Boldog kertvárosi hajnalt képzeljünk magunk elé, amikor egy fiatal lány kirohan egy házból és velőtrázóan segítségért kiált. Megérkezik a rendőrség és Grissom is, kiderül, hogy a lány azért sikított olyan keservesen, mert valaki lemészárolta a szüleit és két öccsét, csak ő meg a húga úszta meg a vérengzést. Szóval volt némi oka arra, hogy hajnalban felverje a békésen alvó szomszédokat. A házból közben öklendező rendőrök sietnek kifelé, jelezvén, hogy a benti enteriőr nem túl szép. Főcím.
Grissom egy fiatal rendőrrel be is megy, hogy megnézzék a dolgot, erős rézszag terjeng, úgyhogy a főnök figyelmezteti a fiatalembert, hogy a száján át lélegezzen, mert itt rengeteg vér elfolyt. Rögtön meg is találják az első áldozatot, az apuka az, aki egy vértócsában fekszik. Az újonc nem bírja tovább, hányni készül, de szerencsére pont megérkezik Sara, aki átveszi tőle a jegyzetelés feladatát. Felfedezik, hogy a falra valaki köröket rajzolt a vérrel – mintha valami szektás gyilkosság lenne. A hálószobában megtalálják anyut is, akinek elvágták a torkát. Grissom benéz a kislány szobájába, ott minden normálisnak tűnik, majd átmegy a fiúszobába, ahol viszont a két srác fekszik megkéselve. Szintén vannak furcsa jelek a szoba falán. Látszik, hogy ez a látvány még az egyébként elég sokat bíró Grissomot is megviseli, de azért a hányós zacskót visszautasítja, amikor elhagyja a házat, viszont utasítást ad arra, hogy hívják vissza a rohammentősöket, akik kijöttek. Saranak pedig azt mondja, hogy tízszer annyi fotót készítsen, mint egyébként, valamint, hogy szóljon a laborba, hogy csak és kizárólag ezzel a bűnténnyel foglalkozzanak ma. Közben rengeteg hírre éhes riporter lepi el a helyszínt.
Grissom megismerkedik az életben maradt nagylánnyal, Tinával, aki mindenképpen szeretne beszélni a kishúgával, Brendával, aki sztoikusan ül egy rendőrautóban. Grissom ígéretet tesz rá, hogy hamarosan vele lehet. Odamegy a kislányhoz is, hogy megpróbálja szóra bírni, de a kislány nem túl szószátyár és nem igen mond semmit arra, hogy látott-e valakit bejönni az ajtón vagy az ablakon. Grissom már éppen otthagyná, amikor annyit mond neki, hogy "bölény", ami nem egy túlságosan hagyományos válasz, de Grissomnak be kell érnie ennyivel, mert a kislány inkább folytatja a csendkirály játékot.
Megérkezik Warrick, Nick és Cathrine, a főnök pedig utasítja őket, hogy se a sajtóval, se a rendőrfőnökkel ne diskurálgassanak az ügyről. Cathrine azt a feladatot kapja, hogy elemezgesse a vérnyomokat, Nick és Warrick pedig azt kell kiderítsék, hogy hol és hogyan jutott be a gyilkos. Grissom a konyhába megy, korpulens O’Riley nyomozóval, ez az egyetlen szoba a házba, ahova nem jutott vér. A készletből viszont egy kés hiányzik... Grissom megvizsgálja a linóleumot és talál is rajta egy szép cipőlenyomatot, de kiderül, hogy az az egyik rohammentősé. Grissom megkéri Sarat, hogy vigye el a kislányt a rendőrségre, mert Brass várja, Sara meg totál kiakad, hogy miért kell őt taxisnak és bébiszitternek nézni, amikor az év bűncselekményénél vizsgálódhatna. Panasza süket fülekre talál.
Cathrine vérmintákat gyűjt mindenhonnan, Nick pedig talál egy eukalpitusz-cigi csikket meg egy használt gyufát a bejárat mellett. Elteszi őket emlékbe. Grissom utasítja a halottkémet, hogy a halottak összes személyes cuccát szeretné megkapni. Cathrine szerint a vérrel rajzolt jelek a falon csak utánozzák a gyilkos szekták motívumait, valamint megállapítja, hogy az asszonyt ölték meg először, álmában, majd a férjét, aki valószínűleg a kislányát akarta megvédeni. Kicsit elkezdenek gyanakodni a nagyobbik lányra, mert elég gyenge lábakon áll az a meséje, hogy zajt hallott és erre elbújt a szekrényben. Persze nyilván egyedül nem tudta volna megcsinálni, ezért Grissom azon lamentálgat, hogy vajon van-e a lánynak "Bölény" nevű ismerőse?
