Bostonban járunk, egy elmegyógyintézetben, ahol egy pasas éppen egy a hajában hangavirágot viselő piros ruhás lányról fantáziáló emberke agyában turkál, majd elégedetten kicsippent belőle egy darabkát. Megvan, amit kerestek, a fickó éppen be akarná stoppolni a kinyitott lyukat, ám ekkor egy őr sétál végig a folyosón, aki figyelmezteti a társait, mielőtt agyonlőnék, így hát sietni kell. A gazfickók angolosan távoznak, Mr. Slater pedig ott marad kifordított koponyával.
Befut a csipet csapat, de sok mindent egyelőre nem találnak, ha csak azt nem számítjuk, hogy a betörők tulajdonképpen azért jöttek, hogy meggyógyítsák a skizofréniás Mr. Slatert, aki azóta az este óta tökéletesen van, nyoma sem mutatkozik a betegségének. A biztonsági felvételek megtekintésekor aztán Oliviának egy ennél is különösebb dolog tűnik fel: a mi kedves agysebészünk nem más, mint az egyik lefagyasztott fej, amit/akit anno elloptak a kriogénraktárból, és akitől óva intett William Bell, mert ha egyszer ez az ember, Thomas Jerome Newton elszabadul, vele szabadul a pokol is.
Walter próbál rájönni, hogyan gyógyíthatták meg Slatert, mivel szerinte az őrület visszafordíthatatlan, de legalábbis nem teljesen gyógyítható. Első lépésként ő és Astrid Dr. Parisnek néznek utána, aki Slatert kezelte, ám nem nagyon találnak róla semmit, mintha nem is létezne, viszont ugyanazon a héten két másik intézetben két másik betegnek is felírta ugyanazokat a gyógyszereket, mint amit Slater is kapott. Az egyik pácienst meg is találják egy másik elmegyógyban, ő 14 évig a huszonnyolcas szám megszállottja volt, míg előző héten egy reggel úgy nem ébredt, hogy elmúlt a betegsége. Peter vet egy pillantást a fejére, és meg is találja, amit keresett: egy friss heget, melyet valószínűleg orvosi lézerrel „forrasztottak” össze. Szóba kerül Dr. Paris is, ám a nő bevallása szerint neki semmi köze nem volt a számmániájához, ő szülés utáni depresszióval kezelte, azért utalta be az intézetbe, hogy kipihenje magát, csak aztán jött a 28.
Newtonéknak jobb lesz sietniük, a kioperált agydarabkák már nem sokáig tarthatók életben. Ezalatt Olivia már-már depresszióba süllyed, mivel Bell szavai nyomán úgy gondolja, a gazembereket neki egyedül kell megállítania, Peter pedig hiába győzködi, hogy ez nem így van. Walter továbbra sem érti a dolgokat, ami nem túl gyakran fordul elő vele, de ha mégis, nem tart sokáig. Most is ez történik, miközben összefüggéstelenül motyorászik, hirtelen megvilágosodik, miért adott a titokzatos Dr. Paris szervkilökődést gátló szereket a betegeknek, ha egyszer nem is kaptak új szerveket. A megoldás pofonegyszerű: kaptak. Walter elmondása szerint az agyszövetet lehetetlen huzamosabb ideig életben tartani, pedig ő is kísérletezgetett a témában, Paris viszont rájött a nyitjára. Az agyszöveteket beültette a betegei agyába, így a test életben tartotta azt, ám az eredeti agy nem tudott megbirkózni a hirtelen felbukkant konkurenciával, innen eredtek a páciensek mentális problémái. Astridot hívják az egyik elmegyógyból, ahol Paris után kérdezősködött. Náluk nincs feljegyzés ilyen nevű dokiról, ám körbekérdezték a velük kapcsolatban álló intézményeket, és érdekes dologra bukkantak. Walter bármennyire is azt emlegette a rész elején, hogy őt soha senki nem látogatta meg, míg bent volt a sárgaházban, a feljegyzések mást mutatnak – Dr. Paris hat alkalommal is felkereste őt. Na, basszus!
