Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 6933-6936 - Újabb szilikonok

2014. május 23. 13:00 - julie0812

A mai dupla epizódban lesz némi szilikon, igaz a natúr valóság nem annyira mutatós. Lesz még kamu Olaszország, benne egy kevés (sajnos túl kevés) valódi Berényi Claudiával, úgyhogy hajrá.

1.jpg

Enci előrántott egy újabb remekbe szabott darabot a ruhatárából és szex után kivirulva beáll melózni a Rózsába. Nagyon hálás Alíznak a munkaruhás csábítós ötletért és ezért még szívességet is tesz neki, elcserél vele egy esti műszakot, mert rapid randi lesz és Szöszi pasit akar szerezni. Vagyis Ádámot akar szerezni. Enikő sokáig nem dolgozhat, ugyanis Zalánkához riasztják, aki beütötte azt a piciny (na jó, annyira azért mégsem) fejét és még az eszméletét is elvesztette, úgyhogy ki kell vizsgálni. Zalán inkább a ló miatt aggódik, de Enci hatékonyan végzi a munkáját, szigorú megfigyelést ír elő, úgyhogy nincs mese, fekszik, alszik, Zsófi kombinéban flangál, Miki fortyog.

2.jpg

NonStop otthon nyalogatja a sebeit, miközben Enikő és Krisz fittyet hányva az érzéseire tervezgetik az esti menetet. New Bartha azt javasolja Ádámnak, menjen el inkább ő is a rapid randira, hátha összeszed valami nőt. Kár, hogy a választék nem lesz túl széles, konkrétan Alízból fog állni. Alíz szeretne beújatni egy szexi szerelést és Zsófihoz fordul segítségért. Bánatára viszont Zsófi mellben kicsit erősebb nála, úgyhogy hiába a csini ruha, lóg rajta, mint tehénen a gatya. Szöszi nekiáll felkutatni a neten, hogyan lehetne hirtelenjében feltuningolni a kebleit.

3.jpg

Zita bekéredzkedik Juliékhoz, és ezáltal a Mátyás király térre, mert nem szívesen menne haza az anyjához, aki utálja és nem enged meg neki semmit. Sőt, oda is akar cuccolni. Juli nem bánja, mit neki egy gyerekkel több vagy kevesebb, de Atikám előbb meg akarja beszélni a dolgot az ex-nejével. Másnap megérkezik Zita anyja, indulnak a meghallgatásra a suliba, és rögtön sikerül hisztis picsává avanzsálnia. Atikám ragaszkodik hozzá, hogy a lánya az igazat vallja, ezzel elérve, hogy rövid úton kirúgják az iskolából. Zita kijelenti, hogy az apjához akar költözni és az anyja végül beleegyezik, úgyhogy boldogság.

4.jpg

Miklós talál egy potenciális befektetőt, aki pénzelné a szabadidőparkos projektet, csak éppen nem ér rá vele találkozni, úgyhogy Zsófira bízza az ügyet. Reggel Miki első dolga lenne kipaterolni Zalánt a kanapéról, de Zsófi ragaszkodik hozzá, hogy előtte megreggelizzen. Miklós siet, de egy kiadós smacira azért ráér, megmutatva ezzel, hogy a nő az övé. Nóra mesterséges meglepődéssel nyugtázza Zalánt ilyen korán reggel az udvaron, majd visszaadja neki a slusszkulcsot, Timire kenve a csínytevést.

5.jpg

Miklós felhívja Zsófit, csak csekkolni akarja, hogy minden rendben volt-e az új befektetővel. Közben sárga villamosok húznak el gyors egymásutánban, jé, ez minden bizonnyal Milánó. Valóban, a Cár Milánóba ment felkeresni Claudiát. Kedélyesen ráköszön a Nagysasszonyra, majdnem megállítva ezzel Clau pacemakerét. Miklós követeli, hogy Claudia váltsa le Attilát és tegye meg őt ügyvezetőnek. De Nagyasszonynak kisebb gondja is nagyon ennél, épp George Clooney-val fog találkozni egy rendezvényen, úgyhogy ciao Miklós. Csuda hely ez a Milánó.

6.jpg

Zsófi viszi a hírt Atikámnak, halleluja, megmenekült a cég, van egy új befektető, de Attila köszöni szépen, nem kér az alamizsnából, főleg ha Miklós áll a háttérben. Azért csak járatja az agyát, mit lehetne tenni és kitalálja a megoldást: irodaházat fognak építeni, mert biztos sok vállalkozás bérelne szuper igényes irodát. Juli előhúzza András régi terveit, nahát, irodaházakat is tervezett? De jó! Peti is kell, hamar gyorsan végezni kéne némi piackutatást az irodabérleti díjakról. Claudia felhívja Atikámat, számon kéri rajta, hogy miért Miklóstól kellett értesülnie a cég ügyeiről. Attila megnyugtatja, minden a legnagyobb rendben, nem akarta minden csip-csup ügy miatt hívogatni. Miklós viszont továbbra sem nyugszik, követi Claudiát, de a Nagysasszony pár találó szófordulattal leépíti a Cárt.

