Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A férjem védelmében 3x15 - Élőben Damaszkuszból

2012. június 12. 14:00 - fuszulykavirág

Ott folytatjuk ahol abbahagytuk: Wendy az ügyvédi kamarával fenyegetőzik, az irodában pedig parti van, mindenki Will sikerét ünnepli. Már amennyire siker az, hogy mégsem megy bíróság elé. Cary telefonon jelentkezik be az ünneplőkhöz, hogy hivatalos legyen az öröm. Ünneplés közben Diane tart egy fontos megbeszélést, ott van Will, Alicia meg Caitlin is. A másik oldal képviseletében egy Viola nevű arrogáns ügyvédnő picsa, meg egy szoftverfejlesztő fickó. A fickót azzal vádolják, hogy csinált egy kódtörő programot (szerinte csak adathalász), amit eladott a szíriai kormánynak, ami ennek a segítségével kormányellenes tüntetők emailjeihez fért hozzá, és azok alapján elfogta, kínozta, kivégezte őket. A cég 3 amerikai tüntetőt képvisel, vagyishát a családjukat.

1.JPG

A szoftverpasi szerint csak azért izélgetik itt őt, mert Willék egy másik ügyfelének a versenytársa. Mindenesetre ajánlanak százezer dollárt, amire Caitlin kifakad, hogy he? ezért kellett bejönni? Alicia kihívja őt, és figyelmezteti, hogy talán inkább csendesen legyen jelen, de nem, Will kérte Caitlint, hogy mondja ezt, bármi is az ajánlat. Mindeközben Kalinda videócsetel egy damaszkuszi sráccal, aki mindjárt valami nagyon fontos infót ad át. Közben Eli hívja fel Kalindát, dühöng, hogy Stacey hogy kerülhetett az ex-felesége kampányába. Találkozik is az ex-asszonnyal, tényleg fel van dúlva, még a haja is szétzilálódik. Először azt hiszi, hogy Stacey vadászta le Vanessát, hogy minél több ügyfélt lopjon el tőle, majd mikor kiderül, hogy Vanessa kérte fel Staceyt, akkor meg az lesz az elmélet, hogy Vanessa így akarja visszaszerezni őt a kampányába. Nehéz lehet Eli-nak lenni, na. Távozóban még egy kicsit tanácsad a plakát tekintetében: más színek, más fények, amúgy klassz.

Kalinda megkapja az infót a damaszkuszi sráctól, Diane-ék nem fogadják el az ajánlatot, Willhez pedig egy ügyvéd ismerős ugrik be, akinek akár meg is kereshetném a nevét, de minek, ő volt Rory nagypapája a Gilmore Girls-ben, és itt nem fog annyit szerepelni, hogy új karaktert társítsak a színészhez, sajnálom. Meghozza a rossz hírt: az ügyvédi kamarához névtelen feljelentés, Will 45.000 dollárt elvett egy ügyfél számlájáról. Igen, 15 éve, és igen, visszatette, de nem számít, fegyelmi eljárás indul ellene, és kizárhatják a kamarából. A hírhozó el, Will meg dühös, nagyon. A tárgyalóteremben a bíró megemlékezik az Occupy Wall Street mozgalomról mielőtt még hozzálátnának a munkához.

2.jpg

A tanúk padján az egyik tüntető testvére kezd (ő is máshonnan ismerős, de annyira nem érdekes, a lényeg, hogy Jonathan Groff), egy videófelvételt játszanak le, rajta a tanú testvére, szőke lány, látjuk amint fejbe rúgja egy bakancs, köszi, hatásos. Ők ott békésen tüntetgettek, aztán a lányt elvitték, mert egy izraeli vízum pecsétjét találták az útlevelében, és akkor látta utoljára a testvérét. Ja, meg kihallgatáskor látta, hogy a szoftverpasi programjával nyertek infókat, ez ugye a lényeg. Cary az ügyészségen változásokat ígér, Will meg beavatja Diane-t a legújabb ellene indított eljárás részleteibe. Szegény fiú, hát nem lesz már ennek vége sose? Eli-t meglepetés várja az irodájában Stacey személyében, akivel kicsit vitatkoznak Vanessa kampányáról, meg az ő szerepükről benne, majd Stacey viszonyuk folytatását kéri, Eli meg… hát szerintem ennek még nincs vége.

3.JPG

Will, Alicia és Caitlin találkozik azzal az ügyféllel (Edelstein), akinek a versenytársa a szoftverpasi. Hmhm, szóval azért mégiscsak azért viszik ezt az ügyet, hogy őt jobb piaci helyzetbe hozzák. Edelstein azt akarja, állapodjanak meg gyorsan, nem kell ez a tárgyalás (az lenne most jó az üzletnek), de Will meg azt mondja, hogy anyád. Jó, nem így fogalmaz. De a lényeg, hogy a halott tüntetők családjai miatt viszi tovább az ügyet, mindegy mi tesz jót az üzletnek. Még akkor is, ha talán elmegy az ügyfél. Diane beugrik „Rory nagyapjához”, hogy Willről beszéljenek egy kicsit. A tárgyalóteremben Alicia kérdez egy üzletkötőt, aki megvette a szoftveres pasi „adathalász” programját és eladta a szíriai kormánynak, és a lényeg, hogy a szoftveres pasi pontosan tudta, kihez megy a program. A vallomást a bíró szipogása szakítja néha félbe, mert szünetben kiment az Occupy Wall Street tüntetőihez, aztán a helyszínen közelebbi ismeretségbe került a könnygázzal ez a hithű amerikai.

