Jaxy még az előző részben kezdte követni Dzsúzt, de nem hagyott fel ezzel: egészen utóbbi házánál kötünk ki, ahol mindenki nagy meglepetésére rendőrök várják a motorost, hogy bekísérjék egy kihallgatásra. Emögött a Seriff állhat, hogy megelőzze, de legalábbis elodázza az újabb gyilkosságot, amire számítani lehet. A terv annyiban bejött, hogy Jaxy a közelébe sem megy, csak telefonál. A telepre épp megérkező Rémrendes mellett mennek ki a vonóskocsival a jelöltek, így csak Sebhely marad ott neki társaságnak. Megjelenik aztán Elvis is, aki beavatja Sebhelyet Dzsúz furcsa történetének minden részletébe. Amikor Jaxy is odaér, Sebhely bevallja, hogy tudta, a Seriff azzal zsarolta Dzsúzt, hogy félig fekete. Megállapodnak, hogy változtatni kéne pár dolgon, de egyelőre inkább nem kavarnak be az aktív szövetségekbe a mostani helyzetben, csak később viszik az ügyet a tagok elé. A rendőrségen Seriff nem kertel, egyből megmondja Dzsúznak, hogy Jaxy tud az árulásról. Elsőre nehezen hiszi, hogy a főnök magától jött rá, de aztán csak elrohan, hogy mentse a bőrét.
Felnőtt tartalom!
Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 évesA belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.