Amelyben megtudhatjuk, hogyan is került át a mi ZS-kategóriás világunkba az összes mesehős, hogy mindörökké boldogtalan legyen. Legalábbis ezt mondja a felirat. Aztán az első képben „A" Herceg vágtat egy impozáns tóvidéken, valami ónoseső-szerű hullik az égből, csúnyácska kis emberek szomorkodnak egy kicsit Alien-jellegű üvegkoporsón, nagy puszi, hullámlökés, valami más hullik az égből, majd sok mosoly és a bűvös mondat: „Mindig megtalállak". Nohát, milyen tömény is tud lenni tényleg egy hepiend rögtön az első két percben, nem is gondoltam volna. Hát innen hova tovább? De már szárnyalunk is.

Kicsit meglepő módon egy fekete bőrű, számomra bizonytalan felekezetű egyházi méltóság adja össze Hófehérkét és az ő mesebeli Hercegét, amikor... besiklik egy fekete ruhás goth domina cuki csipke főkötőben, amúgy jedisen elsuhintja az őröket. Megsejtjük, hogy egy erősen „girl power" jellegű sorozathoz lesz szerencsénk, hiszen Hófehérke előrántja vőlegénye kardját (hehe) és le-gonoszboszorkányozza a nyilván valóban Gonosz Boszorkányt.

Hercegünk a szavak embere, ezért megpróbálja lebeszélni a Mostohát, aki mintha a Csipkerózsika mesével tévesztené össze ezt a pillanatot és arról kezd beszélni, hogy ajándékot készül adni e jeles alkalomból. Mely ajándék eme jeles nap maga. Ööö...Na de holnaptól...Halálra rémíti a násznépet, ahogy egy torokfájós macska pátoszával bejelenti, hogy mindenki boldogságát tönkre fogja tenni.... hamarosan. Ez a véresen konkrét fenyegetés még a Hereceghet is megijeszti, ezért bátor módon a távozó Mostoha után hajítja a kardját. Jó, előtte rákiabál, azért mégis, na. Persze a Mostoha röhögve füstté válik, és a megszeppent párocskán mintha máris fogna valami átok, mert szépen rajzolt könyvillusztrációkká merevednek, ugyanis elérkeztünk modern világunkba, ahol egy manócska-arcú tíz éves fiú lapozgat egy vaskos mesekönyvet – a bostoni buszon. Manófiútól senki nem kérdezi meg, hogy hol a manóban vannak a szülei, de a könyvről máris megtudjuk, hogy több mint egy könyv. Legalábbis Manófiú nagyon komoly titkosügynök-arcot vág hozzá. Sőt, kártyás fizetés sem gond neki a taxisofőrnél.

Éles váltás, hármas ajtó nyílj ki, íme, az aerobikverseny ruhabemutatós része.. khm, nem, ez csak egy lift, amiből roppant randikész ruhában kilép a Szőkenő. Szerencsére rögtön kiderül, hogy ő Emma, és azért van itt, hogy Brian lélegzetét elállítsa. Miután ez sikeresen megvolt, egy kis internetes-randis közhelyváltás után kiderül, hogy Brian beszélgetési technikája élőben valóban elég gázos, de mivel szépfiú, Emma rögtön bevallja, hogy ma van a szülinapja, nincsenek barátai és nincsen családja sem. Brian, a sármőr együttérzése jeléül közli, hogy Emma a legszexibb árva, akit valaha látott. Emma ragyogó szemekkel tovább hozza a „nagyonszőkevagyok" figurát, és visszakérdez, illetve csillogó mosollyal találgatni kezd Brian-ról. Mert ugye az internetes ismerkedésben az emberek semmilyen információt nem tudnak egymásról, mielőtt egy vadidegennel találkoznak. Hát persze. Szerencsére Emma (aki bátor módon az igazi nevét használja efféle magánynyomozói akciókon) a találgatós bevezetés után lebuktatja Briant, aki az igazságszolgáltatás alól kibújni készülő gazdasági bűnözők unalmas életét vidítja randizgatással a jelek szerint. Kár, hogy a felesége volt az, aki az óvadékot lerakta érte. Igen, Emma nyomozó és őszinte szemrehányással illeti Briant, persze nem a sikkasztás miatt, hanem amiért a feleségét megcsalni készül. Brian nyilvánvalóan lelkiismeret-furdalásból borítja fel az asztalt (és önti le a kötelező vörösborral Emma ruháját), majd kiszalad a kocsijához. Emma pont olyan sebességgel siet utána, amilyennel a 20centis cipősarkakban ez lehetséges, és rögtön látjuk is azt, hogy miért. Brian sietségében autóba pattanás közben nem vette részre: kerékbilincs van a kocsin. Brian a neki szokásos módon, azaz pénzzel szeretné lerázni Emmát, aki javasolja, hogy inkább a családját segítse az összeggel. Brian nagy hibát követ el, mikor beszól a családdal kapcsolatosan, mert Emma szakszerűen belevágja a fickó fejét a kormányba. Girlpower!

