Fogalmam sincs, melyik nagytudású roggyant elméjéből pattant ki ez a magyar cím annak idején, mi inkább maradjunk az eredetinél, ami ököljogot jelent ugyebár, és igencsak passzol a mai epizód történéseihez. Liverpool, berakodás a Charlotte Rhodesba, az egyik matróz, Hoskins, valami miatt beszól Baines kapitánynak, az öreg nem sokat teketóriázik, észérvek helyett alaposan orrba gyűri. Pont ekkor lép be James és higgadtságra szólítja fel emberét, merthogy a jó kapitány az eszét használja, nem az öklét. Baines próbálja védeni az igazát, ez a Hoskins mindig piszkálja a hajósinast, és különben is, a legénységet kemény kézzel kell tartani, nehogy lázadáson törjék a fejüket. Nem nagyon láttuk még ilyen agresszívnek a vén tengeri medvét. Caroline érkezik, aki új szállásadónőt ajánl Bainesnek, mert az öreg régi lakása beázott és a háziúr nem hajlandó kijavíttatni a tetőt. Onedin amúgy Havannába készül, Caroline ismét elkíséri, mert néhai férjének van ott még valami lezáratlan ügye.

Baines felkeresi Mrs Nancy Darlingot a kiadó szoba ügyében, tisztes özvegyasszony, az öccsével él, néhai férje William Darling kapitány volt. Baines keresztneve is William, ez jó kiindulópont a beszélgetéshez, és hamarosan kölcsönös szimpátia ébred a felek között, megvan a kéró, ez nem is vitás. A nő még feltesz pár keresztkérdést a tisztánlátás érdekében, Baines válaszaiból kiderül, hogy ő nem iszik, legfeljebb elvétve egy-két kortyot, és nem az a verekedős fajta, mert az a hitvallása, hogy a jó kapitány inkább az eszét használja, nem az öklét – szerencsére a tető nem szakad le ettől a vallomástól. Belép az öcs, Tom Ballantyne, aki szakács és most épp nincs munkája. Micsoda szerencse, a Charlotte Rhodesra pont séfet keresnek, a harcsabajszú legény máris fel van véve. Még azt is megtudjuk, hogy Mrs Darling azért mondott fel az előző lakónak, mert az váratlanul házassági ajánlatokkal kezdte ostromolni. Közben elkészül a vacsora, így Baines egyből letesztelheti az új szakács tudományát.

Váltunk Leonorára, akit Fogarty éppen hazakísér, pontosabban James házához kíséri, aminek rendbentartását a csaj önként vállalta. Pár szóval mentegetőzik a szakállasnak, ne értse félre a dolgot, de Fogarty csak sejtelmesen mosolyog: Igaza van, így is meg lehet fogni egy férfit. Leonora tiltakozik: Hova gondol, nem minden nő olyan, mint Mrs Frazer! Hoppácska, Fogarty szeme elkerekedik és magyarázatot kérne, de pont ekkor ér haza James, így a szakállas inkább távozik. James szokásos smirglipapír kedvességével odaveti Leonorának, hogy többet van nála, mint a saját lakásában, amúgy meg hagyjon békét Fogartynak, az nős ember. És ne főzzön vacsorát, nem vagyok éhes, vonul el a szobájába, Leonora azonban nem sértődik meg ezeken a szavakon, inkább elégedetten mosolyog: féltékeny a célszemély! (szia AaannnaaA!)

Kihajózás előtt Baines egy csokor virággal búcsúzik Nancy Darlingtól, zavartan topog, miközben átadja, nagyon cuki. Annak ott kicsit eltört a szára, hívja fel rutintalan udvarlóként a nő figyelmét a csokor hibájára. Útravalóul Mrs Darling nem hamubasült pogácsát, hanem két szép tortát készített és ad át Bainesnek és Tomnak, szerencsés visszatérést kívánva. A Charlotte Rhodesra megérkezik Caroline, így már nincs akadálya a kihajózásnak, bár James szerint a rakodómester elcsalt tíz tonnát. Baines biztosítja, hogy ő személyesen felügyelt a berakodásnál, tuti megvan a szerződött mennyiség. Na, majd Havannában kiderül, mondja James, miközben nekiülnek a Tom által szervírozott ebédnek. Mindenkinek ízlik a táp, viszont Baines mintha túl sokat halózott volna belőle, mert egész este gyomorgörcsök kínozzák, fel se bír kelni az ágyból.

Ő ugyebár régi motoros, látott már egyet s mást, a gyomra se szokott rendetlenkedni, ezért másnap felkeresi Tomot a konyhán és példabeszédet tart egy szakácsról, aki nem szívelte a vitorlamestert, ezért egy hosszabb hajóút során apránként megmérgezte az ételbe csempészett kis adagokkal. Tom hamar megérti a képes beszédet és a nővérére fordítja a szót: Darling kapitány kiváló ember volt, és Nancy a halála után megfogadta, hogy nem megy újból férjhez. De mi van, ha mégis meggondolja magát?, kérdezi Baines, Tom azonban ragaszkodik saját elképzeléséhez, sőt a végén nyíltan kijelenti, hogy az esetleges kérőknek vele gyűlik meg a bajuk.

