24:50

@nathalie: Köszönöm szépen! :):):)

nosce 2011.11.17. 16:41:37

@kamarti:
"talán annyi változott, hogy élő adásban is megvan ugyanez a hozzáállása, csak cizelláltabban nyilvánítja ki. ha úgy veszem, ezek szerint szakmailag fejlődött az elmúlt évtizedben..."

vagy csak előbb kapcsolják ki a kamerát :)

Hurri Kán 2011.11.17. 16:42:35

Nahát. Legújabb jelző Péterre: Csicska Maxi. :D

Spéter46 2011.11.17. 16:47:39

@van-e szándék: Hűjnyearézfánfütyülőjét, ez tényleg nem semmi :)

Tjuca 2011.11.17. 16:48:49

@genevieve: és nem ment ki erre a banda magától? :-O kapkodott volna levegő után az üres stúdióban. :-DDD

kamarti 2011.11.17. 16:49:35

@nosce: jut eszembe kameráról: abba péel bele se merek gondolni, ő milyen munkatárs lehet...

Tjuca 2011.11.17. 16:55:18

@beacska: szerintem az nem volt normális, aki ezt kitalálta. sem az ecet, sem a vaj. akkor, ha ott menten epegörcsöt kap, akkor azon kívül, hogy te jókat nevetgélsz mit csinálnak??? ez nem tökös gyerek kérdése számomra. ha kitalálja valamelyik elmebeteg, hogy dugjon uborkát az ánuszába, és visszautasítja, akkor nem elég tökös? ne viccelj már! az ecetivás sem játék. nem tudom hány százalékos lehetett (remélem csak 5) de ha végigégeti a nyelőcsövét? aberrált szerkesztők.

kozi001 2011.11.17. 16:57:54

@kamarti: Anikóval szerintem nincs akkora baj!
Lilu mögött nyilván van X év műsorvezetés!

kamarti 2011.11.17. 17:03:32

@kozi001: persze, Anikó is majd belejön, int kiskutya az ugatásba :) (és így kellően kétértelmű is lettem...)

mocskosmacska 2011.11.17. 17:07:33

@Tjuca: Ennyi erővel az is lehetett volna a bünti, hogy egyen meg egy kanál szart.

Tjuca 2011.11.17. 17:12:51

@mocskosmacska: jah.

de egyesek ezen dohognak már mióta.

capa05 2011.11.17. 17:18:09

@Tjuca: bocs csak lábujjhegyen jöttem be előadás közben, Eszter gyávaságán túl vagyunk már ? Látom most Shadi van a virtuális kínzócölöpön:)

Tjuca 2011.11.17. 17:21:32

@capa05: olvass figyelmesen!

mindkét büntetés abnormális szerintem, és abszolút megértem, ha azt mondják, hogy figyi, na ezt nem. bárki. a szerkesztőkkel szippantatnék babot orrlukon keresztül szívószállal, az legalább ilyen vicces, mint az ecet vagy a vaj.

Tjuca 2011.11.17. 17:22:40

@capa05: én nem gyáváztam esztert, keversz valakivel.

capa05 2011.11.17. 17:24:36

@Tjuca: Én nem rád gondoltam, hanem a többiekre délelőtt, csak egy darabig nem voltam és azért kérdeztem, hogy te hátha tudod:)

beacska 2011.11.17. 17:28:29

@capa05: nem, arról van szó éppen, van-e különbség a szar, az ecet és a vaj közt :DDD

capa05 2011.11.17. 17:30:59

@beacska: ó már akkor képben vagyok, átléptünk kémiai elemzésekbe..?)))
szintelen, szagtalan,halmazállapot....:D

Tjuca 2011.11.17. 17:31:30

@capa05: akkor kérdezd a többieket! :-P

Tüzitündér 2011.11.17. 17:36:21

Hahó! valaki beavatna,mi ez az ecet sztori?

