Storybrooke új napra virradt! Pörög a toronyóra mutatója! Mindjárt 8 óra! A tanítónéni müzlit eszik! Ó micsoda izgalmak! Emma Swan is felriad és egy olyan ember döbbenetével néz körül, aki még sohasem aludt ágyneműben. Határozottan téliesnek nézem az időt, ennek ellenére két bottal járó ember kabát nélkül találkozik a zebrán. Nem, ők nem a dr. House Hasonmásverseny vesztesei, az egyik a Pszichotücsök a kutyájával, a másik az Aranyember a melírozott/lenőtt fürtjeivel. Nagymami avec baguette, Piroska pedig kirakja az éttermük tábláját. Jól is teszi, mert ha csak saját maga lenne a reklámfelület, mindenki egy éhező heroinos kurvára asszociálna, éshátugye, Storybrooke mégsem Amsterdam.

Amelyben megtudhatjuk, hogyan is került át a mi ZS-kategóriás világunkba az összes mesehős, hogy mindörökké boldogtalan legyen. Legalábbis ezt mondja a felirat. Aztán az első képben „A" Herceg vágtat egy impozáns tóvidéken, valami ónoseső-szerű hullik az égből, csúnyácska kis emberek szomorkodnak egy kicsit Alien-jellegű üvegkoporsón, nagy puszi, hullámlökés, valami más hullik az égből, majd sok mosoly és a bűvös mondat: „Mindig megtalállak". Nohát, milyen tömény is tud lenni tényleg egy hepiend rögtön az első két percben, nem is gondoltam volna. Hát innen hova tovább? De már szárnyalunk is.