Baines elmondja a beszélgetést Caroline-nak, hozzátéve, hogy egy csokor virág szerinte nem jelent örök lekötöttséget. Caroline kedvesen bólogat, Baines belelkesül és kijelenti, ő szívesen kiveri Tom fogát, ha a túlbuzgó öcs ragaszkodik hozzá. Persze James megint rosszkor lép be, Baines gyorsan vált: Csak azt magyaráztam Mrs. Maudslaynak, hogy milyen csúnya betegség a skorbut, hebegi és gyorsan távozik. James az agresszív kapitányokról kezd beszélni, Caroline igyekszik védeni Bainest, pár pillanat alatt jól összevesznek, a pengeváltás közben James kifakad: Maga csak akkor boldog, ha ellentmond nekem? Szóba kerülnek a meghalt házastársak, meg hogy tovább kell lépni, James persze nem hajlandó előbújni mogorvaságnak álcázott kényelmes páncéljából: Kimentettem magát a tengerből, bár igaz, annyit egy kutyáért is megtett volna bárki, veti oda, már várom az ezért járó pofont, de Caroline visszafogja magát.

Nézzünk vissza Liverpoolba, Leonora felkeresi a kikötőben horgonyzó hajóján Fogartyt, hogy elnézést kérjen a múltkor Elizabethre tett sértő szavaiért. Fogarty megenyhül, de miközben Leonora tovább fecseg, leesik neki, hogy a nő azért kísérteti magát vele és most is azért jött ide, hogy a szóbeszéd majd féltékennyé tegye Jamest, ha hazatér. Ha hozzá akar menni Onedinhez, felnőttként viselkedjen, ne csitri módjára, hajtja végül el vigyorogva a kisasszonyt. Persze ez a látogatás hamar eljut Elizabeth fülébe, aki dühösen felkeresi Leonorát és letiltja a szakállasról. Leonora magyarázatot kér, de Sz Sz hullámzó kebellel csak annyit mond: Ez nem szorul magyarázatra, hagyja békén Danielt és kész!

Ezután a kikötőbe rohan és a hajón előveszi a szakállas amorózót is. Mindenféle kis szajhák járkálnak be hozzád, pedig neked feleséged van, nyitja pörgő nyelvvel a beszélgetést. Fogarty emlékezteti, hogy annak idején bizony Sz Sz is felkereste őt a kabinban, akkor az mi is volt? Egy darabig ebben a tónusban suttognak egymással, ám amikor Elizabeth észrevesz a sarokban egy csodás hajómodellt, megenyhül. Ezt a kis Williamnek csináltad, mikor adod oda neki?, kérdezi, elfeledve szajhákat és sértettséget. (Csak jelzem, egy részen belül három William, biztos kevés a keresztnév az angol naptárban.) Amikor a legkevésbé zavarok, mondja Fogarty, a temperamentumos szépasszony ezen a szertartásosságon megint jól felhúzza magát, a hangulata ismét 180 fokos fordulatot vesz, végül „gyűlöllek Daniel Fogarty" felkiáltással kirohan a kabinból. Remek színésznő lett volna belőled!, kiáltja utána Fogarty széles mosollyal.

La Habana, a Charlotte Rhodes kiköt és a kirakodásnál kiderül, ki a jobb: a rakományból összesen 13 tonna hiányzik, Baines gratulál főnökének, hiába, miszter Onedin az miszter Onedin. Én vagyok a felelős, uram, ismeri el a tengeri medve, de James nagylelkűen legyint: Mert biztos máshol járt az esze, nemdebár? Megérkezik az ebéd, Baines egy ideig kissé gyanakodva szimatolja a húslevest csigatésztával. Halál a májra, gondolja végül merészen és mégis kanalat ragad. Gyanúját azért továbbra is fenntartja a szakáccsal szemben, a két ellenlábas (konyhai hasonlat, he-he) végül úgy dönt, Onedinnel tetet igazságot. Együtt felkeresik a kabinjában, elmondják a panaszukat, leánykérés versus mérgezés, James bólogat, majd pihenőre küldi a feleket. Belép Caroline, szerinte a legjobb lenne hagyni, hogy ezek ketten férfiasch bunyóval lerendezzék egymást, akkor végre lenyugodnának a kedélyek.

