Kezdésnek egy flashback, New Orleans, 1914 decembere. Karácsony körül járhat az idő. Kol Mikaelson – eredeti bőrében – egy hatalmas házba érkezik, egy nő nyit neki ajtót, hogy aztán ezerrel kutatni kezdjenek. Kol végül egy whisky-s üvegen találja meg a keresett tárgyat: egy hatalmas gyémántot, amit az üveg dugójának „álcáztak”. Rögvest kiadja a parancsot a bosziknak, hogy találkozó a temetőben, oszolj! Úgy fest, az öcskös már ekkoriban is a Klaust parkolópályára tévő tőrön dolgozott, mert ehhez kell a gyémánt. Ám, amint kilép a házból, a frakkot viselő Klaus és Marcel fogja közre. A polgi szívességet kért az egyre több lopás miatt, az ősi ráállította az ügyre Marcelt, és hogy, hogy nem, Kolhoz vezettek a nyomok, és ide, Fauline grófnő házába. A hölgynek ugyanis híresen sok ékszere volt. A sztori vége az, hogy Klaus elveszi a gyémántot, és egy hozzá hű boszival lezáratja a házat: foglyul ejtve Kol segítőit. Slusszpoénként közli, hogy a boszorkányok soha többé nem jöhetnek ki – amúgy pedig Boldog Karácsonyt!

Natasa mondhatni sokkot kap az információ hallatán, hogy a kedvesnek tűnő férfi, akivel elkávézgatott, az nem más, mint anyja zaklatója. Emília végre elmondja lányának a történetet, hogy Sallai azért üldözi őt, mert nem tudja megbocsátani, hogy Emília nem adott hamis szakvéleményt Sallai testvéréről, ezért ő börtönben kellett, hogy maradjon, ahol a cellatársak kinyírták. Natasa Petivel dumálja meg az élményt, aki alig győzi lenyugtatni lakótársát. Elmennek fagyizni, Natasa a szokásos virágos kabátban, s vígan elbeszélgetvén észre sem veszik, hogy az egyik padról Sallai figyeli lépteiket. Eközben Emíliához visszajön Félix, akinek nem tudjuk, mi a foglalkozása, mindenesetre felszerel egy riasztót a falra. Bepötyögik a kódot, s lám, működik. Én ugyan nem értek hozzá, de a riasztó felszerelése általában szakértelmet igényel, és összeköttetést a rendőrséghez, de mit tudhatom én, ugyebár. Ezután kajálnak, és elmerengnek a sorsdöntő pillanatokról. Félix sejtelmesen azt mondja Emília szemébe nézve, hogy az is sorsdöntő pillanat amikor beleszeretünk valakibe, mire a pszichológus felpattan zavarában. A kínos csendet a riasztó zaja töri meg, amit Irma érkezése indukál.

Attila áthívja Petit beszélgetni. Kávéval fogadja, és a várttal ellentétben Peti nem letolásban részesül, hanem felkérésben: Attila látta a tónál, hogy nevelt fia ilyen jól kamerázik, és szeretne egy promóciós videót az új vállalkozásához. Ezúttal nem tanácsadásban utazna, hanem magánnyomozásban. Ilyen még valóban nem volt, bár nehéz elképzelni, hogy Thomas Magnum és Columbo után van új a nap alatt, de miért ne. Előkerül a zöld vászon, s Attila Peti instrukciói szerint leül a székbe Petinek háttal, szép lassan megfordul, majd magabiztosan mondja a szöveget. Elméletben ez így megy, de Attila túlizgulja, úgyhogy két értelmes mondatot nem tud összerakni. Peti átnézi az előre megírt szöveget, és konkrétan kijelenti, hogy ,,ez egy szar”. Valahogy így szól: ,,törvényes keretek között legális eszközök alkalmazásával az ön életében felmerülő magánjellegű, és/vagy vállalkozási...” ez az és/vagy valóban elég katasztrofálisan hangzik, úgyhogy Peti új szöveget rendel el. Jókor érkezik a segítség, Miklós személyében, akit hamár ott van, Peti felkér, hogy mondjon fel egy demót. Miki persze a kisujjából kirázza az egészet, és még mottója is van a dolognak: ,,ha csak a nyugalmát vesztette el, mi azt is megtaláljuk”. Helycsere, Attila mondja a szöveget, de Juli érkezése bekavar, és végül az lesz a mottóból, hogy ,,ön még el sem vesztette, mi máris megtaláljuk”. Végül csak sikerül a forgatás, ám az idillt egy Miki telefonjára érkező sms dúlja szét, ugyanis rögtön menniük kell Julival, mert a falusiak lázadoznak. Juli maradna a családdal, de Miki szerint jó lenne dönteni, hogy Juli anyuci szeretne lenni, vagy valakinek az üzlettársa. Drámai helyzet ez, mikor a fiad épp hív, hogy nézd meg, mit filmezett, de Juli végül Miklós mellett dönt.

