Átütő akcióval folytatódnak a gileádi krónikák, nekem mondjuk eddig sem volt nagy problémám a sorozat lassúságával, hiszen a könyv és az első évad sem épp az eseménydús dinamikájáról híresült el. Viszont most.. na most tényleg körömrágva várom a következő részt - de ne szaladjunk ennyire előre, ilyen hosszú hogyvoltra már egyébként is régen volt lehetőségem.

Offred a vakítóan fehér szobában dekkol továbbra is, az alfelét eltakaró függönyt időközben egy savmart üveglapra cserélték. A lány nem vetélt el, így gikszer végül is nincs, Türkiz nagy izgalmában azért belefújna némi ösztrogént, de a doki hárít.

- Az első terhességednél voltak komplikációk?

- Hannah-val?

- Az első terhességednél.

Offred befeszül a gondosan megválogatott kifejezéseken, Türkiz próbálja oldani a hangulatot azzal, hogy az üveget kinyitva megmutatja neki az ultrahang képet.

Levélégetéssel indul a rész, a jó kislányság velejárója ugyebár, hogy nem őrizgetünk segítségkérő irományokat szökni kívánó sorstársainktól. Nick továbbra is sikertelenül próbál kapcsolatot teremteni Offreddel, a lány rögtön elmenekül a közeléből. Reggel Lydia néni tolakodik a kismama szoknyája körül matatva: súly rendben, taknyos se vagy már, viszont bűzlesz leányom, mint a két napos sumák, innentől napi kétszer fürdesz. Türkiznek egyre hátrébb szalad a szemöldöke a vizslatás alatt, főleg mikor Offredet a kulája gyakoriságáról vallatják, idáig hallom ahogy csikorognak a fogai – a néni is leveszi, hogy sokallják a társaságát, a közös teázás helyett inkább elköszön. Kifelé menet a Parancsnokkal jópofizik, a férfi fiúgyermeket remél és miközben kikíséri az asszonyt, ferde pillantásokkal méregeti Nicket – ebből még baj lesz.

Nincs sok vacakolás June sorsának hogyvoltjával: ugyanott vagyunk, ahol elkezdődött, vissza a központba, ismét kap egy fülbevalót, a cécóban úgy elfáradt, hogy az ágyra már nem volt ereje felmászni - közelít a kamera, főhősünk lábán egy piszkosul nagy lánc van, Lydia néni ezek szerint beváltotta a 2.részben tett ígéretét. Az emlegetett szamár meg is érkezik a hálónak berendezett tornaterembe, szevasz Offred, látom minden ok, rendesen kajálgatsz, hoztam a piros ünneplőd, kivasalva.

June a nevem. Tudja, hogy hívnak, bassza meg.

Lydia néni tudja hát, csak nem szereti, fel is ajánl 2 opciót:

1.  jó kislány leszel, Offred, és visszamehetsz lakni a Voldemort családba
2. maradhatsz June, itt leszel megláncolva míg ki nem tolod a gyereket, aztán felkötnek.

Megvan a Prehistorik 2 játék, még a 90-es évek elejéről? Na, hát a zenei alapjának korabeli feldolgozására fut be June a képernyőre, a célállomáson feldobva egy újabb képet az oltárra, elárulva hogy már két teljes hónapja üdül az épületben, így van ideje a flashbackekre: míg más gyerek az anyjával fagyizni megy, ő éjjeli tüntetéseken vett részt, ahol a konfetti a nők megerőszakolóit tartalmazó papírokból készült. Moira a párhuzamos univerzumban csinálja ugyanezt, hazafelé ügetve, ahol boldog trióként élnek a néma lánnyal, meg June férjével – semmi olyasmi. Később elindul mindenki a dolgára, Moira a migráns-support részlegen melózik, érkezik egy meleg srác egy szomorú sztorival, de ami igazán szomorú, az az, hogy ezzel el is ment az első 10 perc.

June egy furgon aljában elrejtve érkezik meg a szabadságba, más kérdés hogy a „szabad” szó rögtön kevésbé lesz magasztos, ha egy poros, töksötét raktárhelységben vakációzhatunk full egyedül. Mindeközben Emilyék a sugárfertőzött gyarmatokon kapálnak, megmutatva hogy van még ennél is lejjebb – ezt a vonalat most nem teljesen értem, Emilyt megbüntették ugye a csonkítással, de Lydia néni akkor utalt rá hogy ettől még lehet ugye gyereke, gondoltam visszaadják valamelyik parancsnoknak, mert arról nem volt szó hogy ezt az instant rák földjén egy gödörben kéne megszülnie.

Visszatért a képernyőkre az egyik legmegosztottabb nézőközönséggel bíró sorozat: a publikum egyik fele a rémesen nyomasztó világkép ellenére rajong érte, míg a másik fele a sorozatban megjelenő társadalmi kérdések létjogosultságáról fröcsög habzó szájjal. A kasszasikerként számon tartott könyvadaptáció első évada ott fejeződött be, ahol az Atwood regény véget ér, lássuk milyen rémálmokat tartogatnak a továbbiak.

A nettó kettő és fél perces előző évad hogyvoltja után ott folytatódik a sztori, ahol abbamaradt: June a fekete furgon hátuljában hűsölve bizakodva várja, hová viszik, azonban mikor kicsapódik az ajtó, barátok helyett csaholó vérebek, reszkető szolgálólányok és egy szájkosár várja. Az asszonyokat egy karámon át egy stadionba terelik, a szabadulás reménye gyorsan szertefoszlik: ahogy megpillantják a felállított bitót, már húzzák is a nyakukba a kötelet – a biztos halál előtti percekben kiváló a zeneválasztás, a jelenet pedig elképesztően hiteles - feláll a karomon a szőr ahogy Offred barátnője összepisili magát félelmében. A tekesek vezetője elüvölti magát: „Az Ő keze által!”, majd jelet ad az akasztásra, de a lányok alatt a talaj nem nyílik meg, viszont begrasszál a focipályára Lydia néni és magához ragadja a mikrofont. Erős lecke.