7.jpg

Alíz nekilát mellett növelni, konzervdobozokkal edzi a cickóit Lucával együtt, mondjuk a kislány még legalább reménykedhet. Bözsike felvilágosítja, hogy a tornát nem 5 perccel a randi előtt kellett volna elkezdeni, de amúgy sem a nagy mell a lényeg. Persze,ő könnyen beszél. Következő ötlet: Alíz pénzt kunyerál Szabitól és váltig állítja, hogy nem valami hülyeségre kell, de nem mondja meg, hogy mire. Szabi, a balek, persze ad is. Alíz a fellegekben jár és az udvaron győzködi Ádit és Krisztiánt, hogy mindenképp jöjjenek el a randira. Enikő az ápolónő kolléganőit akarja elhívni, Krisztián pedig a katonatársait, hogy legyen néhány statiszta is. NonStopnak nem akaródzik menni, de miután meglátja Nórát a Rózsában, beléhasít a fájdalom és rászánja magát.

8.jpg

Zsófi és Zalán kitalálják, hogy neveznek egy borversenyre, de Miklósnak nem szólnak róla, nehogy megint megvegye az első helyezést. Miki telefonál és azonnal lebukik, mert egy csóka olaszul karattyol a háttérben. Zsófi tajtékzik, amiért a férje nélküle tapossa az olasz földet. Bánatában benyakal némi bort annak ürügyén, hogy kiválasszák az első számú italt a versenyre, Zalán meg nem győzi dicsérni Zsófi kifinomult ízlését a borokat illetően. De amikor Zsófi vihogva haza akar indulni, elveszi tőle a kulcsot, mégsem vezethet ilyen állapotban. Zalán nem ér rá hazavinni, de éppen jön Nóra, majd ő hazaviszi. Nagy boldogan.

9.jpg10.jpg

Alíz felpróbálja az új szerzeményét és büszkén illegeti magát a kisboltban, te atyaég, Bözsike majdnem szívbajt kap, még jó hogy Vilibá ilyen vakhangya. Szöszink az udvart használja kifutónak, de szerencsétlenségében megbotlik és NonStop szeme láttára a földre pottyan az egyik szilikoncsöcs. Hm, ezzel aztán tutira sikerült begerjeszteni Ádámot.

Címkék: barátok közt
7 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mézescsók 2014.05.26. 12:02:12

Ezzel a Zitával sikerült megint egy kedves antipatikus szereplővel gazdagítani a szereplőgárdát.
Mi az, hogy Zita odaköltözéséhez az "anyja végül beleegyezik"??? Végül??? Rögtön!!! Nemigen tiltakozott a kedves mama, és nyilván volt oka rá. Különben kimaradt: milyen balhéja volt a pici lánynak?
Kérem tisztelettel a Forgatókönyvíró Hölgyeket és Urakat, hogy Alízt, ha nem muszáj, már ne varrják nyomorult Ádám nyakába!!! Nem volt még elég baja a nőkkel? Alíz felér egy természeti katasztrófával, ne sújtsa már több a pasit. Ha tönkre akarják tenni, inkább írják ki a sorozatból.

julie0812 2014.05.26. 14:02:10

@mézescsók: Zitával csak annyi volt, amit az előző posztnál leírtam, éjszaka beszökött az iskolába a barátnőivel sörözni, lebuktak és neki kellett volna elvinni a balhét. Illetve el is vitte, mert kirúgták...

mézescsók 2014.05.26. 14:16:30

@julie0812: Aha. Valahogy kimaradt. Kösz.

Johnny336 2014.05.26. 16:26:47

@julie0812: ki az a hülye, aki az iskolába szökik BE, sörözni? Ha még fiúkoleszba mentek volna be, megértem, de ennek semmi értelme.

julie0812 2014.05.26. 16:33:38

@Johnny336: ez csakis a BK-ban fordulhat elő :)

hannamontanna 2014.05.28. 12:27:14

Háháhá....... ez most tényleg így történt????? Ezt a f*sságot!
De most azon gondolkodom, ha ez a Zita gyerek kiöregszik a szerepből, akkor vajon ki fog beköltözni Juliékhoz??? Laci mackókám unokája???? Őrület, hogy minden ismétlődik, ugyanazok a csontok, semmi változatosság, egy hátramenés ez az egész. Én mondom, András örülhet, hogy leejtették a tetőről és esélye sincs Milánóban sétálni. Mindamellett, hogy Claudia hiányzik, de tényleg.

julie0812 2014.05.28. 14:52:29

@hannamontanna: Valóban, a kis Bocs megjelenése is várható hamarosan... :D Aztán meg majd jönnek az onokák, pl. Vanda elpottyant néhányat :) Vagy Linda visszatér Peruból egy rakat árvagyerekkel.
süti beállítások módosítása