(A sorozat iránti tiszteletből és a szinkron minőségében az elmúlt két évben tapasztalható javulás végett szakítunk a nevek fonetikus átírásával.)

…és akkor Juliet a kis kezivel fogott egy kicsike sziklát, és addig ütögette hidrogénbombát, míg lett nagy fehérség, és inverz Lost-felirat bele, a rajongók meg világszerte egyszerre (na jó, az adott régióban) fel nem kiáltottak, hogy a büdöskurvaéletbe!

Ott kezdünk, ahol kezdtünk annak idején, a boldog 2004-es esztendőben, amikor még nem tudtuk, hogy csak hat évad jut nekünk ebből a történetből: ül egy pali a repülőn, és nézi a felhőket. (Nem azért, de ezt tavaly előre megmondtam, és igen, fényezem a majmot, saját blog, jóhogy.) És minden kísértetiesen hasonlít a kezdet kezdetére, jön az utaskísérő, és adja neki a kis vodkákat, a középső üléssorban ott ül Rose, Bernard elment pisilni, szóval minden olyan, mint amilyennek lennie kell, bár Jack mintha nem nagyon értené, hol is van éppen. Mi sem, de nem baj, NEM TÜRELMETLENKEDÜNK. A gép elkezd remegni, Jack szorítja a karfát, az operatőr a lelket kirázza a kamerából, és… Nem zuhanunk le!

Csendes délelőtt egy átlagos amcsi gyorsétteremben, mindenki boldogan burkol egészen addig, amíg egy zavart fickó magára nem vonja a figyelmet. Első látásra egyszerű falu bolondjának tűnik, aki nap, mint nap hangosan tárja környezete elé vélt és valós sérelmeit, de a dolgok kellemetlen fordulatot vesznek, mikor felpattan és pisztollyal kezdi fenyegetni a mérsékelten lelkes hallgatóságot. Van annyira jó fej, hogy a kiskorúakat elengedi, a többiek viszont remeghetnek az életükért. Egy szektavezér külsejű ősz ember szembeszáll az eszelőssel, és megnyugtató hangon próbál hatni rá. Majdnem lebeszéli a lövöldözésről, de csak majdnem. A bolond tüzel, három vendég elterül, majd ő maga is kap egy golyót az időközben megérkezett rendőröktől. Már épp halni készülne, de a szuggesztív tekintetű idegen kézrátétellel eltünteti a sérülését. Hogy mik vannak!

Mire Mulderék előkerülnek, már egy sebesült sincs a helyszínen, pedig mindenki azt állítja, hogy az incidens megtörtént. Akkor meg hogyhogy? Tán golyóálló mellények potyogtak az égből? Scully egy szemtanút interjúvol, aki úgy véli, senki sem tudja pontosan mi volt ez az egész, hiába látták mind. Egy fiatalember elmeséli, hogy gyomron lőtték, szenvedett is rendesen, de akkor az ősz betyár fölé hajolt, hozzáért, szépeket mondott és meggyógyította. Csak a pólóját felejtette el befoltozni, de ahelyett majd vesz másikat. Scullyt nem olyan könnyű lenyűgözni, most sem látjuk az arcán az áhítatot. Mulder közben udvariasan bemutatkozik az elkövetőnek, aki még mindig az események hatása alatt áll. „Az a férfi a tenyerével törölte el a bűneimet, talán maga az Úr jelent meg az ő képében.” Ügynökeink megvitatják, amit eddig megtudtak, majd vadiúj helyszínre kapcsolunk.

Remélem mindenki jól telezabálta magát sonkával és kaláccsal, senkinek nem locsoltak az arcába penetráns panelkölnit és kevesen aludtak be úgy a duplarészen, mint én. Egy előadást tartó fickóval kezdünk, aki mielőtt bölcs férfivá avanzsált volna, egy szimpla ablakmosó volt. Ne a piroslámpánál letámadó szabadcsapatokra gondoljatok, hanem a felhőkarcolókon működő anti-akrofóbokra. Október hatodikán pár másodperccel az ájulások előtt bemászott a kis lengedező liftbe és mielőtt kibiztosította volna a tetőn maradó társa, mindketten szevaszban voltak. Esés közben magasságirányító-kar lenyom, kis ajtó kinyílik, bácsi a hátán fekve az egymásba csattanó, felüljárókról lerohanó autók felé csúszik és esik. Valahol itt szól Björk is, ha emlékeztek még rá, és a faszi még mindig csak zuhan, a kötél vége kicsusszan a társa kezéből, kikerüli a tűzcsapot a tetőn, átugrik a rámpán és végigszalad a tükörsima liftpadlón, hogy az utolsó pillanatban plaff! - megakadjon vmi kiálló cuccban. Szakáll a villanypóznán, Olivia a műtő padlóján, ablakmosóbácsi Los Angeles felett, Bryce a mólón, Nicole a kanapén és Mark a narancsok között. Ablakmosónk szerint két választása volt mindenkinek a kitekintések után, ami egyfajta ráébredést adott az embereknek: elfogadni mindent, mint isten akarata és remélni, vagy a káoszt választani. Nem tudom, mennyit fizetett az egyház ezért az apró reklámért istennek, de remélem, nem érte meg.

