A mai fő csapásirány korabeli társadalomkritika a nők szempontjából, talán nem véletlenül az epizód forgatókönyvét is nő írta, Elaine Morgan. Három nyomvonalon haladunk: a szárazföldön Anne-t és Elizabethet, a tengeren Jamest követjük. Szokás szerint a kikötőben kezdünk, a sztrájk után az élet lassan kezd visszatérni a normál kerékvágásba, Onedinünknek is lenne egy tuti fuvarja Dél-Amerikába, viszont sajnos csak két hét múlva, de addig is bevételt kell szerezni, mert ugye kell a pénz a részvények felvásárlására. Szerencsére akad egy azonnali fuvar, Swansea-ből kellene szenet szállítani Jersey szigetére, onnan meg újburgonyát vissza Liverpoolba. Készüljön az útra, Mr. Baines, és én is magukkal megyek, mert nyilván sokat kell majd alkudozni, közli James a vén tengeri medvével. Mrs. Onedin miért nem jön velünk, talán beteg?, érdeklődik Baines, mire James kurtán csak annyit mond: Már nem lakik a házamban, ő döntött így. A nagy beszélgetésben egyikük sem veszi észre, hogy egy fiatal srác mászik fel a Charlotte Rhodes-ra és rejtőzik el az egyik mentőcsónak ponyvája alatt.

Az üres lakásban James valami táp után keresgél, de egy szikkadt cipón és némi vajon kívül nem nagyon talál semmit, hiába, nincs asszony, nincs bevásárlás, no woman, no buy, ferdítjük el az ismert Bob Marley klasszikust (és hajlunk el a kritikaként felénk szálló záptojások elől). Belép Anne, James persze egyből azt hiszi, hogy visszatért, fel is ölti szokott pökhendi vigyorát, de Anne csak a holmijait jött összeszedni. Ebben a házban semmi sem a tiéd, csattan fel Onedin, Anne nem hagyja magát és parázs veszekedés kerekedik. James többször hangsúlyozza, hogy ő a férj, minden az ő keresetéből került ebbe a házba, Anne keményen visszaszólogat, ő is rengeteget dolgozott nemcsak a háztartásban, hanem a cégben is, könyvelt éjjel-nappal, intézte a matrózok kifizetését, satöbbi. James gentlemanhoz egyáltalán nem illő módon Anne orra alá dörgöli, hogy a házasságuk alapvetően szerződés volt: hajóért férjet, ami ugyan igaz, Anne-nel szemben mégis méltatlan felemlegetni. A jó asszony nem is időzik sokáig, de távozás előtt még kijelenti: Ha valaha még egyszer belépek ide, az azért lesz, mert te kérsz majd meg rá.

A kikötő másik részén Elizabeth és Albert próbálja ki az új gőzgéppel működő kis hajót, a szőke balerina ismét felhánytorgatja férjének, hogy alig látja, mert az minden idejét a tervezőasztal mellett tölti. Ráadásul a kis Williamnek is van valami nyavalyája, időnként görcsöl, bár az orvos szerint majd kinövi. Elizabeth viszont aggódik, hogy valami örökletes betegségről lehet szó, az Onedineknél ilyen nem volt a családban, de beszélni kéne Fogartyval is. Albert erre kiakad, még hogy az ő nevét viselő gyerek betegségéről egy idegent kérdezzenek meg, még ha ő is a természetes apa, szó se lehet róla.

Anne állást keres, mint nevelőnő, de nincs ajánlólevele, hiszen még sohasem dolgozott. Mrs. Taylor, aki két lánygyermek anyja, ezen még ugyan túltenné magát, viszont egész évre mindössze 25 fontot kínál, és hiába a bentlakási lehetőség, Anne szerint ez nagyon kevés. Amikor azonban kiderül, hogy Anne nem azért van egyedül, mert megözvegyült, hanem mert saját elhatározásából otthagyta a férjét, a viktoriánus szemforgatás teljes erőből kitör Mrs. Taylorból és ajtót mutat Anne-nek. És még maga akarná erkölcsre nevelni a lányaimat?!, kiáltja felháborodottan.

