Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

VV5 - 1X67 és 68

2011. november 21. 20:45 - Hódos Hajnalka

Zsuzsinak és Tominak

Volt a Villában szombat szerdán is, vasárnap is, várom a szitaszitapénteket és a szerelemcsütörtököt. Ezen az elven haladva, ha van szerelemcsütörtök, kell, hogy legyen kurvaszerda is. Ma meg kibaszotthétfő van, ugye. A keddre ötleteket várok. Mivel a hogyvolt blog mindig is híres volt nagyvonalú, sőt, gáláns gesztusairól, a legjobb pályaműveket ingyenes kommentelési lehetőséggel jutalmazzuk. Az év végéig, annyira jól nem állunk. Mindenekelőtt nézzük, mi volt (tegnapelőtt) és persze főleg tegnap, kezdjük is a legfontosabb eseménnyel:

Hiába, ha a két „p”, ha összedolgozik, ugye Zsuzsi? Nem, nem picsa. Statisztika és női orákulum. Ha Zsuzsi porszívózik meccs előtt, én meg pedikűrözök a meccs alatt, nyer a csapat. Vagy nem, de általában bejön. A képen látható harmadik „p” mondjuk tegnap nem közreműködött a varázslatban. BTA kénytelen közreműködni, a nézők döntöttek. Annamari nem táncol. Ezt demonstrálandó, elbújik a jysk takaró alá. Dehogynem, hiszen egy termékenységi istennő! BTA kiviharzik, mérsékelt hiszti cigisdoboz dobálással egybekötve, Andi úgy hiszi, ez Csaba feladata lesz! Angyalbandi sincs könnyű helyzetben, Gergő azt mondta Serinek, hogy picsa? Akkor ő egy pondró paraszt! És prosztó is! Több pé betűvel kezdődő szó nem jut eszükbe, úgyhogy kölcsönösen megsértődnek egymásra. Jó, András kedvéért kibékülnek. Aha, ha Gergő így mondja a bocsit, az felér egy bazmeggel, újra. Kedves Seherezádé sem úgy gondolta.

Veronika, azaz a kis Amy Winehouse is megérkezik, utána a Bagdadi tolvaj. Veronika bebaszott tegnap, másnapos, szédül, koordinációs problémái is adódnak rendesen. Akkorát esik, mint az ólajtó, picsogás, Shadi előbb morog, Veronika baszik az alkotmányra, de hoz neki vizet. Attiláék hat napja próbálnak táncolni, de Kinga olyan, mint volt. A próba három órájából egyet ül, felet grimaszol. Attila és Andrea hozzák létre az egészet, pedig Kingáról szól az egész, neki kéne, hogy húzza őket előre. Kinga Andinak nyíg, azért nem könnyű ez az egész, mert Attila minden büdös nap úton-útfélen beleköt. Ráadásul annyira taszítja, mint férfi, hogy rosszul van. És ki? Ki az Isten ő, hogy fenyegesse? Keleti Andi jobb pedagógus, mint én, én egyből úgy kezdtem volna, a pofádat befogod, én se jókedvemben nyűglődöm veled, hisztis luvnya, megpróbálja neki elmagyarázni, bírja ki ezt a két napot, aztán úgy cincálják szét egymást, ahogy akarják. Egyébként is, az ember egyszer férjhez megy, annak is lesz rossz tulajdonsága. Az egyik csámcsog, a másik fingik, a harmadik széthagyja a zokniját…de attól még szerethető. Akkor most kiegészíteném: Horkol. Elfelejti, nem találja, még mindig nem találja, nincs kedve, nem tudja, nincs egy perc nyugta se, mert MI baszogatjuk, megint elfelejti. Azért, mert nem is mondtuk. Csak hatszázszor. Majd megcsinálja. Majd beszalad elintézni. Majd hétfőn. Megsértődik, mert csak négyszer felejtette el, nem nyolcszor, ahogy mi állítjuk. Nem emlékszik. Nem találja. Nincs kedve, de hétvégén tényleg. Nem nézheti nyugodtan a kurva meccset, mert MI baszogatjuk. NEM TALÁLJA. Mi vagyunk az idegbetegek, mikor üveghangon eljutunk a bazmegtenemittlaksz sikoltásig. Ja, és a legfontosabb, miért PONT MOST? Szóval, nem kell szeretni egymást, tudni kell együtt dolgozni. Kinga nem elégedett, gondolom, azt várta, Andi fújja vele ugyanazt a követ, de nem! A lelkes Annamarit láthatjuk egy pillanatra, hálistennek a koreográfiából is csak ugyanannyit, Csaba legalább mondja ki, hogy akarja! Csaba helyében én is összevarrnám a szám, de hát.

Nem maradunk pofázós feladat nélkül, minden páros elmondhatja, miért szeretné megnyerni a versenyt. Serinek nagyon hiányzik az öccse. Nehéz a koreográfia, de látványos elemekkel van telepakolva, ez, és hogy félretették a sérelmeket – értsd, csak másfél percenként prosztózzák-picsázzák egymást – plusz pont lehet. Shadiék is nehéz táncot kaptak, ráadásul Shadi azt szerette volna, ha tánc után is többet vannak együtt, hogy meglegyen a tökéletes összhang, de Veronika állandóan Petin lóg, nincs szíve elszakítani. Az van, hogy Attiláék tök könnyű táncot kaptak, de ebbe is beletörik a bicsak. Kezdem úgy érezni, ez a nagy negatív beharangozás direkt van, hogy annál nagyobbat durranjon a dolog, tőlem olyan argentin tangót mutathatnának be, hogy beleborzongok, akkor is kurvára unom a kínlódást. Attilának nincs motivációja. Kinga reménykedik, hogy nyernek, mert nagyon szeretne találkozni a családjával, nyifinyifi. Attila anyóstól töltött káposztát rendel, és imádná a szülőket.

Megint véndögség van, Veronika és Shadi a házigazdák, diplomaosztót tartanak. Az oklevelet egy bizonyos tulajdonság alapján állítják ki, ez lehet jó vagy rossz, a lényeg, hogy sértődés legyen a vége. Péter lenne a Villa Pszichológusa, ha legalább egyikőjük tudná, hogy kell leírni. Péescéháí? De nem, és Veronika most összezavarodott! Egy biztos, nem esszel írják. Veronika ne hisztizzen és ne nyűgösködjön, mert kibaszottul idegesítő. Shadi meg ne ordítson. Üssél meg, úgyis régóta ígérgeted! Te meg ne legyél Eszter, ne forgasd ki a szavaimat! Sajnos, nem verekednek össze, hanem megtartják a diplomaosztót, ami nem sikerül ünnepire, lévén, ma (is) mindenki paraszt és nem tud viselkedni. Shadi szerint ezt Fecó kezdi, pedig ez egy komoly nap. Szerintem Kinga, aki a Villa legtöbbet káromkodó emberének járó oklevelet kapja, tegye fel a kezét, aki ezzel nem értett egyet. Kinga azon melegében meg is magyarázza a bizonyítványát, hát köszbazmeg! El fogom tépni a faszba! Aztán morog, micsoda seggnyalók ezek ketten, Serinél ugyanis figyelembe vették, milyen dekoratív. Gratulálunk a Villa Táncosnőjének, Lady Go-Go nap mint nap mosolyt csal az arcunkra! Ne hagyd abba a riszát! Fecónak nem a szellemi képességeit vették figyelembe, BTA nem kéri a diplomát, ha nem képesek megjegyezni a vezetéknevét. Az ilyen önérzeteskedést sosem értettem, én is kaptam már Hordósi Hajnalka címzésű levelet, oszt itt vagyok. Shadi gratulál AM-nak, a Villa Legszebb Nőjének! Mozgása kecses, tekintete mélyérzésű. Ő a táncosnők példaképe! Pozitív kisugárzása maradandó károkat okozott! Nekem kicsit uncsi ez az ekézés, találhatnának más fogást Annamarin a külsején kívül, na jó, én is voltam már minden, csak nacsasszony nem, pláne a Lenyelik? után, aki bújt, aki nem, ugye. Attila és Kinga hangja felerősödik, hiszen itt egy remek alkalom, hogy beugassanak Shadinak, ez gáz, ez gúnyolódás. BTA széttépi az oklevelet. Shadi értetlenkedik, semmi sértő nem volt benne, ez poén! Nekedbazmeg! Péter gratulál, ássad csak a saját sírod a párbaj előtt, kis barátom! Kinga vérszemet kap, golyóvá gyűri az oklevelét és megdobálja vele Shadit, aztán felfedezi, hogy van kaja, pedig nem kéne annyit zabálni, Bridget Jones után szabadon, akkor a segge, mint Brazília. Ez nem is lenne baj, ha nem dőlne a szar a száján. Belső értékek, ja, ilyesmikre gondolok, hogyne. A parasztságban hű társa, Attila, aki tányérral is megdobálja Shadit, mekkora seggnyaló, még hogy Csaba a legőszintébb! Attila egyébként is leszarja, hagyegyemmámeg. A gyomaendrődi szociopatának is gratulálnak, hét év antiszociális életmód után nem vártak sok emberséget tőle. Attila a Villa Kioktatója, ezt a címet senki nem veheti el tőle! Az ünnepség végén Shadit megdobálják a sapkákkal is.

Shadi búcsúestje egy szerepcserés buli, biztos van olyan, aki önfeledten nevet azon, ha férfiak melltartót és neccharisnyát húznak, erről jut eszembe, rég láttam neccharisnyás útonálló kommentelőnket, bébibogyó, adhatnál valami jelet magadról, puszi! Szóval, a fergeteges beöltözés előtt Makika, akinek a csuklója nagyon szarul van, sejtésem nincs mitől, mikor a farokcsontjára esett, tippelni meg nem akarok, hihihi, szóval Veronika és Péter elmennek a Busihoz megbeszélni, hogy Péter kerüli Veronikát. Denem. Deigen. Denem. Dede. Az van, hogy Péter maga sem tudja, mi van, de a kiscsaj olyan érzékeny, hogy azonnal megneszelte. Csabi lábai eszméletlenek a piros harisnyában, egyébként vájemszíé. Megjegyzem, mi Bombadil Tomával sokkal jobb koreográfiát adtunk elő a bajai halászléfőző fesztiválon erre, ez közvetlenül az után volt, hogy átmentem Kingába és nem csekély hiszti után kaptam ajiba világítós ördögszarvat, amit még mindig nagy becsben őrizgetek, megjegyzem, Toma sem volt kutyafasza a sötétben világítós neonszínű karperecekkel, amiket azért kaptunk, mert a hölgynek sajnos nem volt aprója, csak így tudott visszaadni. A következő ilyen jelenetre idén került sor, ott nem Kinga, hanem Gollam volt a minta, amint a földhöz csapkodja magát, mert Samu megfőzi a nyulat. Én paradicsomot nem akartam a fekete kagylóhoz. Nem is lett!

Péter, hosszú, szőke parókában és térdzokniban érzelmesre issza magát, azért Veronika jól kibaszott vele! Baszhatja a taktikai játékát, ha van valami olyan kis lény, akivel nem számolt! Bepánikoltató, hogy megszerette Veronikát. Igen, megijedt ettől, mint a picsa! Péter az elmúlt tíz évben kárörömön és kapzsiságon kívül nem érzett semmit. Mondjuk, ezt Veronikának, aki tíz évvel ezelőtt még földhöz csapkodta magát a teszkóban a legújabb, transzvesztita kinízésű barbibabáért és Szandi: Szerelmes szívek c. örökzöldjére billegett anyu tűsarkújában, én mondjuk 1991-ben ilyenkor éppen halálosan szerelmes voltam egy kreténbe, és azt hittem, örökké fog tartani, de nem! Igen, Péter van annyira seggrészeg, hogy azt mondja, jólvanka, menjenek, igyanak egy Bacardit. Veronika évődik, és tudnál kerülni? Nem, Péter inkább tölt, ésakkó mi van, ha valamilyen oknál fogva szerelmes lesz Veronikába? Szopás Petike, de nem szó szerint. Veronika persze nőbűl van, juj, hát nem mondja, hogy nem jött zavarba, és erre most mit mondjon? Fordítok: bazmegbazmegbazmeg. Közben Shadi és Attila összeugatnak, a központi téma a ki húzzon el a faszba a másik privát szférájából, nem is ez a lényeg. Azért valljuk be, Veronikában lehet valami. Ahogy Liptaiban is, ha valakit a fél ország a vesszejére akar tűzni, az nem lehet véletlen.

Kezdődik a Párbajok napja, az állás 21-79, de ez egyelőre senkit nem foglalkoztat, mert óriási fordulat történt a versenyen. Lilunak akkor innen üzenném, na, így. Mondjuk, ez a tüll nem az én stílusom, de a vé kivágástól a hajig semmi kifogásom nem volt, jó a combid is, anya. Szép voltál, na. Rögtön megjegyezném, a félvállas lila cafrang borzalmas volt, de most ez így bejött. A csaj kommentelőknek is, tényleg. A zóriási hír egyébként, hogy Kingatti feladták a versenyt, óbazmeg, ma is huszonöt perc hiszti meg kín. A zsűri értékel, de a mi kezünkben a döntés a Villa Nagy Táncversenyéről. Csonka András átveszi a szót, tapintható az izgalom és a feszkó, majd több perc szófosás, mindenki készen áll? Én pláne. Shadi és Veronika kezd. Veron ruhája tetszik, a többi nem, és nemcsak azért, mert a páros olyan merev, mint a fagyott kutya lába, Iringó fejéről a cifraporoló a nyakába csúszott, Lujza sem elégedett, leginkább az ijedtséget látta. Ákosnak is hiányzott a riói karnevál hangulata. Ha lenne itthon tömény, most töltenék, BTA és Csaba diszkót fognak táncolni, de nem emiatt hördülök fel. Csaba köldökig érő dekoltázsa, bazmeg. Keleti Andi blúza tetszik, hogy a feketével hímzett rokolyára ki beszélte rá, nem tudjuk és reméljük, sosem derül ki. Blame it on the boogie. A koreográfia aranyos, BTA egyetlen dolgot sajátított el, felugrunk és összepacsizunk Csabával. Nem baj, Csaba kitesz magáért, múnvókozás, felugrik a zsűri asztalára, dzsontravoltázik, kerek popsi kinyomva, hogyne, és néhányszor már egymásra is néztek! BTA megvalósította a legnehezebb dolgot, tökéletes egy másodperces késéssel csinált Csaba után mindent. Nem baj, legalább láttuk, hogy kellett volna. Úgy, ahogy Csaba, kár, hogy nekem a drabális állatok jönnek be, különben lehúzom a bugyimat és a tévéképernyőhöz vágom. De nem, pizsi alatt nincs rajtam. SeriGeriék, GoldenEye, nem tudom levenni a szemem Seri felemás színű melléről, ez egy ilyen nap, az öfi után a Batman és Robin c. filmet néztem, ott meg a betmenjelmezre volt mellbimbó rácsinálva, a teszkóhűtőpultelőtti gombostrikós, jó lejöttem a témáról és elnézést kérek, veszek egy vibrátort, tényleg. Lujza nem elégedett, táncból sokat nem látott, de hogy ez előny, vagy hátrány, nem tudja. Csámpás lábból volt elég, de a pozíciók jók voltak, James Bond megtestesült, a zene fasza volt. Hála a magasságosnak, gong, a párok bevonulnak, klikkeléssel dönthettünk, már, amikor nem 404error volt, ugye. Jahh, én is szavaztam, és?

Lilu is kéri, szavazzunk, mert egy valami biztos, valaki boldog lesz, ha vége lesz a műsornak. Igen. Én. Szopás van, a Lakók megtudják, hogy csak egyikük találkozhat a szeretteivel, döntsenek. Attila ez esetben ragaszkodik, hozzá, hogy, Kinga gratulál. Kingattila ellen beoltottak ugorgyanak, igen, megint cirkusz lesz, én szóltam. Veronikánál egyértelmű, átengedi Shadinak, mert a családja médiaiszonyos. Meg anyukája, úgy hallottam, nem vállalja fel, hát igen, így is kell ezt, tisztelt tanárnő! Shadi örül, akkor jössz hozzánk? Meg is beszéltük! Seriéknél is simán megy, Gergő a hugit ölelgetné, de akkor menjenek, nézzék meg Seri öccsét! Hogyne, hogy a viharba ne! Na, mit szeretnél, kinek a családjához menjünk, kezdi Attila. Hát őszintén szólva Kinga nem tudja. Ha jól sejtem, itt volt egy vágás, mert a következő mondat az, na most árulja el Kinga, hogy igazából szarfej. Most már nem is érdekli a család, ha Attila is ott van? Az az igazság, hogy Kinga nem akarja bemutatni. Mi? Hogy Kinga fogja szégyellni magát ezért? Nem, Attilát szégyellné előttük! Tehát, nem megyünk a szüleidhez. Így döntöttél? Kinga válasz helyett bunkózva, undorítóférgezve kirohan a hálóból, be a fürdőbe, megremeg minden, ahogy bebassza maga mögött az ajtót, Attila egy undorító féreg, egy utolsó szar. Az, Kinga, de nem emiatt. Kinga visít, szégyellem, hogy barátkozom vele! Meg hogy az ő szüleinek feláll a hátán a szőr az ilyen emberektől, mint Attila, és a barinők se voltak náluk, akkor ki ő, hogy hazavigye? Ki? Vera hálás lehet Kingucinak, mert ma másodszor láthatjuk az öfiben, gondolom, épp melltartót öblít a mosdókagylóban. Egyébként meg mi a faszom Kingáék lakása, a bákingem? Vagy mi van, hogy oda nem mehet akárki, ott őrzik a kohinort, meg a torinói lepel titkát, vagy mi? Stadler oda dugta az Utolsó vacsorát? Fecó és Attila összeugatnak, míg Kinga a szokásos hisztit produkálja, Fecó szerint, amit Attila az elmúlt két hónap alatt csinált. Mit? Ne akarja már úgy beállítani, hogy mert Attila olyan képet állít be róla, hogy sírni fog! Egyébként is, ezt a Kullancs előtt kell megbeszélniJön Kinga, az van, hogy nem akar Attila családjával és barátaival találkozni. Hát Lalával én sem akarnék, na. Jó, akkor lehetséges, hogy feleslegesen csinálják az egészet. Kinga megint felszívja magát, az ő szülei leköpnék Attilát, mert végignézték. Jó, akkor motiváció hiányában lépjenek vissza. Lépjél vissza, én le fogom táncolni ezt a táncot.

Attila viszont bemegy a riportba. Be is megy és közös megegyezésre, valamint motiváció hiányára hivatkozva visszalép a táncversenyből. Ről. Től. Na, ilyenkor meg Fecó milyen csöndben marad, pedig most kimoshatta volna a szarból. Igen, mert Attila megfenyegette! Aham, de annyit tegyünk már meg, hogy ne a Kullancs előtt beszéljünk. Fecónak nincs kedve beszélni Attilával, Shadi is otthagyja a faszba, én le is köptem volna a helyében, vesztenivalóm nem lett volna. Kizárnak, vagy két óra múlva a Dressz kiejt, nem mindegy? Jaj, de Attilát nagyon bántja hogy Fecóval ez van, hogyne, gyorsan meg is beszéli vele a nyugiban, persze most is sajnáltatja magát, nem azért jött ide, hogy idióta, elkényeztetett sznob picsák seggét nyalja. Fecó nem kérdezi meg tőle, hogy de hát akkor mi a faszér is, mert annyi esze van, mint egy naposcsibének. És Kinga most először belelépett az ő lelkivilágába, mert most ki is mondta. Épp előhúznék egy zewát. És pont ekkor jön ezzel Fecó, hogy ribancozta a Kingát, ilyen időkben, mikor pont ezzel érvelnek Shadi ellen. Neeeem, dehogy fog kibékülni Kingával, ugyanmá. Ölelés van? Szerihá. Megint pofázós feladat van, hatalmas urnában kérdések, vagy Eszter, vagy Shadi válaszol. Felhívom a figyelmet a következő kifejezésre, BUJCIZNI. Eszter Attilával szeretne ilyet csinálni és őt is kívánta meg először a Villában. Jó, nekem is írták már azt válaszként, mi a fasz az a fonti, tudom, a retorikán még van mit javítanom. Shadi Kingával szeretné szorosabbra fűzni a viszonyt. A helyemre pályázol, állapítja meg Attila. Kiszívja belőled a vért, és kiköp! Eszter Kinga szemébe mondaná, hogy szarkeverő, ja, semmi gond, Kinga is utálja Esztert, csak mondja. Eszter Verában csalódott a legnagyobbat, mert egy hülye picsa, de ezt ő szebben fogalmazza meg. Kinga pont leszarja, hogy Eszter szerint őt dühíti a legjobban a jelenléte Dyucy miatt. Shadi Kingát változtatná meg, jó lenne, ha nem káromkodna ennyit és nemcsak azt látnánk belőle, amit A Pszichopata kihoz belőle. A mosolygós arca sokkal kellemesebb színfolt lenne a Villában. Shadi Csabával tartaná a kapcsolatot, ha csak egy emberrel tarthatná, mert majd mennek buliba, fesztiválozni meg túrázni, nem Kingával, hiába illene a nyalássorozatba Attila szerint, viszont neki szeretne lekeverni egy kurva nagy sallert. Megint vendégség van, Péter és Vera szuper maszkabál bulija. Maszkabál bazmeg, ezt utoljára a mamától hallottam, nyolc éves koromban. Kinga köszöni a meghívást, de basszanak egyedül. És, akkor most Attila is kiesett? Úgy tűnik. BTA kiokosítja Attilát, azt kellett volna csinálni, hogy jó, akkor választok másik párt, megfogok egy csajt és megyek. Vacsi közben megbeszélik, Kingucinak nincs igaza, kihasználja Attilát, igen, ez a jó szó.

