Lövésekkel kezdünk, majd látjuk Franket a pisztollyal, miközben a japán kisfiú és apukája egyenesen rá néz. Hipszterünk elrohan, de elejti a nyakláncot, amit Julianának hagyott ott. A pulpituson pánikol a hercegnő, de érkezik a katonaság. Drótszemüveg-szan utasítást ad ki a fényképezőgépek elkobzására, és a bejáratok lezárására. Frank lélekszakadva menekül, és a pisztolyt berakja egy ház alá. A koronaherceget elszállítják, Wegener és Tagomi szomorúan kostatálja, hogy elpuskázták a titkos adatátadást. A tudományos minisztert elkülönítik a vendégektől, a hercegnő pedig Tagomit hívatja rendületlenül a mentő felé tartó csapatból, de az elhárítja a meghívást. Wegener bajban van, mindenkit átkutatnak, úgyhogy a mikrofilmet a szájában teszi, és lenyeli. Ez sem segít rajta, mert külföldiként őrizetbe veszik. A téren közben megjelennek a katonák és a kutyás alakulatok, és a sajtótól, demokratikusnak egyáltalán nem nevezhető módon, elszedik a gépeket. Tagomi itt bukkan rá a nyakláncra.
Frank rohan haza, Ed várja otthon, és persze jól össze is vesznek, de kiderül, hogy nem a hipszter lőtte le a trónörököst. Hazaküldi Edet, de az még elmondja, hogy Juliana hívta, jahm, és ez az egész maradjon kettejük között. A kórházba viszik a herceget, a feleségét először leállítják, de később mégis beengedik, Tagomi így éppen nem éri el. Juliana bealudt a buszon, de elérik a határt, ahol japánul üvöltöznek az utasokkal a katonák. Miután nem reagál senki, angolul küldenek le a buszról mindenkit. Sötét éjszaka van, San Francisco lezárva, gépfegyveres őrök veszik őket körbe, innentől gyalogolhatnak, ami nem túl jó hír, tekintve, hogy Frisco igen méretes város. Mire Juliana hazaér, már jó magasan jár a nap. Frank a rádiót hallgatja, Juliana kérdezi, hogy jól van-e, meg hogy mi történt, meg is simogatná a férfit, de az nincs túl barátságos hangulatban, itt járt a Kempetai, közli. Megtaláltad, amit akartál? – kérdezi. Nem, de az egész város felbolydult, mi történt. Ó, csak lelőtték a trónörököst. Jah, és anyád aggódik érted. Juliana megint odamegy a férfihez, hogy megölelje, de annak a hangulata még mindig változatlan. Alighanem szükségük lesz egy párkapcsolati terápiára.
Tagomi pihenésre szólítja fel a koronahercegnőt, de az ridegen elutasítja, és hozzáteszi, hogy a kínai jóskönyve semmit nem ér. Az orvos érkezik, a műtét sikerült, a golyót eltávolítottuk, a beteg életveszélyben van, lehet menni szurkolni. Juliana meglátogatja a szüleit, akik nagyon boldogok. Juliana hozott az anyjának gyógyteákat, de ő nem akar japán mérgeket inni, sőt, attól fél, hogy majd a nácik megszállják az országot. A mostohaapja állítja le őt, leültetik, és kérdezgetik, hogy merre járt. Miközben különböző átlátszó hazugságokkal traktálja a szülőket, szemez egyet Trudy fényképével is. A szüleitől tudja meg, hogy Frank tesóját és a gyerekeit kinyírta a Kempetai. Hitler nem engedte volna meg, hogy a zsidók békében éljenek itt, mondja az anyja, és megkérdezi, hogy találkozott-e Trudyval. Juliana gyorsan lelép, nem bírja ezt. Hazarohan Frankhez, és elmondja, hogy mennyire sajnálja az egészet.
Joe visszatér, a rajzzal együtt. A Broadway-en tanulmányoz egy náci plakátot, de jön egy autó, és elrabolják. Egy irodába viszik el. Juliana közben beköti Frank sebét, és nem győz sajnálkozni. Mikor lesz a temetés, kérdezi. Nem lesz, elhamvasztották őket, csak egy megemlékezést fognak tartani. Frank azt is elmondja, hogy őt azért engedték el, mert találtak valami nőt Trudy holmijával. Juliana kérdezgeti, hogy mi lesz most, Frank azonban egyelőre ezen az egy napon akar túl lenni.
