Az eredeti sugárzás szerinti 2x09-es epizód félig-meddig hazai vizekre vezet, itt leszünk a szomszédban, Bécsben, szerelmi szálat gombolyítva. Öreg Indyvel nyitunk, aki egy Saten Island-i pszichiáterhez, Carol Schultzhoz érkezik időpontra. Az előzményekről annyit tudunk meg, hogy Indy felmászott egy fára egy ott rekedt macska után, de alig ért a közelébe, a jószág leugrott és elfutott, ő viszont egyedül nem tudott lemászni a magasból. A gyerekei ebből azt szűrték le, hogy már nem mindig tud önállóan intézkedni és idősotthonba akarják utalni. A dokihoz most azért jött, hogy vizsgálja meg és adjon igazolást, hogy semmi baj nincs az agyával. A doki nekilát feltenni a szokásos kérdéseket, volt-e elmebetegség a családban?, nem, válaszolja az öreg. Részt vett-e korábban pszichológiai analízisen?, nem, hacsak a Sigmund Freuddal való beszélgetésem nem számít annak, mondja Indy. A doki ettől enyhén szólva paff lesz, ott volt még Carl Jung és Alfred Adler is, teszi hozzá az öreg könnyedén, majd úgy dönt, elmeséli az egész történetet, ami az 1. Nemzetközi Pszichoanalitikus Konferencia idején zajlott Bécsben, ahová apját is meghívták vendégnek.
Váltunk a békebeli Bécsre, Stefansdom, Hofburg, Karlskirche, Belvedere, még nézni is tereh, na és a Spanyol Lovasiskola, natürlich. Fiatal Indynk is itt van, csoportos lovasoktatáson vesz részt, közben egy nála pár évvel idősebb kislányt stíröl folyamatosan. A lány nem közönséges fruska, mert a lovaglómester királyi fenségnek szólítja, hoppá. Galopp közben a fenség fejéről egyszer csak leesik a kalap, uramatyám, most mi lesz? Természetesen Indy találja fel magát elsőnek és a lóról lehajolva menet közben felkapja a kalapot az Indiana Jones mozifilmek főcímzenéjének pár taktusára (kicsit vihogok) és átadja a lánynak. Az zavartan megköszöni, de ezzel vége is az oktatásnak, a lovasok elhagyják a porondot.
Az oktató persze igazi vaskalapos, nem hogy megdicsérné herr Jonest a tettéért, inkább lecseszi, mondván, hogy ez itt nem holmi vadnyugati show, hanem előkelő lovasiskola. Deine Mutter, gondolja Indy, de hangosan csak annyit mond: Entschuldigung, herr Hauptbahnhof! Lovát bevezeti az istállóba, és itt szemtől-szembe találkozik a fenséggel. Nagyon jól lovagolsz, de ezt biztos tudod, kezdi Indynk a csajozós dumát, majd udvariasan bemutatkozik. Én Sophie vagyok, apám a trónörökös Ferenc Ferdinánd, mondja erre a lány, teljes nevén Sophie Marie Franziska Antonia Ignatia Alberta von Hohenberg. És hogyan szólítsalak?, kíváncsiskodik Indy, fenségnek, jön a válasz, majd a két újdonsült ismerős közös sétára indul a közeli parkban. Mögöttük a két nevelőnő ballag, miss Seymour Indy, és Emilie a hercegnő részéről.
November van és hideg, Jones junior persze kesztyű nélkül nyomja, a fázós muffok keze viszont bélelt muffban melegszik. (Elnézést a hímsoviniszta dumáért, de egy poénért mindent.) Indy a legfrissebb élményéről mesél, milyen klassz volt felülni a Práter óriáskerekére és meglepődik, hogy Sophie még nem próbálta ki. De hát te hercegnő vagy, bármit megtehetsz, csodálkozik, mire Sophie csak hümmög. Négyesben bemennek egy kávézóba uzsonnázni, a fiatalok persze nem tudnak sokáig egy helyben ülni és engedélyt kérnek egy kis sétára kettesben, persze szigorúan látótávolságon belül. Pompás összhang alakul ki köztük és hamarosan elvegyülnek a parkban sétálók között.