Tjuca 2011.11.17. 17:37:28

@beacska: @capa05: figyeljetek, ez biztosan nagyon vicces, csak én vagyok ennyire nyomorultul humortalan, de nem bírom, ha embereket aláznak, ez pedig az. nem bírom az idióta beavatási szertartásokat sem. ez is egyféle erőszak, és bocs, de ezen nem tudok röhögni. ez van. és ha ezt olvassa a retek, akkor kicsit gondolkodhatnának, hogy mi a határ, bár addig nem fognak, míg ti azon morfondíroztok, hogy mekkora köcsög az a gyerek, aki nem falja kétpofára a vajat.

láttam már olyan embert, aki disznóölésen nyersen itta a vért, majd utána leöblítette egy kis frissen fejt tejéntejjel, amit közvetlenül a tehén tőgyéből spriccelt a szájába. vannak tajgetoszpozitív emberek, de ne legyen már ez kiindulási alap.

capa05 2011.11.17. 17:39:40

@Tüzitündér: Bízva benne, hogy nem bántasz... szóval különböző feladatok voltak a káromkodás mentes napon és ha valaki csúnyán beszélt, kihúzott egy feladatot(büntit) és azt végre kellett hajtani, Na az egyik ilyen ecetivás, a másik vaj evés volt...

beacska 2011.11.17. 17:46:02

@Tjuca: én meg kanállal eszem a vajat, mert IMÁDOM!
na, ehhez mit szólsz? most már röhöghetek hangosan?

capa05 2011.11.17. 17:46:23

@Tjuca: Én a magam részéről nem igazán foglaltam az ügyben állást..
annyit magamról tudok, hogy egy kanál zsírt ,vajat bármikor gond nélkül le tudok tolni... ecetet még nem próbáltam...

Cassia30 2011.11.17. 17:54:02

sziasztok. visszatértem. melóban gyorsan kellett innen lépnem :)

Tüzitündér 2011.11.17. 17:55:38

@capa05: tudtam, hogy rád számíthatok! langyos erősen sós víz ivás nem volt? :):)

capa05 2011.11.17. 17:59:05

@Tüzitündér: Arra nem emlékszem, még ruhástól medencébe ugrás biztosan volt...:)
tudom, én is számíthatok rád...... de majd figyelek!!:PPP

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 18:02:08

Volt káromkodásmentes nap?:) Erről lemaradtam egy kicsit?:P

Cassia30 2011.11.17. 18:03:15

@ladyandhenk: volt, de nem vitték túlzásban, az rtl meg nem igazán csinált ügyet a dologból. Pedig szerintem keményebben kellett volna őket szankcionálni. Nem megy? Jó, akkor még egy nap, keményebb büntikkel.

capa05 2011.11.17. 18:04:19

@ladyandhenk: volt, de a sikert szerintem nem lehet mérni..

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 18:10:27

@Cassia30: @capa05: én még ott jártam, h nem az nyert, de ezek szerint igen:) Pedig az ötlet jó, ki kapott büntetést?:O

@anica inkognitóban: szia!

Cassia30 2011.11.17. 18:10:42

Hazafele elgondolkoztam ezen az Eszter-Shadi féle dolgon, hogy mindenki mennyire támadja most Esztert. (én sem vagyok normális, már képes vagyok ezen agyalni..) Rájöttem, hogy teljesen megértem. Azzal, hogy utolsónak került be, eleve falakba ütközött, a többiek élből elkezdték alápakolgatni a gyújtóst. Az rtl Cris kiesésekor meglocsolta a gyújtóst egy nagy kanna olajjal. Eszter meg meggyújtotta az egészet Dya kivitelével. Azóta a tűz leégett, a hamut is szép lassan szétfújja a szél. Kezdenek vele megbékélni. Azért ez ebben a közegben egy iszonyatos érzés lehet, hogy mindenki utál. Azt hiszem, teljesen emberi dolog, hogy nem akar most meg egy egész máglyát rakni maga alá. Aki volt már valaha egy társaságban csak ideig-óráig is kiközösítve, az valószínűleg megérti őt.