A szuper maszkabálon Shadi szagokat érez, mintha most lenne itt utoljára, fura. Ilyen más. Verának nincs kedve. Se táncolni, se semmi, még a szar is le van szarva, nincs kedve a hülyegyerekkel meg a RibizliGizivel ugrándozni. Ő nem méltó ilyen olcsó mulatozáshoz. Seri diszkrét, mint vindisgréc, most akkor Péter úgy tekint Veronikára, mint a lányára? Nahh, Péter mindjárt ráüt kettőt, de ha már, akkor igen, álló fasszal alszik el. De nem nehéz neki. Úgy értem, álló fasszal könnyű álmot hoz az éj. Ez egy emberi dolog, kivel nem érzi úgy, hogy stresszelve van, kivel nem érzi úgy, hogy nyomasztják. Hát ez, tök furi, hogy a húszéves Veronnal jobban megtalálta az összhangot, mint a huszonhét éves Veráral, de Seri vágja a szituésönt, Veron olyan kis cukika. Nem, azése szabadulunk meg Kingattitól, eljárják a táncot, övék a parkett. Lilu megköszöni zárójelben Keleti Andinak a pszichológuskodást is. A koreográfia jó, Kinga combjai tengeri sós levegőn szárítani valók, és úgy ropja, mint megfáradt prosti az új hús előtt, na idefigyelj, anyukám, egykoron ezt is tudtam, Attila meg úgy néz ki, mint a megfáradt pincér, aki lakodalom után azért bepróbálkozik a menyasszony nővérénél, hátha összejön végre a kóborbaszás a női mosdóban, amiről eddig csak hallott a haveroktól. Lilu szerint el sem hiszik, milyen jók együtt, én kurvára unom ezt a párost, de én szeretem a keserű ízeket is, Lilu lezárja az onleány szavazást. Lujza örül, a lányok nőiességet a fiúk férfiasságot tanulhattak, ő meg elmehetne egy fodrászhoz. Ákos is örül, Bandinak nincs pofája szakiként hozzászólni, aztán gongig a tánc gátlásoldó hatásáról és kapcsolatteremtő képességéről beszél. Ha nem jegyzeteltem volna még négy oldalt, most elmesélném, nekem milyen tapasztalataim voltak a Rock Café-ban a tánc kapcsolatteremtő képességéről, de éhes is vagyok. Csonka András a végtelenségig húzza a kurva eredményhirdetést, BTA és Csaba nyer, Kinga bőg. Mini interjú a győztesekkel, gondolkodtok táncoktató dévédé kiadásán? Nem, mert a piacot a Schoberték uralják. Hogy miért akar mindenki a stúdióban Csabával táncolni, azt csak Csaba tudja, jól van Lilu, neked a geciskedés nem áll jól, mert a humorod a seggedben van, illetve kiszívta a hidrogén a hajszíneddel együtt, és sajnos a nagyon fontos infót sem tudja elmondani, mert a VillaLakók nem hallják. A fontos info egyébként, hogy Csaba egyébként sem találkozhat a családjával, úgyhogy kapja be. Mi meg nézzük az öfiket basszátok meg, és tudjuk, hogy Csaba is tudja és azt ígérte Annamarinak, azért ad bele mindent, mert tudja, ez neki fontos. RTL stáb-hogyvolt blog 0-1, köszönjük.

Végre elkezdődik a párbaj, nagyon izgi, hiszen Eszter és Shadi együtt költöztek be, kár, hogy az este nem róluk szól, hanem a két tahóról, Kingatti, igen, de nézzünk egy állást, 22-78, hát hujj meg jujj, micsoda különbség! Előtte végigvettük, mi történt, kapcsoljuk a Villát, végre elmondhatják Csabának, hogy úgyse, bibibí. Csaba és BTA kedvesen közlik, így is beszéltük meg, jó, rendben, válaszol Lilu, csak a szarok rá hiányzik a mondat végéről. Azon kívül, hogy kit érdekel, hogy Eszter és Shadi ma párbajoznak, van még egy fontos téma, Kingatti, miért adtátok fel a versenyt? Nem először fogalmazódik meg bennem a kérdés, hogy ki a faszomat érdekel?! Megint összeugatnak, mindenki a maga stílusában, Attila visszafogottan sértődött és mártír, Kinga adja a hisztispicsát, ugorgyunk, unom, Attilának küldjenek be egy prostit, Kingának meg valakit, aki bikacsökkel üti, és ha még egy öfi róluk fog szólni, tudatosan kihagyom őket, és ez nem fenyegetés, ígéret, mint az old spice reklám!!! Nahh, párbaj, végre, kisfilm, Shadi mi változott meg? Eszter magatartása, ettől megrendült a bizalma, ezt hívják úgy, neszesemmifogdmegjól, Eszter az Aréna miatt van megsértődve Shadira, mert Serinek drukkolt, nagy szellemek, ha találkoznak, ugye. Eszternek eljött az idő. Másodszor áll itt, a torkában a szíve. Mindent megtesz, hogy visszajöjjön, jaj, Serike, te vagy, akit megtaláltalak itt, puszipuszi. Kabát, legjobb pillanatok, Eszter a stúdióban. Nem jó érzés itt lenni újra. Fél, de bízik magában. Sehere sokat számít, megkönnyítette az utolsó napokat. Shadi, két perc, gegv, hagyjuk is, az egyetlen értékelhető momentum Péter beszólása: szevasz, haver, nézzél majd minket! Hát, Lilu örül, hogy Shadi lejött a lépcsőn, nem hitte volna, annak is, hogy adtak puszit is egymásnak. Shadinak fantasztikus érzés, jahhát akkor Lilu köszöni is, jót beszélgettek, egyébként hallotta a kérdést? Shadi hallotta, azért nem szimpatikus, mert utolsóként ment be, Eszter is meg ő is egyedül van. Eszter? Nem nem, Shadinak van egy-két olyan viselkedése, ami szemet szúrt a lakóknak. Eszternek a zöld kendő a bokájára van tekerve, csak szólok. Shadi számított arra, hogy ebben a székben találja magát. Ő is tehet róla, mert nem beszélgetett Eszterrel. Eszter? Nem is akart! Van jobb nő is a Villában, miért koptatta volna a száját? A párbaj további részében Shadi nem jut szóhoz, Eszter szerint nap mint nap meg kell küzdeni, Shadi szerint miért Eszter lett a kiválasztott? Eszter, miért mondják, hogy kétszínű vagy, Shadi, szerinted Eszter kétszínű? Eszterről minden kiderült a kisfilmekből, jólnevelet, barátságos, okos, szexi, bevállalós ari, cuki, édi, lássuk, Shadiról mi derült ki. Eszter, szerinted miről beszéljünk még, hogy Shadiról egy kurva szó ne essen? Az exvévések véleményét csak azért emelem ki, mert Zsófika feje ijesztőbb, mint a tehén a lucernásban tett látogatás után.

Kortesbeszédek felejtősek, Seri unalmas, Csaba nemkülönben, az állás 21-79! Eszter szerint az este egy sinus görbe volt, ahogy tervezte, köszönjük, Shadi durvábbra számított. Oszt hogyhogy? Hát, a nőkkel való tisztelet az egy kényes téma. Jó, lejárt az idő, kuss, kapcsoljuk a Villát. Ha hallanának, de nem. Jó, akkor Eszter mit gondol a százalékokról? Hogy Eszter mit gondol Matolcsyról meg a svájcifrankhitelesről, nem derül ki, mert van hang, micsoda boldogság! Shadi nagy meglepetésére Péter őt várja vissza, ez mi? Eszter nyeri a párbajt, botrányos vagyok, de vállalom, hihi, na, ki lesz a következő? Shadi, mit szólsz a különbséghez? Eszter rágalmakat mondott róla, egy exjogásznő ki tudja forgatni az ember szavait. Nem játszottam elég jól, a jóistenkének ez volt az akarata. Szív-emberként játszott. Szívás-emberként, talán. Közben Eszter visszatér a Villába, Seri nyerít és sikoltozik, Eszter is, BTA is, Attila megölelgeti, majd megszoptad, kis köcsög kiáltással ünnepel. Shadi, kinek szeretnél üzenni? Attilának. Lilut újraélesztik, hihi, csak nem megszeretted? Nem, csak most Klintísztvúd vagyok, hogy basznátok meg a lillafüredi hétvégéteket, köcsögök! Attila, mindenki megtudja, ki vagy! Jól van, kis majom, de kinn maradtál, aminek kurvára örülök. Igen, Lilu száját elhagyja az európai ember módjára szöveg, bazmeg, röhögök, hihetetlen, tényleg. Ennyi? Megbeszéltetek mindent? Menjél, bosszuljál, int Attila, ennyire ne félj, csahol vissza Shadi, jól van, vár Lillafüred, húzzáafaszba, vár az utca, faszomatbazmeg. Lilu mosolyog, iskolás hét kezdődik, már gyomorgörcsöm van, ki tesz tojást a másik izéjébe.

Kíváncsi vagy Sixx exkluzív videóira, ajánlóira, kritikáira? Csatlakozz a UPC Magyarország Facebook-oldalához!  

Címkék: vv5
640 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sogeking 2011.11.21. 20:47:48

ló**** lesz itt, nem poszt :D

MagasMacska 2011.11.21. 20:49:47

Legalább az első tízben?

ő-szinte 2011.11.21. 20:54:26

A kedd csak is elbaszott lehet! :-)))

ő-szinte 2011.11.21. 21:03:37

Es igeeeeen, KEZDODIK!

ő-szinte 2011.11.21. 21:05:02

Balazs olyan, mint ha osszement volna.

Némber Ván 2011.11.21. 21:05:43

Ha kedd, akkor Belgium...alap

Nyugee 2011.11.21. 21:06:45

Balázs nagyot szólt Shadiról :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:06:56

mit mondott Balázs? Hogy shadi olvasgatta a kommenteket róla?! Vajon hol? :D
És mi volt az a válasz, ami után elköszönt tőle Balázs?!?!

vallatas 2011.11.21. 21:07:19

Kingának mekkora bele van :DDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:07:49

@Nyugee: mitmondott?? épp beleharaptam az almába és ettől pont nem hallottam... :/

Nyugee 2011.11.21. 21:10:34

"Mondanám hogy kár érte, de nem akarok hazudni" :)

ő-szinte 2011.11.21. 21:10:40

Iringonak milyen jo kerek segge van.

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 21:12:53

@ladyandhenk: nem mondok semmit. akkóse. :DDDD

Hurri Kán 2011.11.21. 21:13:28

@ő-szinte:
Sok év tánc csodákra képes. ;-)

padlizsán 5 2011.11.21. 21:13:41

Keleti Andit nagyon szeretem :)

ő-szinte 2011.11.21. 21:14:45

@gyvy: En tudom. Csak nem birtam kihagyni, mert ami jo, az jo.

témázgató 2011.11.21. 21:16:24

Könyörgöm, Attila törölje már egyszer pofán ezt a Kingát!!!!

vallatas 2011.11.21. 21:16:38

ez a Kinga most keménynek érzi magát?
jobb is szerintem, hogy nem találkozik a szüleivel...

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:17:16

Na ugye, mondtam én tegnap (vagy ma), hogy Attila lemondott volna a nyereményről, meg a családlátogatásról, ha Kinga úgy akart volna...

Tök jó fej az Attila, na.

ő-szinte 2011.11.21. 21:18:19

@témázgató: Azert ilyet ne mondj, egy pasi sose usson meg egy not!

foxglove (törölt) 2011.11.21. 21:18:57

nagyon jól sikerült a mai (is), Hajni.

inmemancsi 2011.11.21. 21:19:05

ezt a kingát is a láncos táskával kellene kiosztani

ő-szinte 2011.11.21. 21:19:07

@pushpang: Kar, hogy ezt csak kevesen latjuk... :-)

2011.11.21. 21:20:08

@vallatas: Attila meg akarta büntetni -Kinga szerint. Szerény véleményem szerint meg Kinguci szüleinek kellett volna ehhez az eszközhöz nyúlniuk évtizedekkel ezelőtt, akkor talán nem lett volna ilyen egoista, mocskosszájú ribanc a lányuk.

nathalie 2011.11.21. 21:20:34

ha van isten, férfi többet kingához nem ér...

Hurri Kán 2011.11.21. 21:20:50

@vallatas:
A szülei helyében én sem találkoznék vele szívesen. :D

vallatas 2011.11.21. 21:21:14

de hogy tud sírni, még mártirkodik hihetetlen!

végén még Kingát sajnálják meg :)

nathalie 2011.11.21. 21:21:16

kinga legjobb barija mióta shadi?

ő-szinte 2011.11.21. 21:21:21

Olyan Kinga a riportban, mit egt vizihulla hahaha

2011.11.21. 21:21:28

@inmemancsi: a legirritálóbb ebben a nőben, hogy még ő tetszeleg az áldozat szerepében!

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:21:50

Úristen, ilyen töményen még nem szembesültem ezzel a héttel, hát ez a Kinga tényleg megzakkant. :O

ő-szinte 2011.11.21. 21:22:11

@vallatas: Ki az a kreten aki megsajnalna Kingat ezek utan?

inmemancsi 2011.11.21. 21:23:14

liput meg veront futtatják (tv2 rtl):)) ez van bennük:))

ő-szinte 2011.11.21. 21:23:27

@pushpang: Lehet am, hogy nala mar most hat a bezartsag.

nathalie 2011.11.21. 21:23:31

@fran7:
most mit mondjak arra, hogy pont csabi és fecó vígasztalja kingucit? :D:D

vallatas 2011.11.21. 21:23:53

@ő-szinte:
szerintem ő maga hisz ebben, tegnap szerintem 10x neki indult a sírásnak :)

szinte hihetetlen produkció!
Barátok köztben már tuti lesz munkája!

témázgató 2011.11.21. 21:24:02

Kingát a figyelem élteti. Ha lesz....nák, az lenne neki a legnagyobb bünti.
De valaki mindig dajkálja...

ő-szinte 2011.11.21. 21:24:56

@vallatas: Jaj, ne! Meg nezni akarom azt a szart :-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:25:09

@ő-szinte: sebaj, vagyunk azért egy páran. :)

Kinga meg főhet a saját levében, ezt elbaszta.. remélem Attila kiábrándult belőle és leveszi róla a kezét.. vagymi. :D

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 21:26:03

Balázs, nemá! Ez a Shadi elleni kirohanás Lilu szintjét hozza, és az a léc a földön hever.

inmemancsi 2011.11.21. 21:26:05

@beebeer: azt nem értem, ha annyira utálok valakit, akkor le se ... és nem érdekel mit szövegel

egyértelmű, hogy ez a szerencsétlen csak folyamatosan sajnáltatja és sajnálja magát:))

genevieve 2011.11.21. 21:26:20

@nathalie: az lehet, de attila biztosan soha...

azért halkan megjegyezném, senki nem érzi azt rajtam kivül, hogy kingánál ez most több volt mint egy általános hiszti?...ahogy most elnéztem inkább kétségbeesetten próbál menekülni attila elöl és ebbe most már teljesen belelovalta magát azért csapkod ilyen esztelenül....
van egy mantrája: nem akarom atit, nem akarom atit...
és ez most már olyan erős benne, hogy még a szüleivel való találkozás vágyát is felülirta....

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:26:52

@ő-szinte: igen, ez is biztos közre játszik.
Tőle hallottam ebben a szériában először azt a beborult Gombi-érzést, a "haza akarok menni" mondatban...

vallatas 2011.11.21. 21:27:49

Kinga nem érzékeli, hogy csak Attila miatt van az összefoglalókban?

Gergőnél most nincs esélye, mert kibékültek Serivel. = ezt lekéste
Peti nem játszik nála.
Fecó házas.
Csaba nem csajozni ment be.

kivel fog így cirkuszolni?:)
A sírás neki lételem.

ő-szinte 2011.11.21. 21:28:08

@kárpátia56: No, no! Lilue melyen el van asva a fold ala :-DDD valahol Balazse mellett hehe

Hurri Kán 2011.11.21. 21:28:12

@genevieve:
Akkor ne riszáljon neki, ennyi.

MagasMacska 2011.11.21. 21:28:37

@témázgató: Azért most Keleti Andi elmagyarázta neki azt, amit a szülőknek kellett volna 10-15 évvel ezelőtt. Csak most már hiába.

foxglove (törölt) 2011.11.21. 21:28:58

@genevieve: szerintem sem sima hiszti volt. locsolóember-szituáció volt, csak visszafogottabb kiadásban.

fran7 2011.11.21. 21:29:12

Kingánál kicsit olyan defektust érzek, amit egy időben elhelyezett atyai nemmel sem lehetett volna kiküszöbölni, de talán javítani igen.

vallatas 2011.11.21. 21:29:31

@genevieve:
elég egyszerű: nagyszínpad

ha annyira érdekelné a szülei érzései, akkor nem hozna szégyen rájuk, a viselkedésével, káromkodásaival.

szerintem.

nathalie 2011.11.21. 21:30:27

@genevieve:
ne haragudj, de ez a lány bolond. Nem minta keleti andrea előttem bárki is lenne, de így viselkedni egy másik felnőtt nő előtt, aki kioktat mint egy ötévest, kibaszott égő.
továbbra is ismételném, hogy nem értem az örült undort.

2011.11.21. 21:30:29

@inmemancsi: igen, folyamatosan keresi Attila társaságát, gondolom erősnek tartja, azért.
Nem gondoltam volna, hogy Baukó Éva hisztériázását felül tudja múlni valaki, sőt bántóbbnak érzem amit Kinga üvöltözik.

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 21:30:37

csillag születik? milyen franchise maradt lopatlanul az alap amerikai-magyar követési távolságon belül?

ő-szinte 2011.11.21. 21:30:49

@genevieve: Nem hiszem, ez csak kusor Kingatol. Probalgatja a hatarait. Masok ezt 2-3 evesen teszik :-))

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:30:52

@genevieve: simán nem tudja mit csináljon, mert azt azért érzi, hogy elég hülyén adja ki magát, hogy egyik nap ezt mond, másik nap meg azt. A végén teljesen belekavarodik abba, hogy mit akar és mit nem és azt milyen áron igen és milyen áron nem. Ráadásul az egyetlen faszi, aki érdeklődést mutat iránta, az fizikailag taszítja, viszont vonzza is egyben, támasznak, hátvédnek használja, ezzel sem tud mit kezdeni.

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.21. 21:31:23

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: @anica inkognitóban: @ő-szinte: @pushpang: h én h szeretlek titeket, de tényleg:)

(jó, most olvastam vissza, h mit írtam, csak siettem közben:):), nem nagyon figyeltem oda, azóta leesett:))

nathalie 2011.11.21. 21:31:46

@vallatas:
az én apám pofán verne, ha olyanokat üvöltöznék a tv-ben róla, hogy leköp bárkit is. ez csak az én véleményem? sztem az egyik legkiakasztóbb dolog volt kingától, ha egyátalán lehet választani valamit.

foxglove (törölt) 2011.11.21. 21:32:03

ja és Eszter nem borg. megyek hányni.

fran7 2011.11.21. 21:32:15

Eszternél ez a titok? Hogy ne omoljanak össze a lányok. Britney mit kezdhetett volna egy ilyen információval?

2011.11.21. 21:32:34

@genevieve: igazad lenne zsönöv, de miért van olyan érzésem, hogy Kinga még jobban ki lenne akadva, ha Attila egyszer csak nem akarná őt.

nathalie 2011.11.21. 21:32:40

ez a fecó,mikor alakított egy kiscsapatot??? erről is lemaradtam!

Nyugee 2011.11.21. 21:33:06

Egy muszlimnak tök jó kabala a rózsafüzér... :)

ő-szinte 2011.11.21. 21:33:14

Seri a foldon akar hemperegni? Hmmm... na azt sokan megneznenk! :-) persze inkabb Kingaval hemperegjen Dressz helyett :-)

nathalie 2011.11.21. 21:33:24

@beebeer:
hányszor volt már féltékeny! úristen, megszámolni nem lehet.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:33:33

@pushpang: mármint Kinga használja Attilát támaszul, stb..sabadaba.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:34:15

Balázs kurvanagy. :D
"Fecó elbukott 20 deka bizsut... " :D

fran7 2011.11.21. 21:34:31

@Nyugee: Mit gondolsz mért nem szavaztak rá a muszlimok?

nathalie 2011.11.21. 21:34:37

sztem keleti andi azóta esténként imát mond az ágy mellett térdelve, hálát adva gyerekeiért...

genevieve 2011.11.21. 21:35:04

oké, ne legyen igazam...

de számomra pont az támasztja alá, hogy képes volt mindennel és mindenkivel szembe menni, már nem gondolkozik, nem mérlegel...

meglátjuk mi lesz

ja, és ime eszti beborgosodott:-D

2011.11.21. 21:35:48

@nathalie: ez a csaj nem partnert keres, csak egy tükröt, hogy csodálhassa saját (vélt) szépségét.

fran7 2011.11.21. 21:36:11

@pushpang: Mondjuk ez nem volt valami PC-szöveg, sőt néhány helyen a világban ezért vér folyna. De itt elment?

ő-szinte 2011.11.21. 21:36:15

@genevieve: Szerintem csak a bezartsag...

inmemancsi 2011.11.21. 21:36:30

kinguci miből gondolná, hogy a nézők őket szavazták volna győztesnek??

nathalie 2011.11.21. 21:37:12

@inmemancsi:
hát hogy haza kelljen vinnie attilát :D:D

ő-szinte 2011.11.21. 21:37:13

@beebeer: Ebben lehet, hogy van valami...

mocskosmacska 2011.11.21. 21:37:15

@genevieve: Egyébként én sajnálom kingát attila miatt.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:37:48

@fran7: miért, valami nyakláncot adott neki nem?

prof. Perselus Piton 2011.11.21. 21:37:54

kinga erősen baukóévásodik...

Hurri Kán 2011.11.21. 21:38:47

@beebeer:
Ugyancsak görbe tükör kéne hozzá :)

ő-szinte 2011.11.21. 21:38:47

Azert Feco is megtolna Kingat! Olyan lelkesen vigasztalta es simogatta...

inmemancsi 2011.11.21. 21:38:54

@nathalie: á azt senki nem gondolta, hogy attila el akarna menni, jaj most is kiderül, ez tök hülye...

nathalie 2011.11.21. 21:38:54

@beebeer:
életemben ilyen elbaszott személyiséget még nem láttam :D maga nemében csodálatos :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:39:04

@fran7: basszus, most kapcsolok, hogy tán csak nem olvasót adott neki??
Mert akkor inkább tahó volt, mint vicces.

foxglove (törölt) 2011.11.21. 21:39:42

na jó, ez már tényleg a locsolóember-szitu, nekem ez már nem vicces. teljesen kész van a csaj, nem tudok ezen röhögni.

MagasMacska 2011.11.21. 21:40:08

Balázs majdnem olyan finoman hülyézi le a nőket, mint Eszter a villalkókat...

nathalie 2011.11.21. 21:40:17

@prof. Perselus Piton:
sztem éva otthon a haját tépi, hogy ehhez képest ő lófaszt se csinált. a neve kinga miatt elfelejtve :D:D

inmemancsi 2011.11.21. 21:40:28

végül is igaza van balázsnak igazi szadó mazó páros lenne kingu meg ati

vallatas 2011.11.21. 21:40:30

@foxglove:
igazán tudnám sajnálni, de magának köszönheti!
így csak kiröhögöm, baukoévakettő :)

arkangyal44 2011.11.21. 21:40:55

szép estét kommentlakok,és jessz benne az első 50-be :))DD

témázgató 2011.11.21. 21:41:03

@pushpang: se nem tahó, se nem vicces - csak igen egyszerű a lelkem.

