A múlt heti pihenés után végre itt van az újabb adag NCIS-ünk, azonban fel kell hívnom a figyelmet, hogy az epizód csak a hardcore rajongóknak lesz nagy kedvence, ugyanis az eset megoldása eléggé háttérbe szorul az emberi kapcsolatok és dialógusok dominanciája miatt. De aggodalomra semmi ok, néha szükség van ilyen részekre is. Egy iskolai építkezésen nyitunk, a jómunkásemberek egy kazáncserén dolgoznak, és jó látni, hogy a távoli Ámerikában is mindennel foglalkoznak a dolgozók, csak azzal nem, ami a feladatuk lenne. No de sokáig elmélkedni nincs idő, ugyanis a kémény dugulás-elhárítása során a korom és por mellett egy mumifikálódott hulla is lezuhan a padlóra. Epizód címe megmagyarázva, bele is vethetjük magunkat a nyomozásba.

Megjön a hír a múmiáról a központba, amit nem nagyon értünk: mióta vannak az amerikai középiskolák tengerészbázisokon? Az eheti epizód első nagy rejtélye, de nyugi, lesz még itt több is. A helyszínre történő kivonulás azonban nem megy valami zökkenőmentesen. Az elmúlt egy hétben ugyanis kicsit megromlottak a munkatársi viszonyok, tekintve hogy mindenki a Thom E. Gemcity sikerregényt olvassa, és koránt sincsenek elragadtatva a benne szereplő dolgoktól. Nem tudom, mire számított McGee, amikor megírta ezt a remekművet, talán hogy Tony és Ziva lelkesen pacsiznak majd vele, Gibbs pedig nagylelkűen fizetésemelést ajánl a Zöldfülűnek a művészi képességeiért? Hát nagyon nem, Ziva máris Timmy meggyilkolását tervezi (erre legalább 30 különböző módot tud, nem lennék a Zöldfülű helyében), DiNozzo pedig még rá is tesz egy lapáttal, minden második mondatában felelevenítve „Lisa ügynök” fojtott szexuális vonzódását Tommyhoz.

A helyszínre érve Tony tovább cukkolja Zivát, közben a művezető beavatja Jethrot a kémények élővilágába: madarak, patkányok, sőt, egyszer még egy bernáthegyi (wtf?) is előfordult ott, de hulla az még soha. Hiába, egyszer mindent el kell kezdeni. Doki érkezik, és rögtön belekezd egy anekdotába a Mikulásnak öltözött vőlegényről és az elhagyott menyasszonyról, az egész jelenetnek annyi az értelme, hogy érzékeltessék: még mindig fasírtban vannak Gibbs-szel, biztos lesz még ennek a szálnak jövője. A halál időpontja 2-4 hónap köré tehető, és mivel semmilyen papír nincs a hullánál, mehetünk is vissza a központba átnézni az eltűnt személyek listáját. McGee ennek nem nagyon örül, hisz még az előző utazás borzalmait se sikerült megemésztenie, be is próbálkozik Jimmynél, hogy ugyan legyenek már olyan kedvesek, és vigyék őt vissza az orvosi autóban. Azt azonban úgy tűnik elfelejtette, hogy a könyvében szerepel egy Pimmy Jalmer nevű boncmester, aki szabadidejében hullákkal létesít intim kapcsolatot, szóval az ügy eléggé halva született. Szegény Timmy úgy tűnik a kortársak által el nem ismert művészek sorsára jut.