Cassia30 2011.11.17. 18:12:01

@ladyandhenk: Annyit mutattak, hogy Ati almaecetet ivott, Shadinak vajat kellett volna ennie, ezen ment a balhé, hogy nem volt hajlandó, Péter meg egyszer csak felállt, lekapta magáról a mikroportot és ruhástól landolt a medencében, gondolom neki ez volt a büntetése. Ennyi volt, amit mutattak.

capa05 2011.11.17. 18:13:12

@ladyandhenk: hát Shadi biztosan csak nem hajtotta végre.. azon van fenetbb a vívás, Petire is emlékszem mert ő medencébe ugrott.. volt más is de nem rögződött.(((

capa05 2011.11.17. 18:14:42

@anica inkognitóban: olyan kipihent a szemed szunyókáltál egyet?:DDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.17. 18:15:27

@Cassia30: vissza kell térnem az öfi nézéshez, mert ez így nem lesz jó, nem tudom, h mi van, nem tudok agyalni rajta:P, mint egyesek:):)

Én Eszternek drukkolok, de nagyon!:D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.17. 18:16:07

@capa05: édesen aludtam, az igaz, de az ebéd utáni szunyókálás sajnos, nem jött össze...csak a főnökök, az ügyfelek és a papírok ne lennének...:DDD

capa05 2011.11.17. 18:17:33

@anica inkognitóban: bocs bunkó vagyok nem is köszöntem... Szia! Jó látni a körünkben...:))))

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.17. 18:18:53

@capa05: köszönöm :D még,még, dícsérj!!!!! :PP:DDDDD

Spéter46 2011.11.17. 18:19:21

@Cassia30: Én megértem, de fenntartom, hogy saját magának csinált rosszat és nehezítette meg a továbbjutást!
Elvesztette ugyanis a "sajnálom őt szimpátiát". Most sajnos bekerült abba a kategóriába, melyben Attila és Péter szava szent, és köteles mindenki a parancsnak alávetnie magát. Saját védelme érdekében választotta Shadit!
Több napja és többször írtam, hogy mindenkivel szemben visszamegy Eszter, csak ne Shadit válassza, ahogy azt neki "előírták"!

Cassia30 2011.11.17. 18:19:24

@ladyandhenk: Kingát csak annyit láttam, hogy ül és nem nagyon beszélget senkivel :D Gondolom megszólalni sem mert. Attila itta az almaecetet.

kamarti 2011.11.17. 18:20:00

@beacska: te vagy a ivétel, ami erősíti a szabályt

Cassia30 2011.11.17. 18:23:30

@Spéter46: Ebben van igazság, de azért azt se felejtsük el, hogy Eszter már az előző kiválasztásnál is Shadira tette a jelet, mint az már délután is kifejtettem. Tehát a döntése megalapozott volt saját részről is. Hogy most visszatért a saját döntéséhez (ahogy szerintem először is őt vitte volna, ott dacból is vitte Dyát, pont mert szembe akart menni a zsarolással) vagy hallgatott Péterékre, vagy mindkettő, azt csak ő tudhatja.

Tjuca 2011.11.17. 18:26:02

@beacska: jó látom nem akarod érteni, ezzen nincs mit vitázni. gyanítom neked is van olyan, amitől automatikusan hánysz, de ha nem, akkor te egy superhero vagy.

amellett viszont nem tudok elmenni szó nélkül, hogy te nevetsz mások alázásán. és akkor utoljára itt maga a büntetés volt megalázó, tovább megyek okozhatott volna rosszullétet bármeyliknél.

nevethetsz, téged minősít.

Spéter46 2011.11.17. 18:26:28

@Cassia30: Ahogy az előbb is jeleztem, én értem a Te levezetésed, és megértem Esztert is, de magyarázd el ezt azoknak akik hajlandóak erre a műsorban sok - sok szavazatot leadni!:(

julcsi29 2011.11.17. 18:29:05

Sziasztok!
Bár azzal egyetértek,ha valakinek nem bírja a gyomra akármelyiket,baj lehet,de Attilának nem ECETET kellett innia!!!!Almaecetet,amit igen sokan fogyasztanak,mert egészséges!Azért az ecet durva lett volna,az töményen egészségkárosító,azért csak nem adnak nekik ilyesmit.
"Az almaecet nagyanyáink ősi csodaszere: megkönnyíti a fogyást, csökkenti az étvágyat, tisztítja a szervezetet és felpörgeti az anyagcserét.