Jobbról sült gesztenyét (Bratkastanie), balról sült kolbászt (Bratwurst) akarnak rájuk tukmálni, de ők inkább a közeli korcsolyapályához mennek és pár pillanat múlva már a köznép közé vegyülve vidáman csúszkálnak, szarva a látótátávolságra. (Remélem, ez nem számít felségsértésnek.) Szemmel láthatóan élvezik egymás társaságát, nevetve koriznak és amikor Sophie elcsúszik és lehuppan felséges popójára, Indy lovagiasan felsegíti.
Innentől kéz a kézben koriznak, aláfestésül természetesen bécsi keringő szól, Liebe liegt in der Duft, de azt is mondhatnám, love is in the air. Az idill azonban nem tart sokáig, mert a fák között a hótt ideges Emilie tűnik fel két rendőrrel, mögöttük miss Seymour trappol. Emilie magán kívül van a rémülettől, amit a hercegnő eltűnése okozott nála, többet nem találkozhatnak!, fenyegeti meg Indyt.
Az incidens nem várt diplomáciai bonyodalomhoz vezet, ugyanis maga Ferenc Ferdinánd ír felháborodott hangú levelet az amerikai nagykövetnek, Richard Kerensnek. Szállásukon Jones senior dühösen lobogtatja a levelet fia orra előtt, de hát én nem csináltam semmi rosszat, védekezik Indy, miközben egyre kisebbre húzza össze magát a széken. A prof pörög, mint a búgócsiga: Szégyent hoztál ránk és a hazádra! (Az ilyen dumától a falnak megyek, csak közlöm.) Elnézést fogok kérni a nevedben és nincs több lovaglóóra!, teszi hozzá zárásul és lelép. Anyuka azzal igyekszik vigasztalni Indyt, hogy a Habsburgok állandó veszélyben élnek, mert a Monarchiának sok az ellensége, ezért ideges mindenki a hercegnő miatt. De én csak barátkozni akartam vele, mert az egész világon nincs olyan, mint ő, mondja Indy elkeseredetten.
Leckeírás közben, vagy inkább helyett, ezért úgy dönt, magyarázkodó levelet ír Sophie-nak, de hiába igyekszik eldugni miss Seymour elől, az kiszúrja és amíg Indy az egyenlő szárú háromszögekkel foglalkozik, titokban elolvassa. A faterral ellentétben azonban ő nem kap idegrohamot, hanem irodalomórára vált és pár szerelmes verset olvastat fel Indyvel. Az első Thomas Wyatt „Of the Pains and Sorrows caused by Love” c. költeménye, ezt sehol sem találtam magyarul online, aki ügyesebb nálam, az dobjon már egy linket kommentben, köszi. Indy meglepődik, hogy a költők már több száz évvel ezelőtt is úgy éreztek, mint most ő, igen, a szerelem örök irodalmi téma, helyesel miss Seymour és előveszi a következő verset, A szerelem filozófiáját Percy Shelleytől. Bizony Henry, a szerelem mindenkit elér, van akit túl korán… - majd némi melankolikus szünet után így fejezi be a mondatot: És van, akit túl későn.
Az incidens nyilván Sophie-t is foglalkoztatta, mert ő is levelet írt Indynek, de az övé meg is érkezett a címzetthez. Indy felbontja és örömmel olvassa a kedves sorokat, miszerint: csodás volt a tegnapi nap, remélem, egyszer újra találkozhatunk, szeretettel Sophie. Reggeli közben szóba kerül az éppen zajló Pszichoanalitikus Konferencia és az esti fogadás, Anna szerint ez nem igazán izgalmas program egy gyereknek, az ifjú Henry talán inkább maradjon itthon. A prof azonban ellentmond, nem árt, ha a fiú megismerkedik egy olyan híres emberrel, mit Sigmund Freud, elmennek együtt a vacsira, jó lesz. Később Indy arról faggatja a mamáját, kapott-e valami ajándékot a papától, amikor az udvarolt neki? Igen, ezt a nyakláncot, azóta is megvan, mutatja Anna az ékszert.