Ziva eközben megunja Tony állandó szekálását, és egy nagy vallomásra készül: McGeenek igaza volt a könyvében, tényleg alig bír ellenállni a vágynak, amikor DiNozzo közelében van. De mivel az apja nem örülne a munkatársai kinyírásának, ezért visszafogja magát… Még egy rövid ideig... A romantikázásnak Gibbs vet véget, aki egy könnyed élve eltemetést ígér be annak, aki még egyszer csak megemlíti McGee remekművét. Kár, elnéztük volna még egy darabig egymás szívatását. Pláne, hogy a hullánk azonosítása egy fikarcnyit sem haladt előre: az eltűnt személyek adatbázisában nem sikerült a személyleírásnak megfelelő férfira bukkanni. De a magyarázat is megvan: Doki bejelenti, hogy elcseszte az előzetes vizsgálatokat, a füstölődés ugyanis sokkal jobban konzerválta a hullát, mint előre sejtette. A halál időpontja tehát régebbi, mint 3-4 hónap. Sokkal régebbi, évekkel korábbra tehető. És ráadásul rögtön jön egy újabb rejtély: a múmia gyomrában egy nagylábujjat találnak. Mi a fene? Abby eközben megpróbálja a bűnügyi adatbázisban beazonosítani a hullánk ujjlenyomatait, sikerül is két találatra bukkannia, azonban a letöltésnél problémába ütközik: valaki blokkolja a hozzáférést, és éppen törölni készül az aktát a szerverekről. Hoppá, itt valami nagyon csúnya dolog lehet a háttérben.

Régen hallottunk már a La Grenouille ügyről, úgyhogy most egy kicsit ebbe is belekóstolunk: egy repülőtéren vagyunk, ahol Anthony „Tango 8” DiNozzo tökéletesen épül be a csomaghordói munkakörbe. Feladata nem kicsit fontos: egy érkező repülőgép utasait kell megfigyelni, és a poggyászaikra GPS jeladókat szerelni. A repülőből két kopasz rosszarcú és egy szőke szépség száll ki, de egyelőre nem tudunk meg sokkal többet róluk, talán majd néhány rész múlva. Az egyik kopasz gyanakvóan vizsgálja Tonyt, de nem sokra megy vele, DiNozzo se nyilván most van először bevetésen, ügyesen kitér a válaszok elől, és elhelyezi a jeladókat. Küldetés végrehajtva, most pedig lehet rohanni vissza dolgozni, mert Gibbs meg fogja ölni a késésért. A központban közben sikerült Abbynek beazonosítani a titokzatos fájltörlőt, de már nincs szükség rá: megjelenik ugyanis kedvenc FBI ügynökünk, Tobias Fornell, és legjobb csatlósát, Sacks-t is magával hozta, Tony fog majd nagyon örülni. Ki is derül, mit kerestek itt: a múmiánk valójában egy kannibál sorozatgyilkos, mintha csak Dr Lecter lépett volna elő a filmvászonról. Fornell pedig mivel már 12 éve vadászik rá, most szépen megköszönné az eddigi nyomozást, és átvenné az ügyet. A nagy francokat, ahhoz először meg kell küzdenie Jethroval, ami korántsem lefutott menet: már látom magam előtt, amint megfogják a hulla két karját, és próbálják elrángatni a másiktól.

A laborban eközben Abby nyomon van: sikerült számítógépesen újraalkotni a múmiánk arcát, és rögtön találnak is egy egyezést egy 5 éve és 7 hónapja eltűnt fickóval. Gibbs átadja a házkutatási engedély megszerzésének nemes feladatát Tobiasnak, majd indulhatunk is a lakáshoz. Azonban a címhez érve Fornellt élete egyik legnagyobb meglepetése éri: Hannibalunk felesége kísértetiesen hasonlít az eddigi áldozatokra. Ehhez már pszichológusi képesítés se kell, hogy megállapítsuk: a fickó valóban az, aki. Ezek után rögtön rá is térhetünk a kert felásására, ugyanis a sorozatgyilkosunkról készített profil szerint legalább egy holttestet elásott a kertjében is, csak hogy bármikor gyönyörködhessen művében. És igen, nem is kell sokáig kutakodni, DiNozzo máris kincsre lel, mégpedig egy emberi koponya formájában.