Nem hiába mondják, hogy az almaecet az egyik legjobb természetes zsírégető! Ezért is használja számos fogyókúra az almaecetet a fogyás és zsírégetés elősegítésében.

Az almaecet hatása - Természetes zsírégető hatás
• Az almaecet gyorsítja az anyagcserét, így a fogyáson kívül javítja mind a fizikai (vérkeringés, végtagok vérellátottsága), mind a szellemi állapotot (koncentráció, szellemi vitalitás).

• Serkenti az emésztést, és részt vesz a szervezet zsírbontó folyamataiban.

• Baktériumölő hatása tisztítja a szervezetet, amitől egészségesebb lesz a bőrünk, hajunk.

• Felélénkíti a sejtlégzést, és csökkenti az idő előtti öregedési tüneteket.

• Elpusztítja a bélfalon lévő baktériumokat, amelyek emésztési zavarokat, felfúvódást vagy székrekedést okozhatnak."

Cassia30 2011.11.17. 18:31:19

@Spéter46: Ha igaza van Kingának a "dagadt" szavazókról, és igaza van azoknak, akik akkor itt azt írták, hogy az elkeseredett csúnya nők (nem biztos, hogy pontosan így fogalmaztak) szavaznak, akkor megint Eszter fog visszamenni, mert ők még mindig azt érezhetik, hogy ezt a szegény lányt bántják. Én bízom a győzelmében (a fenti kijelentéseket a szavazó nőkről pedig nem véleményezném, mert nem bírja el a billentyűzetem)

Tüzitündér 2011.11.17. 18:32:46

@julcsi29: na, holnap megugrik az almaecet vásárlás indexe! :):)

Cassia30 2011.11.17. 18:34:54

@julcsi29: Ez mind szép, de vízzel higítva (egy pohár vízhez egy kanál!) szokták inni, nem töményen. És vele megitattak vagy 2-3 decit biztos. Baromság volt. Komoly görcsei is lehettek volna tőle.

beacska 2011.11.17. 18:37:39

@Tjuca: én nem Shadin nevetek, hanem az itt mantrázókon, és egyre jobban :DDD

megtehetném, hogy hagyom szótlanul, de már melehetősen röhejes, ahogy itt élelmiszereket ehetetlennek minősítenek egyesek (csak, hogy ne személyeskedjek) és a szarhoz hasonlítanak.

Nevetséges, és kész!!! és ha ezzel magamat minősítem, szarom le.

Aki nem tud megenni egy kanál vajat, és itt rugózik rajta már mióta, a szememben az meg magát minősíti. Úgyhogy kvittek vagyunk!

És képzeld, ecetet szoktam tenni a salátába, és vajjal sütök és főzök! fura, mi? viszont a szart minálunk legfeljebb a kutya eszi meg, a macskáét.

beacska 2011.11.17. 18:38:54

@Cassia30: 1 decit, de ATTILA megitta. Shadika nem tudta, és még csalni is akart, bevonult vele a vécébe, ki akarta köpni, és dobni.

capa05 2011.11.17. 18:39:08

@Tüzitündér: és mézzel lugosító hatású...:)

kamarti 2011.11.17. 18:40:24

@beacska: mondjuk a mantrázás épp a te klaviatúrádból elég mókás szitokszó...