Ördögien jó sorozat következik, ugyanis Lucifer karaktere immár a televíziót is meghódította, ne maradjon ki ő se a hogyvoltok sorából. A legelső epizód egy pici ismertetővel kezd, ha valaki nem ismerné Lucifer történetét. Isten kiűzte a mennyországból a lázadó arkangyalt és arra kárhoztatta, hogy a Pokol ura legyen az idők végezetéig. De Lucifer úgy döntött, hogy szabadságot vesz ki… 2016, Los Angeles városa, Lucifer az éjszakában autókázik egy menő Corvette-tel, rockot hallgatva, magabiztos és menő, egészen addig, amíg egy motoros járőr meg nem állítja gyorshajtásért. A rendőr, egy fáradt, 50 körüli tag, Lucifer szerint azzal, hogy megállította, csak a korlátolt kis hatalmát akarja fitogtatni, hogy megbüntethesse őt. Régen ő is lelkesen büntetett, de ma már… Szerintem a derék jó ember ilyen figurával még nem találkozott, de tartja magát a protokollhoz, jogsit, forgalmit, viszont Lucifer pofátlanul megvesztegeti a tagot, számolni kezdi a dollárokat, de ha ennyi nem lenne elég, ő még ad! Szegény rendőr úr próbálkozik betartatni a törvényt, de Lucifer tudja róla, hogy néha ő is megszegi ezt, igaz? Most jön az a kis varázslat, ami Lucifer sajátja, a rendőr bevallja neki, hogy néha csak úgy bekapcsolja a villogót, hogy kedvére száguldozhasson… A tag mintha álomból ébredne, ezt tuti senkinek nem mondta el, de nyugi, sokan elmondják a piszkos kis titkaikat, mert valahogy mindenki kényszert érez, hogy meséljen neki magáról. A pénzt csak tartsa meg, részéről nem gond, így a rendőrünk a történtektől kissé meglepetten, de elveszi a pénzt, majd útjára engedi Lucifert.

Bözsinek szerencsére semmi komoly baja, de azért beviszik a mentők a kórházba, hisz sosem lehet tudni, hogy nem történt-e valami sérülés az esés következtében. Vilit annak rendje és módja szerint utasítgatja, hogy mi kell a kórházba, úgyhogy látszólag nem kell aggódni miatta. Miután Bözsit elviszik a kórházba Alíz teljesen készen van a saját szerencsétlenségétől, és attól, hogy mennyire el van veszve a nagymamája nélkül, úgyhogy áthívja Rudit, aki próbál lelket önteni a lányba. Irma hozza a hírt, hogy beszélt az összeköttetéseivel a kórházban, és Bözsinek semmi baja, csak a bokája ficamodott ki. Alíz és Vili megbeszélik, hogy ezentúl odafigyelnek, hogy Bözsi bevegye a gyógyszereit.

Megérkezése után Carrie nem a követségre viteti magát, hanem vissza a helyre, ahol Sandyn kívül kis híján ők maguk is otthagyták a fogukat. Testőreit kérdezi, hogy miért nem voltak akkor főnökükkel, mire némi tépelődés után egyikük kiböki, hogy a hivatalos ügyeken kívül sosem kísérték el, amúgy meg „nehéz eset volt”. Aha. A nő kiszáll az utcasarkon, emlékezik a történtekre, míg egy érkező autós le nem dudálja.

A CIA-tól nem lehet csak úgy kisétálni, hogy „kösz, én akkor nem jönnék többet” (főleg nem bérgyilkos pozícióból), ezt Peter is tudja (már próbálta, miután megölt egy gyereket), így faarccal válaszolgat a pszichomókus kérdéseire, aki e tárgykörben faggatja. Dar Adal kívülről, monitoron figyeli az egészet.