ő-szinte 2011.11.21. 21:41:19

@MagasMacska: Es meg o ekezi Attilat. Szanalmas...

2011.11.21. 21:41:32

@nathalie: Baukó 2.0. Csak nem iszik. Még.

nathalie 2011.11.21. 21:41:35

@pushpang:
mi? milyen olvasó? mi? én elmaradtam. ki micsodát kinek mikor?
köszi :D

BarBwire 2011.11.21. 21:41:49

Hali, na miről maradtam le?

ő-szinte 2011.11.21. 21:41:57

@nathalie: Es biztos Atti a kedvence... :-)))

fran7 2011.11.21. 21:42:17

@pushpang: Talán nem olvasót adott Csabának sem, hanem gondolom valami Szűz Máriás nyakláncot.
Másrészt Tolbuhin marsall is vitte magával a harcba a családi ikonokat, bár ateista volt. S állítólag a szovjet hadsereg elég sok vezetője is így tett a második világháború alatt.

Lasombra 2011.11.21. 21:42:29

"akármennyire is utáljuk egymást, én még mindig szeretem."
gyönyörű mondat.

amúgy mi a szitu, kit kell most jobban sajnálni, Attit vagy Kingit?
ezek ketten egymásnak lettek kitalálva.

továbbra is tartom, hogy egy héten belül kibékülnek. aztán persze lesz még balhé.

nathalie 2011.11.21. 21:43:37

@BarBwire:
arról hogy attila megint megsajnálta a vadparaszt lányt.

ő-szinte 2011.11.21. 21:44:01

Szoljon vki az idojarasnak, hogy hagyja abbaaaaaa! Konyorgom!

MagasMacska 2011.11.21. 21:44:08

@pushpang: Szerintem kúrva... egészen más. Az RTL helyében minimun büntetném...

ő-szinte 2011.11.21. 21:44:35

@inmemancsi: Igeeen! :-) a masik potcselekves.

ő-szinte 2011.11.21. 21:45:26

@Lasombra: Jol latod, de most Kinga a ludas

2011.11.21. 21:45:42

@mocskosmacska: nem értem, miért sajnálod... Ezekhez a játszmákhoz mindig KÉT ember kell, megtalálták egymást.

Ha Attila normális lenne, mostantól elkerülné, de hát nem normális ez sem.

fran7 2011.11.21. 21:45:55

@Lasombra: Ők az a páros, akinél elkezded sajnálni az egyiket, majd rájössz megérdemlik egymást és inkább szánod őket.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.21. 21:46:00

@beebeer: még rosszabb.. a pia hatását ki lehet aludni... ez a csaj meg sosem lesz egy százaségő....
@Lasombra: én Attilát jobban sajnálom.. benne mégiscsak van valami emberi...ez a nő viszont tutira valami ellenséges idegen civilizáció csodafegyvere ellenünk..:D

Dragonair 2011.11.21. 21:46:00

sziasztok kis pajtások!ez történt ma:
newsee.hu/tartalom/vv-shadit-ki%C3%A1tkozt%C3%A1k-mohamed%C3%A1nok

Kinga meg takarodjon kifelé, mert iszonyatosan írrrrriiitttááállll -_-

BarBwire 2011.11.21. 21:46:31

@nathalie: na neba.. most már ütném a fejét a csajnak.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:48:06

@fran7: @MagasMacska: igazatok van, visszavonom a röhögcsélésem.
Nem láttam az ominózus részt, azt hittem tényleg valami karkötőről vagy mittomén miről van szó. Ilyesmivel nem szabadna viccelődni, akárki akármiben is hisz, vagy nem hisz.

nathalie 2011.11.21. 21:48:09

na most csabi nem érti. mert ugye ha ő visszajött krisztofel ellen, akkor shadi hogyhogy nem,amikor ő támogatta...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.21. 21:48:13

@beebeer: @genevieve: @nathalie: Kinga úgy csinált, mint egy olyan munkatárs, aki egyik kollágájával közösen dolgoznak egy munkán és a sikert egyedül akarja learatni, mert szégyelli a kollégát bemutatni saját köreinek, persze a kolléga segítsége az kellene neki!

témázgató 2011.11.21. 21:49:15

Húúúúúú, ez a Csaba tényleg nagyon csúúúúf...

ő-szinte 2011.11.21. 21:49:15

Na, es most meg Kinga azert akad ki, mert nem az o segget nyaljak... hat ez!

nathalie 2011.11.21. 21:49:17

csabi úgy néz ki mint a hol van walley rajzfilmfigura :D:D

BarBwire 2011.11.21. 21:50:03

Most örülnek, de pár nap múlva sírni fognak.

ő-szinte 2011.11.21. 21:50:17

@inmemancsi: az hagyjan, de nincs annyi gyogyszer a vilagon ami eleg lenne. Gondolom esnim fog a ho.

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 21:50:19

@genevieve: bámulatos, hogy a borg része (legalábbis számomra) a fagyinyalásig egész látens volt.

BarBwire 2011.11.21. 21:51:36

Milyen haja van a Csabának? Levágta?

Stella70 2011.11.21. 21:51:37

@BarBwire:
Ez így van.
A fagyi olykor visszanyal.

Lasombra 2011.11.21. 21:52:02

@ő-szinte: utcahosszal ő volt a ludas szerintem is, de gondoltam, előbb kérdezek.

@fran7: igen, ha vmelyik a másik akarata ellenére egyfolytában rajta lógna, akkor amaz sajnálható lenne. de ezek folyton megtalálják egymást. szimbiózis. és komolyan nem tudom, melyik bírja jobban cérnával. bár Kinga látványosabban fejezi ezt ki, Attila durván elfojtja. ő az a típus (és ezt nemcsak az öngyilkossági kísérlet miatt írom.) biztos qrva szar lehet végighallgatni, ahogy a nő, akibe szerelmes vagy így megvet, gyűlöl és lehord.

@anica inkognitóban: én bírom. :) na jó, kicsit tartok tőle. nehogy kiszavazzák! ott legalább szem előtt van, látjuk, mit csinál. :D

MagasMacska 2011.11.21. 21:52:23

@ő-szinte: Egy feles sem használ? Én már "bevettem".

témázgató 2011.11.21. 21:52:51

Amikor jelölés van, mindenki behúzza fülét-farkát, nehogy ő kapja a jelet.
Győztes párbaj után: ezt én is megnyertem volna... ezt azért nem gondoltam volna Veráról, most nagyon ki van ábrándulva.

foxglove (törölt) 2011.11.21. 21:52:56

@kárpátia56: nekem ő borgabb a borgnál. annyira üres, hogy az valami hihetetlen.

BarBwire 2011.11.21. 21:53:18

Attilában kezdem értékelni, hogy el tudja viselni a csajszit.

Lasombra 2011.11.21. 21:53:19

nyehe, mekkora kamukéró Attila. :) és Kingának naná, hogy nem esik le a szarkazmus. de talán Eszternek se.

nathalie 2011.11.21. 21:53:21

ááá, tudom mi lenne a méltó csapás kingának, ha attila eszterrel feküdne le és ezentúl csak eszterre vágyna :D:D

prof. Perselus Piton 2011.11.21. 21:53:50

@ő-szinte: kád forró víz, belefekszel, lecsúszol, hogy a fejed is benne legyen...és csak fekszel és fekszel, csak a víz hangjait hallod...aztán észreveszed, hogy már nem fáj a fejed...vagy csak az enyém nem? :-)

MagasMacska 2011.11.21. 21:54:33

@nathalie: Ez már készülődik. Eszter már benne van, csak még Attila mórikálja magát egy kicsit.

2011.11.21. 21:55:00

@Peter_Cs: jó hasonlat, a végére még csak annyit, ha rákérdeznénk, ugyan mégis mire fel Kingácska, azt válaszolná, mert nekem jár!

Épp ideje, hogy tanuljon valamit az életről, sok-sok kudarcot kívánok neki, nem rosszindulatból, a kudarcok megélése jellemépítő hatású.

témázgató 2011.11.21. 21:55:11

Na, most játssza túl Kinguci a szerepét.

nathalie 2011.11.21. 21:55:15

tényleg öt napja voltak lelitársak és tényleg fecónak azt mondta és majd attilának is hogy több is lehetett volna mint barátság. ezek bizony tények.

BarBwire 2011.11.21. 21:55:17

@prof. Perselus Piton: hát nekem hányás után lesz jobb a fejfájás, szóval semmi nem használ.

MagasMacska 2011.11.21. 21:55:21

@prof. Perselus Piton: Jó módszer. És utána a hajszárító. Nekem néha magában is elég.

foxglove (törölt) 2011.11.21. 21:55:51

@nathalie: ne már, éppen kezdeném bírni attilát...

2011.11.21. 21:56:03

Atomot Kingának!!!

Dragonair 2011.11.21. 21:56:26

na én most indulok Pestre és megkeresem magamnak ezt a Kingát! Még egy ilyen undorító, nyomi csajt, bunkó..ááá ez gáz :]

ő-szinte 2011.11.21. 21:56:29

@prof. Perselus Piton: "Aztan eszre veszed, hogy mar nem faj" Mar mint a fulladas utan? :-DDD

haruka 2011.11.21. 21:56:34

@nathalie: na, izé, nálad kell jelentkezni meghunyászkodva, hogy Ati mégiscsak ember? :D

BarBwire 2011.11.21. 21:56:55

Hajni! Majd leírod hogy csinálod a habcsókot? Karácsonyra csinálnék a gyereknek.

nathalie 2011.11.21. 21:57:33

@haruka:
NÁLAM! :D:D köszönöm! :D

Lasombra 2011.11.21. 21:57:50

Mai feladványunk számtani példa:
Tfh. Kingának egy telitaplas alkesz vájár, focidrukker, türhőparaszt férje van (tudjátok, abban a kicigarettázott egykor fehér, ma már szürke trikóban).
Kérdés: Vajon hány napot érne meg faluhelyen, ahol a legközelebbi szomszéd 150m-re van, és a térerő is csak hébe-hóba teszi tiszteletét?

vallatas 2011.11.21. 21:58:19

@genevieve:
színvonal alatti produkció volt a mostani :D
lesz ez még jobb is!

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 21:58:23

@foxglove: egyetértek.

@VVVKinga:: aha, aha, aha, aha, aha. rég hallottam ilyen érvelést.

nathalie 2011.11.21. 21:58:26

ma balázs megint tíz évvel fiatalabbnak öltözött :D:D

prof. Perselus Piton 2011.11.21. 21:58:38

@MagasMacska: hajszárító sskk...majd megszárad két nap múlva...kb...

@ő-szinte: nem belehasalni kell, teee :-)) az orrod kint lehet a vízből...ha igényled :-D

ő-szinte 2011.11.21. 21:58:42

Peti, mint a vizfolyas! Hihhhetetlen! Elvennelek felesegul... bruhahahahaha

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 21:58:51

feleségül vennélek.
én mindig itt gondolkodtam el.... :DDDD

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 21:59:01

@BarBwire: a szakállát vágta le, ettől olyan fura.

Lasombra 2011.11.21. 21:59:27

@ő-szinte: mosmé? azt a Vivát is elvette a Bajkeverőkből, nem? kb egy szint. simán kinézem belőle.

haruka 2011.11.21. 21:59:33

@nathalie: de csak mert Kingusz olyan szinten irritáló, hogy Ati jóarcnak tűnik mellette. :D
kiszavazhatnák a picsába, persze az rtl visszaküldené, mert ha nem lenne bent, akkor kb 15 perc lenne egy-egy öfi.

nathalie 2011.11.21. 21:59:57

@Lasombra:
sztem minimum harminc évet,hiszen megtalálta természetes életközegét! :D

Lasombra 2011.11.21. 22:00:00

yess, megjött a 360 fokos fordulat is. innét köszönöm.

BarBwire 2011.11.21. 22:00:31

@pushpang: ja, (ez biztos olyan tujás dolog, mármint hogy nem látom, hogy mi változott rajta)

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 22:00:36

300 fokos fordulat az jóval közelebb esik a maradó status quo felé.

ő-szinte 2011.11.21. 22:00:57

@prof. Perselus Piton: "Ha igenyled":-DDD hat meg egy hatvann evig igen :-)))

nathalie 2011.11.21. 22:01:01

még mindig ebben a csapdában vagy te idióta!

Lasombra 2011.11.21. 22:01:30

@kárpátia56: ja, csak 300 volt. adok egy kis hangot a tévére.

@Attila: te nem VOLTÁL ebben a csapdában, hanem VAGY.

témázgató 2011.11.21. 22:01:48

@haruka: ki lehetne vágni, az öfiket meg fel lehetne turbózni feladatokkal, hogy történjen valami.
Így az rtl-nek persze kényelmesebb, ha a luvnya ordítozik, ez ingyen van.

capa05 2011.11.21. 22:01:50

@kárpátia56: nem sokat figyelt számtan órán... vagy 1 euróban gondolkodott..:))

ő-szinte 2011.11.21. 22:02:16

@Lasombra: Elvette?!!! Nem hallottam rola. De abban a tortenetben inkabb azon a csajon csodalkozom inkabb...

MagasMacska 2011.11.21. 22:02:36

@prof. Perselus Piton: Nem azért! Fejfájás ellen! Nagyon jó ám!

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.21. 22:02:37

@témázgató: Mert Eszter elmondta, milyen százalékkal ment vissza.

Dragonair 2011.11.21. 22:02:49

@BarBwire: jó akkor Budára -_- részlet kérdés...:]

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 22:03:02

@Lasombra: csak 300-at mondott, szerintem nem érti a szögperc, szögmp szavakat. 12 éves korra kellene, legalább a két felét, de sebaj.

nathalie 2011.11.21. 22:03:20

@haruka:
gondoltam,hogy lesz egy "de".Ami meg a "de" előtt elhangzik,az sose lényeg...:D

ő-szinte 2011.11.21. 22:03:53

Hangosan vihogok Petin es Attilan!

haruka 2011.11.21. 22:03:55

@témázgató: ő az új Kazal, szóval tuti sokáig marad még. sajnos.

nathalie 2011.11.21. 22:04:38

shadinak ez a napos dolog pont testhezálló lett volna :D

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 22:04:49

remélem most nem egy pedofil nyer a végén.

ő-szinte 2011.11.21. 22:04:56

De ugy tunik Peti "ket het es megdugom" terve dugaba dolt
hehe

Lasombra 2011.11.21. 22:05:35

@ő-szinte: bulvárban nem igazán vagyok otthon, de asszem, igen. a gugli meg csak pornóklipeket dobott Vivára. (köcsög web2.0 :D)

haruka 2011.11.21. 22:05:50

@nathalie: :D nem, én tényleg elismerem. persze szimpatikusabb nem lett sokkal, de az már más kérdés. :)

beacska 2011.11.21. 22:06:27

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: ezt Peti mondta, mikor? egy szót sem értettem belőlük, pedig ezerrel ment...:(((

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 22:06:47

@Lasombra: látod, itt a webkettőt normálisan használjuk és interaktivitás van a kommentelőkkel.

MagasMacska 2011.11.21. 22:06:57

Megvan!! Balázs iskolás jófiúnak "öltözött". Ez a lenyalt frizura!

BarBwire 2011.11.21. 22:07:12

@Lasombra: Jó a géped, ha ilyeneket dob ki :-DD

Lasombra 2011.11.21. 22:07:21

@kárpátia56: a 300 még gradiánban számolva is egy erős balkanyar. :D

nathalie 2011.11.21. 22:07:46

@haruka:
jó,hát akkor apró lépésekkel a cél felé...magamat meg türelemre intem :D

BarBwire 2011.11.21. 22:08:01

@beacska: Kért még egy hónapot, ami Attila szerint reális is.

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 22:08:08

@beacska: az eredeti perrotta mezre meg egy betűsebazmeg, nahh, tessék, pedig háromszor rávakuztam :DDDDD

dr. Dottyka, a Vörös Cipellős, Katgimis Angyal 2011.11.21. 22:09:04

@haruka: szió! te még élsz?:)

Én úgy, de úgy várom már a fejleményeket, ugye írsz?:)

Jó éjt Mindenkinek!

Lasombra 2011.11.21. 22:10:32

@BarBwire: nemhiába vettem ezt a méregdrága, intelligencs tűzfalat. :)

(amúgy nehogy elhiggyétek. Lilu és Balázs előző munkahelye az első 43 643 találat.)

beacska 2011.11.21. 22:10:59

@BarBwire: Attilának mondta, hogy elveszi feleségül Veront???(hül-hül)

genevieve 2011.11.21. 22:11:22

@BarBwire: érdekes, hogy ezt senki nem veszi zokon mint a nőiesség és tisztelet megsértését:-)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 22:11:29

@prof. Perselus Piton: és nem zavar, hogy telemegy a füled vízzel? Vagy éppen ez tereli el a figyelmed a fejfájásról? :)

BarBwire 2011.11.21. 22:12:18

@beacska: neeeeeeem, Veronnak, de csoda hogy nem röhögte el magát.

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 22:13:13

én hídpénzt kérnék, mint Széchenyi, a két városrész közt, és betiltanám a kompot, vagy 60ezer lenne a hajóra a diákjegy. A híd-havibérlet viszont csak 8950 lenne.

BarBwire 2011.11.21. 22:13:16

@pushpang: az pont jó, mert a nyomás kicsit egyenlítődik, ugyi?

@genevieve: hát amit nem hallanak, azt nem tudják, nem igaz?

lac64 2011.11.21. 22:14:00

Ez gyönyörű volt. Atti végig a megbántott, érzékeny ember, aki még Veront is támogatja. Aztán a végén jól kiröhögi Péterrel :)

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 22:15:16

@BarBwire: a bevagdosott videókról diskuráltok?

Lasombra 2011.11.21. 22:15:36

off: annyira idegbeteg leszek 10-ből 9 reklámon, mint Kinga egy közös családi vacsora gondolatától Attilával!
mi a szájbanyomott toprongyos bránert csinál az E.ON _önkormányzati nagykövete_?!?!?!?!?!?!?!?!?!?!? ne idegesítsetek, hogy van ilyen?

genevieve 2011.11.21. 22:15:51

@BarBwire: de az itteni kommentelők hallják....ilyenkor is ki kéne ám állni a tisztesség mellett....

prof. Perselus Piton 2011.11.21. 22:16:01

@pushpang: ezt sosem értettem: nekem sosem megy víz a fülembe...valaki biztosan fóka volt a családban és zárhatóak a füleim :-)) bár mégsem fóka lehetett, mert az orrom be tud ázni :-P

genevieve 2011.11.21. 22:16:37

@lac64: ennyit ati hitelességéről és áldott jó szivéről:-)

beacska 2011.11.21. 22:17:19

@BarBwire: és a férjem szerint szerelmes...:))) ezek a férfiak (mosolyogva fejcsóva)

BarBwire 2011.11.21. 22:19:15

@genevieve: hát ja, de igy meglátszik,hogy mire is tartják Veront. Tökönrúgást javaslok nekik büntetésül.

lac64 2011.11.21. 22:20:48

@genevieve: Itt hol sértették meg a nőiességet? Nem láttam, hogy Veron le akarta volna smárolni Pétert, aki visszautasította azt :)

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 22:20:50

"Akkor most kiegészíteném: Horkol. Elfelejti, nem találja, még mindig nem találja, nincs kedve, nem tudja, nincs egy perc nyugta se, mert MI baszogatjuk, megint elfelejti. Azért, mert nem is mondtuk. Csak hatszázszor. Majd megcsinálja. Majd beszalad elintézni. Majd hétfőn. Megsértődik, mert csak négyszer felejtette el, nem nyolcszor, ahogy mi állítjuk. Nem emlékszik. Nem találja. Nincs kedve, de hétvégén tényleg. Nem nézheti nyugodtan a kurva meccset, mert MI baszogatjuk. NEM TALÁLJA. Mi vagyunk az idegbetegek, mikor üveghangon eljutunk a bazmegtenemittlaksz sikoltásig. Ja, és a legfontosabb, miért PONT MOST? "

Hajni.. te, te eszement... :D:D:D

nathalie 2011.11.21. 22:21:02

@lac64:
senki nem mondta,hogy érzékeny ember :D

BarBwire 2011.11.21. 22:21:11

@beacska: férjed is megállta mosolygás nélkül?

beacska 2011.11.21. 22:30:27

@BarBwire: ő nem hallotta a "lánykérést", csak annyit mondott: méghogy érzelem mentesen! péter hibázott...én a kamura szavaztam

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 22:38:03

@pushpang: én nem vagyok egy nyalizós fajta (annyira), de most muszáj. Először csak átfutottam az öfit, az imént viszont kellő alapossággal olvastam végig... hát ez a mai kurvajó volt! Hajni, nem tudom mivel módosítod a tudatod, de abból én is kérek! :D:D

Most elolvasom mégegyszer. :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 22:40:09

@prof. Perselus Piton: medencében engem se zavar, ha víz alatt vagyok, de ha kádban vetem hanyatt magam, ott olyan hülye érzés valahogy. Meg azok a fura, bugyogó, tompa hangok... nem, nem a vízbefingásról beszélek. :D

MagasMacska 2011.11.21. 22:40:23

@ő-szinte: Legalább nem bosszankodom, hogy nem tudom nézni.

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 22:40:41

@BarBwire: igen :)
lesz receptes poszt, nem menekültök.
egyéb igényeket szívesen várok :)

Ancilla 2011.11.21. 22:41:00

Kinga egy iszonyatosan elnevelt (elkényeztetett), önkontroll nélküli, rosszindulatú, végtelenül önző nő. Nem értem, milyen szülei lehetnek, hogy megengedték neki ezt az ordenáré stílust, magatartást. Szinte látom magam előtt, amint két-hároméves korában földhöz verdesi magát, és a hisztijeivel mindent kicsikar. A nevelésnek még a leghalványabb jele sem látszik meg rajta.

(Egyébként Attila egy jottányival sem volt ővele durvább, mint amilyen ő volt Attilával).

A középkorban - gondolom - az ilyen nőket máglyán égették el.

Baukó Éva hozzá képet angolkisasszony-növendék...

ő-szinte 2011.11.21. 22:41:25

Faszombazdmeg! Rohadt retek, kurva anyjaert nincs kibaszott online ?!

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 22:42:52

@BarBwire: hm, olyanom pont akad itthon. migrén fos9.0 béta starter csomag.