Spéter46 2011.11.17. 18:41:28

@Cassia30: Kívánom, hogy legyen igazad, és kívánom, hogy a visszatérő Eszter legyen vezére az Attila-Péter-Kinga-Fecó csapatot kinyíró szövetségnek!

beacska 2011.11.17. 18:42:24

@kamarti: örülök, ha teszik, itt tanultaaaaam ;D

julcsi29 2011.11.17. 18:43:46

@Tüzitündér:
@Cassia30: Nem kell azt vásárolni,otthon is készíthető. :)
Édes az avatarod! :)Bár nekem a táncoló tündér is tetszett. :)

Cassia30 2011.11.17. 18:43:58

@beacska: egy kanállal talán még belefért volna. De neki egy teljes kocka vajat nyomtak a kezébe (10 dkg-s lehetett talán?) hogy egye meg. Ez már azért túlzás. Hozzáteszem, én sem enném meg. Egy kiskanállal max. Párom emlegeti mindig egy ismerősét, aki ivászatok előtt mindig azt mondta, hogy "gyerekek, egy pohár meleg hurkazsír, és lehet piálni". Na ennek a gondolatától is rosszul vagyok. Ki mit bír. Fogadjuk már el, hogy van, aki nem tud bármit lenyelni.

julcsi29 2011.11.17. 18:44:32

@julcsi29: bocsi,véletlenül összeakadt a két nick :)

julcsi29 2011.11.17. 18:47:15

@Cassia30:
Én nem tudom,hogy abban a pohárban mennyi volt,és hígítva vagy töményen.Én sem szeretem egyébként,kifejezetten undorodom tőle :)De nem is káromkodom annyit,pláne nem a tv-ben :))))

Cassia30 2011.11.17. 18:49:56

@julcsi29: Töményen kapott vagy 2 decit biztos. Nekem a látványtól begörcsölt a már nem létező epém. És bizony, akinek volt már része ilyen falkaparós görcsben, az biztos nem vállalta volna be azt sem. És bizony, miután már nincs epém is képes vagyok ugyanazt a falkaparós görcsöt átélni, mint a műtét előtt. Egyébiránt a vaj epéseknél ugyanezt okozhatja. Anno bizony görcsöltem be sima vajas kenyértől is, amint volt egy leheletnyi vékony vajréteg.

beacska 2011.11.17. 18:51:35

@Cassia30: hát figyelj, direkt olyanokat itattak, etettek velük, amik nem túl gusztusosak (volt vmi erős is, meg keserű, stb), hogy nézzétek meg, nem vesztek minden szart a szátokba, hát ne is jöjjön ki belőle szar...

talán volt vmi a szappannal is? vagy az csak vicces találgatás volt itt a fórumon? ;D

szerintem a feladatok nem voltak rosszak, legalább volt közük a "kimosom a szádat szappannal" mondáshoz, no

Hurri Kán 2011.11.17. 18:51:55

Jóestét! :)
Hozzátok az ecetet, f@szomatb@zmeg. :DDD

barkacs 2011.11.17. 18:53:11

előre is elnézést kérek, hogy nem a vaj, ecet témában szólok hozzá, de csak most láttam, hogy tegnap kinga tovább emelte a csapásszámot, amikor a szaunában elküldte a durva anyjukba a srácokat. kemény. a kis ribbbanc. nekem verbálisan szinte minden belefér, de ez a kevés kivétel egyike. további jó étvágyat, beacskanak meg kitartást.

julcsi29 2011.11.17. 18:54:19

@Cassia30:
Ebben igazad van.Családban/ismerőseim között van,akinek baj van az epéjével.Az elég kényes,vigyázni kell vele.Talán az lett volna jó,ha 1.,nem kapnak ilyen büntit,2.,egyikük sem hajtja végre,3.,nem káromkodnak :)

Cassia30 2011.11.17. 18:54:52

@beacska: igen, csak a baj az, hogy nem tudhatják, hogy nincs-e véletlenül valakinek pl. epeköve. Aki kitalálta ezeket a feladatokat, egy jó nagy idióta. Már elnézést. Bár az már többször kiderült, hogy az rtl kreativitása egyenlő a nullával. Én biztos elég komoly személycseréket hajtanék ott végre. Stylist, kreatív tanácsadó, műsorvezető ...

Cassia30 2011.11.17. 18:55:54

@julcsi29: @gyvy: Jóestét! Hígítva, vagy töményen? :D

julcsi29 2011.11.17. 18:56:06

@gyvy: Jóvan hozzuk!! :) De remélem a vajat Te hozod f@szomatb@zmeg. :DDD

Cassia30 2011.11.17. 18:56:30

@barkacs: Erről is lemaradtam. Mit csinált már megint az a ... nem mondom ki.

