Ma túlélő túrán veszünk részt, ehető ocsmányságokkal, és éjjeli sátorozással. Sajnos a mi kalauzunk feleannyira sem lesz szemrevaló, mint a Grillező Medve a DC-n, cserébe megtudjuk, milyen az, ha egy doki elküldi a fenébe Hippokratészt, és hogy néz ki egy dobócsillag meg egy fogaskerék szerelemgyereke.
A gyengélkedőn indítunk, ahol az új doki, jó benyomást akar tenni, így 3 nagy utazó táskával, plusz több kiló cukorkával készül valahová. Hát, nem mondhatni, hogy túltengene benne az önbizalom. Teyla lelkesen asszisztál és biztat, így aztán rögvest kiderül, hogy a két csaj Új-Athosra készül látogatóba. Reméljük, hogy a Vasárnap folytatását láthatjuk, és városi hétköznapok jönnek végre, magánéleti gubancokkal és kedves csetlésekkel-botlásokkal az új lány részéről, és nem csak bevetés meg új kultúrák megismerése lesz terítéken, bár belátom, hogy ez a Pegazus-galaxis.
A Kisfőnök enged utunkra minket, némi csipkelődő megjegyzéssel, hogy Teylának randija lesz valamint, hogy Szentjánosbogárka vigyázzon a ruz-borral, eléggé nagyot üt. Ezek szerint Sheppard nem jön velünk, és nem bírja az athosi borokat. Hmmm… figyelembe véve, hogy az athosiak vándorló életet élnek, a boruk sok mindenből készülhet, csak szőlőből nem, így úgy vélem ajánlható lenne megfogadni a tanácsát. Mindazonáltal, megnézném már végre Teylát, amint be ruz-borozva teszi a szépet valami athosi pasinak. A Kisfőnök nem tűnt féltékenynek. Már csak az a kérdés, hogy Lorne mit szól a feszes bőrszerkóban egy athosi lakomára látogatunk kiruccanáshoz?
A lakomából és az atlantiszi hétköznapokból nem lesz semmi, az athosiak eltűntek, a kapu mögött csak a feldúlt tábor fogad minket. Teyla legalább olyan dúlt, mint a tábor, Szentjánosbogárka meg akkorára nyitja az ijedtségtől a szemeit, mint névadói. Ha sötét lenne, tán még világítana is. Na, ennyit az idilli részről, és Főcím!
Várakozásainkkal szemben, nem ugrunk, maradunk Új-Athoson, fegyverek és hátvéd nélkül, talpig aggodalomban illetve ijedtségben. Az aggodalom tovább nő, amikor késő kőkori szinten élő hordát pillantunk meg, akik azért köszönik, jól tudják használni a kaput is, és a fegyvereik sem felelnek meg a paleolit ideálnak. Épp barántáznak. Teyla bölcsen elveti a harcérintkezést a velük, vonalainkat kiegyenesítjük, mint Paulus tábornok anno Sztálingrádnál, így a kapu felé vesszük az irányt. Szégyen a futás, de néha veszélyes is, jön rá hamarost Szentjánosbogárka, aki egy különösen meredek domboldalon, még ki is ficamítja a lábát. Na, innen szép nyerni!
A kapunál a paleolitok őrködnek, fölös számban, így Teyla, a masszívan pánikoló kis-doktornővel, újfent visszavonulást határoz el. Kell egy terv! – látszik a szemén. Hol van ilyenkor McKay? Pláne Sheppard. Persze ha velük jöttek volna, nem így állnánk, de ezen most kár filózni, menjünk. Gyorsan! Annál is inkább, mert a pre-kelták, bár az eltunyulás némi jelét mutatják, de vadászni és nyomot követni még kiválóan tudnak, így hamarost becserkésznek bennünket. Teyla az időhúzás mellett dönt, csak feltűnik Atlantiszon, hogy nem jelentkezünk. De az még egy nap. Na, vissza a szerte-hagyott táskáinkhoz, meg az áldott ibuprofenhez. Míg Szentjánosbogárka azon sopánkodik bokakötözés és fájdalom-csillapítózás közben, hogy milyen alacsony a fájdalom küszöbe, Teyla őrködik, majd buzdít, és bátorításként gyerekkori élményeit meséli a Krüpteia cserkész-táborból. Amikor ők gyerekként, 10 napra egyedül maradtak a rengetegben… nem egy pszichológus a nő, állapítjuk meg újfent, a kis-doki elrémült ill. utálkozó arcát látva. Mindegy, Teylát nem azért szeressük, mert egy érzékeny lélek, ugye.