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 22:43:31

@pushpang: nem, nem eszement. házas. :DDD

kamarti 2011.11.21. 22:46:27

no, akkor Csabinak és Fecónak (meg a többinek, köztük hűdebátorgerinceszterrel, aki akkor pontosan hány pasira is indult rá eddig?): Jó reggelt!

egyébként Balázs csöppet sem volt vicces ezzel a Shadi után rúgunk nyomorral, bennem az ilyesmi két kérdést generál: most akkor azt élvezzük, hogy a földön fekvőbe rúgunk még egyet, vagy tényleg ennyire veszélyes gyerek volt ez a Shadi, hogy ennyi melót kellett belefeccölni (ld. elmúlt hét öfijei + "párbaj"), hogy Atipeti énekelhessen végre egy felszabadultat a mosókonyhában?
a két csupaszív, ugye (akik most nem utálnak zsigerből)

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 22:47:06

@prof. Perselus Piton: uram, ez a kétéltűeknél asszem működik. pl. békát sose láttam fülét-orrát hempergetni a földön vízbántalmak miatt. :)

nathalie 2011.11.21. 22:48:08

@ő-szinte:
sztem ilyekor lőnek be kingára nyugtatólövedéket,és várják a hatást,hogy kicsit lelegyen szedálva az onlinera :D

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.21. 22:48:51

@Ancilla: Évával kapcsolatban, igen nehezemre esik bevallani, de tényleg. :D

Vki írta fentebb, hogy Kinga csak attila miatt van az öfikben, hát tök igaz. Én nem is nagyon hallottam másról beszélni, mint Attiláról és a sérelmeiről. Szerintem a többiek is kurvára unhatják...

BarBwire 2011.11.21. 22:49:15

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: akkor megcsinálnád helyettem? igény lenne rá :-DDDD

ő-szinte 2011.11.21. 22:51:55

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Leirod majd miket irsz, marmint hol kell neznem?(Ez itt a reklam helye, hehe) lusta vagyok keresgelni :-(

ő-szinte 2011.11.21. 22:53:02

@MagasMacska: Latod, en meg mar lementem Kingaba teljesen... :-)

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 22:53:21

@ő-szinte: malackaraj.blog.hu gugli a barátod :)
jajj....elsőként az Az tikokrul trilógiámat, lécci. Arra büszke vagyok. :DD

ő-szinte 2011.11.21. 22:55:48

@nathalie: :-))) Faszombazdmeg! Mar lementem Kingaba is , mit akarnak meg tolem?!? Onlinet akarok, mert kulonben nem johetnek el a szuleimhez bazdmeg! Es a kurva kibaszott eletbe!

lac64 2011.11.21. 22:56:30

@kamarti: Balázs már vivás korában is ritka nagy paraszt volt, és ez azóta sem változott szerintem.

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 22:57:07

@Ancilla: figyelemhiányos. a professzorok, ugye Piton, körbeírták ezt a szindrómát. Sok hülyeséget is összeírtak, de hogy tuti, hogy
1, papa-mama pici elsőszülött lánya,
2, öccse van, tehát kiskorukban ez teljhatalom,
3, csöcse is van, és ha az van, minden van (muhaha),
4, önellátásra soha senki nem akarta rábírni,
ha 1+2+3+4, akkor 5. ha nincs a középpontban, akkor 2 kedvenc szavamarad: undorító, gusztustalan. :)))

ő-szinte 2011.11.21. 22:57:54

Uristen, bazdmeg! Faszombazdmeg, ezek jonni akarnak! Van online. Bazdmeg, picsaba!

MagasMacska 2011.11.21. 23:00:05

@ő-szinte: A töltöttkáposztát ígérd be! Hátha...

Doktor Kotász 2011.11.21. 23:01:10

Veronika nagyon ostoba.
Azt mondta, hogy az 300 fokos fordulat lenne, amit nem szeretne. A 180 fokot keverte a 360-al, amiről azt hitte, hogy 300. Ilyenkor gondolkodóba esik az ember, hogy sírjon vagy nevessen, aminek a következménye a néma hallgatás.

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 23:03:12

@Lasombra: mondjuk ezt csak mostant�udom, ezek szerint Veronika t�t tud, mint � :((( ne, én nyomtam küldést, most duplázódok?

ő-szinte 2011.11.21. 23:03:25

@MagasMacska: Nem kell bazdmeg! jonnek a nelkul is faszom , nem erted bazdmeg? Van adas, jonnek bazdmeg, nekem elegem van! Ugy utalom oket, szegyenlenem bemutatni oket, es valoszinuleg le is kopnek oket aszuleim. Na bazdmeg!

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 23:04:27

@Doktor Kotász: nekem ez tetszett ma a legjobban. Veronika eentúl nálam a 300 fokos nő.

Doktor Kotász 2011.11.21. 23:06:42

@kárpátia56: Szerintem is Kinga egy hülye oicsa. Vagy későn kapcsolódtam az összefoglalóba vagy tényleg nem volt semmi oka a hisztijére, mert én lemaradtam róla.

Stresszelhette magát a verseny miatt, amitől a kötekedésbe menekült, és a saját maga által kreállt helyzetben csapdába kerülve hosztizve az Attilára tolta a felelősséget.

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:06:59

@kárpátia56: gigi is 360 fokot fordult, miután kijött a Villából.

ne aggódj, ha duplázódsz én itt leszek és figyellek. te kis jobb szélső, dorombdoromb.

kamarti 2011.11.21. 23:08:15

@pushpang: hát ezt kérdezem én is. :) Krisz, Ati, aztán mintha Shadival is lett volna valami?

nade mondok jobbat, vagyis csak idézek, de sztem ehhez a műsorhoz illik:
"ültek az első sorban a plasztik plébojok és a botoxbarbik... na igen, a mellét mind megcsináltatja, mer azzal elégedetlen, az agyával viszont elégedett..."
:)

Doktor Kotász 2011.11.21. 23:08:23

@kárpátia56: Akkor nem értettem félre a nyávogásától, hogy mit mondott. Ez a Veronika duplán hülye.

Doktor Kotász 2011.11.21. 23:11:10

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: De ez az idióta Veronika, még a 360-at is elvétette, mert 300-at mondott.

Legközelebb mi jön tőle? Keverni fogja a derékszöget a víz forráspontjával, és rákérdez, hogy most melyik a 90 és melyik a 100? :-D

kamarti 2011.11.21. 23:11:34

@lac64: időnként elfelejtem, milyen a stílusa, aztán meg újra rácsodálkozom
de szerencsére csak itt látom-hallom, ez bőven elég is, bár Lilut azért nem tudja alulmúlni...

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 23:11:56

@lac64: okos gyerek a Balázs, remek karrierépítő. Humora is van. Megélhetése mindig lesz, ráadásul ott dolgozhat, ahol dolgozni szeretne.
Szerintem egy huszadik senki, ettől még.

Doktor Kotász 2011.11.21. 23:14:05

@kamarti: "ültek az első sorban a plasztik plébojok és a botoxbarbik... na igen, a mellét mind megcsináltatja, mer azzal elégedetlen, az agyával viszont elégedett..."
:)

Mert az orvostudomány még nem tartr azon a szintenm, tehát az agyukkal nem lehet mit tenni sebészetileg, mayimum egy homloklebeny metszést, és akkor legalább nem szólalnának meg.

kamarti 2011.11.21. 23:14:06

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: az egyik favoritom a felhozatalból:) még a népművelés sem zavar :)
(bár most egy ponton volt olyan érzésem, hogy a vigyorgást alávágták...)

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 23:14:29

csokizok mindenkit! hm, nem úgy, inkább csak ölelek.

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:14:29

@barakka: én is :)))) aztán egyszer mégsem.

@Doktor Kotász: Veronnal elfogult vagyok. :)

MagasMacska 2011.11.21. 23:14:39

@Doktor Kotász: Majd az oskolában megtanítják neki mindkettőt.

MagasMacska 2011.11.21. 23:15:29

@kárpátia56: Csokit ne emlegess! Tiltólistán van!

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:15:31

@kamarti: azért a kőhalmi, az a kőhalmi, na... :D

kamarti 2011.11.21. 23:17:13

@Doktor Kotász: nem tudom pontosan idézni, de az olvasottságot tükröző homlok kifejezés rémlik, mint megoldási javaslat :)

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:18:49

@MagasMacska: baszki, ezt annyira irigylem, komolyan.
nem vagyok édesszájú, eszembe sem jut, ha én sütök, nem eszem belőle, nem érdekel (kivétel meggyes és almás pite), ha a mama süt, nem eszem belőle (kivétel zserbó, nevenincs krémes, lajcsi szelet), nem iszom üdítőt, nem akarok ölni csokiért (kivétel pms, akkor két tábla bármi együltő helyemben) .... szóval, ha megenném mindezt, hány tonna lennék? :DDD
de bezzeg az abátszalonna éjfélkor, kenyér nélkül csúszik.
hát van ilyen???
vanbazmeg :D

kamarti 2011.11.21. 23:19:14

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: ezért írtam, h bödőcs az egyik :) és ebben itthon korosztályok közt is egyetértés van, amiért külön csípem őket:)

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 23:19:48

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: ezt azért jó érzés tudni, biztonságban érzem magam, csak jobban menjen, mint ahogy Kingának Attila előtt állva, Keleti Andi nyomására. ;D

MagasMacska 2011.11.21. 23:23:20

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: De hát mit gondolsz, nálam miért van tiltólistán?? Mindjárt jőn a névnapom, a Mikulás, a karácsony... ha most nem állok meg, átgurulok az új esztendőbe. És ha emlegetik előttem, akkor nagyon nehéz megállni...

MagasMacska 2011.11.21. 23:24:53

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): Az az, amivel akkor állok le, amikor elfogyott. Előtte - kizárt dolog.

kékdelfin 2011.11.21. 23:25:46

@MagasMacska: abátszalonna? olyan nincs!

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:29:37

@kamarti: kőhalminál az egyik legnagyobb poén, hogy "van alattad egy kroászon". élőben, humorvölgy, nagyvázsony, kész voltam :D
ennek ellenére....... Hofi. míg élek. :)

@kárpátia56: nekünk kéne prüntyizni, nem gondolod?

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): lesz recept. :D

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 23:30:15

@Szomszéd Márgítká (valoravaltokolcson): dehogynem. én itt lakom Abátban és kurva jó a szalonnánk!

ő-szinte 2011.11.21. 23:35:07

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: En nekem nagy kedvence a Markos-Nadas "Mi az a vallan, kopasz?"

MagasMacska 2011.11.21. 23:37:01

@ő-szinte: Már legalább bégyszer akartam letörölni, de mindig "még egyszer" megnézem, aztán marad.

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:38:41

@ő-szinte: áhh, nekem a markos-nádastól a kedvencem a tíz éves jubileum. "köddé vált a tejeszacskó, benne látlak, kicsiny palkó" meg Klárika, a néptáncos, akit nem lehetett lelőni. na meg az "azé vagyunk hárman, mer' én jó' látok, ő jó' hall, ő meg csak itt van velünk"
meg a kiskorú ká erzsébet, meg a hugyosjózsi... jajj, meg a nagybandótól a kockautca :DDD
meg a meg a meg a..... :D

de Hofi... az igazi :)

Doktor Kotász 2011.11.21. 23:40:57

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: "Veronnal elfogult vagyok. :)"

Én is elfogult vagyok. Fognék egy lapátot, és addig ütném vele, amíg mozog. :-D

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:41:43

jahh meg a tábori nóra tahi-tóth-féle "antivakarin, cumicecid" mikor a szerencsétlen hátviszketegséggel megy orvoshoz.

meg a kotonosúr a bodrogival. beszarás. :D
de ehhez ilyen vénnek kell lenni, mint én :DDD

ő-szinte 2011.11.21. 23:45:10

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Ja, a Dizsike az komoly, meg a "Totya mondta lesz nagy balhe". En is szeretem Hofit, de nekem kicsit sok a politika, amit rohadtul uuuutalok. Nem nala, hanem egyebkent.

Talpig Jimmy 2011.11.21. 23:47:53

@Doktor Kotász: várom az iskolát...
biztos a leghülyébb és legstréberebb lesz

TapOut 2011.11.21. 23:48:33

Annyi szó esett már Zsófika vízfejéről, hogy már nagyon kiváncsi voltam, most sikerült megnéznem. Hát a fej sem semmi, de a mondanivaló is nagyon odab...Szavazzatok Eszterre, mert mindig kiáll magáért és egy nagyon karakán csaj...
Mivel teljesen úgy hangzott, mint egy betanult szöveg, kérdezném, hogy ki ennyire DEGENERÁLT az rtl klubnál????

Most pótolom a videókat, nem tudom tegnap ki követte el a hasonlatot Kinga és Gordon Ramsay között, de nagyon jó!! :-DDD

MagasMacska 2011.11.21. 23:49:15

@ő-szinte: Nekem az Alfonzó-féle Ványadt bácsi a csúcs!

kárpátia56 (törölt) 2011.11.21. 23:50:04

@MagasMacska: amúgy is csókizlakot akartam írni. Van tiltólistán Csók nevű egyén? ha nincs, akkor csókizok mindenkit. A fiúkat azért csak ilyen oroszosan, akiknél automatikus a férfiölelés plusz kétoldali puszi. :)
nemcsak filmekben láttam, hanem egy hülye MAGYAR haverom is: kiszáll a kocsiból, meglapogat és puszit ad. ez egyre terjed, én már félek.

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:52:26

@ő-szinte: jajj, igen, a totya mondta, hogy balhé lesz. naaaaaagy balhé lesz :DDDD

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:54:03

@MagasMacska: ha ezt az én kisunokám, ványadt ványatovics vinyov (pötyi fodrászolás utáni neve) megérhette volna....
DE NEM ÉRTE MEG, DADUS!!!!

:DDDDDDDDD

ő-szinte 2011.11.21. 23:54:22

@MagasMacska: Hat az is! Ivan Ivanov Ivanovics... :-))) Es a Harom nover? Markus, Hofi meg ki volt meg? remelem most nem mondtam nagy hulyeseget, mert nem emlekszem pontosan

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:56:01

@kárpátia56: höjj, höjj, na itt álljon meg a fáklyás menet, nem kétoldali, három, és puszi a szájra, nem láttál te fideszplakátot anno????? :D (ha már előtte nem láttál híradót, bazmeg, nekem tényleg nemkőmá, csak a kapafőd....) :DDD

Zelefánt 2011.11.21. 23:57:22

@ő-szinte:
Márkus / Körmendi / Haumann.

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:58:06

@ő-szinte: majnem, elfogadjuk :DDD de csak akkor, ha helyesen válaszolsz arra, kinek a jelenete volt a "mi kerül ezen a fotelon ennyiésennyi forintba" direkt nem segítek :D

Hódos Hajnalka 2011.11.21. 23:59:03

@Zelefánt: kik voltak a nők, szívem? :)

és nem ér segíteni, te majnem olyan vén vagy, mint én :))

ő-szinte 2011.11.21. 23:59:06

@kárpátia56: Ja, az oroszok tenyleg arrol "hiresek", hogy szajon csokoljak egymast a pasik. Csodalkoztam is, hogy mit irsz.

ő-szinte 2011.11.22. 00:00:04

@Zelefánt: Tenyleg, Kormendi! Azt kevertem a Hofival.

Zelefánt 2011.11.22. 00:01:56

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
Nem értem. Abban a paródiában ŐK voltak a nők, Olga, Mása és Irina.
Körmendi begyűjtött vagy egy féltucat szamovárt, igaz egyre csökkenő lelkesedéssel, születésnapjára.
Ha ugyannarra gondolunk.

ő-szinte 2011.11.22. 00:02:01

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Nem tudom, vizualisan nincs elottem, de emberesen bele nezett a fotelba, szetkapta, mint foxi a labtorlot. :-)

Doktor Kotász 2011.11.22. 00:02:26

@Talpig Jimmy: " várom az iskolát...
biztos a leghülyébb és legstréberebb lesz"

Szerintem meg úgy fog nyávogni, ahogyan a Szandika balhézott.

kamarti 2011.11.22. 00:05:05

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: jesszus,
ezerkilencszázmennyiig nem lehet válaszolni? :)

ő-szinte 2011.11.22. 00:05:25

@ő-szinte: De latod, a Kormendi sem jutott eszembe, csak a Markus volt meg, pedig hat lattam... :-)

MagasMacska 2011.11.22. 00:06:10

@kamarti: Ezt már csak mi ötvenen felül ismerhetjük - bár néhányszor ismételték.

ő-szinte 2011.11.22. 00:07:16

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: De latod, a Kormendi sem jutott eszembe, csak a Markus volt meg, pedig hat lattam... :-) Es remelem azt is latod, hogy magamhoz beszelek :-DDD

jooasszony 2011.11.22. 00:08:20

..és Attila döntött és kinyilatkoztatta, hogy a legsexisebb kisiskolás Eszter .. aki triumfálását és a bejelentést boldog nyihogással nyugtázta.... hát nem semmi...

kamarti 2011.11.22. 00:11:38

@MagasMacska: ne mondd már, hogy az ilyen régi, az egyik kedvencem volt gyerekkoromban, és még azért messzibb vagyok az ötventől (arról nem beszélve, hogy Almási Éva is még csak 69, pedig biztos több volt már, mint 19, amikor azt felvették)
ha nem muszáj, ne öregítsük magunkat :)

ő-szinte 2011.11.22. 00:12:13

Attila Petinek:gyere kozelebb a konektorhoz

kamarti 2011.11.22. 00:15:08

@jooasszony: már a mai öfiben (azaz tegnap a párbaj után) mondta neki, h szebb az arca, mint Kingáé...

Zelefánt 2011.11.22. 00:15:50

"...Kívülállóként, nézőként, egyébként..."
Ágica a kénikus.

Zelefánt 2011.11.22. 00:17:42

"Újságíróként."
B+

jooasszony 2011.11.22. 00:20:35

@kamarti: nagyon érdekes lesz, hogyha Attila Esztert jónőként pozicionálja, a többi lány hogyan fog ehhez viszonyulni..
különösen kiváncsi vagyok a folyton kamerába illegő serikére...

Hódos Hajnalka 2011.11.22. 00:21:23

@MagasMacska:
aham... :))

@kamarti: kilencszázhatvankettőig. :D

@ő-szinte: :DDDD ahh, szóval nyolcvanhányban születtél, lányom? :DDDD

Hódos Hajnalka 2011.11.22. 00:22:46

@Zelefánt: nem ér, szívem. nekünk má nem kő más, mint a kapafőd. meg hogy tudd, hol áll meg a hármas metró. :DDDD

MagasMacska 2011.11.22. 00:23:05

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Kilendhatvankettőig? Akkor mégsem tippelhetek.

kamarti 2011.11.22. 00:23:11

@Zelefánt: hát ölég érdekes volt ennek a válasznak a többi része is...

előtte meg: Atipeti taktikÁsak. újságíróként és műsorvezetőként :)

MagasMacska 2011.11.22. 00:24:09

Na, én kinyúvadtam. Holnap találkozunk!

kárpátia56 (törölt) 2011.11.22. 00:24:21

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: :O az a nemgyenge. mein Gott! én oda nem kaptam Gabszi haveromtól, de majdnem. El kellett fordulnom, engem nem szed fel senki ilyen könnyen.
Nekem a showdeben az most a kedvenc, ha még nem volt, hogy ugye népszámlálás. összegyűlik minden magyar a Kossuth téren, Viktor meg nekiáll:
2,4, 6, 8... és kijön ami kijön. Megszólal a kettős sípszó, mikor Viktor leszámolja az utolsó kismamát és gyerekét, és jelez a zászlóval (a végét én találtam ki, az nem is olyan jó). Asszem Kiss Ádám, de nem biztos.

MagasMacska 2011.11.22. 00:26:10

@kamarti: Tényleg? Én igazából korábbra emlékszem rá. Pedig igazad lesz, mert azt már az új tv-n láttuk, és az később volt...

kamarti 2011.11.22. 00:26:26

@jooasszony: Ati, az isten
ez azért szörnyű, Seri ide vagy oda

Zelefánt 2011.11.22. 00:29:07

No...A női vágyak titokzatos tárgyai...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.22. 00:30:30

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Sándor György és a szabásminta-térkép? Nagy Bandó András nagy kedvencem!

kamarti 2011.11.22. 00:31:54

na bakker, akkor Balázska AM-Csabi fikázása nem a vége volt, hanem a kezdete: Anikó most tette meg a felhívást a házividámvideók készítésére.
és akkor majd nekik is választani kell, melyik tetszik?
prosztó rtl, de tényleg

Hurri Kán 2011.11.22. 00:33:15

Eszter ezzel a két copffal... Már csak egy kolomp kéne a nyakába. :D

Zelefánt 2011.11.22. 00:33:25

@Peter_Cs:
Bandótól az Ingázókat szerettem...Az talán már nem is kabaréjelenet...kissé szociográfia is.

ő-szinte 2011.11.22. 01:31:12

De jot fogok rohogni! Meg javaban buliznak, es eszukbe sem jut, hogy 8-kor az iskolapadban kell majd ulniuk... epp most valnak kicsi legova... hehe

Közbiztonság Szilárd 2011.11.22. 01:35:06

@fran7:
Hát azt ugye mégsem árulhatta el, hogy hol van a cirkáló meg Piszkos Fred meg a mangánbányák, ahol egy olyan eszközzel porolják le a tengervízből a sót, aminek ventilátor a neve.

Még Kalóz Pepinek sem, pedig az még teázni is biztos meghívta volna, ahol Eszter, aki ismeri az illemszabályokat, hiszen királynő is volt a Bolontsák-szigeten, ezért csak egy egészen pici teával kérte volna a rumot.

Csehszlovák Kém · http://www.dotoho.blog.hu 2011.11.22. 01:39:18

Gyerekek, a Hajni nagyon zúzósan néz ki a Fácsén! :) Alig mertem kommentelni, ahogy mélyen a szemembe nézett!

OFF

Kitettem a Sercsecsem! :)

ON

Közbiztonság Szilárd 2011.11.22. 02:28:15

@fran7:
Én pl. utálom a PC szövegeket.
Sőt, kifejeztten utálom a pozitív diszkriminációt (aki tud latinul, ne szóljon rám, hogy ez az összetétel baromság, én is tudom, hogy latinul az, de ez már így magyarosodott meg).
Ezért nálam a néger néger, a cigány cigány, a bizsu meg bizsu.

@pushpang:
Az olvasó ugyanolyan bizsu, mint az műaranyozott alumínium nyaklánc.
És normális ember szemében az értéke is annyi.

