Az előző rész végétől folytatjuk, a liverpooli kikötőben James rakodná kifelé a borszállítmányt Mr. Baines felügyelete alatt, bár raktárat még nem sikerült találnia. Megérkezik Webster kapitány, akinek természetesen egy jó szava sincs újdonsült veje első üzleti útjáról, Anne hiába magyarázza, hogy James kapta meg a kizárólagos borszállítói jogot Braganzától. Az öreg alkoholista csak azt hallja ki az egészből, hogy lányáék az első útjukon nem kerestek egy fillért se, és az a beképzelt Onedin még a korábban gyors futású Charlotte Rhodes-ból is egy lomha teknőt csinált. Mindenesetre azt még leszögezi, hogy amíg Anne-ék Liverpoolban tartózkodnak, lakbért kell fizetniük neki, ez ám az önzetlen atya. Majd végre elmegy, borízű hangján további szidalmakat mormolva. (Itt jegyzem meg, hogy Benkő Gyula zseniálisan adja a karakter magyar hangját.)

A kirakodással viszont gondok vannak, a kikötői felügyelet ugyanis előleget kér a tárolásért. Mivel James cége még be sincs jegyezve, a felügyelet embere csak készpénzt fogad el. 15 font kellene, de az ifjú párnál össz-vissz csak két és fél van. Viszont ott vannak anyám ékszerei, azt elzálogosíthatjuk, veti fel Anne, James homlokán erre kicsit kisimulnak a ráncok. Érkezik a borkereskedő Mr. Watson (nem keverendő össze doktor Watsonnal a Baker Streetről) és már írná a szokásos hitellevelet az előlegről, de Onedin arra kéri, inkább kápét adjon. Watson meglepődik: De akkor csak 10 fontot adhatok, amiből még lejön a készpénzváltási jutalék, azaz marad összesen 9 font 6 shilling, tessék, itt van. (Én meg nagyon elkezdek röhögni, mert erről eszembe jut a majd’ 150 évvel későbbi Haszonbank tikett jelenet a L’art pour l’art-tól.) James gyorsan tervet kovácsol, a hiányzó pénzt ír kivándorlók átszállítása révén szerzik meg: Egy hét alatt megjárjuk a Liverpool-Cork-Liverpool távot, majd az itteni fejeseknek azt mondjuk, hogy csak kipróbáljuk az új vitorlázatot, magyarázza vigyorogva Mr. Bainesnek.

Váltunk a Webster-lakba, ahol a változatosság kedvéért az öreg Webster morgolódik, de Anne igyekszik figyelmen kívül hagyni a szavait. Szerencséjére megérkezik látogatóba Elizabeth, az ő vőlegénye most éppen franciaországi fuvart intéz, de ha Daniel visszatér, megtartják az esküvőt. (Mintha ezt már a múltkori részben is hallottuk volna.) És mi van Mr. Frazerrel?, érdeklődik udvariasan Anne, Elizabeth kissé letörten válaszolja, hogy a múltkori operaházi meghívás óta nem hallott róla semmit. A csinosnak mondott Miss Onedin amúgy valahol mélyen irigyli a csinosnak nem mondható Mrs. Onedint, és többször is megkérdezi tőle, nem bánta-e meg, hogy elkísérte Jamest az útra. Nem bántam meg, és nagyon boldog is vagyok, válaszolja Anne, és tényleg szinte ragyog. (Na jó, amennyire ez hozott anyagból lehetséges…)

James természetesen Robert bátyót is tájékoztatja a senhor Braganzánál elért sikerről, de Robert csak azt hallja ki az egészből, hogy az első út nem hozott nyereséget. Nekem viszont minden pénzemet a matrózcsaládok ellátmányának kifizetésére kellett költenem, hajtogatja folyamatosan. Nem érdekli James ír kivándorlókkal kapcsolatos terve sem, csak nyíg tovább. Ugyan Robert, ne csinálj már folyton a nadrágodba, gyors és jó üzlet lesz ez, útiköltség felnőttnek 1 shilling, gyereknek 6 penny, torkollja le James. Amúgy Sarah hogy van?, érdeklődik aztán a családi vonalról. Lepihent, mert már nehezen bírja magát, most van a nyolcadik hónapban, nekem viszont egész éjjel fájt a fogam!, közli az empatikus férj és leendő apa.

Nézzünk ki az éjszakai tengerre, ahol a korábban emlegetett Daniel Fogarty vitázik éppen a hajó kapitányával. Ő sietne haza, mert menyasszonya várja, de a kapitány más véleményen van. Az ivóvíz ugyanis valami tárolási trehányság miatt összekeveredett a paraffinszállítmánnyal, és ezért a kapitány másnap reggelig pihenőt rendelt el a legénységnek, amikor is egy arra haladó hajótól tudnak majd vizet kérni. Tudom én, hogy az a nagyszájú Ginger Flynn bujtogatta a legénységet, mert nem akar dolgozni, de bízza csak rám a dolgot, kapitány úr, mondja Fogarty. Egy méretes kancsót megmerít a meglehetősen degusztáló látványt nyújtó vízzel és indul a legénységi szállásra. Nincs ennek a víznek semmi baja, fogadjunk, hogy én kétszer annyit megiszom belőle, mint maga. De ha maga veszít, felveszik a munkát!, mondja Flynnek. Először a matróznak önt, aztán magának, és egyből le is húzza a pohár tartalmát. Flynn eléggé nyögvenyelősen küzdi le a magáét, bár a társak erősen biztatják. Fogarty ismét önt Flynnek, aztán magának, gallér mögé dobja, a matróz viszont képtelen meginni a második adagot. Irány a fedélzet!, adja ki az ukázt diadalmasan Fogarty, vigaszdíjul azért felajánl a legénységnek egy üveg rumot. Utólag aztán bevallja a kapitánynak, hogy mivel a paraffin a víz felszínén úszik, Flynn azzal az egy pohárral többet ivott belőle, mint ő a kettővel, merthogy először neki töltött a kancsóból. Cseles, ezzel nyugodtan megcáfolhatjuk azt a mondást, hogy ha nőről van szó, a férfi a farkával gondolkodik és nem az eszével.