A terv következő része, a titokos fegyverraktár felkeresése. Bekötözve és beibuprofenezve, immáron fürgébben haladunk, ám a „fegyverraktár” üres. Mármint az a kis földbe ásott gödör, ami mellett tanácstalanul tipródunk. Teyla aggodalma tovább nő, hiszen nem a paleolitoknál van a fegyver, de akkor kinél?! Ha az athosiak vették elő őket, miért nem ők győztek? Nagy kérdése persze az életnek, hogy vajon milyen és mennyi fegyver volt abban a „raktárban”. Ahogy elnézem, még UZI-ból se férhetett bele sok, rakéta-vetőt vagy hasonló nyalánkságokat meg végképp nem kerestem volna benne.
Teyla későbbre teszi a tűnődést, és egy vadász rejtekhely felé indul, hogy valahogy kihúzzák az éjszakát. A hely egy kedélyes zúgókkal tarkított, Csontváry-zöld vizű folyó túloldalán van, ahová derék kis kötél-híd vezet át. Szentjánosbogárka, a legidiótább formáját hozza, nyilván, hogy szembeötlő legyen később a jellemfejlődés, és igazi szőkeként hisztizik a hídnál miszerint neki bokája van, mégpedig ficamos, meg középfüle. Ez utóbbit Teyla nem nagyon érti, hogy hogyan jön ide, amiből rögvest kiderül, hogy Carson elhanyagolta az anatómia leckéket az athosiaknál. Legalábbis a csajoknál. Míg Beckett esetleges mulasztásán morfondírozunk, Teyláról kiderül, hogy mégiscsak egy terapeuta veszett el benne, hiszen rövid epés megjegyzés után, úgy ott hagyja a parton Szentjánosbogárkát, mint Szent Pál az oláhokat! És láss csodát – elvégre húsvét van – a kis-doki, némi ágzörgést hallva, menten kigyógyul a vertigójából, és máris serényen igyekszik a túlpartra.
A megkönnyebbülésünk mindazonáltal korai, mert bár pszichésen rendben van immár a szöszi, de ettől még béna marad, és majdnem leesik a hídról. Teyla becsületére legyen mondva, visszajön érte, és kisegíti a partra. A biztonságos túlpartra. A csevej továbbra is erőst borús, és a „hova lettek a többiek” illetve a „milyen barbár, kegyetlen, kannibál, stb. az ellen” témakörökben folyik tovább. A kis-doki bizakodása gyorsan csökken, túlélési esélyeiket illetően, amikor utol fogják őket a vadak.
EZ MI?! Bakker, egy dobócsillag meg egy fogaskerék szerelemgyerekének nézem, így elsőre, de komolyan ki csinálna ilyet és minek? Oké, hogy erősek a paleolitok, de 8-10 ilyen játékszert magukkal hurcolni, hogy dobálhassák, a hatalmas alabárdok meg bunkók mellett, azért elég izmos-marhaságnak tűnik. Amúgy hova teszik dobálás előtt? A gatyájukba? Oh, pardon, azt még nem találták fel. Hosszú lesz ez a menekülős nap! Kellene valami izom-lazító a részhez, merül fel bennem, tartok tőle, hogy nem utoljára.
Lássuk az összecsapást! Hiába az ellen a nyakunkon, a kis-dokiban késik feltámadni az életösztön, és továbbra is csak a meregessük a szemünket, és nézzünk ijedt nyusziként taktikát vonultatja fel az agya. Persze elnézve az evolúciót, eleddig sikeres volt ez a taktika, a szőkéket általában nem ették meg az ellenséges törzs tagjai. Azt nem mondom, hogy feltétlenül jó dolguk volt, de a túléléskor ne finnyáskodjék az ember lánya, ugye. Teyla eközben – belátva, hogy ő a korántsem annyira közkedvelt barna hajúak közé tartozik – aktív lebeszélést folytat paleolitékkal.
Rájövünk végre, a botvívás hasznára, derekasan állja a sarat négy széptevővel szemben is. Rendesen megizzad, hiába no, ennyi tesztoszteront, meg szőrt nem könnyű eltántorítani. Az első kör Teyláé, hármat teljesen leamortizál egy kölcsön alabárddal, egyet meg rövid üldözés után megfojt egy bottal. Meg kell hagyni, alapos a nő, ügyel a hírvivőre is. Szentjánosbogárka nem mondhatni, hogy lelkes tanulója a túlélők iskolájának.
Újabb fordulatként, egy megkötözött sebesültet találnak, és hiába Teyla, „mennünk kell, itt kell hagynunk, hisz sebesült, és csak hátráltatna, ahelyett, hogy segítene” doktrínája, a kis-dokiban megszólal Hippokratész, és végre a sarkára áll, itten pedig ápolás lesz! Immáron hárman mennek az éjjeli menedékhelyre, bár a sebesült pasit vinni kell, eszméletlen. A menedék már-már komfortos, és a vacsora is helybe jön egy fogasvakond-polip képében.