Váltunk, Emma hazaér a kézírással díszített ajtajú lakásába (lehet, hogy CGI-ra kevés pénz volt, de a részletekre pazarul odafigyeltek), egy paraolimpikon testkultúrájával megszabadul a magas sarkútól, és csendes szülinapozásba kezd egy muffin és egy csillag alakú gyertya elfújásával. Jobb évet kíván és még valamit, amire egyből megszólal a csengő! Én is akarok egy csillag alakú gyertyát! Emma nyilvánvalóan egy magas férfire számít az ajtóban, de... Manófiú mosolyog a küszöb fölött alig 120 centivel, és bemutatkozik, mint Emma Swan fia, Henri. Drámai zene után a mosolygó Henritől megtudjuk: Emma 10 éve örökbeadott egy kisfiút, aki most íme, megtalálta, és nagyon vidám. Ezek a manógyerekek, ők tök máshogy vannak a szüleikkel, semmit nem szívnak mellre, ez nagyon hasznos tulajdonság. Emma kicsit kevésbé érzi boldognak magát, és végképp nem tud Henrivel lelkesedni a gondolatért, hogy hazamenjen vele Storybrooke-ba. Henri egy darabig jól blöfföl a zsaruk kihívása ellen, de Emma máris valódi anyai ösztönökről tesz tanúbizonyságot, amikor közli, hogy mindig felismeri a hazugokat. Persze Henri se ma kezdte, kis könnyes szemeivel eléri, hogy Emma útra keljen vele.

Ha már Storybrooke, váltunk is a mesék világába, megint a tóvidék, Hófehérke egy alapfokú CGI-kékmadárral és kb 9 hónapos terhesen mereng hófehérben, klasszikus hosszú koromfekete hajában fehér virágokkal. A régi házasok között szokásos „Mi bajod?-Semmi"- kör után a Herecegh a Mostoha fenyegető ígéretét próbálja bagatellizálni, aztán a kellő feszültség beálltával Hófehérke előáll a farbával, beszélni akar „Vele". A Herecegh a vesztesek rutinjával tiltakozik, emiatt biztos vagyok benne, hogy egy igazi kemény csávó lenne a titokzatos tanácsadó, és nem is kell sok, hogy beleegyezzen, persze szigorúan csak a gyerek miatt. Kezdem gyanítani, hogy a mesebeli hercegek XXL méretű papucsok.

Közben vissza Bostonba, pontosabban Emma vicces kis autójához (vajon azért sárga, mert a leányzó még kiskacsa és nem hattyú?), ahol Henri időhúzásképp szeretne enni valamit, de Emma rendreutasítja. Cserébe ő is megkapja Henritől, hogy még nem elég felkészült arra, hogy megtudja mit rejt a mesekönyv. Persze jó tízéves módjára azonnal el is mondja, hogy minden abban rejlő történet a valóságban is megtörtént, és Emma is része ennek. Ez az a pont, amikor a vér szerinti anyuka aggódni kezd a fia mentális egészségéért, amire Henri határozottan közli, hogy Emma fogja megoldani a problémáit.

