Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

The Flash 1x11 – The Sound and the Fury

2015. február 02. 13:39 - SuperLawyerGirl

Azzal kezdünk, hogy Dr. Wells zseniális térképismeretének hála Flash-nek sikerül lefegyverezni három motoros rosszfiút, ezt követően pedig diadalittasan tűnik fel a laborban, egy fénykép erejéig. Itt jön a csavar, ő csinálja a képet, de olyan gyors, hogy a kamera lebegő pozícióban marad, míg ő odarohan a többiek csoportjához, és vissza. Vagy legalábbis eddig más megoldást nem találtam arra, hogy hogyan lehet ezt, azon túl, hogy sehogy. Ezután hősünk hazairamlik, hogy ott találja Irist, így együtt örülhetnek, hogy a Central City Picture News riporterének kérték fel a lányt. Harrison is hazamegy a szuper high tech kecójába – nagyon ellaknék benne – és első dolga, hogy kipattanjon a kerekesszékből. Berakja a kedvenc klasszikusát, és tölt magának egy pohár italt – semmi extra, csak, ahogy én szoktam – de lazulását egy hívás szakítja meg, amiben tájékoztatja a rejtélyes hívó, hogy tudja a kis titkát. Majd ezt követően az összes üveget kitöri a lakásban, amiből elég sok van.

vlcsnap-2015-02-01-18h38m05s57.pngNagy szerencse, hogy Harrison is egy speedster, így elfut a sérülések elől. Másnap reggel Barry és Joe helyszínelnek nála, majd Caitlin és Cisco is felbukkannak. Dr. Wells pedig visszaemlékszik egy kedves diákjával való sakkozásra, akivel közben latinul diskurálnak, annyira okosak, de a srác egy egy lépéses mattot sem lát előre. Ja, a srác Hartley, remélem emlékeztek az előző részes kis utalásra. Ekkor tűnik fel Cisco, az első napján, és nem nyűgözi le Harrison aktuális pártfogoltját. De hamarosan kiderül, ez nem Cisco hibája, a srác egyszerűen egy fenékfej mindenkivel, de ennek ellenére a professzor megnyugtatja, hogy nem kell fenyegetve érezze magát az új munkavállaló miatt, még mindig ő az embere. Ezek ketten járnak, vagy mi? Vissza a helyszíneléshez: Eddie-nek feltűnik, hogy hogy van az, hogy Wells nem tud járni, és állítása szerint pont az üveg alatt volt, még sincs egy karcolás sem rajta. Hmm-hmmm. Barry meg összeillesztgeti az üvegszilánkokat röpke másodpercek alatt, kinek tűnne ez fel? Szerencsére a tettes után nem kell nyomozni, Hartley volt az – harangozza be a jó doktor.

vlcsnap-2015-02-01-18h54m29s195.png

Újabb kóstolót kapunk Hartley megkapó személyiségéből, ja, amúgy a fiúkat szereti, és ezért maradi szülei kirakták a családi örökégből, de Harrison felkarolta, ő volt a kiválasztottja. Iris első napja rendes újságíróként a fényestől messze esik, senki nem akarja mentorálni, és mint kiderül, csak azt akarják tőle, hogy a Flash-ről írjon – jaj, hogy megdöbbentem. Nem a csodás stílusáért szeretik??? Mindeközben Barry a laborban kísérletezve bemutatja, hogy hanghullámmal törték szét az üveget Harrison házában, úgyhogy mostmár tudjuk, mit kell keresni. Nem mintha sokat számítana, emberünk már belelendült a pusztításba, a saját apja épületét támadja épp. Flash ott is terem, hogy leszerelje, és meglehetősen egyszerűen sikerül is. Kár, hogy közben fellengzős mondatainak nem tud megálljt parancsolni. Amúgy Rathaway tényleg nem olyan hülye, simán tudja, hogy kik hallgatóznak Flash álarca mögött.

vlcsnap-2015-02-01-19h03m44s60.png

Amúgy Hartley új neve Pied Piper, és még suttyóskodik egy kicsit, mielőtt a cellájába kísérnék – szegény Caitlinnek azért erős volt, hogy nem kapta meg az esküvői meghívót. A magánzárkájában kicsit elbeszélget Wellsszel latinul, majd Barryt figyelmezteti, hogy mentora ellene fog fordulni – in a flash (ez jó szóvicc volt) – végül pedig Harrison sötét titkára emlékeztet mindenkit. Nincs más lehetőség Dr. Wells vall, valójában tudta, hogy felrobbanhat a részecskegyorsító, de remélte, hogy nem fog. Caitlin és Cisco ezen nagyon bedurcizik, és elvonulnak, Barry nem, ő csak nyert az üggyel, hiszen Flash lett, de azért kicsit megdorgálja Reverse-Flash-t. Iris rossz napja még rosszabbra fordul, kiválóan leoltja a kollégája értéktelenségéért és tehetségtelenségéért, és mikor megpróbál visszaoltani, azt is ellene fordítják. Kedvelem ezt a Mason Bridge-t, nem hiába kapott kétszer is Pulitzert. Hősnőnk így Barryhez megy panaszkodni, ahogy ez már lenni szokott, a fogadott testvérednek öntött ki a szíved, nem az élettársadnak.