Hurri Kán 2011.11.17. 18:56:35

@Cassia30:
Még káromkodok egy sort, akkor jöhet töményen! Jó így? :D

Hurri Kán 2011.11.17. 18:57:09

@julcsi29:
Há hogy a kurvaéletbe ne hoznám. :D

2011.11.17. 18:58:12

@gyvy: már azt is megiszod? A f@szomatb@zmeg!!!! :DDDD

Én meg hányós vagyok, és akkor már szar vagyok?????

Cassia30 2011.11.17. 18:58:15

@julcsi29: én változtatnék a sorrenden. 1. nem káromkodnak. A továbbiakon is változtatnék. 2. Komolyabb büntik. (mint pl. Csabánál, nem találkozhat a szeretteivel) 3. Ha nem hajtják végre, még komolyabb bünti. (pl. nem vehet részt a következő arénán). Lehet jobban átgondolták volna a káromkodást.

julcsi29 2011.11.17. 18:58:34

@Cassia30:
Kit tudnál elképzelni ezen fantasztikus műsorvezetők helyett?? :)))

Cassia30 2011.11.17. 18:59:10

@gyvy: Jó lesz, de készíts be minimum két nospát epegörcs esetére :D

Hurri Kán 2011.11.17. 18:59:36

@beebeer:
Meg hát!
Az. Akkor lóf@sse vagy :DDD

Cassia30 2011.11.17. 19:00:11

@julcsi29: Passz. Balázs maradhat. Egye macska. Lilu helyett meg Balázst, és így elég is lesz. :D

julcsi29 2011.11.17. 19:00:20

@Cassia30:
Ez nagyon jó ötlet!Mármint az aréna.Azt tuti komolyan vennék,lenne értelme,és nem alázna meg senki-senkit.Nekem tetszik,szavazzuk meg!? :DDD

beacska 2011.11.17. 19:00:25

jaaa, és ha van vki, akinek már unalmas, hogy Shadit ekézem, annak csak örülök, mivelhogy a célom éppen ez.
2 hete, amikor Eszter lett a kiválasztott, úgy a 2.-3. nap táján elkezdtem felhúzni magam a kis pöcs tiszteletlen, bunkó viselkedésén. Ez a rádió heténekelső éjszakáján, a névválasztáskor csúcsosodott. Ott olyan szinten nem tudott leválni a Matovic Istvánról, hogy akkor azt mondtam: Eszter, Shadit!
De nem jött el az én időm, itt dohogtam 1-2 napot, és már akkor megmondtam, hogy vissza fogunk még térni erre a támára!!!

Ééééés, igen! úgyhogy, addig, amíg a Démon ki nem tilt innen, sajna, kénytelenek vagytok olvasni tőlem (vagy nem), hogy a SHADI EGY TISZTELETLEN KIS PÖCS!

Cassia30 2011.11.17. 19:02:55

@julcsi29: hogy mostanában állandóan ilyen szavazósdit játszom! Lehet mégiscsak indulnom kéne a következő polgármester-választáson? :D

julcsi29 2011.11.17. 19:05:08

@beacska:
Úgyvan!!! (mármint írd ki Magadból,azért vagyunk itt :))))
Én egyébként sajnálom,hogy nem láttam azokat a jeleneteket,amiket említettél ezzel kapcsolatban,de mivel Shadi nem túl szimpi,engem nem zavar,ha ekézed. :)

2011.11.17. 19:06:37

@gyvy: lóf@sse????? A f@szomatb@zmeg a 3,14chaba !!! Hazudsz! Hazudsz!! Hazudsz!!!!!! HAZUDSZ!!!!!!!!!!!!

:DDDDDDDDDDDD

dr. Közbiztonság Szilárd 2011.11.18. 03:07:23

@raar-pingvin:
Ír bent valaki összefoglalókat?

Azt hittem, táncolnak, veszekednek, piálnak meg ilyenek.
süti beállítások módosítása