Ezzel a mondattal be is vezetődünk meseország következő jelenetébe, ahol Rumpelstiltskin az, aki segíteni fog a Hófehérke aggodalmain. Mókás, ahogy a nevek el nem árulására figyelmezteti az ifjú párt az őrség, majd a rácson pókként mászkáló Rumpelstiltskin egyből a nevükön szólítja őket. Ez a pókos mozgás kicsit inkább vicces, mint sejtelmes, de a maszk működik, gusztustalan és huncut a rács mögé zárt férfi. Hamar kiderül, hogy ő mindent tud és valamiért cserébe mindenre képes is. Hófehérke ismételten átveszi a tárgyalás vezetését a Hereceghtől, és az átok ellen beígéri a születendő gyermek nevét. Rumpi szerint a Mostoha átka hamarosan eljön, és valamennyiüket az idő börtönébe zárja majd és elszakítja őket a boldogságuktól.Kicsit sexpíriesre veszi Robert Carlyle a dolgot, de jobban működik, mint a Mostoha szónoklata az elején. A meg nem született bébit kell kimenteni valami biztonságos helyre, és ő 28 évesen visszatérhet és megmenti a világot. Mármint a mesevilágot a világtól. A királyi pár sebbel-lobbal távozna, és a Herecegh ismét megcsillogtatja ki az úr a háznál, ugyanis az ajtóból félvállról bemondja, hogy az utód egy kisfiú, csak így név nélkül. Hófehérke e pillanatban komoly arccal visszafordul és elárulja a jó hírt: „a kislányt Emmának fogják hívni"

Emma ezen az emléken jót mosolyog vezetés közben, persze valójában nem ezen, hanem Storybrooke város határán, ahol éppen esik az eső. Hej, ez az átkozott eső. Ezt a táblát se most láttuk utoljára valószínűleg. Jókedvre semmi ok, a lámpák pirosan villognak, Henri nem mondja el hol lakik, de elmondja, hogy egy Gonosz Királynő itt ejtette fogságba a mesehősöket, időbe fagyva – íme a város órája is megállt negyed kilenckor, már jópár éve. (És nem javíttatják meg, holott az előbb pásztázott végig a kamera egy órás boltján is). És persze senki nem hagyhatja el a kisvárost különben szőőőőrnyűűűű dolog történik velük. Emma egész jól összefoglalja Henri mesés rögeszméjét, amikor megjelenik egy rendkívül fura öltözetű figura, szerencsére nem száz, csak egyetlen dalmáttal, és az információval, hogy a fiú a polgármester házában lakik itt a közelben. Aztán barátságosan megkérdezi Henritől, hogy hol járt és miért nem jött el az aznapi terápiás ülésre. Hoppá. Mindenesetre Emma elhajtja a kutyás fickót, amint az elkezdene valami jedi-tanításokat felmondani a hazugság és a sötét oldal témájában. Henri nem túl büszke arra, hogy a polgármester gyermeke lehet, és állítja, hogy az itt lakóknak van szüksége segítségre és nem neki, hiszen ők azok, akik nem emlékeznek kicsodák is valójában. Bizonyságul felfedi a pszichológusa identitását: „Ő a Tücsök" amire Emma kézenfekvő Pinokkió-poénnal válaszol (nekem is ez volt a tippem egy darabig, bevallom), amit Henri dühödten negál. Emma: „Persze hogy nem vagy Pinokkió... hiszen az totál nevetséges gondolat lenne". Elkezdem sajnálni, hogy az angolszász mesekultúra nem fedi igazán a magyart. De lehet, hogy igazából csak szívesebben látnék e helyett a Tücsökpszichológus helyett egy Csillagszemű juhászt.