vlcsnap-2015-02-01-19h27m52s255.png

Közben a laborban Cisco rájön, hogy Hartley direkt hagyta magát elfogni – a kesztyűi a legalacsonyabb fokozatra voltak állatva – de túl későn, Pied Piper már kiszabadult (és persze semmilyen riasztó nem szólal meg ilyenkor), a fülébe rejtett robbanószerkezet segítségével (amit hallósegédeszköznek álcázott, mivel megsérült a füle a részecskegyorsító robbanásában, és állandó elviselhetetlen sípolást hall). A második robbanásában Cisco is megsérül, de csak egy kis agyrázkódás, ilyen az, ha kétszer megpördülsz a levegőben. Hartley Caitlint is kiüti, majd letölt némi információt a Star Labs gépeiről, és a kesztyűit visszaszerezve távozik. Dr. Wells legyorsulná, de épp cserbenhagyja az ereje, így felhívja Barryt, aki magyarázat nélkül elsuhan az Irisszal való pletyka-partiról, de túl későn ér oda. Dr. Wells közben visszaemlékszik a napra, amikor Hartley megfenyegette, hogy közhírré teszi, hogy a részecskegyorsító felrobbanhat, ő meg visszafenyegette, hogy akkor ő elintézi, hogy középiskolai tanárnál feljebb ne vigye az életben, majd kirúgja a laborból.

vlcsnap-2015-02-01-19h41m19s139.png

Harrison úgy dönt, hogy sajtótájékoztatót tart, és bevallja ország-világ előtt bűneit, így szól Hartleyhoz is. A végén a sajtó képviselői kérdezhetnek, köztük a morcos Bridge-t megkérdezi, hogy újra akarja-e építeni a gyorsítót, de Wells nem válaszol, hanem Irist kéri, hogy kérdezzen, aki kiáll kollégája mellett, és megismétli kérdését. Harrison nemleges választ ad, a Pulitzer-díjas újságíró pedig már meg is van győzve a lány fantasztikus tehetségéről. A laborban Dr. Wells még pár szívhezszóló mondatot intéz Cisco felé, alakításának csúcsaként, amint Pied Piper belépője zavar meg. Így jutunk el a végjátékhoz, aminek a színtere egy híd. Hartley dobálja lefelé a kocsikat emberestől, csak győzze Barry kimenteni őket. Közben Cisco rájön, hogy Pipernek Flash adatai kellettek, így beállíthatta a szerkentyűjét, hogy szétrezegtesse Barryt belülről. Szokás szerint túl későn, Allen lerántja a kesztyűket Hartleyról, ezzel aktiválja a megfelelő frekvenciát, ami lebontja a kis piros majmot.

vlcsnap-2015-02-01-19h57m52s79.png

Allen tehetetlenül fetreng a földön, Caitlin magánkívül van, hogy tenniük kell valamit, az egyetlen ember a gáton Dr. Wells. Az autók műholdas rádióját beállítja, hogy a kesztyűk elpusztításához szükséges frekvenciát küldjék, így megmenti Barryt. Allen biztosítja Harrisont, hogy megint jóban vannak, no worries, aztán meglátogatja Joe-t az őrsön, hogy őt is biztosítsa szeretetéről, majd hazamegy. Eddie jön jelenteni Joe-nak, semmi gyanúsat nem talált Dr. Wellsnél, de ez nem tántorítja el a detektívet a további szaglászástól. Pied Piper a cellájában tér magához, Cisco diadalittas beszédére. De hamarosan Mr. Ramon arcára fagy a vigyor, mert Hartley közli vele, hogy önszántából fogja kiengedni a börtéből, mert tudja hol van Ronnie, mi történt vele, és hogy tudnak segíteni rajta. Végül Dr. Wellst látjuk a tachionnal, amit ha jól értem arra használ, hogy stabilizálja az össze-vissza mozgó speedforce-át. Az eszköz azonban nem sokáig tud már a segítségére lenni, de nem keseredik el, úgyis csak ideiglenes megoldásnak szánta, az évadból meg már csak a fele van hátra.