Indy úgy dönt, ő is beszerez valami szívhezszóló ajándékot Sophie-nak és nyakába veszi a belvárost. Sorra járja a Grabent, a Kärtner Strassét, a Herrengassét, und so weiter, és az egyik bizbaszárusító bolt kirakatában megpillant egy hógömböt, amiben egy fiú és egy lány fut vidáman. (Jut eszembe, a Minyonokból a ’bógömb’ megvan?) Az ára azonban 40 shilling, ennyi pénze nincs barátunknak, ezért szomorúan kikullog az üzletből. A közeli piactéren egy rosszarcú fószer itt a piros, hol a pirossal igyekszik megfosztani a népeket felesleges pénzüktől.
Indy persze ismeri a trükköt és a soros áldozatot (érted, Soros!) meggyőzi, lebuktatja neki a csalót. A pechvogel újabb köteg pénzt tesz le az asztalra, a csaló össze-vissza tologatja a három kis poharat, de Indy a végén habozás nélkül megmutatja, melyik alatt lapul a golyó. A csaló mérgesen perkál a kuncsaftnak, aki a jól sikerült pénzvisszaszerzés jutalmául átad pár bankót Indynek. A srác boldogan siet vissza a boltba és kifizeti a hógömböt.
Siet vele a palotához és hangosan hívja Sophie-t, aki persze nem hallja, az őrök viszont igen és többszöri „húzzál innen”, „geh’ weg” felkiáltással eltávolítják a bejárat közeléből. Ekkor hintó érkezik, amiből szúrós szemű és szúrós bajszú férfi nézeget kifelé, Ferenc Ferdinánd, a trónörökös. Az őrök tisztelegnek, de Indyt természetesen nem engedik a hintó közelébe, így kénytelen dolgavégezetlenül távozni.
Este Kerens nagykövet vacsorát ad a híres pszichiáterek tiszteletére, az asztalnál egymás mellett ül a három nagy ember, balról jobbra Jung, Freud és Adler:
Mindhárman a saját elméletüket fejtegetik, és bár van néhány közös pont, a különbség több. Freud szerint ugyebár minden az elfojtott szexualitásban gyökerezik, Jung inkább az elme szerepét hangsúlyozza, ami folyamatosan ingázik az értelmes és az értelmetlen között, a szerelem tehát nem más, mint az egyensúly utáni vágy. Freud ezen továbblépve azt hangsúlyozza, hogy minden szeretet a szexuális kielégülés iránti vágyból ered, még ennek az itt üldögélő fiúnak az anyja iránt érzett szeretete is. Anna Jonesnak ez már kissé sok, pironkodva gyűrögeti a damasztszalvétát, a zavart helyzetet a háziasszony oldja meg: a hölgyeket áthívja a szomszéd szobába egy kis könnyed csevegésre, aminek témája a forróvíz-visszatérő vezeték a fűtési ellenáramú vezetékhez.
Henry junior viszont marad a férfiakkal és a beszélgetés tovább pörög a szerelem témakörében, Adler szerint a szerelemben az ember egész személyisége részt vesz. Abban mindannyian egyetértenek, hogy a szerelem egyszerre fájdalmas és csodálatos, viszont sohasem szabad megtagadni attól, akit szeretünk. Még sok ilyen bölcsesség hangzik el, a technikai részletekről viszont nem esik szó, azokat Indy majd elolvashatja Fritz Kahnnak A szerelem iskolája c. munkájában.
A sok jó tanács és biztatás eredményeként Indy úgy határoz, még egy próbát tesz a palotánál. Felmászik a kapu rácsára és ismét hangosan kiabálja Sophie nevét, de helyette megint csak az őrök kerülnek elő, ezúttal már puskát szegezve a kis bajkeverőre. Lehívják a Kurt nevű fő udvari tányérnyalót, akit Indy arról győzköd, hogy élet-halál kérdésről van szó. Meglepő módon Kurt hagyja magát meggyőzni és úgy dönt, felkíséri Indyt Ferenc Ferdinándhoz. A trónörökös enyhén szólva nem örül, hogy félbe kell szakítania a vacsoráját, először úgy néz a betolakodóra, mint valami pondróra, de aztán nagy kegyesen mégis meghallgatja.