És most hová, Anne-nek legalább szállást kéne találnia, végül megakad a szeme egy lepusztult épületen, amin tábla hirdeti, hogy 3 pennyért ágy kiadó. A környék is lepusztult, de a női lakók is, ráadásul mindjárt ez első éjjel az egyik banya kilopja Anne párnája alól a pénztárcáját. Anne hiába kapja rajta a tolvajt, a szálló lakói az új hússal szemben természetesen a régi motorosnak adnak igazat, ráadásul a nagy felfordulásban a pénztárca is nyomtalanul eltűnik valamelyik kötény zsebében, nincs bűnjel, nincs bűntény ugye. (No woman, no crime, csavarunk még egyet az ismert Bob Marley idézeten, és ezúttal a rohadt paradicsomok elől hajlunk félre.) A sok ádáz arc között szerencsére van egy ismerős is: Ellen Jessopé, aki a bebörtönzött sztrájkvezér felesége, és a szálló ágyneműit mossa pár pennyért. Meghívja magukhoz Anne-t, a szállásért nem kér pénzt, Anne viszont mindenáron munkát akar keresni, jól tud varrni, hímezni, biztosan talál magának valami megélhetést. Mrs. Jessop enyhén szólva szkeptikus, szerinte az lenne a legjobb, ha Anne visszakönyörögné magát Onedinhez.

A Charlotte Rhodes Wales felé vitorlázik, útközben a szakácsnak feltűnik, hogy létszám felett fogy a hús meg a rum, az egyik matrózt vádolja a rendszeres lopással. Aztán pár hangos csuklás hallatszik az egyik mentőcsónakból, és a ponyva alól elő is kerül a pityókás potyautas. Onedin faggatására kiderül, hogy a srác neve Peter Thompson, apja gazdag jersey-i földbirtokos, akitől elszökött, de már meggondolta magát és vissza akar térni hozzá, azért lopózott fel a hajóra. Pénze természetesen nincs, ezért James munkára fogja, felrendeli a vitorlakötélzetre, bár szegény csávó igazi szárazföldi patkány; szédül, csúszkál a magasban, rossz nézni, mit művel odafent. Egy erősebb viharban le is esik a keresztárbocról, szerencsére nem a tengerbe, csak a fedélzeten kiterített pányvákra, alaposan össze is veri magát, de egy bordatöréssel megússza a balesetet.

Amíg Ellen filléres mosási és takarítási munkái után jár, Anne vigyáz a pár hónapos kislányára. Ellen nagylánya 14 éves, már dolgozik, a középső meghalt skarlátban, és most itt a kicsi. Magának van gyereke?, kérdezi az egyik beszélgetés során Ellen, majd Anne tagadó válasza után kijelenti: Szerencséje van. Anne nem biztos, hogy egyetért ezzel, mindenesetre elmerengve néz maga elé. Eközben Elizabeth többször is keresné otthon Anne-t, de persze nem találja. Az egyik nap kocsikázás közben azonban véletlenül megpillantja az utcán és a nyomába ered.

Anne újabb álláslehetőség után járt, megint eredménytelenül. Amikor belép Mrs. Jessop lakásába, azt látja, hogy egy Jack Tanner nevű részeg nagydarab állat éppen rá akar nehézkedni szerencsétlen asszonyra, de annak végül sikerül ellöknie magától a dúvadat. A részeg nekiesik az asztal sarkának és elájul, Ellen gyorsan elrohan, hogy áthívja Tanner feleségét. Tanner hamarosan magához tér és nehezen tisztuló fejjel most Anne-t akarja elkapni, úgy látszik, mindegy neki, csak nő legyen. Szerencsére ekkor belép Elizabeth, aki megfenyegeti az agresszort, hogy ráhívja a kocsist, ha tovább erőszakoskodik. Ellen is visszatér, Tanner feleségét nem találta otthon, az alkoholista viszont kijelenti, hogy ezt nem hagyja annyiban, és dülöngélve elbotorkál. Sógornője nyomorát látva Elizabeth másfél fontot ad Anne-nek, csak ennyi kápé van nála, Anne viszont csak kölcsönként hajlandó elfogadni, és amint tudja, vissza fogja fizetni. Még azt kéri Elizabeth-től, hogy senkinek se szóljon arról, hogy itt látta őt.

Emma Callon beállít a Frazer-házba, visszahozta az eredeti gőzhajóterveket, amiket a múltkor Albert vitt el hozzá átnézésre. Albert nincs otthon, ezért Elizabeth veszi át a paksamétát, és közben megdicséri Emma eljegyzési gyűrűjét, mosolya viszont továbbra sem őszinte. Szó szót követ, és kiderül, a szakállas Fogarty nem mondta el Emmának, hogy korábban Elizabeth-t jegyezte el, Emma kellőképpen le is fagy ezt hallva. Ó, Daniel mindig is feledékeny volt, mondja gúnyos megértéssel a szőke szépasszony.