Tagomi felkeresi Wegenert, akit őriznek, és hiába kéri el a mikrofilmet, az nem tudja odaadni, mert lenyelte, hogy ne vegyék el tőle. Vita bontakozik ki a küldetésről, a német oda akarja adni a mikrofilmet, a japán viszont ki akarja juttatni őt a Csendes-óceáni Államokból. Ed és Frank a gyárban vitatkoznak egy sort arról, hogy előbbi miért beszélt Julianának. A műszakvezető megy oda hozzájuk, Franknél érdeklődik, az pedig gépiesen, és cseppe sem őszintén felelget neki arról, hogy minden normális. Drótszemüveg-szan ismét öltönyben és keménykalapban rója az utcákat, és adja ki az utasításokat az embereinek. Tanúja lesz annak, hogy az esemény biztonsági főnöke hogyan követ el szeppukut. Josida őrmester, ha nem kapjuk el a bűnöst, akkor maga lesz a kaishakuninom, azaz a segédem a szeppukunál, jegyzi meg Kido.
Juliana elmegy a dodzsóba, de onnan kiteszik, mondván, hogy jelentkeznie kell a Kempetainál. Addig nem jöhet vissza, amíg meg nem tette. Karate Jules nem habozik, és elmegy, jelentkezik a japán titkosszolgálatnál, a portán. Közben Joe-t felkeresi egy SS-őrnagy, és kihallgatja, mindenféle kütyüt téve az asztalra. A felvétel elindul. Julianát párhuzamosan hallgatják ki San Franciscóban, hogy hol volt, a japán csinovnyik meg is említi, hogy sátrazást emlegetett Franknek, Juliana rákérdez, hogy kihallgatták-e. Joe közben magyarázkodik, hogy miért vitte magával a filmet. Julianát arról kérdezik, hogy ismerte-e Randallt, de letagadja, hogy igen. Joe-t az SS-kifutófiú hallgatja ki, de Oberúristen is csatlakozik a procedúrához. Smith leül olvasgatni, és folytatásra szólítja fel a feleket, de a Kamionoson látszik, hogy a helyzet nem túl kényelmes a számára. Juliana kihallgatójánál is előkelő vendég érkezik, maga Drótszemüveg-szan. Joe szarban van, Oberúristen említi, hogy a jelentésben nincs szó a lányról, milyen lányról, aki meghalt a kocsiban? – kérdezi Joe. A Kahler nevű seriff beszámolt Julianáról, és arról is, hogy Joe védelmezte. Juliana magyarázkodik, hogy ez egy félreértés, de a japántól kap egy erőteljes pofont. Hiába, nem láttam a Randall nevű figurát, hazudja. Önként jött ide, érvel, Kido pedig szépen rákeni Laura és a gyerekek halálát, ha eljött volna, ők nem haltak volna meg. Smith lezárja a kihallgatást. Kido elengedi Julianát, azzal a megjegyzéssel, hogy a dolgok már sosem lesznek normálisak.
Amint elhagyja a Kempetai épületét, egy számot ír fel, és kimegy egy címre. Elhagyatott helyen jár, ahol előtte alighanem még senki, minden csupa rom, és üvegtörmelék. Talál egy fényképet Randallről, és ezalatt lepi meg egy szőke nő, aki Randall barátjaként mutatkozik be, és érdeklődik arról, hogy a film eljutott-e a megfelelő helyre. Ugyanaz a figura, aki Frankkel kocsmázott egyszer együtt. Juliana is kérdezgetni kezd, miért gyűjti a filmeket az ember a Fellegvárban? A nőnek fogalma sincs, csak azt tudja, hogy információkat kapnak a japánokról a filmekért cserébe.
Oberúristen elbúcsúzik Joe-tól, aki magyarázkodni próbál, és azt mondja, hogy a küldetése siker volt, azonosította Lemuel Washingtont. Joe fiam, a néger eltűnt az egész családjával együtt, fogalmunk sincs, hova. Ez bizony kudarc. Te egy bonyolult gépezet alkatrésze vagy, és ha egy alkatrész elkezd önállóan dönteni, akkor a gépezet hibás lesz. Elkúrtad, és ne merészeld még egyszer a kifejezett parancsomat megszegni, közli Oberúristen. Miközben behozzák Smithnek az ügy aktáit, meghívja Joe-t a saját otthonába, hogy a Győzelem Napját ott ünnepeljék meg. Ez a jeles alkalom az amerikaiak elleni siker alkalmából született meg. Ez a nap a közösségről, a családról és az otthonról szól, tehát ne utasítsd vissza, Joe fiam.