Az Onedin-házban Frazer udvariassági látogatást tesz Elizabethnél, fűzi ezerrel, ami persze nincs ellenére a missnek, bár többször figyelmezteti Albertet, hogy a vőlegénye hamarosan érte jön és mennek ebédelni. Végül Frazer elköszön, búcsúzóul bájmosollyal kijelenti, hogy szerinte ez a délelőtt mégsem volt kárbaveszett időtöltés. Nemsokára megérkezik Fogarty, és azonnal kiszúrja Frazer ottfelejtett kalapját. A vér elönti az agyát: Kié ez a kalap? mi az, hogy itt volt Frazer? maga meg még el sem készült? el fogunk késni az ebédről Mr. Callonnal, pedig mondtam magának, hogy ez milyen fontos nekem! Elizabeth erre bevágja a durcit, bevonul a szobájába kijelentve, hogy elment az étvágya. Robert is hiába győzködi, így végül Daniel egyedül indul az ebédre.

A Webster-házban is kész az ebéd, Anne örömmel tálal, látszik rajta, hogy szívesen tartja magát az ismert faliáldás szövegéhez: Ki az urát szereti, jó ebédet főz neki. Az öreg Websternek persze túl forró az étel, de James lapátolja befelé rendesen. Közben elmeséli, hogy tárgyalásban van Mr. Frazerrel, aki szerinte kitűnő üzletember és természetesen nagyon jómódú. Délután Albert fel is keresi Jamest a kikötőben és felajánlja, hogy saját raktár híján egy hétig a Frazer-gyár udvarán tárolhatja a folyamatosan érkező üres hordókat. James hálásan megköszöni, de vérbeli üzletemberként azt nyilván tudja, hogy ingyen ebéd nincs, vagy ahogy 90 évvel később majd Virág Árpád megfogalmazza: Egyszer majd kérni fogunk magától valamit, Pelikán elvtárs.

Fogarty és Callon ebédje kissé feszülten indul, a szakállas kénytelen mentegetőzni a késés és menyasszonya távolléte miatt. Callon figyelmezteti, hogy szerinte James másnak szánja a húgát, nevezetesen a hajógyáros Frazernek. Onedinnek semmi sem szent, a Webster lányt is csak a hajója miatt vette feleségül, folytatja az öreg manipulátor. Fogartynak mindazonáltal megígéri, hogy a következő útja után kapitánnyá nevezi ki.

Késő délután Elizabeth úgy dönt, visszajuttatja Frazer kalapját a tulajdonosához. Először Websterékhez megy érdeklődni, Anne éppen a kályhát takarítja. Cselédet csinálsz magadból egy férfi kedvéért?, kérdezi megdöbbenve Elizabeth. Anne nem veszi fel a sértést és el sem hajtja melegebb éghajlatra sógornőjét, csak továbbküldi a kikötőbe, talán ott még utoléri Jamesnél Frazert. A hajón azonban csak Bainest találja, az öreg első tiszt éppen hangosan küzd a betűkkel, mert Anne elkezdte olvasni tanítani és most éppen az általa feladott leckét gyakorolja. Alkonyi órán nem engedhetem egyedül haza, ilyenkor már veszélyes a kikötő, mondja Baines, elmegyek és szerzek kocsit magának.

Eközben Fogarty is úgy dönt, beszél Elizabeth-tel és felkeresi az Onedin-házat. Robert közli, hogy a húga Websterékhez ment, Fogarty követi a nyomot, mint Sherlock Holmes, és végül ő is kiér a kikötőbe a Charlotte Rhodes-hoz. A kabinban egyedül találja Elizabethet, és nekifutásból jól összevész vele. Elsorolja Frazert, a kalapot, a hozományvadász Jamest, az összes hallott és kitalált pletykát, végül leszajházza a drágát és visszaadja a leveleit! Persze Elizabethet sem kell félteni, ő is megmondja a dógokat és kikéri magának, hogy Fogarty a tulajdonának tekintse őt, majd kiviharzik a fedélzetre. A szép delnő keble úgy hullámzott, mint háborgó tenger, írná róla Jókai, de mivel ezt most én írom, maradjunk abban, hogy Elizabeth marhára dühös. Miután azonban lenyugszik, és kicsit átgondolja a helyzetet, visszamegy a kabinba. Engesztelő szavak innen is, onnan is, majd a gyertyafény mellett a pár csókban forr össze, az utána következő eseményeket pedig mindenki kitalálhatja. (De hol marad ilyen sokáig Mr. Baines?, tesszük fel a kérdést kajánul.)

Azért előbb-utóbb csak előkerül a bérkocsi, hazaérve Elizabeth elégedett mosollyal szemléli magát a tükörben. Ez jó mulatság, férfimunka volt, mondhatná magában, de mivel nő, nem tudom, mit mond helyette. (Hölgyolvasók esetleg megírhatnák kommentben.) Másnap hajnalban Fogarty elviszi a sokfelé járt Frazer kalapot a kikötőbe Jamesnek, aki éppen az Írország felé kihajózó Bainest búcsúztatja. Miközben átadja a tökfödőt, diadalmas vigyorral kijelenti: Elizabeth úgy döntött, hozzám jön feleségül. Valótlanságot állítanánk, ha azt mondanánk, Onedinünk boldogan néz a táncos léptekkel távozó Fogarty után.