A következő jelenetben Herecegh éppen férfiaskodik a kerek asztalnál, a kis tücsök pedig ismét aranyköpi a sötét oldal-szöveget. Hát... attól, hogy zöld valaki, még nem lesz Yoda.
Nagyon liberális a hangulat a kerek asztalnál, törpéktől Nagymamáig mindenki részt vesz. Hófehérke kicsit determinisztikusan szemléli a jövőt (értsd: sötéten), bár apuka biztos benne, hogy a leánygyermek a megváltó (Is God Black? Yes She Is, mondhatnánk). Ekkor illetlen módon a megbeszélést egy fa szakítja meg. Persze nem önszántából, néhány katona vonszolja be, a Kék Tündér vezetésével. Kéktündér ruháján valamiért vattacukorszínű karácsonyfagömbök vannak. Ja nem, azok a mellei. A szoknyája viszont kb. hiányzik. A kamera előtt dróton repülés se megy neki igazán, de legalább így hitelesen rettegő a hangja miközben előadja, hogy a Varázslatos Farönkből lehet faragni egy olyan héjat, amiben a kis trónörökös megmenekíthető. Láthatóan az erdész lobbi jól dolgozott, mert már bent ül a körben az öreg Gepetto mester Pinokkióval, ők majd kifaragják ketten. Határozottan maffiózó jellegű összenézést produkálnak. De jaj, kiderül, hogy csak egyetlen lényt véd meg a Varázslatos Farönk hatalma. Puff neki, ugrott a családi nyaralás.

Mi pedig ugrunk a polgármesteri villához, ahova Henri nem akar visszatérni, mert neki valójában nincsenek is szülei, csak a polgármesterasszony anyuka, aki csak úgy tesz, mintha szeretné őt, de valójában gonosz, nyaff nyaff nyaff, anyu maradj velem. Ezt meghazudtolandó, nyílik az ajtó, a kiröppenő anyu mögött egy férfialak, és a kétségbeesés minden jele látható. Roppant aranyos drámai konfrontáció:

Henri: (haragosan) „Elmentem és megtaláltam az anyukámat!"

Anyu: (sírva) „Maga a vér szerinti anya?"

Emma : (mosolyogva) "Hello!"

Férfi: (zavartan) „Na, én bemegyek a házba Henri után"

Ezek után érthetően a nők valami almalénél erősebb mellett kívánják megbeszélni a történéseket.

A polgármesterasszony szavaiból kiderül, hogy Henrit 3 hetesen fogadta örökbe, az iratok titkosak maradtak és hogy a biológiai anya egyértelműen nem kívánt kapcsolatban maradni az újszülöttel. Emma nem érti, hogyan találhatta meg mégis. További tárgyilagos megbeszélésből az is kiderül, hogy az apa nem is tud a gyerekről, és a polgármesterasszonynak nem kell aggódni miatta. Emma miatt sem kell aggódnia. A polgármesterasszony nem szokott mellébeszélni. Elgondolkodok, hogy én mit válaszolnék, ha bárki bármilyen helyzetben megkérdezné, hogy kell-e tőlem tartania. Hm. A férfi (mellékesen a seriff) zavartan jelent, majd lelép. A nők-egymás-között jelenetben Regina lepörgeti az egyedülálló anyuka és a munka és család egyensúlya közhely-topicot, és megkérdezi, hogy gonosznak számít-e, ha néha szigorú Henri saját érdekében. Emma gyorsan kimenti a mesekönyv-elméletre hivatkozva, de itt kiderül, hogy anyukának fogalma sincs a fia eme központi gondolatáról. Emma hamar hárít és búcsúzna, Regina kicsit túl gyorsan kinyitja az ajtót. Henri az ablakból figyeli a távozó Emmát, autó, eső, Storybrooke-tábla.... előtt egy pillantás az anyósülésre csempészett meséskönyvre, majd egy farkas áll az út közepén! Emma félrekapja a kormányt, tábla törik, eső esik, farkas vonít, Emma ájultan fekszik a kormányon, a szél pedig föllapozza a könyvet Gepetto mester műhelyéhez.