@kárpátia56:
Mi a faszom az a borg?

-60 (azaz 300) fokos eltérés azért már nagyon sok. Dunaújvárosból Budapest helyett kb. Sopronba jutnál.

Más kérdés, hogy valószínűleg nem ezt akarta mondani. :-)

@MagasMacska:
Ilyenkor dugni kell. Az ellazít. :-)

@haruka:
Hát embernek ember(szabású legalábbis).
De ritka nagy büdös tahó.
Péterrel együtt.

@Lasombra:
Na, mondjuk az a bajkeverők is... Hát ha azokat a balhékat mondjuk egy észak-borsodi faluban csinálják meg, azóta már rég el lennének temetve.
Az esetleg a segítségükre siető stábbal együtt.

Csak 300 fokos volt az a fordulat. :-)

300 gradián meg egészen pontosan 270 fok, azaz derékszögben balra.

@kamarti:
Eszter konkrétan egy pasira SEM indult rá eddig. Szóban mondott ezt-azt. Ahogy mások is.
És nem, Shadi simán csak annyira szararc volt, hogy megérdemelte ezt a Balázs-féle rugdosást. Aminek mondjuk minde szava jogos volt.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.22. 02:57:45

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:

Bödőcs igen, de hogy azt a beszédhibás idiótát hogy bírták megtenni szóvivőnek...
Kb. nem találták még fel azt a beszédhibát, ami nincs neki, és ezt akarják műsorvezetőként szerepeltetni?
Orbán Viktor zabigyereke, vagy mi?

Kőhalmi meg valóban Kőhalmi, csak jónak nem jó. Bödőcs mellett igazából Hadházi jó még, a többi nulla.

Persze én még Hofin meg Sándor Györgyön - nem, nem a szabásmintán, voltak neki rendes előadóestjei - (meg az ifjú Nagy Bandón - aki azért nyomott olyanokat a cucilizmusban, hogy "állítólag divat lesz a Parlamentben a díszmagyar. De megnézném én is Grósz Károlyt* mentében!") nőttem fel, van mihez viszonyítanom.
Meg Kern (pl. Halló, Belváros?) vagy Gálvölgyi paródiái (akkor még volt humora mind a kettőnek).

Markos-Nádas csak a legelején alkotott, aztán azt gondolták, nem kell megírni semmit, jók ők improvizációban, meg is buktak, mint a komenizmus.

Alfonzó pl. sosem jött be, nekem gagyi humor, amit csinált.

Körmendi pedig megelőzte a korát. Egyik jelenetében volt olyan - igaz, vonalas - telefon, amin bejövő hívást lehetett szimulálni egy gombbal, ha el akarta hajtani a kellemetlen tárgyalópartnert (gy.k.: csöngött a telefon).
Most egy csomó mobiltelefonon TÉNYLEG van ilyen (sőt, még felvehetsz 3 perc beszédet is, hogy úgy tűnjön, tényleg beszélsz valakivel).
Vagy Körmendi volt látnok (azt a darabot ő is írta), vagy a koreaiak néztek magyar kabarét. :-)

@Zelefánt:
Hol látsz te itt újságírót?

*Fiatalabbak kedvéért:
Grósz Károly volt az 1987-1988-as Orbán Viktor.

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.22. 05:05:38

Ez a hogyvolt egyre rosszabb, főleg, amikor 2-3 összefoglalót próbál lenyomni egyben, már olyan régi történéseket ír le, ami totál irrelevánssá vált az idő múlásával.

Eszter miért mondja el minden mondatában azt a szót, hogy "abszolút". Lehet, hogy folyamatosan tud beszélni, ami másokról a villában nem mondható el, de hihetetlenül igénytelenül fűzi a szavait Eszter ügyvédnő.

Kingához hasonló nőt ismerek a való életben is. Az a típus, aki összejön egy érdekesnek tűnő pszichopatával, mert amellett nem unalmas az élet (ez most Attila), aztán egy ideig tépik egymás idegeit, amit a picsa úgy fog fel, hogy legalább érdekes a kapcsolatuk. Végül már menekülne, de már senki nem sajnálja. Madarat tolláról. Shadi diplomaosztóján még együtt röhögött Attilával ez a krumpliorrú Kinga, most meg szarral dobálja a lelki társát. Szánalmas.
Persze Attila is rettenetesen rájátszik erre a sértődött szerepére. Hogy ő mennyire szenvedett a tánc miatt. Aha... persze, ki nem szarja le, élvezte, hogy fogdoshatja Kingát és még jobban élvezte, hogy a csaj fintorog ezen. Két lelki sérült, össze kellene őket kötözni egy kényszerzubbonyban.

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.22. 05:13:00

Péter álszerelmét van olyan néző aki komolyan elhiszi?
Az az ember az elmúlt 10 évét valóságshow-k szerkesztésével és írásával és bennük való szerepléssel töltötte, érdekházasságot kötött egy pornóssal, gyakorlatilag azt játszik el a kamerának, amit csak akar, rezzenéstelen arccal hazudik és az sem igaz, amit kérdez. Attila leckéket vehetne tőle manipulálásból. És akkor el akarja hitetni a köpcös kis víziló, hogy ő szerelmes egy ilyen zéró csajba, mint Veronka? Hogyne...
Azt viszont tudjuk, hogy a beteljesült villa násznál csak a se veled se nélküled villa romantika generál nagyobb szimpátiát, nézettséget. Tudja ezt Péter is és nem is akar ő összejönni Veronkával, mert akkor már nem lenne napi téma a cicázásuk. Egy bánatos, reménytelen szerelem sokkal többet hoz most a konyhára neki.

beacska 2011.11.22. 07:36:56

Nnna, jó reggelt, jó szurkolást! volt vmi az éjszakaiban? Valszeg jó unalmas pár napra számíthatunk...

Megosztanám egy víziómat veletek:

Kinga-apu ma reggel megtörten, kissé görnyedve, szemlesütve áll a pénztárnál és fizeti be a pótdíjjat a szanatóriumi ellátásért. A vasárnapi Kinga-szereplés után a stáb felhívta, és közölte vele, hogy vagy perkál, vagy reggelre a küszöbén találja a kislányát minden motyójával együtt, innentől az ő gondja.
Szegény apu, tegnap eladta a családi aranyat, még 1 hónap nyugalomért ...;DDD

Papp Sanyi 2011.11.22. 08:12:03

Lilu úgy nézett ki a párbaj alatt, mint egy heroinista kurva a 21-es mellől.

beacska 2011.11.22. 08:16:53

Meztelenseggű Csabának egyenruhafóbiája van. Tudnak erről a Rendőrtisztin???

okossan 2011.11.22. 08:27:14

Hódos Hajnalka, azon kevés emberek közé tartozol, akinek tudok nevetni a posztján, úgyhogy hajráf!

lac64 2011.11.22. 08:33:59

Szép reggelt Mindenkinek!

@beacska: Az éjjeli alapján Kinga rendben van. Volt valami lányos kibeszélős feladat - az összes lány a nyugiban - gyakorlatilag moderátorként funkcionált, meglepő módon nem káromkodott (legalábbis nekem nem tünt fel), és elég összeszedettnek is tűnt.

avanivi 2011.11.22. 08:34:45

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon: Hajnikám ! Az én 19-es monitoromon,közepes betűméretnél,képek nélköl több mint 2m volt a poszt és nagyon JÓ:))))

lac64 2011.11.22. 08:35:28

@beacska: Miért meztelenseggű, és honnan az infó? :)

beacska 2011.11.22. 08:42:30

@lac64: :)) a 11.20.-as streamben zuhanyzás közben beszélték meg Fecóval az iskola hetet...

beacska 2011.11.22. 08:43:53

@lac64: az oké, hogy MOST rendben van. Néha az én kamaszlányomnak is vannak ilyen rohamai, nnna, akkor én is befizetném 1-2 napra a villába ;D

avanivi 2011.11.22. 08:45:06

@nathalie: :)) Végleg a kedvencem lesz Attila, ha nem megy vissza a hp Kingához,és nem lesz taplóbb mint most.

nathalie 2011.11.22. 08:49:13

@avanivi:
amikor ez a végleg megtörténik akkor okvetlen szólj! :D:D
sztem visszamegy :(

beacska 2011.11.22. 08:55:37

@nathalie: Nati! mit szólnál egy Attila-Eszter duóhoz? ;D

avanivi 2011.11.22. 08:56:56

A Balázs utalt rá, hogy a Shadi gyerek kommenteket olva. Lehet Balázs, aki ugye olvas minket,és délelőtt találkozott vele, felhívta a figyelmét erre a blogra ,és Shadi tegnap benézett ide egy kis ídőre ???

Kayzer Soze 2011.11.22. 08:58:51

Én igazán jámbor és béketűrő ember vagyok - ezt Hajni is tanusíthatja - de megvenném a Baumaxban a legnagyobb szívlapátot, a homorú oldalán kiönteném betonnal, amit megszilárdulása után két átmenő csavarral-anyával biztosítanék a leesés ellen, és ezzel basznám tarkón a baltaarcú Kingát.

avanivi 2011.11.22. 09:01:48

@nathalie: Szerintem is ez a barom,de akkor vége.
@beacska: Örülnék ha Attila Esztert választaná, mert a Kingucika " nagyon gáz"

kétballáb 2011.11.22. 09:14:39

Beszéljetek európai ember módjára szöveg hatalmas volt. Hogy ennyire idióta legyen valaki, mint ez a Lilu. Egy normális országban ilyen butaság miatt a képernyő közelébe sem mehetne a jövőben.
Nem azért, mert a szöveg rasszista vagy alázó lenne, hanem azért, mert aki mondja, az egy fogyatékos.

nathalie 2011.11.22. 09:18:55

@beacska:
örülnék. de ez nem eszter érdeme, csak egyszerűen szeretném látni kinga fejét :D

Tjuca 2011.11.22. 09:31:38

@Tjuca:
-ha ezt az én galambocskám, galuska galagonyovics megérhette volna.
-mit dauska?
-hát nem mindegy?

:-)))))))

Tjuca 2011.11.22. 09:32:49

jajj látom le vagyok maradva... minek ez a nagy rohanássss?

Tjuca 2011.11.22. 09:35:56

@MagasMacska: nem, ezt harmincpáras is ismeri

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.22. 09:39:52

@avanivi: simán előfordulhat... te kire gyanakszol? :)

avanivi 2011.11.22. 09:42:17

@pushpang: Majd egy hét múlva megint fog írogatni :)))

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 09:46:50

@hétszűnyű kapanyányimonyók:

Igen, kb igazad lehet, bár én az idióta férfiakról mindent el tudok képzelni. Azért pattant le a veráról, mert a vera okos. Átlát rajta. Még 2 hét és levágta volna mi a stájsz. De azért tetszett a férfiasságának, hogy egy vera szintű nő odavan érte. Veronka elég buta ahhoz, hogy elvigye a hátán a műsort és bevigye a hátán a döntőbe.
Na. Most hogy így összefoglaltam, nem is nézem soha többet ezt a szart, mert csak elcseszem a dárga időmet ostoba emberek bámulásával.:))

Tjuca 2011.11.22. 09:50:19

@Lotyóbridzsida: hát nem tudom, de nekem verától elmegy egy perc alatt az életkedvem. van ez a típus férfiban is, messzire kerülöm.

pushpang (gyilkos ukrán harcidelfin) 2011.11.22. 09:52:28

@avanivi: ja, hogy rá gondolsz! Megeshet, elég tiszteletlenül beszélt itt a nőkkel. :D

Tjuca 2011.11.22. 09:52:38

@Lotyóbridzsida: folyamatosan minősít másokat. azzal kezdte, amikor bemenet, hogy az összes lány rajta kívül idióta, és ő lőné magát fejbe. nem csípem azt a típust, aki magát mmkk mások fölé helyezi.

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 09:54:18

@Tjuca:

sajnos nagyon rossz oldalát hozta ki ez a péteres dolog. most csalódott és nagyon negatív. és nézegetheti napi 24 órában, ahogy nyáladzanak feszt a veronkával. az igazat megvallva kicsit sajnálom őket, amiért képtelenek kigondolkodni a benti hangulatból. kb a csaba csinálja jól, nem megy bele semmibe, nem enegedi, hogy belerángassák az óvodás szitukba, így normális ésszel ki lehet bírni.

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 09:57:56

@Tjuca:

igen, mondjuk jó kérdés, hogy mit remélt, hová jött, kik közé?:))

Tjuca 2011.11.22. 10:00:09

@Lotyóbridzsida: csabáról én is ezt gondolom.

verában marha sok a keserűség, és a lenézés. lehet most felgyűlt, de az elejétől ilyen.
én messzire kerülöm azokat az embereket, akikből jön az efféle keserűség, meg düh. gyanítom a többiek is így vannak ezzel.

péter szerintem egyszerűen azért koptatta le, mert nem kell neki egy eszelős nő.

sandokan 2011.11.22. 10:05:38

kinguci mennyit gyakorolhatta szűk családi körben az elmúlt heti előadását. biztosan minden hétvégi lottóhúzás után eljátssza: 4, 34, 48, 66 és 83. f@szom@tb@zmeg, „nekem kellett volna megnyernem”. na ná, drága művésznő.

az én rózsám vasutas 2011.11.22. 10:13:10

Egy Zsófi, Ágica vagy Dya kép (uramatyááám, mekkora gáz szóvicc) hiányzik a posztból. Tanulságként a fiatal lányoknak, a mell-, köröm-, és hajnövesztő három az egyben kapszulának időnként komoly mellékhatásai vannak.
Egyébként jó hogy Shadi kiesett, tiszteletlen volt a lányokkal szemben. A bálna győzelme jogos és megérdemelt.

morgo1229 2011.11.22. 10:13:18

@kétballáb: mi a baj az europaisaggal ? Ezt nem ertem.

Éder mester 2011.11.22. 10:18:55

Péter csak simán buzi.

Amúgy nekem nem egészen tiszta, hogy ha ő az elbeszélésekből leszűrve évtizedes tévés/valóságshow castingos/mindenféle tapasztalattal rendelkezik, és ezek alapján ő a marionettezés nagymestere, akkor

- miért képtelen Verát és Veronikát (igazából bárkit) kellően manipulálni?

- mi a szarra számított a két faszharcos könyvesklubba való szervezésekor?

Ez utóbbi óta pláne nem értem, hogy ő mitől lenne nagy taktikus.

Attila pedig egy (rosszindulatú és mindenféle -pata) gyerek, aki nagy nyilvánosság előtt vizsgázik le a "Barátzóna I." c. kötelezően választható tárgyból.

az én rózsám vasutas 2011.11.22. 10:22:17

Sztornó az előző, az egyik ok már megvan. Lehet, hogy volt már, ennek most nem nézek utána.
hir.ize.hu/click.php?id=129933&categ_id=2&url=http%3A%2F%2Fwww.csakcsajoknak.hu%2Fhir-1%2Fsztarhirek%2Fezert-nezett-ki-elkepeszto-furcsan-vv-zsofi
Tanulok a hibából, most megkeresem mitől lett Ágica néger.

mex18 2011.11.22. 10:25:57

na majd lassan lehet nézni, hogy a sok érdek ember, hogy fogja egymás szemét is kivakarni, csak hogy bent maradjon
Csaba meg Fecó n kívül már nincs is bent aki értelmes, a kúrvák meg már elhíztak, azokért sem érdemes már nézni

Éder mester 2011.11.22. 10:31:50

@Binbir gece: Zsófinak vajon hányadszorra sikerült kimondania/leírnia, hogy hialuronsav?

MagasMacska 2011.11.22. 10:36:04

@Tjuca: Basszus!! Hát megyek, és megnézem megint!

vallatas 2011.11.22. 10:37:52

@Éder mester:
mindkettő játssza a szerepét :)
Attila is annyira volt bezárva a négy fal közé, hogy közben saját újságja volt 2008 körül, Fókuszban? agy m1en adott interjút valami autós kiállításon...
:)

Péter meg belső ember, csajok nem jöttek neki össze, de kialakított két szerelmi szálat. ;] ergo csinálta a contentet az összefoglalókba!
neki szerintem pont ennyi a feladata!

MagasMacska 2011.11.22. 10:42:55

@Éder mester: "- miért képtelen Verát és Veronikát (igazából bárkit) kellően manipulálni?"

Lehet, azért mert ügyetlen. De valószínűbb, hogy nem is akarja. Kell neki mindkét nő. Ettől lesz érdekes. Péter az a típus, akit Verának nem kellene észrevenni, akkor menne vissza, mert kell neki a feszkó.

beacska 2011.11.22. 10:47:46

@MagasMacska: én úgy látom, Vera taszítja. Igaza volt az egyik sms-ezőnek: ha Vera előadná a gyámoltalant, visszamenne hozzá. ;D

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.11.22. 10:48:26

"Stadler oda dugta az Utolsó vacsorát?" Ezen jót röhögtem! :)))
Ezt a rohadt kalapot és a félrecsúszott bézbólsapkát betiltanám. Shadi fején bazi idegesítő volt, nem látszott a szeme. Eszter miért EXjogásznő? Vagy csak egy tudatos belemarás volt?

MagasMacska 2011.11.22. 10:53:04

@beacska: Lehet, hogy taszítja. De mégsem küldi el végleg, nem kezdi kerülni, mert még így is "érdekesebb", mintha semmi nem lenne. (Azért, ha nagyon muszáj el lehet kerülni egymást még a villában is.)

sandokan 2011.11.22. 10:57:06

@avanivi: ha mindezek után, attila megint lemegy kutyába és visszabeszéli magát kigucihoz, akkor én viszont befejeztem, néhány hétig biztosan. az mennyire szánalmas színjáték lenne már és igen, akkor hiába mondja majd nati, hogy de attika bizony szerelmes, meg férfi, mert nem.

beacska 2011.11.22. 11:05:12

@MagasMacska: én nem tudom, nekem úgy rémlik, többször is elmondta neki, hogy NEM. Én úgy látom, a csaj nem ért a szóból.

sandokan 2011.11.22. 11:11:52

@beacska: ez a vera dolog furcsa, mert a lány volt az aki, eltaszította magától a villa valódi alfa hímjét.

volt az a csajos játék, amikor verának meg kellett csókolnia pétert. korábban már megtette, a konyhában viszont fejeket vágott és rendesen megalázta a semmit sem értő törpét. ezután még azt is mondta többeknek, hogy semmi esélye nála a dél-amerikai vándornak, mert olyan amilyen, aki csak ezután ment veronika szerető karjaiban.

nowo 2011.11.22. 11:13:00

Sziasztok!Kinga olyan szinten idióta,hogy arra nem is találok szavakat.A legirritólóbb típus.Gonosz is,irigy is.Saját maga cseszte el most is a versenyben való részvételt,majd hisztériás merevgörcsöt kapott attól,hogy végül BTA megnyerte.
Amit Attilával művel,az Attila számára csak a gyors válaszú sors azért,ami megaláztatást művelt Shadival.
Abszolút megérdemli.
Alig várom,hogy Kinga kiessen!

nowo 2011.11.22. 11:18:02

@Binbir gece: mikor volt tiszteletlen a lányokkal Shadi?Csak ő volt tiszteletlen?

nowo 2011.11.22. 11:27:13

Vera min veszhetett össze ennyire Eszterrel?
Annak idején kihagyták az öfiből azt,hogy miért hagyta ott Esztert a párbaj napján.
Azóta nincsenek jóban,és még most is képes volt (majdnem) Shadi mellé állni.
Nem tudjátok mi történt?

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.22. 11:31:13

@nowo: Ez a "nem tiszteli a nőket" egy kitalált faszság. Shadit mindenképpen kicsinálták volna, Péter, Attila és Eszter megbeszélték, hogy most ezt fogják róla elterjeszteni.
Shadi senkit nem tisztelt bent a villában, amivel nem volt egyedül. Attila pont ugyanezt csinálta, csinálja, de mégsem az ő fejére olvasta Eszter, hogy le büdösszájú tehenezte, hanem Shadit kezdte ki egy ilyen mondvacsinált indokkal.
Ha valaki nem tiszteli a nőket, akkor az Attila és Péter. Péter WC papírnak használta Verát, kitörölte vele a seggét, majd eldobta. Most Veronikán a sor.
Attila gyakorlatilag minden nőt leocsmányozott, hülye picsázott már a villában. Annamáriát, Esztert, Kingát, Dyát, Verát. Mégis mindenki bólogatott, akárhányszor rárontott Shadira, hogy az nem tiszteli a nőket.

Azt is megjegyezném, hogy a villában leginkább a nők nem tisztelik egymást. Eszter, Veronika, Kinga, Vera, ölik egymást, szidják a másikat, mint a bokrot, de nekik szabad, mert ők maguk is nők.
Amúgy ezt a hülyeséget, hogy a nőknek kijár a tisztelet, el lehetne felejteni egy valóságshowban, ahol senkivel nem lenne szabad kesztyűs kézzel bánni csupán a neme miatt.
Shadi semmivel nem volt parasztabb, mint a nagy mókamester Attila. Csak Attila nagyon ügyes taktikával ezt Shadi ellen fordította, míg Attila alpári, nőket megalázó viselkedését éppen hogy szexinek, érdekesnek találják a női nézők. Ki érti ezt.

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 11:36:32

@hétszűnyű kapanyányimonyók:

Most miért, én kifejezetten megtiszteltesének veszem egy férfitól, ha letépi rólam élő egyenes adásban a biknifelőt és fejemre/hajamra sört önt féltékenységből.:))
Szokás szerint pszichopaták és magukat megvédeni képtelen, ezért inkább alkalmazkodó csürhe van bent...:(

MagasMacska 2011.11.22. 11:39:44

@nowo: "mikor volt tiszteletlen a lányokkal Shadi?Csak ő volt tiszteletlen?"

Annak alapján, amit Eszter felrótt Shadinak, Balázs már régen repült volna! De itt nem az elvekről, hanem a Shadi-nélküliségről volt szó.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.22. 11:43:09

@Lotyóbridzsida: Vera-Veronika-Péter - névrokonommal ellentétben Verát választottam volna inkább, jó, ha anőnek esze is van, Veronikától meg hideglelést kapok, mint Vera! Ezzel Péter lebőgött, hogy valójában egy puha pöcs!

@Tjuca: Szerintem Vera a partvonalon, vagy még annál is kijjebb érzi magát a társaságban, van egy olyan érzésem, hogy a kinti társaságában ő egy központi figura és nem érti, nála rosszabbak miért népszerűbbek.

beacska 2011.11.22. 11:45:03

@sandokan: peeersze! meg panaszkodott Eszternek, hogy rámászik, és ő inkább otthagyja a nászágyat....s lőőőn...

beacska 2011.11.22. 11:46:49

@hétszűnyű kapanyányimonyók: Péter miért is törölte ki a seggét Verával???

