Szerdán együtt jelentette be a CBS és a Warner Bros., hogy a 12. évaddal befejeződik a Big Bang Theory antiszociáis zsenipalántáinak története. A sorozat 2007 óta fut, azóta 52 Emmy jelölést és 10 díjat söpört be, és a 12. évad részeit is beleszámolva összesen 279 epizódot forgattak (illetve fognak még forgatni) belőle. Arról már korábban is sokat cikkeztek, hogy egyre kérdésesebbé válik a CBS egyik legtöbb évadot megélt sorozata, és minden egyes évad után egyre nehezebb volt újra összeterelni a stábot és a színészeket, azonban mostmár biztos, hogy 2019-ben véget ér a sorozat.
Azóta persze napvilágot láttak már olyan hírek is, hogy a folytatást éppen Jim Parsons torpedózta meg, az a Jim Parsons, aki epizódonként jelenleg 1 millió dollárt (azaz 863.000 EURt, vagy 1.193.000.000 iraki dínár, vagy 280 millió jó magyar forint) keres. A sorozatot epizódonként átlagosan 18 millióan követték, és a TBBT képes volt arra, amire nem sok másik sorozat: az utolsó levetített, azaz a 11. évadra még a korábbinál is magasabb nézettségi számadatokat produkált, ugyanis ezt epizódonként 18,6 millióan (!!!) nézték. Az utolsó évad szeptember 24-én indul útjára, és azt már biztosan tudjuk, hogy Sheldon és Amy nászútjával veszi kezdetét az vég. Az írók mindenesetre izgalmas és epic lezárást ígérnek már most, jelentsen ez bármit is.
Facebook kommentek