Ismét vissza a fedélzetre, és máris egy nagy hírrel indítok: konkurenciánk akadt! Na, azért olyan komolyra nem kell gondolni, csak épp más is próbálkozik BK-hogyvoltokkal – a miheztartás végett itt megtekinthető. Várom a véleményeket.
A BK-ban már a 3. hete Andrást siratják, Juli kínlódik, Miklós is, Aliznak meg folyamatosan szar napjai vannak. Leszarta egy madár is, összecsapta az autó, és a többi, Kingát pedig összezárta Zsófival a vicces kedvű Zsolti fiú meg Non-Stop Ádi a kocsma irodájában – békítés céljából. Ami nem sikerült. Ennyi esemény közepette azt se tudtam, hova nyúljak, szóval lássuk a legutóbbi részt.
Szürke napra virradtunk, még a nap se süt, Atikám és Nóra ébredeznek a lila selyempaplan alatt. Atikám visszaemlékszik Andrásra, amikor az éppen Julit fényezte neki, hogy milyen jó asszony az a drága teremtés. Hát igen, ezzel Atikám is egyetért, csak ő más oldaláról közelíti meg a témát. Nóra is felébred, jó reggelt, aztán máris azt mondja: Istenem, András! Ma van a temetés. Na, végre eljutottunk idáig is. Mint azt a sorozat írói oly nagyszerűen kitalálták, a temetéssel egy időben lesz egy megemlékezés is, mivel Miklós kitiltotta Julit a temetésről, mint hűtlen céda. Ezután majd csak az lesz a vicc, ha Zsuzsa meg ott lesz. Szóval a megemlékezés Claudia villájában lesz, és valszeg max. 5en lesznek, mivel mindenki más a temetésre menne inkább. Juli is emlékszik otthon, a konyhában, András hangját hallja, amikor azt kérdezte tőle, hogy ugye nem igaz, hogy ő meg Atikám. De Máté pofázik bele az önsajnálatba, Anyu, a rossz emberek mind szakállasak, ugye? Lehet, hogy már ő is a Miklósra gondol? Bejön Peti, és megerősíti a kiskrapekot a hitében. Aztán már jön is Vanda, aki előző este hazaérkezett Ausztriához, ahol síoktató drogelvonón van. Osztja az észt, mint mindig, remélem idén is mutat olyan szarkavarást, mint mielőtt elvonóra küldték. Miklós a téma, mijazhogy kitiltotta az anyját a temetésről, ilyen nincs, ez egy köcsög, stb. Peti lekúrja, csönd legyen, megyünk a Nagyihoz. Vanda inkább Julit kérdezgeti, hogy van, Juli meg még mindig úgy érzi, hogy csak álmodik.
A szomszédban melankolikus zenére Miklós issza bögréből a whisky-t, közben elgondolkodva nézi a temetésre kikészített öltönyét. Közben ő is emlékszik (ez már csak egy ilyen rész), gyerekkorukban zsömlét loptak, és csak a gyorsaságukon múlt, hogy nem kapta el őket a pék bácsi. Azért egy olyan igazi friss, ropogós zsemlét én is elfogadnék. Timike persze szarik bele a gyászba, ő üvölteti a gagyi poszt-szovjet vasalt hajú gyerekek zenének nevezett borzalmát, és mikor Miklós 30-adszor is elüvölti magát, hogy kapcsolja ki a zenét, azt se hallja. Azt viszont nem értem, hogy Miklós miért nem megy be, és kapcsolja ki ő maga egy istenes atyai pofonnal megtoldva. Viszont történelmi pillanathoz érkeztünk: Miklós NEM öltönyben van, hanem melegítőben vagy pizsamában. Ilyet se sűrűn látni a BK-ban.