Anne egyre nehezebben viseli a nyomort, az egészsége sem az igazi, sokat köhécsel. Egy nap rendőr érkezik és magával viszi Ellen Jessopot, mert feljelentés érkezett ellene, miszerint a lakásán matrózokat fogad, ez nyilván Tanner bosszúja a meghiúsult pásztoróra miatt. Valamennyi idő után Ellent hazaengedik, a nő fásultan számol be Anne-nek az őt ért megalázó vizsgálatokról, a lábára csavarozott bilincsekről, Anne döbbenten jegyzi meg, nem hitte volna, hogy ilyesmi megtörténhet Angliában. Hát igen, mi ketten nem ugyanabban az Angliában élünk, mondja rezignáltan Mrs. Jessop.

Fogarty hivatalos látogatást tesz Frazeréknél, hogy átnézze az Albert által áttervezett gőzhajó rajzait. Amíg Albert a dolgozószobájába vonul előkeresni a dokumenteket, a szakállas gyorsan pár szót vált Elizabeth-tel. Már megkapta a szőkeség levelét a kis William betegségéről, és most tisztázza vele, hogy náluk sem volt a családban ilyesmi korábban, úgyhogy nem örökletes a dolog. Elizabeth megkönnyebbül, a két volt (?) szerelmes pár pillanatig elandalodva néz egymásra. Majd tovább beszélgetnek, és kiderül, hogy az Emma kezén látott gyűrű ugyanaz, amit anno a szakállas Elizabethnek adott eljegyzéskor, ez ám a Tesco gazdaságos megoldás! (Mármint Fogarty a szakállas, nem Elizabeth, he-he.) Daniel kissé zavartan mentegeti magát, egy ilyen szép gyűrűt vétek lett volna eldobni, hát nem? Csak aztán Emma nehogy megtudja, hogy te vagy William apja, figyelmeztet Elizabeth. Belép Frazer az átdolgozott tervekkel, de mikor Fogarty meglátja, hogy továbbra is csak gőzgép hajtaná, és sehol egy vitorla, emelt hangon a közgyűlés döntésére hivatkozik és követeli, hogy igenis az alapján készüljön el a hibrid hajó, majd mérgesen elvonul.

Nézzünk vissza a tengerre, a Charlotte Rhodes a Swansea-ben felvett szénnel megérkezik Jerseyre, és St. Helier kikötőjében kirakodik. Az antitengerész Peter gyerek búcsút vesz Bainestől és Onedintől, és örömmel lelép, hogy újból felkeresse apját a birtokán. James is elindul, hogy utánanézzen, kitől szerezhetne jó áron újburgonyát, és az egyik sarkon össze is fut egy középkorú úriemberrel, aki krumplitermelő. Micsoda véletlen, a birtokos el is hívja magához Jamest, ám az egyik sikátorba érve elárulja, hogy ő nem más, mint Peter Thompson apja. Maga nem bánt igazságosan a fiammal, ezért én sem leszek igazságos magával, mondja és odainti a közelben várakozó másik fiát, akin látszik, hogy nem az eszéért szereti az apja. Az ökle viszont jó erős, annak rendje-módja szerint bunyó is kerekedik, ketten egy ellen, de váratlanul megérkezik Baines. Az ő ereje megfordítja az állást, a két Thompson végül megverten távozik. Ezt még meg fogja bánni!, szól oda búcsúzóul Jamesnek Thompson senior.

És igaza is van, mert ezek után James az egész szigeten nem talál olyan kereskedőt, aki krumplit adna el neki, így kénytelen a remélt haszon nélkül visszaindulni Liverpoolba, ott legalább várja az epizód elején emlegetett dél-amerikai fuvar. A lakás természetesen továbbra is üres, már a cipó is teljesen kiszáradt, ugye, nem kellett volna megdobálni a hogyvoltírót a hozzávalókkal, most milyen jól jönne egy paradicsomos omlett! James szórakozottan piszkálgatja Anne egyik otthagyott legyezőjét: Úgyis visszajössz, mormolja félhangosan.

Ez azonban korántsem biztos, Mrs. Jessop révén Anne ugyanis arról értesül, hogy megüresedett egy pénztárosi állás Mr. Chumley áruházában. A tulaj eleinte idegenkedik, nőt vegyek fel pénztárosnak, ki hallott már ilyet, de Anne hamar meggyőzi, hogy ért a számokhoz és a könyveléshez, így végül megkapja az állást. Első keresetéből máris félretesz, hogy törleszthesse az Elizabeth-től kapott kölcsönt, a maradékkal viszont szabadon rendelkezhet. Látod, James, valahogy mégis megállok a saját lábamon, mondja mosolyogva maga elé.