Gepetto és Pinokkió valójában a palota egyik tornyában dolgoznak, a királyi pár pedig praktikusan egy másik toronyban őrlődik, elvégre, akármilyen sürgető is az idő, egy-két lépcsősoron átszaladni egy várandós nőnek nem lesz probléma. Lehet, hogy ez csak az én kancsalságom, de van valami nőgyógyászati jellege a rajznak, amin a fafaragó a Varázslatos Farönkben nyúlkál. Hófehérke nem akar egyedül utazni. Hát, igaza is van, még egy ilyen lekvár herceget még a huszonegyedik században sem talál, pedig itt mindenki metroszexuális. Na, Herecegh ismét a szavak mezejére lép: "Mit számít 28 év várakozás az örök szerelem birtokában". Ah... puszi... ilyen mondatok igazán nedvesítőleg szoktak hatni, de juj, vigyázni kéne, úgy tűnik nem egyszerűen izgalom, hanem elfolyt a magzatvíz... És igen, ebben a pillanatban Dulifuli-törp meghúzza a laposüveget, amire már ömlik is be a színes füst a völgybe, azaz a babával egy időben jön a Gonosz Boszorkány Átka.

Emma Swan természetes hatású sminket használ. Ezt akkor látjuk, mikor lehunyt szemét felnyitva a helyi rendőrség zárkájában felébred (nyitott szemmel inkább füstös hatásúnak tűnik). Gepetto itt éppen kávéfőzőként funkcionál, és örömmel gratulál Emmanak és Henrinek az egymásra találásához. Dulifuli-törp Leroy néven fut, és egyelőre ismeretlen okból van itt, de ő is gratulál Emmának, ahhoz hogy csak hazahozta a kölköt, de nem akar vele maradni. Gepetto gyermektelenségről szóló bánatát a seriff érkezése szakítja meg. Figyelmezteti Leroyt, hogy kerülje a bajt és csak mosolyogjon. Ez utóbbi felszólításra a távozó letartóztatott olyan mosolyt produkál, amivel bármely meleg-fesztiválon címlaplány lehetne. Hamar kiderül, hogy miért van Emma rács mögött: ittas vezetés a vád, és rongálás. Mielőtt Emma érdemben méltatlankodhatna, befut a polgármesterasszony azzal, hogy Henri ismét elszökött otthonról. Láthatóan meglepődik, hogy Emmat itt találja, de egyből fel is veti, hogy talán tudhat róla valamit. Emma a rácsokra hivatkozik alibiként, és a kérdez-felelekből kiderül, hogy Henri reggel nem volt már a szobájában, nincsenek barátai, és még senki nem kutatta át a komputerét. Ez utóbbival kapcsolatban kicsit ambivalens érzéseim támadnak. Szerencsére Emma „emberek megtalálásával" foglalkozik, és a szabadságáért cserébe felajánlja a segítségét. 

Persze nála is van kéznél a megfelelő kütyü, amivel Henri elővigyázatosan törölt inboxának tartalmát vissza tudja szerezni (talán ez a jelenet egy varázspálcával kicsit hitelesebb lenne). Íme, megint egy példát kapunk arra, hogyan vették át az uralmat a nők ebben a sorozatban: a serif csodálattal adózik Emma technikai műveltségének, és bevallja, hogy ő a régi bekopogtatós-férfias módszereket használja. Emma: „Csakhogy engem teljesítményre és eredményekre fizetnek" Hehe. Gyors kitt-katt és már meg is van egy visszaigazoló email egy szülőket kereső website-tól, amely szerint egy Mary Margaret Blanchard nevű nő bankkártyáját használták fel a tranzakcióhoz.