Wedeck a hongkongi felvételeket újranézve basztatja Markot, hogy mégis mi a picsát képzelt ott és akkor, de ő bánatos kutyaszemeivel csak a szomszédos szobában halálra rémült és csinos kis véraláfutással rendelkező feleségére tud gondolni. Szimpatikus Barna és Vreede hallgatják őt ki, hogy is történt ez a mentős emberrablási jelenet, Dylan, Bill - a lelőtt biztonsági őr, és akkor a hős Mark odaugrott, hogy megvédjen. Hogy mondtad, Mark? Jahj bocsánat, Lloyd, öhöhöh, lassan biztos már szex közben is keveri a nevüket. Benford ügynök és Wedeck közben elkezdik egymást haját huzigálni, mint az oviban: hülye vagy, Benford - nem is, mert te vagy a hülye és lusta, Wedeck - Szomália, D. Gibbons és Zéró gyanúsított, mi is ezekre vagyunk kíváncsiak, miért nem jutott még senki közelebb a megfejtésükben, csak Wedeck nem az elbaszott forgatókönyvet hozza fel érvül, hanem védekezik holmi serényen munkálkodással. Ráadásként Mark visszahelyezéséhez feltételeket szab: járjon pszichológushoz mindenekelőtt. Izgalommentes kis klisé ez is, rendőr/FBI-os az agyturkásznál, lerágott csontok hevernek mindenütt. Mielőtt távozna, Benford ügynök vmi rossz MTV klippbe képzelve magát lefotózgatja a telefonjával a híresneves tábláját babafejjel, varjakkal és piros zsineggel, már csak seggetrázó feka csajok hiányoznak hiányos fehérneműben, annyira ciki ahogy háta mögött, seggének támasztva a telefont még egyet villan a vaku.

Nem túl akciódús epizódunk elején a békésen eszegető Ellisont saját hasonmása lepi meg, aki azonnal fel is löki, nekiszegezve a baljós kérdést: „James Ellison?”. Az ügynöknek nincs ideje eldönteni, mit válaszoljon, mert Cromartie hátulról végez a támadóval. Ellison nem tudja mire vélni, de a gép felvilágosítja: a Skynet nem bízik benne, hogy az FBI-os elvezeti őket Connorékhoz, ő azonban igen. Önállósodunk, önállósodunk? A szent családot otthon kellemetlen állapotok fogadják, valaki ugyanis járt náluk, evett a tálkájukból, aludt az ágyacskájukban, ráadásul elvitte a gyémántjaikat, meg az összes jó kis hamis igazolványt. Persze John a hibás, mert hajnalban kiengedte Rileyt, a lány meg elfelejtette visszakapcsolni a riasztót. Sarah aggódik, hogy a tolvaj elvezeti majd hozzájuk az ellenséget, mire Cameron, a csapat humoristája a Kanadába költözést javasolja. Aranyos.

Kacy persze pont most ugrik be valami finomsággal, és igen meglepődik. Hívná is a rendőr pasiját, de Sarah egy kamu sztorival leszereli. A Jesse mellett heverésző Derek számára is véget ér a szabadság, mehet segíteni a sógornőnek. Rita, a Cameront rövid ideig „kezelő” tanácsadó a mechanikus mókamester fotóját szkenneli be a laptopba, hogy az rögtön megjelenhessen a folyton úton lévő Cromartie számítógépén is. A még Weavernél is viccesebben mosolygó terminátor hamar rátalál Ritára, aki szeretné, ha kivárná a sorát. Mielőtt a kibékíthetetlen ellentét igen egyoldalú bunyóhoz vezetne, Jody felismeri Cameron képét, és készségesen felajánlja segítségét az általa zsarunak vélt gépembernek, főleg, hogy az nem tagadja, hogy bántani kívánja exhaverját. Ha ez nem lenne elég, a lány Johnt is azonosítja, mint Cameron bátyját. Tyűha…