A kisboltban Novák igazgatja Bözsi mamát, mit hol talál, blokkot mindenkinek adjon, merthogy ő meg Gizike lépnek a temetésre. Gizike ráveszi Novákot, hogy menjenek együtt, mert ő nem bírja a temetéseket. Van egy olyan kósza megérzésem, hogy Gizike már feni a fogát Novákra. Bejön Vilibá egy csokor virággal, bejelenti, hogy ő inkább Miklóssal megy, mert olyan árván maradt szegény. Nóráék is virágokról beszélgetnek fátyolos hangon, már gyászruhában mindketten, ez már csak ilyen szomorú epizód. Atikám inkább a megemlékezésre menne, Julit támogatni (Atikám, ezt nem most kéne…), Nóra persze nem ért egyet. Nagyobb veszekedés nem kerekedik a dologból, de Nóra elég erősen kampányol a temetés mellett. Atikám nem akar Miklóssal a temetésre menni, de Nórával szemben nem ellenfél.
Ismét Novákék, Gizike közös koszorút csináltatott Novákkal, aztán még meg is dicséri, milyen jól áll neki az öltöny. Komolyan, ha ezek ketten összejönnek, sikítva összecsomagolok, és elhúzok Tanzániába. Csörög a telkofon, Gabika telefonál, jön ő is. Vilibá odamegy Miklóshoz, aki épp most jön ki a folyosóról, közben befut Zsuzsa is Banditával és a rég nem látott (akkor is épp skizofrén tüneteket mutató) Danival, akinek a hajára szavak sincsenek, annyira elcseszett. Katáról már meg is feledkeztek, még egy „bocs, de nem ért rá hazajönni Londonból”- szöveg se hangzik el. Sírós összeborulás, szegény apu, aztán Zsuzsa rákérdez: hol a Juli? Miklós felhomályosítja, hogy ő biza nem fog eljönni, mert megtiltotta neki, egy hűtlen lotyó. Zsuzsa máris kiakad, még van pofája? Félrekúrt? Mondja ő, akinek gyereke is van mástól, és egy másik pasiért hagyta el Andrást. De végül is… Juli csak őt utánozta – mindenben.
Aztán máris Julit látjuk, ahogy arra emlékszik, amikor András megkérte a kezét. De rég is volt. Ezúttal Vanda pofázik bele a nosztalgikus hangulatba, menjenek el a temetésre, ő is inkább oda menne, Miklóst ekézi, de végül Peti oltja le a nővérét. Juli nem akar balhét, mennek a megemlékezésre, és pont. Kinga és Non-Stop Ádi üti fel a fejét Juliéknál, ők fognak bébiszitykót játszani, amíg a temetés zajlik. Claudia már András fényképét nézegeti a villában, érkezik Zsófi és Bartha, hozták a hidegtálat. És akkor már maradnak is, ha nem baj. Claudia meglepődik, de örül. Hanna és Balázs viszont mennek a temetésre, Claudia simán belemegy, semmi balhé, ő se a régi már.
Kingáékat látjuk, ahogy a Mátéval játszanak, a kiscsávó már szarrá verte őket valami játékban, de ez nem nehéz. Szerinte se, mert ő mindenben a legprofibb. Egészséges önbizalomra mindig szükség van, már ebben a korban is. Kinga és Ádám máris kitárgyalják, hogy Mátét annyira nem viselte meg az András halála. Máté visszajön, játszanak kriptarablósat, és Non-Stop Ádi lehet zombi. Mamikám, ilyen játékot én is akarok játszani. Ádi egyből bele is merül, és kb fél perc alatt megnyeri a menetet. Ő még nem tudja, hogy egy gyereket MINDIG hagyni kell nyerni, hadd örüljön. Ádi menti a helyzetet, még van két élete, nyugi. Máté erre már mondja is, hogy kár, hogy a valóságban nincs több élet. Mert akkor még András is élne.
Peti vágódik ki a folyosóajtón, odamegy Banditához és Danihoz, aki éppen olyan fejet vág, mint akinek szarnia kell, és részvétet nyilvánít. Bandita echte bunkó vele, meg kezet se fog, semmi, és itt asszem megint le vagyok maradva egy körrel, mert ezek min vesztek össze? Érkezik Juli is, Zsuzsa egyből lecafkázza, mire Juli olt egy hatalmasat: furcsa ezt a te szádból hallani, Zsuzsa. Ott a pont. Nóra és Atikám is csatlakozik a tömeghez, Nóra és Zsuzsa máris egymás nyakában, Atikám pedig a szokásosnál is gondterheltebb fejjel áll a háttérben. Elindul a gyászmenet, Atikám lemarad, gondolom, Julit akarja egy kicsit megtámogatni szóban, de Nóra máris szól neki, Atikám, lábhoz! Atikám már megy is, de azért Julival váltanak egy vágyakozó pillantást.