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.22. 11:48:57

@Lotyóbridzsida: Pszichopaták és áldozataik, erről szól a show a VV5-ben. Azt kétlem, hogy Attila féltékenységből öntötte volna a sört és tépte volna a melltartót, inkább a kamerának akart mutatni valami extrémet, amiről majd hónapokig beszélnek a nézők.
Kinga a leginkább magát megvédeni képtelen személy bent, visszajár pofonért, ezért is keresi folyton az erős Attila társaságát, kb ezer megaláztatás után is visszafogadja a srácot, aki sose fogja tisztelni, kapcarongynak használja, minden lehetséges módon manipulálja. Kinga mégsem lát túl Attilán, nem fogja fel, hogy semmivel nem tartozik Attilának, akit éppen két hónapja ismer, neki senkije és a műsor végével újra egy idegen lesz számára.
Ezért nem kellene hagyni, hogy ezt a bent töltött időt Attila határozza meg számára. Elvesz, tönkretesz fél évet Kinga életéből. Kinga meg képtelen neki nemet mondani. Egymásba kapaszkodnak és alázzák, lehúzzák egymást, egyszer öribarik, másszor meg szart dobálnak egymásra.
Attila ezt tudatosan teszi, hogy kikészítse Kingát, Kinga viszont annyira buta, hogy azt hiszi, ilyennek kell lennie egy izgalmas kapcsolatnak férfi és nő között. Nem is sajnálom.

beacska 2011.11.22. 11:49:41

@Peter_Cs: Péter Verát választotta volna, ha Vera nem kezd el vele kisgyerekes játékokat játszani. (lsd. elköltözött az ágyból, aztán várta, hogy péter koslasson. csak ő nem. 35 évesen már elég öreg ezekhez a szarakodásokhoz, megértem)

Ha Veronika is elkezd okoskodni, szerintem őt is otthagyja, megy eszterhez (ha nem csúszik le róla-lsd. attila)

nowo 2011.11.22. 11:50:18

@hétszűnyű kapanyányimonyók: Shadi túl őszinte (naiv) volt,talán koránál fogva is,(Attila,Péter,Gergő kb. egy tizessel idősebbek,ennél fogva dörzsöltebbek is.)Valszeg ez lett a veszte.

Azért jut eszembe,Fecó kétszínűsége egyre inkább szemet szúr számomra.
Hogy poénkodott,gúnyolódott időnként Attila oldalán Shadi kárára,most meg láncot adott neki,hogy hozza vissza???

Fecó,ha Attilával van,hozzá idomul,ha meg Csabával,akkor meg Csabához...

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.22. 11:51:07

@Binbir gece: Iszonyú ocsmányság lett ebből a Zsófikából!

@nowo: Az előző párbajnál taktikából, most nem tudom.

@hétszűnyű kapanyányimonyók: A legocsmányabbul, legtiszteletlenebbül Attila, Péter és Kinga bánnak a lakótársaikkal. Shadi okoskodásai eltörpülnek ezek mellett.

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 11:52:07

@Peter_Cs:

én megértem, ha egy férfi (oppárdón, egy hímnemű) nem akarja, hogy átlássanak rajta. ez azt jelentené, hogy a gyengeségeit is meglátnák, amit általában a butuska férfinépség szeret takargatni, elvégre tököslegénynek köll lenni, vagy szaralakok a saját szemükben. ezt pé veronkával tudja kivitelezni, a verával meg nem. egyébként, ha őszinte lenne a veronkai közeledés, már 1000-szer halálosan vérig sértődött volna pé, mert egy ilyen férfi, ha nem dughatja meg az első adandó alkalommal a nőt, akkor egy életre besértődik, és nem fogja még 3 hónapig játszani a jóságos nagybácsit, "hátha hagyja magát egyszer".

beacska 2011.11.22. 11:53:51

@nowo: Shadi nem volt sem naiv, sem őszinte. csak azért ment neki Attilának, mert itt kint levette, hogy ezzel lehet "hős".Az ő mindennapjait az tette ki, hogy Attila gyenge pontját megtalálja. Pedig ott volt az orra előtt: ő maga ;DDD

sandokan 2011.11.22. 11:58:49

@beacska: így van. mivel később mentek be, nekik már voltak visszajelzések, amiket akár hasznosítani is tudtak volna. valaki azt mondta ennek a szerencsétlennek, hogy attila az ellenfele, őt itt kint utálják, etc. tévedett. ez az arab gyerek nagyon sokszor nem is tudta milyen művelődési intézményben van. rip.

nosce 2011.11.22. 12:00:00

@nowo:
"Fecó,ha Attilával van,hozzá idomul,ha meg Csabával,akkor meg Csabához..."

AZért mert Feco nagyon ügyesen hintázik, ugyanis a villában eddig 2 erőcentrum volt az egyik Attila-Péter az intelligenciájuk meg kavarásaik miatt, a másik meg Csaba, Cris kiverése meg a védettségszerzései miatt és ezáltal Feco mind2 csapathoz kapcsolódott. Most azonban egy harmadik is keletkezett Eszter, és ott vesztésre áll mert rádobta a jelet, kiváncsi leszek hogy fogja oda vissza/benyalni magát, nem lesz kis feladat, de Feco tehetsége sem lebecsülendő :)

Állítsuk meg a ......... 2011.11.22. 12:01:39

Veron a kacsaszájú mindenkinek bejön?
péter a lomha testétől még mozogni sem tud, mert éjjelenként egy raklapnyi energiaitalt tol magába szesszel keverve, a szex már nem fér bele.
Szép pár:)

balázs meg lilu szánalmas
hozzák a vivás formájukat, persze azóta eltelt egy fél emberöltő, s azóta bácsi, meg néni lett belőlük.
pránanagyi

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.22. 12:02:51

@beacska: Nem, Attila gyenge pontja pont önmaga, az, hogy kiderül valami a múltjából, a kinti életéből, amit tűzzel vassal véd, titkol :DDD Erre elég jól ráérzett Shadi, de már csak későn, a vesztes párbaj után.

Bent azzal lehet elvenni Attila elől a levegőt, hogyha légüres térbe kerül, magára marad, mindenki leszarja, akkor egy nagy nulla lesz. Amíg van mellette célpont, addig van élettere, amint pedig otthagyják, nem válaszolnak neki, rögtön jelentéktelenné válik. Attila mások energiáit szívja, abból él, abból építkezik.
Amikor senki nem reagál a geciségére, akkor meg van lőve.
Kinga meg sajnos folyton biztosítja neki a célpontot, akit kicsinálhat idegileg, így Attila még sokáig elemében lesz.

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.22. 12:05:38

Attilával egyszerűen nem szabad szóba állni. Ez az ellenszer vele szemben.

nosce 2011.11.22. 12:05:55

@nosce:
a fentiekből következik, hogy aki magára maradt és nem csapódott sehova az Vera, és ezzel végzetesen meggyengült, sztem a következő párbaj egyik résztvevője lesz...

beacska 2011.11.22. 12:08:53

@nosce: szerintem is. kinézem belőle, hogy magára rakatja a jeleket (egy kis cirkusz és kész is van), és kiviszi Veront. Nnna, innen lesz izgi ;D

Tjuca 2011.11.22. 12:09:06

@Peter_Cs: ez ízlés kérdése. én is szeretem, ha a másiknak van esze. nem erről beszélek. verának olyan kisugárzása van, amitől én messzire menekülök. ez ízlés kérdése, itt nincsenek észérvek, olyan, mint a feromon.

ez mindentől független, hogy veront vagy bárki mást el tudnám-e viselni totál mellékes. csak egyszerűen menekülök az olyan emberektől, mint vera. és ahogy elnézem péternél is ugyanaz a "típushiba" jelentkezik verával kapcsolatban.

MagasMacska 2011.11.22. 12:10:25

@nosce: Igen, ezt érzem én is. Illetve még egyet, Kinga - ha Attila mellett marad vagy visszafogadja - lassan abba az idegállapotba kerül, amikor ő maga akar kimenni. Ezt csak akkor ússza meg, ha -akár átmenetileg is - leválik Attiláról.

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.22. 12:11:06

@pcr: Lilu tényleg egy legalja nőszemély. Veronika meg Péter annyira egy pár, mint Brezsnyev és Kádár voltak, azért mert smúzolnak, még semmi nincs köztük. Mindketten taktikáznak és dugás nélkül is folyton velük foglalkozik a média. Ennyi egyelőre elég is nekik.
Azt sem hiszem el, hogy normális nő pár hónapon belül szerelmes lesz Alekoszba, majd Cristofelbe, majd Péterbe. Veronika ilyen szempontból a legtaktikusabb nő a jelenlegi magyar médiában. Faszról faszra vándorolva a semmiből felküzdötte magát celebségig. Egy éve még azt se tudtuk, ki ő, most meg már a második valóságshowjában szerepel. Jól keveri a kártyáját a kis csaj.
Szerelemről szó sincs Péter és Veronika közt, ez egy PR kapcsolat, hogy mindig benne legyenek az összefoglalókban.

MagasMacska 2011.11.22. 12:12:10

Nézem a tegnapi online-t, Attila fején mi ezt a szamárfül? Bünti?

Állítsuk meg a ......... 2011.11.22. 12:12:27

atilla intellligencs:))))
titok?
azt írták róla, hogy felvágta az ereit és azért díszeleg rajta a tetkó, mert takarja a vágásokat, más testrészein meg megszurkálta magát

ez lenne az az erős, okos csávó

Tjuca 2011.11.22. 12:13:25

@nosce: így van. szerintem fecó a legjobb játékos benn. néha teljesen meglepődök, hogy egy perc alatt helyretesz embereket. őt nem lesz egyszerű legyőzni, ezt mondom a játék kezdete óta. marha jól taktikázik, nagyon jól csinálja, több esze van, mint a nagyszájúaknak.

nosce 2011.11.22. 12:13:44

@hétszűnyű kapanyányimonyók:
"Bent azzal lehet elvenni Attila elől a levegőt, hogyha légüres térbe kerül, magára marad, mindenki leszarja, akkor egy nagy nulla lesz. Amíg van mellette célpont, addig van élettere, amint pedig otthagyják, nem válaszolnak neki, rögtön jelentéktelenné válik. Attila mások energiáit szívja, abból él, abból építkezik."

Szerintem nem jól látod, mert Attilának van a legjobb szövege bent, és a legstratégiaibb gondolkozása, messze tovább lát mint bármelyik másik szereplő Pétert is beleértve, bár Péternek más is a célja. És ráadásul Attila alig fásul nagy vitalitása van, pillanatok alatt tud olyan műsort tolni, még ha magában beszélne akkor is, ami sokkal érdekesebb lenne , mint mondjuk a másik 10, akármit is csinálnának...

atlantisz72 · http://www.avatarsdb.com/avatars/rayman_raving_rabbids.jpg 2011.11.22. 12:14:24

Sziasztok!
@hétszűnyű kapanyányimonyók: igen, nekem is ez a klasszikus felállás jön le a Kinga-Atti párosról.
Kinga eteti folyton a Atti-trollt... :-DD

Ennek ellenére Attilát csípem amikor elmosolyodik (de csak akkor): kifejezetten boldog-ovis-kisfiú feje lesz, ellenben Kingát nem tudom elviselni. Lassan nem fogom nézni az öfiket mert folyton a hisztiket, grimaszokat és ordítós káromkodást adják. Könyörgöm vigye ki valaki Kingát... Megígérem dobok egy sms-t arra aki kiviszi.

nowo 2011.11.22. 12:14:32

@hétszűnyű kapanyányimonyók: Kriszre is hogy berágott Attila,amikor elszólta magát a kinti dolgokról.Egyből űzte haza.

Oké,hogy Attila is hibás időnként Kingával kapcsolatban,de nem Kinga az,amikor Attila közeledik hozzá,eltolja,viszont,ha valaki megkörnyékezi Attilát(annak idején Melinda),vagy Attila "dobni" akarja,egyből kell neki?
Kinga a legostobább férfi-nő játszmát műveli a villában.

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 12:17:11

@hétszűnyű kapanyányimonyók:

Őszintén mondom, hogy én ennyi agyat nem látok ebben a nőben. Csak a szemét kell nézni, halál zavarodott, közelülő. Kizárt, hogy értelmet sugározzon.
Ő a női alekosz. Ostobiné. Oda dörgölőzik, ahol szívesen fogadják.
Egy csaba nem tud mit kezdeni egy ilyen nővel, nyilván nem hozzá fog dörgölőzni.

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 12:18:12

@atlantisz72:

befizeted a hülyék adóját?:))

Tjuca 2011.11.22. 12:19:29

@nosce: szvsz fecó ügyesebb. nem alpári, és van humora, amikor éppen kell. baromi jól kezelte crist, jól kezeli attilát, ha kell sír brühühü, de ha éppen olyanja van szépen odaköp olyat a legkeményebbeknek is, hogy csak pislognak. nem ég ki, nem pörgi túl, nincs megroggyanva az idegrendszere, nincsen egy hp a nyakán, nagy balhéi sincsenek, így szerintem ő a legnagyobb taktikus, a többi taktikus csak hektikus mellette. jó még csaba is, de ő meg kezd belecsúszni a túl népszerű kategóriába.

Hurri Kán 2011.11.22. 12:19:35

@Lotyóbridzsida:
Csaba semmilyen nővel nem tud mit kezdeni, maradjunk annyiban. :D

Állítsuk meg a ......... 2011.11.22. 12:19:37

@hétszűnyű kapanyányimonyók:
ha Csernus dokit beengednék a villába egy fél nap alatt összeroppantaná atillát,
szerintem ez a fószer depresszió elleni szereken élt, vagy még most él
nem látjuk a villa gyógyszerszekrényét, ki milyen szereket tol naponta magába

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 12:22:13

@pcr:

a csernusnak elég lenne 2 kellemetlen kérdés, nem kellene neki fél nap.:)))

Tjuca 2011.11.22. 12:22:49

@pcr: ááá együtt drogoznának és sírnának piásan. scernus pont olyan, mint attila. :-D

nosce 2011.11.22. 12:23:10

@Tjuca:
igen Feco ügyesebb, mert legalább is vizuálisan, megnyerőbb a személyisége mint Attilának, ezért tovább elérhet szerintem, és nagyon jól él az adottságaival...

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 12:24:56

@gyvy:

nemtom én naív vagyok és azt feltételezem, hogy csak azért mert nem ugrott rá egyik nőre sem, még nem buher.

sandokan 2011.11.22. 12:25:06

@gyvy: az a durva, hogy ezt még valaki mindig nem ismeri fel. mondjuk nálam lassan már attila is ebbe a kategóriába tartozik.

nowo 2011.11.22. 12:25:32

@gyvy:ezt nem állíthatod biztosan.

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 12:25:38

@atlantisz72:

akkor könyörgöm a távirányító gombját nyomkodd, ne a telódét!!!:D

avanivi 2011.11.22. 12:25:56

@sandokan: Már most elkezdte sajnálni mert sírt a hp kingu.

Hurri Kán 2011.11.22. 12:26:33

@Lotyóbridzsida:
Nem azért, hanem mert egy országos méretű balfasz, bárgyú vigyorgáson kívül semmi egyébre nem képes.

@sandokan:
Lassan majd felismerik. :)

Tjuca 2011.11.22. 12:27:18

@nosce: vizuálisan megnyerőbb? nem tudom, szerintem ezen a téren attival sincs gond. markáns férfias vonásai vannak, nem pufi, nem vézna. ilyen téren egyedül péter van lemaradva, de szerintem ez nem olyan nagyon mérvadó.

inkább azt mondanám, hogy a megcélzott piaci szegmenst stabilabban tudja tartani fecó. jól pozícionált, és stabilan hozza az általa kitűzött viselkedésformát.

sandokan 2011.11.22. 12:29:18

@nosce: "megnyerő a személyisége", biztos ez? nem jobb, ha valaki a szemedbe mondja, azt amit gondol, mit a hátad mögött beszél ki és szövetkezik ellened. többen olvassák már a brazil nagykövetet, csak ő pont az a kategória, akit csak később lehet legyőzni, talán, ha már egyre többször fog kiesni a szerepéből.

avanivi 2011.11.22. 12:29:52

@beacska: ezt akartam irni én is.

nowo 2011.11.22. 12:30:58

@gyvy: minek alapján?Van konkrét infod,vagy csak ránézésre?

Hurri Kán 2011.11.22. 12:31:36

@Tjuca:
Nincs és akkor. Csak ennyi erővel kb. a hősugárzómat is beküldhetnék a villába, az is van olyan szórakoztató. :D

Állítsuk meg a ......... 2011.11.22. 12:31:38

szerintem atilla egyáltalán nem férfias, ijesztő a feje, főleg amikor gyal
egy lapon van péterrel
péter kövér
atilla meg vastag

Hurri Kán 2011.11.22. 12:32:05

@nowo:
Ránézésre. És ez nem csak az én véleményem.

avanivi 2011.11.22. 12:32:17

@pcr: Te nézted az összes online-t ???

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 12:33:06

@gyvy:

na, azért ne úgy állítsuk be, hogy az a normális viselkedés, amit az attilkáék csinálnak...
gergő mit csinál többet?
egyáltalán, muszáj pszichopatának lenni minimum egy ilyen játékban, különben kukába vele?

sandokan 2011.11.22. 12:34:37

@gyvy: dehogynem képes. léggitározásban országos bajnok, félmeztelen kondizásban sincs nála jobb. csonka picinek is a kedvence, tehát esélyes.

avanivi 2011.11.22. 12:35:52

@pcr: Shadi pedig hülye kis f@sz volt.

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 12:35:55

@pcr:

olyan kis jóllakott napközis feje van mind a kettőnek.
simán rájuk tudom képzelni az egyik lencséjén leragasztott szemüveget, meg a kantárosgatyát (a vastag harisnya fölött) és a kárörvendő röhögést.:))))

Tjuca 2011.11.22. 12:36:01

@gyvy: egyrészt állítasz valamit, ami vagy úgy van, vagy nem.

másrészt hősugárzó nem lehet benn? nem nyerhet?

honnan tudod, hogy a többiek nem hősugárzók?

mi az összefüggés a szórakoztató és a nemi identitás között?

küldd el nekem a szórakoztató hősugárzódat, a miénk úgyis tönkrement. :-PPP

Hurri Kán 2011.11.22. 12:36:25

@Lotyóbridzsida:
Bocsánat. Ne keverd a dolgokat, egy szóval sem mondtam, h az normális lenne. Gergő is tiszta szánalom, mint alfahím, inkább omegahímnek mondanám. :D

@sandokan:
Csak akkor egy másik realityben kellett volna indítani. :D

Hurri Kán 2011.11.22. 12:38:01

@Tjuca:
Csabára elég ránézni, és ez nem csak az én véleményem, bocs.

Itt a hideg, hősugárzó marad. :D

Állítsuk meg a ......... 2011.11.22. 12:38:29

@avanivi: nem néztem
szerintem Shadi csak jóval fiatalabb volt mint a többi elhízott "alfahím"

@Lotyóbridzsida: :)))

Tjuca 2011.11.22. 12:38:53

@pcr: várjunk, ne keverjük a szezont a fazonnal. a férfias ellentéte a nőies, nem az ijesztő. attól mert ijesztő, még lehet férfias és nőies is. attól mert férfias vagy nőies még lehet ijesztő. :-DDD

sandokan 2011.11.22. 12:39:46

@gyvy: melyik műsorra gondolsz?

Tjuca 2011.11.22. 12:40:03

@gyvy: ja igen. akkor igazad van. :-P

lac64 2011.11.22. 12:40:10

@nosce: AM is sanszos. Tegnap beszélgettek arról a lányok, hogy a ki lehet a következő célpont. AM azt mondta, hogy lehet hogy ő, hogy vigye ki Verát, de akkor inkább viszi Pétert v Attilát.

julcsi29 2011.11.22. 12:40:31

Szép napot Mindenkinek!

@gyvy:
Csabával kapcsolatban egyetértek Veled. :)

atlantisz72 · http://www.avatarsdb.com/avatars/rayman_raving_rabbids.jpg 2011.11.22. 12:40:59

@Lotyóbridzsida: ááá nem megy. Elkapcsolok, majd vissza. Valami perverz kíváncsiság hajt, hogy tovább szenvedjem a hosszú szüneteket és hallgassam a marhaságot, hogy lássam mi történik a többiekkel... egyedül a Kingucira nem vagyok kíváncsi. (Próbáltam hogy kitakarom a fejét... de férj mérges lett amikor neki kellett levakarni a képernyőről a ragacsot... :-DDD)

Hurri Kán 2011.11.22. 12:41:59

@sandokan:
Asszem Viasaton, vagy hol ment olyan reality, amelyikben ilyen máshogy bekötött férfiak szerepeltek, érted. ;-)

@julcsi29:
Szia! :)

Lotyóbridzsida 2011.11.22. 12:43:49

@atlantisz72:

én nagy elhatározásban vagyok, hogy nem nézem többet. még akkor is értelmesebben telik az az egy óra, ha csak a falat bámulom, és közben énekelem a minden egér szereti a sajtot c. dalt.:))

sandokan 2011.11.22. 12:44:00

@pcr: az hogy kit kedvelsz, utálsz habzó szájjal az a te dolgod, de hogy gergő, attila, akik ugye legalább egy tízessel idősebbek, elhízott lenne, az nem igaz. ez meg tény. egyébként pont az arab volt az, aki egy tunya (és nem tuja) ember benyomását keltette, szerencsére túl sokat nem láttunk belőle.

avanivi 2011.11.22. 12:44:52

@pcr: a fiatalság nem mentség a hülyeségre, és a Shádi fiatalon sem egy matyóhimzés, milyen lesz 30 évesen? De Shádi kiesett, ,már nem téma.

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.22. 12:45:10

@nosce: Attila fogadó közönség és célpontok nélkül meg lenne lőve. Egyszerűen ki lehet hozni a sodrából, ha otthagyják, amikor szövegel. Nem visszaszólni kell neki, hanem levegőnek nézni. Volt már rá példa, olyankor zavarodottan mosolyog és még kiabál valamit a célpontja után, de belül nagyon elkezd szorongani, hogy most magának ártott és megtalálták a gyenge pontját.
Shadi ott követett el hibát, hogy leállt Attilával vitatkozni. Ezzel Attilának témát adott, a pszichopata kitalálhatta a stratégiát ellene, hogy állítólag nem tiszteli a nőket, holott ez pont Attilára igaz.