Huh, ilyen névvel valami kékvérű hercegnőre tippelek, de nem, csak kék madarat tart a kezében, és Henri tanárja a suliból. Kitaláltuk, igen, ő Hófehérke, trendi rövid hajjal és egy 12 éves kislány nőiességével. Esküszöm, hogy a madár egy kék papagáj, itt az Észak-Amerikai erdőségek közepén. Az osztály a madaraknak épít házat éppen, és Hófehérke, azaz Mary Margaret hangsúlyozza, hogy akik szeretnek, „mindig megtalálják egymást". Ezt a romantikus gondolatot a csengő szakítja meg, kap egy körtét az egyik kislánytól, majd letámadja őt a polgármesterasszony a bankkártya miatt. Mivel Mary Margaret láthatóan könnyen zavarba jön, és Emma is ott áll Regina hátánál, gyorsan megkérdezi ki ő. Az érintett bemutatkozása előtt Regina tömören fogalmaz: „az a nő, aki otthagyta Henrit örökbefogadásra". Pfff. A kijelentés igazságtartalma láthatóan nem érinti kellemesen a vér szerinti anyukát. Azt viszont egyből vágja, hogy Mary Margaretnek semmi köze a dologhoz és fogalma sincs mi történt. A tanító néni konstatálja, hogy a pénztárcájából hiányzik a kártya, és felsóhajt „nem kellett volna odaadnom neki a könyvet". Erre viszont Regina pöccen, mert már másodszor hall valami könyvről, és hát, láthatóan szeret jól értesült lenni. Mary Margaret arra hivatkozik, hogy Henri köztudottan nagyon különleges fiú, aki nagyon okos és kreatív... és nagyon magányos, ezért volt szüksége a könyvre. Emma arcáról leolvasható, hogy ez a magány-téma több irányból is fájdalmasan érinti. Regina kijelenti, hogy a fiúnak egy adag realitásra van inkább szüksége, jó és jó gyors utat kíván Emmanak haza Bostonba, és kiviharzik az osztályból.

Emma úgy érzi, segítenie kell Mary Margaretnek a kötelezően levert könyvek felszedésében, ami nagyon cuki iskolás szerelem-első-látásra jelenethez hasonlít, de persze már tudhatjuk, hogy anya és leánya első közös beszélgetéséről van szó. Ha eddig Emma nem tudta volna mire is jó egy igazi anyuka, és mit veszített, most megkapja. Ugyanis Mary Margaret spontán kis lényével Henri védelmében hosszas magyarázatba kezd arról, milyen rossz érzés is örökbefogadott gyereknek lenni, milyen azon gondolkodni, hogy miért volt képes engem valaki csak úgy odaadni. A mondanivaló végén észbe kap és bocsánatot kér az ítélkezésnek hangzó szónoklatért. A kérdésre visszatérve úgy fogalmaz, a remény miatt adta Henrinek a meséskönyvet. Mert már csak a hit egy hepiend lehetőségében, önmagában nagy erőforrás bárkinek. Ezen a ponton Emma ösztönei ismét működésbe lépnek, és megkérdezi a tanító nénit, hogy hol lehet Henri. „Keresse a kastélyában"