Sara közben Brassnak puffog azért, hogy miért rábízták a gyereket, amikor ő nem is szereti őket, meg különben is, Cathrine az anya. Brass megnyugtatja, hogy nem kell örökbe fogadnia a kislányt, csak vigye el a kórházba a vizsgálatra, ott majd úgyis átveszik tőle a gyámügyesek. Brenda közben egy házat rajzol, Sara megjegyzi neki, hogy jaj, de szép, mire a kislány kicsit elmebeteg módon összefirkálja a rajzát. Talán tényleg nem a legjobb emberre bízták...
Grissom és Brass közben kihallgatják a nagyobb lányt, Tinat, aki azt mondja, hogy azért bújt el a szekrényben, mert felismerte, hogy nem a tesói vagy a szülei mászkáltak a konyhában, mert az ő lépteik nyomát be tudja azonosítani. És sajnos nincsen "Bölény" nevű ismerőse.
Warrick egy keréknyomot önt ki a sárból, amiről azért tudja, hogy friss, mert a locsolórendszer 2-kor locsol, a mentősök meg 2:40-re értek a helyszínre, szóval a két időpont között valaki megfordult arra egy járgánnyal. Nick megmutatja neki, hogy ő meg egy cigi csikket talált, és megegyeznek abban, hogy a tinik szoktak bidit szívni.
A kórházban az orvos azt mondja, hogy a kis Brendának semmi baja, de azért összehív pár embert, mert nyilván elég erős sokk érte. A gyámügy képviselője át is akarja venni a kislányt, aki viszont inkább Sarahoz húzna, aki megmondja, hogy ő is részt szeretne venni a kislány vizsgálatában, hátha kiderül valami olyan, ami elősegítheti a nyomozást. Cathrine közben megszállottan vizsgálja a vérnyomokat, amikor rájön, hogy hú, de késő van, a gyerekért kellett volna menni. Ezekkel a kislányokkal csak a baj van.
Warrick bemegy Grissomhoz és elmondja, hogy egy Honda motor keréknyomát rögzítette a háznál, és milyen érdekes véletlen, négy házzal arrébb az egyik kiskrapeknak is egy ilyen járgánya van. Grissom nem lelkesedik a hatalmas felfedezésért, mert azon van elképedve, hogy egy mákszemnyi vér sincs a nagylány hálóingén, pedig normális esetben azért csak odaszaladt volna vérben ázó rokonaihoz, hogy ellenőrizze, mi a helyzet. A nagylányokkal is csak a baj van.
Cathrine hazasiet, ahol megtalálja a kislányát meg az exét, aki nemcsak hogy elhozta a gyermeket a balettóráról, de még palacsintát is sütött. Az idilli pillanatot Grissom töri meg, aki rácsipog Cathrine-re, hogy húzzon vissza dolgozni.
Grissom összetalálkozik Ecklie-vel a folyosón, akivel nagyon szeretik egymást, és a jó Conrad meg is ragadja az alkalmat arra, hogy baszogassa egy kicsit az éjszakai műszak fejét, hogy mennyivel jobb lenne, ha inkább az általa vezetett nappalis műszak nyomozgatna, mert ők sokkal faszább srácok. Grissom elkezdi magyarázni neki, hogy nehogy már versengő csapatoknak tekintse magukat, de Ecklie pontosan így áll hozzá a dologhoz. Grissom szerint ebben az esetben viszont ők a jobb arcok, mert a tavalyi szoftball derbin is jól elrépázták a nappali műszakot.
Warrick és Brass becibálnak kihallgatásra egy Oliver nevű lurkót, aki elmondja, hogy nem is volt otthon a gyilkosság estéjén, meg a motornak is csak a negyede az övé és különben sem tudja, hogy éppen merre járt a járgány. Tinát ismeri, elég szabadelvű lány, már ami a szexet illeti. Sara elmondja, hogy a kislány katatón állapotban van az átélt események hatására, de amikor a "bölényt" említették neki, akkor igencsak kiakadt, de már megy is vissza hozzá, mert otthagyta az autóban. A többiek kicsit dermedten néznek rá, de kiderült, hogy csak vicceskedett, a kórházban hagyta.