Attila akkor gurult dühbe, amikor valaki a kinti életét és múltját emlegette, azzal fenyegette meg. Cris, Shadi... mindketten betaláltak nála. Amikor Gergő csak mosolygott Attilára a sapkája alól, akkor is kivetkőzött magából Attila, elkezdte sittesnek nevezni, szidni Gergőt. Amikor nem szólnak hozzá, csak nézik és leszarják, nevetnek rajta, akkor Attila összezavarodik. Csaba a maga tujaságával is ki tudta borítani Attilát, amikor nem tudott és nem is akart visszaszólni neki, akkor Attila egy idő után csak legyintett és meghátrált. Mert Csaba akkora tuja, hogy még vitatkozni sem lehet vele, nem lehet belekötni. Ez egy jó tulajdonság, amikor Attila fogást akar találni rajta.
Attila nem véletlenül nem mondta el a többieknek még a vezetéknevét sem. Valami nagy titkolni való van a múltjában. Retteg az igazság kiderülésétől, bent a villában addig érzi biztonságban magát, amíg senki nem tud róla semmit és ő manipulálhat mindenki mást.

Állítsuk meg a ......... 2011.11.22. 12:47:14

@sandokan:
szerintem kövérek

@avanivi: te hoztad fel a témát

hétszűnyű kapanyányimonyók 2011.11.22. 12:47:50

@sandokan: Degradálóan arabozni pont a segglyuk szinten lévő kurva magyaroktól egy elég primitív szokás. Le kellene szokni róla.

sandokan 2011.11.22. 12:48:21

@gyvy: azért néznél nagyokat, ha még másról is kiderülnie idővel, hogy legalább két kapura játszik. (fecó, attila)
ezért is érezheti úgy péter, hogy ez a mennyország, lehet csak emiatt vállalta az egészet. ott a sok csaj, eszük semmi, viszont félszáz napja ...

lac64 2011.11.22. 12:49:11

@gyvy: Így felismered őket? Ilyen sokat látsz belőlük, hogy ránézésre?

Állítsuk meg a ......... 2011.11.22. 12:51:00

@avanivi:
ha itt hülyeségről lehet beszélni, akkor pont ott a péter-atilla páros
és ez nem olyan hülyeség ami szórakoztató, ez afféle amit zártosztályon szoktak kezelni

Hurri Kán 2011.11.22. 12:51:16

@sandokan:
Ja, annyira amúgy nem érdekel, ki hány kapura játszik.

sandokan 2011.11.22. 12:51:27

@hétszűnyű kapanyányimonyók: miről beszélsz te szerencsétlen. a neve helyett írtam, hogy arab, ebben mi volt a degradáló? nem tévedtél el egy kicsit? deeeeee, mondta a birka. istene hozott kis hazánkban.

mann 2011.11.22. 12:53:23

A kiválasztás után az online-ban elcsíptem Shadi,Csaba és Gergő beszélgetését az udvaron. Shadi fel volt háborodva, hogy őt mennyire megalázta Eszter ország és világ előtt, fújta a magáét. Csaba és Gergő nagggggyon finoman próbálta rávezetni, hogy qrvára nem jó úton jár, szinte semmiben sincs igaza és ha így folytatja ki fog zúgni a vérbe. Shadi rém okosan baszta meghallani, hogy mit akarnak neki elmagyarázni, be is nyalta a kiszavazást. Egy sértődött, önérzetes, hülye kis pöcs volt a villában.
De még előtte az élet, változni fog, hiszen olvassa Hajnit :D

Hurri Kán 2011.11.22. 12:53:28

@lac64:
Nem értem a kérdést.

sandokan 2011.11.22. 12:55:13

@gyvy: még a múlt héten volt egy kérdésed, hogy melyik verziót támogatom. csak is azt amiben seri a gorilla nélkül szerepel, ez most megint egyre távolabbinak látszik.

Mazlee 2011.11.22. 12:57:59

Hali!

kéne alapítani egy

"pofozzuk fel kingát" klubbot

Hurri Kán 2011.11.22. 12:58:13

@sandokan:
Erre már nem emlékszem, bocs, de biztos így van. :)

sandokan 2011.11.22. 13:00:56

@hétszűnyű kapanyányimonyók: helyes, meg is kell nevelni a kutyákat, mert különben sokat és hangosan ugatnak.
egyébként valamit akartál még mondani a degradálással kapcsolatban is vagy azt simán benézted. megértem, nehéz, meg bonyolult nyelv a magyar.

beacska 2011.11.22. 13:01:43

@nosce: én Fecó személyiségétől hányok, mondom csendesen, és ritkán

lac64 2011.11.22. 13:01:57

@gyvy: Nagy biztonsággal kijelentesz egy ilyen dolgot valakiről. Ez azt jelenti, hogy sokat látsz, vagy sokat találkozol velük, ami alapján felismered a jellegzetes jeleket. Ha ez nem így lenne, akkor meg mi alapján tudsz itélni?

Hurri Kán 2011.11.22. 13:03:35

@lac64:
Még mindig nem értem, milyen jelekre, vagy mire gondolsz.

Bejgli 2011.11.22. 13:07:32

Basszunkbekedd. Ha volt már, bocs :D

sandokan 2011.11.22. 13:08:07

@Mazlee: állítólag ki akart jönni a villából a hétvégén, mert keleti andrea nem neki adott igazat. ennek a lánynak csak a szüleit sajnálom, mert ez vérciki lett így.

viszont, aki az előző szériában ki akart jönni, mert lélekben feladta, azt a retek tévé nagyon gyorsan ki is tette a villából.

lac64 2011.11.22. 13:08:37

@gyvy: Határozottan közlöd Csabáról, hogy meleg. Mi alapján? Honnan tudod? Mert én például ránézésre senkiről sem mernék ilyet állítani.

nathalie 2011.11.22. 13:08:59

@beacska:
én is hányok tőle :D

Hurri Kán 2011.11.22. 13:10:39

@lac64:
Olvass már vissza, hol közöltem ilyet? Vagy bizonytalan vagy, és nem tudod eldönteni, h most akkor simán csak fatökű -e valaki, vagy más? :D

nathalie 2011.11.22. 13:10:55

@sandokan:
de most már nem lenne médiatörténeti pillanat, szóval énlázárlászló után már nem téma :)

kicsit szarul esett az attilás dolog, de legalább kétkapust írtál :D

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.22. 13:15:38

front van....
sziasztok és sallallala...:D

Mazlee 2011.11.22. 13:16:15

@sandokan: hát jöjjön és tűnjön el. már nevetni sem tudok a szenvedésén

lac64 2011.11.22. 13:16:19

@gyvy: Sorry, a témával kapcsolatos első kommentjeid félreérthetőek voltak.:)

beacska 2011.11.22. 13:18:50

hogy ez a Vera milyen aljas! Beadja AM-nak, hogy rá akarják tenni (vkik) a jelet? "gyáva féreg-akció" folytatódik...de sunyi!

KI AKARJA AM-RA TENNI? tud erről vki???

Hurri Kán 2011.11.22. 13:18:51

@lac64:
Semmi baj. A visszaolvasás nincs ám megtiltva senkinek. :)

sandokan 2011.11.22. 13:20:07

@nathalie: sejtettem, ettől még bármikor elvennélek feleségül, ez mekkora szöveg volt pétertől, de fentebb írtam, ha a múlt heti előadás után, megint simán visszabeszéli magát kingucihoz, az nekem már nem tudják ledugni a torkomon, még a videókat pörgetve sem.

tudom, hogy szerinted csak egy felnőtt testben élő 12 éves szerelmes gyerek, némi beütéssel. szerintem meg a kingás sztori csak színjáték, álca, a valódi dolgok elfedése céljából. kinga out és akkor minden rendben lesz.

kamarti 2011.11.22. 13:23:19

@Közbiztonság Szilárd: na jó, akkor egyszer és mindenkorra, röviden, Balásról (vállalva Hajni haragját is):
az én ízlésemnek Balázs ritkán szórakoztató, leginkább nagyképű, és elégé irritál az is, hogy érezhetően lenézi a játékosokat és a nézőket is, gyakorta csak cinikus, máskor tapló paraszt, sokszor a kettő együtt.

Elismerem, hogy kiválóan építi a karrierjét, hogy sokat dolgozik, és azt is átlátom, hogy azokhoz a műsorokhoz, amikben futtatják (bár a VV-n kívül ilyeneket nem nézek rendszeresen) ő a megfelelő (gyomrú, tapasztalatú és hozzáállású) egyed.

Ettől eltekintve én azt gondolom, szomorú, hogy ebben az országban az ő korosztályában gyakorlatilag nincs konkurenciája (ahogyan azt szerényen ő is megállapított nem egyszer), és még szomorúbb, hogy amíg a kertévékben VVhősökkel töltik fel a műsorvezetői székeket, a királyikon meg nemtomhonnan szalasztott képernyőképtelen és mikrofoniszonyos szolgálókkal, illetve kerben és királyin is visszarángatnak a nyugdíjhoz közelálló, rég lejár szavatosságú médiacelebeket, addig nem is lesz konkurenciája a következő 20 évben. És ez sztem gáz. Bár kétségkívül túlmutat a VV keretein.

de amúgy a való életben sem találom szórakoztatónak mások alázását, főleg nem a hátuk megett. Főleg nem, ha valamilyen formában az alázottból él az illető. Sztem ez ízléstelen és méltánytalan dolog. És lehet mondani, hogy hülye vagyok, ha méltányosságot és ízlést várok el, de ez van, ez a véleményem.

nathalie 2011.11.22. 13:23:21

@sandokan:
szeretném hinni, hogy igazad van, de attól tartok, hogy a nagy manipulátornak van egy ilyen iszonyat balfasz oldala is, és ezért megy vissza kingához.
Várjunk! a "valódi dolgok" még mindig a kéthangszórós cucc?

nathalie 2011.11.22. 13:33:29

@kamarti:
az ízlésemnek Balázs szinte mindig szórakoztató :)
egyébként azt hiszem annál jelenleg nincs olcsóbb munkaerő az rtl-nek pl, ha a volt való világosokat ülteti be. sztem majdnem ingyen vállalják. Délutáni műsoridőben meg annyira minek erőltetni a műsorvezető kérdést, amikor mónika évekig elélt ott...
mindenfajta minősítés nélkül azt hiszem, hogy sok értelmesebb ember nem is akar média közelébe kerülni és celebbé válni magyarországon.
Ráadásul ennyi erővel megemlékezhetünk minden szakmáról, ahol egyre hülyébbek kerülnek be diplomával. normális munkaerőt találni minden ágazatban nehéz, nem csak a médiában.

julcsi29 2011.11.22. 13:33:51

@anica inkognitóban:
Szia!Tegnap nagyot röhögtem ám késő éjjel,amikor Ladynek írt válaszodat olvastam! :P :DDDD

sandokan 2011.11.22. 13:35:50

@nathalie: ezt a kéthangszórós cuccot először nem is értettem. azóta meg ezen nevet az egész iroda. zseniális. igen, mi más lehetne. azért a múlt hét még egy szerelmes embernek is sok volt. nem gondolod?

bele néztem az éjszakai videóban, már megint kinguci felé tekintget. eh. továbbra is azt mondom ez már nem életszerű.

kigondolt magában egy stratégiát, amiben ő lesz alekosz, éva, meg egy szőke lány(kinga), akik majd folyamatosan harcolnak egymással, de közben számíthatnak is egymásra és ettől a forgatókönyvtől nem tud szabadulni.

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.22. 13:37:33

@julcsi29: örülök...:) az úttörő, ahol tud,segít :D

Hurri Kán 2011.11.22. 13:39:00

@sandokan:
Hát ha Ridley Scott látná ezeket a karaktereket, tíz ujját megnyalná, és olyan forgatókönyvet írna rá, hogy csak na :D

Állítsuk meg a ......... 2011.11.22. 13:45:21

@kamarti:
Nekem is hasonló a véleményem.
Kíváncsi vagyok milyen pofát vágna sebestyén, ha őt aláznák meg többször is élő adásban.
Ez a gyökér nemhiába bukott meg a Vágóval indított műsorában is, a széfben is csak egy buta báb volt.

sandokan 2011.11.22. 13:46:07

@gyvy: nem biztos, hogy megnézném.

nathalie 2011.11.22. 13:49:54

@sandokan:
vágy kingához ragaszkodik mániákusan vagy a tervéhez. mindenképpen mániáról beszélhetünk, ez a lényeg :D
tuti megbocsátom neki ha visszamegy kingához, mert még mindig ő a legjobb fej bent :D de egyébként ő nem kéthangszórós :D

Hurri Kán 2011.11.22. 13:53:48

@nathalie:
Kéthangszórós... De hülyék vagytok. :DDD

genevieve 2011.11.22. 13:54:23

@gyvy: pl. itt állítottál ilyet:-)

gyvy 2011.11.22. 12:38:01
@Tjuca:
Csabára elég ránézni, és ez nem csak az én véleményem, bocs.

Itt a hideg, hősugárzó marad. :D

sandokan 2011.11.22. 13:55:11

@nathalie: igen (mánia), nem (megbocsátás), igen (legjobb fej) és nem biztos.

attila: kedves villa lányok és vera

nathalie 2011.11.22. 13:55:30

@genevieve:
de véleményt mondott, nem határozottan közölte :D

Hurri Kán 2011.11.22. 13:55:36

@genevieve:
Te is olvass vissza, és ne köss össze nem létező gondolatokat. ;-)

nowo 2011.11.22. 13:58:53

@gyvy: ha nem a melegségére utalgattál,akkor mire?

genevieve 2011.11.22. 14:00:51

@nathalie: ja, értem:-D

mi is a különbség?:-)

@gyvy: szerintem elég egyértelmü az is amire gondoltá és az is amit leirtál:-)

azt viszont nem tudom miért kell most elkenni?:-)

Hurri Kán 2011.11.22. 14:01:04

@nowo:
Te is olvass vissza. Volt már, aki megértette, amit írtam.

genevieve 2011.11.22. 14:02:00

@nathalie: ja értem már:-)

ati is egy darabolós gyilkos, elég csak ránézni:-)

beacska 2011.11.22. 14:02:39

nézem a tegnap éjszakait: szokás szerint a fiúk együtt sokkal normálisabbak, szimpibbek, mint a lányok gyülekezete...

sandokan 2011.11.22. 14:02:52

@gyvy: ilyen erővel, tőlem meg azt kérhetnéd, hogy fessem meg az utolsó vacsorát.

Hurri Kán 2011.11.22. 14:03:43

@genevieve:
Annyira imádom, amikor mások azt hiszik, jobban tudják, mire gondolok, mint én. Akkor kicsit segítek: hősugárzó helyett írhattam volna cipőkanalat, akkor az lenne a baj, hogy édesdrágatündibündicsabikáról miért írok ilyen lekezelően.

nowo 2011.11.22. 14:03:44

@gyvy: ha megengeded,nem olvasnék vissza,mert velem (is) beszélgettél,és én mindvégig abban voltam,hogy te Csabát melegnek tartod(pl. nem fog rágerjedni egy lányra sem)
Ha tévedtem,akkor javíts ki,kérlek.

Hurri Kán 2011.11.22. 14:04:32

@sandokan:
Szerintem Te érted, amit leírtam, ennyi.

kamarti 2011.11.22. 14:04:58

@nathalie: jó, hát ízlésről nem is érdemes vitatkozni, ezt aláírom.
azt már nem merném kijelenteni hogy az utánunk jövők egyre hülyébbek (ebben a kérdésben, mármint általánosságban, Ranschburg Jenővel értek egyet, aki azt mondta, minden nemzedék azt hiszi és hangoztatja, hogy jáj, milyenek a mai fiatalok, mennyivel rosszabbak mindenben - de ha így lett volna, még mindig zergebőrben pattintgatnánk a követ egy barlangban...).
ráadásul ha így is lenne, azért mondjuk a hülye boltos kevésbé (köz)ízlésformáló, mint a hülye tévés, akit naponta milliók bámulnak.
Tudom, távkapcsoló :)

Hurri Kán 2011.11.22. 14:05:42

@nowo:
Te is nem létező dolgokat kötsz össze. Nem azért írtam, h nem fog rágerjedni, mert meleg, hanem mert fatökű.
Tényleg ilyen nehéz a szövegértés?

nathalie 2011.11.22. 14:07:06

@genevieve:
újat nem mondtál, amit itt már sokan ne hangoztattak volna :D
egyébként megjegyzem, hogy itt mindenki a saját max ismerősei véleményét mondogathatja, mivel nem ő maga csaba, vagy attila, vagy akárki. szóval biztosak nem lehetünk.

nowo 2011.11.22. 14:07:31

@gyvy: a fatökű,az milyen?

sandokan 2011.11.22. 14:08:09

@gyvy: csak próbálok időt húzni, amíg megérkezik a felmentő sereg. a múlt héten az ecet és a vaj, most a hősugárzó a probléma. boldog békeidők.

Tjuca 2011.11.22. 14:09:57

@gyvy: ha mások nem értenek, akkor vagy a vételben van a hiba-> szövegértés vagy az adásban-> fogalmazás.

itt semmi hiba nincs, napnál világosabban fogalmaztál.

sandokan 2011.11.22. 14:10:06

@nathalie: én viszont lapoznék. a játék szempontjából, az lenne az igazi csavar, ha gergő lenne a következő. az ezüsthátú csabika szintjére süllyedt vissza, nélküle viszont végre felszabadulna seri, aki ezután mehetne erre is, meg arra is. tudom, a sorminta szerint, most lány lesz, talán nem is egy, de reménykedni még szabad. kolosi figyelsz?

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.22. 14:10:10

@nowo: arra, hogy egy töketlen. érdekes, én már másfél órája értem.. pedig csak kétszer néztem ide..

kamarti 2011.11.22. 14:10:16

@gyvy: Csaba fatökű, mert nem gerjed a lányokra (és akkor most hagyjuk figyelmen kívül, hogy mégis milyen is ez a felhozatal, ugye). Vagy mégis ő a nagy taktikus, aki képes kizárni az érzelmeit.
de mindeképpen szürke tuja, nemde? :)

nathalie 2011.11.22. 14:12:03

@kamarti:
akkor csak körülöttem egyre több a hülye :D
de hát ha nincs színvonal a nézőseregben, miért legyen a közvetítésben? :D újra csak mónika show...

nowo 2011.11.22. 14:12:53

@anica inkognitóban: basszus,de az milyen?Nem áll fel neki senkire,vagy milyen?Impotens?

Ó,de jó neked,hogy ilyen okos és tájékozott vagy fatök-ügyben!!!:DDD

anica inkognitóban · www.lepcsankparty.blog.hu 2011.11.22. 14:15:34

@nowo: tehetetlen, idétlen, nem tudja, milyen helyzetben hogyan lépjen..
szerencsére nem akadtam össze még ilyan pasival, talán mert nem a fatökűeket vonzom :PPP:DDD
na, sziasztok, megyek vissza a munka fronjára harcolni :)))

nathalie 2011.11.22. 14:15:51

@sandokan:
szeretném ha csabi lenne a következő. GErgő -attila arcoskodásban még rengeteg lehetőséget látok, konkrétan gergő alázását és kiborulását. :)

sandokan 2011.11.22. 14:18:26

@nathalie: mit fogsz ezért kapni. szerintem kérjél elnézést, amíg még megteheted.

nowo 2011.11.22. 14:21:18

@anica inkognitóban: vagyis,a fatökű nem a fiúkra gerjed,hanem a lányokra nem tud (vagy esetleg -jelen esetben- nem akar).
Az is lehet,hogy csak gátlásos.
De én azt sem zárom ki,hogy a villa-felhozatal nem az ízlésének való.
Mondjuk a Dyusra majd' elcsöppent a nyála,de gondolom,nem a villa keretein belül akart közeledni hozzá.

nathalie 2011.11.22. 14:21:18

@sandokan:
miért? írhattam volna azt is:
Csabi -attila arcoskodásban még rengeteg lehetőséget látok, konkrétan csabi alázását és kiborulását. :)

sztem marha jó fej voltam! :D

avanivi 2011.11.22. 14:22:44

@hétszűnyű kapanyányimonyók: Krisz Attilának a vállalkozásáról és az APEH-ról beszélt,amit olvasott a bulvárban, és hát ez bizony idegesítette Attilát, nahát ,ki érti ezt ?
@kamarti: Balázs nem a kedvencem, de hülye műsotr csak így lehet vezetni szerintem.

Hurri Kán 2011.11.22. 14:23:34

@sandokan:
Jövő hétre kitalálok valami mást, ígérem :)

@Tjuca:
Szerintem sincs. Vagyis VAN, akinek nincs. :D

sandokan 2011.11.22. 14:24:52

@nathalie: szerintem is, de a máglyára attilával baráti szakkörnél, már nem biztos, hogy ezt gondolják.

itt egy videó a fiatal kingáról, második sorban a képernyő közepén lehet megtalálni.
www.youtube.com/watch?v=YT-um3WXH5Y

kamarti 2011.11.22. 14:29:25

@nathalie: aham, de akkor mi is színvonaltalan nézősereg vagyunk ám :)
de mint írtam, a problémám túlmutat Balázson és a VV-n
ez sztem a szokásos tyúk vagy a tojás probléma, amit írsz: attól igénytelen a műsor(vezető), mert erre van igény, vagy az igénytelen műsorok alakítják az ízlést és az igényeket - persze ezt nyilván nem fogjuk itt megoldani, és értem is, hogy ezzel és itt tud érvényesülni - ettől én még gondolhatom úgy, hogy ehhez különlegesen erős gyomor kell, vagy hogy nem ártana némi önirónia is néha legalább

fran7 2011.11.22. 14:36:55

@sandokan: Akkor Kinga tudja ki ölte meg Kennedyt?

Tjuca 2011.11.22. 14:38:29

@gyvy: a fatökűség és a homoszexualitás sem szinonim fogalmak. ha már...

fatökű pl. attila, ha kingáról van szó.

a tuja pedig nem szürke, hanem zöld jó esetben. ingatlanmagazin.com/kert/hogyan-gondozzuk-a-tujankat-es-amit-meg-nem-art-tudni-rola/

de bizonyára neked ez jobban tetszik : kertesz.nolblog.hu/archives/2011/08/25/Sunyi_tujak/

genevieve 2011.11.22. 14:40:02

@gyvy: irhattál volna, de nem irtál:-D

végül is mindegy:-)

Hurri Kán 2011.11.22. 14:44:53

@Tjuca: @genevieve:
Ecet, vaj, stb. További jó szórakozást és szép napot.

sandokan 2011.11.22. 14:45:03

@fran7: erről nem beszélhetek.

témázgató 2011.11.22. 14:47:01

www.stop.hu/bulvar/valovilag-petert-es-attilat-sokaig-meg-kellene-tartani/965218/

Rubin Kristóf, a ValóVilág kreatív főszerkesztője szerint nem érződik a médiában is tapasztalható válság a VV5-nél, ugyanis nem csökkent a szavazatok száma. Bízik benne, hogy a taktikusabb szereplőket nem ejtik ki a nézők a rokonszenvesebb, ám unalmasabb karakterek miatt.