Walter fejbőrén is ott a heg, úgyhogy egyenes út vezet az első útba eső MRI-hez. Walter alaposan leszedáltatja magát, így csak Peter és Olivia vannak ott, mikor kijön az eredmény. Walter agyában nincs idegen szövet – van viszont három heg, ahonnan eltávolítottak három kis szövetdarabot. És véletlenül pont akkorákat és olyan alakúakat, amilyeneket Paris három páciensébe beültettek. De miért?, teszi fel a kérdést Livvie, Peter pedig már mondja is: az emlékek miatt. Bell elmondása szerint Newton meg akarja nyitni a dimenziók közötti átjárót, ám most még nem tudja, hogyan kell. Walter viszont igen, hiszen az állítása szerint régebben megtette, csak már elfelejtette, hogyan, mégpedig azért, mert az erről szóló emlékei három idegen ember fejében voltak 14 évig. Tehát ahhoz, hogy megszerezze az infót, Newtonnak olyan környezetbe kell tennie az agyszövetet, amely képes értelmezni az emlékeket. Erre alkalmasabb környezetet pedig Walter fejénél nemigen talál.
Mire Peterék a Bishop házhoz érnek, Walternek már csak hűlt helyét találják. De sebaj, nem véletlen ültette az öreg magába a chipet az előző rész végén! Mozgósítják a kommandósokat, és felfegyverkezve, teljes harckészültségbe rajta is ütnek… egy férfivécén. Hát mondhatom, sok értelme volt szórakozni azzal a chippel, Newtonék az első sarkon kiszedték Walterből. Nincs műtét, a rosszfiúk egyszerűen csak néhány dróttal rákötötték Walter fejére az agyszöveteket tároló cuccot, aztán képeket mutatnak neki, hogy feltérképezzék az agyműködését. Egy vegyjelről a labortárssal átszipuzott első félév jut Walter eszébe, aztán egy parton játszó gyerekről és a fagyiról Peter – csakúgy, mint egy gyerekméretű koporsó fotójáról is. A módszer nem működik, a kinyisszantott darabkák csak nem akarnak újra együttműködni a régi szomszédokkal, úgyhogy Newton szerint kicsit rá kell kapcsolniuk, és intenzívebb hatásokkal bombázni az öreg agyát.
Míg Olivia és Broyles azon tanakodhatnak, hova vihették Waltert, Peternek eszébe jut, hogy a páciensek képzelgései nem véletlenszerűek voltak. A gyerekkori házukkal szemközt tényleg élt egy piros ruhás lány a 2828-as szám alatt. Newton valóban a régi Bishop házba vitte Waltert, közben elanekdotázgat arról, hogy az ő világában is megvan az épület, ám a körülötte lévő növényzet réges-régen elpusztult egy általuk mételynek nevezett kórban. A kapcsolat létrejön (a készítők nagyon aranyosan ezt azzal jelezték, hogy az agyszövetek tárolóüvegének fénye pirosról zöldre váltott), és Walter a régi önmaga lesz, aki sokkal kevésbé szimpatikus, mint az új. Semmit nem mond az átjáróról, és egész addig tudja is tartani magát, amíg meg nem fenyegetik, hogy esetleg másodszor is elveszítheti azt, aki miatt első alkalommal átment.
Peter ajtóstól ront a házba, jó hogy a közfalat meghagyja, de sajnos elkésett, Newtonék már megszerezték, amit akartak. Olivia üldözőbe veszi őket, agyonlövi a két higanyembert, akik Newtonnal voltak, majd magát a főnököt is megbilincseli, csakhogy az azt állítja, hogy Walternek idegmérget adott be, és ha négy percen belül nem kapja meg az ellenszert, meghal. Telefon Peternek, Walter valóban az utolsókat rúgja. Olivia visszarohan a házba, aztán Newton utasítása szerint beadja az ellenszert. Az öreg magához tér, Newton még utolsó döfésként megjegyzi, hogy most már azt is tudja, milyen gyenge Olivia, majd bontja a vonalat. Olivia persze magát hibáztatja, amiért inkább az érzelmei alapján döntött, nem pedig a dolgát tette, azonban Broyles azzal vigasztalja, hogy ez nem igaz, a döntése, hogy megmenti Waltert, igenis megalapozott volt. Ha Newtont el is kapják, azzal a harcnak nincs vége, ám Walterből csak egy van, és ő segíthet véget vetni ennek az egésznek.
Végezetül Peter megint elviszi MRI-re az apját, biztos, ami biztos. A kezelés előtt bocsánatot kér Waltertől, és elismeri, hogy meg kellett volna látogatnia az intézetben. Walter ezt elüti azzal, hogy ha megtette volna, alighanem akkor sem emlékezne rá. Peter távozik, gép bekapcs, Walter pedig visszaemlékszik arra a napra, mikor kioperálták belőle az emlékeket. Dr. Paris nem más volt, mint William Bell.
Facebook kommentek