A kastélyt (de lehet, hogy egész Meseországot) ebben a pillanatban kiáltás járja át, Hófehérke vajúdik intenzív jelenetben a Hereceghgel és az egyik törpével. Gepetto jelent, a faragvány elkészült, de sajnos Hófehérke már nincs szállítható állapotban. Én megmondtam. Sajnos közben a Királynő is közeledik fekete fogatán, és vele a sötét felleg, amely lassan beborítja a tavat és a kastélyt is. Közben felsír a kislány, szép fehér-lila pólyába rakja a boldog pár, az Emma szót látjuk ráhímezve. Az örömbe azonban hamarosan a jeges félelem vegyül: a héj csak egy személyt tud megvédeni. Az apa csak arra gondol, hogy legalább együtt vannak a bajban, az anya azonban könnyek között a jövőre koncentrál, meggyőzi a Hereceghet, hogy vigye a kisbabát a Farönkhöz, és adja meg az esélyt, hogy valóra válthassa a próféciát, megtalálja a szüleit és megmentse őket. Valóban szívbe markoló jelenet, amikor elbúcsúznak egymástól, majd a Herceg kardot ragad és elviszi a bébit, az anyát pedig fájdalmasan felzokogni látjuk a tükörben. A Herecegh fél karjában a gyermekkel átkardoz a fekete katonákon és behelyezi a fából készült kis szekrénybe a pólyást. Ahogy becsukja az ajtót, újabb két katona jön és a Herceg súlyos sebet kap, a földre zuhan. A földön fekve végignézi, ahogy a katonák feltörik a zárat és mikor kinyitják az ajtót... üres a kisszekrény. Az apa mosolyogva hunyja le a szemét.

Vágás a modern világba, tópart és egy valóságosan vár alakú játszótéri építmény. Henri üldögél ott, Emma pedig leül mellé a meséskönyvvel a kezében. Brutál hideg lehet most azon a tóparton a lila és reszkető szájak alapján. Henri a könyvről beszél újra, és hogy Emmanak itt kell maradnia, hogy a dolgok megváltozzanak, és megvívja a végső nagy csatát. Emma nem nagyon szereti ezt az elképzelést, de Henri nem áll le. Azt állítja, tudja, hogy Emma szereti őt, csak eltaszítja, mert bűntudatot ébreszt benne, és hogy tudja, hogy azért adta őt tovább másnak, hogy jobb esélyekhez juttathassa. Ezt nem könnyű végighallgatni. Hárításul Emma visszakérdez, hogy ezt honnan tudja, amire a fiú azt feleli, hogy Hófehérke is pont ugyanezért adta Emmat tovább. Emma nagyon nem akar a mesék világával foglalkozni, bár beismeri, hogy valóban csak jobb esélyeket akart adni a fiának, amiket ő maga nem tud nyújtani. Mindketten könnyekkel a szemükben beszélnek, és valószínűleg attól ennyire fájdalmas végignézni a párbeszédet, mert egyszer sem érnek egymáshoz, ami nagyon természetellenesnek hat egy 10éves fiú és a biológiai anyja között. Emma vissza akarja vinni Henrit az anyjához, de a kisfiú ismét panaszkodni kezd, mire Emmaból fakad ki élete története: egy autóút mentén hagyták egyedül, 3 éves koráig nem is volt családja, de amikor a szülőknek saját gyerekük született, visszaküldték őt a nevelőotthonba. Henrit azzal vigasztalja, hogy az minden nehézségük ellenére az ő anyja legalább próbálkozik, és valóban akar az anyukája lenni. Itt a kisfiú visszavált a mese nyelvére, elmagyarázza Emmának, hogy nem hagyták az út szélén a szülei, mindössze ott került át ebbe a világba, az átoktól mentették meg ily módon. Emma tehetetlen ezzel a nyelvezettel szemben, de megkönnyebbül, hogy ezzel lezárhatják a nehéz beszélgetést, és Henri csalódott arca ellenére hazamegy vele. Szívszorító nézni, ahogyan Henri végre Emma kezéért nyúl és kézen fogva indulnak el.

