Klaus narrációjával kezdünk – az anyai szeretetről értekezik, és elmondja, amit már mi is tudunk: Esther a szeretetét bizonygatta, miközben szörnyeteget csinált a gyerekeiből, aztán meg el akarta pusztítani őket… Vidéken Hayley babázik, miközben a nemes Elijah reggelit készít – és úgy néznek egymásra, mint a szerelmes tinik. Bár az öltönyöst még mindig kínozzák a múlt árnyai. A ravasz Kol Davinával csókolózik, az odaadó Finn a sebeit nyalogatja Apu társaságában. A félelmet nem ismerő Rebekah eredeti teste a házban pihen. A fattyú Klaus vezetésével pedig legyőzték Anyut – és megadták neki azt a döntési lehetőséget, amit ő anno nem adott meg a gyerekeinek… Az ősi hibrid mindezt Caminek mesélte, akit elhoz a szupertitkos búvóhelyre, hogy bemutassa Hope-nak. Camit rögtön elvarázsolja a kisbaba, Klaus mintegy mellékesen megjegyzi: ha a lány elmegy innen, a titkot nem viheti magával (értsd: meg leszel igézve!).

Kezdésnek egy flashback, New Orleans, 1914 decembere. Karácsony körül járhat az idő. Kol Mikaelson – eredeti bőrében – egy hatalmas házba érkezik, egy nő nyit neki ajtót, hogy aztán ezerrel kutatni kezdjenek. Kol végül egy whisky-s üvegen találja meg a keresett tárgyat: egy hatalmas gyémántot, amit az üveg dugójának „álcáztak”. Rögvest kiadja a parancsot a bosziknak, hogy találkozó a temetőben, oszolj! Úgy fest, az öcskös már ekkoriban is a Klaust parkolópályára tévő tőrön dolgozott, mert ehhez kell a gyémánt. Ám, amint kilép a házból, a frakkot viselő Klaus és Marcel fogja közre. A polgi szívességet kért az egyre több lopás miatt, az ősi ráállította az ügyre Marcelt, és hogy, hogy nem, Kolhoz vezettek a nyomok, és ide, Fauline grófnő házába. A hölgynek ugyanis híresen sok ékszere volt. A sztori vége az, hogy Klaus elveszi a gyémántot, és egy hozzá hű boszival lezáratja a házat: foglyul ejtve Kol segítőit. Slusszpoénként közli, hogy a boszorkányok soha többé nem jöhetnek ki – amúgy pedig Boldog Karácsonyt!

Egy játszótéren kezdünk, miközben Klaus a gyermeki ártatlanságról narrál. Mindannyian sebezhetően jövünk a világra, és a szülők feladata, hogy megvédjenek és felneveljenek bennünket. Sajnos az ősi tesók szülei csúnyán elbuktak ezügyben… De kapunk egy képet Rebekah-ról, amint mosolyogva hintáztatja a hótcuki Hope-babát a játszótéren. A házban Klaus éppen arról próbálja meggyőzni a leláncolt Kolt és Finnt, hogy szövetkezzenek velük Anyu ellen. Kol foghegyről közli, hogy ezt előbb is mondhatta volna, akkor nem kellett volna kikötözve töltenie az éjszakát. Elijah viszont legszívesebben egyenként távolítaná el a tesók végtagjait. Végre Finn is megszólal, és rámutat, hogy az elmúlt ezer évben nem sok jutalma volt a testvéri hűségnek. Rákérdez Rebekah hollétére (véletlen volna? ugyan!). Hugi talán nem fogadja majd ilyen ellenségesen Anyu ajánlatát, mert mindigis ragaszkodott az emberségéhez. Esther már a visszatérése óta kutat a lánya után… És valóban, a játszótér kiürül, csak egy csapat seregély szemléli a rémült Bex nénit – ami nagyon para!

Gyerek Klaus és gyerek Elijah fogócskáznak a sötét erdőben. Ám az öcsi egyszercsak eltűnik, Elijah pedig szembetalálja magát felnőtt, vértől csatakos önmagával, aki azt mondja: „egy nap közülünk csak a szörnyeteg marad”. A kicsi erre nem rest, fogja a baltáját, és belevágja a nagyba… Mindezt Elijah csak álmodja – immár biztonságban, az otthonában. Miközben a tudatalattiban kicsi Elijah elrohan, Klaus beszélni kezd hozzá, biztosítja, hogy nincs egyedül, és próbál belépni az álomba. Csakhogy Anyu is gondolt erre, és kizárta őt. Hayley észrevesz egy sebet az öltönyös nyakán, amit Klaus rögtön felismer. Anno, csatából hazatérve Mikael még a szokásosnál is durvább volt, Anyu pedig egy spéci orchidea szirmait használta, hogy lenyugtassa és elaltassa – később pedig az orchidea gyökerének segítségével ébresztette fel. Ha Anyu ezt használta, akkor itt a mocsárban is fellelhető ez a növény. Klaus indul kutatni, Hayley pedig megígéri, hogy a fennmaradó időben nem keresi az alkalmat, hogy letéphesse Esther fejét… aztán, mikor már senki sem hallja, hozzáteszi: inkább elpusztít mindent, amit az a nő szeret!