Grissom elmondja a Tina lánynak, hogy azért ez még sem oké, hogy nem véráztatta a hálóinge. Bevezénylik a másik három tulajdonosát is a mocának. Kettő srác azt vallja, hogy elég bensőségesen ismerték a lányt, de azért nem irtották ki a családját, meg nem is voltak a környéken. A harmadik srác kicsit idegesebbnek tűnik, a többiek elmennek, ő meg ott marad Nickkel. Rá akar gyújtani, de megdorgálják, hogy itt aztán nem szabad füstölögni. Nick azért elkéri a cigiét, ami természetesen eukaliptuszos fajta, meg a levél gyufáját is, amiből már hiányzik pár darab. Brass ezt éppen elég oknak találja arra, hogy házkutatási parancsot kérjen az ifjú titán lakhelyére. Tina továbbra is nagyon szeretne a húgával beszélni, de Grissom megmondja neki, hogy per pillanat szó sem lehet róla, meg amúgy sem lehet a kislánnyal jókat beszélgetni, mert egy szót sem szól. Viszont egy kicsit szorgalmazza, hogy Tina árulja már el, hogy mi a fene történt a házukban.
Nick a mikroszkópos segítséggel rájön, hogy a gyufa, amit talált a házkörül, beleillik a fiútól elkobzott levélbe – újabb érv arra, hogy mindig legyen nálunk öngyújtó. Brass a házkutatás során megtalálja a kukában a motort, alatta pedig egy csurom véres nadrágot. Nem tűnik túl agyafúrt bűnözőnek a srác. Gyorsan rá is kötik a poligráfra, jól bevallja, hogy igen, ő ölt meg mindenkit, egyedül a miértre nem stimmel a válasza, úgyhogy úgy tűnik nem annyira prózai az oka, mint az, hogy eltiltották volna őket egymástól. A helyszínelő srácok többsége pont leszarja ezt a dolgot, de Grissomot zavarja, hogy még nem derítették fel teljesen az ügyet. Grissom el is megy Robbins dokihoz, aki elmondja, hogy az összes ékszert, amit lefejtett az áldozatokról, odaadta Ecklie-nek, aki megígérte, hogy továbbítja majd Grissomnak. Persze a karrierista nappalis főnök szépen rátelepedett a bizonyítékokra, de Grissom odamegy hozzá és verbálisan kiveri belőle őket. Meg is vizsgálja a csomagot, és minő meglepetés talál benne egy "bölény" amulettes nyakéket. Meg is kérdezi Saratól, hogy megnézték-e, hogy a kislányt érte-e szexuális bántalmazás, de nem, mert nem voltak nyilvánvaló jelei, úgyhogy nem. Azért megkéri Sarat, hogy csináljon róla ultraibolyás fényképezőgéppel képeket.
Cathrine továbbra is erőteljesen a vérnyomokra koncentrál, most éppen a helyszínelő garázsban, mert érzi, hogy valami nem stimmel. Ekkor megjelenik egy faszi a gyermekjólétitől, de Cathrine informálja, hogy már kijelöltek valakit a kislányhoz. A fickó elmondja neki, hogy ő nem a legyilkolt családú kislány miatt látogatta meg, hanem a saját gyermeke miatt, mert az a kedves volt-férje feljelentette náluk. Sose higgyél elvált uradnak, ha palacsintával kínál – volt annak oka, hogy elváltatok.
Cathrine megosztja Grissommal, hogy rájött, hogy az nem stimmelt a dologgal, hogy a vérnyomok alapján nem befele igyekezett a kislány szobájába, hanem kifele jött onnan, Sara pedig előhívja a kislányról a képeket, amiken látszik, hogy jó alaposan elverték szegénykét.
Grissom ismét kihallgatja Tinát, az új felfedezések fényében és ezúttal sikerrel jár, mert kiderül, hogy mi történt. Lényeg, ami lényeg, hogy a sátáni atya Tinát bántalmazta gyerekként, az anyukára meg az öccseire meg azért rágott be, mert tudtak mindenről, de mégsem csináltak semmit. Tulajdonképpen az egész bosszúhadjárat lavinát az indította el, hogy az apuka, elkezdte Brendát is zaklatni, aki viszont nemcsak a húga Tinának, hanem a lánya is, így még jobban a szívére vette a dolgot. A leesett állak felszedegetése és a jól végzett munka után, ha nehéz szívvel is, de mindenki hazafelé készülődik. Grissom is, de felfedez egy keresztrejtvényt, ami magával ragadja, és inkább leül megfejteni. Vége.
Facebook kommentek