A konyhában Baines és Tom verbálisan tovább kóstolgatja egymást, maga mindenáron azt akarja, hogy bunyózzunk, így Baines, ugyan, fél kézzel is legyőzöm magát, így Ballantyne. (Csak nem a névrokon whiskytől veri ennyire magát?) Belép James, aki szerint a hölgyutas szórakoztatása érdekében ki lehetne találni valami jó kis műsort. Esetleg felolvashatok néhány költeményt, jegyzi meg tétován Baines, de James leinti és egyéb lehetőségeket kezd sorolni. Gazdálkodj okosan, ki nevet a végén, rabló römi, üvegezés, bikaviadal, nem, legyen inkább ökölvívás, jön elő végül a farbával, Ballantyne és Baines egy emberként helyesli a pompás javaslatot, vállalva a szereplést. Baines elmegy, James még vált pár szót Tommal. Tudja uram, én utálom a hozományvadászokat, vallja be a harcsabajszos. James csak úgy szórakozásból még szétnéz kicsit a konyhán és talál valami bödönt. Az nem ennivaló, terpentin, salétrom, ecet és konyhasó keverék van benne, kapja ki a kezéből Ballantyne.

Egy percre nézzünk vissza Liverpoolba, Fogarty a hajómodellel beállít a Frazer házba, de mit ad isten, a gyerek pont ma nincs itthon, a nagyapjával elment sétálni. Elizabeth bocsánatot kér korábbi heves szavaiért, Fogarty nagylelkűen mosolyog: Mi olyanok vagyunk, mint két egymást folyton tépő madár a kalitkában, eszembe is jut erről egy vers, Héja-nász az avaron, valami Hungarian poet írta. A párocska elmerül a „mi-lett-volna-ha" fejtegetésébe, sőt Fogarty az ébredő szenvedély hatása alatt felajánlja, hogy ő otthagyja Emmát és a tengerészetet, szökjenek el együtt és Williamet is vigyék magukkal. Sz Sz egy pillanatra meginog, de aztán erőt vesz rajta a gyakorlati érzék: Nem lehet, nem akarom feladni a mostani életemet, és különben is, te mihez kezdenél, hajómodelleket csinálnál? A dolog így aztán ennyiben is marad.

A Charlotte Rhodes friss vizet vesz fel San Miguelben, az idő pompás, nice day for a boxfight. A fedélzeten kihúzzák a köteleket, az ellenfelek nekivetkőznek, bemutatva a Brit Birodalom (aggyistenbiri kommentelőnk olvasatában: Biri Birodalom) két legszebb férfi felsőtestét, Caroline a napernyője alól szendén figyeli az eseményeket. Onedin ismerteti a szabályokat: Én leszek a bíró, a meccs három menetből áll, fejelés, birkózás nincs, aki elesik, arra rászámolok, gong! Indul az első menet, Baines hatalmas parasztlengői csak a levegőt csépelik, a korábban boxolóként is működő Ballantyne könnyedén elhajol előle. Majd ő lendül támadásba és sorra viszi be az ütéseket, az öreget csak a menet vége menti meg a kiütéstől. A szünetben James pár szót súg a fülébe a konyhában talált terpentines keverékről, ha valakinek ilyesmi kerül az ételébe, nem kér repetát. Baines tekintete elsötétül, mint komor bikáé, olyan a járása, mint a barna éjfél, szeme pillantása, idézünk egy másik no name költőt. Egy pillanat alatt lerohanja Ballantyne-t, jobbegyenes, balhorog, és az ipse nem mozog, zárjuk ezzel a gondolattal az irodalmi matinét.

Később Caroline és James arról beszélget, hogy tényleg jó ötlet volt a bunyó, végre kiengedték a felek a gőzt (a vitorláson, érted?). De mintha Baines kapitány érdeklődése alábbszállt volna a győzelem után, jegyzi meg Caroline, de James felvilágosítja: Azt nem hinném, mert Havannában 12 dollár 75 centért vett egy eljegyzési gyűrűt. Új témát tárgyalva megtudjuk, hogy Caroline-nak sikerült elintéznie néhai férje régi ügyét is, és kiderült, hogy a megboldogult, hát, hogy úgy mondjuk, nem volt a feddhetetlen üzleti partner mintapéldánya. Az ember hajlamos arra, hogy a halottakban csak a jót lássa, mondja elgondolkodva Mrs. Maudslay. James egy darabig hallgat, majd zavartan egyetért. A szekrényből egy üveg sherryt vesz elő és békepipa helyett ezzel kínálja meg a nőt: Szólíthatom Caroline-nak?, kérdezi, koccintásra emelt pohárral. Igen, James, válaszolja mosolyogva Caroline. Love is in the air.

A Charlotte Rhodes kiköt Liverpoolban, Baines teljes kapitányi uniformisban siet Mrs Darlinghoz. Pár semmitmondó mondat után (milyen volt az út, bevált-e Tommy boy a konyhán, stb.) Baines a zsebébe nyúl és éppen nekikészül, hogy fontos bejelentést tegyen, ám ekkor kopognak. Belép egy madárfejű lajcsika, ez Mr. Parsons, az előző lakóm, össze fogunk házasodni, mutatja be Mrs. Darling a látogatót. Remélem, megérti és keres magának másik szállást, mondja kedvesen a víg özvegy. Baines csak bólint és táskáját megragadva elköszön. Útja a kikötő mellett vezet el, kedvenc tengeri medvénk a rakodópart alsó kövén ülve nézi, hogy úszik el a dinnyehéj, majd előveszi a gyűrűt és a vízbe dobja.