Időutazással kezdünk. Norvégia, 972. Nagyobbacska kunyhóban egy sötét hajú boszorkány varázsol, miközben egy alaposan beöltözött alak közeledik a farkasordító hidegben. Ez utóbbi is egy nő, és, mint kiderül, a boszi testvére. A jövevény segítséget kérni jött, ugyanis képtelen teherbe esni – attól tart, hogy el van átkozva. A sötét hajú Dahlia húga szemére veti, hogyha nem hagyta volna veszendőbe menni a saját mágiáját, akkor tudna magán segíteni. A szöszi azzal védekezik, hogy mindigis a nővére volt az erősebb – aztán a köztük lévő (vér)kötelékre hivatkozva próbálja őt meggyőzni. Dahlia végül rááll, de figyelmezteti húgát, hogy kérése nagy áldozatot követel majd, de azt nem érdekli semmi (pedig kellene!), mert „megtesz bármit”. És, mikor a nővér a nevén szólítja a kétségbeesett nőt, már tudjuk, hogy így is történt: mert a fiatalabb testvér nem más, mint Esther…

A félmeztelen, nyakig véres Elijah-val nyitunk, aki terminátorként üldöz egy fehér ruhás, kétségbeesett lányt. A barna hajú leányzó egy vörös ajtóhoz rohan, próbálja kinyitni, de nem sikerül… Megesküdnék rá, hogy a csajnak előbb Hayley-arca van, majd Nina Dobrevvé változik (a Vámpírnaplók Elena Gilbertje/Katherine Pierce-e, avagy hasonmása)! Elijah elkapja a grabancát, és minden könyörgés ellenére a nyakába mélyeszti a fogait…

Lazulós, piálgatós este van Marcelnél. Josh a telefonján lóg, valami társkereső oldalon összeakadt egy sráccal, és úgy fest, tetszenek egymásnak. Akkor mire ez a búskomorság? kérdi a főnök. Hát, a kisvámpírnak gőze sincs, hogyan kellene előrukkolni azzal, hogy ő biz’ vérszívó… Mielőtt Marcel megmondhatná a tutit, egy pasi repül be az ablakon – nem önszántából, aztán vérfarkasok özönlik el a kéglit. Oliver is köztük van, de végül egy másik, fiatal alfa ad magyarázatot a jelenlétükre: a Francescával kötött egyezségnek vége, tűnés a városból, különben baj lesz! És, hogy tényleg átmenjen az üzenet, megharapnak néhány vámpírt – és Josh-t is majdnem. Ezek szerint Esther újabb fronton indít támadást…

Esther a boszisuliban tevékenykedik – nehéz eldönteni, hogy sütéshez, vagy varázslathoz készül elő. Végül ír egy levelet, amit egy búra alá rejt… A házban Hayley egy terülj, terülj, asztalka finomságainak minőségellenőrzését végzi. Érkezik Klaus, és kiderül, hogy nem ő igézett meg egy fasza séfet, és Elijah sem. No, akkor honnan van ez a sok kaja? Erre a búra elkezd rezegni, és mikor Klaus felemeli, madarak repülnek ki belőle, és csak egy levél marad utánuk: Anyu meghívója egy családi vacsorára, aznap estére…

Flashbackkel indítunk: Cádiz, 1702. Két lovas hagyja el az égő várost, mint kiderül, az ősi tesók, akik aztán egy friss hullákkal teli fogadóban kötnek ki. Elijah dühös, ő próbálja eltüntetni a nyomokat, de a „kicsapongások” a nyakukra fogják hozni Aput (és itt most Klausra és Kolra gondol). Utóbbi végszóra belibben egy cselédlány nyakára tapadva. Nem igazán veszi komolyan a helyzetet, még akkor sem, amikor meghallja, hogy Klaus lovának feje immár egy karón díszeleg a város főterén, Mikael jóvoltából. Kol maradni akar, hiszen a fater úgyis Klaust rühelli a legjobban, így, ha elmenekül, hát követni fogja, ő pedig maradhat, és élheti világát. Elijah ellenben leszögezi: együtt kell maradniuk! Aztán lefogja az öcsköst, hogy Klaus leszúrhassa. Még egy tesó koporsóban. Remek! A jelenben Kol – Kaleb bőrében – él és virul. Különféle csínyeket követ el mágia segítségével: almát lop, csinos csaj szoknyáját lebbenti… és Davina Clairt stíröli a boszi tudtán kívül.

Az első évad hogyvoltjával kezdjük a másodikat – de nem akárhogy. Rebekah egy mesébe ágyazva mondja el Hope-nak szóban, nekünk képekben is, hogy mi történt eddig. Egy hatalmas királyról mesél, akit egy kegyetlen szörnyeteg (Francesca) legyőzött egy boszorkány (Geneviéve) segítségével. Ám a király és az ő öccse nem nyugszanak addig, míg a sötétség elől elrejtett, mindenki által elveszettnek (halottnak) hitt hercegnőjüket haza nem hozhatják…