A kastélyban eközben Hófehérke bebotorkál a Varázslatos Farönkszekrény szobájába, amit valamiért kitömött afrikai vadállatok plüss-jellegű verziójával raktak körbe, épp csak oroszlán nincs. A Herceg nem nagyon tér magához, a varázslatos csókra sem, és Hófehérke már majdnem kétségbe esik, mikor a fekete-vörös szerelésben pompázó királynő megnyugtatja, hogy pár perc múlva úgysem fog emlékezni a férjére és a szerelmükre még kevésbé. Hát, igen, ez az ő hepiendje. A fekete katonák jelentenek, a kisbaba eltűnt a szekrényben. Hófehérke fájdalma megkönnyebbüléssé változik, a kislány megmenekült, tehát a Királynő veszteni fog, a Jó mindig győzedelmeskedik. A Királynő máshogy gondolja, és beindítja füstgépet, mennyezetrepedés, szilánkok, hurrikán „egy teljesen borzalmas helyre megyünk, ahol csak én élek boldogságban, míg meg nem halunk."

A füstből a 108as szoba ajtaja nyílik, mögötte a nem éppen boldog polgármester asszony, aki mellett Henri köszönés nélkül szalad be a házba. Emma is szótlanul áll a kertben majd elfúló hangon elmeséli, hogy a tegnap volt a születésnapja és azt kívánta gyertyafújás közben, hogy ne legyen egyedül a szülinapján, erre megjelent Henri. Regina látványosan unja ezt az intim kitárulkozást, és negédesen leszögezi, hogy a látogatás nem jelent meghívást az életükbe, és az örökbeadás módja miatt semmiféle jogot nem formálhat a gyermekre. Dermesztőre vált a stílus, amikor az anyai érdemeit részletezi, és megfenyegeti Emmát, hogy tönkreteszi, ha nem hagyja el azonnal a várost. Emma visszakérdez, hogy szereti-e Henrit? Regina megsértődik és azt feleli, hogy természetesen szereti, majd bevágja az ajtót. Nem tudnám megítélni melyikük tekintete volt viharosabb. Odabenn Henri a különc gyerekek különc tekintetével hattyús fényjátékot nézeget, a polgármester asszony pedig a mesekönyvvel a kezében a tükör előtt állva nehezen lélegzik és csúnyán néz.

Újabb helyszín: a kórház. Kisvároska létére egészen nagy létszámú beteg fekszik az osztályon, Margaret pedig kis virágcsokrokat helyez el az ágyuk mellett. Persze nem olyan morbid mintha gyertyát gyújtana, de van valami nem oké a gesztusban. Az utolsó beteg egy John Doe névre kódolt kómás férfi, akiről senki nem tud semmit, de mi ráismerünk: a mi Hereceghünk az. Henri a toronyórát nézi az ablakból, miközben Emma egy romos panzió felé lépdel, pókhálós csengő, a Nagyi Fogadója, és hamarosan érkezik is nagymami hangosan veszekedve egy nagyon kihívóan öltözött leánnyal egy buli miatt (nyilván ő lesz Piroska). Emma szobát szeretne, ez leállítja a veszekedést, nyilván nem sűrűn fordulnak elő vendégek a panzióban. Amint elhangzik az Emma Swan név, egy férfihang bókol meglepetten a vendégnek. Bizony, ez maga Rumpelstiltskin, csak jó a kozmetikusa, fodrásza és stylist-ja. Szóval sármos formában van ebben a világban. És botja van (de nem, nem váltunk át Doktor Houseba). Kicsit árnyalja az összhatást, hogy Nagyi megszeppent arccal egy pénzköteget nyújt át, amit a férfi elvesz és megköszön, majd furcsa tekintettel kellemes itt tartózkodást kíván Emmának. Emma rákérdez, hogy ki ez a fura alak, Piroska pedig elmondja, hogy ez Mr. Gold, akié ez a hely. Mármint nem a fogadó, hanem a város. Emma egy hétre jelentkezik be, és megkapja a hattyús kulcstartójú kulcsot. Milyen kedvesek és figyelmesek is a nagymamik.

Eközben a még mindig az ablakban bámészkodó Henri szeme láttára elindul a toronyóra mutatója, a kisfiú arca felragyog, és innentől tudjuk, hogy be fognak indulni az események a kisvárosban.