Indy mondandója rövid és velős: szeretné megkéri a hercegnő kezét – persze nem most, hanem pár év múlva, amikor már idősebb lesz. Most csak szeretne tőle elbúcsúzni, mert holnap továbbutazik a szüleivel. Beleszerettem Sophie-ba és szerintem nagy veszélyben van, mert az veszélyes, ha valaki elfojtja az érzéseit, teszi hozzá magyarázólag, nagyon cuki a srác. Meglepő módon Ferenc Ferdinándot is megérinti a vallomás, mert nem az őröket hívatja, hanem elmeséli, hogy Indy fellépése mennyire emlékezteti az ő lánykérésére. Annak idején ugyanis ő is pont így rontott be későbbi felesége, Chotek Zsófia grófnő szüleihez. Jóindulatát bizonyítandó visszaadja Indynek a Sophie-nak írt levelét hozzátéve, ahhoz semmiképpen nem járul hozzá, hogy lánya egy amerikaihoz menjen hozzá. Bátor vagy, jó katona lesz belőled, találkozzunk pár év múlva Szarajevóban és megiszunk egy jó kávét, mondja a trónörökös búcsúzóul, ezzel visszavonul a már valszeg kihűlt sült kappanhoz.
Kurt előhívja az egyik kocsit, hogy Jones úrfi azzal menjen haza. A nagykövetséghez érve Indy úgy tesz, mintha a kapu felé indulna, de aztán kihasználva a kocsis pillanatnyi figyelmetlenségét, felkapaszkodik a kocsira és elbújik a poggyászládában. A kocsis vidáman fütyörészve visszahajt a palotához és az istállóban kifogja a lovakat. Indy óvatosan kimászik a ládából és egy szénahalom alatt elbújva várja meg, amíg tiszta lesz a levegő. (Erre egy istállóban várni mondjuk eléggé reménytelen, de mindegy.) Miután az összes istállószolga eltávozott, Indy kimászik az ablakon és a konyhán át megkezdi útját a palotában. Az étellifttel felhúzza magát az emeletre és végiglopakodik a folyosón az utolsó teremig. Ott éppen kamarakoncert van, Indy a fal mellett araszol a terem túlsó végéig, de ott nem olyan könnyű ám kijutni, mert az ajtókilincs vagy két méter magasan van. A frász ebbe a barokk művészetbe!, morog Indy és széket húz az ajtó elé, arra felállva már eléri a kilincset.
Oson tovább, de a zajra felfigyel pár udvari léhűtő, őket a könyvtárban elbújva sikerül leráznia. Ezer a veszély minden irányból, komolyan mondom Tarzan élete ehhez képest kutyafasza. Indy végre odaér a hálószobához, az ágyban főkötős alak fekszik, de nem Sophie az, hanem Emilie. Indy a félhomályban óvatosan kikerüli a szoba közepén hagyott porcelán éjjeliedényt, majd bemászik egy újabb ablakon és végre célhoz ér: az ágyon Sophie üldögél.
Kölcsönösen megörülnek egymásnak, látnom kellett téged, még mielőtt elutazunk, kezdi Indy, és szavai értő fülekre találnak. Sophie elővesz egy nyakláncot, a medálban saját fényképével és odaajándékozza Indynek. Cserébe a fiú átadja a hógömböt, wunderschön, mondja őszinte örömmel Sophie.
Mindenhonnan írok majd neked, akkor is, ha nem kapod meg, mert senki nem veheti el tőlem, amit irántad érzek, tesz vallomást Indy, és ezek után mi jöhetne más, mint a csók. Persze esetünkben ez csak egy esetlen szájrapuszi, de annak cuki. A rövidre szabott együttlét végén Indy az ablakon át távozik, ahogy azt a témába vágó szakkönyvek előírják. Lemászik az udvarra, még int egyet búcsúzóul és elindul a hóesésben, Sophie az ablakból hosszan néz utána.
New Yorkban a pszichiáternő meghatódik a történettől (ezzel nincs egyedül) és kijelenti, hogy Mr. Jonesnek semmi baja az értelmi képességeivel és erről igazolást is hajlandó adni. Azt azért árulja el, találkoztak még valamikor Sophie-val?, kérdezi, mire öreg Indy peckesen kihúzza magát: Természetesen, de az már másik történet, és botját lóbálva kisétál a rendelőből.
Facebook kommentek