4.JPG

Az arrogáns ügyvédpicsa visszahívja az egyik tüntető testvérét, aki az elején volt már, hogy ugye azért pereskedünk, mert meghalt ez a 3 tüntető. Ezért hát. Na a picsa erre mutat egy 3 napos fotót a meghalt testvérről. Csakhogy nem halott, hanem él. Hoppá. Will a bizottság előtt várja, mi lesz a sorsa. „Rory nagyapja” azt mondja, úgy tudják, Will karolta fel a pro bono ügyeket a cégnél, ami mennyire szép dolog már (nyilván Diane mondta ezt, mert amúgy nem Will a pro bono ügyek nagy támogatója, hanem Diane), ezért ezt figyelembe véve felajánlanak neki egy 6 hónapos felfüggesztést. Ha ez nem tetszik, akkor meghallgatások lesznek, annak meg ki tudja, mi lenne a vége. Az irodában a 3 halott (?) tüntető családja vitázik, hogy ejtsék-e az ügyet vagy sem. Diane azt tanácsolja Willnek, harcoljon, mert 6 jog-mentes hónap megölné őt.

5.JPG

Kalinda utánanéz a hirtelen előkerült fotónak. Egy leszbikus aktivista blogján bukkant fel a kép (Pink Damascus, elég közhelyes). Eli irodájában mindenki ott van, aki számít: Vanessa, az ex-asszony, Stacey, az ellenfél és kaland, meg persze maga Eli. Eli osztogatja a tanácsokat, Stacey utalgat a közös éjszakára, Vanessa meg ultimátumot ad: vagy beszáll Eli a kampányba, vagy tartsa meg magának a jótanácsait. Cary teszi amit tennie kell, a Will ellen vezetett eljárás bukásának eredményeként Dana büntibe kerül, nincs bíróság, csak gyermekelhelyezési ügyek, Dana meg nyilván nem repes a boldogságtól. Sőt. És igaza van, Cary is benne volt abban a bukásban, nem csak ő. Kalinda próbálkozik a videócsetelős damaszkuszi kapcsolatánál a lány fotóját illetően, de ugye egy felkelés kellős közepén… kisebb gondja is nagyobb a srácnak, mint ez a fotó, de megígéri, hogy próbálkozik.

6.JPG

Caitlin meg Kalinda ráveszi Edelsteint, hogy segítsen kideríteni, ki ez a Pink Damascus, a leszbikus blogger. Meg is van hamar, egy harmincas pasi Kansasből. Ó, az internet szépségei. Mindenesetre Damaszkuszból kapta a lány képét, egy IP címet tudott adni. Will elmondja Aliciának, mi a helyzet a legújabb feje fölött lebegő pallossal, és ahogy meséli, el is dönti: 6 hónap felfüggesztés. Elmondja Diane-nek is a döntést. Nem dolgozhat, vagy konzultálhat ügyön innentől, a futó ügyeit átveszik a mások, a cég neve pedig Lockhart és társaira módosulhat. Szomorú ez. A szoftverpasi azt mondja, hogy ugyan tudták, hogy a szíriai kormány használja a programjukat, de hát nem ők adták el nekik, ez így nem baj. Eli jelentkezik Vanessánál, hogy akkor tanácsadóként beszállna a kampányba, Stacey mellé. Így felfegyverkezve kizárt, hogy veszítsen ez a nő, mindegy hány Bin Ladennel feküdt le.

7.JPG

Az irodában Will ügyeit szétosztják a kollégák között, Alicia egy bizalmasat kap: Kalinda adóügyei. Állítólag elég kényes téma. Közben Kalinda megint Damaszkusszal videócsetel. A srác megtudta, hol tartják fogva a tüntetőt, akinek a fotója előkerült. Pénzt kér, hogy ki tudja szabadítani, de megszakad az adás, mielőtt a részleteket tisztázhatnák. Willnek viszont ötlete támad az ügy megnyerésére. A tanúk padjára ülteti a szoftver egyik támogatóját (tudod, őt kell felhívni, ha valami nem megy), és bizony szokták őt hívni a szíriai kormány emberei is. Tehát a szoftverespasi nemcsakhogy eladta nekik a cuccot, de még segíti is őket a használatban (=tüntetők begyűjtésében). Ügy megnyerve, közben pedig a lány is kiszabadításra került. Kalinda próbálja még elérni damaszkuszi kapcsolatát, de egy nő válaszol a hívására: a srác meghalt. Búcsúzóul megnézzük még Will utolsó útját az iroda folyosóin ügyvédként, a liftnél pedig Alicia köszön el tőle. Furcsán szomorú helyzet.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása