Szerencsére a múlt heti drámai fordulatokat hozó sírás-rívás után visszatért a sorozat fanyar humora. Rögtön itt van például Karl és az ő végrendelete, mely néhány teljesen érdektelen tétel (zongora a nagynéninek, kötvények a gyereknek) mellett tartalmaz egy igencsak meglepőt is, ami a hagyatéki tárgyalást a sarokban közönyösen végigpassziánszozó Susant hirtelen egy jól futó vállalkozás, a Dupla D éjszakai klub résztulajdonosává teszi. A megrökönyödött Susan szemrevételezi az örökségét, de mielőtt eladhatná tulajtársának a rá eső rúdtáncoslány-hányadot - egyben lemondva ezzel pl. a keddi pucérkaraoke örökös ingyenes látogatásának lehetőségéről is -, Jennifer Morelli(tíz után Végzet)től megtudja, hogy a klubba rendszeresen jár egy nagyon jóképű vízvezetékszerelő, valami Mike Delfino, jajj de érdekes, hogy téged is pont így hívnak!
A Dupla D új tulaja irtózatos patáliát csap otthon. Szerencsétlen Mike hiába védekezik azzal, hogy a klub csak az egyik ügyfele, abból, hogy a csapszerelés után néha megiszik egy sört távozás előtt, nem igazán tud jól kijönni. A felpaprikázódott Susan kategorikusan megtiltja nemcsak a sörözést, de a további szerelgetést is a klubban, mire Mike - részben azért jogosan - azt mondja, hogy na, menj a fenébe. Susan a barátokhoz fut egy kis megértő szörnyűlködésre, ehelyett azzal kell szembesülni, hogy még McClauskey szerint is jár a bámulás és a fantáziálás szabadsága. Ő pl. néha Tom Scavora szokott gondolni falatnyi sortban fene a gusztusát. Susant mindez egyáltalán nem higgasztja le, és akkor is móresre akarja tanítani Mike-ot, ezért Miss Szerelőként fellép a klubban, persze gondoskodva arról, hogy Mike is ott legyen. Az üzenet átnegy, megszületik a díl: nómór táncikálás, nómór szerelgetés.
Solisék egy bazinagy plazmatévével meg azzal hírrel állítják helyre a barátságot a Scavo familyvel, hogy Lynette maradhat a cégnél, sőt a terhessége alatt is megkapja a fizetését. Jippi! - örül a család. Egészen addig, míg ki nem derül, hogy Carlos viszont nagyot szív, mert ez idő alatt látástól mikulásig túlórázik majd, mivel a jóképességű Terrence is elmegy (Miamiba ugye). Lynette kezd bűntudatot érezni, erre jön Tom, és minden különösebb fakszni nélkül felajánlja szolgálatait Carlosnak és a gyárnak. Jajj, te kis butus, nem neked való az! - torkolja le Lynette élből, Carlos viszont vevő az ötletre. Terhes anyu meg dermedten figyeli, ahogy mázlista apu kipöccinti őt az ő (ő!, őőő!!!ŐŐŐŐ!!!) drágalátos munkájából.
Féltékeny felesége minden várakozása és reménye ellenére Tom remekül beválik a cégnél. Lynette egy ideig magában őrlődik, majd bevágtat Carloshoz, és addig macerálja, míg az szépen tagoltan bele nem mondja a szemébe, hogy I-gen, et-től ez még a te ál-lá-sod ma-rad! Lynette itt akár megnyugodva távozna is, ha Carlos nem dünnyögné közben csendesen a bajsza alatt, hogy csak úgy tudtam, otthon akarsz maradni a babával. Mi? Én? Otthon? A babával? És Lynette szemöldökének állásából a megszeppent Carlos már biztos benne, hogy Tom haverja elég kemény este elé néz. Scavoéknál vacsora helyett tényleg veszekedés a program. De hamar kiderül, hogy nem a munka a fő probléma, hanem, hogy valahogy fel kéne dolgozni a feldolgozhatatlant: a kisbaba elvesztését. Lynette viszont nem képes beszélni az érzelmeiről, Tomnak hiába segítene pont ez. Mindenestre Tom mielőtt egy üveg bort vacsorázna megígéri, hogy Lynette a szülés után mehet vissza dolgozni.
Bree egy soknullás egyházi adománnyal próbál segíteni háborgó lelkén, aztán kicsit megorrol a lelkészre, amikor az felveti, hogy inkább a lebénult Orson bevállalásával kéne vezekelnie. Nem is értem, arra számított, hogy három kör békaügetés a ház körül elég lesz, vagy mi? Mindegy, Bree a mennybe akar jutni, úgyhogy kénytelen-kelletlen ugyan, de rámpát ácsoltat a házhoz. A projekt kivitelezését nehezíti, hogy a megkeseredett és a Karl-ügyet nem épp megbocsátón kezelő Orsonnak esze ágában sincs hazaköltözni. Inkább bekuncsorogja magát McCluskey-ékhoz azzal, hogy majd fizet nekik, ha a váláskor leakasztja a nagy lóvét. Bree - a mennybejutós részletek elhallgatásával ugyan, de - közli az öregekkel, hogy itt ugyan nem lesz válás, szóval pénz se. McCluskeyék egyből hozzávágják Orsont, és a házaspár új élet címén belefog Az egyik vezekel, a másik agyonterrorizálja, mert megheti című elég durva játékba.
Most, hogy a jóképességű Terrence mégiscsak Miamiban köt ki, felszabadul egy hely a katkó iskolában. Carlosék mennek is egyből jópofizni az igazgatóhoz, aki tapsikolva fogadja őket, mert már régóta akart egy mexikói gyereket a suliba. Perfecto! Mondjuk az összképen kicsit ront, hogy közben Juanita fancsali képpel hüledezni kezd: Én mexikói vagyok? Mint azok a narancsárus szerencsétlenek az útszélen?? És mér mondjam, hogy adios senor, amikor asse tudom mit jelent??? Az iskola úgy tűnik bukta, Carlost azonban ennél jobban bántja, hogy a mexikói gyökereik átadása kimerült abban, hogy néha burritót rendeltek vacsorára.
Mire megjön a hír, hogy Juanitát minden bénázásuk ellenére felvették a katkók, addigra Carlos bedobja, hogy kiscsaj járjon inkább egy városszéli állami suliba, ahol sok a latin-amerikai. Hülye vagy? AZOK közé? Carlos kiakad azon, hogy Gaby szégyelli a mexikóiságát, Gaby viszont állítja, hogy csak a gyerekkorát rühelli, ami speciel mexikói szegénységben telt. Na, ezt tényleg nem teszi helyre heti két chimichanga-rendelés. Aztán előkerül a hátsó sarokba paterolt emlékdoboz. Gaby nosztalgiázik egy sort a szegény, de büszke és a családjáért küzdő mexikói apuról, Carlos meg rábök a lényegre (emlékezz, hogy honnan jöttél, és mesélj a gyerekeidnek is róla), mire Gaby hirtelen jó mexikói-amerikaivá válik.
Mellékszálon mamlasz Danny lemond végre Julie-ról, aki hálából megpróbálja összeboronálni maga helyett Carlos unokahúgával, Anával. A dolog nyilván működni fog, mert a kiscsaj régóta epekedik, ráadásul így az évad felénél végre kéne kezdeni valamit ezzel a két szereplővel is.
Facebook kommentek