Villányi bortúra során egy régi présház pincéjében bukkantam rá erre a naplóféleségre. Az ismeretlen szerző jókor volt jó helyen, Siklós környékén az 1704-es évben. A könnyebb érthetőség kedvéért a napló régies nyelvezetét csak helyenként hagytam meg, viszont dőlt betűkkel időnként saját megjegyzéseimmel kiegészítettem. Az átiratot ezúton bocsátom közre a tisztelt hogyvoltozók reménybeli szórakoztatására.

Szép meleg üdővel köszöntött be az Úr 1704-dik évében a tavasz Magyarországba. Nagyságos Rákóczi urunk kurucai ekkorra már az ország nagy részéből dicsőségesen kiverték Lipót császár labancait, a déli Dunántúl azonban még nyögi a németet. Amint hírlik, a császár Siklós várába báró Eberstein Eckbert ezredest nevezte ki azzal a céllal, hogy Béri Balogh Ádám brigadérost elfogja, akinek fejére száz arany vérdíjat is kitűzött. Pünkösd havában jártunk, amikor katonáival megérkezett a Tenkeshez, oldalán a rusnya képű Bruckenbacker Alfonz kapitánnyal.

Kurucaink a vár közelében megtámadták a császári sereget. Dörgött az álgyú, csattogtak a kardok, Vivát Rákóczi!, Szorítsd a labanc anyját!, hangzott a harci biztatás, a heves küzdelemben egy kurucra két labanc is jutott. Béri Balogh a túlerővel szemben is sikerrel irányította seregét, de végül az ellenség bevetette pihent tartalékát és ezzel megfordította a csatát. Miközben a kurucok visszavonultak, az álnok német, az ördög szánkázzon a hátán, lesből rásütött két puskát brigadéros urunkra, aki a lövésektől találva lebukott lováról. Fiatal kapitánya, Eke Máté fogta fel a sebesültet és fektette szekérre. Néhány emberének megparancsolta, hogy az öreg Siklósi bácsi vezetésével a Tenkesen át gyors menetben szállítsák Bottyán generális táborába. Ő maga pedig, cselt eszelvén ki, felöltötte a brigadéros mentéjét és süvegét, hogy magára vonja a labanc figyelmét. Két növendék fát kivágatván, azokat lova nyergére kötötte és így vágtatott az erdő felé, nagy porfelhőt húzva maga után.

A csel bevált, ott menekül a brigadéros, utána!, ordított az ezredes, és személyesen indult egy csapattal Eke Máté üldözésére. Ám a nagy melegben a parancsnok hamar elfáradt, és két emberével letelepedett hűsölni egy nagy tölgy alá, az üldözés folytatását a rusnya Bruckenbackerre bízva. Cserépkorsóval a kezében épp akkor jött arra „véletlenül” Siklósi bácsi. A furfangos öreg tisztelettudóan megkínálta a jófajta borocskával az ezredest (kár belé, a fene a bélését!), ám kínálás közben „véletlenül” leejtette a korsót. (Inkább a föld igya be, mint ez a toportyán!) Donnerwetter, szidalmazta a főlabanc az öreget, aki erre ajánlkozott, hogy hoz másik kancsóval a közeli pincéjéből. Az ezredes kíséretül mellé rendelte két katonáját, Ritpeket és Vogellert (róluk csak annyit mondok a mai olvasóknak: Szabó család és Kántor nyomoz), ő maga pedig nagy fújtatva legyezgetni kezdte magát a kalapjával.

A nagyeszű Eke Máté csak erre várt: egy közeli fáról, ahol eddig rejtőzködött, aláereszkedett, és kendővel eltakarván arcát meglepte az ezredest, Béri Balogh Ádámnak adva ki magát. Figyelmeztette, bánjon emberségesen a néppel, amíg a kurucok visszatérnek, mert különben nem lesz kegyelem a fajtájának. A rókalelkű báró erre pisztolyt rántott és rálőtt, de az égnek hála, nem talált. Majd kardot rántva Mátéra rontott, a kuruc kapitánynak azonban kardvívásban nemigen akad ellenfele, hamar le is fegyverezte az ezredest, és két karddal a fához szögezte.

Eközben a jó Siklósi bácsi sorra kóstoltatta a két katonával a pincebéli hordókat, hogy kiválaszthassák a legjobbfajta itókát az ezredes úr számára. A gyenge gyomrú labancok pár icce után már meglehetőst elfáradtak, és ugyancsak botladozva indultak vissza megtöltött kulacsaikkal az ezredeshez. Jöttükre Máté lóra pattant és elvágtatott, a két katona még utánalőtt, de szerencsére a pincében magukba vett célzóvíz nem használt, mert csak megsebesíteni tudták a kapitányt, akinek végül az omladékos hegyoldalban egy nagy szikla alatt sikerült megbújnia. Időközben a rusnya Bruckenbacker is visszatért csapatával a facsemeték üldözéséből, az ezredes nagy hangon föstötte le neki, hogyan küzdött meg egyedül Béri Baloghgal és kényszerítette menekülésre.

A siklósi várba visszatérve feleségének, Amáliának is eldicsekedett „hőstettével”. Ő azonban egyáltalán nem volt lenyűgözve a hírtől, csak az érdekelte, hogy minél hamarabb visszakerüljön Bécsbe. Sárfészeknek és bolhafészeknek nevezte a gyönyörű várat, az ilyen asszonyszemély tényleg jobban teszi, ha inkább a Grabenen lopja a napot. A belépő Bruckenbacker biztosította az ezredesnét arról, hogy mindent megtesz a lázadók mielőbbi elfogásáért. Közben úgy vigyorgott a szépasszonyra, hogy attól minden jóérzésű embernek a hideg futkározik a hátán. Sose volt ez szép ember, kár lenne tagadni, de farkasmosolyának látványától is mentsen meg minket az Úr! Csak a vak nem veszi észre, na meg az ezredes, hogy a kikapós szépasszony úgy csavargatja ezt a rusnya kapitányt az ujja körül, ahogy akarja.

Időközben Siklósi bácsi rátalált a sebesült Eke Mátéra, és nagy titokban saját házában bújtatta el. Az óvatosságra szükség is volt, mert a kis ház csak alig pár kőhajításnyira volt a vártól. A kuruc kapitány elgyötörten hanyatlott a szegényes fekhelyre, az öreg meg elindult, hogy valami jófajta gyógyírt szerezzen a vajákos Biri nénétől.