Ezzel pedig megbizonyosodtunk a hullánk személyében, most már csak arra kéne rájönni, hogy lelte a halálát. Mivel a pasi szabadidejében Védelmi Minisztérium épületszerkezeti ellenőre volt, a dolog egyértelműnek tűnik: a katonai bázison lévő iskola tetőszerkezetét vizsgálta, amikor véletlenül belezuhant a kéménybe, és ott is maradt 5,5 évig. Egyszerű baleset, de Gibbsnek megakad a figyelme valamin: ha a pasi valóban épületellenőrként dolgozott a helyszínen, hová tűnt a kocsija? Gyalog meg csak nem ment be egy bázisra… Szóval ne olyan gyorsan a következtetések levonásával, inkább nézzük át még egyszer a tényeket. Kezdjük azzal, hogy az FBI tovább végezte a piszkos munkát, és felásta az egész kertet, aminek köszönhetően előkerült még 4 nő csontváza, természetesen nagylábujjak nélkül. Hoppá, ezt azért már nem lehet a család elől titokban tartani, ezért ki kell kérdezni anyut. Aki természetesen nem akarja elfogadni, hogy a férje egy szörnyeteg volt, hiszen a világ egyik legkedvesebb emberének tekintette őt. Úgyhogy ebből rögtön következik, hogy nem ő Fornell sorozatgyilkosa. Logikus, nem?

Közben Doki megvizsgálja az újonnan előkerült nőket: a szövetek teljes hiányában azonban még saccolni se mer a halál időpontjára, hisz a múltkor is elrontotta. De cserébe megint előjönnek a jó öreg történetek, és a változatosság kedvéért most egy olyan, ami valóban megtörtént. Ifjoncabb korában lelökött egy rendőrt egy szikláról, aki ugyan vízbe zuhant, de a körözés így is kiadták rá. Gibbs-szel együtt menekültek jó pár napig, amíg egy fiatal és ambiciózus NCIS ügynök (név szerint Jenny Shepard) ki nem húzta őket a csávából. Az, hogy hogyan kapcsolódik ez a történet az esethez nem tudjuk, de látjuk végre, hova akarnak kilyukadni az írók: a nosztalgiázás után itt bizony sírva egymásra borulás lesz Doki és Gibbs között. Előtte azonban még egy kis elmélkedés következik, hogy hogyan képes egy ember ekkora szörnyűségre, a filozófiaórát azonban Lee ügynök szakítja félbe, aki megérkezésével felborítja a boncolás menetét (no meg majdnem az orvosi autót is, ahová Palmerrel behúzódnak „beszélgetni”). Csak én unom már ezt a Palmer – Lee szálat?

No de akkor jöjjön a kibékülés, amire már 10 rész óta várunk. Doki bevallja, hogy bizony ő az elmúlt hónapokban igazi baromként viselkedett, amiért nem bocsátott meg Gibbsnek, azonban Jethro már ott leragadt, hogy öreg barátja miért dühös rá. És hát most jön a vallomás: „20 évig barátok voltunk, Jethro, és te egyszer se említetted meg, hogy volt családod”. Gibbs ekkor érti csak meg, hogy hiába fájó az emlék, akkor sem lett volna szabad eltitkolnia a dolgot, és hogy megerősítse magát ebben, kimondja azt a bizonyos s-betűs szót is! Doki is elnézést kér, amiért eddig nem hozta fel a dolgot, végre jöhet az összeborulás, épphogy csak könnycseppeket nem fedezünk fel a két öreg barát szemében.

Eközben Tony is nagy lépésre szánta el magát, úgyhogy munkaidő végén izgatottan rohan Jeanne-hez, hogy végre egymásnak eshessenek. Na, ezért kellett annyit majrézni a dolgon az előző részben? Szörnyű. Másnap reggel persze feltűnően jó a kedve, ezt még Ziva is sikeresen kiszúrja, rá is kérdez a dologra, de a válaszra már nem marad idő. Beállít ugyanis Fornell, aki közli, hogy megjött az Igazságügyi Minisztérium végzése a nyomozás átadásáról, és mindehhez egy olyan önelégült pofát vág, hogy már várjuk, mikor szakad össze alatta Jethro forgószéke. Sajnos erre nem kerül sor, helyette jöhet egy udvariassági társalgás az igazgatónővel és Gibbs ügynökkel, akik nem örülnek a dolognak. Gibbs azonban a nyomozás átadása előtt még szeretne megmutatni valamit az FBI-os kollégának, és nem, nem a dobozban őrizgetett bajusza az (azt majd egy következő részben…). Helyette lemegyünk a boncterembe, ahol a frissen kibékült Doki és Gibbs szó szerint szétalázzák Fornellt azzal, ahogy a szájába rágják a sorozatgyilkos elhalálozásának okát: a testén látható apró szúrásnyomok a füstölés közben bekövetkezett zsugorodás miatt megtévesztőek. A gyilkosunkat valójában többször leszúrták egy csavarhúzóval, és mivel az eset egy tengerészeti bázison történt, az FBI cseszheti a bírósági végzését. Puff, ezt de szépen csinálták, Jenny akciója a papír széttépésével pedig már csak hab a tortán.