Teyla sajnos rossz partnert hozott magával a lakomához, Szentjánosbogárka nem tűnik túl lelkesnek. Bear Grylls elélvezne ezt a nyers izét látva, és csillogó szemmel habzsolná be a vacsora gyanánt, majd körbepisilné a sátrat, hátha a paleolitok is olyanok, mint a sivatagi sakálok, és megérezve a tesztoszteronos vizeletet, odébb állnak.
A sebesült kivárja a vacsora végét, majd magához kókad, és szívhez szóló mesét ad elő arról, hogy ő egy genii, és kémkedni küldték ide, de sajnos a paleolitok ide hívták a lidérceket, akik mindenkit megöltek. Teylát nem ejtették a fejére, és érzi, hogy pontatlan a történet, mint Rogán vagyonnyilatkozata, mert mivel, hogy a lidércek kajának tekintik az embereket így nem ölnek, legfeljebb begyűjtenek. Aztán a sebesültnek is feltűnik ez-az, például egy életjel-detektor (ez eddig hol volt? és persze minek hoztak ilyet?) és faggatózni kezd. A csevej itt félbeszakad.
Reggel folytatódik a túlélő lecke kezdőknek, a pihenés és az evés fontossága témakörökben. Szentjánosbogárka vonakodva bár, de leküld némi vakond-polip maradékot. Milyen jó, hogy nyersen ették tegnap, így reggelre nem hűlt el. Míg a megmentőkre várunk, a kis-doki rákéretőzik a Sheppard által érintett randi témára. Vicces, de elsőre a beképzelt atomfizikusra gyanakszik. Ez érdekes lenne, de sajnos az íróknak nincs ilyen fantáziája, így egy sosem hallott athosi lesz a szerencsés, aki miatt a bulira jött volna Teyla. De ez még titok! A Kisfőnök azonban tud róla. Hmm, hmm.
Azonban elég a romantikából, a menedék körüli csapdák életre kelnek, megérkezett a paleolit csapat. Közben, hogy ne veszítsük el végképp a csüggedésünket, előzékenyen tájékoztatnak bennünket, hogy az otthoniaknak feltűnt a távollétünk. Illetve Rononnak tűnt fel a távollétünk, Hívnak minket.
Még egy meddő vita a sebesült otthagyásáról, illetve a maga nem olyan, csak miattam teszi körök megfutása után, elkapnak minket. Egyelőre élve kellünk, így egy kies ketrecet utalnak ki nekünk. A sebesültről nincs hír. Latolgatjuk az esélyeinket, amelyek nem túl szívderítőek. A legjobb opció, ha információt akarnak tőlünk, de mi nem mondhatunk semmit. Teylával kezdik a faggatást. Teyla fenyegetőzik, de a paleolit főnök nem rezonál rá. Viszont azt mereven tagadja, hogy lidérc-hívők lennének. Szentjánosbogárka is helyt áll, adja az idétlen szőkét, és benyögi egy lakatlan bolygó címét. Brávó!
Lassan itt a lovasság, csak idő kérdése… Zárásként még egy széptevési epizód, ketrecre és mogorva pre-keltára hangszerelve, aki épp kecseinket és bájainkat gusztálja, feltehetően evolúciós céllal, de máris ugat egy fegyver, és John! – üdvözölné Teyla lelkesen a Kisfőnököt, de nem, csak a lábra kapott sebesült segít be. Az öröm korai, a gyanúsan gyorsan gyógyuló fickó immáron minket faggat Atlantisz helyéről. Miután leütötte Teylát. Végre Szentjánosbogárka is besokall, és az elmúlt nap stresszét és frusztrációját levezetendő, végre neki ugrik az áruló sebesültnek! Hiába kicsik azok az öklök, az alapos anatómiai ismeretekkel kiegészítve, és Hippokratészt kushadásra bírva, ellátja a baját. Szép volt Szöszi!
Végre tényleg itt a lovasság!
A gyengélkedőn zárunk, mert Teyla az ágyat nyomja. Egy pofon miatt? Illetve több pofon miatt. Keller hajthatatlan, ágynyugalom, és kész! A kis-doki az újonnan lelt határozottsággal, még a Kisfőnököt is kiparancsolja Teyla ágya mellől. Értetlenségünk addig tart, míg négyszemközt nem maradva közli Teylával, hogy beszélniük kell az állapotáról.
Folyt. köv.
Facebook kommentek