vlcsnap-2015-02-01-20h09m12s223.png

Tudom, ez egy kicsit éles nyelvű hogyvoltra sikerült, de igazán lesújt a sorozat. Iris nem csinál ügyet Barry egyetlen eltűnéséből sem, és általában véve buta. Együtt él Eddievel, de a tényleges életét Barryvel osztja meg – na és persze mindenki tudja, hogy ő is szerelmes belé, csak nem vallotta be magának, ami a legkiszámíthatóbb történetvezetés. Cisco színészi játéka kritikán aluli, bár ebben a szerepnek is nagy szerepe van. Továbbra is csak Dr. Wellst szeretem, jó látni, ahogy a sok jófejkedés mögül kikacsint a gonosz. Barry meg egy nyomorék, minden csatát megnyernek neki, hogy aztán hősnek érezze magát, vagy egyáltalán életben maradjon. Reverse-Flash-t és Groddot nekem! Azért Wells elég bátor, hogy egy tiszta üveg házban futkorászik a lábán, és nem bukik le, pedig a városban kb. mindenki ismeri (gyűlöli), és a háza is elég feltűnő. De mit tudok én a szupergonoszok életéről .... dun, dun, dun.

 

Címkék: the flash
9 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Is 2015.02.02. 15:28:47

Szerintem ez a rész az előzőhöz képest még így is fényévekkel jobb volt. De való igaz, vannak gondok. Hátha ez is jelentősen feljavul, mint az Agents of SHIELD.

,, 2015.02.04. 09:02:30

én jókat nevettem a hv-on, nem bánom mikor kicsit elvetemült vagy, sőt:)
Iris most attól lett okos, h megismételte a kollega kérdését, ami saját kútfőből soha nem jutott volna eszébe? (jó, értem egyébként, h az "elhivatottság" v mi volt a lényeg)
@Is: Az Agent Carterrel viszont nem tudtam mit kezdeni. Az első két részt sem tudtam végignézni, annyiszor bealudtam, végül feladtam.

,, 2015.02.04. 09:08:31

Wells tényleg a legjobb eleme a sónak (a színésznek köszönhetően is). Rajta kívül sajnos mindenki egysíkú karakter, vagy jó (mindenki) vagy rossz (metahuman).

SuperLawyerGirl 2015.02.04. 09:27:13

@foxglove (F6): @Is: Az Agent Carter szerintem lesz jobb is. Nyílván nem egy egyszerű meló felépíteni a sztorit, hogy korhű legyen, közben illeszkedjen az összes többi Marvel-sztorihoz, de azért még legyen izgalmas is. Tetszik, hogy végre nem egy férfi körül forog a világ. :P De tényleg, ha belegondoltok, az összes szeretett hős pasi, jó lenne látni egy nőt, akinél megtalálják az egyensúlyt a szexi és okos és bátor és hős vagyok között. Ezt várom Peggytől, remélem nem kell csalódnom. :)
A Flashnek is ott a mentőöv Reverse-Flash és Grodd képében, remélem megragadják. Mondjuk egy potenciális Supergirl cross-overt is szívesen látnék, de erre úgyis max. a második évadban van esély, ha egyáltalán. Amúgy az intro csak engem idegesít? :D

,, 2015.02.04. 09:44:25

@SuperLawyerGirl: na jó, adok még egy esélyt az Agent Carternek, mert meggyőző voltál:)

SuperLawyerGirl 2015.02.05. 11:32:10

@foxglove (F6): Szuper! ;) A tegnapi rész nagyon jó volt, és a promo alapján a következő is az lesz, úgyhogy gyorsan hozd be a lemaradásod, és akkor a Flesh alatt megbeszélhetjük azt is. :D A Daredevil trailer kísért: töprengek a hogyvoltozásán. :D

,, 2015.02.06. 17:55:46

@SuperLawyerGirl: azon vagyok:) Faszi szereplők terén nincs okom panaszra, James D'Arcy, James Frain, Enver Gjokaj...
Daredevil: akkor, ha te írod, 1 kommentelőre már számíthatsz, de ezt mondanom sem kell:)

,, 2015.02.06. 21:59:21

jó, hát James D'Arcy annyira, de annyira édes, hogy már most odavagyok érte, szal nézős lesz az Agent Carter. Egyébként érzem én is a javulást az epizódokban, lassan, de biztosan.

SuperLawyerGirl 2015.03.06. 16:29:09

@foxglove (F6): Nagyon eltűntél. :( Pedig reméltem, hogy megbeszéljük az Agent Cartert is, ha már úgyis vége. Sőt, mostmár a S.H.I.E.L.D is van, úgyhogy nem unatoznánk. :)
süti beállítások módosítása