Hogy volt?

Az elnöknő 1x07 - Az első botrány

2008. március 10. 15:07 - santinocorleone

A sorozat legutóbb megénekelt mélyrepülését valószínűleg az alkotók is érzékelték a maga idejében, mert az eheti epizódban végre több valóban meglepő fordulatot is az arcunkba toltak. Épp ideje volt már. Ezúttal a Fehér Ház tornácán nyitunk, az elnöknő épp most fejezte be a reggeli futást. Jön apu, aki mostantól a baseball szövetség miatt sokkal kevesebbet lesz itthon, s anyu szerint ezt illene tisztázniuk a trónörökösökkel is, különösen a legkisebbel, hisz ő szinte mindig otthon van. Érkezik Kelly, a mindig bájos szóvivő is, mert úgy véli, egy néhány nap múlva megjelenő könyv igen nagy kárt tehet Mackenzie Allen gondosan felépített imázsában. Persze nála épp van is egy példány, úgyhogy hamarosan mi is megtudhatjuk majd, mi az, ami miatt a First Laddy hirtelen úgy határozott, itthon marad, hogy személyesen vezethesse a könyv miatt felállított válságstábot.


Bauer-papa közben idősebb republikánus képviselőkkel egyeztet Keaton alelnöki meghallgatásáról, vagyis tulajdonképpen annak szabotálásáról. Szépen megbeszélik, hogy mivel fogják kicsinálni a tábornokot, de számunkra mindez továbbra sem teljesen világos. Jim ezalatt jelzi az elnöknőnek, hogy nem örül a First Laddy újabb akciójának, de a nő bízik a férjében. A gyereknek ilyenkor ugyebár az iskolában a helye, de Becca itt is csak a pasijával van elfoglalva. Mivel a legutóbbi incidens nyomán egyre nehezebb randit egyeztetni, a srác úgy dönt, biztos ami biztos, házibulit szervez. Kelly megint sajtót tájékoztat, kivételesen jól is indul az esemény, de a jó hangulat csak addig tart, míg szóba nem kerül a könyv. A jól értesült újságírók ugyanis megtudták, hogy a könyv tartalmazza majd az ex-elnök utolsó – Mackenzie Allen lemondására vonatkozó – kívánságát. A hír persze már az elnöki házaspárhoz is eljutott, apu pedig egyre biztosabban állítja, hogy Jim lehet a spicli a csapatban. Vince, a szövegíró szokásos munkáját végzi az irodában, amikor megtudja, hogy ma ő lesz a szúrópróbaszerű drogteszt egyik alanya a Fehér Házban. Úgy tűnik, ez a hír aggasztja őt, de természetesen beleegyezik, más választása nem nagyon van. Horace, az elnöknő fia szintén nincs túl rózsás hangulatban, ugyanis az egyik órája után a tanár közli vele, hogy az elbaltázott esszéjét alá kéne íratnia valamelyik szülővel.

Tovább
Címkék: az elnöknő
2 komment

Az elnöknő 1x06 – Az első katasztrófa

2008. március 03. 17:16 - santinocorleone

Nagyon úgy tűnik, megindult a sorozat – már több helyen is megénekelt – mélyrepülése, mert ez a rész biztosan nem kerül majd fel a rajongók toplistájára. Az epizód fő témája az a pusztító erejű hurrikán, ami nemrég söpört át Floridán. Nem nehéz hát kitalálni, hogy ezen a héten ez lesz Mackenzie Allen legfőbb problémája, s hogy nyilván Bauer-papa is e téren próbál majd genyózni, de mint tudjuk, ebben a sorozatban csak egy valaki nyerhet. Kár, mert az egész izgalmasabb lehetne, ha néha valami váratlan is történne, de elég a siránkozásból, nézzük hogyvolt.


A nyitó helyszín az Air Force 1, az elnöknő, Bauer-papa és szorgos munkatársaik ugyanis épp Floridába tartanak, hogy felmérjék a károkat. Megtudjuk, hogy a házelnök is idevalósi, és a régi családi ház is odaveszett a nagy pusztításban, de még mielőtt megsajnálnánk, földet is érnek. Már ekkor adódik némi gebasz, ugyanis az elnöknő szövegírója szerint Bauer-papa kénytelen lesz a hátsó ajtón távozni, hiszen elől csakis az elnöknő léphet ki a repülőből. Na ebből lesz akkora sértődés, ami majd egy egész epizódon át motiválja majd az öreget, hogy ahol csak tud, alá tegyen az elnöknőnek. Odalent viszont egyelőre békésen sétálgatnak a menekültek között, beszélgetnek velük, vizet és kaját osztanak, nyugtatgatják őket, hogy minden megoldódik. Jim épp a házelnök szöszijével diskurál, amikor a helyi katasztrófavédelmi főguru félre hívja, hogy közölje vele, egy tankerhajó épp most süllyed a tengerbe 200 millió liternyi olajszállítmánnyal a fedélzetén. Ennyi fekete arany pedig már az egész keleti partot befeketítheti, úgyhogy gyorsan tenni kell valamit.

Tovább
Címkék: az elnöknő
3 komment

Az elnöknő 1x05 - First... Do No Harm

2008. február 26. 14:19 - santinocorleone

Sajnos az epizód címét a Viasattól nem sikerült időben beszerezni, dolgozunk rajta (a szerk.) Orion hercegnővel kezdünk, aki nem más, mint az elnöknő legkisebb gyermeke, Amy. Halloweenre készül a kishölgy, ezért a híró-jelmez, ami később még fontos lesz majd. A gyerekek indulnak a suliba, apu és anyu is búcsúzkodnak, mert mindenkettőjükre sok fontos és testhez álló feladat vár. Anyu például ma mutatja be az új nemzetbiztonsági tanácsadóját, Anthony Prado-t a sajtónak és a munkatársainak, apu meg Baltimore-ba megy, nyilván a nagy nemzeti porcelán puncsos tál kiállításra, vagy valami ilyesmi.


Úgy tűnik, az új nemzetbiztonsági tanácsadó tanácsaira máris szükség lehet, hiszen már a bemutatása közben tájékoztatják az elnöknőt arról, hogy a kanadai határon elfogtak egy terroristát, aki egy autónyi robbanószerrel próbált belépni az országba. Egy általános iskolát akart felrobbantani másnap, szóval először nagy az öröm, hogy lefülelték, de miután kiderül, hogy melyik sejt tagja, egyből lehervad a fontos emberek arcáról a mosoly. Ez a sejt ugyanis mindig több fronton támad egyszerre, vagyis holnapra több robbantás is várható, de a célpontokról illetve a további merénylőkről természetesen senki nem tud semmit. Illetve az elfogott terrorista biztosan tud, de ő meg érthető okokból nem kíván nyilatkozni. Na, akkor ma nyilván a terrorizmus lesz a központi, megoldásra váró probléma. Tisztára, mint Ház dokinál, csak itt nem heti beteg, hanem heti államügy van a középpontban.

Tovább
Címkék: az elnöknő
3 komment