Felfokozott hangulat a stúdióban, fantomképek, üdvrivalgás. A helyszíni hangzavar alapján Dennis jön vissza. Nem akarok spoilerezni, de ez az ész és az ösztön gigászi csatája, amiből csak egy jöhet ki győztesen. És ha az intelligens emberekkel útnak indított, aztán még start előtt jól el is kaszált halasztott Big Borther 3-ra gondolok, akkor itt bizony az ösztön fog nyerni.
Történhet bármi a mai összefoglalóban, mert amíg Dennisnek ez a Denver Dinós frizurája van, addig nem tudom komolyan venni. Rögtön egy kis izmozással nyitunk. A tegnapi jutalom falat, azaz hogy Dr. Gyúrós bement praktizálni, sajnos nem nekem jutott, de szerencsére mára is van kraft ebből az anyagból. A lakóknak házi Body Building versenyen kell megmérettetniük, mivel csak az arra érdemesek rendelkezhetnek a kertbe kitelepített konditerem és szoli felett. Ahogy azt sejteni lehetett, most is mindenki hozta a tőle elvárható színvonalat. Fanni inkább csak kerázott, Dórit nem is mutatta a kamera – ennyire eldagadtosodott volna? – Edinának meg majdnem szétdurrant a patkány feje, úgy koncentrált, hogy befeszítse még a hüvelyizmát is. Ami a faszikat illeti: Dani elhülyéskedett, Dennis ugyanezt hozta csak a testi adottságainak köszönhetően egy kicsit több izmozással, Robin meghúzódott csendben valamelyik szobanövény mögött, Laci meg tette a dolgát. Nem nehéz kitalálni Lacié a szoli, Edináé a kondi. Fanni haja menten kiegyenesedik és kijelenti, hogy inkább lesz kövér és fehér, mintsem hogy ennél a két fíregnél kuncsorogjon, hisz ellenjuttatásért cserébe lehet csak használni a dolgokat.