Most már sínen van a nyomozás, szóval másnap reggel folytatódik a tényfeltárás: Doki előveszi pszichológusi énjét, és rávilágít: ezt a fickót 12 évig hiába kereste az FBI, aztán meg valaki tök hirtelen meggyilkolja? Nyilván nem minden sorozatgyilkos olyan alapos, mint Dexter Morgan, de ez már akkor is gyanús. Szóval nagyon valószínű, hogy az emberünk ismerte a támadóját. És kinek lehetett indoka megölni a fickót? Hát anyunak, hogyha megtudta a borzalmas igazságot a férjéről! És anyu történetesen tanárnő. Na, akkor egy-két keresés, és meg is van a várt eredmény: Lecterné pont abban az iskolában tanított a férje eltűnése idején. Na, ez már több mint véletlen, be is hozzuk gyorsan kihallgatásra. De előtte még meg kell említeni, hogy a kertben talált hullák azonosítása kudarcba fullad. Szerencsére Abby sikeresen kitalálja (McGee értetlenkedésének köszönhetően), hogy ide bizony az alacsonynövésű, igen közeli barátjára, Martyra van szükség, aki törvényszéki botanikából diplomázott annak idején. Ő majd megoldja a csontvázak rejtélyét.

Anyu kihallgatása is viszonylag gyorsan véget ér, Gibbs egy-két keresztkérdése után már be is vallja, hogy igen, ő ölte meg a férjét, amikor megtudta, hogy hozzá hasonló nőket gyilkol. És hogy miért harapta le a lábujjaikat? Erre is fény derül, anyunak bizony csak egy ujja van a bal lábán. De csak azért tette, hogy a gyerekeiknek ne kelljen abban a tudatban felnőniük, hogy az apjuk egy szörnyeteg volt. Valahogy megértjük, és el is hisszük Gibbsnek, hogy a bíróság nem fogja sokáig börtönben tartani anyucit. És kész is vagyunk, vége az ügynek. Vagy várjunk csak egy kicsit! Abby Martynál tett látogatása során a csontok között talált gyökerek mélységéből és vastagságából (meg még ki tudja miből, sosem voltam jó biológiából) sikerült megállapítani az utolsó 4 nő elhalálozásának időpontját. És itt jön a lényeg: a csontok nincsenek 5 évnél régebben a föld alatt. Sőt, még sokkal frissebbek. Tehát nem apuci volt a sorozatgyilkos, hanem a nő! Hoppáré! Anyu nézése pedig felér egy beismerő vallomással, én Gibbs helyében napokig nem tudtam volna aludni ettől a fejtől. És milyen igaza volt! Tényleg nem a férje gyilkolt...

Ügy megoldva, Fornell megkapta a sorozatgyilkosát, mindenki megnyugodhat. Gibbs és Tobias két öreg baráthoz hasonlóan kávézgat a központ félhomályában, és az ügyről elmélkednek: ha a férfi nem akadt volna fent a kéményen 5 évvel ezelőtt, a nő a mai napig kint lenne és gyilkolna. Hát igen, isteni szerencse. Gibbs-nek azonban már csak egy kérdése maradt: hogy a fenébe került az a lábujj a férfi gyomrába. Én ugyan meg tudnék még legalább 5 kérdést fogalmazni az üggyel kapcsolatban, de inkább kihagyom. Ezzel véget ért az évad egyik legellentmondásosabb epizódja, egy hét múlva folytatjuk!