Egy keresztény templomból átalakított buddhista szentélyben kerül sor Laurának és gyermekeinek a megemlékezésére. Frank mérgelődve nézi, hogy tele van japánokkal az egész helyiség, és Ednek sem tud őszintén örülni. Bill meg is magyarázza, hogy ők a kollégái, meg a főnökei, azért japánok, és erről nem nyit vitát. Juliana a sok gondolkodás után végre egy kis határozottságot mutat, és közli Karennel, hogy majdnem meghalt, szóval legyen szíves megbízni benne, és amúgy is válaszokat akar. A nő végül elmondja, hogy Randall a postaládájába egy belépőkártyát tett be, mielőtt elkapják, és az Ivaru Szakura név szerepel rajta. Szóval a Nippon Irodaházban van az emberük, vonja le a helyes következtetést Juliana. Éppen van ott egy állás, egy 27 évnél fiatalabb férjezett nőnek kiírva, és én most nem kérlek meg téged, ahogy mást sem kérnék meg arra, hogy egy japán kormányépületben kémkedjen az ellenállásnak, válaszolja Karen. Azért a Julianára vetett jelentőségteljes pillantása szerintem egy állásfoglalással ér fel, de aki akar higgyen neki.
A megemlékezésen egy japán férfi mondja Frankéknek a buddhista szöveget, a halál örök körforgás, nem kell félnünk tőle, satöbbi, satöbbi. Még Laura nevét sem tudja, Lorának hívja, úgyhogy Frank dühösen kijavítja. Mikor vége az egésznek, Bill és a japánok úgy mennek el mellette, mintha ott sem lenne. Csak egy idős úr lép oda hozzá, egy Mark Sampson nevű ember, aki Laura főnöke volt egy ideig egy barkácsboltban. Részvétet kíván, és némi félszeg beszélgetés után megadja a címét, hogy ha Frank akar beszélgetni, csak jöjjön el hozzá. Közel hajol, és egy zsidó köszönéssel vesz búcsút, hipszterünk meglepődve néz utána. Tagomi fogadja Kidót, és a minisztérium vendégeinek útleveléről érdeklődik nála. Jól össze is kapnak, Kido láthatóan nem bízik Tagomiban. Végül közli, hogy nincs kivételezés, majd egy merev meghajlást bemutatva, távozik.
Wegener lelkesen lép ki a vécéből, végre kint van a mikrofilm. Az örömködést telefoncsörgés szakítja meg. Tagomi az, nyolc perc múlva őrségváltás van a szobája előtt, akkor le tud lépni, szóval nyomás lefelé a hármas liften. A lift előtt a kereskedelmi miniszter már várja, a kezébe nyom egy diplomatajegyet, amivel el tud repülni, a taxija pedig kint várja. Látják azonban, hogy a tudományügyi miniszter is éppen jön ki, egy Müller nevű SS-tiszttel az oldalán, csak az a bibi, hogy az ismeri Wegenert, személyesen. Tagomi megpróbálja visszatartani a németet, de az elhatározza magát, mikor Müller egy pillanatra félrenéz. A mikrofilmet sikeresen becsempészi a tudományügyi miniszter zsebébe, Müller viszont felismeri. Wegener letagadja, de az SS-tiszten látszik, hogy egy szavát sem hiszi el.
Juliana bemegy a Japán Hatósági Épületbe, jelentkezni az állásért. Az őrök nagyon határozottak és agresszívek, de Juliana végül bejut. Egy kórházi váróteremre emlékeztető előtérbe viszik, ahol a sok szék egyikén egy fiatal japán nő várakozik, alighanem őt is az állás érdekli. Bent az irodában egy őszes japán úr dohányzik, és ő nézi át Juliana papírjait. Az eto nevű igazgatót próbálja meggyőzni arról, hogy bármit elvállalna, amúgy tud gépelni, és beszél kicsit japánul. A férfi felállítja, és levetteti vele a kabátját. Talán van olyan állás, amire alkalmas, de emellett személyes szolgáltatásokra is igénybe fogja venni őt. Mifélékre, kérdezi a nő. A férfi feláll, odamegy Juliana elé, és néhány engedelmességre vonatkozó bullshit után lehúzza a nadrágja cipzárját, hogy egyértelművé tegye a személyes szolgáltatások természetét.
Juliana feldúlva rohan ki, és sikerül is összeütköznie Tagomival, aki a Frank által készített nyakláncát tanulmányozza éppen, és ejti a földre. Tiszteletteljesen visszaadja, majd valósággal kirohan a folyosóról. A miniszter elgondolkodva néz utána.
Facebook kommentek