- Nem tudom megmondani, mi történne, ha Attila és Péter, a VV5 két motorja kiesne. Ha a Dallasban annak idején szavazást tartanak, akkor Jockey az első körben kiesik, és nem jön a hosszú sikersorozat. Reméljük, a nézők nem csak az indulataik és érzéseik alapján döntenek - mondja Rubin Kristóf.

sandokan 2011.11.22. 14:50:31

@témázgató: erre mondja itt néhány frontharcos, hogy ennek az embernek sincs semmi köze a valósághoz. pedig de. igaz genevieve?

Tjuca 2011.11.22. 14:51:30

@gyvy: :-P köszi, neked is!

kamarti 2011.11.22. 14:54:36

@témázgató: azért a "taktikus" nagyon eufemisztikus jelző Atipetire
és ennél többet ehhez a szánalmas nézőneveléshez nem is fűznék hozzá, pedig kedvem lenne (kezdve azzal, hogy szegény Jockey fikció volt és a sügér nézők, ha jól emlékszem, ott is az unalmas Bobbyt szavazták vissza...)

Tjuca 2011.11.22. 14:56:52

@sandokan: kérdés, ki jockey? mert most elnézve egyáltalán nem attila az. :-P

ha jól emlékszem amúgy bobbyt kellett feltámasztani a pórnép miatt nem? meg isaurának gyűjtögettek szemre meg sorsra nem leonciónak... :-P

szóval lehet nem olyan kreatív a műsor, mint krisi fantáziája, de pénz beszél, kutya ugat... :-)))

majd meglátjuk bobby vagy jockey kell, vagy mindkettő. :-P egy biztos pamela, samantha meg ellynéni nem menők. :-DDD

nowo 2011.11.22. 14:59:14

@témázgató: Messzemenőkig egyetértek Rubin Kristóffal!!!
Részemről egy Attila-Péter-Csaba hármas finálét képzelek el,majd Csaba nyerné a főnyereményt.
Attila-Péter addig is szórakoztatott minket...:)
Kingát a következő Eszter v. Annamari v. Seherezádé-Kinga párbajról küldeném haza,de csak azért,hogy megnézzem a fejét.
Mert veszíteni tudni kell!;)

kamarti 2011.11.22. 15:01:22

@nowo: Ati Kinga nélkül behalna. főleg most, hogy "már nincs bent olyan, akit zsigerből utál" (idézet Atitól)

avanivi 2011.11.22. 15:01:26

Csabát lehet fogom szeretni, ha megtudom,hogy milyen. Most azt látom, hogy nem csúnya, jó a teste, mert karbantarja,tud gitározni, biztos nem buta , egyetemre jár,kerüli a konfliktust és a lányokat.A Dya a randin elmondta neki, hogy hiányzik neki a szex,és nem mozdult rá,pedig megölelgethette volna, nem kell egyszerre dugni.
Milyen az ember, arra vagyok kiváncsi ?

genevieve 2011.11.22. 15:01:31

@nowo: ez nekem is nagyon tetszetős forgatókönyv:-DDDD

rianna 2011.11.22. 15:05:20

@gyvy: tényleg kár utólag tagadni, ami ennyire egyértelmű.

nathalie 2011.11.22. 15:13:00

@nowo:
majdnem jó lenne az a forgatókönyv... gondolom egyértelmű, hogy hol látom a problémát :D

rianna 2011.11.22. 15:20:58

@nowo: nem hiszem, hogy Csaba eljut addig, inkább Kinga vagy Sehi. A másik kettőt meg nem szeretném, hogy eljusson addig:D

lac64 2011.11.22. 15:22:59

@nathalie: Én sejtem.:) Nem tart ott a klónozás hogy Atti-Atti-Atti hármas döntő legyen :DD

nathalie 2011.11.22. 15:25:14

@lac64:
ááá, valakinek, lehetőleg egy utált embernek (gergő pont megfelelő lenne) másodiknak kell lennie ahhoz, hogy attila igazán kiélvezze a győzelmét. Megelőzve másokat: és hogy én is :D:D

KvakCaptain 2011.11.22. 15:25:45

@kamarti: hát nézz bele a tegnap esti online-buliba. Attila tök jól elvolt a többiekkel, míg Kinga kínlódva kereste a helyét s nem nagyon találta.

lac64 2011.11.22. 15:30:55

@nathalie: Hú összezavartál :) Akkor a Péter-Attila-Csaba hármasból Péter a probléma? :D

sandokan 2011.11.22. 15:33:01

@KvakCaptain: rosszul látod. de nem.
amikor a múlt héten rábeszélte a randira veronikát, meg oltotta csabikát, mind a kettő epic volt, akkor sem volt ott szerencsére kinga. az esti online szintén ezt igazolja. inkább péter, veronika nélkül lenne neki nehéz.

ő-szinte 2011.11.22. 15:34:12

@nathalie: jol latom , hogy a harmas donto a tema?

VaLaky 2011.11.22. 15:34:26

Sziasztok! Tegnapi online 1:15 Atti kezében nullásgép, azzal gyalulja Peti fejét. Csaba kommentjével, nagyon nagy. :)

nathalie 2011.11.22. 15:36:40

@ő-szinte:
jól látod.
sajnos sztem egy hely fecónak ki van bérelve...

KvakCaptain 2011.11.22. 15:37:08

@sandokan: sztem ugyanarról beszélünk. Hogy nem Attilának van szüksége Kingára, hanem Kingának Attilára.

kamarti 2011.11.22. 15:37:13

@KvakCaptain: meglátjuk, meddig bírja ki anélkül, hogy valakit kínzásra tartana

VaLaky 2011.11.22. 15:37:37

Mondjuk én nem adnék a kezébe nyírógépet, de Petinek tetszett az eredmény, sőt Gergő is bejelentkezett hozzá. Ha látták volna Arturbandit, nem merték volna.

ő-szinte 2011.11.22. 15:39:59

@nathalie: Nem tudom, talan. A masik etto biztosan Atti es Veronika lesz.

nathalie 2011.11.22. 15:40:45

@kamarti:
"kínzásra tartana" - sírok :D
szegény kinga akit kínoztak itt hetekig, nem is csoda hogy megbolondul :D:D

nathalie 2011.11.22. 15:41:44

@ő-szinte:
sztem AM-Feco-gergő, am nyer.

kamarti 2011.11.22. 15:42:12

@VaLaky: de akkor most ez lesz a kötelező viselet bent a fiúk közt? mert ez bejön a csajoknak? (Kingának)
én például kifejezetten szeretem, ha egy fickónak bele lehet túrni a hajába (persze nem mind szereti, akkor se, ha amúgy nem ideges épp :))

kamarti 2011.11.22. 15:44:59

@nathalie: bocs, de ha nem baj, maradnék a saját véleményemnél. és ha nem baj, nem kezdenék újra vitába erről. sztem normális, ha nem ugyanazt a filmet látja két ember, akkor se, ha ugyanazt a filmet nézik is épp.

genevieve 2011.11.22. 15:45:27

@kamarti: olyan csabásan, ugye?:-P

sandokan 2011.11.22. 15:46:05

@KvakCaptain: tudom én, csak aki így vélekedik errefelé, az megszokta kapni, hogy rosszul látja. gondoltam jobb ha tőlem kapod meg először, legalább hamarabb akklimatizálódsz.

amit írtál az teljesen egyértelmű, ezért sem értem a művésznő előző héten nyújtott oscar díjas produkcióját. most nem is tudom elképzelni, hogy a családján kívül valaki szavazzon majd rá.

nathalie 2011.11.22. 15:47:40

@kamarti:
semmi baj, maradj nyugodtan, de azért azon ne lepődj meg, ha vlaki reagál a szintén saját véleményével a hsz-edre :)
egyébként én sem akarok vitát, de túl magaslabda volt :D bocs.

genevieve 2011.11.22. 15:49:00

@kamarti: nagyjából igazad is van:-)

elég csak visszamenni a kezdetekig...hogyan is alakult ki ez a mostani helyzet...

kezdetben vala a nagy csapat, és mindenki egyenlő (persze ati és gergő akkor még egyenlőbbek voltak)
aztán ati elkezdte megmondani, hogy ki és hogyan viselkedjen....ekkor falcolt le gergő sehihez, ekkor kezdet cicázni veron krisszel...és ekkor volt az első balhé, mert kinga nem akarta azt csinálni amit ati mondott neki...és már akkor azt mondta ati, hogy akkor kingát kirakatja a villából a többiekkel...

Müszélia 2011.11.22. 15:50:07

@gyvy: nem fatökű. csak jó ízlése van. kit válasszon, faszombazmeg kingucit, nyivákoló busifa ronikát, pornósverát, szépséges annamarit, nyehere seherét, lamantint? asszem ez a teljes kollekció.

VaLaky 2011.11.22. 15:52:23

@kamarti: Épp ellenkezőleg, Gergő növeszteni kezdi a haját, hogy lehessen belőle vágni! Szóval Atti fodrászata fordítva hat: több lesz a haj! :)

ő-szinte 2011.11.22. 15:52:39

@nathalie: Akkor jo unalmas lenne a vege... nem hiszem, hogy igy lesz. En meg azt is el tudom kepzelni, hogy Atti es Veronika mellett Dressz lesz a harmadik.

Tjuca 2011.11.22. 15:56:11

@kamarti: khm, ez a korosztály erősen mondjuk vedlik. :-D nekik már nem beletúrós a hajuk, ritkul a sörényük. DE erre szokták mondani, hogy az ész nem tűri a hajat.

(nekem tök mindegy milyen a hajuk, csak ne legyen gusztávos innen oda átfésülős, mert az kiábrándító, ha hullik, hadd fogja a padló :-PPP)

genevieve 2011.11.22. 15:59:14

@Müszélia: na most aki nem dugott még bent a villában akkor az mind fatökű:-)

krisz is csak műsor kívül:-)))

Hurri Kán 2011.11.22. 16:00:14

@Müszélia:
Szükségből kovácsolt erényt nem igazán tudok elismerni, bocs.

kamarti 2011.11.22. 16:03:11

@genevieve: hát, az övénél hosszabbat-túrósabbat is el tudom viselni :)

@VaLaky: :)

@Tjuca: még szerencse, hogy az ő korosztályukból sem ők vannak csak a világba' :) vagy korosztályt kell váltani :) de hogy az észtől??? akkor tehát csak a kopasz nőknek van agyuk? :)
Gusztáv nekem is csak rajzolva jön be :)

genevieve 2011.11.22. 16:03:22

@gyvy: te kit dugnál meg?:-P

nathalie 2011.11.22. 16:03:32

@témázgató:
döbbenet, hogy azt a pár kilót mind a fejére hízta...

genevieve 2011.11.22. 16:04:05

@gyvy: ill. miért kellene egyáltalán bent bárkit megdugni?:-)

Hurri Kán 2011.11.22. 16:06:23

@genevieve:
Jelen esetben nem feltételes módot használok, már ha érted, miről beszélek.

kamarti 2011.11.22. 16:09:26

@genevieve: én megértem a Kinga-ellenszenvet, mert tényleg nem egy kedves, szeretnivaló lány, vagy legalábbis jól titkolja.
ugyanakkor nem értem meg, hogy akik habzottak Shadi 1-2 szerencsétlen beszólásán, hogyan élvezhetik vagy tarthatják jogosnak (mert megérdemli bakker) Ati szisztematikus és állandó alapviselkedését a nőkhöz, illetve Kingához. Még azok is, akik amúgy hajlamosak aláírni, hogy két bolond egy pár. És főleg a nőket nehezen értem meg - ha arra gondolok, hogy Atit el kéne viselnem, hát...

ez nekem kicsit (nagyon) olyan, mint mikor egy nő megérdemli, hogy megerőszakolják, mert....
pedig sztem arra sincs elfogadható indok.

genevieve 2011.11.22. 16:10:51

@gyvy: nem, légyszives magyarázd meg, hogy nehogy félreértés legyen:-)

nathalie 2011.11.22. 16:14:13

@kamarti:
na én ezek közé nem tartozom, mert sose mondtam, hogy shadi megalázza a nőket, sőt kamu indoknak találtam eszter részéről, mint itt oly sokan...

genevieve 2011.11.22. 16:14:58

@kamarti: az emberi természet már csak ilyen:-)

nézd az itteni kommentelőknek semmi közük a villalakókhoz, nagy valószinűséggel soha nem is fognak találkozni, senki nem kényszeriti őket, hogy nézzék a műsort...mégis nagyon sokan olyan válogatott testi erőszakot alkalmaznának rajtuk:-)

azt hiszem ezeket az indulatokat mindenki a saját környezetéből hozza, illetve vetíti ki (férj/felség/barát/gyerek/főnök/szomszéd/postás/hentes/zöldséges/politikus/stb.)

Hurri Kán 2011.11.22. 16:19:35

@genevieve:
Nem KELL. kint sem KELL. Csak nem mindegy, hogy valaki azért nem csinálja, mert nem akarja, vagy mert balfasz hozzá, ennyi.

kamarti 2011.11.22. 16:24:30

@sandokan: hangzatos cím. és szokás szerint köze nincs a cikkhez....

genevieve 2011.11.22. 16:25:29

@gyvy: ja és te ezt látod ránézésre, hogy balfasz:-D

világos:-) nagyon jó szemed lehet:-D

kamarti 2011.11.22. 16:26:48

@nathalie: végre valamiben egyetértünk :)
de gondolom Atiban továbbra sem, akkor sem, ha a Kinguci lapot kivesszük a pakliból

Hurri Kán 2011.11.22. 16:29:26

@genevieve:
Nem csak én látom, ha ez megnyugtat, ámde a tények ettől még makacs dolgok.

kamarti 2011.11.22. 16:31:04

@genevieve: én fordítva gondolom: épp azt nézhetnéd kicsit messzebbről, objektívebben, akihez nincs közöd
ehhez képest némelyek olyan vehemenciával támadnak vagy védenek 1-1 villalakót, mintha az életük múlna rajta
persze az igaz, hogy nyilván mindenkiben sok indulat van, és tán még régi sérelmek vagy tapasztalatok is előjönnek, ebben igazad van

vallatas 2011.11.22. 16:32:13

Jót nevettem az onlineon, főleg azon ahogy Kinga keresi a helyét... :D

Annamari-Attila aranyos "párt" alkotnak általában, azt hiszem kezdenek ők is rájönni!

Az viszont nem derült ki számomra, hogy most Kinga ki mellett alszik.

genevieve 2011.11.22. 16:33:46

@gyvy: vagyis aki nem dugott még bent nőt az balfasz/fatökű?:-)

kamarti 2011.11.22. 16:33:59

@gyvy: sztem mi itt inkább véleményeket cserélhetünk, mint tényeket. Hogy valaki balfék, az egyébként s tény, max vélemény. sztem ne keverjük a szezont a fazonnal.

genevieve 2011.11.22. 16:34:32

@kamarti: ezt mondtam én is, csak másképp:-)

kamarti 2011.11.22. 16:35:38

@nathalie: hát a nőkkel való bánásmódja (vagy legalábbis, amit abból eddig mutatott) megítélésében.

kamarti 2011.11.22. 16:36:50

@genevieve: én sem vitatkozni akartam :)

nathalie 2011.11.22. 16:36:55

@kamarti:
itt szinte mindenki vehemensnek tűnik valaki számára... csak szólok, ha esetleg magadat nem ide sorolnád, Te pl nekem az vagy. vehemensen támadod attilát vagy éppen az igazadat védet. én meg támogatom attilát és az igazamat védem ugyanezzel a vehemenciával :D aki itt mondja el a véleményét, az szinte mind beletartozik ebbe a körben, bár tudom, hogy sokan szeretnék úgy látni magukat, hogy csak nézelődnek...

genevieve 2011.11.22. 16:37:11

@gyvy: hát ez nagyon jó:-DDDDDDDD

Tüzitündér 2011.11.22. 16:37:20

Szép jó estét mindenkinek!

genevieve 2011.11.22. 16:37:59

@nathalie: hát azért van aki vehemens és van aki VEHEMENSEBB:-DDDDD

genevieve 2011.11.22. 16:39:23

@nathalie: erről jut eszembe, én elég lagymatagon támadom atit:-)

na, majd beszerzek egy kis vehemét:-)

Tüzitündér 2011.11.22. 16:46:08

nekem eddig az attila nem volt a szívem csücske, most teljesen megváltozott róla a véleményem és kövezzetek meg, de egyre szimpatikusabb.... :):):)

kamarti 2011.11.22. 16:52:07

@gyvy: most nem a vitába szóltam bele, hanem arra reagáltam, hogy tényként közölsz valamit.
amikor meg kérdeztem, arra nem válaszoltál

Hurri Kán 2011.11.22. 16:53:06

@kamarti:
Mondtam, a visszaolvasás senkinek nem tilos.

kamarti 2011.11.22. 16:56:07

@nathalie: nekem akkor magasabb az ingerküszöböm, mert én téged nem sorollak a vehemensek közé (persze lehet, hogy ebben a magam besorolása motivál :)

@genevieve: ma olvasol a gondolataimban :) adjak cserébe egy kis vehemét? :)

kamarti 2011.11.22. 16:59:00

@gyvy: ha visszaolvasok sem látok sem tényeket (attól, hogy másnak is ez a véleménye, még nem lesz tény valami), se a válaszodat nem találom a hozzád intézett kérdésemre
akkor most hogyan tovább?

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2011.11.22. 18:03:56

@sandokan: Verával elég korrekt:
" * én: Hogy bírtad elviselni verát?? elképesztően hisztis , beképzelt, okoskodó nőszemély!!:O
hány barátnőd volt már és meddig tartott??
* VV Shadi: Nagyon csíptem a Verát, mert volt h kifordult magából, de az 15 percig tartott. Ha jó fej voltál, ő is az volt veled, ha szemét voltál, akkor ő is. Kiforgatták a saját becsületéből. Péter nagyon nehezen talált újra önmagára és ő az a lány, aki keményen kiállt maga mellett. " - Péter helyett Vera értendő, betudhatjuk Shadi egyik kommunikációs nehézségeinek.

lupacchiotta 2011.11.22. 19:57:16

@Hódos Hajnalka, a Baltás Démon:
:)
Hajrá Hárompééé!!!
Meghatottál megint!

Közbiztonság Szilárd 2011.11.23. 04:04:25

@kamarti:
Szerintem lenne konkurenciája - illetve nemhogy konkurencia, de nála sokkal jobbak -, csak nem engedik őket oda a vályúhoz.
(Ismerek pl. egy csomó 30 körüli-alatti közösségi rádióst, akik simán verik Balázst, de sosem lesz belőlük semmi, mert nem nyomulnak, meg ismerősük sincs az adott helyeken.)

Jó, Balázs szerintem is egyszerű csávó egy kicsit (biztos én is), de néha azért mond ütőseket. Én most mind a Shadi-fikázásával, mind a bizsuzásával egyt tudtam érteni.

Szerntem Csaba nem szürke, csak az ostobáknak és bénáknak kitalált részekkel nem tud mit kezdeni.

Amikor agyra vagy ügyességre van szükség, akkor ver mindenkit.

És nekem szimpatikus volt, hogy bár tudta, hogy ő semmiképp nem mehet ki látni a rokonait (a büntetés miatt), mégis sokkal többet gyakorolt pl. a táncra, mint bárki más - azért, hogy Annamari, akit egyébként nem kedvel különösebben, meglátogathassa a sajátjait.
És mindezt minden közvetlen érdek nélkül. Azaz másokért is tud és hajlandó is küzdeni.
Szóval emberségben is messze a többiek fölé nő.

@nathalie:
Jó, nat, de rólad már rég tudjuk, hogy defektes az ízlésed. :-)

@pcr:
Nem akarlak elkeseríteni, de ezekben pl. pont nem bukott meg, a Széfben meg pont jó volt, oda ez a szintű taplóság-vagányság elegy kell.

@genevieve:
"Csabára elég ránézni, és ez nem csak az én véleményem, bocs."

Ez semmi mást nem jelent, csak azt, hogy többen vagytok rossz emberismerők.

@nowo:
Miért, te ezek közül rágerjednél valamelyikre?
Mert normális ember szerintem nem.
Mert Eszter meg Seheresezádé még esetleg, de aztán az egyik levetkőzik, a másik meg megszólal (vagy elmosolyodik, mint Seri ma a zoskolába).

Közbiztonság Szilárd 2011.11.23. 04:18:40

@Müszélia:
Hámmongyukazé Kingával barátkozik... hát ez azért elég nagy negatívum.
A barátait még nem nagyon tudja megválogatni.
(Jó, huszonévesen nekem is voltak olyan haverjaim, akiket mai fejjel nem vállalnék már fel új haverként, de akkor jó volt, most meg ha összefutunk, jókat beszélgetünk, pl. hogy mikor járt utoljára a Szalay utcában, ahová akkoriban néha egy éjszaka többször is bekísértek (ma sem tudom, miért, valószínűleg csak mert épp ott voltunk, ahol, ja, meg persze közterületen italozásért, 6-7 ember 2 üveg borra :-), meg milyen volt belülről a Meridien szálló, amikor még ORFK és BRFK volt, és megvendégeltek ott néha állami pénzen (engem is, csak mert velük voltam :-). Már amelyik még él, mert voltak köztük elég kemény narkósok, sittesek stb. is, kevesen érték meg a 40-et. Na, ezekhez képest Kinga kispálya. :-)

nathalie 2011.11.23. 08:43:35

@Közbiztonság Szilárd:
szinte rosszul vagyok, de ezt a csaba szó nélkül táncol, holott nem is nyerhet dolgot el kell ismernem, hogy nagyon korrekt volt...:)

egyébként annyira nem defektes, csak különleges :D

genevieve 2011.11.23. 09:08:00

@nathalie: na ugye, akkor mi ehhez képest ati önfeláldozása?:-D

nathalie 2011.11.23. 09:09:09

@genevieve:
jól használtad a szót: önfeláldozás. Csaba esetében pedig csak korrektség :D:D
süti beállítások módosítása