Máris a temető a helyszín, indul a temetés és a sírás rendezői utasításra. Igazi BK-szereplő arzenál ez, hiszen rég elfeledett szereplők tértek vissza egy-egy snitt erejéig. Láthatjuk az immáron kiszőkült Emmát is (akit még annak idején Juli férje is felpróbált), a szintén szőke Gabit, és még Imit is. Ezzel párhuzamosan zajlik a megemlékezés a Clau-villában, kicsit karácsonyi stílusú zenére. Claudia mondja a beszédet, Juli hangosan zokog, elég erőltetetten. Aztán belezokog a saját beszédébe is, úgyhogy végül Vanda mondja a saját beszédét.
A temetésen sincsen tömeg, gondolom, nem sikerült annyi statisztát leakasztani. Danit és Banditát Imi vigasztalja, ezalatt Gabi faggatja Novákot, Juli miért nincs itt. De majd otthon lesz a mesedélután. A két rendőr is ott van, Miklós egyből odamegy hozzájuk, és elküldi őket a vérbe. Még egész kulturált módon. A rendőrök viszont egyből rácuppannak a témára, biztos, hogy van valami takargatnivalója, mert ilyen ideges. Rendőr bácsik, hát maguk még nem hallottak arról, hogy gyász? Talán ezért sincs jó idegállapotban. És mert a zsaruk még a budira is elkísérik.
Ismét Kingáék, Non-Stop Ádi jobban élvezi a játékot, mint a Máté. De most mennek a parkba, szóval húzás öltözni. Ádi is felemlegeti az apját, meg kéne keresnie. De csöngetnek, jöttek a szakik, akkor ők most szétkapnák a fürdőszobát. Hirtelen nem esik le, kik ezek, de aztán rájövök, hogy András meg Juli valami csempén veszekedtek anno, szóval gondolom, most arról van szó. Mindenképp ma kell megcsinálni a fürdőt, holnap már nem jó. Oké, akkor jöjjenek. Gáz lesz még itt, van egy ilyen érzésem.
A villában még mindig megy a megemlékezés, most már Juli is összeszedte magát, de a beszédét Peti mondja el helyette. Párhuzamban mutatják a temetést is, igazán szép megoldás, és ezt most minden irónia nélkül mondom. A temetésen mindenki elbúcsúzik Andrástól, virágok és földszórás kíséretében, utoljára marad Miklós. Közben Kinga és Non-Stop Ádi letelepedtek a Mátéval a kocsma udvarán, sütiznek. Nagy séta volt… Linda (milyen fura, hogy már nem Tomporka) jön ki a kocsmából, Ádi lestoppolja, hát te miért nem mentél a temetésre? Mert az a bunkó Peti SMS-ben dobta ki. De nincs már idő ezen filózni, mert jönnek ki a szakik a folyosóajtón, cipelve a slozit Andrásék fürdőjéből. Nehogy baja essen, amikor leverik a csempét. Hogy mi van? Kinga ledöbben, ajjaj, itt még gáz lesz.
Juli gondolkodik Claudia ajtaja előtt, nem fázik, nem érez semmit. Vissza a temetésre, részvétnyilvánítások, sírás, szomorúság, jaj, nem szeretem az ilyet. A végére már csak Miklós marad a sírnál, bocsánatot kér Andrástól, megint elbaltázta, de nem így akarta. Aztán meglátja Juli koszorúját, rajta a szöveggel, hogy szerette őt vagy valami ilyesmi, és máris letépi a koszorúról. Remélem, a következő rész kicsit oldottabb lesz.
Facebook kommentek